Thursday, November 8, 2012



TATROSY GYÖRGY ÖNÉLETÍRÁSA ÉS TÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEI
Az irodalomtörténet Dézsi Lajos révén Tatrosy Györgyöt az Apor-család íródeákjaként tartja nyilván, ki 1618-ban három széphistóriát másolt le : Báthory Gábor-, Apollóniusz- és Argirusz királyfi históriáját. Az értekező a história-másoló személyét illetőleg így nyilat­ kozik : „Ki volt az a Tatrosy György nem tudjuk. A család ma is él Erdélyben s valószínűen azon Tatros falutól vette nevét, mely mint a „Müncheni-codex" másolási helye vált neveze­ tessé".1 Ezt a feltevést magáénak vallva Tatros városából származónak mondja Tatrosy Györgyöt Mikecs László is.2
A három széphistóriát tartalmazó kis könyv a Kisküküllő vármegyében, Abosfalván lakó Apor István birtokában volt a múlt század legvégén. Harmadik lapján ez a feljegyzés áll:3Possidet Joannes Cserey. Cserey János nagyanyja a tatárrabságba hurcolt Apor Heléna volt . Rokonság útján kerülhetett a könyvecske az Aporok birtokába. •
1937 nyarán a Szeben megyei Szelistyén tartózkodtam román nyelv tanulás céljából. Szelistyéről Nagyszebenbe is beutazgattain és a Bruckenthal Múzeumban végzett kutatásaim közben kezembe került benczédi Székely István: Cronica stb. című könyve, melynek végéhez kötött írópapíron Tatrosy György négy és fél gépelt lapra férő önéletleírását és harminc gépelt lapot kitöltő történeti feljegyzéseit találtam. 1938, január 17—18-án mégegyszer Nagyszebenbe utaztam és a kéziratot Brudi Andorral összeolvastam, végső jegyzeteimet elkészítettem és a kéziratról több fényképmásolatot is csináltattam. Jegyzeteimet és a fényképmásolatokat elsodorta a háború vihara s így csak a saját gépelésemben maradt példányról közölhetem a több vonatkozásban figyelmet érdemlő, becses kéziratot.
Bár az említett széphistória-másolatok és az önéletírás betűinek összehasonlítása nem történt meg, mégis feltételezhető, hogy Tatrosy György, a széphistóriák másolója és az önéletíró Tatrosy György azonos. Azonosságra az összevágó idő, a történeti feljegyzések­ ben szereplő Báthory Gábor nem rokonszenvesen, de meglehetős részletességgel való tárgyalása; az 1610. évi, Kendy-iéle összeesküvés ismertetése, az önéletírás szavaiból kiolvasható könyv­ szeretet, az irodalmi jelenségek figyelemmel való kísérése, sőt nyilvántartása vezet.
Ebben az esetben — mint az önéletírásban alább majd olvasható — Tatrosy György sem 1618-ban a széphistóriák másolása idején, sem máskor nem volt az Apor-család íródeákja. Nem is a tatrosparti Tatros városkában született, hanem Gyulafejérvárott, a Kendervárban, 1599. április 26-án.
Tatrosy György önéletírása elsősorban társadalomtörténeti szempontból érdekes, mert az eddig ismert hasonló írások nemes uraktól vagy jómódú polgároktól származnak Tatrosy György viszont az akkori deák értelmiség legalsóbb rétegéhez tartozott, melyből az udvarbírók, számtartók, íródeákok, inasok kerültek ki. Családi históriája igen tanulságosan mutatja meg ennek a rétegnek műveltségét, életszínvonalát, társadalmi kapcsolatait.
Ezek után próbáljuk követni Tatrosy György életútját önéletírása rendjén. Mindenek­ előtt megállapítjuk, hogy Tatrosy György önéletírását 1645. nov. 10-én kezdi írni, 46 éves korában. Nevét végig Tatrosy-nak írja, csupán nagyatyjának említésekor, egyetlenegy alka­ lommal olvashatjuk Tatrossy formában. Mi a végig használt formát: Tatrosy-t tartottuk meg és azt is használjuk, önéletírása elkezdésekor fogadkozik, hogy azt születésével kezdi és halá­ láig folytatja.
Az önéletíró nagyatyja Tatrosy Lukács, nagyanyja Vaska Miklós leánya Sára. Édes­ atyja 1562 körül születik, ki messze országokban tett vándorlásai után végül is Olaszországba kerül, hol a nyelvet is jól megtanulta. 1596-ban, mikor III. Mohamed Magyarország ellen indult
1 Ethnographia (1914) 299-313.
»Mikecs László, Csángók. 176 és 380.
»Orbán Balázs, Székelyföld leírása. II. -köt. 68.

238
page2image584
Báthory Zsigmond, Rudolf császár, Tiffenbach Kristóf generális Eggren alul, a Fekete Sár vizénél vitézül megvívtak a törökkel, a bolonyai hadakkal együtt Tatrosy Oyörgy is haza­ került Brassóba. Hersely Bálint brassói főbíró a tanáccsal együtt pattantyússágra választja.
1597. március 30-án megházasodik, feleségül véve Hangos Jakab leányát Katát Első gyermekük Lukács 1598. április 25-én született. Ekkor Báthory Zsigmond Tatrosy Györgyöt Brassóból Gyulafej érvárra viszi pattantyússágra. Itt, Gyulafej érvárt, a Kendervárban, 1599. április 26-án lett meg a család második szülöttje, az önéletíró Tatrosy György, apja nevét kapva a keresztségben. Báthory Zsigmond 1599-ben bekövetkezett eltávozásával a család hazakerült ismét Brassóba. 1600-ban, a barcasági Nien falunál, a Torokban, mikor a vajda ellen táborral volt a tarackok mellett, meglövik és sebesülten hozzák Brassóba, de sebeiba 38 éves korában belehal. Nagyobbik fia : Lukács is még abban az évben méghal. Az önéletíró özvegy édes­ anyjának egyetlen árvájaként marad. Az özvegy „sok szótól meggyőzetvén", másodszor is férjhez megy. Cziukas István-hoz, Brassó város vámos-legényéhez. Az új párnak két leány­ gyermeke lesz, de az anya a második leány szülésébe belehal, 32 éves korában, 1697, június 23-án. így jutott Tatrosy György 1607-ben 8 éves korában árva pénzes kenyérre.
Gyámjává Igiartó Mihályt rendelik, kinek felesége Tatrosy Katalin, az édesapa test­ vére. Tartásáért évi 24 rénes forintot vesznek. Két éven át elég nagy sanyarúságbán tartják. Mostoha atyja Cziukas István az árva édesanyjára való tekintetből, évi 29 forint tartásdíjért két évre magához veszi, iskolába jár, de a négyféle árvák között — teljes mostoha csak ő volt - nyomorúságban nőtt. 161 l-ben nagyanyja még élő testvére Szilahi Lőrtnczné veszi gond­ jaiba, látva, hogy az árva minden portékája elkel. Bárcsak orsójával és guzsalyával kereste
kenyerét, évi 12 forint tartásdíjért magához vette, két évig tartotta Es Sáfár István mesterhez iskolába járatta.
A kis árva négy évi iskolai tanulás után 1612-ben, 13 éves korában — Istenbe vetve minden reménységét-kiindul járni, kelni, bujdosni, tanulni. Kolozsvárig meg se áll. Kassay István főember házához jut, ki akkor Báthory Gábor fejedelemnek direktora volt, a fiscalis causak dolgában. Ott inaskodott négy éven át és Kassay István István nevű fiával iskolába is járt. A Közép utcában, Borbély Pálné házánál volt az iskola is, a templom is. A pap neve Lukács volt.
Mikor Bethlen Gábor Moldvába ment, 1618-ban önéletírónk Kolozsvárról Brassóba megy mostoha atyjához Cziukas Istvánhoz, ki akkor a gyalogok hadnagya volt. Ennek segítsé­ gével az akkori főbíróhoz : Christof Jánoshoz kerül be két évre inasnak. Ezután Hersely János inasa lesz, egy éven át őt szolgálja. Ura jószágába ide-oda küldözgeti, lovon járogat.4
Itteni szolgálata végeztével újra Kolozsvárra vándorol vissza, régi gazdájához: Kassay Istvánhoz, ki akkor már erdélyi itélőmester volt. Újabb négy évig szolgálja itt urát, mint inas. Gazdájával Bécsig, Prágáig követségen járva eleget bujdosik. Bár fösvényen fizet a gazda, de sohasem bánta meg, hogy két ízben nyolc évig szolgálta. Szinte büszkeséggel említi, hogy mikor Bethlen Gábor II. Ferdinánddal megbékélt s a „magyar koronát is vissza­ adok" Kassán, saját szemeivel látta a koronát.
Az újabb négy év elteltével urát és Kolozsvárt elhagyva Bolyába megy, hogy kereske­ dést tanuljon. E célból Rósás Jánosnét szolgálja két éven át, a „fejér marha mellett". Ennek a Rósásnénak fia : István adja ajándékba benczédi Székely István : Cronica stb. című könyvét Tatrosynak. Asszonya meghal s Tatrosy hasonló célból Várady Miklóst szolgálja újabb két évig, kinek posztó-sátora van kezében és egyben számadó szolgája is.
1625. január 25-én hazamegy Brassóba. Brassai marhával, Magyarországra jár és az így szerzett pértzzel tengeti életét. Még ugyanabban az évben megházasodik. Elekes János, a brassói magyar eklézsia prédikátorának leányát : Annát veszi feleségül. 1626 szeptemberében apósától Kőmies János házába, költözik, majd azután nem sokkal megveszi Gires Jakab házát a Balog utcában, 312 forintért. 1631-ben szappanfőző mesterséget tanul, de működését se a tanács, se a "szappanfőző-mesterek nem engedik. Váraddá megy, régi urához : Kassay István­ hoz, ki protekcionális komissziót ad neki és abból tartja fenn családját. 1633-ban ismét otthon, Brassóban találjuk. Nyolc holttestet takar el abban az évben. Búcsút mond a sok kellemet­ lenséget hozó szappanfőzésnek. Megtörik.
1635-ben—mintha szerencsecsillaga mégegyszer felvillanna — Toldalági Mihály főkövet- tel a portára megy. Békével és nem is károsan jár. Kevés, szép marhát hoz onnan. Főemberek­ kel kerül kapcsolatba.
1637-ben Hersely Cristóf brassói bíró szolgájává választja és két falujának : Ürmös- nek és Poiana Marulynak gondviselőjévé teszi. Hamis vádak miatt itt sem maradhat.
4 A széphistóriák írása ezekben az években történik. Az ifjú már 19 éves, ki mintegy nyolc éven át járt iskolába ; az íráshoz, olvasáshoz, másoláshoz szükséges és elégséges ismeretekkel rendelkezett. Talán inasi szolgálatban, más nyelvű környezetben a magyar betűhöz menekült.
4* 239
page3image528
1639-ben Daniel Mihály főkövettel ismét a portára megy. Még első útjánál is szerencsé­ sebben jár. Ezúttal—mint történeti feljegyzéseiből részletesebben megtudjuk—Ázsiába is eljut. 1641-ben Hersely ismét visszafogadja, de nem sokkal azután Hersely meghal és Tatrosy ismét a maga kereskedésére szorul. 1642-ben Sebessy Miklós főharmincados Tatrosyt a törcs- vári racionistaságra maga mellé veszi. 1643-ban, mikor a főtisztseget pávai Vayna Tamás kapta meg, az új gazda Tatrosyt gyalai udvarbíróságra küldte, majd az év végén betegen
hazabocsátotta.
*
Tatrosy György önéletírását úgy látszik mégse folytatta haláláig. Az önéletírás végén ugyanis más kéz ezt írja : „Anno 1653 die 30 dec. vőm magamnak házas társul az Istenben boldogul kimúlt néhai Tatrosi (!) György uram leányát Annát."
Nem tudjuk tehát halálának pontos dátumát, csak annyit, hogy 1653. dec. 30-án nincs
az élők között.
*
Tatrosy György önéletírását történeti feljegyzései követik. Feltehető, hogy a feljegy­ zések megírására benczédi Székely István : Cronica-ja inspirálta. Az események feljegyzését ugyanis csaknem ott kezdi el (1560), ahol Székely István abbahagyja (1557.). A sok konkrét történeti adat, melyet Tatrosy írásaiból meríthetünk, nem hanyagolható el. Eddig ismeretlen, még ellenőrizendő hitelű részleteket közöl Karaczion György (1569) és Cziazar Péter (1632) parasztfelkeléseiről; Bethlen Gábor és Rákóczi György belpolitikájáról, hadjáratairól, főként
pedig az akkori erdélyi élet, közélet kiemelkedő személyiségeinek elhalálozási időpontjáról. További részletes kutatás fogja kideríteni ezeknek az adatoknak hitelességét és hézagpótló
voltát.
A feljegyzésekben szereplő első évszám 1560, utolsó 1645. Ennek a közel egy századnyi

időnek legfontosabb szereplői: János vajda; Báthory István; Báthory Kristóf; Báthory Zsigmond; Báthory András; Básta György; Bocskay István; Rákóczi Zsigmond; Báthory Gábor; Bethlen Gábor; Katalin; és Rákóczi György erdélyi fejedelmek, akik körül zajlik a
sokrétű élet.
Tatrosy érdeklődése túl a történeti feljegyzéseken meglehetős széles körre terjed. Amit

jöttében-mentében lát, hall, amikről — feltehetően írásokból — tudomást szerez, azt röviden fel­ jegyzi. A vallási kérdések különösebben érdeklik. Meggyőződéses protestáns, ki különös szere­ tettel és érdeklődéssel figyeli egyházát, annak fejlődését, fontosabb eseményeit. Feljegyzi a a szász papok hit ügyében tett külföldi tanulmány útját. Nyilvántartja a bibliafordításokat. Papválasztásoknál közreműködik. Ezzel szemben szinte megvetéssel beszél a katolikusokról, kiket következetesen pápistáknak nevez. Tíz pápának nevét jegyzi fel. A „pápálkodók" között a legtöbb tudatlan, rossz életű, kik között még gyilkosságra felbujtó is akad. Mind ahányan az igaz kereszténységnek ellenségei. Erdélyben valamennyi összeesküvést a katolikusok indítanak, a béketárgyalásokat is ők akadályozzák a nyírt papokkal, jezsuitákkal.
Irodalomtörténeti vonatkozású feljegyzései: az első magyar nyelvű kalendárium kiadásá­ nak évét jegyzi fel; Balassa Bálint haláláról — a vizsolyi bibliáról—Szenczi Molnár Albertről— Káldy Györgyöt szerepelteti, anélkül, hogy bibliafordító voltát említené — Péchi Simonra] Geleji Katona Istvánról, Pázmány Péter haláláról emlékezik meg.
Feljegyzi továbbá a meteorológiai jelenségeket; elemi csapásokat; pestis szörnyű pusztításait; vadludak hallatlan vívását; földindulásokat; három hónapon át látható üstö­ köst ; hármas ikrek születését; medvének Brassó városában való megjelenését; főasszony boszorkánysággal való vádoltatását és eltávolítását; nagy vizek-, tüzek pusztítását.
Feltűnő, hogy Erdély népeinek történelmi rétegződésében a nemesség, székelység és a szászok gyakran szerepelnek, de egyetlen szó sem esik a románokról. A parasztfelkelések szereplői között is hiába keressük őket.
Mind a moldvai, mind a havasalföldi vajdák neveivel többször találkozunk Tatrosy feljegyzéseiben. Az erdélyi fejedelem és a két vajdaság népe sokszor áll ellenségesen egymás­ sal szemben. Viszont az is tagadhatatlan, hogy az idők folyamán közöttük jó szomszédi viszony állapítható meg; sőt a vajdák és a fejedelem szoros kapcsolatáról, gyakori érintkezéséről, sőt komaságról is tud a feljegyző. Hasonló megállapítás olvasható az erdélyi és török kapcsola­ tokról is.
*
Történetírók megjegyezték, hogy a rendszeres erdélyi történeti feldolgozások a XVII. század első évtizede után megszakadnak, s így Tatrosy György feljegyzései fokozott figyelmet érdemelnek.
240
page4image496
De beszéljen maga Tatrosy György : *
(la. lap.) Laus Honor et Gloria Deo Omnipotenti.
Mindenek az Istennek tisstessegere nagj nevének diczeö'segere mynekunk pegjegh

lelkünk uoduessegere szolgalljanak. Amen.
Ez cheőnivet ajándékon atta vala énnekem Cholosvarat lakó beoczülletes jo akaró

uram Rosas István, mikor az édes annyat szolgainam Bolijaban, Rosas Janosne aszonjomot, az nagj pestiskor 1622.
En pegjegh ez 1645 mense novembris megh melioraltattam, mivel majd rongios es oh allapattal vala. Ez az my nylvan való, oly emlékezetes dolgok ez keonyünek niomtattatása után leottek s teortentenek, kinek mint vegére mehettem, cziak az magam gienge es egjigjio elmemnek legeltetessere s apró maradekymnak emlékezetes jo peldajokra eoszve szedegettem es az keonyvnek utanna hatulljan ide írogattam, es az migh az irgalmas Isten halalomot halaztia nem szüneom megh után írogatnom. Ha kj olvasod jámbor gonost ne mondgy érette (íb. lap.) ha te jobban tucz hozza ennalamnal keoseond megh Istennek s adgy halat érette eo felségének s ely az magad szükségedre vele, ezt had ebben énnekem.
Amaz vers szerent : Sí cuy hie Über non bene compacta videtur Sic sinat hac nostram, corrigat ipse suam.
Mivel ezt en cziak magam szamomra Írogattam maradekymnak akarván jo peldat hadny ha miben illik eokis keovessek s ha mit nem eltávoztassak. Az nagj Ur Istennek nevének legjen eoreok djczeosegh tisztessegh aldas magaztalas mind eoreokke. írtam az my édes Idvezitteönk születése után 1645 eztendeoben die 10 novembris. Aetatis meae 46, Brassóban, Bolgarszegben. In alterius causa facilius cogjtant homines, quam in sua, heu dum tempus adest errorem agnoscite vestrum quas Jesus omnipotens solis sapientibus aufer ( . . . . ) vive ut post vivas fide Deo divina beant promissio fallis spes hominum quamvis splendida fide Deo. (A második lap üres.)
(3a. lap.) Az magam eletemnek rendi és fóliássá az mint nagy szorgalmatossággal vegére mehettem, az nagj irgalmu Istenteol így igazgattatot s vezérelteiét az en születessem napiatol fogvant, ez jelen való 1645 eztendeóigh az en eletemnek fóliása : Az boldogul üdüezült szerel­ mes attiam volt Tattrossy Lukaczy fia, édes annia volt az nehay Vaska Miklós leánya az Sara, ki kilenczed magával egj volt eggjüt elven egjszersmind. Az en édes attjam Tatrosy Georg] el budosvan, mezzé idegen országokban lakot, végre Olaz országra is el ervén az nyelvetis iol megh tanolta volt es igj szinten az akkorj nagj disturbjumban 1596 eztendeoben, mikor az nagj pogány tiranus III. Mahumet teoreök cziazar igen nagy ereovel (3b. lap.) megh indult volna Magiar orsagh romlassara es Batliorj Sigmond az akkori Erdély kegjelmes fejedelem Rudolpfias cziazar segetsegevel Tiffenbach Christof feo generálissal eleyben szállottak volna oda fel Eggren alól Kerestes mezejen az Fekete sar vizén alól, az hol vitézül megh is vjvanak az sok pogány teoreokkel. Mondom az nemet es Bolonia hadakkal az édes attjam megh jeoven es imez harcokon az Ur Isten megh tartvan jeott megh hazájában Brassóban. Az édes attjam testver battja Tatrosy Mihály volt, kinél az akkory apaczay Santa János pap leania Sara volt feleségül, ky ez esztendeöre magtalan megh holt volt 1597 esztendeöben. Az édes attjam az akkory brassay feo birotol — Hersely Balint volt — tanaczyval eggjut az varosy pattantus- saghra valasztia.
Es igy ezen eztendeoben die 30 marty az Istennek teorvenje es paranciolattia szerent házas társul veotte az en édes anjamot Bolgarszegben lakó Hangos Jakab (4a. lap) leanja Katát ky negied magával egj volt Mihály, János, és Sarával. 1598 die 25 április szuletet az édes anjamnak elseo szüleot fia Lukaczy neu (ky harmad eztendeos korában pestisben meg holt.) die 26 septembris. Az felséges Bathori Sigmond fejedelem az édes attjamot el vitety Brassóból Fejérvarra pantattjussaghra (!) 1599 die 26 április péntek napon estve 4 orakor Fejervarat az kendervarban engemet ez világra ada az szent Isten az anjamnak második születtül es igy nekem is hozván az napot s az édes attjamnak is az leven neve, kereszteltettem Georgjnek, az irgalmas Isten beolczy rendeléssé s eleve el rendelessebeol. Ez esztendeöben eozzel Báthory Sigmond fejedelem Erdelit elhagjvan, az édes attjamis haza szállott Brassóba. Ismét 1600 az szegény édes attjam Nien falunál itt Barczaban ben az Torokban táborral leven Petrasko Mihály Vajda fiat ellenezvén az attja segetsegere való ky jeovetelteöl az taraczkok mellet az édes attjam megh leotetik es igy holt elevenen Brassóban haza hozván (4b. lap) Bolgarszegben az Magjar uczaban cziendessen es jo lelky ismerettel igaz hittel az eo lelket Istennek megh adván holt megh, ezen seb miat eletének 38 eztendejeben, die 18 deczembris 1600. Temettetet az felseo kapu eleott való kertben es tetetet egj keo rea az édes anyám­ tól illjen irassal ex Job : Homo brevi vivens tempore repletum multis miserys et cito quasj flos conteritur. Es igy az szerelmes anyám ket kis fiával nagi árvaságra eozvejsegre marada.
Az egjgik fia pegjegh az anjamnak, az nagjobbik az en Batjam Lukaczy eozvegjsege- ben az nagj pestisben megh holt, egjedül marattam. 1603. Az édes anjam az szent Istennek
241
page5image496
teorvenje es parancziolattía szerent az sok szotol megh geozettetven második házasságra ment az vitezleő Csiukas Istvánhoz Brassó varossanak akkorj eggik jámbor szolgaia, avagj vámos legény leven, kiteöl leött is ket leánya az édes anjamnak, Kata es Sara, kik megh ez mostany orabannis élnek, lakvan negjédfel eztendeott eggjütt nagj szeretettel es geonyeorüsseggel eltek ezzelis. (5a. lap) 1607 die 23 juny. Az en szerelmes édes aniam Hangos Kata azzony az utolsó giermekevel Sarával szülésében megh hala, igen cziendessen es Istenessen, az eó eletének mint egy 32 eztendeó's korában, es igy "mind atiam anjam megh halvan (kiknek az szent Isten bodogh fel támadást adgion), en valóban nagj árvaságra maradék, (az édes anjam az Bolonyay szent Ersebet temeteoben az templom ajtaia eleőtt feküven, üdeo jártában 25 eztendeo múlva keovett en czinaltattam rea). Es igj jmmar en árva es pénzes kenjerre jutván, az akkorj jám­ bor ordjnarjus djvisor urak Christof Janas uram es Bengner Pal uramék rendeltek tutoromnak Igiarto Mihalit, Bolonyaban (kinek felesege Tatrosj Katrin egj volt az édes attjamal), es azta- lomtol rendeltek eztendeigh az akkorj ideoheoz képest R 24 .//. es igj tartót engemet ket eztendeigh, elegh sanjarusaggal neottem. "-
1609. Immár az mustoha attjam édes anjam tekjntetiert akarván valami irgalmasságot velem czielekedny veott el Csiukas István uram Igiarto Mihaljtol, es tartot ket eztendeigh. Aztalomtol veven R 20 .//. s scholaban jarvan niomorogvan ittis elegh saniarusaggal neottem, negj fele arvak keózeott, egezzen egjedül leven cziak mustoha. (5b. lap). 1611. Az szegény nenem Szilahi Leorinczne (ky az atjam annjaval Tatrosj Lukaczyneval egj volt), latvan azt, hogj kevés reám marat portékám szinten elkel, attjafiui szeretettéül viseltetven, keónjeorületessegre indult es noha cziak orsoiaval s gusalljaval kereste kenjeret, mégis hazahoz veött es tartot ket eztendeigh, aztalomtol veven R 12 .//. es itt is neveikedven scholaban jártam, Safar István mesterhez.
1612. Az szent Jehova Isten dirigálván minden dolgajmot, mentem ky Brassóból jarny, kelny, budosny, tanulny, az irgalmas Istenben vetvén minden remensegemet. Az mikor Teókeoly Miklós eo nagysága Brassóban be jeot Szebenbeól Báthory Gábortól zalagul es Qeczy András ky ment Szebenben az békességet tractalny, mondom enis ky budostam Colosvarra es az szent Isten vezérlet Kassay István uram hazahoz, mely beóczülletes feó ember akkor Báthory Gabor fejedelemnek eó felségének directora vala, az fiscalis causak dolgayban es eó kelménél egj István neü fiával néha scholabanis jártam, s maga mellett inaskottam is. Szolgáltam ekkor negj eztendeigh.
Nb. Ekkor pegjegh az oh varbely ortodoxus kereztien templum puzta vala. My az keozep uczaban egj kapu keozben iartunk, Borbély Paine hazánál volt mjnd schola s mind templum, s cziak igen kevés szamuan valanak akkor Colosvarat az igaz kereztjenek. Az pap Lukaczy pap vala.
(6a. lap.) Az mikor Bethlen Gabor fejedelem Moldovaba mene az-teoreok cziazart lengie- lekkel való megh békéltetésre, enis Colosvarrol haza talalek jeony Brassóban es az mustoha attjam az vitezleó Cziukas István (kj ekkor mar az gialogok hadnaggia vala) engemet az akkory feó birohoz szerezvén Christof János uramhoz, inasul szolgáltam ket eztendeigh. 1618. Mikor az nagy uosteokeos czillagh vala azon eztentíeon, az sok szóval hozzaia édesgetvén szolgáltam Hersely János uramot egj eztendeigh inasul, imidj amoda jószágában is küldeózven lován jarogattam. 1619. Az mely eztendeón az felséges Bethlen Gabor második Ferdjnand romay cziazar ellen haddal megh indula, enis el vagjakozvan ismét ky mentem Colosvarra es ismét megh nem válthattam magam, hanem leóttem az nemzetes es beóczülletes Kassay István uram szolgaia es inassul eó kedvet szolgáltam negj eztendeigh ismét, (ky jmmar Erdély orszagj iteleó mester volt.) Es Beczigh, Pragigh, eó kedevel (!) keovétségen jarvan eleget budostam, noha feosvenyen fizetet, de meg sem bántam megh soha, hogj az jámbort ket izben niolcz egez eztendeigh szolgáltam. (6b. lap). Hogj az fejedelem Bethlen Gabor az romay cziazarral második Ferdinándul megh bekellek es az magjar coronatis vizza adok Cassan (mely magjar koronát akkor enis láttam), enis ala jeóvek, es el hagjvan Kassay uramot az fele kereskedéshez akar­ ván tanolny az nemzetes Rosas Janosne azzonjomot szolgáltam ket eztendeigh az boltjában fejér marha mellet, es eokede (!) megh halvan az nagj pestiskor enis leottem Varady Miklós uram szolgaia egy 1624 eztendeigh, ugj mint ket eztendeigh az pozto sátora leven eó kedenek
(!) kezemben, az mellet számadó szolgaiul szolgáltam beóczullettel. 1625 die 25 January haza jeottem ismét Brassóban es magam'szamomra jnditottam valamj vekonj keressetet, Magjar- orssagra jarvan brassay marhavai, ezen eztendeoben die 29 Juny szent Peter es Pal napian Istennek teorvenje es parancziolattia szerent megh hazassodtam es menjegzey lakodalmam volt. Vevem magamnak feleségül akkory brassay magjar ecklessjanak prédikátora szemeryay Elekes János pap leányát : Elekes Annát. Ugjan ott az magjar pap hazánál leven az Lopiaczon menjegzey lakodalmunk es mely tarsommal eggjut (7a. lap) megh az jo Isten mind ez may napigh megh tartót. Az eó jo voltából s kérem eó felséget, ez utanis ezen attjai kegjelmes gondviselesset rajtunk megh tartvan eltcssens tarczion megh, szent névének diczeretjere, az migh eó felségének,kedves jo akarattia szent fiának erdemeiert. 1626 mense september.
242
page6image640
Az szegény Uramtol ipámtól ala keolteoztem Bolonnyaban az keomies János battjam hazában sellijerül, az vonokut eleött, fizetvén eztendeigh teölle haz bért R 12 .//.
1627. Istennek szent aldassabol s kegjelmessegebeól valami kereskedésnek rendit s nemet vevem eleoben, azzal kerestem kenjeremet (noha az utan az jo Isten sokkarban allattatta állapotomat, mind ez jelen való oraigh változó karban forogván az en eletemnek rendy),
mivel kezy mesterseggel nem latot volt megh az jo Isten es igj die 20 September vevek Gires Jakabtol ugjan ott Bolonyaban az Balogh uczaban egj hazat pro flór : Háromszáz es tizenkét forinton, Báthory Gabor három pénzes garassan. Az garasnak le vetesse utan harmadik ezten- deoben mely haz Enyedj Janosnée volt az eleott, es ebben az jo Isten hjrivel laktam annos numero 15. (7b. lap)
1631. Egy magiaros el futót szász paptol Joannes Rheter neuteől vulgo Sztojke,z szappan feózeó mesterséget tanoltam, de mjvel sem az tanaczy, sem az szappanos mesterek azzal élnem nem engede szinten Varaddá faradtam s az en regj uram Cassay István uram által az my kegielmes urunk protectionalis commissiot adván elegh veszeodessel azzal eltem.
1633. Az nagj pestis utan három het, niolz holt testet édes gjermekjmmel el takargat­ ván el is fogiatkozam, sok dolgom haladekjaval leven s elis kedvetlenülek igen. Az tanaczjtol s az szappanosoktol sok giuleóseget szenvedvén sok molestjakkal az piaczo'n való arulassomát el tiltván teöllem enis valedikalok ez mesterségnek sok kar szenvedessem utan.
1635. Portara mének. Toldalágj Mihály feókeovet urammal es Istennek hala bekével, semis karoson, egj kevés szép marhaczjkat hozek onnét s az feó emberek ismeretségében kezdek jutnj naponkent az jo Isten hjrevel.
1637. Hersely Christof brassay feó biro uram szolgajava valazta s teve ket falujának Urmeosnek es Pojana marulynak gondviselessere. De szinten eztendeóm vege fele nagj szerenczjetlensegh esvén rajtam, egj hamis tisztátalan szemeljnek vadlassara meljre ménje vétkem volt az igaz Isten tudja, de eó felesege kegjessen kj szabaditta. (8a. lap).
1639. Az szent Isten segetsegebeól ismét portara mentem. Danjel Mihály feó keóvet urammal es az elseó utamnal jobban s szerencziessebben ádá Isten járassomot s az elefántok látására Drjnapoly jeóvenk igen sok szép dolgokot s emlekezetesseket láttunk Isten erejevei.
1641. Ismét szolgajava fogada az elebby tiztartosaghra Hersely Cristof uram, de az ezten- deó vegén septemberben megh hala es en ismét magam keresskedesseczjkemre szorulek.
1642. Az my kegyelmes urunk eo nagysága az brassay uraktol az Teórczyvary vamot hafminczadot el veven az feó harminczadossagot ada Sebesy Miklós uramnak es eó kede (!) engem teórczyvary rationistasaghra maga melle veven, Isten segedelmebeol itt szolgáltam.
1643. Ugjan ezen kegjelmes urunk eó nagysága az harminczadossaghnak feó tisztit változtatván, pavay Vayna Tamás uramnak ada eó nagysága, engem pegjegh nem sokkal az utan némely bal commendatorymnak eó nagysága hitelt adván, méltatlan voltomra eó nagy­ sága hitelt adván az gialay udvarbirosaghnak tisztire promoveala (noha Istenem bizonjsagom) kedvem s akaratom ellen, de az jo Isten ott engemet sulios betegseggel meghlatogatvan ezten­ deóm vege fele sok jo akaró feó ember uraimnak intercedalassara eó nagysága kegjelmessege­ beól onnét haza bocziatta —.
A 8a. lapon Tatrossy életleírása megszakad. Gyermekeinek születéséről és haláláról szóló latin kihuzigált jegyzetek következnek.
Ez keöninek niömtatasa utan az mi oli emlékezetes dolgoknak bizonyossan vegére mehettem azoknak reövid utan irassa rendel. De mivel ide eleb cziak enis fogjatkozast veettem eszemben az vilagh teremtesseteol fogvant való szamtartasban en az my édes Iduezitteonk születesse- teol fogvant való esztendeo számmal megh elegedven cziak azt observaltam :

1560. Filek varat az teoreokeök meghveszik. 234 papa Pius 4. Florentinus Medices 7 esztendeigh papalkodek Romában.
*
1561. Az erdely szászok uno animy consensuaz ur vaczioraja feleol való tudomanjnak meljsegesb es nylvabban való megh tudakozassara es megh tanolassara oda fel Nemetorszagban, Vitenbergaban az Lipsiaban az acadamjakban küldik nagj feó keóvetsegen brassay feó papot
es plébánost
D. Nicolaum Fuchsium decanum Barcensem et dominum Georgium Christianum
Pastor hermanstadjensem et profesor ejusdeip. scholae D. Lucas Ungherus, es valamjnemü informatiot ezek onnét hoztak, mais azt confiteálliak es ky niomtattak.
1563. Magocsy Gaspar magiarorszagy groff uri feó ember teoreok kézben esik. De azon esztendeoben nagj cziudalatoson remensegh kjvul megh szabadul s haza jeó Munkaczyra. Ferdjnandusl.romay imperátor Szakmart megh veszy. 7. july megh hala az cziazar. 54. magiary
király Maximilian I. magiary kiralysaghra megh coronaztatik 8. septembris.
1565.
Suendy Lazar Tokay varat meghszalla. 42. romay cziaszar / / . Maximilian, romay
cziaszarsagra coronaztatek. Regnál 11 eztendeigh. Suendy sok varakot veó'n az erdelyekteól ez cziaszarnak : Szerencziet, Nagj-Banjat, Keovarat es teöb sok ereossegeket.
243
page7image624
^1566. János vaida teóreók cziaszarhoz megjen, Maximilian cziaszar es király teóreók es Erdély ellen csiatazik. Teöreókeoknek 10. csiaszarok Szultán Szuliman igen nagj ereovel Horvátországban Szigetvarat megh szallia es szeornien vittatia leven az vitéz groff ban ur Szrny Miklós feo tiszt benne, vitéz modonnis forgodek, de mivel az pogány számtalan leven die 15 augusty az vegostromon mind az csiaszar s mind az Ban ur megh hala. Veszet teóreók 20,000, de az pogány az varat ugjan megh véve. Partaus bassa Giulat is megh véve ide ala János vaida Varadnál az tatárokat megh very.
1567. Szelimus II. teoreok cziaszar regnál elegh nagy tirannitassal 8 esztendeigh, az magiaroknak sok karával. 235. papa Pius V. Alexandriai papalkodek Romában elegh nagy balvanyozassal 5 esztendeigh.
1568. Maximilian nemet cziaszar es Szelimus teóreók keózeőt 20 esztendeigh való ereós frigy ssereetetek (?), mely contractusban hogj mar Erdelit is be foglalak. De ugj álla azt megh, mint az farkas az juhokkal, az nemet is practikala, mint az inaczika az egérrel. Az nagy Báthory András Somiion megh hala.
1569. Karaczion Oeorgj nevű lator praktikus dus gazdag?! paraszt ember az Nyrsegen igen nagj paraszt hadat tamaszta, az nyrt lator papokat es gonosz nemeseket valobannis kezdtek vala veszteny s nagy kart is kezdtek vala tenny, de az Szecky Laszlo hada 1570, kik keózeót egj felette nagj fekete ember vala (kireol ez had neveztetik is vala) Balaszentmiklosnak felette igen megh vére, el oszta, es teljesseggel semmivé teve.
Egész Magjarorszagban es Erdélyben az igen nagj dragasagh három esztendeigh tárta.- Szebennek majd hason fele az also varos mind el eghe es felette sok karok leőn.
1571. János vajda Erdély fejedelem megh hala Szászsebesen, eltemettetek Giulafeher- varat. Az felesege is nem sokara, es melléje temettetek. Báthory István erdely vajdának valasz- tatik. Gedon varat az teoreok az jo frigj alat megh véve, illy jo bekesegh s frigj tartó leőn. Ruber János kassai generalis Kalló varat fundala es epitte. Bekes Gaspar orszagh es székelyek capitannia nem akaria Báthory Istvánt vajdájának esmérni.
1572. Rudolphus I. 35. magiary király királyságra coronaztatek. Regnál elegh distur- biummal 32 esztendeigh. 236. papa Georgius 13. Bononiensis regnál elegh tudatlanul 13 eszten­ deigh. Az nagy siomliay Báthory István szülétek. Uy csillagh lattatek az eghen.
1573. Báthory István erdely vajda megh véve Fogaras varat Bekes Gáspártól, es az hadatis igen megh vére Szazhalomnal. Azután ismét Colosvarnal es sok székelyeknek akasz­
tófa leőn koporsojok, sokaknak ismét orrokot ajakastol metélek el az partolkodasert.
1576.
Báthory Istmn az erdely vajdaságból Lengielorszagy királyságra vitetik beoytbe,
Báthory Christoph pegjegh Erdely vajdaságra tetetik. Bekes Gáspárnak megh kegjelmez es hadának s Lengielorszagnak feő hatmanyava teszy az melyben holtaigh emberül viselte magát. 34. romay cziaszar Rudolphus II. az magiary királyságból romay csiaszarsagra coro­ naztatek s regnál 35 esztendeigh. Szelimus teoreok cziaszar megh hal. 13. Ammurates 3. teóreők csiaszarra leszen s az romay csiaszarral az békességet confirmallia, de az magjarokkal hüteöt- lenül bánik es nagj romlásokra leszen.
1577. Az teöreők az szikzay sokadalmat meghüty ejel es valóban megh dullia es meg predallia es senkyteól nem felven, magát az oczimany buia es részeges életre adván az egry capitany felseó vadaszy nadsagos vitéz ury feó ember Rákóczy Sigmond az mint eóssze giülhet
hertelen 2,000 magával harmad ejel megh uty az teoreőket es szeornjen lavaga es szép nieresseggel mene be Egerben az teóreők pegjegh teöb volt 12,000. Báthory István az rebellator Danczka varossat megh veszy cziudalatos keppen es az mint szerety ugj convenj al vélek s az mint akarta ugj keóteőtt. Sibrik Georgiot nagj feó ury embert haza bocziattia varady kapitányságra nem sok ideő múlva megh hala es Gialuban maga jószágában el temettetek.
1578. Az buday vessez bassat Müsstafa Karat megh foytak. Buda varat az menykeo megh üte es cziak nem mind ky eghe, igen nagj kar leon.
1579. Giula Feiervarat az menykőe megh üte es az egész var es varas teóbeől ky eghe az templummal egjut.
1580. Báthory Cristof erdely fejedelem meghala. Báthory Sigmond ur fia succedal az fejedelemségre, de mivel cziak 8 esztendeós volt, feógondviseleő tiszt urakot Báthory István lengyel király választ melléj Kendy Sándort, Sombory Lászlót, Kovacsiovczky Farkast. Magiar es nemet Hatvan varossat az sokadalom megh dulak es sok teóreóket vaganak le. Báthory Istvánnak Erdelybeöl 4,000 szekeres lovakat vjsznek az leóveó szerszám ala, muszkák ellen való hadra, es nagj haddal rajok mene. Sasuan beket az magjarok igen megh verek Nád­ udvarnál, mint pogány koborlokot s frigy teóreő s bekesegh rontokot.
1581. Az nagjsagos Varkuczy Miklós varady feo kapitány es Bihar, varmegienek feó ispania meghala.
1582. Onad varossat az teóreók megh giuta es az feüst alat igen megh rabla. Nagy üsteókeős czillagh lattatek az eghen az nap esset fele. Az calendarjumot ez eztendeóben kezdek
244
page8image656
eleszeór Erdélyben es Magiarorszagban magjarul ky niomtatny es arulny, de 1600 ismét megh vcltoztatak es szakadás león miatta. Suendy Lqzar kassay generalis megh hala.
1583. Az erdelyo^«zaghy szass statusok ulgo : Universitas az magjaroknak regj teór- venjekteől el szakadván magoknak küleó'n teórvent irnak az Honterus János irassibol is colli- galvan es az Juris municipal et statutanak nevezvén. Báthory István lengiel király confirmallia királyságának 7. eztendejeben, fejedelemségének 12., Báthory Sigmondnak 3. eztendejeben.
1584. Ammurates teoreok cziazar es Rudolphiis romaj cziazar uijabban az frigiet megh confirmalvan egjmas keózött, 8. eztendeóven toldak, de minden lator practikaiok az tar papoknak cziak az magjarok vezedelmere vezet. Somliay Báthory Andrásnak cardinalsagot adanak, hogy Rudolphus inkab megh czialhassa s eóveve tehesse Erdelyorszagat.
1585. Amaz három urak nem iol sáfárkodván es banvan az dologgal, letetetnek tisztek- beól es Geczy János Erdély gubernátorra valaztatik. Az nagjsagos Báthory Miklós meghala. 237. papa Sixtus V. Pinczentinus papalkodek Romában 5 eztendeigh. Ez 3 gardjnalokat
az kik nalanal tudosbak valanak, titkon megh eólete, mert eo igen tudatlan, de lator vala. Horvátországban 10,000 teóreóket megh vernek az keresztjenek az Kupa vizénél es igen sok rabokat szabadittanak, nagj nieresseggel jaranak. Turonnis az teóreóket megh- verek
es szép nieresseggel iaranak itt is.
Magjar es Erdély országban igen felette nagj dragasagh leőn 3 esztendeigh.
Péter Vaida
havaselvj vajda leven az teóreókteól való felteben el füt (!) es Erdelyen által megjen igen nagj kinczjvel.
1586. Báthory István lengiel es erdely fejedelem meghal. Sigismundus II. lengiel király­ ságra valasztatik. Magiar es Erdelyorszagban siürü deogh halai meljteól való felteben Báthory Sigmond feiedelem Barczasagban setal es lakék 3 hónapig Prasmart, Teórczyvarat es Rosnion. Sok faluk es varossok eghnek Erdeljben. Horvátországban Vinitz vara mezejen éjjel az vadlúd, recze, daru hallatlan nagj vivast harczolast tartanak, mely után ugjan azon helit 7 nap múlva az teóreókót igen megverik.
1588. Sixo alat az teóreóket másodszor igen megh ,verek, Rákóczy Sigmond egry capitany jo forgodassaval, szép nieresseggel iaranak. Geczy János az gubernatorsagot Meggi- esen az orszaghgiulessen le teszy io akarattia szerent Báthory Sigmond fejedelemnek. Colos- varrol az nirt papokat es Jesuitakat gonossagokert ky uzek egy rendben.
1589. Magiar nielven legh elseóben az szent Bibliát Karoly Gaspar az geonczy aniaszent- egyhaznak lelky pásztora es az Cassa veölgjen az tanittoknak seniora megh fordította es Regecz Visolyban Mantskovit Balint által mint istenes szent munkát kys ada az jámbor magiarioknak idvesseges hasznokra.
Báthory Sigmond az erdely feiedelemsegre immár megh eskeszik Fejervarat az orszagh- nak. Geczy János feó ury ember megh hal. Fejervaratt es ugjan ott el is temettetik tisztességesen.
1590. Feó'ld indulás felette igen nagj volt az egész országban es feöldonnis, de feokeppen Brassóban. Az templumnak sanctuariumia leszakadót es sok keovek szakadoztak le az temp­ lomról, számtalan sok karokat teöt szelliel.
238. papa Urbánus papalkodek Romában három holnapigh. Ez igen keresztienekre teóreó gonos sobrak ember vala. Megh hala kolykaban. 1590. Boczkay István Varadra eo az generalissagra. Nagy sok eghy cziudak lattatanak az eghen nap niugat fele. Az bosznay bassa nagj rablást teszen Horvátországban, ky miat az két cziaszar keőzeőtt az frigy fel bomla.
1593. Báthory Sigmond el haiol az teóreókteól. Horvatorsságban az Kupa vizénél az teoreok ismét igen megh veretik az keresztienektől. TiffenbachCristoph az teóreókteól az varakot: Filek varat, Szabadkát, Devent, Szeczjent, Hajnaczykeó't, Kekkeó't, Szamoskeó't, Drégelyt Palánkot, Bujakot 4 het alatt megh veven. Sziman bassa Palotát megh véve az magjaroktol.
240 papa Innocentus IX. papalkodek Romában 2 esztendeigh. Szekesfejervarat az keresztjenek vyvak az teöreokteó'l, de héjában, mert egjenetlenek leónek.
1594. Az tatárok Huztnal ky jeonek es igen nagj rablást tesznek Magjarorszagban.
Báthory Sigmond eöt feo urakot vágata le Colosvarat álnok praktikalassokert : Kendy Sandort, Iffiu Janost, Kendy Gabort, Forró Janost es Szentegjedy Gergelyt.
Nagy Gieorvarat czíalardsagaval Szinan bassa megh veszy. Az nemet praktika arta ebben is.
241 papa Clemens VIII. papalkodek Romában 13 okt. 1595.
1595. Esztergomot megh veszy az Manssfeldy groff az teóreókteól. Bathotry Sigmond Lippat es Jeneőtt az teóreókteól megh véve. Az lengjelek Moldovat az tatárok ellen oltal­ mazzak. Maximilian romay cziazar es magiar király Szentmiklost, Tatát es teób varakot megh véve pedardaval, Nadasdy Ferencz groff emberségével.
1596. Az teoreókek es tatárok, kik Lippat megh szállottak vala el uzettetenek alolla az erdely fejedelemteől s Teomeosvarat megh szalla Báthory Sigmond, de megh nem vehete, mert az urak nem valanak eggjessek s hivek.
245
page9image488
Eztergamot es Vaczot az teoreó'kteó'l megh vevek az kereztejenek, az holot az nagy­ ságos vitéz urak : giarmathy Balassa Bálint es Balassa Ferencz egj testver attjafiak vitéz módra megh halának el niomvan az süreő poganjsagh.
Az / / / . Mahumet teó'reo'keó'knek 14. czazarok Egervarat megh veszy 150,000 néppel az hol az nagyságos Niary Pal is teób sok feó emberekkel eggjó't foglia esik. Ezen Mahumet az Keresztes Mezejen, az Fekete sáár viznel igen megh very Báthory Sigmondot es Tiffenbach Cristofot, az magiart es nemetet az hol elseóben az magiaroke leó'n az njeresegh, de eók az pradanak esvén, az futó teóreok hertelen megh terven véletlen az el szelliet es prédának eset magiart megh vére, de mégis teöreök sokkal teób veszet, hogj sem magjar. 1567 (!) 6 = 9? Papát az arulo bolonoktol vissza vevek es igj cziak alig menekedek megh az teóreók Teőmeősvarat másodszor viak az erdelyek, dt akkor sem vehetek megh. Rosnio Barczaban teóbeol majd mind ky eghe.
1598. Nagygior varat az szent Isten ez egész vilaghnak nagj cziudajara az kereszt­ jeneknek remensegek kjvül megh áda : Suarczen Berger Hans es Palfy Miklós által. Igen nagy mesterségei pedardaval azaz egj nagj fa agiuval vevek megh, die 15 juny, az honnét az mai napigh az papas urajim nagj processio járassál s inneplessel illik azt az napot, nevezvén Urnapia- nak.
Báthory Sigmond Rudolphus cziazarnak ajanla Erdélyt eo maga Opuliaba megjen. Rudolphus czizaar Erdélyt elfoglallia Basta Georg] által s Varadban be szalla. Bathorj Sigmond viszsza jeó Sileziabol es az erdeljek ismét melléje állanak mint uroknak. Varadot az teóreók megh. szallia 300,000 magával es noha minden fel teőtt czellia az vala hogj megh vegie, de az Isten nem akara es nagy iszszoniu esseós ideókeot tamaszta,ky miat meg nem vehete es kárával mene viszsza alolla. Niary Palys Szelektey Istvánnal es teób igaz szereteő vitéz hjvekkel vitéz módon jámborul forgódik fejedelme es nemzete s hazaia mellet. Mattias hercegh kj Budavarat megh szállotta vala, az nagj esseő'k es árvizek miat megh nem vehete, el kelletek alolla szallany.
1599. Báthory Sigmond fejedelem Erdélyt hagia az eoczynek Báthory Andrásnak, eő maga pegjegh Lengielországban mene es igy az felesege is Erdelybeó'l ky küldetek.
Mihály Vaida tirannus havaselvy vaida be jeo Erdélyre nagj ereóvel haddal es Báthory Andrást igen megh vére es eő maga is az cardinal az csikjaktcl ott az erdeó'n megh eőletek, mjvel nemis papnak való vala az fejedelemsegh.
1600. Kanysat az tereok megh véve az magjaroktol. Basta Giorgy, Csiaky István urj ember es Borbély Georgy lippay kapitány es az Vatay Gabor besliak (?) hadával Mihály Vajdát Mirisslonal igen megh vére es sok székely es oláh vésze el, az mely miat Mihály Vajda Erdelybeól ky futa es Beczyben Rudolphus cziazarhoz mene segetseghert. Basta Georgy Erdélyt fejedelemül tiraniter biria es az varossokat nemet praesidiummal el foglaltja kegjetlenül biria. Az nagy­ ságos Teókeőly Sebestjen dolgossá factora,feó tanaczy ura es udvary feó capitannia, megh hitt szolgaia ekkor Basta Georgjnek.
1601. Az erdelyek titkon ismét ky hozak Báthory Sigmondot Colosvarra. Basta Georgj­ nek buczut adnak az orszagh uno animi consensu. Basta Georgj kenserittetek ky menny Erdely­ beó'l s ez ideó' alat Mihály Vajda oda fel hadai készülvén jeó vala ala, Basta pegjegh fel megjen vala eó'k ismét egj mással megh békélvén eggjeleznek es Báthory Sigmondot Goroszlonal az Szilagjban igen megh verek, az holot Erdélynek szin népe igen el vésze.
Báthory Sigmond ismét Moldovaban megjen es cziak hamar sok teóreó'kkel tatárral ismét viszsza jeó es szegény országot igj vesztik. Basta Georgj ismét Szakmarra kenszeritetek kj mennye Erdelybeó'l. Az tatárok Erdélyben igen nagj rablást tesznek.
1602. Basta Georgy ismét megh eggiezven Mihály Vajdával hogj mar barátságos szin által es az fejedelemségnek remensegevel biztatván az migh az alkalmatossagh hoza Tordanal az Aranjas parton Basta Georgj, Mihály Vajdát egj feó nemet ur szolgaia által megh eólete Báthory Sigmond vegh keppen el hagjvan Erdély fejedelemséget felmene Prágában az felesege ioszagaban akarván elny es halny. Erdélyben oly nagj dragasagh leó'n hogj egj kis keőbeó'l búza 8 forintot ert Barczasagban. Basta Georgj megh vére Székely Mojsest Fejervarnal s'Besster- czet megh véve.
1603. Székely Moyses teóreokkel s tatárral el foglallia Erdélyt Szeben es Segesváron kyvül az németséget is hozza haitja. Végre megveretek Brassónál Sorbanynel Raduly Vajda es Racz Georgj által az holot eó magais elvesze. Szeben keorniül az nagj ehsegh miat az ember egj mást megh eölte.
1604. Az nemetek Pest varossat megh dulak igen es igj pusztán hágjak Hatvant hasonló­ képpen es azt megh egetek. Igen nagj es sok cziudak lattatanak az eghen. Jakab János szent Job varat el foglallia. Az nagyságos Varkuts Georgjeőt Szalaczjnal az hajdúk felverik s megh foszt iak.
Boczikay István az hajdúkkal igen megh vére Jakab János es Pecz Doctor János hadat. Pecz János magays foglia esik.
Jakab János futva szalad Varadtol, de az hajdük valóban után uőzven Rakomaznal mind le vagak az raczokat.
246
page10image512
Basta nagj tirannos fejedelem igj regnál második úttal Erdélyben nagj veszedelmessen. Cassa varassat Boczykay Istvánnak megh adak. Basta Oeorgj megh vére Nemet Balas hadat
Az után az Boczykay hadával is megh üttkeózek Edelennel.
Basta Cassat megh szalla.es leótéte, de Nagj Albert (?) leven benne feó generalis megh
tárta vitézül es megh nem ada a varost. Boczykay Patakban leven.
Az nagyságos
Dobó Ferencz megh hala Eperjest.
Az nagyságos groff ur
Nadasdy Ferencz Saarvarat megh hala Horvát orszagy feó gene­
ralis vitéz ur volt.
1605.
Basta Georgy az tckay nemeteket megh segitty es beó elessél megh rakia. Az urak
kik az Székely Moyeses veszedelme után teóreók cziaszarhoz futottak es foljamodtak volt nemetteől való feltekben ugj mint Bethlen Gabor, Szilvasj BoWsar, Reday Ferenc, Bethlen Farkas, Balassy Ferencz, Kallay Gergely, Nagj Pal, Keresztessy Ferencz, Beldi Kelemen és teöb sok feó emberek s vélek egiüt mint egj 1500 vitéz emberek kj jeovenek Amhat cziaszar segetsegevel Bektes Bassaval sok teóreókkel Boczjkay István melle az németnek extirpalas- sara. Szakmart az benne^alo nemetek megh adgiak Boczykajnak es ky menvén az varból az út­ ban mind levagattatanak az tirannus lanczok.
Retfay Ferencz Boczykajnak igaz hive az felfeóldeón igen forgódik az nemetek vesztese­ ben serénykedvén, kik az országot felforgattak s tűzzel vassal el vesztegettek vala. Honorius Thanhaaser Fileky capitany meg adgia Filek varat Reday Ferencznek Boczykay István szamara. Basta Georgj veven eszeben az dolgot cziaszarhoz fel mene. Boczykay István Erdélyben jeóven Szazmeggjesen teöreök cziazar akarattjabol es az nemes országnak uno animy való consen- sussabol orszagh fejedelmévé esketik. Racz Georgy megh haiol. Rákóczy Sigmond Erdély guber- natorsagra valasztatik ugjan akkor.
Boczykay István az nemetekre megjen egész'magjar országnak segetsegere es az dulo fosztó tirannüsson regnáló nemetekteó'l való megh szabadittassara, mint keresztjen es jo fejedelem.
Boczykay Istvánt az vezér bassa megh coronazza az Rákos mezejen magiar királynak.
Eztergamot az teóreók megh veszy az nemetekteól az segetseghnek szine alat es maga­ nal tárta.
Nagjsagos Nyry Báthory István Magiar orszagh biraja megh hala Eczjedben es mint ür attja fiat, minden jószágában eóreókeósse teve Báthory Gábort Lengielorszagbol hozatván haza.
1606. Az Lippay raczok, kik az eleott Lippat el árultak vala az teoreokeoknek adtak volt, most immár az benne való teóreókeket mind le vagiak es az varat Boczykaynak megh adak. Vilagosvarat, Solimost is megadak. Varadot az^benne való nemetek az nagj éhséget elunván megh adak Boczykaynak es kj menvén az nemetek az útban mind le vagattatanak. Az nagyságos Teókeóly Sebestien Bastanak nagj hive megh hala Késmárkon es igen bana az jo Boczykay István, hog/kezet nem foghata, hogj szolgalatának jutalmat megh nem adhatta. Boczykay István megh bekellik Rudolphus cziazarral szép conditiok alatt. Ismét az ket cziazar keőzeőttis békességet szerze. Végre mikor niugodalomra be szállott volna Cassara az nagy uty arulo emberteől Katay Mihailtől megh ettettetek (oh atkozot embernek gonosz es fene czielekedete) mely miat megh hala igen szép csiendesens Cassan, die 28 december. Az hamis ember pegjegh Katay sok ezer darabban vagdaltatek ugjan ott es Mislen el temettetek, illien
epitaphiummal:
En ki magiary nemzet aruloia Uramnak attam mérget halálára Katay Mihály Mislen ez kis sirban Fekszik be hanjva sok ezer darabban.
Igen nagy feold ingas leon Erdelyorszagban, de feokeppen Brassóban, die 24 december ugj mint karaczjön szombattjan. r
1607. Boczykay István teste Erdélyben behozattatek, nagj siralommal es Giulafejer- varat igen nagj fejedelmi solemnitassabel temettetek, magjaroknak igen nagj karara, holot szép versekkel iratot nagj eöregh szazloia, mays ott tündoeídik.
Rákóczy Sigmond Erdély fejedelemseghre valasztatik, az gubernatorsagbol.
1608.
Mattias ausztriai hercegh magiar kiralja coronaztatik, kjnek kirajsagaban alkolmas
jo békessége volt Magjar országnak.
Rákóczy Sigmond Erdelyorszaghy fejedelemseghbeől jo akaratija szerent bulcziut
veven felmene az eó születessenek helljere Felseo-Vadászra es ott megh hala die 5 december. Báthory Gabor kjedy ur, Nagy András es Nemety Gergely, nagy feó capitanyok es az hajdusagh emberségével az Erdély fejedelemségre be jeoven s Colosvarat orszagh* giulesse-
ben rays valasztatek.
Az magiar Biblia másodszor ky niomattatek az nagy hirü, bodogh emlékezetű nagy

munkajro es hasznos emberteől az tudós es beőczulletes Szenczy Molnár Alberttől Hannoviaban aprob beótuvel az Carolyenal.
247
page11image496
Báthory Gabor Havaselfeoldere megjen haddal es sorbany Vajda elfutván el vette Lengiel- orszaghra az fejedelem az országot mind el dulvan minden jovait ky hoza, eo az országát magának foglala, noha nem sokáig birhata es ez Bak arrat igen megh ada. Az nagy­
ságos groff ur durugerh Hommonnay Balint megh hala. Aetatis suae 32.
1610.
Báthory Gábort az pápista urak az religio miat háborogván el arulak es Széken
megh akarván eölny fegjverrel az fejedelmet markokban szakada es elve nem mehetek dol­ gokban. Az partos urak valanak : Sennyey Pongracs, Sarmasagj Sigmond, Praepostuary Sigmond, Kendy István, cancellarjus, Kovaczioczky István, Komis Boldisar, Komis Georg], Komis Sigmond. Ezek mint egy ket ezzered magokkal leven titkon ejel istalokban fekuvő helljeben akarván az fejedelmet fel koncolny, mely dolog cziudalatossan Isten akaratijából ky nilatkosvan Kendy Istvánnak egj Teóreók János nevű katonája által, (chyt az után Isten feo lovász mesterre teon az fejedelemmnel.) Az urak el futának hajnalban es az fejedelemnek kevés szamu giülevesz hada után leven sokat bennek levaganak. Kornis Georgien, Komis Boldisart sebessen vissza hozak. Hivek leónek Imrefy János fiastol, Kamutj Farkas s teób feo emberek is. Reday Ferencz varady capitannyal. Innen ez megh leven-Besztercére ménének orszagh giülesseben az hova Beczybeól az cziazartol keovetseghen jarvan megh jutának az nagyságos Bethlen Gabor Sennyey Miklóssal es teób feó emberekkel kik imez dolog némely napi esetben semmit nem tudván igaz hivek voltak. Ez orszagh giülessen mindeneket igazan megh válla Komis Boldisar practikajóknak kezdetireol, complicessjvel, circumstantjaival eggiüt. Az directort Torday János deákot ugjan ott fel akaztak (az directorsagot az en uram­ nak Cassay Istvánnak adak) Kornis Boldisamak Colosvarat fejet vevek.
1611. Báthory Gabor valami ravassagnak szine alat Szeben varassaban le szalvan az szazoknak fegjvereket el szedvén kyuze beleolle es maga lakó helljeenek occupala.) az mely miat sok ross dologh keóvetkezek, seőt megh az maga eletének ez ... eggik veget. Az nagyságos Magoczy Ferencz megh hala eletének 30 esztendejeben Munkaczjon es nem sokara az eó suőlt (?) aszonyat Ezterhazj Miklós feleségül véve imez Magoczynet, ky az urnák egy négy lou katonaia vala az ur pegjegh cassay generalis feó ur vala. Havasely Sorbany Raduly Vajda nagj haddal ky jeóve Báthory Gabor fejedelemre s eó' nagysagais eleiben szalvan Brassónál igen megh veretek Báthory Gaboraz elebby Radulijon teőtt boszusagert Havaselve az harcz leon die 9 july, az holot noha vitézül forgodek az fejedelem hada, de arultatas leven keözteok megh veretek az fejedelem hada. Az fejedelem Szebenben be szalada,
Forgaczy Sigmond az Erdély fejedelemségre jeóven Colosvarat igen leótete dulata, egete, végre megh kelletek nekj adny, melyért Báthory fejedelem nagj summát veőn rajtok. Forgaczy Sigmond Sorbany es teób nagj urak nagj haddal Szebent megh szallak Bathoryra az honnét az fejedelem vitézül ky cziatazek rajok es igen vesztek egj mást.
Tariany Demeter capitany embert cziufoson es iatekoson be fogak Szebenben az kinek. az kegjelmes fejedelem megh kegjelmeze. Nagy András es Nemethy Gergely capitany emberek szép uy hadakkal megh segítvén az fejedelmet, ezt megh halvan Forgaczy es az eó compli- cessy el futának Szeben alól.
Brassó varossá is nem alhatvan el az fejedelemnek sok illetlen magaviselesset, latvan es nezven ezekben hogj az fejedelem szinten mint Szebennel ugj akarna czielekedny el állanak az fejedelem melleől Frier (Feier?) Mihály leven brassay biro, Falnagj Heltner Georgy az fejedelem ellen fegjverre vetek kezeket az magok oltalmában, nem leven egjebet mit cziele- kedniek, mind az által Istenben vetek reménsegeket ezt mondván es imehez bizvan : Dcus protector noster, eleotteők viselvén imeztis, az mit az poéta mond : Nam tua res agitur paries dum proxim .. . ardet, ittem : felix quem faciunt aliena pericula cautum.
Homonnay Georgy az arannyas haddal akarván Forgaczy Sigmond segetsegere igen szép es czifra haddal jeony, Reday Ferencz feó es Cziomakeozy András vicze varadj capitanjok által az varadj es bihar varmegjey haddal Conjardnal az Kekkallo vize partian igen megh vére es mind az Tiszáig es igen nagj nieresseggel jaranak, noha keözüleok is Szeólieosj Mihály capitany emberrel sok jo vitézek el essenek.
Forgaczy Sigmond, Kendy István, Lonay András teób complicessivel eggiut Brassóban segetsegül jeóvenek, de itt sem sokaigh bizvan magokat Havaselve (!) ménének Sorbany Vajda barattioknal keresvén ottalmat magoknak. Geczy András megh maradván Brassóban az hiuseget vegigh ide tárta, de jeóvendeóben sem leőn egessegere, mert nem emészt hete megh, hanem Fogarasban hala megh fogságban es egy tiük ketreczben leőn el temetése.
1612. Bethlen Gabor is megh unván az fejedelemnek sok illetlen maga viselesset (noha comaia vala) es felven sok fenjegetezeseteol sokad magával el mene teóreők cziazarhoz esdvén es foljamodvan es sokaigh oda lakék, onnét irogatvan eozve Brassóban Fejér Mihállyal es Geczy Andrással. Colosvarat az oh várbeli puszta templomot az fejedelem megh epittete es az calvynytaknak ádá szép proventust offeralvan az varos deismajabol hozza, melynek mily nagj haszna león es mint megh szaporitta az Ur Isten eóket im most is látható, kik az eleőt
248
page12image552
Ceózep Uczaban Borbély Paine haza kapuia keóze keónnyen be férünk vala, mind egyhazunk s mind scholank az leven.
Az eleb említtet boldogh emlékezetű es nagj haznos munkájú Szenczy Molnár Albert az szent Bibliát másodszor szép apró beótükkel kj bocziatta Oppenhejnjumban nagj haszonra. Mattias II. magiary király romay cziazarsaghra coronaztatik Beczyben. Rudolphus czazar Prágában megh hal. Forgaczy Sigmond, Lonay es Kendy s az eó teób complicesy hadastol (ezekkel egjut nekemis egy Hangos János neü battjam, ky az anjammal egj volt, Kendy István lovász mestere leven (Havaseluul (?) által utón akarván Magiarorsagra menny haza fele Moldovara mennek es onnét az maramarossy havason akarván által jeony az fejedelem hadat küldvén elejékben az havasra szorittiak es mind fegjverrel s mind éhséggel mind az had s mind az feold népe anynyira szorongatván es vesztegetvén, hogj eó magais Forgaczy Sigmond egj péntek napon egj szép lo májat egj arannyon veött volt, es jesuita páter Kaldy Oeorgy pap leven papia mivel az sooiok el fogiot vala igen giakron haimja vala az keresztet rea s fiat piscis igen iterallia vala s mind páterével eggjut azt eok jo izuen fel coppantak (?), melljet maga Caldj uram az után az urammal Cassajval Posonban, Beczyben es Nikolspurgban nagj familialiter bezelgetet, magam is néha hallottam benne Hamburgban. Báthory Gabor Barczasag- ban jeoven hadajvai az kostelljokat igen rútul veztegete, egettete, pusztittata, de mégis cziak nemelljeket vehete megh.
Teórczvjvar megh adassaert az porkolábokat lábbal akaztata fel. Brassó varossá mjvel hogj minden viadal nélkül megh attak, Fejér Mihály Brassó varossavai pénzt verettetett nagj beóven fizetvén az hadoknak, aranyat, tallért es három pénzes garassokat. Had leven itt Brassóban magiar, szász, lengiel, teóreók, tatár, kozák, oláh es igen cziataznak ky az varasból az Báthory fejedelem hadara es sok magiar rabokot befogván nemelljeket megh eólnek vala es nagiob reszet vasban verve az Fellegh var kernuil igen nagj mely ark->t asatanak vélek es nagj sanczot hanjanak az belseó partian, mivel akkor cziak azaz belseó varadikaia (?) vala.
Ezeknek inkab mind az czipke artot volt megh az Havasban es igen illeő fülleő módon szaladoztak volt haza Magiarorszagban. Báthory üabor vissza menvén Barczabol Szebenbe Fejér Mihály, Geczy András, Heltner Geörgy at brassay haddal magokat igen el bizvan, ky szallanak táborban es az szekelyseget igen vesztegetvén, rontván, rabolván Uzon varat megh vevék.) Itt való prédikátor leven Joannes Zemerjay Elekes es ismét mint egj rabul vitetvén be Brassóban leó'tt aztán az itt való magjar eclessianak lelky tanittoia ki ezután 14eztendeóvel nekem jámbor ipám leőn kjnek leanynyaval mar eddigh 20 eztendeigh laktam s mind addeg lakom az migh az irgalmas Isten szent akarattia tartja. Innen Uzontol keringvén s forogván
Az nagyságos Rákóczy Laios megh hal. Az nagyságos Homonnay István megh hal.
Fejér Mihály az haddal végre ala mene az Olt vize melle es szalla Feold Varhoz. Ezt megh ertven Báthory Gabor fejedelem Szebenben Teöreök István nevű capitanyt sietséggel jol fel készült mezey hadakkal be boczjatvan egj jo reggel az Fejér Mihály táborát ugj felvere s levaga, hogj mind maga s mind Heltner Qeőrgj falnagj sok jámbor emberrel ott vésze, illeó fülleó módon kevesed magával Geczy András be szalada Brassóban.
1613. Báthory Gabor szebenbeől az nagyságos Teókeöly Miklóst be boczjatta Brassó­ ban ugj mint zálogul, az brassaiakis Geczy Andrást teób sasz urakkal by (!) bocziattak vSzebenben es megh kjnala az békességgel az felséges fejedelem, hogj ha megbékélhetnének per compozitionem, de semmi módon nem lehete, mivel az fejedelem postulatumyjs térhessek valanak. Szebent se akara az fejedelem az szászoknak megh adnij az vaross is az egész uny- versitassal nem hihete semis bizhatek az fejedelemhez, mivel mind az egész orszaghgal az
fejedelem igen megh mutatta vala magát.
Bethlen Gabor sok teoreokkel tatárral ky jeó Constantinapolybol az cziazar erejevei, az
feó szerdar Szkender Bassat es magiarohy Nahum Beket bocziatvan az hatalmas cziazar mint egy 40,000 emberrel es az országot igen el rablak, pusztittak. Báthory Gabor nem bizvan magát Szebenbeől Colosvarhoz az Hoia ala szalla. Báthory Gabor ott sem bizvan az hadahoz elfuta es Varadban szalla, es ugjan ott egj nehany nap múlva az varból ky czialogatvan az arulo urak Velencze neü uczaban az Pecke vize partian megh eólettetek, vasárnap 3 órakor, délután die 24 octobris. Sziklassy János es Laddany Gergely capitany feó emberek által teób partos tarsokkal, de feó eb ok az varból Geczy András vala.
Bethlen Gabor Colosvarra be mene es eó vele egjut magiaroghy Nahum Beg, sok feó teóreókkel egyut. Az táborok az torday terén leven az Keresztes mezejen az sok poganysagh. Itt Colosvarat az orszagh giulesseben uno animi consensu az nagyságos Bethlen üabor erdely- orszaggy fejedelemseghre valasztatik es az cziaszarnak sok szamu hada az orszaghbol nagj keóltseggel es fizetéssel kj küldetek, de valóban nagj karara león az- szegény orszaghnak.
1614. Meggiessen az orszagh giulesseben megh visgaltatanak es az Báthory Gabor haláláért Szilasy János es Laddany Gergely teöbb complecessivel es partos társaival Markas Lukaczy, Rongios Miklós ugj mint niolczyan az puszta templom mellet való keófal mellett leveó toronyban szaladván, nagj viadallal reajok vjvan megh vevek es az toronyból ala hanyat-
249
page13image608
tatának s mind konczra vagdaltainak, kyket mind maga Báthory Gabor szegény catona lege- nyekbeől teó'tt vala feó emberekké es kebeleben nevelte volt az maga veszedelmére.
Geczy András pegjegh eóreők fogsaghra az fogarasj teómleocben vettetek az holot halála is leőn es egy tiuk házban temetek el ugian ott. Szeben varossá az ssaszoknak megh adaték mint igaz saiat e-reókseghek es regy eóseókteó'l s elejekteól rajok marat jószágok, minden privilegjumokkal es szabadsagokkal eggiutt.
Brassó varossá is az országgal nemesseggel es az szelkeyseggel megh egjezven megh bekellek es minden keözteó'k ez eleó'tt tertent dolgok cziak nemoban kelletek lenny es ky ky az rajta eset szerenczievel vágj szerenczietlenseggel, karral, avagj haszonnal kelle teürny (?) esmeghelegednyeskjnek kjnekmindenelebbyszabadsagaesprivillegiumameghadattatván confirmaltatanak az nemes országtól.
1615. Az magiarorszagy pápista urak igen kezűinek es fenekednek Erdélyre jeony hogj pápista fejedelmet hozhassanak be, de az fejedelemis résen tartvan fület Varaddá szalla es Reday Ferencz capitany urat Debrecenhez szallitta igen szép hadakkal es igy amazok le szalla- nak. Nagy tracta giulest tárta az my kegielmes fejedelmünk az magiarorszagy urakkal Caroly-
ban de igen kevés iot vegezenek, mert cziak practika leőn dolgok. Az magiar orszagj feó commissarius urak valanak :
Forgaczy Sigmond, Sennyej István, Pete László, Bszterhaz Miklós, Karoly Mihály ky cziak akkor tájban leót vala pápistává, noha az fejedelemnek es Reday Ferencznek sógora vala.), Strucz Ferencz, Monahy Miklós es teobbennis sok feó ember. Erdély urak : Peczy Simon, cancellarius, Lonay Sigmond, Praepostvary Sigmond (kj immár hive vala), Kamuty Farjkas, Mikola János, Angialosj János es Fráter István iteléő mesterek es Cassay István director az en uram (s enis eó kedevel,) voltunk niolczvanon.
1616. Bethlen Gabor fejedelem teőreőkkel eggjütt Lippat megh szalla es megh véve az raczoktol s az teoreok bele szalla s mais biria. Turzo Georgj magiarorszagj palatinus megh hal es az Vagh mellett Bicsien igen nagy pompával temettetek el. Forgachy Sigmond magjar- •orszagj palatínussá tetetek, kj bizonjara regen kjvania vala az nagj es méltóságos tisztet.
Az hatalmas es geőzhetetlen Oszmán nevű teoreok czazar lengiel Sigmond király ellen negjszer való száz ezer emberrel indula el es Hutin varat megh szalvan igen vitata az lengiel király pegjegh az orszaglr hadával az fiat Ladislaut bocziatta es Hutint megh segitte s igen ereó's sanczban asuan magát igen cziataznak az teoreokkel. De mivel az cziazar hada nagj éhséget szenved vala es ver hassal s deoggel igen hal vala, nem sok dolgot vihete véghez.
Bethlen Gabor az my kegjelmes fejedelmünk háromszáz szekér élest viszen jo akarati­ jából az cziaszarnak megh ehült hadának. Magais szép haddal be mene Moldovaba es az cziazart az lengielekkel megh bekeltete es ky ky feoldeben haza tere bekével. Az urunk hadából nemelljek lengielekhez szeökven felessen egy Fekete István nevű hadnaggial eggjütt eletekigh oda lakvan nem merenek haza jeony az fejedelemteől való feltekben, jovajokis másoknak adatának.
1618. Ferdinai das II. romay imperátor magiari kirallia koronaztatek Posonban die 16 may. De az koronazat igen illegitjme leon, mivel egy nehan varmegje nem consentalla.
Az urakbanis sokan leónek jelen — az hol az nagyságos groff ur Szecky Georgy protestaloy az statusok kepeben mivel az erdely fejedelem keóvety sem valanak jelen, hanem ez cziak az pap urak dolga leőn. Bethlen Gábornak az orszagh az felséges nevet megh ada, az teóreök cziazar confirmala.
Egy igen nagy üstökös czillagh Erdely felett az sugaryval Nemet orszagh fele niulvan lattatek az eghen, minden estve fel jeóven eyfeligh tart vala eoszszel majd három holnapig. Die 21 octombris teczven fel 14 decembris el vésze.
Mattias II. magiary király romay cziazar megh eleteben másnak engede az birodalmat es az felesege Beczjben megh hala.
1619. Zikso tajan az Barsonios vize mellett ver fakada fel az feoldbeol, az mely helljen nem sok ideóvel azután egj falka teóreókeót le vaganak. Cassa varossanak cziak nem hason fele megh eghe es számtalan sok kar leőn. Sok emberis ott eghe. Amaz hires neves debreczeny keőnyniomtatoys ott vésze LipsiayPalaz mely nagj eghest megh most is keservessen emlegetj sok.
Az felséges Bethlen Gabor igen szép hady ereóvel Erdeljbeól megh indul Ferdjnand cziazar ellen az chech király Friderikus segetsegere. Kalló varat urunknak megh ada Konay (?) András. Imez csieh király Friderjcus az felséges Bethlen Gábort komasaghra hiva. Turzo Imreh, Erdeódy Christof es az en uram Cassay István menenk az komasaghra az hol mely nagy es nagj beóczülletes solemnitassal fogadanak bennünkeőt itt arról elégendeőt nem írhatnék. Nagyszombatigh az egész Magiarorszagh cziak nagj keönnyen urunknak megh hodola. De teliere megh ide ala szallank telelny.
1620. Az felséges Bethlen Gabor másodszor igen nagj haddal Cassarol oda fel indula es Beszterczebanjan orszagh giülesseben magiarorszaghy kiraljsaghra valasztatek.
Az csiaszar hady generalissat groff fon Dampietrot az nagyságos Rákóczy Georg] eleól jaro generalis capitannia urunknak megh vére az hadat Posonnal magatis az groffot egj vamos-
250
page14image592
mikolay gialogh legény az vartarol fülteó'n leóive, kj miat mégis hala mindgiart. Az feiet Rákóczy Georgjnek vivek, az testet pegjegh el kapák es feó nélkül Beczyben be vivek. Az fejet
pegjegh az után nagj summa pénzen ada megh urunk az nemeteknek. Es igy az magiar coronat Poson varánál es varossanal az nagyságos Rákóczy Georgy cziak keonnyeden urunk­ nak megh vive. Palfy István Coronas urat megh foga. Essterhas Miklós kapitannia Tarnosj János Munkaczy varat urunknak megh ada. Lonay András kallay kapitány megh hala. Nyary István succedal helljeben. Cseh országban Tlencze neu varosban egy Trissin Anna neu asszony­ nak egjszersmind három igen egj mastol küleombeozeő cziudalatos giermekey leónek, mely­ nek képit cziudara hordozak ez vilagy keresztjensegh keozt szélijei. De nem sokara mind az három megh holt. Sem eottek, sem ittak, cziak jayt, jayt kjaltottak ne, ne, ne.
Vaczot az teoreok megh véve Strucz Ferencz capitanjsagaban, de félelmes rossz es semmire kelleó vitéz volt, mert ejel ky szeókek beleó'le az varat pusztán hagivan.
Az mely nagy es szép magiar hadakkal urunk eó felsége Peczy Simon caucellariust es Komis Sigmondot sok feó es vitéz néppel az csieh király Friderik segetsegere oda fel bocziattotta vala. Peczy Simon árultatása miatt Conte de la Buquoy az cziaszar hadajnak feó generálissá igen megh vére, az hol sok jo vitéz magiar vésze. De az Isten egy nagj darab kec falt cziudala- tossan el deoytven, sokan megh is el szabadulanak. Pragat Friderikteől cziaszar szamara megh vevek, az csieh király budosoban esek.
Igen nagy feold indulás Európának nagjob részében leó'n. Szent Marton nap eleó'tt való vasárnap veczernie taj után.
Az magiar coronat Eczjeddben hozak. Doczy Andrást, cassay generalist Erdeljben hozak, Fogarasban eöreök fogsaghra. Palfy Istvánt Varaddá nagj vasban hozak. Bosniak Tamás keóvarban vitete fogva. Az nagyságos felseó'vadasszy Rákóczy Sigmond megh hala etetés miat mind felesegesteől es udvara nepeyel 27 magával.
1621. 244. papa Georgias Bononiensis ezmy monstani ideó'nkben papalkodek, az kereszt- jenseghnek igen nagj ellenseghe.
Szeczy Georgy urunktol el partovan Murán varában be szorula s onnét ebelkedek. Herenczieny István esDaroczky István filekykapitaniok az nagyságos Reday Ferenczet el fogak betegen. Mivel igen betegh leve, onnan felljul urunk ala bocziatta vala, de másod napon Filekben azon beteghsegben megh hala.
Daroczy Istvánt az bosniak maradék hadával Vighles (?) varánál az partosokkal eggiütt igen megh vére az urunk hada es Daroczy Istvánt el fogvan Varadon az piaczon niarsban vonata urunk, az Reday Ferenczen teőt meltatlansaghert s illetlenseghert.
Herenczyeny István io mod alat urunknak meg ada Filek varat. Az Reday Ferencz testet Szent Jobra vivek s tisztesseggel eltemetek.
Conte de la Buquoy az cziaszar generálissá cziak egj keoz cziatan Ersekuyvar alat Horvát István feó capitany által el ves, megh veretek. Az nagj armadája hada el futa. Minden sok szép leóveó szerszamit urunknak nierek. Az egész tábora igen veszedelmessen vagatek, ky Posonban, ky megh által az ket Duna keó'ze szanczola magát es sok éhséget szenvede.» Posont urunk megh szalla es igen leótete. Az varosnak uy segetsegeis érkezvén franczoz es neapoly gialogh, az urunk hadat probalny akarván az sanczra ky utenek, de az urunk hada ébren leve s vigiazvan igen le vagak ez czifra hadat es az varosból ky szorítván felette nagj harcz leó'n. Itt igen forgodek az jagendorffy herczegh Hans Georgy es groff fon Thurrer, urunk mellett leveo nemet hadak es harmadnap urunknak Posont megh adak, mind varat es varossat az benne való nemetet bekével el bocziatta urunk. Az cziazar hada Morvában által szalla es az urunk hada mindenütt után leven az Horvát István emberségével valóban igen fogiata.
Bethlen Gabor kegielmes urunkkal mys az égess táborral az Fejér hegjen által menenk (itt immár enis ott forogtam az kalankent (?) Kassay István urammal) es elseobbennis Szakoczat megh véve urunk Straszniczat, Vesseliet, Ostrot es teób varakot elronta. eoszre Magiar Baradban szallank be. Ismét nemsokara Nikkelsburgum varossaban mének az bekessegh traktalassara az'holott az nagyságos Turzo Imreh feó comissarjus etetés miat megh hala. Turzo Sztaniszlo jeóven helljeben tractalank ott három holnapigh. Szultán Ossman teőreó'k cziazar igen nagj haddal Lengielorssagra mene es egj nehany ereós harczok után megh bekellenek, mert az teo- reok nagj éhséget es deogh halalt szenvede Hitannal az táborban.
1622 die junii Nikkelspurgban az tracta elvegezeódek Ferdfnand cziazar urunkkal megh bekellek. Az király electiot urunk jo akarattia szerent le teve es az cziaszarnak viszsza ada, adván az cziazar urunknak oda fel az imperiumban Opuliai es Ratiboriay herczegseget. Magiar- orszagban pegjegh het varmegjeket : Borsod, Abaujvar, Szemplin, Szabolczy, Szakmar, Ugoczia es Bereget.
Forgaczy Sigmond palatjnaus megh hal. Turzo Sztaniszlo succedal helljeben.
Urunk Barátból ala jeove Cassara es az magjary coronat Ecziedbeól oda hozak es igen nagy solernitassal az cziazar comissariussinak az coronat Cassan kezekhez adak az holot az magiary coronat az nagj palotában az egész accidentiaival az asztalon adván az praedikatim
251
page15image632
alat (enis láttam). Qeley Katona István urunk udvary papia igen szép praedikatiot teon es sokat historiala ex psl. 20, holot az szeorniu leóvesben három feó nemet pattantust az por fel vete s sok kar leőn. Urunk die 7 marty Cassarol meg indula es Erdélyben be jeove Varaddá.
Urunk eó felsége szerelmes házastársa megh hala die 8 may Colosvarat az felséges Karoly Susanna, keresztjen istenes feó aszszony es Fejervarat nagj solernitassal el temetek, meljnek szép epitaphiuma mais ott tundeokligh.
Igen felette nagj deógh halai grassal egész Erdélyben ugj, hogj eőssel három holnap alat Colosvarat hatod fel ezer ember hala megh pestis miatt.
Eleonóra Ferdinand cziazar eó felsége második felesege Posonban magiar kiraljnenak coronaztatik nagj solernitassal.
Palfy Istvánt es Bosniak Thamast nagyságos urakat nagj sarcon urunk el bocziattia.
Peczy Simon cancellarjus megh fogaték es Varadban nagj vasban tartatek az eó mester­ séges arultatassanak kj nilatkoztatásáért.
1623. Urunk eó felsége die 6 marty igen nagj haddal Fejervarrol ismét az nemet czazar ellen indula, mivel az conclusiot fel bontotta volt es minden dolgok pziak practika volt az tar papok hitetlensegenek. Szeczy Georgy urunkkal megh bekellik es igen szép haddal eley- ben jeó az Tiszaigh. Urunkhoz ismét az egész orszagh cziak keonien megh haiol s men­ ten mene oda fel. Homonnay Georg] ebelkedik az alfeoldeon es Cassa keórniul igen egetete lengielekkel de Corlat István szenderey capitany es cassay generalis szép hadakkal ide ala hagjattatvan urunktol igen megh veretek Szinanal es el futván be Lengielorszagban szalada s az hada eloszla s magais oda vésze, mert az után onnét ky nem jeóhete. Urunk eo nagysága az Mattius feoldeben egy Bogdanocz neü falu templumaban szorítván az cziazar hadának egy resset, felette igen veszte eoket, de végre jo conditiok alatt magokat megh adván urunknak eöreökeös szolgák leónek es urunktol sok pénzel tartatanak mind ez ideigh.
Az cziazar hadat egész armadáját urunk eó nagysága az Morva parton ereos sanczban szoritta es mind éhséggel, harczczal Hodolinnal vesztegete szeronien fogiata sanczokat leóvessel szeőrnjen veszte. Végre megh szánván eőket bizonios conditiok alat el boczjatta eoket.
1624. Az tatároknak egj Kantamer neü csiavargo hannick Moldovat es Havaselfeoldet megh vötte nagj sok szamu tatárral es felette igen megh rabla az ket orssagot es sok rabokot
vive el.Urunk eo nagysága nagj felsége inkab nágj keovetseghnek szine alat az nagyságos Miko Ferenczet es Beldy Celement sokad magával be bocziatta Havaselvere es az nagy gazdag ury bojer embert Vornyik Nikulat megh fogata egj nehany feó bojerokkal eggjütt ky hozata Fogarasban fogságra számtalan jovajval eggjütt. Mivel az tatár be jeovessenek ez vala az oka es az vajda nem bír vala vele. De nem sokara igen nagj summa pénzen megh saczolvan(?) urunknak el boczjattatik bizonyos condjtiok alat, ugj hogj az tatároktól az hol my rabuc,
fel talahattak Tatarorszaghban mind megh szabadittana es nagy cziudara majd mint egy ket ezer rab hazays jeove, ennek mesterséges pracktikaia által. \

• Az iegensdorfer herczegh Hans Georgy az my kegielmes urunknak igaz hive megh hala Éeó'czjen.
Az romay cziazar es az my kegielmes urunk Bethlen Gabor kezeó't ismét bekessegh szereztetek nagj compositiok által Beczjben. 1625. Turzzo Szaniszlo palatínus megh hala es Essterhasy Miklós leszen palatinussa. Jeneoben az mely nemet praesidium hadat urunk tart vala Varaddá hivata eo felsége es mivel nem szinten egj arant niomiak vala az kengielt, fegjvereket mind el szedete az országból eőket ky igazittak s el ménének.
Magiarorssagra való kereskedést es egjetmasnak oda ky való vitelét urunk megh tilta, bizonios okokra nezven feokeppen Nagi Bánjára. Budának cziaknem hason fele megh eghe es felette igen sok es nagj kar león keózteók. Franczyay kiraljnak egj nagj feó keóvete jeóve urunkhoz es Lengielorszagh fele mene cziak igen giorsasaggal haza.
Gaspar János portarol jeóven feókeóvetsegen megh hala az utón s halva hozak Brassóban, onnét Gialakutara temetni vivek. Egj feó szolgaiat enjedj Csirmay Gáspárt itt Brassóban tarsasagokbeli egy feó teoreok által vére s megh hala s az brassay magjar templum- ban temetek el.
Mikes Sigmond neü székely feó embert urunk tatar-orszagban külde keóvetsegen. Szeczy Georgy groff ur az maga szolgay által felesege consensusabol leoves miat ejel megh eólettetek Barkovara alat egj czurben.
Urunk eó felsége Magiarorszagra mene fel ismét az birodalomnak megh latogatassara.
Az moldovay Fekete Radaly Vajda az fiat Alexander Vaydat igen nagj pompával megh hazasitta Fogsanban az fogh határon az constantinapoly feó szkerlet leanjat geóreógeó't veven
es az havaselvi vajdaságot megh niere az cziazartol neky. Aetatis suae 18 die oct. 16. Enjeden
az sokadalom napian teób 40 haznal eghe el egj oraban es igen nagj siras rivas es kar vallás leon.

Kerestess] Pal feó embert urunk portára kulde cziazarhoz feó keóvetsegen. Az Erdély házát megh epittete urunk portan.
252
page16image648
Barczaban Szent Péternek hason fele eleghe az pap hazával egjutt szernieó karokra. Teó'rczyvarat az het faluival es vámmal urunk ismét megh ada az brassayaknak, de az arendat negjed fel ezer forintra neveié. Ismét az Sárkány erdején leveó négy falut : Sárkányt, Parrot, Gritet es Persaint urunk el véve es Fogarashoz foglala.
Egy 12 esztendeős korú giermek Brassóban uczan bent futosván cziak onet, onet, az azt, jait, jaít, iajit kjaltvan hala megh.
Egész Erdély es Magiarorssagban az ususalis moneta eót pénzes, három pénzes es apró pénz, az mely az sok disturbjumban az szüksegh kenszerittetven veretny. 1620 eszten- deóteól fogvant való verettetet pénz az urunk es orszagh uno animy consensussaból abrual- tatek, . . . . . laltatek es letetettetek ugj hogj cziak az fiscus tartásában Cassara es Nagj- banjara takaríttatnék ereós büntetés alat, ez harmadfel lattos pénz leven mar ezután eótt lottost vérének.
Christoff János feó ember brassay feó biro megh hala bírósagának 10 esztendejeben (enis ebben az esztendeóben hazasottam megh.).
1626. Az felséges Bethlen Gabor második házasságra neky magának feleségül az bran- denburgy fejedelem leanjat Chatharinat Montium Julia et Clivia ducissat et Marchio nat.
. . . Az nagyságos
Rákóczy Georgy, Miko Ferenczes teob feó emberek szép szin néppel mennek fel érette, ala hozak es Cassan nagy pompával leon az menyegssay lakodalmok es szép solen- nitassal Erdélyben be hoza eó felsége es az varassokat rendre jara vele mindenütt az uczakot sseold fákkal s agakkal ékesítvén eó felségek eleyben.
Brassóban egj nagj medve be mene eyel az ket keófal keó'ze az clastrom kapu keó'zt ülve reggel fen az keófalon es ky szaladván az oh Brassóban nagj nehezen megh eólek az igén sok nep.
Ferdinand III. ez mostani //. Ferdinandus eó felsége fia ezen eó attia eleteben magiar kirallia coronastatek Posonban.
Erdelyorszaganak minden rendbely adassy es vetely limitaltatanak az orszagh giu- lesseben Meggiessen, mely sok karara leőn nagj sokaknak.
Urunk eó felsége minden hadait Radnotnal az kalongiak keozt nemet módon mustrala, az hol az táborban egy feó nemes assonit Bagotay Miklosnet neggie vágata urunk eó felsége igaz teorveny szerent, mjvel az jámbor uen urat szolgaival megh eolte s arniekszekbe vettette.
Urunk eó felsége ismét nemet cziazar ellen haddal indul vala fel. Vollensteiner gróffal, cziazar generalissaval szemben szalvan oda fel Barsnal nem león az nemeteknek kedvek az harczhoz, hanem kemény tractak után megh bekellenek. Az nemet fel mene urunk is pegjegh ala szalla.
Az teóreók Nógrádot via de héjában, mert urunk eó felsége nem hagia megh venny. Az ket oláh orszagh feleól urunk eó felsége egjszersmind negj jo oltalmazó varakat epittete az havas torokban az Csikhavasban, Oytozban, Dofftanban, es Bozaban.
Az Mansfeldy groff hada felseó Magiarorszagh részeit pusztittia az után deó'ggel vesz, az maradekia Silesiaban keó'teó'zik, eó maga pegjegh Bossnaban, Rakova varossaban menvén megh hala nagy sanjaran. Az vaymary herczegh pegjegh Szent Mártonban hala megh Joannes Ernestus.
1627. Urunk eó felségének teóreők cziazartol uyabban szazlot es botot hozanak. Ibraim Aga neü feó teóreók. András Geréb gialogok feó capitannia megh hala Fejerevarat die 18 Febr. Az nagyságos Miko Ferenc az keovetseghbeől megh jeóve Beczybeol az cziazartol igen jo valaszszal es békességgel urunkhoz. Az nagyságos groff iffiu Bethlen István feleségül veszy magának az nehay megh holt Szeczy Qeorgf leányát Szeczy Katát.
Drant (Draut?) János feó ember brassay feó biro megh hala bírósagának 16, eletének penigh 72 eztendeós korában nagj boldogul. Az nagyságos Miko Ferencz portara mene igen nagj es feó keóvetsegen.
Moldovay Fekete Raduly Vajda megh hala. Az fiat Alexander havaselvy vajdát be vivek portara es által hozak vajdasaghra az elebby Alexander geóreó'gh vajdát Kaka Jápat.
Ferdinandus III. ez mostani Ferdinandus II. fia ezen eő attia eleteben cseh kirallia coronaztatik.
Lonay Sigmondot urunk eó felsége Beczyben külde ismét keóvetsegen nagj expeditioval.
Az limitationak három inspektorokat valazta urunk akaratijából az orszagh: az nemessegh keózül az nagyságos Kapy Andrást, az szekelysegh keó'zül Balassy Ferenciét, az szasssagh keózül pegjegh David Deákot Veyrach keóhalmy király birot, es elegge veztegetek az szegény országot.
1628. die 1. Januar. Az nemzetes Hersely Christoff ur brassay feó birova tetetek elseő- ben. Az nagyságos Capy András urunk expeditioiabol Brassó varossan nagy summa pénzt veó'n vádolván azzal, hogj az limitatiot megh vetvén ábutaltak volna.
Parasmary papot exequalak igen gialazatossan, mivel felette rut gialazatos paraz- nagaghnak soksaghn(?) vétkével vadoltatek. Feketehalomnak hason fele hammasszeredan
5 Irodalomtört. Közlemények 253
page17image496
mind el eghe felette nagj karokra. Sárkányban az nagj udvarhazat epittete urunk eó felsége es az par^ay nagj totis epittete (?).
Az nagyságos Soliomy David haromszeky feó capitanjsaghra megh esküvek Lecz- falvan. Az brassay doctort parasmary feó papsaghra vivek, az mely nem giakorta teortent, hogj doctorbol papsaghra menjen valaky Bodolavarat epittek Beldy Celemen.-Urunk eo nagysága Magiarorssagot latogatny jara. -
Az brassay magiar eclessianak lelky paztora Joannes Elekes szemerjay megh hala itt Brassóban papságának 28, eletének 55 eztendejeben. (ez az en felesegemnek édes attia volt.) Ananyasf?) Beneo Apaczay succedal az brassay magjar praedikatorsaghra, melliert ugian engemet kulde az tanaczy Patakra es megh hozam, mivel ott való novitius deák vala, az niolczadik collatioban leven, de az attia apaczay pap vala Beneó János pap.
Pethnehazy István jeney feó' vitess capitany megh hala Varadon s ott is temettetek el, Kamuthy Balas feő thesaurarius megh hala. Szilvasy Boldisar feó ury ember megh hala. Szultán Murát teőreó'k cziazar az ket oláh vajda segetsegevel az Balticum tenger mellet Daso- viavarat epittety nagj ereővel az lator vizy kozákoknak megh zabolazassokra.
1629. Urunk eó' felsége az egész szekelyseghez szelliel jara, farsangolván es vendéges­ kedvén keozteok.- Die 6 febr. Brassóban be jeóve. Hersely Cristoff biro uram maga hazánál nagj pompával felette kedvessen megh vendgle eó felséget.
Kekedy Sigmond eó nagysága Hersely János uram hazánál igen megh vendegle az fel­ séget es az fejedelem igen familialiter mulatót itt ben Brassóban. Tálam ugjan adta az szine eó felségének, hogj utolsó Brassóban léte ez lenne.
Fagarasban egy- teóreök meczied formára egj temlomot akara az fejedelem epittetny el kezdvén felette nagj munkatis vivek végben, egeszszen az derekat boltozatijával egyjütt ez eztendeón fel rakak az Betlen uczaban, kj azután le romla es nagj pusztulásra juta.
Az velenczesseknek egy feó keóvete jeó've urunkhoz igen postán. Francz Bergh groff neu Constinapoljra menvén onnan mene haza. Az nagyságos Giulaffy Samuel Bethlen István ur gubernátor leányával hazasodek Fogarasban. Barnoczky Mogilla moldovay vajda leszen. Salin Oiry Pribék Han sok tatárral es czierkez ékkel magát az lengielekhez cziatolvan Cantemer merssat (?) kj tatár han vala lény igen megh verek az Podolyan.
Bethlen eó felsége az my kegielmes fejedelmünk es egez Európának nagj hirü hatalmas rettegteteó Bethlen Gabor neü jo es vitéz fejedelme megh hala die 16 novembris czeóteór- teó'ken, igen bodogh es cziendes halálai Giulafejervarat s ugjan ott igen nagj fejedelmy pompá­ val es solennitassal temetek, kynek hatvanezer tallérban kézült igen szép epítaphyuma mays ott tundeőklik az falban. Teóreó'k es nemet cziazar keózeót felette jo békességet szerezvén es minden szomszédokkal nagj cziendessegben leven hala megh es igen szép testamentum tetete- nek utanna az mint utolsó szavay ezek leónak ertelmessen :
Mar megh gieztiök ez világot s
Isten velem, senky nincz én ellenem.
Catharjnat az fejedelem assonyt successive hagia hogj orssagh fejedelmének es uroknak ismernek lenny meljre ereó's hüttelis keóteleze az orzagot. Es nagy summa pénzben inscribal- van eó felségének Fogarast, Munkacziot, es Tokáyt, de nem sokra mind mas kézre cziusza illetlen magaviselesseert.
Lengiel király ///. Laslo sueciay kiralljal eóreókeos frigiet békességet keótenek Gustaus Adolphussal.
Fogarast három feó emberre bizak : Kemény Boldisar, Harasztosj Balas Deák, s Kerekes Pal Nemet Scultetus Dávidra.
Szombathelly Mártonnak cziak az eleó't urunk feiet vetete Devan arultatas miat. Mikes Sigmond fogságban hagiatek, kit nem regen urunk fogatot vala megh, de nem sokara Catharjna asszonyunk el boczjattata.
Apafy Georgy feó ceóvetsegen portara jara es Hazy János teóreők deák szalogh vala ez ideó alat az fenies portan.
1630. Catharyna fejedelem leven szazlot es botot hozanak portarol az confirmalasra es bira az migh birhata az fejedelemséget.
Barnoczky Mogilla moldovay vajda el futa Lengielorszagban az teóreókteő es tatár­ tól való felteben. Az regy Stephan vajda fiat : Leőn Vajdát hozak az székben.
Kallóban nagy giulessek leon az felfeoldy uraknak es az het var megjeket Erdelyteől cziazar szamara el foglalak.
Csiaky István die 25 Januar az Betlen Gabor temetése alat Fejervarrol bucziu vétlen el ügrek (!) hir nélkül. Után leven Szoliomy David eo nagysága az nagj baltavai nemerhete, megh atta volna az fejedelemseghet nekej. Itt giules leó'n es sok szene bona keózeóttis ugjan Catharjna fejedelmünk marada megh es Nro 50 articulussokat elegh haszontalanokat iranak az temetés után.
254
page18image496
Bamoczky Vajda—Leon Vajdara Hutinbol nagy haddal jeó de szegjen vallassa! leon dolga s aligh szalada viszsza lengielekhez.
Catharjna fejedelmünk eo felsége az brassayaknak viszsza ada Sárkány Persany es Grith neü falukot. Komis Sigmond eó nagysága az romay cziaszarhoz számtalan sok szép ayandekkal es nagj expeditioval feókeóvetsegen kulde Catharjna az országgal de nem sokara az után Kapy Andrást eó nagyságát is után küldek Kassay Istvánnal egjut.
Alexander Kaka Japat havaselvi vajdát portara be vivek es hozak helljeben be vaydanak oda Mojsse Vajdát.
Második giules león ez idéön Meggiessen die 13Juny, az hol számtalan rut villongások leónek es cziak Isten tárta megh hogj iszonyú romlas veszedelem ott nem teórtenek. De ugjan confirmaltatek az fejedelemseghben Catharjna fejedelem.
Brassónak az Felleghvar külseő varat epitteny kezdek s nem sokj,deórc elis végezek.
Die 16 aug. Szeben székbe leveó Omlás neü falu teó'beól mind ky "eghe kostellyaval es templomokkal s minden jovakkal egjütt.
Die 19 sept. Brassó varossanak minden csiorda tehén barmát az tanaczy az ado miat be hajtatvan az Bolonyaban (az Cziukas István mustoha attiam) haza eleót három uczarol az szolgák (mint egy Heródes hü szolgay) magok gondolatlanul eószve kerítvén az barmot eoszve toliula es egj ko piane (?) Kopjanyi talán?. . . . magossagnera az barom egj mas hatan jarvan egj ora alat hala megh egjmas hatan ott az uczan 157 szamu tehenek az szegenyseghnek nagj sirasara. Ezt czielekette vala Gorgiez András falnagj okos es tanaczios elméje.
Udvarhelyt az piaczon az igaz orthodox vallásnak, religionak templomát epittek. Az varat pegjegh asszony fejedelmünk az nagyságos Kekqdy Sigmondnak ada inscribalvan neky hat ezer forintban semmy jószággal.
Romay papa ez időben Urbánus VIII. sok ssuv panasznak s haborussaghnak nemzeó es szerzeő mestere.
Az brassay száz gialogot Jeneó' varában külde az orszagh vigiazny, Fekete Geprgj leven hadnagyiok. Harmadik giules leőn ez ideó'n die 16 oct. Colosvarat az holot égessen le vonak az fejedelemséget Catharjnarol az eó illetlen maga viselesseert es Csiaky Istvánnal való szerelmes-kedesseert s titkon való tractalassaert. Es igy itt nemellyek titkon az nagyságos
Rákóczy Georjeőt hjvak Patakról, ugj mint ifjú groff Bethlen István es Szolionis David es megh indítván Varadot kezeben is adak, az orszagh pegjegh'az gubernátort eó'regh Bethlen Istvánt valasztak es megh is esketek az fejedelemseghre Golosvarat, ennek okay leónek egy nehany pápista es unjtarius urak es feó emberek. Az orszagh hadait Colosvarhoz szollittak táborban Rákóczy Georgy mint egj hat ezred magával be jeó Erdélyben es Topanal egy mással szemben leven az ket fejedelem magokban tractalanak cziak.
Az nagyságos Rákóczy Georgy viszsza szalla Varaddá, Bethlen István fejedelem le szalla Giulafejervarra. Catharjna pegjegh mint saját jószágában Fogarasban szalla az meljben nem sokat durala, mert nem eótet illete, semis erdemle ot lakását. Hermany es Vidombach Barcasaghban igen felette rútul megh eghenek. Fogarassy regy hiuseges capitany tanaczios ury ember Kemény Boldisar megh hala, valasztatek helljeben capitanysaghra az fia Kemény János uram, kit Isten sokaigh méltóságos jo egessegben bodogul tarczion megh. Negjediíc giules leőn die 30 november Segesvarat. Az holot Bethlen István eó nagysága jo akarattia szerent az fejedelemseghet az orszagh eleőt le teve, hüteőkeőtt fel szabaditta es egjenleó aka­ rattal fejedelme valasztatak az nagyságos Rákóczy Geőrgieőtt es commissariussokat sok feó emberbeól, mind az három natiobol választván, az orszagh Varaddá ky kulde eó nagyságának legitima vocatiot adván. *
Catharjna egj megh regy hit feó embert Scultetus Danjel neu feó nemet szolgaiat Porum- bachnal die 8 december az jegh ala elólete, hogj teóbbe jol teót aszszonya ellen ne partolkogjek, ne practjkallion, de seót masis peldat vegjen effeleől. Die 24 december Fejervarra be érkezének az urak az hivatalos fejedelemmel egjut.
1631. Rákóczy Georgy eó nagysága (ez my mostany kégjelmes Eeóregh urunk) Fejer- varat az nagj templomban nagy szcp solenitassal Erdei orszagy fejedelemseghre megh esketik, kit az ur Isten éltessen, nagj nevének diczeretjre, az igaz hütnek otalmazassara, teriesztessere, nemzetünknek s országunknak nevekedessere s kullieb teriedessere s minyajunknak üdvesseges hasznukra s eleómeneteunkre.
Szoliomy Davideó nagysága 36 igen szép szazlokkal vezér generálisul választatván Magiarorszaghra bocziattatek urunktol, mivel Eszterhazy Miklós az palatínus haddal ala jeóveri az urunk joszagyt rútul pjisztittia vala.
Iffiu groff Bethlen István igen felette szép pompával es expeditioval die 17 febr. urunk - tol az vezér bassahoz Murtozanhoz Budára feó ceóvetsegen küldettetek, sok feó emberekkel, mind az három natiobol.
Az felfeoldy hadak által jeóven az Tiszán igen. ereós sanczokban ássak magokat Rako- maznal sok leóveó szerszámmal akarván Erdélyre jeóny es az országot magoknak foglalny.
5* 255
page19image496
Szoliomy David eó nagysága az Kery János hadat igen megh vére Kallónál es az varatis megh véve s rútul vészének az urajm.
Urunk eó nagyságával Varaddá menenk az egész orszagh hadával, igen rut ideőkben martiusban.
Iffiu groff Bethlen István is megh érkezek io valaszszal Budáról az vezér bassatol Varaddá.
Urunk eó nagysága nem gieonjeorkeódven az keresztien ver ontasban, igén nagj expedi- tioval Cassara tractalny commissariussokat bocziatta. Miko Ferenczet, Lonay Sigmondot, Gorgiesz Andrást brassait, teobb feó emberekkel hogj ha jo mod alat megh békélhetnének. De minden dolgok cziak practica leven az sanczot eók az rakomazjt valóban erossittik az hadat által igen keölteöztetik minden dolgok cziak teókelletlensegh, practika s ravasz hamissagh.
Iffiu groff Bethlen István, Szoliomy David es teob feó jo vitezy s urunknak igaz hivey megh ertven Callonal az táborban az felfeóldieknek illien practikajokat az sanczokra rea ménének sok szép hadakkal egj jo reggel vitéz módon es nagj ereos harczal rajok vivak az sanczot, megh vevek es ereossen megh verek, sokat levaganak benne szantalan rabot, leóveó szerszamot sok szép szazlokat hozanak be. urunknak Varaddá es igen illeo fülleó módon szala- danak viszsza nagj gialazattjo kra az sok czifra vitézek..
Kovaczioczky István cancellariust urunk utanríok kulde Cassara az commissarius urak­ nak es megh bekellenek mostan, ketelenek leven vele, de nem sokáig allak megh az tar papok inczielkedessebeól.
Catharjna .. . fejedelem aszszony Fogaras varából mindenesteól el keólteozven hatvan szekereket adván az szasssaghrol Leleszre mene es ott cziazar hjvenek be valvan magát az captalanban pápistává leon Csiaky István mesterségével es onnét Munkaczyban akarván be menny ; az vitéz eóregh Ballingh Qeorgy capitany onnét ky ssara es be nem boczjatta, seót sok jovajtol megh fosztván Tokayban szegjenkedek. Aztis nemsokara el tékozolván egj hit van ven nemet groff szabassu jeóven onnan felljul ala az eó nagj hireő kenczjre nézve el véve, el
viven oda fel felesegó'l oda vésze.
Urunk eó nagyságának szazlot es botot hozanak portarol az fejedelemseghben confir-

mala az cziazar Ibrajm effendy teftedar feó keóvet által. Urunknak egy hat esztendeó's szerelmes kis fia 26 die augh. Fejervarat megh hala es el temettetet ottan az Boczykay István temetésében. Szoliomy Dávidnak jámbor szolgálatijáért az mj kegielmes urunk Gialuvarat ada mjnden jószágostól az summát megh adván Camuty Miklósnak. Dániel Fronius brassay biro megh hala bírósagának . . . eztendejeben. Aetatis suae 53.
1632. Az fejedelem die 20 Januarii legh elseó'ben Brassóban be jeóve latogatny szerelmes ket fiajvai es aszszonyunkkal eó nagyságával egjütt.
Csiukas István mustoha attiam 25 január megh hala Brassóban Bolonyaban ky egj nehani esztehdeigh az gialogh hadnagjsagot es ispansagot beóczüllettel szolgálván viselte. Matthe Bassaraba havaselvj Leon Vajdát ky vervén orssagabol vitéz módon kardal njere megh az orssagot es mind ez may napigh nagj békességgel regnál Havaselven mj nekünkis igen jámbor szomszédunk. Es az havaselvy avagj inkab moldovay Kaka Japa Vajdatis igen
megh vére Fogságnál (Foksannal ?).
Iffiu groff Bethlen István eó nagysága megh hala igen iffian varady capitanysaganak
hatodik esztendejeben ky bizonyara nagj ury tanaczios feó ember vala. Lengiel Sigmond III. királyok 45 eztendeigh megh hala. SucCedal fia Lazlo III.
Parasztoknak igen nagj sokasaga giulven eó'szve Magjarorszagban mint egj hatvan ezerén es felette nagj latorsagokat dulassokat teónek az nemességen, kyket Szoliomy David emberségével nagj nehezen, es ver ontassal szallithatanak le, le leven eleotteők jaro Csiazar Péter, Ambrus Biro es Vigh Qeorgy, Cziazar Péter Cassan neggie vagadtatek.
Gustaus Adolphus sueciay király életének 38. eztendejeben királyságának 6. eztende­ jeben Lucken varossanal az eőtkeózeten el veszek es Pappenhefmy groff az cziazar generálissá Misniaban el vesznek egj akarattal harcolván.
Fridericus cseheknek szaxnkyvetet kirallia el fizettetvén megh hala Pomeranjaban az eó eósiteó'l marat jószágában eletének 36. esztendejeben.
Kelemen urne neü feő aszszony kj feó polgár felesege volt regen boszorkánysággal vádoltatván cziak nem sok heia hogj megh nem éghetek, kjnek az megh giujtatot tiüz sokaighis eghe el végre ugy kegjelmezenek megh, hogj innét lakóiul el kelle meny, de az utannis igen rútul neze.
1633. Pestis felette igen nagj grassal Erdeljben, dejfeókeppen Bnassoban, ugj annyira, hogj egj mast cziak aligha temethetnek el, ket igen nagj verem nytva alván cziak abba rakjak vala. Hersely Christof brassay feó biro az pestisteol való felteben szélijei az országban jara, cziavarga Colosmonostorigh s megh viszsza keresztül kassul jara.
Gorgiass András brassay bitó bírósagának elseö eztendejeben megh hala pestisben szent Mihály napian. Ez valóban nem magjar szereteó ember vala, mert az itt való szegény
256
page20image496
magjarsaghnak templomatis el vette vala egjszer, de az jámbor ez mostany feó plébános Simon Albelius uram adata megh kjert Isten sokaigh eltesse eó kegielmenek pegjegh nevevell eggjutt hireis el mene.
Szoliomy David eó nagysága el hive magát az nagj urassagban, sok illetlen excessusokat az eó nagysága urunk méltósága ellen, sok dolgokat tentalvan. Urunk eó nagysága megh fogata Marosvásárhelyt es Fogarasban ereos fogsaghra igen nagj vasat vérének az labara. Onnét Fejervarra giulesre s ott az orszagh megh sententiazvan urunk gratiaja ala adak, az honnét Keóvarba vivek eóreók-fogságra, holot mind ez may napigh tartatik ereós fogságban.
1634. Az teóreók cziazar kajmekamja az Martuzan nagj vesser bassa számtalan sok teóreó'kkel az Dunán által jeóven Giorgiohoz szallanak, nem tudván senky semmit benne, mit akarion es miczioda szándéka legjen.
Urunk eó nagysága is az egész orszagh hadával Szászsebes melle szalla táborban vigazny es mind teó'reó'k s mind magiar tábor mint egj hat het múlva cziak el oszla.
Bornemissa Pal jeney capitany valóban igen emberkédének. Die 22 octvalamy bor dezmalo teoreokek az szokás kjvül kj jeove az Makvara, megh futamitatak e-ket es ezek el szaladván az eghry es teob veghbely vitéz teóreoknek ssinit fellakkasztvan ra jeóvenek es az jeney vitezekteol mind levagattatanak : bekek, szpahiak, szancziokok, vajdák nezenek, melljert Bornemissa Pált ky tevék az capitanysaghbol, nem akarván az teóreók ott szenvedny az jámbor vitéz'embert. Szenasy Péter kj mostan prefectus leon successor az capi- tanjsaghbán Jeneóben. Bornemiszsza Pált urunk eó nagysága udvary feó -capitanysaghra valaszta maga melle.
Feó nagyságos aszszonyok megh halának ez esztendeoben inkab mind pestisben Magiar- orszagban Bodokeóben Báthory Oaborne, Caassan Alagj Menyhárt generalisne, M a r y Istvanne, Karaly Mihalyne, Bethlen Istvanne.
1635. Szultán Murath Han kazuloktol níolczadik ereós estrommal Babilloniat megh véve, melynek huzad napi innep napiat nagj pompával mys segetettuk illeny portan.
Urunk eó nagysága feó keóvetseghre portara boczjatta Tolgalagy Mihály uramof, Sebesy Boldisar urt szalagul capitihasaghra (?). Enis elseó utamban ekkor eó kegyelmekkel mentem volt be portara valamj kevés penssel marhaczikanak vételére. Es mjvel hogj mar cziazar megh indult volt kazulok elíen my Szikerbe által mentünk az tengeren es értük el az cziazart Asiaban.
Székely Moyses egj nehany complicessivel be szeokven portara urunktol el pártolván, de ky teóreőkke leon keózulleők s ugy roszszul vészének el s ky másképpen vésze, ky megh ismét gialazattjara jeove ismét viszsza onnét, de eó maga mays oda tartatek arestumban* az Toppanan felljul való Beórvar neu heljben.
Egy hatalmas feó vezér bassa ury embernek Petrar Arabyay Amanoglinak ket igen daly fiával feiet vetete cziazar Constantinapoljban nem tudatik miért vadoltatot volt. Egy egez nap estigh az ossman cziazar mecziedgje Aranijas neü pazaron heverenek. Die 25 apr. felette igen nagy három hatalmas barka gallia érkezek be oda Egyptumbul es Missiabeol számtalan sok szép es minden fele drága marhavai, kjnelszeb es nagjobbat huz esztendő alatt oda jeony az emberek nem láttak hüttel referálván.
1636. Az eöregh Bethlen István nagj titkon Ecziedbeől el ügrek felessed magával be mene az vezér bassahoz Budára Martussanhoz az fejedelem ellen. Hol mj vadlasokkal panaszla, az mely dologh miat felette nagy rut szúr szavar tamada. Urunk eó nagysága haddal Jeneóheoz szalla. Az gubernátor is sok teóreókkel elejeben szalla urunknak es cziak az Maros vize nagj
p arjával leven keszteők. Alkalmas szép cziatak is leó'nek s mind ket felben vészének es sok ' keöltseghet s faratsaghot mivele ez dologh az szegény országnak, mivel igen nagj keóvetsegh- bely feó embereket constitaulanak az fenies portara s Budarais eghre. . .(?) mind az három natjobol egj nehany úttal az migh az orszagh haza hjhata az urat. Ez osztan urunk eó nagy­ ságával megh bekelve mind az mostanig oraigh egy mással békességben leó'nek. Noha az migh az ur oda leőn, urunk valóban vitata Hüsst varat, de az benne valók igen emberül megh tártak
es megh nem adak urunknak.
Igen nagj vizek Magiar es Erdély országban leónek es felette, sok karokat teónek njar

derékban. Forgaczy Miklós cassay generalis megh hala. Az nagyságos Rákóczy Pal Magiar- orszagh biraja megh hala es nagj pompával el temettetek az szepesy káptalanban. Groff Homonnay János cassay generalis leszen. Buda varának hason fele megh eghe tüz miat.
1637. Ferdjnandus III. Magiar es Csieh orszaghnak kjrallia romay cziaszarsaghra valasztatik es megh.coronaztatek legjtime Ratisbonaban az imperjumban. Az attia Ferdi- nandus II. megh hala eletének 38. birodalmának 20. esztendejeben.
Feold indulás leon Erdélyben gertiassenteleó napian reggel hajnalban enis eszemben
vevem.
Die 13. febr. urunk eó nagysága Brassóban be jeoven az clastrom capuban valamy

ressegh emberek nagy tumultumot szene bonat indítván rut disturbjum teórtenek, nagj
257
page21image496
hertelenseggel es egy Dederich Szeóczy Peter neu polgar leven az kapuban vigiazo ur maga gondolatlan igen bolondul az gémet le vonata urunk eleót. Urunk mar az srampo eleó't alván jo ideigh es megh meghis uteogettek volt az urunk dejakjban. Az melj dologért az orszagh giulessere citaltatek az egész varos Meggiesre es cziak nem sok ember halai keóvetkezek. Veghre igen sok intercedalassal nagj nehezen complacalak urunkot. Hat ezer forint summát adak urunknak Sárkány, Parro, Persany, es Griath jo negj falu oda cziuszat hat adóval ereó'k megh. Szeoczy Péter pegjegh massur león s abban hala meghis. De cziak az Isten tárta megh, hogj az varosson igen rutt dologh nem teortent vala akkor.
Daniel Beké szent György unjtarius püspeó'ket urunk eó nagysága confirmala az puspek- seghben.
Sahingirj es Cantemer Merza tatár hámok egjmassal sok ideigh, uijat vonván az tatár hamságert mezey harccal uno anjmo voto Buczjakban megh vjvah az ketteó el vess. Es inter duos ljtigantes tertius gaudebit heres (?) az kj nemis várta volna az Sajngiry kihaja Samaljagh Merssa hámja leon succedal. Urunk eó' nagysága ssep expeditioval Mikes Sigmondot, Hussty Menyhártot es Cziaky Georgiot hozzaia tagar (?!) országban külde feó keóvetseghen.
Lupul Vaszily moldovay vajda Havaselfeoldere Matthe Basaraba vajdara haddal jeoven igen emberül forgodek Mathe es megh vére Vaszilt ugy hogj szegjen vallassál hazájában szalada. Urunk eó nagysága szép hadakkal magjar es nemettel Kemény János uramot az vajda segetsegere Havasalvere boczjattotta vala, kik igen nagy hasznára leónek Mathenak.
Szilisstray vesser bassa Kenan az Duna mellet táboroz nem tudatik mit akar. Urunk eó nagysagais valóban vigiaz az orszagh hadait igen mustrallia-. Pázmány Peter gardjnal es esztergamy érsek megh hala Posonban es nagj pompával ugjan ot el temettetek az eó teólle epittetet nagj clastromban.
1638. Urunk eó nagysága cziak hertelen Jeneó'heoz szalla táborban, 'mh^el sok teoreok nagj hamar giulekezet vala eőszve kapával, asoval, lapáttal, cziakanjal es sok szekérrel. De hamar urunk megh ertven szándékokat hogj az puszta Szarvaskeö varat akarna az teóreók megh epitteny azt eó maga ellenze es megh nem engedvén el bomla szándékok, es igy mind ket fel had cziak hamar le szalla. ^
Groff Turzo Mihály Szepes varmegjenek eóreókeos ispannia megh hala es Szepes varában be szalla eóreókeóssül az nagyságos Cziaky István nagy almasy eóreókeos ury ember.
Igen száraz asaly niar león, mely miat sok szüksegh es dragasagh león az orszaghban.
Deesen Erdélyben giules leőn. Az holot az sabbataryus, unjtarjus es arrjanussok dolga forgattatek, conspectaltatek es igen valóban megh castigaltatanak, mjvel az disputatioban megh geózettetenek s tudatlanságból származót eretnekseghnek pronuncialtatek az eó arr- janissagok es sabathanjussagok esculaltatek, delealtatek articulus irattatvan elejékben uny- tariussagok jo disciplina alatt megh engedtetek. It egj negj colosvary arrianus PaspeőkToroczkay Mate fia, Toroczkay Eötveos János, neut az orssagh keóvel ágion vereté karomkodassaert, az feleseget Colosvarrol ky uzek plengeren megh vervén es sokat keozüleók fogságban vasban vétenek Fogarasban, Varadban, Szamosuyvarban, Ceóvarban az migh az tevelytest el hagjvan az igaz orthodoxa relligiora ereős hüttel keótelezek magokat.
Bessterzen 6'szszel giules leőn az hova ky hozak Moldovabol az Mikes Sigmond három fiait Mikes Mihalit, Jánost es Palt kik illetlen magok viselesseert nem comparealvan az teor- venyre való citalass eleott oda be szeőktek vala magoknak otalmrt keresvén, de onnetis az vajda mind kézben ada eóket es teorveny szerent minden jovokat el veszt ven fejeketis sarzon valtak megh az apiokkal eggjütt. Az jovokat valóban ky tudván keresnj Uzony Mihály Deák neü cancellarista deák.. . (?!)
Az hatalmas szultán Murath Han az teóreókeoknek vitéz csiaszarok megh hala ele­ tének 42 esztendejeben'csiaszarsaganak penigh 16. esztendejeben minek utána nagj hatalommal Babilloniat megh vette volna, meljnek huzad nap innepet mely igen nogj solennitassal es pompával illettek megh mind az egez teőreők birotíalomban szemeimmel látót s hallót bizony­ sága vagiok, mert oda be voltam. Cziazarsaghra valaztatek ennek az eoczy Ibraim Effendj Han. ky Diarbeghcrben neveltetet volt fel igen titkon az battia Marat hire nélkül mjvel tirannussaga nagj vala s megh eleötte volna.
1639. Brassóban az mint nevezik az Dezkapiacz eleót leveo hozzu keó falat az másik Bolonyay kapuig kezdek epitteny nem sokara elis végezek éppen.
Egj keötelen jaro iffiu legény oláhból leöft teöreök az varos piaczan publice iadzek az keotelen jaro nagj jadizo mesterségének tudomanjaval, ezen eözeön Colosvarat az szolgaia egj Bolgarszegy oláh legény ágion vaga mely miat ugian megh is hala.
Onad varossat az teoreok ejel megh üte, meghegete es rabla. Egy feo .de lator pribék magiarbol lett teoreok rab Panczy Aga neő az cziata alat elis szabadittak mas ugjan olljant egj kuldus Janczky neütt niarsra keöteözven az eleött való nap elevenen megh süteüttek ketteőt ismét karóban vertek. De azért szegény onadjak valóban megh adak az bak arrat hogj sok
258
page22image488
szegény ania sirata megh szinten egj feő legény menjegszeje lakodalma estin esek ez vezedelem. Az suedusok hada igen nagj ereovel Nemet országot pustittia, hodoltattia, cziazar hadat igen vagia, verj, uzy, kergety. Isten ennek cziak tudija mj vege lezen ennek az hadnak. Mathe havaselvy vajdara ismét haddal jeoven az moldovay Lupul ismét ssegjen vallassál
kel viszsza szaladny nagj karával veszedelemmel.
Barczaban quartelioz az
Boyt] István mezey hada az haromszekj szekelysegh es az
het falu tely nemet gialoggal igen nagj nehessegekre veszedelmekre es sok keoltseghekre leonek. Ez hogj mar az ket vajda ebelkedesse miat való vigiazasra szallittatot vala ide be, leó'veő szerszamis leven vélek ugjan jo móddal.
Seredy István uram portara megjen az adóval keővetsegeghen, Sebesy Boldisar uram szalogul.
1640. Urunk eó nagysága nagiobbik fiat iffiu Rákóczy Geórgiőttvaracly feó capitanj- saghra vivek ky igen szép solennitassal. Urunk eó nagysága Keóvar fele jara latogatny aszszo- „ nyunk Patakra. Brassóban ez esztendeőben negj tanaczibely feő emberek halának "megh: Christof János az folnogj, Forgaczy Balint falnajsagh viselt ember, Drant (Draut) Jakab es Herbert Gen Marton polgarak. .
Cassan egy miskolczy Szabary Demeter neü jo nemes embert karóban vérének mivel hogj az onody capitant Haller Sámuelt vendegseghre hozzaia hivatván ennek szine alatt kjezin heia hogj teóreók kézben nem ejtette s egjeb igen sok ross dolgays voltak sok inassit el is atta oda Egerben seőtt tálam mustoha leanyatis.
Az nagyságos Niary István kassay feő generalissaghra valasztatik. Debreczen varossá igen megh eghe. Geoncz is hasonlóképpen ighen eghe.
Az my kegielmes urunk Rákóczy Geörgy az brassajoktol az teorczyvary harminczadat teomeossit, bossait, oytozit eoszszefoglalvan el véve es biriaes feó harminczados mint egj eztendeigh leven Sebesy Miklós uram succedal Pavay Tamás ur s biria mind ez-may napigh cziendessen eó nagysága kegielmebeol.
Égess teöreök orssagban es az ket oláh országokban igen nagy penssbely változás leőn es sok veszedelmes altercalodas leőn az migh helyben allapodek de ez my országunkban sokaknak de feókeppen az eótveósmestereknek nagy hasznokra león.
Die 5 juny Jeney capitany Bornemiszsza Pal ur igen le talált volt az teóreók urajban kalazolny az eredeő häton mint egy tréfa irigjvel, kik reszegh ssissel (?) mint egj dezmalny jeottek volt ky, mely miatt az capitanysaghbol ky kelletek kelny, az teoreok uraim nem akarván szomszédságokban szenvedny. Valasztatek urunktol udvary feő capitanysaghra, melyben hyvenis szolgála az jo vizet ur mind halalaigh. Succedal az capitanysaghban Jeneoben Senas Peter de Baliok.
Die 6 aug. Szinten ur szine változassa napian Brassóban az Var uczaban 46 hazak egének megh az varos keófalabanys egy nagy darab az keötelvereők kerek bastiajokkal eg- gjütt holot bizonyara valóban sok es igen nagj karok keovetkezek, mert igen nagy tus vala.
Die 26 Szept. Brassay feó biró Hersely Cristoff uram megh hala bírósagának 14. ezten- dejeben, nagy csendessen az úrban. Die 30 oct. egy keczeley Georg] neu iffiu legény urunk eó nagyságának jo rendbely etek fogó szolgaia aszszonyunk eo nagyságának egy Káposztás Judith neő feő leány aszszonjaval találván vetkezny az eő nagyságok belseő hazában de seőtt megh urunk eó nagysága ingetis viseltetven az leány az legenyiel mind kettőnek feiet vetettek urunk Szamosuyvarat.
Daniel Mihály ur haromszeky feő'kiralybiro megh hala Isten niugossa megh az jámbort. En nekem jo uram volt egjszer az portay utón ez eleőtt három esztendeővel.
Die 14 Novemb. Sebesy Miklós uram Verestorony feő harmincados nekem jo akaró uram mennyegzey lakodalma leőn Vissaknan az beőczülletes vitéz Georgy uram leannyaval Christina aszszonnyal. Onnét vittük osztan eő kegyelmet Tolmaczyra verestorony melle szép es illendeő pompával s solemnitassal. Ekkor eó kegyelme megh az brassay harminczadotis birta, mivel ennek az eztendeőnek elein eő kegyelme volt az el foglaloiays.
1642. Urunk eó nagysága nagiobbik fiat Rákóczy Georgieőt ez eó nagysága eleteben az nemes orszagh fejedelme valaztia legjtime igaz teorveny uttja s modgia szerent Fejervarat, die 4 marty. farsangh napian mely napot egész országul nagy innepnek illettünk s celebráltunk.
Ismael Aga neu feő teőreők keóvet jeőve urunkhoz keővetseghen es iffiu urunknak szazlot es bottot hoza az uy fejedelemnek confirmalassara, az uy cziazartol jeőven pegjegh jo hirrel s nagy kegjelmesseggel ajánlván hozzánk magát.
Die 15 may, igen nagy solennitassal való keovetseget constituala urunk eo nagysága az nemes orszagh consensusaval expedjalvan portara mind az három natiobol válogatván feó embereket jmezek ménének : Seredy István, Suliok István ur, Bassa Tamás haromszeky feő király biro Mauer Mihály, Maytiny András teőreők deák es eő vélek sok feő ember gjermeky es igen kegjelmessen lattá az uy cziazar. Die 28 September ez feő emberek megh jeőven portarol
page23image496
jo hirrel es io valaszszal mindgiart az orszagh adajaval el mene Szalanczy István ur feő ceővet- segen es Rhety István deak ssalag az az kapitjhasaghra menenek.
1643. Az my kegielmes iffiu urunknak iffiu Rakoczy Georgjnek feleségül hozzak az nagy hirü s reghy tündeokleő nevezetes Báthory famíliából álló nagyságos Báthory András szerelmes leannyat Báthory Sophia aszszont. Eg igen nagj pompával való menjegzey lakodalmok celeb- raltatek die 3 febr. Fejervarat, kiknek-mind eggiüt az szent Isten engedjen hosszueletet szeren- cies bodog biródalmot az nemes országnak megh maradassara s békességére. Júniusban eo nagyságok az giogy feredeó'ben mulatozván teoltek el az ideőtt.
Az my kegyelmes urunk- eo nagysága kissebbik fia Rakoczy Sigmond eo nagysága az szekelyseghnek vei potius az egész orszaghnak generalis capitannyava valasztatik urunk eo nagyságától es az egész orszaghtol es mindgiart az egez orszagh hadajt az egész szekelyseggel eggjut igen modgiaval s szépen eó nagysága megh mustrala. Ferdjnandus III. romay cziazar az teőreó'k cziazarral feő keóvety által 20 esztendeigh való frigjet tractalanak Pest varmegjeben Szeony neü faluban az mely nem sokaigh álla fen jobekesseghben, mert az tar papok dolga mindenkor cziak practika. Igen hideg ideok jaranak tavaszszal maid szinten niar keőssepigh mely miat mind bor es gabona termes igen szukeőn terme.
Ez eztendeőnek nagjob reszet gialay temben téolteöttem el, sok búval, gondal, njavaljaval igen nagj fanthasias forró hidegh leleő beteghsegemmel. Sok szantalan karommal es busulasommal mulek el teollem ez eszteneteő eletemigh megh emiithetem. Az ky ez tiztre vitettetesemnek oka volt, az igaz Isten megtalallia ideővel eótet is, mivel nem az en eleó mene­ temre, hanem romlassomra igjekezet. Az nagyságos Nyary István cassay generalis es felseő Magjar országnak generálissá megh hala. Eperies varossá tuüz miat ez éztendeőben mind kyjuul s mind beleöl ket izben igen megh romla s azon kyvüllis számtalan g'uladassal leőnek. Barczasaghban Vidombach neoü falu menykeő miat megh üttetvén mint kusteliostol teőbeől kyeghe templomával, torniaval, harangjavai az szegenyseghnek iszoniu nagj karara die 8 july mely cziak nem ket egez hetighis hozza mehetetlen segetseghtelen keppen mind éghet igen rútul. ,
1644. Az my kegielmes urunk az igaz orthodoxa religionak igaz factora serény otalma es faradhatatlan teriezteője, ennek mondom otalmaert az magiarorszagy statusoknak seget- segere kik mar ez papistasaghtol cziak nem elborittatanak vala igen szép hadakkal megh indul Fejerevarrol Magiarorszagh fele es igen szép móddal az jo Isten szerenczies eleó'menetelt adván fejedelmünknek! gen kevés ver ontassal az egész alfeold varakkal es varassokkal eo nagyságának megh hodola. Die febr. 3 indulván megh Fejervarrol es die 12 marty nagj solen- nitassal Cassara be szalla.
Az brassay gialogh is oda jara cziak nem egész eztendeigh. Cziukas István eoczjem hadnagysaga alat emberulis forgodek. Iffiu urunk eo nagysága pegjegh az országban serenyen es igen illendeo módon viselvén eo nagysága gondot az szegény orszaghra.
Az nagyságos Bassaraba Matthe vajdais Havaselfeoldebeől ezer lovas kurtant külde segetsegül az my kegielmes urunk melle, kik emberulis viselek magokat eő nagysága mellett oda fel. Vas/7/ Lupul moldovay vajdais similiter ezer lovast bocziatta urunk melle, de ezek az johir nevet az bokor alat hagiak el se ille bre kad ner ssemy (?) hir nélkül el ugranak. Kapron- czay Georgf neü feő ember (ez igen nagj magos ember vala) cziak keöz cziatan oda fel el esek leoves miat es megh hala, ugjan akkor Faragó András neü mezey hadak kapitannia el fogatik, de az után megh szabadul, urunk mas feo rabon valtia ky. Aszszonyunk eó nagysága die 7 octobr. megh indul Fejervarrol. Urunk eo nagysága hivatván hivatván (!) ky Cassara mene urunkhoz es az egész hadat ott az tájban telelenek szélijei ott quarteljozvan. Bornemiszsza Pal ury feó ember az my cegjelmes urunknak feő capitannia megh hala oda fel es ala hozak temetny Varaddá. Nagy Pal feő ember urunk eó nagysága gialogjnak feó capitanya es lugassy s caran- sebessy ban megh hala es el temettetek Devan: Lazar István pápista feó ember csiky, girgiay es kaszony feó király biro megh hala oda fel, nem szinten tudatik my formán, ala hozak temetny. Kassay István az nagy tanaczios ury feo ember es substitutus cancellarius megh hala Colosvarat die 4 dec. es el temettetek ugjan ott. Ez feó ember attíat, anniat, báttiat, nenyet, hugat, eőczjet en mind ismertem Cassan, de bizonjara feó emberre leőtt volt Erdélyben egy erszény giarto fiabol es jámbor feó embert Viczey Anna leven felesege Colosvarat ket izben szolgáltam annor. 9 noha nem sokat fizetett az eó termeszety szerent, hazánál mind az által tanulgatassom nem volt ártalmamra. Isten niugossa megh az jámbort az en édes aszszonjommal eó kegyelmevei egjütt.
1645. Az my kegielmes eoregh urunk Cassarol oda fel ismét megh indula es az felfeoldis cziak nagj keonnyen eó nagyságának megh hódolván az Fejér hegjen által megjen es igen szép solernitassal az suecyay haddal eő nagysága szemben leven Moryaban az Ditrichsteiner gar- dinal kerteben az Diana vize mellet nem meszsze Bérem varossatol s végeznek egjmassal.
Az my kegielmes iffiu urunknak egj szép fia-születek Báthory Sofiatol kegjelmesaszszon- junktól die 25 marty ked napon es judica vasárnap megh keresztelven Ferencznek, az fiscus
260
page24image496
varayban nagj pompával eó'reőmet leóvenek ez az havaselvy Mate es moldovay Vasil Lupul vajdakis komasaghra kepekbely embereketis nagj pompával küldenek.
Brassóban mind lovas s mind gialogh hadakot akarván urunk szamara giuyteny es az veres szazlokot ky tevén eléggé kiáltják vala az szabad njereseget s io fizetést, de igen kevessen giule mind az ket fele.
Hermán Mihály brassay falnagjsaghra valasztatek elseóban ez eztendeóben, ky az eleó't cziak organistaia vala az varosnak szepesvarally fiu^volt s az varosnak jeoveovenje. Beldy János ur haromszeky vice capitanysaghra valaztatek az my kegielmes urunktol. Rákóczy Sigmond eónagysaga leven feó generalissok. Daniel János ur Udvarhellyszeky vice capitanysaghra valaztatik urunktol. Az brassay gialogot urunk eó nagysága Csietnek varában
hagjvan vigiazny egy hajnalban jo reggel az cziazar hada Vdasz Pal capitanysagha fel habara eóket es fegvereket fel szedvén el boczjattak njavaljassokat es illeő fulleő módon jeóvenek haza. Az hadnagy Csukás István eoczjem ur mind az által nem sok karrak leon.
Iffiu urunk eo nagysága secretariussa Uzony Mihály deák alias Mark Mihály megh hala Brassóban es az magjar templomban el temettetek. Az moldovay Lupul Vazil vajda egj egén szép leányát hazasitta egy lengiel herczegnek es urunk eónagysaga kepeben boczyatta be igen szép pompával Kemény János fogarassy feó' kapitány uramot sok feő emberrel egjütt.
Mihaczy Demeter haromszeky vice király biro megh hala Illie falvan Sepsy székben. Az brassay szász gialogot urunk eó nagysága ismét oda fel hivata die july el ménének. Daniel Janas uris 1500 magával uy es jo haddal urunkhoz oda fel mene ujabban.
Rákóczy Georgy iffiu urunk az úrral egjut Rákóczy Sigmonddal eónagysagaval 3000 jo hadakot boczyatta urunk eó nagyságához segetsegül, mivel sok hitvan hirek jeottek vala ala.
Az egész brassay határt szertelen nagj jegh esseő mind el vére es ronta eó'szi es tavaszy vetést az keozep mezeóben az Bathorj Halmanleven az búza az tavasz pegjegh az teörveny fa alat es semmit sem aratanak.
Ismét valamy hirvan hogj mar nemet gialogot giujtenek Brassóba es Jeneő fele vivek ala veszny hogj mar vigiazny, de esseok mind oda sutek az makkot.
Számtalan sáskáknak soksaga jeove be Barczasaghra tul Tatarorszagh feleöl augustus- ban de az puszta mezeóben nem nagj kart tehetenek ismét hamar viszsza mene az egész varos népe kolompozny ky mene reja es szertelen kiáltassál tize az sok nep.
Constantinapoljban keozel 80000 haz eghe megh ez esztendeoben. Rethy István deák ur leven orator vulgo kapitika oda be. Hatalmas nagj haddal azteó'reó'k cziazar az velenczessekre es maltasokra iszoniü vizy erejét boczjatta, de nem triumphalanak, seot igen kevest efficia- lanak.
Maurer Mihály neü nemetbeó'l Erdélyben feó emberre leó'tt s portara iaro, szolgája leóves miat igen cziudalatosson megh eóle magát Besztercze Banjan titkon ejel.
Iffiu urunk eó nagysága Brassóban jeove szép pompával visitalny es igen vigan leonek eő nagyságok negjed napigh sok leoveseket teónek es ez mostany feő birakunkat Eotves Mihály uramot eó nagysága hüteó's attjava fogada az aszszonyunk hiuteős anyava az bironet Froniusz Katát.
Tatar keóvet jeó've urunkhoz szinten Büczjuk es Akirmanjbol mint egy 40 loval élest es keödment s segetseget kérnek mivel igen nagj az ehsegh keözteök az sáska iarassa es az nagj aszszaly mindent el vesztve keözteök.
Eöregh urunk eó nagysága minden emberek remensege kjvul az romay cziazarral oda fel megh békélvén igen hertelen az szerent azcompositiok szerent hogj eó biria az het varmeg- jeket az melljeket az üdvezült Bethlen Gaboris birt eleteigh cziak hirtelen eó nagysága hadaj­ vai eggjutt ala jeove es die 29 octobr. érhetek be Gialuba eó nagysága.
Reőth Orbán cassay generalis megh hal. Az sueth hada az cziazar hadat igen megh vére Bren varossanal s az varatis megh véve.
Pestis felette igen grassal Magiarorszaghban es Colosvarrais el érkezvén igen pusztittia az varost sok keserves attiak es annjak siralmával tellies ideó león.
Urunk eó nagysága iffiu urunk s az ur minden udvarok népével az országot jarvan látogatván eó nagyságok karaczionra Fogarasban jeó vének es aldot innepeket cziendessen ott mulatak eó nagyságok illendeo devotioval.
MÁS KÉZ:
Anno 1653 die 30 dec. veom magamnak házas társul az Istenben boldogul ki múlt nehaj Tatrosj
Georgi uram árva leányát Annát.
Die 19 july szolitta ki az Ur Isten ez világból az nemzetes tisztelendeó Brassó varossanak
feó nagi papját az varosnak nagi keserűségére való papságának 35 esztendejeben eletének 65 esztendejeben, neve penig volt Siemejon Albelius.
261 

No comments:

Post a Comment