Utazás a világ körül.
— A Nagy Képes Világtörténet. —
Lapozgatom a Nagy Képes Világtörténet próbakötetét, melyet a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság és a Franklin-Társulat nyomatott mutatóba a tizenkét kötetre tervezett hatalmas munkából. S a hogy sorra gördülnek el szemem előtt a csodálatos régi történetek s a még csudálatosabb régi emlékek képei, egyszerre csak eszembe jut — Kassai Vidor.
Kassai Vidor ? A komikus ? Az a törpe kis emberke, akinél csak azt nem lehet tudni, hogy színésznek nagyobb-e, vagy különcnek ?
Tíz esztendővel ezelőtt mindig egy kompániái voltunk. A szinházi előadás után ott volt a rendes találkozónk az Orient-kávéházban, az öreg Szigeti asztalánál. Egy kis bohém-tanya volt ez, talán ebből nőtt ki ujabban a Pósa-asztal. De akkor Pósa még valahol Szegeden csinálta a nótákat. Asztalt pedig még nem csinált. Mondom odajárt esténkint a kis Kassai úr. És nem az volt a legnagyobb híressége, hogy két pohár vízzel hogyan csinált magának három pohár tejet vacsorára. Sokkal inkább megmosolyogtuk az ő kedves mókáiért, a hogy nagy színészeket és nagy bolondokat felségesen utánzott. Kedvtelve nézte ilyenkor az öreg Szigeti bácsi, pedig őt is kifigurázta néha alaposan.
Egy este azonban nem találtuk a rendes helyén. Mind ott voltunk, csak a kis Kassai hiányzott.
— Talán beteg? — kérdezte Szigeti bácsi.
— Dehogy. Délelőtt próbán volt és egészséges, mint a makk — bizonygatta a színház titkára, aki szintén velük tartott mindig.
És még sem jött el. Hogy nélküle maradtunk, legalább róla beszéltünk. Mert jó ő barátnak, színésznek, de jó ő thémának is. Három napig lehet róla beszélni s nem fogy ki az ember a mulatságos jellemzésekből. Beszélgetünk róla, mikor csak valami alak közeledik az asztalhoz. A fején asztrakán-sapka. a nyakában vastag kendő, ő maga nehéz bundában. (Pedig kegyetlenül meleg nyári este volt.) S az az alak úgy tett, mintha reszketne.
Amolyan didergő hangon mondta:
— Jó estét!
A hangjáról ismertük meg, hogy Kassai. (Lám, hát mégis beteg s a hideg rázza, de mégis eljött az Orientbe.)
— Mi bajod? — kérdezte tőle Szigeti bácsi.
— Kutyabajom — didergett tovább Kassai.
— De hiszen dideregsz ?
— Bátyám is dideregne, ha onnan jönne, ahonnét én.
— Hát honnan jősz? a pokolból ?
— No, onnan nem. Mert ott nyilván nem dideregnek az emberek.
— Hát honnan ?
— Szibériából.
— Megvesztél ? Hiszen délelőtt még próbán voltál !
— Voltam én azután még másutt is, kacsintott hamisan Kassai. Hanem azért most, mégis egyenest Szibériából jövök. (Nem vagyok őrült, szólt ki oldalvást nekem, aki elakartam húzódni mellőle.) A panorámában most Szibéria van soron s azt néztem meg. A mult héten is voltam Konstantinápolyban s akkor fezt csaptam a fejembe. Rómába majdt széles karimájú kalapban megyek, ha Róma lesz soron. Igy utazom én körül a világot s meg van a kellő illúzióm is, azonfelül pedig igazán olcsón teszem meg az utat. Higyjétek el, hogy aki vonatra ül, tenger pénzt költ s csupa veszedelem közt járja be a világot, az nem lát annyit, a világból és nem ismeri ki magát benne úgy, mint én. Mindent megmutat a jó panoráma. Csak oda kell ülni. Láttam már az egész világot, az ujat és a régit s nem utazom a világ körül, hanem a világ utazik én körülöttem. Ez kényelmesebb és olcsóbb, azonkivül pedig sokkal teljesebb gyönyörűség.
Ez a jelenet s ez a beszéd jut eszembe. Akkor mosolyogtam a különcön és nevettem a bolond ideán. Egy ember, aki maga körül utaztatja a világot és azt hisszi, hogy igy megismeri a világot. Ma pedig megadom magamat, mert én voltam a bolond és Kassai a legnagyobb bölcs. Most én ülök itt a kényelmes karszéken s ahogy a Nagy Képes Világtörténet próbakötetét lapozgatom, úgy érzem, mintha a maga valóságában sorjázna el szemem előtt az egész világ, a régi és az uj minden eseményével, minden csodálatos emlékével. Melegem van és fázom, lelkesedem és csüggedek, egyptomi és indus, perzsa és görög vagyok, ahogy a képek előttem elrajza-nak, egy pont vagyok az egyetemes világ életében és percek alatt, ezer formában él a lelkem, különböző századok és évezredek életébe vegyülök el, hadvezér és nép vagyok, győző és leigázott — szinte kábulok.
Nincsen ennél csodálatosabb érzés. Aki a világ körül utazik, csak részleteket lát és részleteket élvez. Még a British Múzeum kincsesházában is csak egyes korok szellője kapja meg. De az utazó él és a kor halott. De aki kényelmesen a karszékbe ül s hagyja maga körül utazni az egész világ történetét, hagyja maga körül elsorjázni a világ minden múzeumából tökéletesen reprodukált históriai emlékeket, az ugy érzi mintha lassankint levegővé finomulna s
egy perc alatt vissza tudna röpülni évezredekbe s egy perc alatt eltudna hatolni az egyik sarkról a másikra. Idő és tér nem vet neki korlátokat, testi gyön-gesség nem férkőzik hozzá, lelke nem ismer lehetetlenséget és röpül az időben, röpül a térben. Évezredek történetét átéli rövid percek alatt, évezredek műkincsét átnézi egyszerre. Mintha ott ülne a teremtés műhelyében és tanuja volna annak a nagy főpróbának, a mikor az Alkotó egy szempillantás alatt lejátszatja maga előtt az egész világ nagy tragédiáját, amikor a mult és a jelen egyetlen nagy ablakká tisztul, amelyen keresztül lehet látni a jövendőbe.
A világ minden múzeuma ide kölcsö-csönözte a maga kincseit, a tudomány parancsára az egész világ újból átéli a maga nagy életét; ebből alakul ki a Nagy Képes Világtörténet. A leghatalmasabb munka. — Egy olyan vár, a melybenj biztonságban érzi magát minden ember. Mert akármilyen veszedelem jelentkezik, ebből a várból millió titkos alagút vezet a multakra és millió ablak mutat a jövendőkbe. — S minden fáradság nélkül. A hogy mondtam Kassairól : a legnagyobb kényelemben csak a gyönyör izgalmának teljességével járja be az ember az egész világot. Lát mindent, tud mindent, élvez mindent, a tapasztalás közzé iktat mindent, — s az alatt kényelmesen álmodozik a karszékében. — Mert mindent készen hoz elébe a tudomány s minden látnivalót hiven állit elébe a művészet.
Valóban magyar tudósok még ritkán szövetkeztek nagyobbra, miut mostan az a lelkes tábor, melyet Marczali Henrik, a kitűnő hisztérikus vezet, És magyar kiadók még ritkán adtak fölségesebb külsőt a tudomány alkotásának, mint most az a két nagy intézet, mely a Nagy Képes Világtörténet kiállítására egyesült. A magyar tudósok gárdája megeleveniti a világ egyetemes életét, a Révai Testvérek Irodalmi Intézete megörökíti, a Franklin társulat pedig a színeket adja hozzá. A magyar közönségre csak az élvezet vár. Nekem az érzésem, hogy a hosszú téli estéken a művelt magyar családok úgy hagyják magok körül el-rajzani a világ történetét s úgy hagyják maguk Körül leperegni a világ összes múzeumaiban fölgyülemlett műkincseket, mint most én. Fáradság nélkül, csak az élvezés gyönyörét érezve. Mintha egy álomban élnék át a világ életét, egy álomban látnák meg a világ minden látnivalóját. S csak az nem volna álom, a mi belőle megmaradna. A világtörténet megismeréséből fakadó tapasztalás : a legbiztosabb útmutató a jövőbe.
Monostori Péter.
