 |
KUBINYI ANDRÁS
ban egyetért a várossal. A város sérelmeit 9 pontra osztva közli az uralkodóval. Ezek közül nem helyesli a Fánchy Borbála törvénytelen adóztatásának folytatását. Egyetért a várossal, hogy az itt élő nemesek is vegyenek részt a török adó fizetésében. Javasolják a várhoz történő darabontszolgálat eltörlését, és az arnóthi földesúri tisztek felszólítását a jogtalan vámszedés megszüntetésére. El kell törölni a szüret idején szedett pecsétpénzt, nem szabad engedni, hogy a szüretről jövőktől a vár darabontjai bort vegyenek el, és a bortized szedésénél is szabályosan kell eljárni. Ezekben a pontokban tehát a kamara is megszüntetni javasolja Fánchy Borbála visszaéléseit. Viszont más pontokban Miskolc kérését nem fogadja el. A város határában álló malom és szőlők visszaadását nem helyesli. Ezeket Balassáné eladományozta. Noha az adomány érvényét a kamara sem ismeri el, megállapítja, hogy a malom háramlás címén a várra szállt vissza, a szőlők pedig egy oltárigazgatóság javadalmához tartoztak, tehát ezeknek és nem a városnak kell visszaadni. A vár bormérési joga ellen is panaszt emelt a város, hiszen ez sértette a zömében szőlőtermelő lakosság érdekeit. Bár a kamara elismeri a város jogait, mégis, mivel ez a vár egyik jelentős jövedelme, az eddigi szokás mellett marad, azzal azonban, hogy évente egy ideig biztosítani kellene a polgárok szabad bormérési jogát is. Panaszt emeltek a különféle iparosok is. A mészárosok kérték a Balassa által behozott új mérték kisebbítését. Itt a kamara annak megvizsgálását javasolja, hogy nem volt-e az új mérték mégis ésszerű. A vargák, szabók és kovácsok a vár számára szolgáltatott ingyen munkák megszüntetését kérték. Ezt a kérdést Pozsony is igazságosnak tartotta, sőt crudelitasnak, kegyetlenségnek bélyegezte az eddigi rendszert. Miskolc zsellérlakossága a királyi biztosok előtt a Balassa idején behozott jogtalan robotterhek ellen tiltakozott. Bár a kamara is elismerte ezek jogtalanságát, mégis a zsellérek cenzusmentességére (földesúri adó) hivatkozva, a robotteher részbeni fenntartását javasolja. Igen sok egyéni sérelem merült fel Fánchyék ellen. Izkora Márton, Miskolc bírája,4 Balázs deák, Teyfeles Gergely, Kovács Domokos, Bak János, Bontha Máté, Wy Pál, Köss Ferenc, Lazlo Albert,5
, Seraphin Kristóf és Gombos Pál a földesuraság által elrablott ingóságok és pénzek megtérítését kiérik. JÉrdekes, hogy a két utóbbi egyébként a földesúr szolgálatában állva, tőle bőkezű juttatásokban részesült, sőt, nyilván annak közbenjárására, nemességet is kapott. Izkora, Balázs deákkal, Teyfelessel és az itt nem szereplő Wyncze Mártonnal azért szenvedett az úrnőtől, mert mint városi bíró és esküdtek, a város panaszait eljuttatták a királyhoz. A kamara ezekben az ügyekben nem javasolja a kártérítést, szerinte a károsultaknak a Balassa- és a Fánchy-családon kellene igazukat keresnie. Ennek nyilván nem sok eredménye lett. Pedig olyan is volt köztük, mint Köss Ferenc, akinek nemcsak három hordó borát rabolta el Fánchy asszony, hanem fiát is börtönbe vetette, ahol meg is halt. A kamara szerint Balassáné a „kegyetlenségéért az Isten úr előtt fog számot adni", tehát intézkedésre szükség nincs, a bor ügyében pedig forduljon az örökösökhöz. Más volt a helyzet akkor, ha a földesúr valakinek ingatlan vagyonát vette el. Fánchy asszony elvette a Thalpas-fivéreknek testvérüktől, Miklós paptól örökölt szőlőjét és Forgách Simonnak adományozta. Ugyancsak szőlőt, továbbá malmot vagy telket vett el Balogh Boldizsár és Kereztesi Syle István árváitól, Korosmas Andrástól és Lázló Mátyástól. Ezekben az esetekben a kamara a pa-
MISKOLCI JOBBÁGY KÉRVÉNYEK 1563-BÖI.
71
Részlet Miskolc város panaszából. 1563.
nász kivizsgálását javasolja, azzal, ha a vád igaz, adják vissza az ingatlant. Olchváry Ferenc csabai birtokán Balassa Ferenc malmot épített a Hej őre, és most a birtokos a malom tulajdonjogát kérte. A kamara itt is kivizsgálást javasol, azzal azonban, hogy az ügy aktáit a királyhoz terjesszék fel. Miskolci Szőcs András és Kassai Farkas Boldizsár ügyét is meg kell vizsgálni. Ők azt panaszolták, hogy néhai György deák miskolci bíró a város szükségletére fordíttatta gyámjukkal az édesapjuktól maradt pénzt. A földesurak a hű szolgálatokat meg is jutalmazták, azonban a birtokos változás a Balassa-szolgák kiváltságainak értékét megrendítette, és ezért sorra kérvényezték a királytól azok megerősítését. Kis Bálintot pl., aki saját költségén hússal látta el a. diósgyőri várat, Balassa adómentessé tette. Ebben az esetben a kamiara sem ellenzi a mentességét, ha Kis továbbra is ellátja a várat. Barbel Péter adómentes telket kapott Balassától, most pedig panaszolja, hogy el akarják tőle perelni. A pozsonyi kormányszék szerint az ügyet ki kell vizsgálni, és a telket vissza kell adni a jogos tulajdonosnak, ha az nem ő, ő viszont mindenképpen veszítse el mentességét. így járt Szabó János deák is. 1562-ben Fánchy Borbála magyar oklevélben az Ember György és Bontha Máté háza közt fekvő miskolci házát, és a Bábonyi Bércen és a Szent György hegyen fekvő szőlőit felmenti a földesúri szolgáltatások, alól, továbbá a Holt Sajóközben egy rétet is ajándékozott neki. Kérvénye ellenére mind a mentességét, mind pedig az ajándékba kapott rétet elveszti most. A diósgyőri vár őrsége, amelyet a király átvett szolgálatába, magyar nyelvű levélben kéri elmaradt fizetése meg
KUBINYI ANDRÁS
térítését. A kamara a Fánchy-örökösökhöz utasítja őket. Elvesztette mentességét Szakács Márton, Balassa egykori szakácsa is. Külön érdekességre tarthat számot a diósgyőri várnagyok kérvénye. Őket is megtartotta a király szolgálatában. Eddigi jövedelmeik megtartását kérték, és ezek részletezéséből kitűnik, hogy ezek tulajdonképpen azonosak azokkal a törvénytelen jövedelmekkel, amelyek megszüntetését a város kérte. A pozsonyi hatóság ezek eltörlését már a város kérvénye esetében javasolta, és így most természetesen elveti a várnagyok kérését. Mindössze annyit javasol, hogy a várnagyok természetbeni, jogtalan járandóságok helyett rendes fizetést kapjanak. Meg kell még említenünk a miskolci nemesek kérését. A török elől menekült Chykohazy János és Pelini Mihály a kamara szerint azért nem tarthat igényt a nemesi adómentességre, mert nem nemesi telken élnek. Ugyanez a helyzet a két nemesített Fánchy-tisztviselővel, Gombos Pállal és Seraphin Kristóffal. Kivételt képeznek Sera-phin azon ingatlanai, amelyekre maga a király és nem a volt földesúr adott a nemesítéskor mentességet, de az is csak addig, míg ő, vagy örökösei birtokolják. Ha eladnák, a birtok újra adókötelessé válik. Ezek a kérvények elég jó keresztmetszetet nyújtanak a Balassa—Fánchy gazdálkodásról. A zálogbirtokosok földesúri tisztjeik fizetését és saját jövedelmeiket is a miskolciak kárára növelték, velük gazdasági és személyi vonalon jobbágyokként bántak. Különösen súlyosan estek latba a szőlő termeléséből élő városnál a bortermeléssel kapcsolatos sérelmek. Egy azonban elgondolkoztató. A sérelmek közt egy olyan pont sem szerepel, amely a városi önkormányzat megsértését bizonyítaná. Igaz, hogy csorbát szenvedett a városi joghatóság a szőlőtermeléssel kapcsolatos ügyekben, hasonlóképpen a háramlási joga (azaz az örökösök nélkül elhunytak java a városra száll), sőt, tulajdonjoga is, de arra nincs nyom, hogy Balassáék akadályozták volna a város saját tanácsválasztási jogát és belső önkormányzatát, pedig ezt nyilván felpanaszolták volna. Erre mutat Izkora bíró és társai esete is; mikor a földesúr ellen panaszt tettek, megsarcolták, bántalmazták őket, de arra nincs adat, hogy leváltották volna tisztjükről a renitens tanácsot. Még a háramlási joggal kapcsolatban is meg kell jegyeznünk, hogy a kamara szerint sincs meg ez a joga a városnak, mert az a váré. Az, hogy néhány esetben a város, mint láttuk, háramlott jószágot mégis magáénak tart, arra mutat, hogy más esetekben a földesúr hozzájárult ennek a jognak gyakorlásához. Véleményünk szerint mindez avval magyarázható, hogy Miskolc a két évszázados királyi uralom alatt annyira megerősödött, hogy még a Fánchyakhoz hasonló erőskezű földesúrnak sem sikerült őket teljesen jobbággyá tenni. Ezt egyébként a későbbi események is igazolják. A királyi birtoklás helyreállása megkönnyebbülést okozott a városnak. Bár nem tudjuk, hogy a király jóváhagyta-e a kamarai javaslatokat, a kamara nyilván azok szellemében igyekezett kormányoztatni a diósgyőri uradalmat. így megszűnt sok, a várost sértő visszaélés. Nem szűnt meg azonban a vártól való függés, és ez annál súlyosabb volt, mivel itt továbbra is a Fánchy-féle tisztek parancsoltak, és a vár időközben végvár lett. Az egyik királyi biztos, Pesthy Ferenc, akinek közvetlen felügyelete alá tartozott az uradalom, úgy látszik, ösz-szejátszőtt a várnagyokkal. így azután a régi sérelmekhez újak járultak, és a városnak most a királyi tisztviselők ellen kellett panaszt emelni. A kamarához 1563. július 31-én beérkezett panaszának hangja, méltósága, polgári öntudata méltó bármely nagyvároshoz.6 Űjra a szőlőtermeléssel összefüggő pana-
szók voltak ezek, amelyekhez a városi ispotály ügyében elkövetett visszaélések is járultak. A király, úgy látszik, a panasz ügyében a vár tisztjeitől kért felvilágosítást, amelyre a város kifejti, hogy ők, a tanács tagjai esküdtek, akik azért vannak, hogy mindent igazán mondjanak el. A földesúr változás azonban ebben az esetben is a város érdekét szolgálta: a király pártját fogta várnagyaival szemben.7 Ez a kedvező helyzet azonban nem tartott sokáig. A következő évben már újra földesúri hatalom alá kerültek, a király 1564. november 9-én Perényi Gábornak adta a diósgyőri uradalmat, és vele Miskolc városát is.8 KUBINYI ANDRÁS
JEGYZETEK 1. Malyusz Elemér: A mezővárosi fejlődés. (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században.) Bp. 1953. 173, 180. 2. Szendrey János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata. III. k. Miskolcz, 1890. 252—4, II. k. uo. 1904. 124—5. 3. A biztosokra 1. NRA. 723. fasc. 5. sz. 4. Izkora valószínűleg 1561-ben, amikor az eset történt, viselte a városbírói tisztet. (Vö. Ferdinánd király levelét ebben az ügyben, Szendrey: i. m. III. k. 224—5.) 1563-ban Kalmár Kelemen a városbíró, uo. 231. 5. Felesége ingóságairól készített jegyzéket közöltem a Magvar Nyelv, 1953. 215. lapján. 6. NRA. 723. fasc. 41. sz. 7. Szendrey: i. m. III. k. 236. skk. 8. Szendrey: i. m. II. k. 130.
Szövege: (Készült) Mester Pál főbírósága alatt, tanácstag: Pap Ambrus, (...) István. Társaik: Molnár János, Fejes Márton, Borbély(?) Sámuel, Varga Miklós, Nóvák István, Szabó Mátyás, Medve István, Huszin András, Vajda János, Nagy Tamás. Jegyző: Kaposi Miklós. Futkosó bíró: Arif(...) Demeter, Haznoki Miklós. Készült Kaposfai Pál lelkészsége idején, nemesek: Pataki András, Kassai István, Czuri Ferenc, Miszti István, Bari Gergely. Jegyző-felügyelő: Bonházi István, (...) János. Társa: Csanálos Pál. Egyházfi: Kocsis Pál.. Készítette: Schirmer János 1607-ben Az erdőbényei kastélyok, kúriák közül az ún. Budaházi-Fekete kúria kiépítésénél találunk jelentős kőmunkákat: kosáríves, kőkeretes kaput, kőkeretes ablakokat, kőlapokkal borított falszegélyeket. A műemlék kúria 17. századi, 18-19. századi bővítésekkel és átalakításokkal. A Szirmay-kastély a 18. század második feléből való; építéséhez jelentős mennyiségű kőanyagot használtak mesteri kivitelezésben. Az 1786-ban épült copf stílusú református templomnak a padlóburkolata készült a helyben bányászott tufából. A hegyaljai mezővárosokban mindenütt megtalálhatók a jellegzetes, boltozott kőkapuk. A Hegyalján vezetett keresztül a középkor, különösen a 16-17. században egy jelentős hadiút Erdély és a Felföld irányába Bocskai, Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György és II. Rákóczi Ferenc idején. A kapuknak ezekben a századokban elsősorban védelmi szerepük volt (kapuerődök). A hegyaljai kőkapuk másik típusa a 18. századból való. A Rákóczi szabadságharc utáni évtizedek a szőlő- és borkultúra, a borkereskedelem révén jelentős gazdasági fellendülést hoztak. Az e korból származó kapuk - melyekkel szintén találkozhatunk Erdőbényén - gazdag részletképzésűek; faragott kőoszlopok, kőívek alkotják szerkezetüket.7 A kőfelhasználás legszemléletesebb emlékei a tájképi jelentőségű kőhidak. A nemes vonalú, szép arányú hidak a hegyaljai kereskedelem és a gazdasági gyarapodás időszakában, a 18. század végén és a 19. század első évtizedeiben épültek. (Az építés pontos időpontját eddig nem sikerült megállapítani.) A Magyarországon meglévő csúcsíves kőhidak közül mindössze négyet ismerünk az országban, ebből hármat a Hegyalján: Szegilongon, Olaszliszkán és Bodrogolaszi területén. Ezek közül is az olaszliszkai a legrégibb. Mindhárom csúcsíves híd egyazon kéz munkájának látszik.8 A 18. század végén, a 19. század elején a bécsi kormány és a magyar helytartótanács is szorgalmazta az ún. galíciai országút kiépítését, mely Pestről Gyöngyösön, Miskolcon, Szerencsen és Sátoraljaújhelyen vezetett tovább Galíciába. Építésének célja a kereskedelem elősegítése és a hadseregek mozgósításának biztosítása volt. A Zemplén megyei utak és hidak 1833. évi összeírásában ezek a hidak már mind szerepelnek (a Hegyalján összesen 9). Az erdőbényeiről ezt írja Gáli Imre9: „A Miskolcról Szerencsen át Sátoraljaújhelyre és Galíciába vezető országút régi nyomvonalán a 8+200 szelvényben, Erdőbénye vasúti megállóhely és a tőle keletre levő sorompó között háromnyílású boltozott híd áll. A híd faragott kő boltozatainak nyílása egységesen 3,30 m (1 és 3/4 öl), homlokfalai is faragott kőből vannak rakva, vízszintes sorokban. A híd szélessége a 7 László Tamás: Tokaj-hegyaljai kapuk. Tokaj-hegyaljai Kalendárium 1990. B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Módszertani Központ, Miskolc, 1989. 173-175. 8 A hidak leírását összefoglalóan lásd: Gáli Imre: Régi magyar hidak. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1970. 9 Gáli i. m. 75-76.
A zászlók, mint műtárgyak és történeti források felvetik a hasonló emlékek eredetének a társadalmi gyakorlatban, hagyományban betöltött szerepének kérdését. Még meghatározásuk sem egyértelmű, hiszen ismert a halotti zászló, temetési zászló, gyászlobogó megnevezés, melyek mindegyike a tárgy és halott kapcsolatának más-más aspektusát közvetíti: a zászló mint az elhunyt ravatalának fontos eszköze; a temetési pompa és menet lényegi tartozéka; a hátramaradottak, a család kegyeletének kifejezője. Maga a tárgy és a megnevezés is egyértelműen elhatárolja a halotti zászlókat a halotti címerektől, megengedve természetesen, hogy a rendi társadalmak temetési gyakorlatában és halottkultuszában rokon műfajokról van szó. A halotti címerekkel - nagyobb számban fennmaradván - többet (bár nem eleget) foglalkozott a magyarországi történeti kutatás, a halotti zászlókkal azonban még ezeknél is mostohábban bánt. Talán a következő évezredre a muzeológia és restaurátori munka - a Herman Ottó Múzeum Történeti Gyűjteményének gyakorlatához hasonlóan - felfedezi és kutathatóvá teszi ezeket műtárgyakat is. A halotti zászló, mint címerreprezentáció és temetési kellék Magyarországi hagyománya a középkor végéig, a kora újkorig nyúlik vissza. 1584-ben Gyulafehérváron Gyulaffy Lászlót már bizonyosan ezzel temették, s már ezen feltűnik a későbbi tárgyak egyik fontos kelléke: a felirat, ekkor vers formájában, melyet Kassai Zsigmond Dávid szerzett.37 A zászló ezen - egyik legelső - említésén a reneszánsz sírkövek kedvelt verses epitáfiuma jelenik meg a lobogó textilanyagán. Bár a forrás csak a sírverset őrizte meg, valószínű, hogy a zászló hordozta a korabeli epitáfiumos sírkövek másik fontos elemét, a címert is. Az epitaphiumot és címert a nagy számban gyártott papír vagy selyem halotti címerek is tartalmazták. Az említett leírásból könnyen azt hihetnők, hogy a temetési zászló a sírkövek könnyebben kezelhető, s már a temetésen is szerepeltethető megjelenési formája, de éppen az anyag és forma: a „zászlóság" mutat a magyarországi művelődéstörténet más hagyományai felé. Szabó Péter, a 17. századi főúri temetési szokások és ezek tárgykultúrájának mélyreható vizsgálatánál38 foglalkozott a temetési zászlók szimbolikájával. A négy Esterházy fiú vezekényi csatát (1652) követő nagyszombati temetésén az egykorú metszeten is megörökített hosszú temetési menetben négy katona visz egy-egy zászlót a földre hajtva, majd négy másik egy-egyet az ég felé emelve (16. kép). Ez utóbbiak közül három vörös, fecskefarkas, skófiummal hímzett temetési zászló ma is megvan az Esterházyak fraknói gyűjteményében (17. kép). A felemelt zászlókat a leírás aranyozott vörös színűnek említi (rubra exaurata vexilla), míg a földre hajtottak valószínűleg a gyász fekete színét viselték.39 A négy, csatában elesett Esterházy fiút képviselő négy-négy zászló szerepeltetése annak az emlékét őrzi, hogy a lovagkortól a halott alte-regóját rendszeresen megjelenítették a gyászszertartáson, mégpedig az életben (és halálban is) viselt attribútumok: ló és fegyverzet kíséretében. A 16-17. századi Erdélyben két alteregó is szerepel. „Egyikük bakacsinba öltöztetett lóra ült, »fejében sisak lefüggve, páncéllal az nyakán, derékéban páncéling, az két karján két karvas, annak az kutyafüle felé páncél volt, az kezeiben fekete hosszú nyelű zászló, kard s buzogány...« (Apor Péter: Metamorphosis Transilvaniae). A másik szerszámos, cifra paripán jelent meg, aranyos páncélban, sisakban, aranyos kardot és zászlót tartva. Rögtön szembeszökő, hogy a két lovas közül az előbbi gyászolt, az utóbbi mellőzte a gyászt. A bakacsin, ez az igen finom len- vagy pamutvászon a temetési szertartások kellékeként mindig fekete színű volt. A fekete zászlót tartó vitéz tehát feketébe öltöztetett lovon ült. A cifra, azaz díszes paripán 37 Szabó P., 1989.42. 3% Szabó P., 1989. 39 Uo. 76-82.
Anno 1654 die 7 Xbris Az Nemes Vármegye megengette az Taxát
30. Pathai ? Sámuelné 31. Geleji János 32. Szepesi Jánosné 33. Pataki István 34. Körösi György 35. Vajda Mihály 36. Rigó János 37. Városi Szabó György 38. Bodnár Mihály Novitii 39. Egri Mihály 40. Tokai János 41. Radomainé fia 42. Daróczi Mihály 43. Ágoston Miklós 44. Béres István 45. Papai András 46. Borbély István 47. Szabó Mihályné 48. Galphi György 49 kihúzva TOLTSWA 50. Győri Gáspár 51. Crakkai György 52. Vajda András 53. Mészáros paál 54. Borbélj Pál 55. Vitalius György 56. Zoka Istvánné 57. Bonis György13 58. Zoka István 59. Bonis András 60. Szabó István 61. Szabó András 62. Kovács János
63. Kádas András 64. Szinyei István 65. Bálvándi László 66. Bartha János 67. Czekei Paál 68. Szabó Mihály 69. Huszti Mártonné 70. Szikszai István és János Novitti 71. Nagy János 72. Molnár Márton 73. Szentgyörgyi István 74. Szűcs Mihály Libertini 75. Patho Mihály 76. Módra Imre Mihály LISZKA 77. Gasna István 78. Borbély Mihály 79. Fekete Márton 80.János Deákné 81. Villám János 82. Pataki István 83. Szabó Gáspárné 84. Dániel Boldizsár 85. Szalándi Jánosné 86. Tőrös Péter 87. Tőrös György 88. Legrádi István 89. Sárvári Imre 90. Papicz János 91. Szabó Pálné 92. Szabó András 93. Szentjobi Mátyás 94. Képes Márton
13 Az armálisszerzésre jó példa a tolcsvai Bónis család. Történetüket az Adalékok, 1897-es III. évf. 4. számában olvashatjuk. Később az egyházi szolgálatukat, ref. egyház főgondnoka volt az egyik Bónis. A 19. század első felében birtokos nemesként szerepelnek Szabolcs megyében (Nagyfalu). Társaik ekkor ugyanitt Balogh, Bekény, Benyó, Bónis, Czékus, Csoma, Földváry, Homolkay, Klobusiczky, Kolosy, Kausay, Majos, Marjássy, Pap, Sebes, Szemere, Jármy, Bernáth, Korda, Zsoldos. Kik között néhány család látszik rangosabbnak, tehát zömük ugyancsak a 17. században armalist szerzett nemes. Fényes E., 1851. II, 128.
95. Kamonczi Mihály 96. Bonis Ferneczné 97. Solczai Andrásné 98. Szeczei Péter 99. Mádi Zsigmond Novitii 100. Békési András 101. János Kovácz 102. Szűcs Péterné 103. Öregh Papiczi 104. Kötil Andrásné 105. László Deák 106. Szabó István 107. Czigai Mihály 108. Czizmadia Gáspár 109. Dienes István 110. Körösi... Barbélj Mihály (kihúzva) 111. Lugosi Mihály Libertinii 112. Joannis .... Molnár martius 113. Ötvös István* Novitii 114. Mészáros Miklós 115. Óvári István 116. Lakatos Márton 117. Pap János 118. Kocsis Ferenczné 119. Bedé István 120. Borbély János 121. Major Paál 122. Major Gáspár 123. Nagy Demeter 124. Siket István 125. Botos György 126. Diószegi István 127. Figedi György 128. Pap István 129. Kállai István VÁMOSÚJ (falu) 130. Sahara Thamás Libertinii 131. Tott László 132. Hegedűs Mihály SADANY 133. Barthalmre
134. Fazikas János 135. Késcináló Mátyás OLASZI 136. Mészáros Isák 137. Matso Imre 138. Barát Zsigmond 139. Gasna? Péter 140. Szabó Mihály 141. Pap István 142. Kajszler Kristóf BÉNYE 143. Túrós Boldizsár 144. Bari ? Gergely 145. Miskolczi István 146. Hrvoth ? István 147. Riszirül Attának ? 148. Csűre Mártonné 149. Kaposi Mihály 150. Kassai Ferencz 151. Gálfalvi János 152. Majtini István 153. Putnoki Gáspár 154. Josf ? Kovácz István 155. Borbély Paál 156. Pap Ambrus 157. Csűre Kelemen 158. Borbély Sámuel 159. Csizmadia Mihály 160. Bodnár János 161. Molnár Thamás 162. Jakab László? 163. Csűre Kelemen (!) Az adószedő könyvecske VII. Regestroma (72. oldaltól) az eredeti latin bevezető szöveggel. (A sorszámozás a cikk szerzőjétől). Anno Domini 1655 die 11. May In Oppide Terebes limitatio Facta est Ad diéta posoniensis. Ab legates Numios Pro Nac vice limitatio facta est ad Possession natos Nobiles Ittem Duplex taxa imponitus ad quas libet Tax xatas personas 71 (95)
|
