A BÉKÉSVÁRMEGYEI RÉGÉSZETI
ÉS
MIVELŐDÉSTÖRTÉNELMI TÁRSULAT
ÉVKÖNYVE
ÖSSZEÁLLÍTÁ:
DR. KARÁCSONYI JÁNOS, főtitkár.
TIZENÖTÖDIK KÖTET.
Gyulán, 1891.
A TÁRSULAT KIADÁSA.
DR. KARÁCSONYI JÁNOS, főtitkár.
TIZENÖTÖDIK KÖTET.
Gyulán, 1891.
A TÁRSULAT KIADÁSA.
B.-Gyulán,
nyomatott Dobay János könyvnyomdájában. 1891.
nyomatott Dobay János könyvnyomdájában. 1891.
I.
Irodalmi dolgozatok.
Hajnal Abel
békési ev. ref. lelkész, békés-bánáti esperes. 1802-1882.
békési ev. ref. lelkész, békés-bánáti esperes. 1802-1882.
Hajnal Abel
békési ev. ref. lelkész, békés-bánáti esperes. 1802-1882.
békési ev. ref. lelkész, békés-bánáti esperes. 1802-1882.
I.
Hajnal Ábel emlékezete.
A békésmegyei régész- és művelődéstörténelmi társulat egyik czélja, hogy a közönség előtt
feltárja a multból azokat az alkotó erőket, melyek a jelen míveltség mivoltára elhatározó
befolyással voltak, — ösmertesse ama férfiakat, kik áldásos lelkük forrásából a közmívelődés
ügyét úgy családi életükben, valamint az általuk nemcsak elfoglalt, de be is töltött hivatal
körében s a társadalom és a közmívelődési intézet életében, az erkölcsi és értelmi kincsek
melegítő, világító erejével, a megbízható jellem és akarat fáradhatatlan tevékenységével
nevelték, gondozták, fejlesztették.
Nemcsak világhírű férfiak nevéhez van kötve a közmívelődés előhaladása, — sőt ellenkezőleg számtalan ünnepelt nagyok — kik például az emberiségre nézve egyedűl a hadviselés, hódítás útján, vagy a kisebb társadalomra nézve csupán a személyes bátorság és merészség nyomain keresték és hitték feltalálhatni egyéniségük hatását, — s általában, kik működéseikben, áldozataikban, törekvéseikben megsemmisítették az értelmi erők nemességét, s elnyomták vagy lehetetlenné tették az egyes emberi lélek magas czélú szárnyalásának szabadságát, — mindezek bármily elhatározó befolyással voltak is az emberiség, vagy valamely társadalom életére, de működésükből, sikerükből s ezekbe gyökerező nagyságukból a közmívelődés ügye subjectiv áldást soha sem vehetett; — nem, mert ezek törekvéseit és működését az erkölcsi fenség nélküli hatalom emberietlen tehetségei, nem pedig a mindenkit áldó és tökéletesítő közboldogság és közművelődés önzetlen czéljai, s nem a lélek örök törvényei vezették és szabályozták.
Minden kisebb nagyobb körben és társadalomban, valahol a közmívelődés biztos fejlődésének, haladásának jelenségeivel találkozunk, voltak és vannak férfiak, kiválóbb lelkek, kikben koruk öltője és társadalma a sötétségben a világosságot, az erőtlenségben a gyámolt, a kiskorúságban a tanítót, a jövő bizonytalanságában a látnokot, a czél felé való törekvésben a vezért ösmerte és követte; vagy ha akkor föl nem ösmerte is, a későbbi időben a működés teréről lett lelépésök után támadt űr és hiány nehezen betölthető s nehezen pótolható volta érzékeny bizonyságot tett életük jelentékeny értékéről, s az elismerés új meg új koszorúkat font sírjaikra önkénytelenűl is — most a veszteség és nélkülözés bár szemrehányóan tanító, de hálára hívó érzetének hatása alatt, majd az elhintett magok sikeres gyümölcsözésének láttára; — igen voltak s vannak kiválóbb lelkek, kikről az utókor hosszú időkön át áldólag emlékezik, s kiknek neve, mint hasznos életök hatása — nemzedékről nemzedékre száll.
S ime a mi közgyűlésünk is ünnepélyesen kíván megemlékezni egy férfiúról, ki épen ezen városban, hol közgyűlésünket tartani szerencsénk van, évtizedeken át messze kiható sikerrel működött a közmívelődés terén; — közgyülésünk is hirdetni akarja ama férfiút, a Hajnal Ábel nevét, melyről itt e városban, oly sok szív dobbanása s oly sok lélek áldása mellett — ha mi nem szólanánk, a kövek fognának szólani.
Társulatunk elnöksége engem bizott meg, hogy ezen, e város kultur életében is kiváló munkát végzett férfiú emlékezetét egyletünk nevében hirdessem; s bár tudom, hogy előadásom és ösmertetésem a nap leáldozása utáni csillag halvány fénye lesz csupán, — igyekezem, hogy e fény az egykor áldásosan tündöklött napnak és nem más világosságnak legyen visszatükröződése.
Sokszor volt és van alkalmunk vagy a történelem tanúbizonyságából, vagy közvetlen tapasztalásunkból meggyőződni a felől, hogy úgy egyesek, mint társadalmak, egyesületek, sőt nemzetek is, önerejökre utalva, a fejlődésnek, emelkedésnek útjain sokkal biztosabban,
Nemcsak világhírű férfiak nevéhez van kötve a közmívelődés előhaladása, — sőt ellenkezőleg számtalan ünnepelt nagyok — kik például az emberiségre nézve egyedűl a hadviselés, hódítás útján, vagy a kisebb társadalomra nézve csupán a személyes bátorság és merészség nyomain keresték és hitték feltalálhatni egyéniségük hatását, — s általában, kik működéseikben, áldozataikban, törekvéseikben megsemmisítették az értelmi erők nemességét, s elnyomták vagy lehetetlenné tették az egyes emberi lélek magas czélú szárnyalásának szabadságát, — mindezek bármily elhatározó befolyással voltak is az emberiség, vagy valamely társadalom életére, de működésükből, sikerükből s ezekbe gyökerező nagyságukból a közmívelődés ügye subjectiv áldást soha sem vehetett; — nem, mert ezek törekvéseit és működését az erkölcsi fenség nélküli hatalom emberietlen tehetségei, nem pedig a mindenkit áldó és tökéletesítő közboldogság és közművelődés önzetlen czéljai, s nem a lélek örök törvényei vezették és szabályozták.
Minden kisebb nagyobb körben és társadalomban, valahol a közmívelődés biztos fejlődésének, haladásának jelenségeivel találkozunk, voltak és vannak férfiak, kiválóbb lelkek, kikben koruk öltője és társadalma a sötétségben a világosságot, az erőtlenségben a gyámolt, a kiskorúságban a tanítót, a jövő bizonytalanságában a látnokot, a czél felé való törekvésben a vezért ösmerte és követte; vagy ha akkor föl nem ösmerte is, a későbbi időben a működés teréről lett lelépésök után támadt űr és hiány nehezen betölthető s nehezen pótolható volta érzékeny bizonyságot tett életük jelentékeny értékéről, s az elismerés új meg új koszorúkat font sírjaikra önkénytelenűl is — most a veszteség és nélkülözés bár szemrehányóan tanító, de hálára hívó érzetének hatása alatt, majd az elhintett magok sikeres gyümölcsözésének láttára; — igen voltak s vannak kiválóbb lelkek, kikről az utókor hosszú időkön át áldólag emlékezik, s kiknek neve, mint hasznos életök hatása — nemzedékről nemzedékre száll.
S ime a mi közgyűlésünk is ünnepélyesen kíván megemlékezni egy férfiúról, ki épen ezen városban, hol közgyűlésünket tartani szerencsénk van, évtizedeken át messze kiható sikerrel működött a közmívelődés terén; — közgyülésünk is hirdetni akarja ama férfiút, a Hajnal Ábel nevét, melyről itt e városban, oly sok szív dobbanása s oly sok lélek áldása mellett — ha mi nem szólanánk, a kövek fognának szólani.
Társulatunk elnöksége engem bizott meg, hogy ezen, e város kultur életében is kiváló munkát végzett férfiú emlékezetét egyletünk nevében hirdessem; s bár tudom, hogy előadásom és ösmertetésem a nap leáldozása utáni csillag halvány fénye lesz csupán, — igyekezem, hogy e fény az egykor áldásosan tündöklött napnak és nem más világosságnak legyen visszatükröződése.
Sokszor volt és van alkalmunk vagy a történelem tanúbizonyságából, vagy közvetlen tapasztalásunkból meggyőződni a felől, hogy úgy egyesek, mint társadalmak, egyesületek, sőt nemzetek is, önerejökre utalva, a fejlődésnek, emelkedésnek útjain sokkal biztosabban,
határozottabban és kitartóbban haladnak, mint azok, a kik vagy kedvező körülményeik, vagy
gyámkodó segély és támogatás mellett megvannak kimélve az önmunkásság teljes
kifejtésének sokszor az önvédelem szövetkezés nélkűli küzdelmeinek fáradságaitól. — Saját
életünkből is tudhatjuk, hogy ránk nézve azok az eredmények legértékesebbek s életünk jövő
nyilvánúlására is a legkihatóbbak, az a siker és haladás ránk nézve egyebek felett lélekemelő:
melyeknek öröméhez önerőnk teljes kifejtése által s nehéz küzdelmek fárasztó nyomain
jutottunk; midőn minden egy-egy akadály legyőzése, minden haladás egy-egy lépése, s
minden verejtékcsepp egyszersmind önérzetünknek, jellemünknek, akaraterőnknek is egy-egy
győzelmét és fejlődését jelezte.
Nem lehet ugyan tagadni, hogy a kik a részökre jutott születési és mívelődési kedvező körülmények szerencsés előnyeit, ezen általuk már készen nyert eszközöket, teljes mértékben felhasználni elég belátással és akarattal bírnak, ezek az emberi rendeltetés nagy czélja felé könnyebben és nagyobb sikerrel haladhatnak és haladnak is mint azok, kik a czélra segítő eszközöket is még előbb fölkeresni, használhatásukért pedig már küzdeni is kénytelenek; — ámde másfelől az is kétségtelen igazság, — mert eleitől fogva az a tapasztalás, hogy a siker százaléka s a czél felé való törekvésben kifejtett erő mérve és értéke, mindezektől eltekintve pedig a helyzet összehasonlításában feltűnő aránytalanság — emezek mellett szól a különösebb elismerés dicséretével.
Ez utóbbiak közűl való volt b. e. Hajnal Ábel, különösen az ő tanulói pályáján.
Szülei: Hajnal István és Nagy Borbála Pestmegyében szentmárton-kátai lakosok voltak, kiket mély vallásosság, családi erények s polgári állásukat túlhaladó képzettség és látkör jellemeztek; az atya VI latin iskolát is végzett volt a n.-kőrösi iskolában. Ábel, ki az 1802-ik év ápr. 6-án született, idősebb testvéreivel már 5 éves korában fel-fel járt az iskolába s itt a diktálás után úgyszólván ellesett ismeretek, — melyek némelyike túlhaladta a gyermek zsenge korát, — csakhamar felhívták a szülők, tanító, sőt az iskolalátogató esperes figyelmét is a gyermek tehetségeire, — s a szülők elhatározták a gyermek felsőbb taníttatását, s hogy a tovább fejlődés alapja annál biztosabban meglegyen vetve, Ábelt a vidéken egyebek felett jó hírben álló — pándi iskolába vitték, hol 3 éven át magán órákon is nyervén oktatást, elemi képzése befejeztetett. — Az elemiek befejezése után azonban kezdődött a tovább haladás módjának nem csekély gondja. A kitűzött czélhoz vezető anyagi erőkkel a szülők nem rendelkeztek, mind a mellett, bízva a gyermek tehetségeiben, buzgóságában, s a főiskola segélyében, az atya 1815-ben jó reménységgel vitte fiát Debreczenbe, ki ott az u. n. szegény tanulók közé fölvétetett. A kötelességérzet, szorgalom, tehetség, különösebb figyelmet ébresztett föl a törekvő ifjú iránt s az isteni erő segedelme mellett ezeknek köszönhette, hogy egész gymnasiumi pályáján egy jeles tanuló ifjú, Nagy József, mellett nyert lakást, tőle tanácsot, támogatást; ki később főisk. senior, majd n.-szalontai lelkész s egyházmegyei főjegyző lett, s kinek iránta tanusított atyáskodó jóságáról mindvégig hálásan emlékezett. Kitűnően végezte minden osztályát a szegény tanuló; s ez lett legszebb ajánló levele felsőbb tanuló pályájára is; mint diák, saját képzése mellett kisebb tanulók privát tanításával is foglalkozott folyvást, ez által biztosítva lett koszttal való ellátása, s bár ekként az iskola órákon kívűli idő egy részét a saját anyagi fentartásáról való gondoskodás vette igénybe, mind a mellett mindenkor az első kitűnők közt volt s mindenkor kiváló figyelemnek lett tárgya s a theologia végeztével két évig köztanító, majd esküdt diák lett, s mint ilyen, a Kenessey- Szondi alapitványon levő nemes ifjak felügyelőjévé (ephorus) neveztetett ki; már előbb, mint a zenében is jeles képzettségű ifjú, a mindenkor szép hirnevű debreczeni főiskolai cántus praesesévé lett; ezt nagy kedvvel és sikerrel folytatta 3 évig, mely idő alatt több ünnepélyeken — mint péld. a pesti reform. templom fölszentelésén is — ő volt egyik vezér tényező, s ez ünnepély alkalmával a Pestre és vissza útazás — mint ő maga feljegyezte — a Kúnságon keresztűl egy kis diadalúthoz hasonlított. Az anyagi szegénységen kezdő gyermekből így emelkedett fel a társadalmi életben is az elsők közé az ifjú és férfiú, kit tanúló korában a
Nem lehet ugyan tagadni, hogy a kik a részökre jutott születési és mívelődési kedvező körülmények szerencsés előnyeit, ezen általuk már készen nyert eszközöket, teljes mértékben felhasználni elég belátással és akarattal bírnak, ezek az emberi rendeltetés nagy czélja felé könnyebben és nagyobb sikerrel haladhatnak és haladnak is mint azok, kik a czélra segítő eszközöket is még előbb fölkeresni, használhatásukért pedig már küzdeni is kénytelenek; — ámde másfelől az is kétségtelen igazság, — mert eleitől fogva az a tapasztalás, hogy a siker százaléka s a czél felé való törekvésben kifejtett erő mérve és értéke, mindezektől eltekintve pedig a helyzet összehasonlításában feltűnő aránytalanság — emezek mellett szól a különösebb elismerés dicséretével.
Ez utóbbiak közűl való volt b. e. Hajnal Ábel, különösen az ő tanulói pályáján.
Szülei: Hajnal István és Nagy Borbála Pestmegyében szentmárton-kátai lakosok voltak, kiket mély vallásosság, családi erények s polgári állásukat túlhaladó képzettség és látkör jellemeztek; az atya VI latin iskolát is végzett volt a n.-kőrösi iskolában. Ábel, ki az 1802-ik év ápr. 6-án született, idősebb testvéreivel már 5 éves korában fel-fel járt az iskolába s itt a diktálás után úgyszólván ellesett ismeretek, — melyek némelyike túlhaladta a gyermek zsenge korát, — csakhamar felhívták a szülők, tanító, sőt az iskolalátogató esperes figyelmét is a gyermek tehetségeire, — s a szülők elhatározták a gyermek felsőbb taníttatását, s hogy a tovább fejlődés alapja annál biztosabban meglegyen vetve, Ábelt a vidéken egyebek felett jó hírben álló — pándi iskolába vitték, hol 3 éven át magán órákon is nyervén oktatást, elemi képzése befejeztetett. — Az elemiek befejezése után azonban kezdődött a tovább haladás módjának nem csekély gondja. A kitűzött czélhoz vezető anyagi erőkkel a szülők nem rendelkeztek, mind a mellett, bízva a gyermek tehetségeiben, buzgóságában, s a főiskola segélyében, az atya 1815-ben jó reménységgel vitte fiát Debreczenbe, ki ott az u. n. szegény tanulók közé fölvétetett. A kötelességérzet, szorgalom, tehetség, különösebb figyelmet ébresztett föl a törekvő ifjú iránt s az isteni erő segedelme mellett ezeknek köszönhette, hogy egész gymnasiumi pályáján egy jeles tanuló ifjú, Nagy József, mellett nyert lakást, tőle tanácsot, támogatást; ki később főisk. senior, majd n.-szalontai lelkész s egyházmegyei főjegyző lett, s kinek iránta tanusított atyáskodó jóságáról mindvégig hálásan emlékezett. Kitűnően végezte minden osztályát a szegény tanuló; s ez lett legszebb ajánló levele felsőbb tanuló pályájára is; mint diák, saját képzése mellett kisebb tanulók privát tanításával is foglalkozott folyvást, ez által biztosítva lett koszttal való ellátása, s bár ekként az iskola órákon kívűli idő egy részét a saját anyagi fentartásáról való gondoskodás vette igénybe, mind a mellett mindenkor az első kitűnők közt volt s mindenkor kiváló figyelemnek lett tárgya s a theologia végeztével két évig köztanító, majd esküdt diák lett, s mint ilyen, a Kenessey- Szondi alapitványon levő nemes ifjak felügyelőjévé (ephorus) neveztetett ki; már előbb, mint a zenében is jeles képzettségű ifjú, a mindenkor szép hirnevű debreczeni főiskolai cántus praesesévé lett; ezt nagy kedvvel és sikerrel folytatta 3 évig, mely idő alatt több ünnepélyeken — mint péld. a pesti reform. templom fölszentelésén is — ő volt egyik vezér tényező, s ez ünnepély alkalmával a Pestre és vissza útazás — mint ő maga feljegyezte — a Kúnságon keresztűl egy kis diadalúthoz hasonlított. Az anyagi szegénységen kezdő gyermekből így emelkedett fel a társadalmi életben is az elsők közé az ifjú és férfiú, kit tanúló korában a
legkitűnőbb diák társak, tanulói pályája végeztével magasabb állású férfiak is örömmel
fogadtak baráti körükbe.
Igy folyt és végződött Hajnal Ábel iskola pályája folytonos tanulás és tanítás között s a már tanuló korában szerzett tanítói gyakorlottság első sorban a tanári pályára fejlesztette hajlamát s e hajlamának engedett, midőn a debreczeni főiskolában a kitünőbben végzett tanulók által betöltetni szokott s mint ilyennek neki is felajánlt seniorságot el nem fogadta, hanem az 1831- ik évben a békési ref. egyházba jött ki, mint első fitanitó (rektor). — Az odaadó szorgalom és képesség csakhamar megszerezték számára a lelkészek, egyházi és városi előljárók bizalmát szeretetét és becsülését, Hajnal Ábelnek azonban ez időben Békésen betöltött hivataloskodása még csak úgy szólván alkalmat adott az ő későbbi békési működésére.
Az 1833-dik évben a makói ref. egyház professorúl hívta meg őt, s ő e meghívást azon feltétel alatt, hogy előzőleg egy évig a külhoni akadémiákat látogathassa, el is fogadta.
Kivált abban az időben igen sok nehézségekkel járván a külföldre szóló útlevél megszerzése, Hajnal Ábel, mig az akadályok elhárítva lettek, idejét részint Pozsonyban, hol épen akkor az, országgyülés ülésezett, részint a német nyelven való erősödés czéljából Modorban töltötte.
Külföldön a lipcsei, hallei, és jenai felső tanintézetek meglátogatása mellett, hol a jelesebb theol. és pedag. tanárok előadásával és irányával megismerkedett, 1834-ben legtöbb időt töltött a berlini egyetemen, hallgatván annak akkor is nagy hírű különböző szakbeli tanárait, ezek között Diesterweget, korának egyik kiváló pedagogját, kinek rendszere, elvei nagy befolyással voltak későbbi tanári s iskola szervező működésére. Megösmerkedett a mivelődési és nevelési intézetek szervezetével, beléletével, működésével, különösebben tanulmányozván a Franke által alapított hallei árvaházat — Waisenhaus. — Hallgatta a különböző theol. irányt képviselő tanárok előadásait s ez előadások különböző tartalmának forrásából merített, most ellentétes, majd egymást kiegészítő ösmeretek, a tanárok subjectivitása által fölébresztett hatások különbfélesége közvetlenségben adta meg néki az alkalmat az összehasonlítás, a Kritika nyomain, s önnön szív és lelki világának hitélete szerint, egy részt megerősödni theol. álláspontján, más részről pedig megösmerkedni az emberiség kultur haladásának eszközeivel, tényezőivel.
Külföldi tanulmányai után 1834. október havában foglalta el a makói tanári hivatalt s a tanitás iránti kedv és lelkesedés s a makóiak készszívű támogatása a legszebb sikerrel koronázta a szívvel lélekkel s valódi képzettséggel, éjjeli nappali szorgalommal működő tanár fáradozásait, mely működés méltán valódi önfeláldozásnak is nevezhető, mert Hajnal Ábel egyetlen segédtanítóval — ki az első latin osztály mellett még az első elemi osztályt is tanította — az egész VI. osztályú gymnasiumban egy maga tanároskodott, és pedig oly sikerrel, hogy a VI-ik osztályból a debreczeni főiskolába I-ső éves diáknak vétettek fel tanítványai. — Csodával határos ez, ha a mai gymn. oktatás betű szerinti feladatát és sokszor a formák szigorú betöltésében excelláló szabályait tekintjük, — de nem fogjuk lehetetlennek tartani, ha meggondoljuk, hogy abban az időben még kevesebb betű, de több lélek; szabálytalan órarend, de pontos szorgalom; — kevesebb tantárgy, de több siker; kevesebb szakrendszer, de több nevelés; kevesebb hivatali kimértség, de több közvetlenség volt a jelszó, s a tanári dijjazások minimumának meghatározása helyett a szülék és közönség részéről több elismerés és munkás szeretet volt a jutalom. — Távol van tőlem hogy a mai rendszert a régi előnyére gáncsoljam, de a multnak részint történeti, részint élő tanúságai bizonyítják, hogy hajdan a gymnasiumnak valóban a felsőbb oktatásra való alapvetés volt czélja, s ezt be is töltötte, az arra szolgáló ösmeretek biztos megszerzését nem híúsították meg az ex omnibus aliquid erő forgácsoló törekvései, s a gymnasiumban erősödésre hívatott lélek nem kedvetlenedett el túlterheltség miatt, a szellemi táplálék további és fokozatosabb mérvű szerzésétől — mint sok esetben ma. — Távol van tőlem az is, hogy a mult rendszerét a mai rovására minden tekintetben kiemeljem, de kétségtelen igazság, hogy a mai gymn. növendékek közül, a testet lelket próbára tevő túlfeszített munka mellett is, több százalék
Igy folyt és végződött Hajnal Ábel iskola pályája folytonos tanulás és tanítás között s a már tanuló korában szerzett tanítói gyakorlottság első sorban a tanári pályára fejlesztette hajlamát s e hajlamának engedett, midőn a debreczeni főiskolában a kitünőbben végzett tanulók által betöltetni szokott s mint ilyennek neki is felajánlt seniorságot el nem fogadta, hanem az 1831- ik évben a békési ref. egyházba jött ki, mint első fitanitó (rektor). — Az odaadó szorgalom és képesség csakhamar megszerezték számára a lelkészek, egyházi és városi előljárók bizalmát szeretetét és becsülését, Hajnal Ábelnek azonban ez időben Békésen betöltött hivataloskodása még csak úgy szólván alkalmat adott az ő későbbi békési működésére.
Az 1833-dik évben a makói ref. egyház professorúl hívta meg őt, s ő e meghívást azon feltétel alatt, hogy előzőleg egy évig a külhoni akadémiákat látogathassa, el is fogadta.
Kivált abban az időben igen sok nehézségekkel járván a külföldre szóló útlevél megszerzése, Hajnal Ábel, mig az akadályok elhárítva lettek, idejét részint Pozsonyban, hol épen akkor az, országgyülés ülésezett, részint a német nyelven való erősödés czéljából Modorban töltötte.
Külföldön a lipcsei, hallei, és jenai felső tanintézetek meglátogatása mellett, hol a jelesebb theol. és pedag. tanárok előadásával és irányával megismerkedett, 1834-ben legtöbb időt töltött a berlini egyetemen, hallgatván annak akkor is nagy hírű különböző szakbeli tanárait, ezek között Diesterweget, korának egyik kiváló pedagogját, kinek rendszere, elvei nagy befolyással voltak későbbi tanári s iskola szervező működésére. Megösmerkedett a mivelődési és nevelési intézetek szervezetével, beléletével, működésével, különösebben tanulmányozván a Franke által alapított hallei árvaházat — Waisenhaus. — Hallgatta a különböző theol. irányt képviselő tanárok előadásait s ez előadások különböző tartalmának forrásából merített, most ellentétes, majd egymást kiegészítő ösmeretek, a tanárok subjectivitása által fölébresztett hatások különbfélesége közvetlenségben adta meg néki az alkalmat az összehasonlítás, a Kritika nyomain, s önnön szív és lelki világának hitélete szerint, egy részt megerősödni theol. álláspontján, más részről pedig megösmerkedni az emberiség kultur haladásának eszközeivel, tényezőivel.
Külföldi tanulmányai után 1834. október havában foglalta el a makói tanári hivatalt s a tanitás iránti kedv és lelkesedés s a makóiak készszívű támogatása a legszebb sikerrel koronázta a szívvel lélekkel s valódi képzettséggel, éjjeli nappali szorgalommal működő tanár fáradozásait, mely működés méltán valódi önfeláldozásnak is nevezhető, mert Hajnal Ábel egyetlen segédtanítóval — ki az első latin osztály mellett még az első elemi osztályt is tanította — az egész VI. osztályú gymnasiumban egy maga tanároskodott, és pedig oly sikerrel, hogy a VI-ik osztályból a debreczeni főiskolába I-ső éves diáknak vétettek fel tanítványai. — Csodával határos ez, ha a mai gymn. oktatás betű szerinti feladatát és sokszor a formák szigorú betöltésében excelláló szabályait tekintjük, — de nem fogjuk lehetetlennek tartani, ha meggondoljuk, hogy abban az időben még kevesebb betű, de több lélek; szabálytalan órarend, de pontos szorgalom; — kevesebb tantárgy, de több siker; kevesebb szakrendszer, de több nevelés; kevesebb hivatali kimértség, de több közvetlenség volt a jelszó, s a tanári dijjazások minimumának meghatározása helyett a szülék és közönség részéről több elismerés és munkás szeretet volt a jutalom. — Távol van tőlem hogy a mai rendszert a régi előnyére gáncsoljam, de a multnak részint történeti, részint élő tanúságai bizonyítják, hogy hajdan a gymnasiumnak valóban a felsőbb oktatásra való alapvetés volt czélja, s ezt be is töltötte, az arra szolgáló ösmeretek biztos megszerzését nem híúsították meg az ex omnibus aliquid erő forgácsoló törekvései, s a gymnasiumban erősödésre hívatott lélek nem kedvetlenedett el túlterheltség miatt, a szellemi táplálék további és fokozatosabb mérvű szerzésétől — mint sok esetben ma. — Távol van tőlem az is, hogy a mult rendszerét a mai rovására minden tekintetben kiemeljem, de kétségtelen igazság, hogy a mai gymn. növendékek közül, a testet lelket próbára tevő túlfeszített munka mellett is, több százalék
marad Lessing szavai szerint túdós tudatlanságban, mint hajdan, mert számos ott tanított
dolgok vagy épen nem szükségesek, vagy keveseknél maradnak meg, általában pedig a
gyakorlás helyett csak koptatják az emlékező tehetség erejét és megbénitják az
önmunkásságot.
Hajnal Ábel makói működése 4 és 1/2 évig tartott, mert a békési egyház emelni akarván iskoláit s a rektori állomást professorivá változtatván, ez állomásra az előtte már ösmert s makói működéséről is kitűnő tanárnak bizonyult Hajnal Ábelt választotta meg, — és pedig — hogy az állomásra annál biztosabban megnyerhesse s mindvégig magáénak tarthassa, megválasztotta azzal a kijelentéssel, hogy részére a békési lelkészi hivatal az első üresedéskor minden ujabb választás nélkül már most biztosíttatik. — A megválasztást elfogadta s a makói tanárságról lemondott, — ámde a makóiak ragaszkodása, hogy őt maradásra birják, oly tényekben nyilvánult, melyekhez hasonló példa alig van.
Ugyanis 1. A makói egyház presbyteriuma hasonlókép biztosította, hogy az első üresedéskor a lelkészi hivatalba Hajnal Ábel fog belépni. 2. Az egyház tagok önkéntes adakozásból számára tulajdonul féltelek föld vételre kötelezték magukat, s a gyülésen jelen volt tagok e czélra 1300 forintot írtak alá. 3. Balogi József gazda a maga részéről féltelek földet kötelezett haszon élvezetül mig Hajnal Ábel tanári hivatalban lesz. — Egy fényes küldöttség közölte e határozatot e tények által valóban ünnepeltnek nevezhető férfiúval, s a ragaszkodás e megható nyilvánulásának s a kérésnek engedve végre kijelenté, hogy, ha őt a békési egyház fölmenti adott szava alól, megmarad Makón tanári hivatalában. — A békési egyház azonban ily jelenségek után még jobban ragaszkodott választottjához, s annak az elfogadás felől már tett igéretéhez, s igy történt hogy Hajnal Ábel az 1839. év sept. havában a békési tanárságot elfoglalta. — A hála és kegyelet szálai is fűzték ők Békéshez, mert neje*, kivel az 1835-ik évi jun. 18-án kelt egybe, békési volt, s Békést az ő boldog családi élete szülőföldjének is tekintette.
A tanárságot 2 és 1/2 év folytatta, mert bár tanársága kezdetén csakhamar meghalt a békési egyik lelkész, Sipos József, épen az ő ipa, s nyitva állott előtte a lelkészi hivatalba lépés, ő kikérte, hogy 2 évig még mint professor működhessék, ez idő alatt pedig az özvegy a kegyeleti évet élvezhesse; — s e szerint a békési lelkészi hivatalt 1842. ápr. havában foglalta el.
A paedagogiai gazdag ösmeretek értékesítésének tág tere nyilt épen a békési egyházban, hol a város nagyságához képest még akkor igen kevés volt az iskolák száma s ezek is nagy részt a város középpontján csak kevesek által használhatva és használva. — Ezentúl minden évben mutathatott fel a békési egyház egy egy uj alkotást. Hajnal Ábel mindenek előtt a létező iskolák szellemi emelését munkálta. — Valódi szakértelemmel előirta az isk. oktatás, nevelés módszerét, oly szerkezetben, hogy az vezérkönyvül is használható volt, több tantárgyat maga dolgozott ki, s mind ezeken meglátszik az ujabb paedagogusok korszakalkotó szelleme. Egyidejüleg az iskolák szaporítása volt első rendű gondja s e mellett a szabad iskolázás s a szaporodó szükségek fedezhetésére a birtokaránylagos egyh. adózás létesítése követte fáradhatlan működését, mely bár számos nehézséggel és kellemetlenséggel való küzdelemre hívta, kivált azért mert a negyvenes években ez ujítások még példátlanok voltak — de a siker el nem maradt. — A legelő elkülönítésekor isk. egyh. czélokra 323 hold földet kapott az egyház,** s később a lakosság 300 hold földet adományozott egy közép iskola létesítésére. Ezeken kívül a templom újjá alakítása, orgona, a központi iskola építése, a tizedbeli iskolák folyvást való szaporodása hirdetik nagy mérvét az anyagi áldozatoknak is, melyek a szellem szolgálatában túlélik az anyag romolhatóságát, s maradandó kincsek szerzőivé válnak.
E tevékeny élet az 1862-ik évtől kezdve 14 éven át egyházán és városán kívül a békés-bánáti
Hajnal Ábel makói működése 4 és 1/2 évig tartott, mert a békési egyház emelni akarván iskoláit s a rektori állomást professorivá változtatván, ez állomásra az előtte már ösmert s makói működéséről is kitűnő tanárnak bizonyult Hajnal Ábelt választotta meg, — és pedig — hogy az állomásra annál biztosabban megnyerhesse s mindvégig magáénak tarthassa, megválasztotta azzal a kijelentéssel, hogy részére a békési lelkészi hivatal az első üresedéskor minden ujabb választás nélkül már most biztosíttatik. — A megválasztást elfogadta s a makói tanárságról lemondott, — ámde a makóiak ragaszkodása, hogy őt maradásra birják, oly tényekben nyilvánult, melyekhez hasonló példa alig van.
Ugyanis 1. A makói egyház presbyteriuma hasonlókép biztosította, hogy az első üresedéskor a lelkészi hivatalba Hajnal Ábel fog belépni. 2. Az egyház tagok önkéntes adakozásból számára tulajdonul féltelek föld vételre kötelezték magukat, s a gyülésen jelen volt tagok e czélra 1300 forintot írtak alá. 3. Balogi József gazda a maga részéről féltelek földet kötelezett haszon élvezetül mig Hajnal Ábel tanári hivatalban lesz. — Egy fényes küldöttség közölte e határozatot e tények által valóban ünnepeltnek nevezhető férfiúval, s a ragaszkodás e megható nyilvánulásának s a kérésnek engedve végre kijelenté, hogy, ha őt a békési egyház fölmenti adott szava alól, megmarad Makón tanári hivatalában. — A békési egyház azonban ily jelenségek után még jobban ragaszkodott választottjához, s annak az elfogadás felől már tett igéretéhez, s igy történt hogy Hajnal Ábel az 1839. év sept. havában a békési tanárságot elfoglalta. — A hála és kegyelet szálai is fűzték ők Békéshez, mert neje*, kivel az 1835-ik évi jun. 18-án kelt egybe, békési volt, s Békést az ő boldog családi élete szülőföldjének is tekintette.
A tanárságot 2 és 1/2 év folytatta, mert bár tanársága kezdetén csakhamar meghalt a békési egyik lelkész, Sipos József, épen az ő ipa, s nyitva állott előtte a lelkészi hivatalba lépés, ő kikérte, hogy 2 évig még mint professor működhessék, ez idő alatt pedig az özvegy a kegyeleti évet élvezhesse; — s e szerint a békési lelkészi hivatalt 1842. ápr. havában foglalta el.
A paedagogiai gazdag ösmeretek értékesítésének tág tere nyilt épen a békési egyházban, hol a város nagyságához képest még akkor igen kevés volt az iskolák száma s ezek is nagy részt a város középpontján csak kevesek által használhatva és használva. — Ezentúl minden évben mutathatott fel a békési egyház egy egy uj alkotást. Hajnal Ábel mindenek előtt a létező iskolák szellemi emelését munkálta. — Valódi szakértelemmel előirta az isk. oktatás, nevelés módszerét, oly szerkezetben, hogy az vezérkönyvül is használható volt, több tantárgyat maga dolgozott ki, s mind ezeken meglátszik az ujabb paedagogusok korszakalkotó szelleme. Egyidejüleg az iskolák szaporítása volt első rendű gondja s e mellett a szabad iskolázás s a szaporodó szükségek fedezhetésére a birtokaránylagos egyh. adózás létesítése követte fáradhatlan működését, mely bár számos nehézséggel és kellemetlenséggel való küzdelemre hívta, kivált azért mert a negyvenes években ez ujítások még példátlanok voltak — de a siker el nem maradt. — A legelő elkülönítésekor isk. egyh. czélokra 323 hold földet kapott az egyház,** s később a lakosság 300 hold földet adományozott egy közép iskola létesítésére. Ezeken kívül a templom újjá alakítása, orgona, a központi iskola építése, a tizedbeli iskolák folyvást való szaporodása hirdetik nagy mérvét az anyagi áldozatoknak is, melyek a szellem szolgálatában túlélik az anyag romolhatóságát, s maradandó kincsek szerzőivé válnak.
E tevékeny élet az 1862-ik évtől kezdve 14 éven át egyházán és városán kívül a békés-bánáti
* Sipos Eszter, Sipos József békési lelkész és tanácsbiró leánya.
** Nagy segitséggel voltak ez ügy kedvező eredményében Farkas Gábor, Jablonczai urad. tisztek és Baky Lajos városi jegyző.
** Nagy segitséggel voltak ez ügy kedvező eredményében Farkas Gábor, Jablonczai urad. tisztek és Baky Lajos városi jegyző.
egyházmegyénél is, melynek példányszerű s nagyhírű esperese volt, közölte akkori fejlesztő
tehetségének áldásait, ritka sikerrel bizonyítá meg a nagyobb feladathoz szükséges erő
teljességét. E nagy kiterjedésű egyházmegye különböző vidékein, úgy közel a központhoz,
mint az exponált helyeken Hajnal Ábel mindenütt, a helyzet különbféleségének megfelelvén,
— a kormányzottakat kért engedelmességre kötelezvén, a vele érintkezőket tiszteletre hivóan,
hitfeleink nemes dicsekedésére töltötte be esperesi hivatalát, — melyben tudott hű lenni
felekezetiesség nélkül, tudott magyar lenni exclusivitas nélkűl, tudott szellemi méltóságban
lenni önhittség nélkűl, — mert tudott mindeneket magához vonni a központi erőnek szelíden
összetartó hatalmával.
De visszatérve az ő élete nyilvánulásának közvetlen körébe, látjuk, hogy e nagyratörő
szellem, kinek lelkipásztorkodása kezdetén a békési ref. egyház népiskolájában csupán 4 fi és
4 leány tanító működött, felismerve azonnal a hiányokat, fölébresztve a kifejtésre váró erőket,
egyik fő igyekezetét népének mívelésére, oktatására irányozta; ott volt mellette a másik vezér,
bold. eml. Elekes András is, — ott volt a szépre, jóra fogékony előljáróság, — ott volt a
romlatlan nép, mely önmagától ugyan nehezen szokott mozdulni ujabb alkotások felé, de
vezéreinek buzgóságát, áldásos törekvését sohasem hagyja támogatás nélkül, sőt áldozatra is
készen vesz részt az alkotások nehéz munkájában, ha van szív, lélek, bölcs értelem,
szeretetteljes erély, melyek azt az áldozatok helyes és áldásos voltáról meggyőzték; — s ott
volt mellette a város földesurának Gr. Wenckheim Józsefnek segélye, melynek időnkénti
megnyerésére, a törekvés nemes czélú volta, az eljárás megnyerő modora, az uradalmi
tisztség jóakaratának kiséretében, e nemes szívű főúr adományozási indulatához vezető utat
mindenkor megtalálta,
A nép míveltsége, tökéletesedése, jeles férfiainak erkölcsi mivoltától, értelmi képzettsége
fokától, ennek irányától és terjedelmétől függ ugyan, de hogy ezek mívelő, tökéletesítő hatást
gyakorolhassanak, szükség, hogy erre nézve meg legyen a nép fogékonysága, erkölcsi és
értelmi itélete. — Csak az a míveltség maradandó, gyümölcsöző s nemzedékről nemzedékre
átörökölhető, mely a népnek saját erkölcsi és értelmi alapján épül fel, mely annak szív és lélek
szükségévé válik, hogy nélküle ne is érezhesse magát igaznak, nemesnek, boldognak, — ne
tarthassa magát a nagy jelentőségű emberi nevezetre méltónak. — S erre nézve módot,
alkalmat és eszközt kell adni a népnek, hogy emberi méltóságának öntudatára ébredjen s
annak tökéletesítésére törekedjék, — hogy megtudja választani és feltudja használni
tökéletesedésének eszközeit. — Általánosan ösmert igazság, hogy az irodalom a míveltség
egyik hatalmas tényezője, mert az az emberi lélek kincseinek gyűjtő, fentartó s mindenki
használatára szolgáló tárháza; ámde az irodalom nem egyedül a szépnek, jónak, nemesnek,
igaznak és valódi bölcseségnek, hanem ezek mellett számtalan tévedéseknek, hibáknak, sőt
erkölcstelenségnek, jellemtelenségnek is tárháza, úgy hogy az olvasónak értelmi fejlettségétől
és erkölcsi mivoltától függ, hogy az reá javító vagy rontó hatással legyen. — Előkészíteni már
a népet a miveltség eszközeinek elfogadására, ez a feladata első sorban mindazoknak, kik a
mívelődés haladására befolyással lenni hívatva vannak. — S ezt munkálta Hajnal Ábel
hivatali és társadalmi életében folyvást, öntudatosan, következetesen, kitartással.
Az iskoláknak a város különböző részeiben való létesítése, s szabad iskolázás, hogy a távolság, szegénység senkit se tarthasson vissza az ösmeretek forrásától, óvoda, tanyai iskolák felállítása, s a város jelentőségéhez s mívelődési szükségeinek fejlődéséhez mérten középiskola létesítése, mind meg annyi tanuja a tevékeny buzgóságnak, a kultur érdekek fáradhatatlan szolgálatának, de a küzdelemre kész erélynek is, melyeknek megbízhatósága maga köré gyüjtötte s a czél felé sikerrel vezetni tudta az egyház és város alkotó erőit. — Tevékeny részt vett e városnak minden társadalmi intézményeiben és mozzanataiban, többször mint kezdeményező, s e megyében elsőül alakult békési olvasó társaság 1840-ben épen az ő indítványára, felhívására létesült. Széles látkör a gyakorlati élet elbirálásában, a kölcsönös mívelődés czéljából a külvilággal való érintkezés útjának és módjának helyes
Az iskoláknak a város különböző részeiben való létesítése, s szabad iskolázás, hogy a távolság, szegénység senkit se tarthasson vissza az ösmeretek forrásától, óvoda, tanyai iskolák felállítása, s a város jelentőségéhez s mívelődési szükségeinek fejlődéséhez mérten középiskola létesítése, mind meg annyi tanuja a tevékeny buzgóságnak, a kultur érdekek fáradhatatlan szolgálatának, de a küzdelemre kész erélynek is, melyeknek megbízhatósága maga köré gyüjtötte s a czél felé sikerrel vezetni tudta az egyház és város alkotó erőit. — Tevékeny részt vett e városnak minden társadalmi intézményeiben és mozzanataiban, többször mint kezdeményező, s e megyében elsőül alakult békési olvasó társaság 1840-ben épen az ő indítványára, felhívására létesült. Széles látkör a gyakorlati élet elbirálásában, a kölcsönös mívelődés czéljából a külvilággal való érintkezés útjának és módjának helyes
megválasztása, magas képzettség, életbölcseség, társadalmi modorában megnyerő szeretet,
derült kedély, mind ezen jeles tulajdonságok támogatói lettek hitélete erejének, s tökéletesítő
hatással voltak környezetére, s a rábizottakra, — tudta, hogy ezek nélkül az erély erőszakká, a
buzgóság üldözéssé, a tanítás feddéssé, a külvilág ránk s befolyásunkra nézve nem létezővé, s
életünk és működésünk csekély hatásúvá, vagy épen értéktelenné válik.
És most szerényen ugyan, mert a kultur életben minden haladás csak kezdet a tökéletesedés nagy czélja felé, de önérzettel tekint az egyház és város az ő mívelődési intézményeire; örömmel tekint vissza a hozott áldozatokra, mert hiszen azok árán saját maradandó kincseit szaporította, melyek szívével, lelkével összeforrtak, s e közvetlenség csak fokozza az irántuk való ragaszkodást, és nem engedi feledésbe menni Hajnal Ábel nevét, kinek a jelen s jövő aratásában a múlt vetéseiért oly sokat köszönhet.
S ilyen volt Hajnal Ábel szélesebb körű hivatali s társadalmi életében is; az ő neve a békés- bánáti egyházmegye, sőt egyetemes protestans egyházunk történetében első helyre van írva, az életkérdések szóval s irodalmi téren való megoldásának — a bölcs kormányzásnak és szervezésnek — az iskolai ügy szakszerű fejlesztésének — a fáradhatlan munkásságnak és buzgalomnak, az erkölcsi és értelmi haladásnak lapjain. Számtalan testületek alakulása, virágzása van az ő nevéhez kötve; számtalan egyesek köszönik az ő világosságának, tanácsának, pártfogásának, támogatásának áldását, ki azonnal kész volt a nemes törekvést segíteni; s tudott a fogyatkozóval a segítség feszélyezése nélkül jót tenni; — figyelmet, vezetést, a gyámkodás éreztetése nélkűl gyakorolni, ahol annak szüksége fenforgott, messze kiható figyelme körében mindenütt; — és ami fő, tudott javítani megbocsátólag, — tudott jó útra vezérelni biztatólag, szeretvén a tévedőben is a megmentendő embert, az erkölcsi és értelmi tökéletesedésnek még hasznosan gyümölcsözhető magvát.
S egy ily életnek a magas czélok, eszmék felé mindenkor következetes világítása nem maradhatott hatás nélkűl. A tőle közvetlen áldást vett családi körön tul, melyben a szívről szívre, lélekről lélekre terjedt erényei a gondos nevelésnek, vezetésnek példányszerűvé tették a családot, melynek körében még a gondolat is üdülni és felemelkedést szerezni lelkesedve szállt; egyháza, városa, hazája, nemzete jobbjainak egyikét birta benne, s maga a kir. Felség is legmagasabb elösmerésében részesítette, midőn őt a Ferencz József Rend Lovagjává kinevezvén, előleges tudomása nélkül kitüntette. Az 1882-ik év Jun. 18-án 81 éves korában fejezte be földi nemes pályáját e férfiú, s a veszteségben, mely az ő halálával az egyházat és társadalmat érte, egy áldó sugárnak kialuvását fájlalta mindenki, s az egyh. és isk. testületek, intézetek s minden egyházi és számot tevő napilapok a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg e férfiúnak messze jövőre kiható működéseiről, maradandó alkotásairól. — Közelben és távolban, egyházunkban és egyházunkon kívül, mindenfelől tündöklik felénk az ő neve.***
És most szerényen ugyan, mert a kultur életben minden haladás csak kezdet a tökéletesedés nagy czélja felé, de önérzettel tekint az egyház és város az ő mívelődési intézményeire; örömmel tekint vissza a hozott áldozatokra, mert hiszen azok árán saját maradandó kincseit szaporította, melyek szívével, lelkével összeforrtak, s e közvetlenség csak fokozza az irántuk való ragaszkodást, és nem engedi feledésbe menni Hajnal Ábel nevét, kinek a jelen s jövő aratásában a múlt vetéseiért oly sokat köszönhet.
S ilyen volt Hajnal Ábel szélesebb körű hivatali s társadalmi életében is; az ő neve a békés- bánáti egyházmegye, sőt egyetemes protestans egyházunk történetében első helyre van írva, az életkérdések szóval s irodalmi téren való megoldásának — a bölcs kormányzásnak és szervezésnek — az iskolai ügy szakszerű fejlesztésének — a fáradhatlan munkásságnak és buzgalomnak, az erkölcsi és értelmi haladásnak lapjain. Számtalan testületek alakulása, virágzása van az ő nevéhez kötve; számtalan egyesek köszönik az ő világosságának, tanácsának, pártfogásának, támogatásának áldását, ki azonnal kész volt a nemes törekvést segíteni; s tudott a fogyatkozóval a segítség feszélyezése nélkül jót tenni; — figyelmet, vezetést, a gyámkodás éreztetése nélkűl gyakorolni, ahol annak szüksége fenforgott, messze kiható figyelme körében mindenütt; — és ami fő, tudott javítani megbocsátólag, — tudott jó útra vezérelni biztatólag, szeretvén a tévedőben is a megmentendő embert, az erkölcsi és értelmi tökéletesedésnek még hasznosan gyümölcsözhető magvát.
S egy ily életnek a magas czélok, eszmék felé mindenkor következetes világítása nem maradhatott hatás nélkűl. A tőle közvetlen áldást vett családi körön tul, melyben a szívről szívre, lélekről lélekre terjedt erényei a gondos nevelésnek, vezetésnek példányszerűvé tették a családot, melynek körében még a gondolat is üdülni és felemelkedést szerezni lelkesedve szállt; egyháza, városa, hazája, nemzete jobbjainak egyikét birta benne, s maga a kir. Felség is legmagasabb elösmerésében részesítette, midőn őt a Ferencz József Rend Lovagjává kinevezvén, előleges tudomása nélkül kitüntette. Az 1882-ik év Jun. 18-án 81 éves korában fejezte be földi nemes pályáját e férfiú, s a veszteségben, mely az ő halálával az egyházat és társadalmat érte, egy áldó sugárnak kialuvását fájlalta mindenki, s az egyh. és isk. testületek, intézetek s minden egyházi és számot tevő napilapok a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg e férfiúnak messze jövőre kiható működéseiről, maradandó alkotásairól. — Közelben és távolban, egyházunkban és egyházunkon kívül, mindenfelől tündöklik felénk az ő neve.***
*** Hadd legyen itt megjegyezve, hogy Hajnal Ábel életét, működését, ennek befejezettségét igen sokan kísérték
különösebb figyelemmel, s annak közvetlen szemlélése a megáldott és boldog férfiút tüntette fel a figyelmes
lélek előtt. Ily hatás alatt készűlt még a boldogult életében egy „a pálya végén” czímmel a Vasárnapi Ujságban
megjelent költemény, melyet az ő életének megfigyelése keltett az azt közzétett férfiú szívében, lelkében. —
Azt a körülményt, hogy az a költemény az ő élete megfigyelésének forrásából buzgott fel, annak idején az élőre
való tekintetből nyilvánosságra hozni nem lehetett; engedje meg a mélyen tisztelt közgyűlés, hogy azt ez
alkalommal előadjam:
A pálya végén.
Sok év után, mi hátra van még
Kevés idő, közelget a vég,
Hol a vándor majd elpihen; Megérte, hogy betöltve lássa, Mit czélzott gondos alkotása, Igaz czéllal s mindig híven.
Hol a vándor majd elpihen; Megérte, hogy betöltve lássa, Mit czélzott gondos alkotása, Igaz czéllal s mindig híven.
A földi lét kétségein át,
Talált egy fény biztos világát,
A józan hit éber szemén; —
S hol ráborúlt az élet gondja,
Volt ami e fátyolt levonja:
A szeretet s tűrő remény.
Volt mérve rá csapás keresztje,
De hitt, reménylt, küzdött szeretve, S a győzelem övé maradt;
Az arcz redős, a haj fehér lett,
De a vetés — az is megérett...
Ki mint vetett, akként arat.
Kiket gonddal vett föl szívére, Kikért áldást áldásra kére, Mind felnövelve gyermeki; — A múlt idők szép távolából, Mindenfelől csillag világol,
S nem lesz sötét az est neki.
Fölleg ha jő ez alkonyattal, Villáma nincs és megvígasztal A könny, mit olykor permetez; Az életet végezni áldón, Megnyugtató a síri válón — És tudni, hogy a végzet ez.
Az est közel, megnyúlt az árnyék, De lesz öröm, mi rája vár még,
S szívéhez új élvet vezet; —
És lesz, ha majd leszállt az estve, Mi hajnalát bíborra fesse: Megtisztelő emlékezet.
Mult és jelen tanúk lehetnek,
Mint alkotott sok sok szíveknek Jövőt, mely vádra nem borúl, —
S most — érdemét tisztelni tudván — Hálás szívek kísérik útján,
Mind a sírig hű gyámolúl!
Szép pályavég! im a hű sáfár, Gyöngéd szívek virági közt jár; — — Mi rá volt bízva megtevé,
De hogy czélhoz vezette útja, Önérdemét nem néki — tudja: Az áldás mindig Istené!
Az éj közel, megnyult az árnyék... Vég áldásúl — mit kérve vár még — Reményl szelíd csöndes halált; —
S ha itt a nap búcsúra válik, —
— Mert hű maradt mind a halálig, —
A szeretet s tűrő remény.
Volt mérve rá csapás keresztje,
De hitt, reménylt, küzdött szeretve, S a győzelem övé maradt;
Az arcz redős, a haj fehér lett,
De a vetés — az is megérett...
Ki mint vetett, akként arat.
Kiket gonddal vett föl szívére, Kikért áldást áldásra kére, Mind felnövelve gyermeki; — A múlt idők szép távolából, Mindenfelől csillag világol,
S nem lesz sötét az est neki.
Fölleg ha jő ez alkonyattal, Villáma nincs és megvígasztal A könny, mit olykor permetez; Az életet végezni áldón, Megnyugtató a síri válón — És tudni, hogy a végzet ez.
Az est közel, megnyúlt az árnyék, De lesz öröm, mi rája vár még,
S szívéhez új élvet vezet; —
És lesz, ha majd leszállt az estve, Mi hajnalát bíborra fesse: Megtisztelő emlékezet.
Mult és jelen tanúk lehetnek,
Mint alkotott sok sok szíveknek Jövőt, mely vádra nem borúl, —
S most — érdemét tisztelni tudván — Hálás szívek kísérik útján,
Mind a sírig hű gyámolúl!
Szép pályavég! im a hű sáfár, Gyöngéd szívek virági közt jár; — — Mi rá volt bízva megtevé,
De hogy czélhoz vezette útja, Önérdemét nem néki — tudja: Az áldás mindig Istené!
Az éj közel, megnyult az árnyék... Vég áldásúl — mit kérve vár még — Reményl szelíd csöndes halált; —
S ha itt a nap búcsúra válik, —
— Mert hű maradt mind a halálig, —
Reményl egy új nap hajnalát!
Hajnal Ábel működését s ennek hatását kiváltképen csak egy irányban kívántam ez
alkalommal méltatni, különösebben szóllani az ő lelkipásztori és esperesi működéséről is tul
terjedne egy felolvasás keretén, s egyébként is e kiváló életnek ily minőségben való
nyilvánulásáról egyházmegyénk és egyh. irodalmunk megemlékezett már; ez alkalommal
egyletünk czéljához képest is ugy kivántam őt felmutatni, mint akinek sok oldalú tevékeny
élete általában, különösen pedig legközvetlenebbül ezen egyházban és városban nyilvánult
kiválóan kultur missiót teljesített. — S valóban, ki igazán meg akar felelni hívatásának és
rendeltetésének, annak fel kell keresni és használni mindazokat a tereket és tényezőiket is,
melyek, habár szigorúan vett hivatalának körén kivül esnek, de mind meg annyi eszközei az
emberiség tökéletesedésének. — S Hajnal Ábel tudott lelkipásztor lenni anélkül, hogy
életének hatását megvonta volna a társadalom különféle elemeiről, — s tudott működni a
polgári és társadalmi élet különböző köreiben anélkül, hogy e sokféle működésben elveszett,
vagy csak meg is gyengült volna lelkipásztori jellege, sőt bölcsesége, hűsége, míveltsége,
szeretete, lelkesedése lehetővé tette, hogy mindenütt, valahol megfordult és cselekedett, a
lelkipásztor és az ember kötelességei egymást kiegészítve és támogatva kölcsönösen segítsék
törekvésében, az emberiség igaz boldogításának, a közjó előhaladásának nagy czélja felé. —
Mindig többet kívánt tenni, mint amennyit hivatala kötelmei eleibe szabtak, és soha sem akart
többnek látszani, mint amennyi őt állásánál fogva megillette. — És épen ezért folyvást
emelkedni láttuk őt a köztiszteletben, tekintélyben és irányadásban, — s a pálya végén, hol
azt hinnők, hogy az általános hanyatlás következett be — ott is azok közé tartozott Hajnal
Ábel, kik az emberileg szólva bevégzett élet áldásainak karjain, a remények és törekvések
lehető valósulásának öröm szárnyain az egekig emelő önérzet magasságára jutnak el, melynek
dicsőültségét oly lélek emelően és szívre hatóan ő maga igy fejezi ki életének végén övéihez
írt utolsó soraiban: „elvégeztetett!, hogy ha még egyszer születnem lehetne, akkor sem
kivánnék Istentől sem boldogabb családi életet, sem jobb s irántam háladatosb gyermekeket;
nem kivánnék magasabb s tündöklőbb társadalmi állást, őszintébb rokon s barátokat s
pártfogókat, mint minőket nekem Isten, a legjobb atya, bevégzett földi életemben adott s
kegyelméből engedett.”...
Szép vallomás, boldog öntudat! vigasztaló búcsú! áldott emlékezet. ! !
Szabó János.
II.
Békés város története a XVIIIik század elejéig.
Békés városnak múlt, XVIII-ik századi történetéből érdekes adatokat olvasott föl társulatunk
1877-ben tartott gyűlésén e város jeles, művelt fia, Hajnal István, úgy, hogy azokhoz
hozzáadni valónk alig marad, mert elég érthető, összefüggő képet nyujtanak. Ámde annál
szakadozottabb Békés város multjának képe a XVIII-ik század előtt; az évszázadok
tengeréből alig menekült meg egy-két adat, s az is inkább csak sejteti, mintsem világosan
mutatja e város történetét. Az a történetiró, a ki e város múlt századi eseményeit foglalja
össze, olyan, mint a festő, a ki előtt ott ül a modell; az pedig, a ki régibb történetéről akar
képet nyujtani, olyan mint a mozaik rakó művész. Fáradsággal kell ennek a finom, szép színű
köveket összeszedni, s aztán azok rendszeres egymás mellé rakásával élethű képet
szerkeszteni. Épen úgy fáradsággal kell Békés város régi múltjával foglalkozónak is az egyes
adatokat mindenfelől összegyűjteni, rendszeresen egymás mellé rakni, hogy e multról némi
képet nyújtson. — Fáradságos tehát e munka, de kellemes, legalább nekem, a ki e városra és
vendégszerető, derék népére mindenkor kedvesen emlékszem. Nem áltatom magam azzal,
hogy tökéletes munkát végzek, mozaikszerű, hiányos lesz biz' ezen kép, de kecsegtetem azon
reménynyel, hogy majd idővel e megye és város valamely jeles fia kiegészíti e hiányokat,
jobban összerakja az adatokat és így a kitűzött czélhoz egy lépéssel mégis csak közelebb
leszünk.
Ha a sós vízbe vasdarabot teszünk, akkor a só a vasra lecsapódik, a szilárd anyagon maga is szilárddá válik. Ilyen szilárd pontokra volt szüksége a magyar népnek is akkor, midőn e hazába beköltözött, hogy az idestova költözést abbanhagyja, egy-egy helyre állandóan letelepedjék. Mert hiába tagadnók, mennél tovább tanulmányozzuk az őseinkről szóló egykorú tudósításokat, annál inkább be kell vallanunk, hogy ide beköltözésükkor még vándorló, nomád nép volt a magyar. Több mint kétszáz esztendővel a honfoglalás után járt hazánkban Ottó freisingeni püspök, és még akkor is idestova vándorló népnek találta őseinket; a legelőkelőbb főurak is csak rongyos nádgunyhókban laktak. Okleveleink tanúsága szerint akkoriban a király ő felsége egy-egy tölgyfa alatt üldögélve szolgáltatta az igazságot; az útasok mindig sátorverő embereket vittek magukkal, mert biz' szállóhelyeket meszsze földön nem találtak.1
Ezt tekintetbe véve bátran mondhatjuk, hogy művelődéstörténeti szempontból Békés a legnevezetesebb hely megyénkben. Mert Békés, illetőleg a békési vár volt megyénkben az első szilárd pont, a mely körül az állandó letelepülés megkezdődött.
Régi, már őshazájukban dívott szokásuk volt a magyaroknak, hogy a folyók mentén földhányásokból várakat készítettek. Szibéria délnyugati részén a Tobol, Irtis és Ob folyók mentén még most is megvannak az ilyen földvárak nyomai.2 Nem az volt a czélja e földváraknak, hogy állandóan ott lakjanak; az életmódjukkal sem fért össze, de meg arra kicsinyek is voltak; csak nagy veszedelem idején menekűltek oda, s várták, míg számukra segítség érkezett vagy az ellenség eltávozott. — Ezt a szokást elhozták magukkal őseink új hazájukba is, és itt a Tisza mellett Szabolcs-, Szolnok-, Csongrád-, a Maros mellett Arad-, Csanád-, a Duna mellett Bodrog-, Solt várakat építették. Így építették a Fehér- és Fekete- Körös összefolyásánál a békési várat is.
E békési vár Szent Istvánnak és az ő utódainak intézkedései következtébsn központja és megindítója lőn az állandó letelepülésnek. Mert e királyaink alattvalóikat bizonyos
Ha a sós vízbe vasdarabot teszünk, akkor a só a vasra lecsapódik, a szilárd anyagon maga is szilárddá válik. Ilyen szilárd pontokra volt szüksége a magyar népnek is akkor, midőn e hazába beköltözött, hogy az idestova költözést abbanhagyja, egy-egy helyre állandóan letelepedjék. Mert hiába tagadnók, mennél tovább tanulmányozzuk az őseinkről szóló egykorú tudósításokat, annál inkább be kell vallanunk, hogy ide beköltözésükkor még vándorló, nomád nép volt a magyar. Több mint kétszáz esztendővel a honfoglalás után járt hazánkban Ottó freisingeni püspök, és még akkor is idestova vándorló népnek találta őseinket; a legelőkelőbb főurak is csak rongyos nádgunyhókban laktak. Okleveleink tanúsága szerint akkoriban a király ő felsége egy-egy tölgyfa alatt üldögélve szolgáltatta az igazságot; az útasok mindig sátorverő embereket vittek magukkal, mert biz' szállóhelyeket meszsze földön nem találtak.1
Ezt tekintetbe véve bátran mondhatjuk, hogy művelődéstörténeti szempontból Békés a legnevezetesebb hely megyénkben. Mert Békés, illetőleg a békési vár volt megyénkben az első szilárd pont, a mely körül az állandó letelepülés megkezdődött.
Régi, már őshazájukban dívott szokásuk volt a magyaroknak, hogy a folyók mentén földhányásokból várakat készítettek. Szibéria délnyugati részén a Tobol, Irtis és Ob folyók mentén még most is megvannak az ilyen földvárak nyomai.2 Nem az volt a czélja e földváraknak, hogy állandóan ott lakjanak; az életmódjukkal sem fért össze, de meg arra kicsinyek is voltak; csak nagy veszedelem idején menekűltek oda, s várták, míg számukra segítség érkezett vagy az ellenség eltávozott. — Ezt a szokást elhozták magukkal őseink új hazájukba is, és itt a Tisza mellett Szabolcs-, Szolnok-, Csongrád-, a Maros mellett Arad-, Csanád-, a Duna mellett Bodrog-, Solt várakat építették. Így építették a Fehér- és Fekete- Körös összefolyásánál a békési várat is.
E békési vár Szent Istvánnak és az ő utódainak intézkedései következtébsn központja és megindítója lőn az állandó letelepülésnek. Mert e királyaink alattvalóikat bizonyos
1 Fejér. God. Dip. II. 84. 203. ll.
2 Barna Ferdinánd: Vámbéry főbb állításának bírálata. 13. l.
2 Barna Ferdinánd: Vámbéry főbb állításának bírálata. 13. l.
osztályokra, kasztokra osztották föl és mindenik osztálynak teendőit részletesen
meghatározták. A legkiválóbbakat várjobbágyokká tették; ezeknek kötelességük volt a
fegyveres szolgálat; azután jöttek a várnépek, a kik a vár építésére s különféle élelmi szerek
beszolgáltatására voltak kötelesek. Ismét más szolgák, a kik alantasabb szolgálatokat
végeztek.
E várjobbágyok és várnépek, hogy szolgálataikat könynyebben teljesíthessék, vagy egész a vár mellett ütöttek tanyát, vagy attól oly távolságra, hogy szolgálataik végzésére könnyen bejárhattak a várba.
Így keletkezett aztán Békés, így keletkeztek körülötte kis faluk, mint pl. Verebes, Gyúr, Méhes, Détér és még mások, amelyeknek ma már nevük sem él, holfekvésük is bizonytalan. (Ica, Tuluoy, Sceneu)3 Nem szabad valami nagy, népes, egyenes utczákkal, rendezett terekkel bíró falvakra gondolnunk. Kicsinyek, szörnyű egyszerűek voltak bíz' azok, ma egy-egy tanya csoport külömb, mint ezek valának, de mégis falvak, az állandó megtelepűlés kezdetei voltak s a magyarok polgárosodásának eszközei.
A XIII. század elejéről megszólalnak a történelmi adatok Békésről és ekkor e hely már jelentékeny pontja volt a Körös mentének. Akkor ez volt legkiválóbb helység itt, mert a váradi püspökségnek kerületekre való fölosztásakor egyik főesperességet Békésről nevezték el.4 Polgári szempontból pedig még nevezetesebb, mert az egész megyének központja, törvénykező helye vala.
Ismerjük ez időből a megye főispánjait: Illés, Batiz, Pál nevűeket, (a kik hivataluknál fogva kötelesek voltak Békésen megjelenni); ismerjük ezek udvarbíráját, (curialis comes) Demjént, a ki állandóan Békésen volt köteles tartózkodni; névleg megnevezni is tudunk számos várjobbágyot, pl. Szongott, Csáb, Bús, Bot, Aracsa stb. nevűeket, ismerünk többeket a várnépek közűl, de a szűkszavú oklevelek épen azt feledték fölírni, ezek közűl ki lakott Békésen?5
A tatárjárást Békés szerencsésen kiheverte. Vára megvolt még 1294-ben is, és két várnagy, Tamás és János igazgatta; megvoltak a vár földei és fegyveres szolgálatra kötelezett jobbágyai,6 de fénykora a vége felé járt.
A XIV-ik század Békésre nézve a hanyatlás korszaka volt. Az a kapocs, a mely e helyet a megye központjává tette, emelte: a várszerkezet fölbomlott. A várjobbágyok nemesekké lettek, a várnépek közönséges földmívelő jobbágyokká, a várföldeit királyaink eladományozgatták. Úgy járt Békés is, mint Szabolcs, Zaránd, Heves, Abaújvár, Borsod, Zemplén, Solt és más váras helyek. A várszerkezet korában szerepet játszottak s mikor az megszünt, jelentéktelen falvakká sülyedtek.
Foszlányúl a régi dicsőségből az maradt meg Békésnek, hogy a megye később is itt tartotta gyüléseit.7 De tévedne az, a ki ebből kiindulva Békést a mai értelemben vett megyei székhelynek tartaná. A XIV. században még szó sem volt megyeházakról, rendes, egy helyt lakó megyei tisztviselőkről. Meghatározott időben összejött az alispán és a 4 szolgabiró, meghallgatták a panaszokat, a megye iródeákja elkészítette a szükséges irásokat, aztán a tisztviselők ráütötték pecséteiket és széjjel mentek. — Azonkivül e megyei gyülések értékét szerfölött csökkenték az úgynevezett kikiáltott nádori gyülések. Nagyobb birtok pereket vagy bűnvádi ügyeket csak e nádori gyüléseken tárgyaltak. E nádori gyülések nagyobb mozgalmat idéztek elő a megyében, az összes nemesség megjelent, úgy hogy nem a faluban, hanem azonkivül a mezőn tartották a tanácskozást.
Ez azonban még mind nem lett volna baj Békésre nézve. Baj volt az, hogy Békésmegye
E várjobbágyok és várnépek, hogy szolgálataikat könynyebben teljesíthessék, vagy egész a vár mellett ütöttek tanyát, vagy attól oly távolságra, hogy szolgálataik végzésére könnyen bejárhattak a várba.
Így keletkezett aztán Békés, így keletkeztek körülötte kis faluk, mint pl. Verebes, Gyúr, Méhes, Détér és még mások, amelyeknek ma már nevük sem él, holfekvésük is bizonytalan. (Ica, Tuluoy, Sceneu)3 Nem szabad valami nagy, népes, egyenes utczákkal, rendezett terekkel bíró falvakra gondolnunk. Kicsinyek, szörnyű egyszerűek voltak bíz' azok, ma egy-egy tanya csoport külömb, mint ezek valának, de mégis falvak, az állandó megtelepűlés kezdetei voltak s a magyarok polgárosodásának eszközei.
A XIII. század elejéről megszólalnak a történelmi adatok Békésről és ekkor e hely már jelentékeny pontja volt a Körös mentének. Akkor ez volt legkiválóbb helység itt, mert a váradi püspökségnek kerületekre való fölosztásakor egyik főesperességet Békésről nevezték el.4 Polgári szempontból pedig még nevezetesebb, mert az egész megyének központja, törvénykező helye vala.
Ismerjük ez időből a megye főispánjait: Illés, Batiz, Pál nevűeket, (a kik hivataluknál fogva kötelesek voltak Békésen megjelenni); ismerjük ezek udvarbíráját, (curialis comes) Demjént, a ki állandóan Békésen volt köteles tartózkodni; névleg megnevezni is tudunk számos várjobbágyot, pl. Szongott, Csáb, Bús, Bot, Aracsa stb. nevűeket, ismerünk többeket a várnépek közűl, de a szűkszavú oklevelek épen azt feledték fölírni, ezek közűl ki lakott Békésen?5
A tatárjárást Békés szerencsésen kiheverte. Vára megvolt még 1294-ben is, és két várnagy, Tamás és János igazgatta; megvoltak a vár földei és fegyveres szolgálatra kötelezett jobbágyai,6 de fénykora a vége felé járt.
A XIV-ik század Békésre nézve a hanyatlás korszaka volt. Az a kapocs, a mely e helyet a megye központjává tette, emelte: a várszerkezet fölbomlott. A várjobbágyok nemesekké lettek, a várnépek közönséges földmívelő jobbágyokká, a várföldeit királyaink eladományozgatták. Úgy járt Békés is, mint Szabolcs, Zaránd, Heves, Abaújvár, Borsod, Zemplén, Solt és más váras helyek. A várszerkezet korában szerepet játszottak s mikor az megszünt, jelentéktelen falvakká sülyedtek.
Foszlányúl a régi dicsőségből az maradt meg Békésnek, hogy a megye később is itt tartotta gyüléseit.7 De tévedne az, a ki ebből kiindulva Békést a mai értelemben vett megyei székhelynek tartaná. A XIV. században még szó sem volt megyeházakról, rendes, egy helyt lakó megyei tisztviselőkről. Meghatározott időben összejött az alispán és a 4 szolgabiró, meghallgatták a panaszokat, a megye iródeákja elkészítette a szükséges irásokat, aztán a tisztviselők ráütötték pecséteiket és széjjel mentek. — Azonkivül e megyei gyülések értékét szerfölött csökkenték az úgynevezett kikiáltott nádori gyülések. Nagyobb birtok pereket vagy bűnvádi ügyeket csak e nádori gyüléseken tárgyaltak. E nádori gyülések nagyobb mozgalmat idéztek elő a megyében, az összes nemesség megjelent, úgy hogy nem a faluban, hanem azonkivül a mezőn tartották a tanácskozást.
Ez azonban még mind nem lett volna baj Békésre nézve. Baj volt az, hogy Békésmegye
3 Váradi regestrum 258. 324. számú oklevelek.
4 Theiner. Monum. Vet. Hung. illustr. I. k. 91. 92. ll.
5 Váradi regestrum 42, 101, 258, 347, 361 számú oklevelek. 6 Békésmegyei oklevéltár I. k. 11. l.
7 Békésmegyei oklevéltár I. k. 18. II. k. 10 ll.
4 Theiner. Monum. Vet. Hung. illustr. I. k. 91. 92. ll.
5 Váradi regestrum 42, 101, 258, 347, 361 számú oklevelek. 6 Békésmegyei oklevéltár I. k. 11. l.
7 Békésmegyei oklevéltár I. k. 18. II. k. 10 ll.
területe oly kicsiny volt, hogy annak kedveért a nádorok külön kikiáltott gyülést nem
tartottak, hanem Zaránd vagy más megyékhez foglalták és igy együttes gyülést hívtak össze.
S midőn az ilyen együttes kikiáltott gyülés helyét kitüzték, akkor Békés rendesen kiesett a
számításból. Négy ilyen nádori gyülésről tesznek említést a Békésmegyére vonatkozó
emlékek, de a 4 közül csak egyet tartottak Békésen, a többit Nadányban (Körös-Ladány)
Nadabon és Simándon.8
Ily körülmények közt nem csoda, hogy Békés a XIV. század végére egyszerű faluvá vált és a gyulai uradalomnak volt kiegészítő része.
Egyházi tekintetben azonban továbbra is megtartotta régi helyét, plébániai javadalma legjobb volt az egész megyében, plébánosai olykor-olykor a váradi szentszék megbizottai voltak.9
A XV. században ujra jobb napok viradtak Békésre. 1403-ban a gyulai uradalmat és vele együtt Békést is a főúri Maróthy család kapta meg. E nagy, gazdag, hősi család azelőtt a Száva mellett lakott, de a török azt a vidéket mindig háborgatta s azért onnan felköltözött gyulai uradalmába, s itt élt, itt működött, jobbágyainak szabadalmakat szerzett, keresetet nyitott, az ipart megrendeléseivel föllenditette és 73 év alatt a gyulai uradalmat oly gazdaggá, oly jövedelmezővé tette, hogy, midőn a család kihalt és szép jószága a királyra szállott, Mátyás király addig-addig válogatta, ki volna legméltóbb e szép uradalom birtoklására, mig nem talált méltóbbat a saját fiánál.
A nemes Maróthy család jótéteményeiben Békés is részesült.
A legkisebbiken kezdem, amint azt irom, hogy e csalad a békési jobbágyokat védelmezte; a megélhetésre, vagyonszerzésre módot és alkalmat nyujtott, a minek következtében a népesség gyarapodott.
1415-ben az öreg Maróthy János bán török fogságba jutott és ott 3 évig sínylődött. A király nem volt ide haza, nagy könnyen lehetett a Maróthy jószágon kapdosni. A Békés mellett fekvő Csatár, Dánfok, Kamuth, Bélmegyer és Csarna falvakban élő nemesek nem is hagyták használatlanúl a kinálkozó alkalmat, hanem minden oldalról elfoglaltak egy jó csomó földet és rétet a békési jobbágyoktól és azt kényükre élték.
Hanem, a mint az öreg bán 4000 aranyért, a török fogságból kiváltozott (mint a régiek mondák) vége volt a hatalmaskodásoknak. Tán épen utban volt a török fogságból Gyulára, a mikor a csanádi káptalan előtt 1418. aug. 23-án megjelent és erőszakoskodó szomszédait birtokainak elfoglalásától eltiltotta.10 A ki még erre sem engedett, azt a következő évben a király elé ídézte, és jaj volt annak. Nem is halljuk többé, hogy Békéshez vagy más jószágához a szomszédok hozzá mertek volna nyulni.
Sőt megfordítva ezentúl a békésiek lesznek a hatalmasak, és valódi vagy képzelt sérelmeikért a törvény ítélete előtt maguk vesznek elégtételt maguknak. Igy pl. egy oklevél arról értesít bennünket, hogy 1467. május havában 27 békési ember névszerint: — Nagy Albert, Kerekes Mátyás, Kerekes Tamás, Szabó János, Fekete Antal, Penczel István, Eszterág János, Zeke Bertalan, Zeke János, Szabó Mihály, Penczel Máté, Kovács Miklós, Molnár János, Molnár Ferencz, Varga Antal, Varga László, Szekeres János, Fekete Gergely, Tamási János, Szabó Boldizsár, Olasz János, Kalmár Gellért, Morócz László, Erdélyi János és Szabó Bálint három uradalmi tiszt: Kereky Lőrincz, Bozzás Péter és Bycze Gergely vezetése alatt fegyveres kézzel Gerlára mentek és az Ábrahámffy családnak itt levő, Fábiánfoka nevü halastavát elrontották és a halakat belőle mind ki bocsátották. — Majd nem sokára ugyanezek észak-féle vonultak és Fás helységéből egy jó darab földet maguknak elfoglaltak.11
Természetes, hogy a békési szegény jobbágyok olyan gazdag és hatalmas családdal, mint a
Ily körülmények közt nem csoda, hogy Békés a XIV. század végére egyszerű faluvá vált és a gyulai uradalomnak volt kiegészítő része.
Egyházi tekintetben azonban továbbra is megtartotta régi helyét, plébániai javadalma legjobb volt az egész megyében, plébánosai olykor-olykor a váradi szentszék megbizottai voltak.9
A XV. században ujra jobb napok viradtak Békésre. 1403-ban a gyulai uradalmat és vele együtt Békést is a főúri Maróthy család kapta meg. E nagy, gazdag, hősi család azelőtt a Száva mellett lakott, de a török azt a vidéket mindig háborgatta s azért onnan felköltözött gyulai uradalmába, s itt élt, itt működött, jobbágyainak szabadalmakat szerzett, keresetet nyitott, az ipart megrendeléseivel föllenditette és 73 év alatt a gyulai uradalmat oly gazdaggá, oly jövedelmezővé tette, hogy, midőn a család kihalt és szép jószága a királyra szállott, Mátyás király addig-addig válogatta, ki volna legméltóbb e szép uradalom birtoklására, mig nem talált méltóbbat a saját fiánál.
A nemes Maróthy család jótéteményeiben Békés is részesült.
A legkisebbiken kezdem, amint azt irom, hogy e csalad a békési jobbágyokat védelmezte; a megélhetésre, vagyonszerzésre módot és alkalmat nyujtott, a minek következtében a népesség gyarapodott.
1415-ben az öreg Maróthy János bán török fogságba jutott és ott 3 évig sínylődött. A király nem volt ide haza, nagy könnyen lehetett a Maróthy jószágon kapdosni. A Békés mellett fekvő Csatár, Dánfok, Kamuth, Bélmegyer és Csarna falvakban élő nemesek nem is hagyták használatlanúl a kinálkozó alkalmat, hanem minden oldalról elfoglaltak egy jó csomó földet és rétet a békési jobbágyoktól és azt kényükre élték.
Hanem, a mint az öreg bán 4000 aranyért, a török fogságból kiváltozott (mint a régiek mondák) vége volt a hatalmaskodásoknak. Tán épen utban volt a török fogságból Gyulára, a mikor a csanádi káptalan előtt 1418. aug. 23-án megjelent és erőszakoskodó szomszédait birtokainak elfoglalásától eltiltotta.10 A ki még erre sem engedett, azt a következő évben a király elé ídézte, és jaj volt annak. Nem is halljuk többé, hogy Békéshez vagy más jószágához a szomszédok hozzá mertek volna nyulni.
Sőt megfordítva ezentúl a békésiek lesznek a hatalmasak, és valódi vagy képzelt sérelmeikért a törvény ítélete előtt maguk vesznek elégtételt maguknak. Igy pl. egy oklevél arról értesít bennünket, hogy 1467. május havában 27 békési ember névszerint: — Nagy Albert, Kerekes Mátyás, Kerekes Tamás, Szabó János, Fekete Antal, Penczel István, Eszterág János, Zeke Bertalan, Zeke János, Szabó Mihály, Penczel Máté, Kovács Miklós, Molnár János, Molnár Ferencz, Varga Antal, Varga László, Szekeres János, Fekete Gergely, Tamási János, Szabó Boldizsár, Olasz János, Kalmár Gellért, Morócz László, Erdélyi János és Szabó Bálint három uradalmi tiszt: Kereky Lőrincz, Bozzás Péter és Bycze Gergely vezetése alatt fegyveres kézzel Gerlára mentek és az Ábrahámffy családnak itt levő, Fábiánfoka nevü halastavát elrontották és a halakat belőle mind ki bocsátották. — Majd nem sokára ugyanezek észak-féle vonultak és Fás helységéből egy jó darab földet maguknak elfoglaltak.11
Természetes, hogy a békési szegény jobbágyok olyan gazdag és hatalmas családdal, mint a
8 Békésmegyei oklevéltár I. k. 26, 38 ll. II. k. 15,16, 22 ll.
9 U.o.I.k.34l.
10 Békésmegyei oklevéltár I. 47 l.
11 Békésmegyei oklevéltár I. 82 l.
10 Békésmegyei oklevéltár I. 47 l.
11 Békésmegyei oklevéltár I. 82 l.
minő volt az Ábrahámffy, ki nem mertek volna kezdeni, ámde ott volt hátuk megett
védelmezőül, pártfogóul földesuruk Maróthy Mátyus bán. Az erről szóló oklevél világosan
mondja, hogy az első hatalmaskodást az ő engedelmével követték el, a fási föld elfoglalására
pedig egyenesen az ő buzdítására mentek.12
Nagy jótétemény volt Békésre, hogy az öreg Maróthy János bán a mostani murvahelyi pusztát, akkor még Muruly nevü kis falut 1426-ban megszerezte.13 Békésnek, ma ugyan legnagyobb határa van megyénkben, s azért egy kissé különösen hangzik, de való, hogy akkoriban csekély határa volt. Tőle délen Csatár, Dánfok, keletre Verebes, Détér, Bélmegyer, Csarna, nyugatra Gyúr, Kamut mind önálló, külön határokkal bíró falvak voltak a XV. században és igy a békési határt jól megszükítették. - Muruly megszerzésével azonban gyarapodni kezdett; mert igaz, hogy 1426-ban Muruly még kis falu volt, de csakhamar megszünt önállósága és határa a békési határt öregbítette.
Békés népesítéséhez hozzájárultak a Maróthyak azzal is, hogy a Fekete-Körös jobb partján egy kis falut létesítettek.
Nevét azon hidtól vette, amely Békéssel összekötötte, e hid neve pedig Bánhida volt. Melyik évben épült e falu? azt épen úgy nem lehet meghatározni, mint azt, melyik évben készült a hid. Mind a három Maróthy: János az öreg, László, a fia, Mátyus, az unokája, a kik Békést bírták, macsói bánok voltak. Akármelyik építtette azt a hidat, helyesen nevezték el Bánhidának és igy épen nem határozható meg 1403-tól 1476-ig melyik évben készült, s ennélfogva az sem, hogy a róla nevezett Bánhida falu mikor alakult? Egyelőre ugyan Bánhida Békéstől külön területtel biró helység volt, 1479-ben még ilyenkép fordul elő14, de sorsát el nem kerülheté, a következő században már beleolvad Békés városába s határával, lakosságával Békést gyarapítá.
A békésiek iránt való szeretetüket és vonzalmukat mutatták a Maróthyak azzal is, hogy tiszteiket a békési emberek közül is válogatták. Igy pl. 1467-ben a gyulai vár udvar birája (előkelő hivatal) a békési származású Bicze Gergely vala.15
A megszaporodott lakosság vallásbeli szükségleteinek kielégítéséről is gondoskodott a Maróthy család és e végre egy kápolnát építtetett Békésen a Boldogságos Szűz tiszteletére. Ettől fogva a békési nép nem csak a régi derék egyházban, hanem e kápolnában is kereshetett vallási vígasztalást. E kápolna fennállásáról csak a XVI. századbeli emlékek beszélnek ugyan, de ugyanazok azt is elmondják, hogy e kápolnának Muronyban és Hosszú-Aszón voltak földei.16 Már pedig Hosszúaszó a Maróthyak birtoka volt17 és igy a békési kápolnának csak azok adhattak Hosszú-Aszón földeket.
Jótéteményeire akkor tette föl a koronát a Maróthy család, a midőn hatalmas befolyásával a királynál kivitte azt, hogy Békés a városok sorába emeltessék.18 Ez annyit jelentett akkoriban, hogy a város némi szabadalmakat kapott, a biró és tanács a kisebb peres ügyeket ő maga intézte el, a birságok egy része a városnak jutott és a mi fő, vásárokat tarthatott. Ez által Békés ujra központja lett a körülötte fekvő vidéknek, legalább néha felelevenedett a lakosság, egy pár kereskedő és iparos települt a földmüvelő és baromtenyésztő lakosok közé, egy szóval Békés a müvelődés terén ujra hatalmas lépést tett előre.
Az eddig fölmerült adatokból ítélve majdnem hajlandók voltunk Békésnek a városok sorába való emelését Mátyás királynak tulajdonítani. De még, mielőtt e véleményünket kimondottuk volna, megyénk jeles fia, Csánky Dezső, a legrégibb békésmegyei eredetű családnak a
Nagy jótétemény volt Békésre, hogy az öreg Maróthy János bán a mostani murvahelyi pusztát, akkor még Muruly nevü kis falut 1426-ban megszerezte.13 Békésnek, ma ugyan legnagyobb határa van megyénkben, s azért egy kissé különösen hangzik, de való, hogy akkoriban csekély határa volt. Tőle délen Csatár, Dánfok, keletre Verebes, Détér, Bélmegyer, Csarna, nyugatra Gyúr, Kamut mind önálló, külön határokkal bíró falvak voltak a XV. században és igy a békési határt jól megszükítették. - Muruly megszerzésével azonban gyarapodni kezdett; mert igaz, hogy 1426-ban Muruly még kis falu volt, de csakhamar megszünt önállósága és határa a békési határt öregbítette.
Békés népesítéséhez hozzájárultak a Maróthyak azzal is, hogy a Fekete-Körös jobb partján egy kis falut létesítettek.
Nevét azon hidtól vette, amely Békéssel összekötötte, e hid neve pedig Bánhida volt. Melyik évben épült e falu? azt épen úgy nem lehet meghatározni, mint azt, melyik évben készült a hid. Mind a három Maróthy: János az öreg, László, a fia, Mátyus, az unokája, a kik Békést bírták, macsói bánok voltak. Akármelyik építtette azt a hidat, helyesen nevezték el Bánhidának és igy épen nem határozható meg 1403-tól 1476-ig melyik évben készült, s ennélfogva az sem, hogy a róla nevezett Bánhida falu mikor alakult? Egyelőre ugyan Bánhida Békéstől külön területtel biró helység volt, 1479-ben még ilyenkép fordul elő14, de sorsát el nem kerülheté, a következő században már beleolvad Békés városába s határával, lakosságával Békést gyarapítá.
A békésiek iránt való szeretetüket és vonzalmukat mutatták a Maróthyak azzal is, hogy tiszteiket a békési emberek közül is válogatták. Igy pl. 1467-ben a gyulai vár udvar birája (előkelő hivatal) a békési származású Bicze Gergely vala.15
A megszaporodott lakosság vallásbeli szükségleteinek kielégítéséről is gondoskodott a Maróthy család és e végre egy kápolnát építtetett Békésen a Boldogságos Szűz tiszteletére. Ettől fogva a békési nép nem csak a régi derék egyházban, hanem e kápolnában is kereshetett vallási vígasztalást. E kápolna fennállásáról csak a XVI. századbeli emlékek beszélnek ugyan, de ugyanazok azt is elmondják, hogy e kápolnának Muronyban és Hosszú-Aszón voltak földei.16 Már pedig Hosszúaszó a Maróthyak birtoka volt17 és igy a békési kápolnának csak azok adhattak Hosszú-Aszón földeket.
Jótéteményeire akkor tette föl a koronát a Maróthy család, a midőn hatalmas befolyásával a királynál kivitte azt, hogy Békés a városok sorába emeltessék.18 Ez annyit jelentett akkoriban, hogy a város némi szabadalmakat kapott, a biró és tanács a kisebb peres ügyeket ő maga intézte el, a birságok egy része a városnak jutott és a mi fő, vásárokat tarthatott. Ez által Békés ujra központja lett a körülötte fekvő vidéknek, legalább néha felelevenedett a lakosság, egy pár kereskedő és iparos települt a földmüvelő és baromtenyésztő lakosok közé, egy szóval Békés a müvelődés terén ujra hatalmas lépést tett előre.
Az eddig fölmerült adatokból ítélve majdnem hajlandók voltunk Békésnek a városok sorába való emelését Mátyás királynak tulajdonítani. De még, mielőtt e véleményünket kimondottuk volna, megyénk jeles fia, Csánky Dezső, a legrégibb békésmegyei eredetű családnak a
12 Békésmegyei oklevéltár I. k. 82 l.
13 U.o.I.k.52l.
14 Csánky: Magyarország történ. földrajza a Hunyadiak korában. I k. 648 l. 15 V. ö. Békésmegyei oklevéltár I. k. 81—83 ll. és Csánky i. m. 657 l.
16 Századok 1870. évf. 631. l.
17 Békésmegyei oklevéltár I. k. 47 l.
18 V.ö.U.o.I.k.40és82ll.Továbbá:Csánkyi.m.647l.
13 U.o.I.k.52l.
14 Csánky: Magyarország történ. földrajza a Hunyadiak korában. I k. 648 l. 15 V. ö. Békésmegyei oklevéltár I. k. 81—83 ll. és Csánky i. m. 657 l.
16 Századok 1870. évf. 631. l.
17 Békésmegyei oklevéltár I. k. 47 l.
18 V.ö.U.o.I.k.40és82ll.Továbbá:Csánkyi.m.647l.
Nadányiaknak levéltárában talált egy levelet, amely Békést már 1452-ben a hangzatos
»civitas« czímmel emlegeti.19
Világos, tehát, hogy Békés jóval Mátyás király kora előtt jutott a városok sorába.
Hogy azonban csak a Maróthyak idejében lett várossá, az teljesen biztos. Mert ugyanazon oklevél, mely 1405-ben Gyulát, »civitas«-nak nevezi Békést ezzel ellentétben csak »villa«- nak »falu«-nak mondja.20 1405. és 1452. közt történt tehát a városi jogok elnyerése. Ez időben pedig Békés mindig a Maróthy család birtokában volt.
E század második felében a régi hadi dicsőség fénye is kezdett derengeni Békés felett. Régi földvára rég elenyészett, nem felelt meg a megváltozott hadi viszonyoknak, de e helyett épült benne egy főúri, megerősített kastély, a mely a várost legalább az apróbb, portyázó, ellenséges csapatok ellen megvédhette.
E kastély építésének érdemét is a Maróthy család többi érdemei közé kell soroznunk, mert ma már biztos történeti adatunk van arra, hogy e kastély 1469-ben már megvolt21; ekkor pedig a Maróthy család utolsó férfitagja, Mátyus bán, még élt, s mint az oklevelek mutatják, e vidéken fekvő birtokai iránt élénken érdeklődött.
Azon kétes értékű védelemnél, melyet e kastély Békés lakosainak esetleg nyújthatott, sokkal becsesebb volt az, hogy e kastély néha-néha ide vonzotta e főúri család tagjait egy kis látogatásra, egy kis pihenésre. Nem volt tehát többé Békés olyan elhagyott hely, melynek senki feléje sem néz, melynek csak adóját ismerék földesurai, hanem olyan, melyet sokra becsülnek, melyben lakni érdemesnek tartják, melynek fölvirágoztatását előmozdítani óhajtják.
Mekkora kár, hogy e kastélyból egy darab tégla sem maradt! Legalább azt határozhatnók meg, hogy csakugyan a kastélyzugban állott-e vagy másutt?! Legalább lenne egy darab kő, mely a főúri, igaz magyar, és Békésért anynyit tett Maróthy családról beszélne!
Mindenesetre sokat vesztett tehát Békés városa, a midőn a Maróthy családnak utolsó férfisarjadéka sirba szállott.
1476—1482-ig Békés város a királyé volt, lakosai királyi jobbágyok valának.22
Ez időből is, mint a Maróthyakéból ismerjük egy pár békési embernek a nevét, de sajnos éppen olyanokét, a kik nem tartoztak a becsületes emberek sorába.
Ország Mihály nádor 1479-ben január 18-dika körül Simándon Zaránd- és Békésmegyék nemeseivel gyülést tartván, fölszólította a békésmegyei nemeseket, hogy nevezzék meg, kik megyéjükben a gonosztevők? Erre a jelenlevő békésmegyeiek (köztük Endrődi Both Miklós alispán, Teleky Bálint esküdt) bevádolták: Békés városában lakó Morócz Miklóst, mint rablót, Vajda Antalt és ennek vejét Vésztövi Pap Miklóst, továbbá Peczke Jánost, a békési erdő csőszeit, mint báránytolvajokat. Borsos Demeter előbb csatári (most puszta Békés mellett) akkor békési lakost, mint vérfertőztetőt és eretneket és végül Nagy Miklóst, a királynak Bánhidán lakó jobbágyát, mint tolvajt.23
Szomorú emlék, de legalább egy pár műveltségtörténeti adatra mégis találunk benne. Igy értesülünk arról, hogy a békési erdők már megvoltak, s hozzá még, mikor »custodes seu iudices silvarum«-nak nevezi az oklevél a három jó madarat, elárulja, hogy a köznép őket erdőbíráknak hivta. Nem csoda, hisz tudjuk, hogy a régi világban a koldusok felügyelője is birónak neveztetett, lévén ő a koldusbiró. Borsos Demetert azért vádolták vérfertőztetésről, mert felesége rokonával élt, eretnekségről pedig azért, mert az egyházi hatóság kiközösítette ő kelmét és még sem tért meg.
1482-ben Mátyás király a gyulai uradalommal Békést is fiának, az akkor 11 éves Corvin
Világos, tehát, hogy Békés jóval Mátyás király kora előtt jutott a városok sorába.
Hogy azonban csak a Maróthyak idejében lett várossá, az teljesen biztos. Mert ugyanazon oklevél, mely 1405-ben Gyulát, »civitas«-nak nevezi Békést ezzel ellentétben csak »villa«- nak »falu«-nak mondja.20 1405. és 1452. közt történt tehát a városi jogok elnyerése. Ez időben pedig Békés mindig a Maróthy család birtokában volt.
E század második felében a régi hadi dicsőség fénye is kezdett derengeni Békés felett. Régi földvára rég elenyészett, nem felelt meg a megváltozott hadi viszonyoknak, de e helyett épült benne egy főúri, megerősített kastély, a mely a várost legalább az apróbb, portyázó, ellenséges csapatok ellen megvédhette.
E kastély építésének érdemét is a Maróthy család többi érdemei közé kell soroznunk, mert ma már biztos történeti adatunk van arra, hogy e kastély 1469-ben már megvolt21; ekkor pedig a Maróthy család utolsó férfitagja, Mátyus bán, még élt, s mint az oklevelek mutatják, e vidéken fekvő birtokai iránt élénken érdeklődött.
Azon kétes értékű védelemnél, melyet e kastély Békés lakosainak esetleg nyújthatott, sokkal becsesebb volt az, hogy e kastély néha-néha ide vonzotta e főúri család tagjait egy kis látogatásra, egy kis pihenésre. Nem volt tehát többé Békés olyan elhagyott hely, melynek senki feléje sem néz, melynek csak adóját ismerék földesurai, hanem olyan, melyet sokra becsülnek, melyben lakni érdemesnek tartják, melynek fölvirágoztatását előmozdítani óhajtják.
Mekkora kár, hogy e kastélyból egy darab tégla sem maradt! Legalább azt határozhatnók meg, hogy csakugyan a kastélyzugban állott-e vagy másutt?! Legalább lenne egy darab kő, mely a főúri, igaz magyar, és Békésért anynyit tett Maróthy családról beszélne!
Mindenesetre sokat vesztett tehát Békés városa, a midőn a Maróthy családnak utolsó férfisarjadéka sirba szállott.
1476—1482-ig Békés város a királyé volt, lakosai királyi jobbágyok valának.22
Ez időből is, mint a Maróthyakéból ismerjük egy pár békési embernek a nevét, de sajnos éppen olyanokét, a kik nem tartoztak a becsületes emberek sorába.
Ország Mihály nádor 1479-ben január 18-dika körül Simándon Zaránd- és Békésmegyék nemeseivel gyülést tartván, fölszólította a békésmegyei nemeseket, hogy nevezzék meg, kik megyéjükben a gonosztevők? Erre a jelenlevő békésmegyeiek (köztük Endrődi Both Miklós alispán, Teleky Bálint esküdt) bevádolták: Békés városában lakó Morócz Miklóst, mint rablót, Vajda Antalt és ennek vejét Vésztövi Pap Miklóst, továbbá Peczke Jánost, a békési erdő csőszeit, mint báránytolvajokat. Borsos Demeter előbb csatári (most puszta Békés mellett) akkor békési lakost, mint vérfertőztetőt és eretneket és végül Nagy Miklóst, a királynak Bánhidán lakó jobbágyát, mint tolvajt.23
Szomorú emlék, de legalább egy pár műveltségtörténeti adatra mégis találunk benne. Igy értesülünk arról, hogy a békési erdők már megvoltak, s hozzá még, mikor »custodes seu iudices silvarum«-nak nevezi az oklevél a három jó madarat, elárulja, hogy a köznép őket erdőbíráknak hivta. Nem csoda, hisz tudjuk, hogy a régi világban a koldusok felügyelője is birónak neveztetett, lévén ő a koldusbiró. Borsos Demetert azért vádolták vérfertőztetésről, mert felesége rokonával élt, eretnekségről pedig azért, mert az egyházi hatóság kiközösítette ő kelmét és még sem tért meg.
1482-ben Mátyás király a gyulai uradalommal Békést is fiának, az akkor 11 éves Corvin
19 Csánky i. m. I. k. 467 l.
20 Csánky i. m. 647. l.
21 Csánky i. m. 346. l.
22 Csánky i. m. I. k. 647 l. Országos levéltár. Dipl. Lev. 36, 421 sz. 23 Országos Levéltár D. L. 36, 421 sz.
20 Csánky i. m. 647. l.
21 Csánky i. m. 346. l.
22 Csánky i. m. I. k. 647 l. Országos levéltár. Dipl. Lev. 36, 421 sz. 23 Országos Levéltár D. L. 36, 421 sz.
Jánosnak, adta. Uj földes uruk volt tehát a békésieknek, de csak a papiroson.24 Mert a király
bokros teendői miatt nem ért rá, hogy egy-egy kisebb városa érdekeivel foglalkozzék, a fia
pedig még kiskorú volt és nem rendelkezhetett. Továbbra is csak a tisztek kezében volt az
egész uradalom és így Békés városának is a sorsa, fölvirágzása vagy hanyatlása.
Corvin János herczeg földesuraskodása arról nevezetes Békés történetében, hogy miatta csaknem elszakadt a gyulai uradalomtól (s a város önállóságára nézve ez nem lett volna rossz) és egy darabig idegen kézen volt. — Hazánk történetéből tudjuk, hogy e szegény herczeget a királyi széktől elütötték, ráadásúl még Tolnamegyében a Csontmező csatatéren megverték, kincseitől megfosztották. A roppant gazdag ifjú ennek következtében pénz nélkül szűkölködött és ékszereit meg birtokait volt kénytelen zálogba vetni, hogy egy kis készpénzhez jusson; vagy pedig fizetés helyett birtokokat adott embereinek. Igy adományozta el Békés kastélyt és városát is 1492-ben pár évre fizetés helyett jutalmúl Báncsay András későbbi csongrádi főispánnak. Ettől fogva Békés város jövedelmét Báncsay András húzta, a békésiek földesura névleg Corvin János, tettleg Báncsay András vala. Hiába akarta aztán két- három év múlva Corvin János a várost visszaváltani, hiába fordúlt a királyhoz segítség végett, Báncsay nem akarta a zsíros konczot kezéből kiejteni, csak 10 év múlva 1502-ben nagy perlekedés után adta vissza a kastélyt, s úgy került vissza Békés jogos tulajdonosához.25
Vajjon tett-e valamit Mátyás király vagy fia Corvin János Békés város emelése érdekében, azt csak a külföldön, Bambergben és másutt rejlő történeti adatok tudnák megmondani. — Mátyás király egyik fiatal korában tett intézkedése bizonyára javára vált Békés városának. Ez időben ugyanis a kikiáltott nádori gyülések eltöröltettek, a megyék tekintélye emelkedett, törvényszékeik látogatottabbak lettek, zajos gyüléseket tartottak, az országgyülésre követeket választottak. Minthogy pedig Békésmegye törvényszéki gyüléseit a XV. században is Békésen tartotta, e gyülések által Békés város forgalma emelkedett, a város nevezetesebb, népesebb lőn.
Ámde ugyancsak Mátyás királynak egy másik rendelete Békés város régi dicsőségét azt t. i. hogy a megye székhelye volt, sirba vitte. 1484-ben ugyanis nem tudni mi okból a gyulai vár várnagyjait nevezte ki a megye főispánjaiúl és alispánjaiúl.26
Szerfölött életbe vágó intézkedés volt ez nemcsak Békésmegyére, hanem Békés városára nézve is. A megye erősen zúgolódott, engedetlenkedett a rendelet ellen, de hiába; a királyi parancsolat (s talán a főispáni katonaság előtt) meg kellett hajolnia. Mátyás király halála után egy időre visszaszerezte a megye régi szabadságát és akkor ujra Békésen tartotta törvényszéki gyüléseit,27 de II. Ulászló 1499-ben megújította a régi rendeletet, és a szolgabiráknak azontúl Gyulára kellett járniok jelentéstétel és a főispáni rendeletek meghallgatása végett. S addig- addig jártak a gyulai várba, mig magukkal vitték az egész megyét és Gyula lőn Békésvármegye székhelye.
Békés város lakossága, ha előrelátó volt, bajosan fogadta békésen a királyi rendeletet, hiszen e rendelet volt a második oka annak, hogy Békés megszünt Békésvármegye székhelye lenni; ámde, a hol az egész megye nem boldogult, ott egy város még kevesebbet tehetett; kivált, mikor a kinevezett főispánok az ő földesuruk főtisztei valának! Ily viszonyok között érte meg Békés városa a XVI-ik századot.
E század elején Békés uj földesurat kapott, épúgy, mint a XV. század első tizedében. De nagy külömbség volt a kettő között. A XV. századbeli uj földesúr régi magyar főúri család vala, a XVI. századbeli pedig egészen idegen, német, szikra reménység nélkül, hogy valaha magyarrá válik. A régi neve Maróthy, az ujé Brandenburgi György őrgróf, vagy a mint a köznép nevezé, György markoláb. A régi magyar család vére ontásával szerezte birtokát, az uj
Corvin János herczeg földesuraskodása arról nevezetes Békés történetében, hogy miatta csaknem elszakadt a gyulai uradalomtól (s a város önállóságára nézve ez nem lett volna rossz) és egy darabig idegen kézen volt. — Hazánk történetéből tudjuk, hogy e szegény herczeget a királyi széktől elütötték, ráadásúl még Tolnamegyében a Csontmező csatatéren megverték, kincseitől megfosztották. A roppant gazdag ifjú ennek következtében pénz nélkül szűkölködött és ékszereit meg birtokait volt kénytelen zálogba vetni, hogy egy kis készpénzhez jusson; vagy pedig fizetés helyett birtokokat adott embereinek. Igy adományozta el Békés kastélyt és városát is 1492-ben pár évre fizetés helyett jutalmúl Báncsay András későbbi csongrádi főispánnak. Ettől fogva Békés város jövedelmét Báncsay András húzta, a békésiek földesura névleg Corvin János, tettleg Báncsay András vala. Hiába akarta aztán két- három év múlva Corvin János a várost visszaváltani, hiába fordúlt a királyhoz segítség végett, Báncsay nem akarta a zsíros konczot kezéből kiejteni, csak 10 év múlva 1502-ben nagy perlekedés után adta vissza a kastélyt, s úgy került vissza Békés jogos tulajdonosához.25
Vajjon tett-e valamit Mátyás király vagy fia Corvin János Békés város emelése érdekében, azt csak a külföldön, Bambergben és másutt rejlő történeti adatok tudnák megmondani. — Mátyás király egyik fiatal korában tett intézkedése bizonyára javára vált Békés városának. Ez időben ugyanis a kikiáltott nádori gyülések eltöröltettek, a megyék tekintélye emelkedett, törvényszékeik látogatottabbak lettek, zajos gyüléseket tartottak, az országgyülésre követeket választottak. Minthogy pedig Békésmegye törvényszéki gyüléseit a XV. században is Békésen tartotta, e gyülések által Békés város forgalma emelkedett, a város nevezetesebb, népesebb lőn.
Ámde ugyancsak Mátyás királynak egy másik rendelete Békés város régi dicsőségét azt t. i. hogy a megye székhelye volt, sirba vitte. 1484-ben ugyanis nem tudni mi okból a gyulai vár várnagyjait nevezte ki a megye főispánjaiúl és alispánjaiúl.26
Szerfölött életbe vágó intézkedés volt ez nemcsak Békésmegyére, hanem Békés városára nézve is. A megye erősen zúgolódott, engedetlenkedett a rendelet ellen, de hiába; a királyi parancsolat (s talán a főispáni katonaság előtt) meg kellett hajolnia. Mátyás király halála után egy időre visszaszerezte a megye régi szabadságát és akkor ujra Békésen tartotta törvényszéki gyüléseit,27 de II. Ulászló 1499-ben megújította a régi rendeletet, és a szolgabiráknak azontúl Gyulára kellett járniok jelentéstétel és a főispáni rendeletek meghallgatása végett. S addig- addig jártak a gyulai várba, mig magukkal vitték az egész megyét és Gyula lőn Békésvármegye székhelye.
Békés város lakossága, ha előrelátó volt, bajosan fogadta békésen a királyi rendeletet, hiszen e rendelet volt a második oka annak, hogy Békés megszünt Békésvármegye székhelye lenni; ámde, a hol az egész megye nem boldogult, ott egy város még kevesebbet tehetett; kivált, mikor a kinevezett főispánok az ő földesuruk főtisztei valának! Ily viszonyok között érte meg Békés városa a XVI-ik századot.
E század elején Békés uj földesurat kapott, épúgy, mint a XV. század első tizedében. De nagy külömbség volt a kettő között. A XV. századbeli uj földesúr régi magyar főúri család vala, a XVI. századbeli pedig egészen idegen, német, szikra reménység nélkül, hogy valaha magyarrá válik. A régi neve Maróthy, az ujé Brandenburgi György őrgróf, vagy a mint a köznép nevezé, György markoláb. A régi magyar család vére ontásával szerezte birtokát, az uj
24 Országos levéltár. D. L. 19, 378. szám.
25 V. ö. Hazai okmánytár IV. 441 és Békésmegyei évkönyv. VII. k. 75 l.
26 Müncheni oklevél másolatok a gyulai muzeumban. — Békésmegyei r. és tört. társ. évkönyve. VII. k. 62 l. 27 Országos levéltár D. L. 20952.
25 V. ö. Hazai okmánytár IV. 441 és Békésmegyei évkönyv. VII. k. 75 l.
26 Müncheni oklevél másolatok a gyulai muzeumban. — Békésmegyei r. és tört. társ. évkönyve. VII. k. 62 l. 27 Országos levéltár D. L. 20952.
házasság utján jutott e gazdag uradalomhoz.
1504-ben meghalt Corvin János, az utolsó Hunyady, s nem hagyott maga után csak egy kis
leánykát. Nem sokára ez is sirba szállott. Erre özvegyét Frangepán Beatrixet rákényszerítették, hogy Brandenburgi Györgynek nyujtsa kezét. Szegény asszony megtette s erre 1509-ben első férjének birtokait a király mind Brandenburgi Györgyre ruházta.28
Brandenburgi György is körülbelül úgy gondolkozott hazánk felől, mint nem régiben egy- egy Bach huszár; müveletlennek tartotta a magyarokat és nyakrafőre küldte le uradalmaiba a német, magyarul semmit sem tudó tiszteket. Ez persze a birtokain lakó magyaroknál mindenütt és igy Békésen is, visszatetszést szült. 5 év alatt úgy meggyűlöltették magukat ezen tisztek e vidéken, hogy midőn Dózsa lázadása 1514-ben kiütött, a gyötört nép bosszúra gyuladt és Brandenburgi György birtokait kegyetlenül elpusztítá.29
Dózsa seregéhez a békési nép egy része szintén csatlakozott. Túrról Gyoma mellett a mai egei pusztán, akkor falun keresztül Békéshez húzódott Dózsa és itt megpihenve megszámlálta seregét.30 Természetes, hogyha e város lakosai ellenséges gyülölettel fogadják, ha nem lett volna biztos Dózsa, hogy itt megtámadástól nem kell félnie, nem választja pihenő helyül Békést. Éppen megfordítva előre tudta, hogy itt szivesen fogadják és követőket is talál.
Vajjon a felizgatott békési nép nem töltötte-e boszszúját a német tiszteken? arra megint csak akkor tudnánk felelni, ha a külföldön levő és ép ez időről szóló iratokat átvizsgálnánk. — Az bizonyos, hogy a szerencsétlen lázadás leverése után, mélységes csönd lett Békésen, a német tisztek visszatértek és kezdődött a régi élet.
Az 1524-dik év arról nevezetes Békés multjában, hogy ekkor a békésiek uj papot kaptak. Kaptak és nem maguk választották. Mert, ha ő rajtuk állott volna, bizonyára nem választják Budai Ferber Jánost, a kit eddig nem ismertek, s a ki, mint neve mutatja, bár budai fiú létére magyarul is tudott, német eredetü volt. Hanem Brandenburgi György lévén a kegyúr, a javadalmakat is a tőle kegyelt németeknek adá.31
Kevéssel előbb a másik egyházi javadalom is idegen kézre került. Brandenburgi György ugyanis 1523-ban a békési kápolna igazgatójává Sadobrych Péter nevű emberét nevezte ki. Ez, mint neve mutatja, horvát ember volt, és a békési kápolna igazgatóságától csak a jövedelmet húzta, maga pedig másutt lakott. Tudjuk ezt onnan, hogy ugyanekkor kapta meg még a vári plébániát és a gyulai ispitály lelkészségét is.32 Egyszerre három helyen nem lakhatott, s mivel a három javadalom közt a vári plébánia volt az első, ezt kellett személyesen igazgatnia s azért Békésen teendőit csak helyettes által végezhette el.
Ki tudja, nem ezen kettős eset volt-e egyik oka annak, hogy a hitujítás Békésen oly nagy pártolásra talált? A régi hit papjaival már csak nemzeti szempontból is elégedetlen békési hívek szivesebben nyitották meg füleiket az uj vallást hirdetők beszédeinek. E hírdetők közt első vala Ozorai Imre, de nem 1523-ban, mint eddig hittük, mert hiszen, mint fentebb láttuk, még 1524-ben sem ő volt a békési plébános, hanem Ferber János, a ki még, mint hűséglevelében maga mondja, a régi vallás híve vala. Ennélfogva Ozorai fölléptét csak az ő külföldi iskolázása utánra tehetjük, a mi 1532—33-ra esik. Őt követték aztán mások, mint pl. a híres Szegedi Kis István, a kinek életét és Békésen való működését33 bőven ismerteté
1504-ben meghalt Corvin János, az utolsó Hunyady, s nem hagyott maga után csak egy kis
leánykát. Nem sokára ez is sirba szállott. Erre özvegyét Frangepán Beatrixet rákényszerítették, hogy Brandenburgi Györgynek nyujtsa kezét. Szegény asszony megtette s erre 1509-ben első férjének birtokait a király mind Brandenburgi Györgyre ruházta.28
Brandenburgi György is körülbelül úgy gondolkozott hazánk felől, mint nem régiben egy- egy Bach huszár; müveletlennek tartotta a magyarokat és nyakrafőre küldte le uradalmaiba a német, magyarul semmit sem tudó tiszteket. Ez persze a birtokain lakó magyaroknál mindenütt és igy Békésen is, visszatetszést szült. 5 év alatt úgy meggyűlöltették magukat ezen tisztek e vidéken, hogy midőn Dózsa lázadása 1514-ben kiütött, a gyötört nép bosszúra gyuladt és Brandenburgi György birtokait kegyetlenül elpusztítá.29
Dózsa seregéhez a békési nép egy része szintén csatlakozott. Túrról Gyoma mellett a mai egei pusztán, akkor falun keresztül Békéshez húzódott Dózsa és itt megpihenve megszámlálta seregét.30 Természetes, hogyha e város lakosai ellenséges gyülölettel fogadják, ha nem lett volna biztos Dózsa, hogy itt megtámadástól nem kell félnie, nem választja pihenő helyül Békést. Éppen megfordítva előre tudta, hogy itt szivesen fogadják és követőket is talál.
Vajjon a felizgatott békési nép nem töltötte-e boszszúját a német tiszteken? arra megint csak akkor tudnánk felelni, ha a külföldön levő és ép ez időről szóló iratokat átvizsgálnánk. — Az bizonyos, hogy a szerencsétlen lázadás leverése után, mélységes csönd lett Békésen, a német tisztek visszatértek és kezdődött a régi élet.
Az 1524-dik év arról nevezetes Békés multjában, hogy ekkor a békésiek uj papot kaptak. Kaptak és nem maguk választották. Mert, ha ő rajtuk állott volna, bizonyára nem választják Budai Ferber Jánost, a kit eddig nem ismertek, s a ki, mint neve mutatja, bár budai fiú létére magyarul is tudott, német eredetü volt. Hanem Brandenburgi György lévén a kegyúr, a javadalmakat is a tőle kegyelt németeknek adá.31
Kevéssel előbb a másik egyházi javadalom is idegen kézre került. Brandenburgi György ugyanis 1523-ban a békési kápolna igazgatójává Sadobrych Péter nevű emberét nevezte ki. Ez, mint neve mutatja, horvát ember volt, és a békési kápolna igazgatóságától csak a jövedelmet húzta, maga pedig másutt lakott. Tudjuk ezt onnan, hogy ugyanekkor kapta meg még a vári plébániát és a gyulai ispitály lelkészségét is.32 Egyszerre három helyen nem lakhatott, s mivel a három javadalom közt a vári plébánia volt az első, ezt kellett személyesen igazgatnia s azért Békésen teendőit csak helyettes által végezhette el.
Ki tudja, nem ezen kettős eset volt-e egyik oka annak, hogy a hitujítás Békésen oly nagy pártolásra talált? A régi hit papjaival már csak nemzeti szempontból is elégedetlen békési hívek szivesebben nyitották meg füleiket az uj vallást hirdetők beszédeinek. E hírdetők közt első vala Ozorai Imre, de nem 1523-ban, mint eddig hittük, mert hiszen, mint fentebb láttuk, még 1524-ben sem ő volt a békési plébános, hanem Ferber János, a ki még, mint hűséglevelében maga mondja, a régi vallás híve vala. Ennélfogva Ozorai fölléptét csak az ő külföldi iskolázása utánra tehetjük, a mi 1532—33-ra esik. Őt követték aztán mások, mint pl. a híres Szegedi Kis István, a kinek életét és Békésen való működését33 bőven ismerteté
28 Századok. 1877. évf. 460 l. Müncheni oklevélmásolatok. 278. szám.
29 Századok 1877. évf. 460. l. és 1887. 193‐209 l.
30 Szerémi; Emlékirata Magyarhon romlásáról. 59 l.
31 Müncheni oklevélmásolatok a gyulai muzeumban. 507 szám.
32 U. o. 504. szám.
33 Némelyek, mint pl. Rácz Károly (A zarándi egyházmegye története 154 l.) Sipos Imre (a belényesi ref. egyház történetében) kétségbe vonják azt, hogy Szegedi Kis István Békésen tanított; mert Skaricza, Kis István életirója, hőse lakhelyét „Bekenesinum”‐nak írja, ezt pedig ők Belényesre magyarázzák. Ámde helytelenül, mert igaz, hogy Skaricza először Bekenesinumot irt, de mindjárt a következő kikezdésben kijavítja azt „Bekesinum”‐ra, és így nem lehet kétség benne, hogy Békésről beszél. Bekenes és Belényes különben sem egy dolog.
30 Szerémi; Emlékirata Magyarhon romlásáról. 59 l.
31 Müncheni oklevélmásolatok a gyulai muzeumban. 507 szám.
32 U. o. 504. szám.
33 Némelyek, mint pl. Rácz Károly (A zarándi egyházmegye története 154 l.) Sipos Imre (a belényesi ref. egyház történetében) kétségbe vonják azt, hogy Szegedi Kis István Békésen tanított; mert Skaricza, Kis István életirója, hőse lakhelyét „Bekenesinum”‐nak írja, ezt pedig ők Belényesre magyarázzák. Ámde helytelenül, mert igaz, hogy Skaricza először Bekenesinumot irt, de mindjárt a következő kikezdésben kijavítja azt „Bekesinum”‐ra, és így nem lehet kétség benne, hogy Békésről beszél. Bekenes és Belényes különben sem egy dolog.
társulatunk egyik évkönyvében (III. kötet) Haan Lajos. 1566-ra körülbelül megvolt az egész
átalakulás; a békésiek elhagyták régi, katholikus vallásukat s előbb lutheranusokká, majd egy
pár évtized mulva kálvinistákká lettek.
Természetes, hogy mint másutt, éppen úgy itt is számos ok működött közre eme nagy változás előidézésében. — Első volt, a mit már említettünk, a békési nép elégedetlensége az idegen, rájuk tukmált katholikus papokkal. A második volt, hogy ez idegen papok nem védelmezték lelkesen a katholikus vallást. Következtetjük ezt abból, hogy e papok a javadalom elnyerésekor irásbeli kötelezvényt állítottak ki magukról, melyben fogadják, hogy peres ügyekben nem folyamodnak az egyházi törvényszékekhez, és így a kath. egyház egyik, akkor még érvényben levő kiváltságáról lemondanak. Ezt követelte tőlük a lutheranus érzelmű Brandenburgi György. Hogy gondolhatnók már most lelkes védelmezőnek az olyan embert, a ki egyháza egyik kiváltságát mindjárt működése kezdetén elárulja? A harmadik ok volt, hogy az új vallás elterjesztése mellett olyan hatalmas emberek léptek föl, mint Mágócsy Gáspár, Kerecsényi László, gyulai várkormányzók, Békésmegye főispánjai, továbbá az utóbbinak testvére Kerecsényi Mátyás. Ez volt az, a ki a Bold. Szűz tiszteletére szentelt békési kápolna birtokait Muronyban és Hosszúaszón lefoglalta34, s ez által a kath. papot a megélhetés eszközeitől megfosztotta s a kath. istenitisztelet megszüntetését okozta. Mai fogalmaink szerint ez persze különös, de változnak az idők, változnak az emberek. A dolog természete is sejteti, de meg kétségtelen bizonyitékunk is van rá, hogy e régi nagy urak annyira erőszakoskodók valának e téren, hogy még világi kath. ember sem maradhatott nyugton e tájékon, annál kevésbé kath. pap.35
1550. táján a régi Békés elérte emelkedése tetőpontját. Lakosainak száma körülbelül 3000, telkes gazdáinak száma 256 volt. Azonkivül most már valóban város volt, mert lakossága nem csupa földmivelő jobbágyokból állott, hanem vagyonos iparosokból és kereskedőkből is, és ezek közül nem egy a külföldi egyetemeken neveltette fiát. Fölébredt tehát a lakosságban az érdeklődés a tudomány és művészetek iránt.
Sajnos, hogy épen ekkor jött a török hódítás. Ez rnegsemmisíté a legszebb reményeket s a várost a haladás magaslatáról a sülyedés lejtőjére sodorta.
1563. pünkösd ünnepe volt azon nap, a melyen Békés városa a török pusztítás ostorát először érezte. Lehet, hogy már hamarább is jártak itt a török portyázó csapatok, de arról nincs tudomásunk. Az 1563-ikiról azonban a leghitelesebb tanú Kerecsényi László, gyulai várkormányzó, tanúskodik. Mint valami fergeteg, törtek be a városba a gyors török lovasok, a jórészt fegyvertelen lakosok nem birtak ellenállani, minden akadály nélkül szedték tehát össze az értékesebb tárgyakat, pénzt, ruhát, s mielőtt a megréműlt lakosság a gyulai őrségnek hírt adhatott volna, vagy azok segítségre jöhettek volna, gyorsan elillantak.
Különös eset fordúlt elő ezen, most leirt rablás alkalmával Békésen. Máskor a törökök, ha tehetősebb embert előtaláltak, erőszakkal vitték el magukkal, ekkor pedig egy békési gazdag ember, Mező Ferencz nevű kereskedő nejével és gyermekeivel együtt önként ment a törökökkel. Elszökött pedig azért, mert a magyar földön sok volt már a rováson, és vagyonát oly gonosz úton szerezte, hogy a gyulai várkormányzó már régen tömlöczbe vetette volna, de egy nagy akadály jött közbe. A gazdag ember pénzével úgy megnyerte a pozsonyi kamara embereit, hogy azok ajánlatára I. Ferdinánd király őt nemes emberré tette. Ennélfogva csak törvényes úton, hosszas perlekedéssel lehetett volna őt megfogni.36 1563-iki elszökésével is nagy kárt okozott többek közt Kerecsényi Lászlónak, mert ez több mint 4000 frtot adott át neki, hogy Zrínyi Miklósnak és Székely Lukácsnak elvigye s Mező a helyett, hogy kifizette volna, elszökött vele. A sikkasztók fajtája tehát már régen megvolt, csak a neve új. Mező Ferencz különben vagy legalább neje egyike volt a protestáns vallás egyik buzgó
Természetes, hogy mint másutt, éppen úgy itt is számos ok működött közre eme nagy változás előidézésében. — Első volt, a mit már említettünk, a békési nép elégedetlensége az idegen, rájuk tukmált katholikus papokkal. A második volt, hogy ez idegen papok nem védelmezték lelkesen a katholikus vallást. Következtetjük ezt abból, hogy e papok a javadalom elnyerésekor irásbeli kötelezvényt állítottak ki magukról, melyben fogadják, hogy peres ügyekben nem folyamodnak az egyházi törvényszékekhez, és így a kath. egyház egyik, akkor még érvényben levő kiváltságáról lemondanak. Ezt követelte tőlük a lutheranus érzelmű Brandenburgi György. Hogy gondolhatnók már most lelkes védelmezőnek az olyan embert, a ki egyháza egyik kiváltságát mindjárt működése kezdetén elárulja? A harmadik ok volt, hogy az új vallás elterjesztése mellett olyan hatalmas emberek léptek föl, mint Mágócsy Gáspár, Kerecsényi László, gyulai várkormányzók, Békésmegye főispánjai, továbbá az utóbbinak testvére Kerecsényi Mátyás. Ez volt az, a ki a Bold. Szűz tiszteletére szentelt békési kápolna birtokait Muronyban és Hosszúaszón lefoglalta34, s ez által a kath. papot a megélhetés eszközeitől megfosztotta s a kath. istenitisztelet megszüntetését okozta. Mai fogalmaink szerint ez persze különös, de változnak az idők, változnak az emberek. A dolog természete is sejteti, de meg kétségtelen bizonyitékunk is van rá, hogy e régi nagy urak annyira erőszakoskodók valának e téren, hogy még világi kath. ember sem maradhatott nyugton e tájékon, annál kevésbé kath. pap.35
1550. táján a régi Békés elérte emelkedése tetőpontját. Lakosainak száma körülbelül 3000, telkes gazdáinak száma 256 volt. Azonkivül most már valóban város volt, mert lakossága nem csupa földmivelő jobbágyokból állott, hanem vagyonos iparosokból és kereskedőkből is, és ezek közül nem egy a külföldi egyetemeken neveltette fiát. Fölébredt tehát a lakosságban az érdeklődés a tudomány és művészetek iránt.
Sajnos, hogy épen ekkor jött a török hódítás. Ez rnegsemmisíté a legszebb reményeket s a várost a haladás magaslatáról a sülyedés lejtőjére sodorta.
1563. pünkösd ünnepe volt azon nap, a melyen Békés városa a török pusztítás ostorát először érezte. Lehet, hogy már hamarább is jártak itt a török portyázó csapatok, de arról nincs tudomásunk. Az 1563-ikiról azonban a leghitelesebb tanú Kerecsényi László, gyulai várkormányzó, tanúskodik. Mint valami fergeteg, törtek be a városba a gyors török lovasok, a jórészt fegyvertelen lakosok nem birtak ellenállani, minden akadály nélkül szedték tehát össze az értékesebb tárgyakat, pénzt, ruhát, s mielőtt a megréműlt lakosság a gyulai őrségnek hírt adhatott volna, vagy azok segítségre jöhettek volna, gyorsan elillantak.
Különös eset fordúlt elő ezen, most leirt rablás alkalmával Békésen. Máskor a törökök, ha tehetősebb embert előtaláltak, erőszakkal vitték el magukkal, ekkor pedig egy békési gazdag ember, Mező Ferencz nevű kereskedő nejével és gyermekeivel együtt önként ment a törökökkel. Elszökött pedig azért, mert a magyar földön sok volt már a rováson, és vagyonát oly gonosz úton szerezte, hogy a gyulai várkormányzó már régen tömlöczbe vetette volna, de egy nagy akadály jött közbe. A gazdag ember pénzével úgy megnyerte a pozsonyi kamara embereit, hogy azok ajánlatára I. Ferdinánd király őt nemes emberré tette. Ennélfogva csak törvényes úton, hosszas perlekedéssel lehetett volna őt megfogni.36 1563-iki elszökésével is nagy kárt okozott többek közt Kerecsényi Lászlónak, mert ez több mint 4000 frtot adott át neki, hogy Zrínyi Miklósnak és Székely Lukácsnak elvigye s Mező a helyett, hogy kifizette volna, elszökött vele. A sikkasztók fajtája tehát már régen megvolt, csak a neve új. Mező Ferencz különben vagy legalább neje egyike volt a protestáns vallás egyik buzgó
34 Századok 1870. évf. 631 l.
35 Katona: Historia critica regum XXIII. k. 654. l. 36 Pesty: Krassóm. története. IV. k. 83 l.
35 Katona: Historia critica regum XXIII. k. 654. l. 36 Pesty: Krassóm. története. IV. k. 83 l.
terjesztőjének, a mi kitünik ama tettéből, hogy nem sokára a hírneves protestáns predikátort,
Szegedi Kis Istvánt, egy török basa rabságából kiváltotta.37
A török katonák, a kik 1563-ban csak rövid, de szomorú emlékű látogatást tettek Békésen, nemsokára állandó vendégek lettek. Gyula elestével Békés is török kézre jutott, még pedig könnyű szerrel, mert hiszen a várost semmi sem védelmezé, kastélyáról ez időben nincs emlékezet, de, ha meg volt is, katonák nélkül szűkölködött.
1566-tól kezdve Békés története két részre osztható. Egyik rész a város mellett épült török kastély történetéről beszél, a másik rész a városnak a magyar uralomhoz való viszonyát és belső történetét tárja elénk.
Lássuk előbb az első részt.
Bármint vélekedjünk a török népről és hadseregről, az tagadhatatlan, hogy a XVI. században hadi szempontból jóval fölötte állt a magyarnak. Kitünő lovasai, seregének czélszerü felosztása, a vitézséget és kitartást előmozdító intézkedések stb. jeles hadi néppé tették őket.
Midőn ez új hadi nép a Körös mentét elfoglalta, mindjárt fölismerte, épúgy, mint a régi magyarok, Békésnek hadi szempontból való fontosságát, és ide egy váracskát, akkoriban úgynevezett palánkot építtetett. Nem óriási kőfalakból, hanem sövények közé szorított, széles földbástyákból és az azokat körülvevő mély árkokból állott e váracska; valami különös szép nem lehetett, de erős volt.
Mikor épült? azt biztosan meg nem mondhatjuk. Van azonban egy adatunk, a melyből azt okoskodhatjuk ki, hogy nem sokkal a gyulai vár elfoglalása után. Tudjuk ugyanis, hogy a török seregek, mikor valami háborúra készülődtek, rendesen valamelyik vár vagy palánk körül táboroztak, mig a kirendelt csapatok mind egybegyültek s a háború tettleg megkezdődött, s ime 1576-ban, midőn Erdély és Miksa császár között háború volt készülőben, a fényes porta erősen meghagyta a temesvári beglerbégnek, hogy Békéshez szálljon népével, a budai basának pedig Szolnok mellett kellett táboroznia.38 Ebből következtetjük, hogy a békési palánk 1576-ban már megvolt.
1584-ben nemcsak megvolt, hanem már harczot is látott a békési palánk. Ez évben az egri, ónodi, tokaji és kállai várak őrségének egy része egy kis kalandra összeállván, Békés palánkjára csapott, de a török őrség vigyázása és vitézsége vállalatukat meghiúsította. Ez alkalommal a törökök közül két vitéz tüntette ki magát, u. m. Omar bin Huszein és Behrám Abdullah. Mind a kettő jutalmat kapott bátor magaviseletéért, az első Sár-Bogárdot (Fehér- megyében), a másik több falut Heves vidékén.39
A békési palánk fontosságát semmi sem mutatja jobban, mint a beléje helyezett őrség száma és fizetése. Különös véletlen, hogy az erről szóló török lajstromok egy évi részlete korunkig fönmaradt s ennek alapján a békési palánk főembereit, az őrség különféle nemeit egész részletesen ismertethetjük. Az 1590—91-ik évre (török időszámítás szerint a 999—1000-ik évre, márcziustól—márcziusig) szóló zsoldlajstrom szerint a békési őrség legnagyobb részét a zsoldos lovasok tették. Ezeket törökűl Ulúfedzsiknek nevezték, és odákra vagyis tizedekre voltak fölosztva, de a tíz emberből néha egy-egy hiányzott; csapatvezetőik voltak Zülfikár aga, alatta volt 8 oda (tized) lovasság 73 emberrel. A második volt Hasszán aga, alatta volt 5 oda (tized), összesen 49 ember. A zsoldos lovasság száma e szerint 124 ember volt.
Utánok következtek a janicsárok, a kiket a hivatalos török nyelv müsztafizoknak nevezett. Ezek, mint tudjuk, gyalog katonák voltak s a török sereg magvát tették. Ezek tizedeit nem odának, hanem bölüknek hívták, a tizedeseket pedig szerbölüknek. Békésen mindössze 37
A török katonák, a kik 1563-ban csak rövid, de szomorú emlékű látogatást tettek Békésen, nemsokára állandó vendégek lettek. Gyula elestével Békés is török kézre jutott, még pedig könnyű szerrel, mert hiszen a várost semmi sem védelmezé, kastélyáról ez időben nincs emlékezet, de, ha meg volt is, katonák nélkül szűkölködött.
1566-tól kezdve Békés története két részre osztható. Egyik rész a város mellett épült török kastély történetéről beszél, a másik rész a városnak a magyar uralomhoz való viszonyát és belső történetét tárja elénk.
Lássuk előbb az első részt.
Bármint vélekedjünk a török népről és hadseregről, az tagadhatatlan, hogy a XVI. században hadi szempontból jóval fölötte állt a magyarnak. Kitünő lovasai, seregének czélszerü felosztása, a vitézséget és kitartást előmozdító intézkedések stb. jeles hadi néppé tették őket.
Midőn ez új hadi nép a Körös mentét elfoglalta, mindjárt fölismerte, épúgy, mint a régi magyarok, Békésnek hadi szempontból való fontosságát, és ide egy váracskát, akkoriban úgynevezett palánkot építtetett. Nem óriási kőfalakból, hanem sövények közé szorított, széles földbástyákból és az azokat körülvevő mély árkokból állott e váracska; valami különös szép nem lehetett, de erős volt.
Mikor épült? azt biztosan meg nem mondhatjuk. Van azonban egy adatunk, a melyből azt okoskodhatjuk ki, hogy nem sokkal a gyulai vár elfoglalása után. Tudjuk ugyanis, hogy a török seregek, mikor valami háborúra készülődtek, rendesen valamelyik vár vagy palánk körül táboroztak, mig a kirendelt csapatok mind egybegyültek s a háború tettleg megkezdődött, s ime 1576-ban, midőn Erdély és Miksa császár között háború volt készülőben, a fényes porta erősen meghagyta a temesvári beglerbégnek, hogy Békéshez szálljon népével, a budai basának pedig Szolnok mellett kellett táboroznia.38 Ebből következtetjük, hogy a békési palánk 1576-ban már megvolt.
1584-ben nemcsak megvolt, hanem már harczot is látott a békési palánk. Ez évben az egri, ónodi, tokaji és kállai várak őrségének egy része egy kis kalandra összeállván, Békés palánkjára csapott, de a török őrség vigyázása és vitézsége vállalatukat meghiúsította. Ez alkalommal a törökök közül két vitéz tüntette ki magát, u. m. Omar bin Huszein és Behrám Abdullah. Mind a kettő jutalmat kapott bátor magaviseletéért, az első Sár-Bogárdot (Fehér- megyében), a másik több falut Heves vidékén.39
A békési palánk fontosságát semmi sem mutatja jobban, mint a beléje helyezett őrség száma és fizetése. Különös véletlen, hogy az erről szóló török lajstromok egy évi részlete korunkig fönmaradt s ennek alapján a békési palánk főembereit, az őrség különféle nemeit egész részletesen ismertethetjük. Az 1590—91-ik évre (török időszámítás szerint a 999—1000-ik évre, márcziustól—márcziusig) szóló zsoldlajstrom szerint a békési őrség legnagyobb részét a zsoldos lovasok tették. Ezeket törökűl Ulúfedzsiknek nevezték, és odákra vagyis tizedekre voltak fölosztva, de a tíz emberből néha egy-egy hiányzott; csapatvezetőik voltak Zülfikár aga, alatta volt 8 oda (tized) lovasság 73 emberrel. A második volt Hasszán aga, alatta volt 5 oda (tized), összesen 49 ember. A zsoldos lovasság száma e szerint 124 ember volt.
Utánok következtek a janicsárok, a kiket a hivatalos török nyelv müsztafizoknak nevezett. Ezek, mint tudjuk, gyalog katonák voltak s a török sereg magvát tették. Ezek tizedeit nem odának, hanem bölüknek hívták, a tizedeseket pedig szerbölüknek. Békésen mindössze 37
37 Békésmegyei évkönyv III. k. 125 l.
38 Szalay. A magyar történelemhez. 258 l.
39 Kammerer és Velics: A török kincstári defterek 350, 270 ll. Mindenesetre valótlan tehát egy Zülfikár nevű török ágának 1636‐ban írt abbeli tudósítása hogy a békési palánkot a szarvasival együtt „Omer bék kezével építették volt meg.” Mert Cserkesz Omer bék 1595‐ben volt gyulai szandzsákbég, a békési palánk pedig már előbb fennállott.
38 Szalay. A magyar történelemhez. 258 l.
39 Kammerer és Velics: A török kincstári defterek 350, 270 ll. Mindenesetre valótlan tehát egy Zülfikár nevű török ágának 1636‐ban írt abbeli tudósítása hogy a békési palánkot a szarvasival együtt „Omer bék kezével építették volt meg.” Mert Cserkesz Omer bék 1595‐ben volt gyulai szandzsákbég, a békési palánk pedig már előbb fennállott.
volt. Tiszteik valának Ibrahim aga, és helyettesei Piri kiája meg Hüsszein kiája. Közéjük
sorolja még a zsoldlajstrom Haszszán nevű szertopcsit vagyis pattantyús tizedest, a miből
láthatjuk, hogy a békési palánknak ágyúi is voltak, továbbá Khurrem papot vagy inkább
müezzint. Ez utóbbi azt is mutatja, bár a dolog természetéből is következtethettük volna, hogy
a törököknek a békési palánkban mecsetük is volt.
A gyalogsághoz tartoztak még az önkéntes azáb nevű katonák. Ezek közül 38 ember volt Békésen három tiszt alatt, kiknek neveik: Mohammed aga, Hamza kiája és Ferhád reisz. Az utóbbi tiszti nevet a magyarok egyszerűen »réz«-nek ejtették ki.
A békési gyalogság e szerint összesen 75, tisztekkel együtt 83 emberből állott.
A lovasságnak volt még egy kiegészítő része. Ezek voltak a martalóczok; mindenféle szedett-vetett nép, nagyobb részt ráczok, vagy más délszlávok. Békésen volt 29 ember két tiszt u. m. Malkocs aga és Juszuf szermája (százados!) vezetése alatt.
Ezekkel együtt a békési őrség száma 238-ra rúgott. — Ha már most tekintetbe vesszük, hogy az aradi palánkban csak 32, Világosvártt 37, Tót-Váradján 58 emberből állott az őrség, el kell ismernünk, hogy a békési palánkot a török katonai hatóság igen fontos pontnak tekíntette. A szarvasi palánkban is kevesebb volt a katonaság 43 emberrel, mint Békésen, sőt Lippán nem palánk, hanem vár és szandzsákbég volt, még se érte el az őrség száma a békési palánkéét, mert itt csak 229 ember volt.40
Ha a békési őrségben a gyalogság és lovasság számát összehasonlítjuk, azonnal szemünkbe ötlik az aránytalanság. Gyulán az őrség több mint fele gyalog, itt pedig csak 83 gyalog és 155 lovas volt. Ezen számarány maga is világosan mutatja, hogy a békési palánk nem védelmi pont volt mert épen csak annyi gyalogot helyeztek belé, amennyi ez erősséget kisebb kóborló csapatok fölverése ellen megvédheti, de már nagyobb, rendezett sereggel szembe nem szállhat. A lovasok száma mutatja, hogy inkább támadó pont volt ez a békési palánk, a honnan mint egy török mondá, a törökök a »pogányokra (már mint a magyarokra) csatázhatnak.«41
Meg is cselekedték ezt a békési törökök bővebben a soknál. 1590-ben mindjárt az év elején, még január havában, a szolnoki és erdőhegyi törökökkel egyesülvén a biharmegyei Gyapjú falura rontottak, azt kirabolták és csak férfiakban 47 rabot vittek el, az asszonyokon és gyermekeken kivül.42 A következő szeptember hónapban pedig a békési törökök is részt vettek a szept. 16-án Zsáka, Furta körül vívott csatában. A törökök 1000-en voltak, a magyar erdélyrészi lovasok csak 200-an; természetes tehát, hogy a magyarok vesztettek. Egészen körül fogták a törökök a kis magyar csapatot, s jó részét levágták, más részét rabúl ejtették, úgy hogy hírmondó is alig szaladt el belőlök.43
A következő 1591-ik évben a kalandra, rablásra kész békési törökök uj pusztítást víttek végbe. Egy gyulai töröknek, Ali deák nevezetűnek, vezérlete alatt a biharmegyei és Toldy Miklós születéséről hires Nagyfalu helységet támadták meg. E helység hajdan Cséfa és Gyapjú körül feküdt, minden segítségtől távol esett, könnyen boldogultak tehát. Elvíttek 22 embert rabúl, azonkivül sok pénzt, barmot stb.44 A rabokat a váradi főtisztek közben járására nem sokára eleresztették ugyan, de tökéletes kárpótlás aligha következett be.
Ezen pár adatból is megítélhetjük, hogy mi volt a törökök kezében a békési palánk? Valóságos rabló fészek. Hiszen, ha igy bántak a törökök az erdélyi fejedelem földével, a kinek tartományához Biharmegye tartozott, s a ki a török szultán adófizetője volt, elképzelhetjük mily kegyetlenül bántak Szabolcs, Borsod, Heves megyék területével, amely a magyar királyé (vagy mint akkor mondák a németé) volt! Hány szegény magyar rab könnye
A gyalogsághoz tartoztak még az önkéntes azáb nevű katonák. Ezek közül 38 ember volt Békésen három tiszt alatt, kiknek neveik: Mohammed aga, Hamza kiája és Ferhád reisz. Az utóbbi tiszti nevet a magyarok egyszerűen »réz«-nek ejtették ki.
A békési gyalogság e szerint összesen 75, tisztekkel együtt 83 emberből állott.
A lovasságnak volt még egy kiegészítő része. Ezek voltak a martalóczok; mindenféle szedett-vetett nép, nagyobb részt ráczok, vagy más délszlávok. Békésen volt 29 ember két tiszt u. m. Malkocs aga és Juszuf szermája (százados!) vezetése alatt.
Ezekkel együtt a békési őrség száma 238-ra rúgott. — Ha már most tekintetbe vesszük, hogy az aradi palánkban csak 32, Világosvártt 37, Tót-Váradján 58 emberből állott az őrség, el kell ismernünk, hogy a békési palánkot a török katonai hatóság igen fontos pontnak tekíntette. A szarvasi palánkban is kevesebb volt a katonaság 43 emberrel, mint Békésen, sőt Lippán nem palánk, hanem vár és szandzsákbég volt, még se érte el az őrség száma a békési palánkéét, mert itt csak 229 ember volt.40
Ha a békési őrségben a gyalogság és lovasság számát összehasonlítjuk, azonnal szemünkbe ötlik az aránytalanság. Gyulán az őrség több mint fele gyalog, itt pedig csak 83 gyalog és 155 lovas volt. Ezen számarány maga is világosan mutatja, hogy a békési palánk nem védelmi pont volt mert épen csak annyi gyalogot helyeztek belé, amennyi ez erősséget kisebb kóborló csapatok fölverése ellen megvédheti, de már nagyobb, rendezett sereggel szembe nem szállhat. A lovasok száma mutatja, hogy inkább támadó pont volt ez a békési palánk, a honnan mint egy török mondá, a törökök a »pogányokra (már mint a magyarokra) csatázhatnak.«41
Meg is cselekedték ezt a békési törökök bővebben a soknál. 1590-ben mindjárt az év elején, még január havában, a szolnoki és erdőhegyi törökökkel egyesülvén a biharmegyei Gyapjú falura rontottak, azt kirabolták és csak férfiakban 47 rabot vittek el, az asszonyokon és gyermekeken kivül.42 A következő szeptember hónapban pedig a békési törökök is részt vettek a szept. 16-án Zsáka, Furta körül vívott csatában. A törökök 1000-en voltak, a magyar erdélyrészi lovasok csak 200-an; természetes tehát, hogy a magyarok vesztettek. Egészen körül fogták a törökök a kis magyar csapatot, s jó részét levágták, más részét rabúl ejtették, úgy hogy hírmondó is alig szaladt el belőlök.43
A következő 1591-ik évben a kalandra, rablásra kész békési törökök uj pusztítást víttek végbe. Egy gyulai töröknek, Ali deák nevezetűnek, vezérlete alatt a biharmegyei és Toldy Miklós születéséről hires Nagyfalu helységet támadták meg. E helység hajdan Cséfa és Gyapjú körül feküdt, minden segítségtől távol esett, könnyen boldogultak tehát. Elvíttek 22 embert rabúl, azonkivül sok pénzt, barmot stb.44 A rabokat a váradi főtisztek közben járására nem sokára eleresztették ugyan, de tökéletes kárpótlás aligha következett be.
Ezen pár adatból is megítélhetjük, hogy mi volt a törökök kezében a békési palánk? Valóságos rabló fészek. Hiszen, ha igy bántak a törökök az erdélyi fejedelem földével, a kinek tartományához Biharmegye tartozott, s a ki a török szultán adófizetője volt, elképzelhetjük mily kegyetlenül bántak Szabolcs, Borsod, Heves megyék területével, amely a magyar királyé (vagy mint akkor mondák a németé) volt! Hány szegény magyar rab könnye
40 Kammerer és Velics: Török kincstári defterek 378 és kk. ll.
41 Békésmegyei oklevéltár II. k. 224 l.
42 U. o. II. k. 200, 201 ll.
43 Békésmegyei oklevéltár II. k. 202—3 ll.
44 U.o.II.k.210l.
42 U. o. II. k. 200, 201 ll.
43 Békésmegyei oklevéltár II. k. 202—3 ll.
44 U.o.II.k.210l.
öntözé e palánk durva börtöneit, hány szegény özvegy, árva átka szállott a rabló fészek
pusztító lakóira, ki tudná megmondani?
Midőn Báthory Zsigmond, Erdély ifjú fejedelme, a megrablottak, elhurczoltak jajjait hallá, népe nyomorát, a szüntelen tartó, igazságtalan támadásokat tapasztalá, nem csoda, ha ifjú szívében a részvét oly lángra kapott, hogy elvetve a hideg, fontolgató politikusok tanácsait, megöletve az útban levő törökpártiakat, fegyvert ragadott, véget vetett annak az áldástalan békének, amely rosszabb volt a háborúnál és csak a magyarságot fogyasztá. Megmutatta lelkes seregével, hogy a török nem győzhetetlen, vissza csatolt országához 4 vármegyét és bátor föllépése által a tiszántúli magyarságnak megmentője lőn.
Az 1595-ik évben Tiszántúl vívott csaták egyik, bár csak közvetett eredménye volt, hogy a békési palánk, a magyarság megrontóinak egyik fészke, elpusztult a föld színéről. Amint ugyanis a győzelmes hadsereg Lippát ostromlá, a gyulai várnak ujonnan kinevezett szandzsákbégje Cserkesz Omer elhatározta, hogy minden erejét a gyulai vár védelmére pontosítja össze és e végből lerontatta a békési palánkot, fölégette a fakerítéseket, elhányatta a sánczokat s az őrséget Gyulára rendelvén, az ágyúkat Gyulára hozatta.45
Igy pusztult el rövid, de káros fennállás után a békési palánk 1595-ben. A háború megszünése után 1620 körül ujra fölépítették ugyan a törökök, de ekkor már csak árnyéka volt a réginek. 1626—1627-ről újra fennmaradt a békési új palánkba helyezett őrség zsoldlajstroma. Ebből látjuk, hogy mindössze 45 ember volt benne, azok közt 42 lovas, 3 pattantyús, gyalog egy sem. A lovasok tisztei voltak Musztafa aga és Ahmed alemdár (zászlótartó); a pattantyúsok mind tisztek voltak: Zulfikár, helyettese Gazánfer kiája és Musztafa Zulfikár tizedes (szerbölük.)46
A zsold lajstrom nem említi a janicsár vagy azáb katonákat, nem említi a török papot (müezzin), s azért bátran állíthatjuk, hogy ez a második török palánk Békésen inkább csak katonai állomás volt, mintsem erősség. És csakugyan nem sokára odahagyták a törökök Békést. 1636-ban már nem volt meg a palánk. Egy Zülfikár nevű török aga 1636-ban erősen biztatta ugyan a budai pasát, hogy építtesse meg újra; de szava kárba veszett.47 Megfogamzott a sok átok a békési palánk fölött; elpusztult úgy, hogy kő se mutatja helyét, még azt se tudjuk meghatározni, hogy vajjon a mai kastélyzugban volt-e vagy másutt?
Békési földbe ültetett, de idegen növény volt az a békési palánk, a melynek gyászos történetét most előadtuk. Hála Isten, nem fogamzott meg, elveszett mielőbb. De a város, a melynek területén állott, s annak lakosai Isten jóvoltából tovább is megmaradtak, pedig őket bástyák, sánczok, árkok nem védelmezék, s hozzá még óriási szorongattatásokon és nyomorúságokon mentek keresztül.
Ilyen volt először is az, hogy a város lakosai két felé adóztak. Fizetett adót a töröknek, fizetett a magyarnak. A jó magyar nép annyira ragaszkodott a magyar hazához, hogy nem tagadta meg tőle kötelességeit még akkor sem, a mikor a török nyakán ült. Régi urai elfutottak ugyan, de a volt jobbágyok továbbra is elismerték földesuraságát és fizették neki a kilenczedet természetben vagy kialkudott készpénzben.
Békés is így járt. Ki volt török ura? arról hallgatnak az adatok, valószínűleg a török kincstár, mert a gazdagabb városokat mindig a török császár számára foglalták le. Már pedig Békés az volt.
Magyar részről, mihelyt Gyula vára elbukott, és így Békés város adója, szolgálmányai többé nem voltak szükségesek annak fentartására, ketten-hárman is kérték annak földesuraságát az egri vár főkapitányától. Ettől pedig azért kérték, mert Gyula várának elestével az ahhoz tartozó birtokok, faluk, városok jövedelmei az egri vár fentartására rendeltettek és az ő közbenjárására, javaslatára egyes kisebb jövedelmű helyek jutalmul és fizetésül az egri
Midőn Báthory Zsigmond, Erdély ifjú fejedelme, a megrablottak, elhurczoltak jajjait hallá, népe nyomorát, a szüntelen tartó, igazságtalan támadásokat tapasztalá, nem csoda, ha ifjú szívében a részvét oly lángra kapott, hogy elvetve a hideg, fontolgató politikusok tanácsait, megöletve az útban levő törökpártiakat, fegyvert ragadott, véget vetett annak az áldástalan békének, amely rosszabb volt a háborúnál és csak a magyarságot fogyasztá. Megmutatta lelkes seregével, hogy a török nem győzhetetlen, vissza csatolt országához 4 vármegyét és bátor föllépése által a tiszántúli magyarságnak megmentője lőn.
Az 1595-ik évben Tiszántúl vívott csaták egyik, bár csak közvetett eredménye volt, hogy a békési palánk, a magyarság megrontóinak egyik fészke, elpusztult a föld színéről. Amint ugyanis a győzelmes hadsereg Lippát ostromlá, a gyulai várnak ujonnan kinevezett szandzsákbégje Cserkesz Omer elhatározta, hogy minden erejét a gyulai vár védelmére pontosítja össze és e végből lerontatta a békési palánkot, fölégette a fakerítéseket, elhányatta a sánczokat s az őrséget Gyulára rendelvén, az ágyúkat Gyulára hozatta.45
Igy pusztult el rövid, de káros fennállás után a békési palánk 1595-ben. A háború megszünése után 1620 körül ujra fölépítették ugyan a törökök, de ekkor már csak árnyéka volt a réginek. 1626—1627-ről újra fennmaradt a békési új palánkba helyezett őrség zsoldlajstroma. Ebből látjuk, hogy mindössze 45 ember volt benne, azok közt 42 lovas, 3 pattantyús, gyalog egy sem. A lovasok tisztei voltak Musztafa aga és Ahmed alemdár (zászlótartó); a pattantyúsok mind tisztek voltak: Zulfikár, helyettese Gazánfer kiája és Musztafa Zulfikár tizedes (szerbölük.)46
A zsold lajstrom nem említi a janicsár vagy azáb katonákat, nem említi a török papot (müezzin), s azért bátran állíthatjuk, hogy ez a második török palánk Békésen inkább csak katonai állomás volt, mintsem erősség. És csakugyan nem sokára odahagyták a törökök Békést. 1636-ban már nem volt meg a palánk. Egy Zülfikár nevű török aga 1636-ban erősen biztatta ugyan a budai pasát, hogy építtesse meg újra; de szava kárba veszett.47 Megfogamzott a sok átok a békési palánk fölött; elpusztult úgy, hogy kő se mutatja helyét, még azt se tudjuk meghatározni, hogy vajjon a mai kastélyzugban volt-e vagy másutt?
Békési földbe ültetett, de idegen növény volt az a békési palánk, a melynek gyászos történetét most előadtuk. Hála Isten, nem fogamzott meg, elveszett mielőbb. De a város, a melynek területén állott, s annak lakosai Isten jóvoltából tovább is megmaradtak, pedig őket bástyák, sánczok, árkok nem védelmezék, s hozzá még óriási szorongattatásokon és nyomorúságokon mentek keresztül.
Ilyen volt először is az, hogy a város lakosai két felé adóztak. Fizetett adót a töröknek, fizetett a magyarnak. A jó magyar nép annyira ragaszkodott a magyar hazához, hogy nem tagadta meg tőle kötelességeit még akkor sem, a mikor a török nyakán ült. Régi urai elfutottak ugyan, de a volt jobbágyok továbbra is elismerték földesuraságát és fizették neki a kilenczedet természetben vagy kialkudott készpénzben.
Békés is így járt. Ki volt török ura? arról hallgatnak az adatok, valószínűleg a török kincstár, mert a gazdagabb városokat mindig a török császár számára foglalták le. Már pedig Békés az volt.
Magyar részről, mihelyt Gyula vára elbukott, és így Békés város adója, szolgálmányai többé nem voltak szükségesek annak fentartására, ketten-hárman is kérték annak földesuraságát az egri vár főkapitányától. Ettől pedig azért kérték, mert Gyula várának elestével az ahhoz tartozó birtokok, faluk, városok jövedelmei az egri vár fentartására rendeltettek és az ő közbenjárására, javaslatára egyes kisebb jövedelmű helyek jutalmul és fizetésül az egri
45 Békésmegyei oklevéltár II. k. 224 l.
46 Kammerer és Velics i. m. 423 l.
47 Békésmegyei oklevéltár II. k. 223—5 ll.
46 Kammerer és Velics i. m. 423 l.
47 Békésmegyei oklevéltár II. k. 223—5 ll.
vitézek közt szétosztattak. — Békés sokkal nagyobb jövedelmű hely volt, hogysem az egri
főkapitány egynek odaadhatta volna; hanem segített magán: 3—4 részre osztotta a várost, és
így a jövedelem több részre szakadván, egy-egy darabot oda adhatott kedvelt katonájának.
A szegénység nagy csábító, mondták a régiek. És közmondásuk a XVI. század utolsó
tizedeiben is igaznak bizonyult. Az egri, ónodi, kállai katonák, bízván abban, hogy ők
Békésmegyéhez elég közel laknak, és így a nekik adott jószágok jövedelmét könnyebben
behajthatják, egymásután kérték az uratlanúl maradt gyulai várbirtokokat, s közben egymás
ellen áskálódtak, az adományosokat birtokuktól megfosztani törekedtek. Igy igyekeztek
kitúrni Békés birtokából is az első adományosokat Szénássy István és Vitéz János egri katona
tisztek, az egyik 1572. előtt, a másik 1573-ban.48 De egyik se ért czélt, Szénássy igen nagyra
nézett; az érdemei hihetőleg nem voltak elég nagyok Békés város jövedelmeihez; Vitéz János,
(a ki különben még azt sem tudta, hogy Békés nem falu, hanem város), ott volt ugyan az egri
híres ostromnál 1552-ben s állítólag nagy nyomorúságban élt, de másrészt az esztergami
érsek, Verancsics Antal, oly hidegen ajánlotta őt a király ő Felségének49, hogy
folyamodványát félretették. Verancsics 18 évig volt Egerben, az ottani viszonyokat jól
ismerte és így értesítésére sokat adtak.
Igy történt, hogy Békés városnak a magyar részről még 1581-ben is három földesura volt.
Egyiket közülök Székely Pálnak hívták és egri hadnagy volt. Jókora jövedelmet adtak neki a
békésiek, mert nagyon elkeseredett, midőn az egri főkapitány, Kollonics Bertalan, őt régi
birtokából kivetette és a jászai hiteles helyen keményen tiltakozott az erőszakoskodó ellen.50
A XVI. század végén kitört török háborúban óriási csapás érte Békés városát. 1596 elején
tatárok jöttek a törökök segítségére s ezeket addig, míg kitavaszodik és a hadjáratot meg lehet
kezdeni, a Körös-Maros közén helyezték el. A tatárok azzal hálálták meg a szállásadást, hogy
az egész vidéket, különösen Békés városát kegyetlenűl földúlták.51 A szegény békésiek sírva
néztek távozó vendégeik után.
A mint a háborúnak vége lett, Békés városa egészen új földesurakat kapott. Eger 1596-ban a
török kezére jutván, Békésmegye nagyon távol esett a magyar király területétől; ellenben
Boros-Jenő várának és a sarkadi kastélynak elfoglalásával megyénk egészen határos lett az
erdélyi fejedelemséggel. E megváltozott területi viszonyoknak természetes következménye az
lőn, hogy Békésmegye ezentúl nem magyar, hanem erdélyi hódoltság lett, vagyis a területén
fekvő falvakat nem a magyar király, hanem az erdélyi fejedelem adományozta.
Volt ez időben Sarkadon egy Veres Márton nevű kapitány. Ez tudván azt, hogy Békés és
Sarkad közelsége révén, ha kell, erőszakkal is behajthatja a békésiekre kivetett évi
szolgálmányokat, Báthory Gábor erdélyi fejedelemtől elkérte Békés egy részét adományba.
Báthory meghallgatta kérését és 1609-ben neki adta Békés felét. Ez időtől kezdve aztán Békés
földesurai gyakran változtak. 1609-ben birták Dobozi Veres Márton és Nádudvary János;
1620-ban Nádudvary János és Kassay Márton. 1640 előtt megint volt egy új földesura: Teleky
Mihály. 1649 előtt pár évvel Nádudvary István az egész várost a maga kezére kerítette, de
nem sokára fiú örökös nélkül múlván ki, Békés városa az erdélyi fejedelemre szállott. 1649-
ben II. Rákóczy György az ő birtokrészét özv. Teleky Jánosnénak, szül. Bornemisza Annának
zálogosítá el 1000 forintért.52
48 A Fráter család levéltára. Békésmegyei évkönyv. XIV. k. 32 l. és Békésmegyei oklevéltár II. k. 153 l.
49 Békésmegyei oklevéltár II. k. 154 l.
50 Haan L. Békésvármegye Hajdana. 129 l.
51 Baronyai Decsi János históriája. (Magyar tört. emlékek. II. oszt. XVII. k. 253 l.)
52 V. ö. Békésmegyei oklevéltár I. k. 215, 220, 226, 241 ll. és Mogyoróssy: Gyula hajdan és most. 234 l. — Mily feledékenyek az emberek! Az 1649‐iki fejedelmi adománylevél azt mondja, hogy Báthory Gábor az egész Békés városát Nádudvary Istvánnak adta. Pedig magának Báthory Gábornak leveleiből kitünik, hogy ez nem igaz. 40 esztendő elég volt rá, hogy a régi földesurakat elfelejtsék.
50 Haan L. Békésvármegye Hajdana. 129 l.
51 Baronyai Decsi János históriája. (Magyar tört. emlékek. II. oszt. XVII. k. 253 l.)
52 V. ö. Békésmegyei oklevéltár I. k. 215, 220, 226, 241 ll. és Mogyoróssy: Gyula hajdan és most. 234 l. — Mily feledékenyek az emberek! Az 1649‐iki fejedelmi adománylevél azt mondja, hogy Báthory Gábor az egész Békés városát Nádudvary Istvánnak adta. Pedig magának Báthory Gábornak leveleiből kitünik, hogy ez nem igaz. 40 esztendő elég volt rá, hogy a régi földesurakat elfelejtsék.
Ezen földesurak azonban soha sem laktak Békésen, egy részök tán még nem is látta Békés
városát. Épen ezért nem követelhették, vagy ha követelték, hiába követelték az összes
jobbágyi szolgálatokat. Továbbá nem gyakorolhatták a rendes földesuri jogokat: a kisebb
ügyekben való biráskodást, bormérést és így tovább. E helyett megalkudtak egy bizonyos
összegben és ezt a békésiek évenként a földesúrnak megfizették, s aztán többé semmi közük
sem volt egymáshoz.53
Azonkívül, a mint tudjuk, Békésmegye mint közigazgató és igazságszolgáltató testület megszünt; a megyei tiszteknek több mint száz esztendeig színét se látták Békésen. A földesúrnak nem gyakorolható jogai, a megyei tisztek teendői mind-mind a város elöljáróságára szállottak; a közigazgatás, a peres ügyek elintézése, az adókivetés és behajtás egyedül az elöljáróság kezében volt.
Ez által Békés városa függetlenségre és önállóságra tett szert. Ez pedig igen áldásos lőn az egész lakosságra. Szoros összetartásra kényszerítette őket, önvédelemre, okos körültekintésre szoktatta a lakosságot és elöljáróságot, és képessé tette őket arra, hogy annyi fergeteget kiállhassanak s rábirta őket arra, hogy ha elűzték őket, újra visszajőjjenek a békési földre, mert itt olyasmit élveztek, a mit másutt nem találtak: szabadságot, függetlenséget.
Ezen viszonyok tűrhetővé tették Békés lakosainak helyzetét a török uralom alatt. 1600-tól 1690-ig a város nemcsak fennállott, hanem némi tekintetben gyarapodott is. Mert a körülötte fekvő kis falvak lakossága egy magában nem birván megvédelmezni magát, Békésre költözött; ők maguk a népesség számát, határuk a békési határt gyarapították. Körülbelül így járt Csatár, Verebes és Csarna. Ha pedig az elpusztult falunak földesura volt, akkor a békésiek attól kivették bérbe az üres határt, s ez által jogczímet nyertek arra, hogy az a jókora darab föld majdan határukhoz csatoltassék.
Igy példáúl a Békéstől nyugatra fekvő, hajdan népes Gyúr falu elpusztulván, a békésiek vették ki bérbe a gyúri földeket a Károlyiaktól még 1670 előtt. 1670-ben a bérletidő kitelvén, a békésiek Lente Jánost küldék föl Ócsva-Apátiba Károlyi Lászlóhoz, hogy újra bérelje ki a gyúri földeket. Meg is alkudtak 20 tallérba. Mivel pedig 20 tallérral még adósak voltak a békésiek, a következő Szent-György napra 40 tallért és kamatúl két tallért kellett fizetniök.54
Mivel akkor véletlenül (?) Berény is lakatlan hely volt, egyúttal ennek földére nézve is alkut kezdett Lente János uram. Azonban reménység volt ahhoz, hogy Berény nem sokára megépül (vagyis lakosai visszajönnek), s azért csak annyiba egyezett belé Károlyi László, hogy minden békési ember, a ki berényi földön szánt, 1 tallért fizet. Sokáig nem is használhatták a békésiek e szabadalmat, mert 1672-ben Berény újra lakosokat kapott.55
A gyúri és berényi földek bérlete mutatja, mekkora nehézségekkel kellett a békési előljáróságokkal megküzdeniök, s milyen bajosak voltak itt az állapotok! A békésiek fizettek e földekért azon töröknek, ki azt timárúl (hűbérűl) kapta, fizettek Károlyi Lászlónak, az elpusztúlt falvak magyar földesurának, s ráadásúl még nem is igen használhatták, mert Wesselényi Ferencz nádor meg sem vizsgálva, van-e törvényes ura Gyúrnak és Berénynek, 1662-ben odaajándékozta azokat 4 ónodi katonának, Inczédi Mátyásnak, Marosi Istvánnak, Galaczi Miklósnak és Gombos Györgynek. Ezek már most szintén követelték, hogy nekik a haszonbérlő békésiek és doboziak évi bért fizessenek. Mivel pedig ezek ezt nem akarták megtenni, 1667. május elején lejöttek a Kis Ujszállás mellett fekvő Kolbász nevű faluba, és onnan kemény, fenyegető levelet írtak a békésieknek és doboziaknak, hogy Berény és Gyúr felé szántani vagy kaszálni ne merjenek. Egyúttal megparancsolják, hogy egy-kettő közűlök hozzájok menjen, bizonyára azért, hogy valami haszonbér fizetését tőlök kicsikarják.56 Hogy fenyegetődzésüknek nyomatékot adjanak, egy Fodor Pál nevű katonájuk többed magával
Azonkívül, a mint tudjuk, Békésmegye mint közigazgató és igazságszolgáltató testület megszünt; a megyei tiszteknek több mint száz esztendeig színét se látták Békésen. A földesúrnak nem gyakorolható jogai, a megyei tisztek teendői mind-mind a város elöljáróságára szállottak; a közigazgatás, a peres ügyek elintézése, az adókivetés és behajtás egyedül az elöljáróság kezében volt.
Ez által Békés városa függetlenségre és önállóságra tett szert. Ez pedig igen áldásos lőn az egész lakosságra. Szoros összetartásra kényszerítette őket, önvédelemre, okos körültekintésre szoktatta a lakosságot és elöljáróságot, és képessé tette őket arra, hogy annyi fergeteget kiállhassanak s rábirta őket arra, hogy ha elűzték őket, újra visszajőjjenek a békési földre, mert itt olyasmit élveztek, a mit másutt nem találtak: szabadságot, függetlenséget.
Ezen viszonyok tűrhetővé tették Békés lakosainak helyzetét a török uralom alatt. 1600-tól 1690-ig a város nemcsak fennállott, hanem némi tekintetben gyarapodott is. Mert a körülötte fekvő kis falvak lakossága egy magában nem birván megvédelmezni magát, Békésre költözött; ők maguk a népesség számát, határuk a békési határt gyarapították. Körülbelül így járt Csatár, Verebes és Csarna. Ha pedig az elpusztult falunak földesura volt, akkor a békésiek attól kivették bérbe az üres határt, s ez által jogczímet nyertek arra, hogy az a jókora darab föld majdan határukhoz csatoltassék.
Igy példáúl a Békéstől nyugatra fekvő, hajdan népes Gyúr falu elpusztulván, a békésiek vették ki bérbe a gyúri földeket a Károlyiaktól még 1670 előtt. 1670-ben a bérletidő kitelvén, a békésiek Lente Jánost küldék föl Ócsva-Apátiba Károlyi Lászlóhoz, hogy újra bérelje ki a gyúri földeket. Meg is alkudtak 20 tallérba. Mivel pedig 20 tallérral még adósak voltak a békésiek, a következő Szent-György napra 40 tallért és kamatúl két tallért kellett fizetniök.54
Mivel akkor véletlenül (?) Berény is lakatlan hely volt, egyúttal ennek földére nézve is alkut kezdett Lente János uram. Azonban reménység volt ahhoz, hogy Berény nem sokára megépül (vagyis lakosai visszajönnek), s azért csak annyiba egyezett belé Károlyi László, hogy minden békési ember, a ki berényi földön szánt, 1 tallért fizet. Sokáig nem is használhatták a békésiek e szabadalmat, mert 1672-ben Berény újra lakosokat kapott.55
A gyúri és berényi földek bérlete mutatja, mekkora nehézségekkel kellett a békési előljáróságokkal megküzdeniök, s milyen bajosak voltak itt az állapotok! A békésiek fizettek e földekért azon töröknek, ki azt timárúl (hűbérűl) kapta, fizettek Károlyi Lászlónak, az elpusztúlt falvak magyar földesurának, s ráadásúl még nem is igen használhatták, mert Wesselényi Ferencz nádor meg sem vizsgálva, van-e törvényes ura Gyúrnak és Berénynek, 1662-ben odaajándékozta azokat 4 ónodi katonának, Inczédi Mátyásnak, Marosi Istvánnak, Galaczi Miklósnak és Gombos Györgynek. Ezek már most szintén követelték, hogy nekik a haszonbérlő békésiek és doboziak évi bért fizessenek. Mivel pedig ezek ezt nem akarták megtenni, 1667. május elején lejöttek a Kis Ujszállás mellett fekvő Kolbász nevű faluba, és onnan kemény, fenyegető levelet írtak a békésieknek és doboziaknak, hogy Berény és Gyúr felé szántani vagy kaszálni ne merjenek. Egyúttal megparancsolják, hogy egy-kettő közűlök hozzájok menjen, bizonyára azért, hogy valami haszonbér fizetését tőlök kicsikarják.56 Hogy fenyegetődzésüknek nyomatékot adjanak, egy Fodor Pál nevű katonájuk többed magával
53 V. ö. Mogyoróssy i. m. 333—35 ll.
54 Grf. Károlyi család levéltára IV. k. 471 l. 55 Károlyi cs. levéltára IV. k. 481 és 500 ll. 56 Károlyi család levéltára IV. 461 l.
54 Grf. Károlyi család levéltára IV. k. 471 l. 55 Károlyi cs. levéltára IV. k. 481 és 500 ll. 56 Károlyi család levéltára IV. 461 l.
Berénybe jött és onnan sok marhát elhajtott. Egy se került meg.57
Pedig nem volt szükség oly roppant erős fenyegetődzésre, mert szegény békésiek anélkül is
meg voltak ijedve. 1667. május 8-án írja egy Bökönyi Mátyás nevű ember Békésről, hogy a szegénység nem tud hova lenni. Tavaszkor a gyúri és berényi földeken egy barázdát sem szántottak, az őszi vetést meg majd nem merik learatni. A sok tolvaj miatt a békési ember csak kertje alatt szánt-vet valamicskét, de ki nem mehet, hanem fegyveres kézzel őrízi magát s vagyonkáját.58
Ily szomorú idők jártak egykor Békés felett. És mégis épen ezen időkből származik az a büszke dicsekvés, hogy Békés valaha szabad város volt, s lakosai mind egy szálig nemesek. Ezt hírdeti Békés városnak, a mult században még használt pecsétje, amelynek körirata igy hangzik: »Nemes Bíkís« város pecséti ezt hírdeti magának Békés városának 1640. jul. 15-iki levele. Ebben Pikó Tamás biró, Szántó János, Nagy György, Nagy Demeter, Győri István, Csarnai Tamás és Széchen Mihály bizonyítják, hogy Békés »eleitől szabados királyi város volt« és csak Báthory Gábor adta volt oda a várost Veres Mártonnak, Nádudvary Jánosnak és Teleky Mihálynak. Ámde akkor is, hangoztatják a békési elöljárók: »csak földbért fizettünk és egyebet semmit, igy mindenki ide jövetele és kimenetele szabados volt, jobbagionale iugum nyakunkban nem volt, sőt az környül fekvő pusztahelyek mind ezekből a mi városunkból építtettek«59 Ugyancsak 1640. aug. 3-iki levelükben arról tesznek bizonyságot a békési elöljárók, hogy az köztük élő »nemes Kincses Balázs« mig Békésen volt, jámbor, istenes életet élt.60
Sajnálattal mondjuk ki, de az igazság kényszerít bennünket annak kimondására, hogy a régi jó békésiek eme dicsekvése nem való, s az a sok költség, amit néhányan ennek bebizonyítására kiadtak, kárba veszett. Azt maguk a régi békési előljárók is elismerik, hogy az erdélyi fejedelmek a várost eladományozták; a magyar királyok a XVI-ik és régibb századokban ugyan ezt tették, és akkoriban jobbágyi szolgálatokat követeltek tőlük. Az, amit 1640-ben az ő szabadságuk bebizonyítására fölsorolnak, mind annak volt a következménye, hogy Békésmegye tisztikara föloszlott, s a földesúr távol lakott, nem pedig valami nemesi kiváltságnak. — Mindenesetre örök kár, hogy a városnak egy régi jegyzője és birája András deák 1602. körül Váradon Békés város leveleit és pecséteit elvesztette, mert ez által polgártársait sok hiába való epekedésnek és azonkivül némely (de nem nemesi) szabadalom elvesztésének tette ki. Mily keservesen eshetett pl. szegény békésieknek, hogy e miatt 1662. után őket az erdélyi katonák megtámadták. Midőn Boros-Jenőt és Váradot a törökök elfoglalták, a békésiek sokkal távolabb estek az erdélyi határtól s bízván ebben, meg tán állítólagos nemesi kiváltságukban, nem fizettek többé Teleky Jánosnénak. Erre aztán Teleky Mihály kővári kapitány két szilágy-somlyai katonát Csontos György nevű hadnagy vezetése alatt Békésre küldött. Ezek kikerülvén a török őrségek vigyázatát éjszakának idején Békésre törtek és néhány békési embert névszerint: Jankó Jánost, György Jánost, Balog Tamást és Kertész Tógyert vasba vertek és Kővárba hurczolták őket, s addig nem akarta őket Teleky Mihály elbocsátani, mig a többi békésiek a szokott földbért ki nem fizetik. A békésiek ez erőszakoskodás ellen a törökök pártfogását kérték. Ezek egyik irt is érdekükben,61 de volt-e annak valami látszata? bizonytalan.
A XVII. század vége felé közeledik előadásunk. Csak egy-két esemény csillan még föl az idők homályából.
Szomoruan érdekes volt a békésiekre az 1683-dik év október 25-ik napja. Rendes magyar hadsereget láttak, Isten tudja mióta, először. Apaffi erdélyi fejedelem tért viszsza seregével
Pedig nem volt szükség oly roppant erős fenyegetődzésre, mert szegény békésiek anélkül is
meg voltak ijedve. 1667. május 8-án írja egy Bökönyi Mátyás nevű ember Békésről, hogy a szegénység nem tud hova lenni. Tavaszkor a gyúri és berényi földeken egy barázdát sem szántottak, az őszi vetést meg majd nem merik learatni. A sok tolvaj miatt a békési ember csak kertje alatt szánt-vet valamicskét, de ki nem mehet, hanem fegyveres kézzel őrízi magát s vagyonkáját.58
Ily szomorú idők jártak egykor Békés felett. És mégis épen ezen időkből származik az a büszke dicsekvés, hogy Békés valaha szabad város volt, s lakosai mind egy szálig nemesek. Ezt hírdeti Békés városnak, a mult században még használt pecsétje, amelynek körirata igy hangzik: »Nemes Bíkís« város pecséti ezt hírdeti magának Békés városának 1640. jul. 15-iki levele. Ebben Pikó Tamás biró, Szántó János, Nagy György, Nagy Demeter, Győri István, Csarnai Tamás és Széchen Mihály bizonyítják, hogy Békés »eleitől szabados királyi város volt« és csak Báthory Gábor adta volt oda a várost Veres Mártonnak, Nádudvary Jánosnak és Teleky Mihálynak. Ámde akkor is, hangoztatják a békési elöljárók: »csak földbért fizettünk és egyebet semmit, igy mindenki ide jövetele és kimenetele szabados volt, jobbagionale iugum nyakunkban nem volt, sőt az környül fekvő pusztahelyek mind ezekből a mi városunkból építtettek«59 Ugyancsak 1640. aug. 3-iki levelükben arról tesznek bizonyságot a békési elöljárók, hogy az köztük élő »nemes Kincses Balázs« mig Békésen volt, jámbor, istenes életet élt.60
Sajnálattal mondjuk ki, de az igazság kényszerít bennünket annak kimondására, hogy a régi jó békésiek eme dicsekvése nem való, s az a sok költség, amit néhányan ennek bebizonyítására kiadtak, kárba veszett. Azt maguk a régi békési előljárók is elismerik, hogy az erdélyi fejedelmek a várost eladományozták; a magyar királyok a XVI-ik és régibb századokban ugyan ezt tették, és akkoriban jobbágyi szolgálatokat követeltek tőlük. Az, amit 1640-ben az ő szabadságuk bebizonyítására fölsorolnak, mind annak volt a következménye, hogy Békésmegye tisztikara föloszlott, s a földesúr távol lakott, nem pedig valami nemesi kiváltságnak. — Mindenesetre örök kár, hogy a városnak egy régi jegyzője és birája András deák 1602. körül Váradon Békés város leveleit és pecséteit elvesztette, mert ez által polgártársait sok hiába való epekedésnek és azonkivül némely (de nem nemesi) szabadalom elvesztésének tette ki. Mily keservesen eshetett pl. szegény békésieknek, hogy e miatt 1662. után őket az erdélyi katonák megtámadták. Midőn Boros-Jenőt és Váradot a törökök elfoglalták, a békésiek sokkal távolabb estek az erdélyi határtól s bízván ebben, meg tán állítólagos nemesi kiváltságukban, nem fizettek többé Teleky Jánosnénak. Erre aztán Teleky Mihály kővári kapitány két szilágy-somlyai katonát Csontos György nevű hadnagy vezetése alatt Békésre küldött. Ezek kikerülvén a török őrségek vigyázatát éjszakának idején Békésre törtek és néhány békési embert névszerint: Jankó Jánost, György Jánost, Balog Tamást és Kertész Tógyert vasba vertek és Kővárba hurczolták őket, s addig nem akarta őket Teleky Mihály elbocsátani, mig a többi békésiek a szokott földbért ki nem fizetik. A békésiek ez erőszakoskodás ellen a törökök pártfogását kérték. Ezek egyik irt is érdekükben,61 de volt-e annak valami látszata? bizonytalan.
A XVII. század vége felé közeledik előadásunk. Csak egy-két esemény csillan még föl az idők homályából.
Szomoruan érdekes volt a békésiekre az 1683-dik év október 25-ik napja. Rendes magyar hadsereget láttak, Isten tudja mióta, először. Apaffi erdélyi fejedelem tért viszsza seregével
57 U.o.IV.k.472l.
58 U. o. IV. k. 472. l.
59 Mogyoróssy i. m. 234 l.
60 U. o. 235 l.
61 Békésmegyei oklevéltár II. k. 238 l.
58 U. o. IV. k. 472. l.
59 Mogyoróssy i. m. 234 l.
60 U. o. 235 l.
61 Békésmegyei oklevéltár II. k. 238 l.
Bécs felől Erdélybe és megyénken vonult keresztül. A szarvasi hidon átkelvén 1683. okt. 22-
ikén Halásztelek mellett ütött tábort az erdélyi sereg és a sereg élelmező tisztje följegyzé,
hogy Békés városa ide 3 kenyeret és 6 pulykát küldött. Okt. 23-án Félhalomhoz szállottak, s
ide Békés városa egy fazék tejfelt és 6 tyukfiat küldött. Okt. 25-én »Békéshez a Fejér-Körös
mellett« szállott a sereg, tehát Békés nyugati oldalán ütött tábort. Ekkor aztán a sereg
élelmezése egészen Békésre nehezedett. Adtak a békésiek 425 kenyeret, 400 békési véka
abrakot, 40 vágó marhát, 1 bornyút, 37 juhot, 2 disznót, 9 ludat, 4 réczét, 48 tyúkot, 3 kosár
lépes mézet, 22 potykát, 3 harcsát végre ezekhez foghagymát, vereshagymát, petrezselymet.
Megelégedetten vonulhatott tovább a csatát sem látott s mégis vert sereg, mert a békésiek
ellátták őket tehetségük szerint minden jóval s még, mikor a sereg tovább ment, Veszére
utánok küldtek nyolcz darab vágó marhát.62
Öt év mulva újra magyar vitézek táboroztak Békés mellett, de már kisebb számban. Tököly Imre katonái voltak ezek, Gyuláról a Körösön hajóztak le Békésig tizennyolcz hajóval s innen akartak kicsapni Szolnok felé. De tervük kitudódott és abban maradt.63
Még egy pár év és azon megdöbbentő eseményről értesülünk, hogy Békés város 1690. vagy 1692-ben elpusztult; földei, kertei pusztán maradtak, lakosai elbujdostak.
Gyula várának a török kezeiből való kicsikarása, megyénknek a török uralom nyüge alól való fölmentése követelte ezt a nehéz áldozatot. A keresztény sereg a rendkivül megerősített gyulai várat fegyverrel nem birta megvívni, s azért a hadi tanács elhatározta, hogy őrségét kiéhezteti. E végből aztán a Marostól a Hármas- és Sebes-Körösig, le Boros-Jenőig, Belényesig a gyulai vártól körös-körül 6—10 mérföldnyire minden lakosnak futnia, költöznie kellett.64
Öt év mulva újra magyar vitézek táboroztak Békés mellett, de már kisebb számban. Tököly Imre katonái voltak ezek, Gyuláról a Körösön hajóztak le Békésig tizennyolcz hajóval s innen akartak kicsapni Szolnok felé. De tervük kitudódott és abban maradt.63
Még egy pár év és azon megdöbbentő eseményről értesülünk, hogy Békés város 1690. vagy 1692-ben elpusztult; földei, kertei pusztán maradtak, lakosai elbujdostak.
Gyula várának a török kezeiből való kicsikarása, megyénknek a török uralom nyüge alól való fölmentése követelte ezt a nehéz áldozatot. A keresztény sereg a rendkivül megerősített gyulai várat fegyverrel nem birta megvívni, s azért a hadi tanács elhatározta, hogy őrségét kiéhezteti. E végből aztán a Marostól a Hármas- és Sebes-Körösig, le Boros-Jenőig, Belényesig a gyulai vártól körös-körül 6—10 mérföldnyire minden lakosnak futnia, költöznie kellett.64
Négy-öt évig ették a békésiek a bujdosás keserű kenyerét, s aztán visszajöttek. Ámde alig
irtották ki udvaraikból, kertjeikből a fölburjánzott gyomot, ujra kitört a háború, II. Rákóczy
Ferencz fölkelése s a magyarság ellen fölbérelt dühös ráczok elől a békésieknek újra futniok
kellett, s ismét földönfutók valának legalább is 5—6 esztendeig. 1766-ban egy Gyaraki
György nevű 74 éves ember, a ki 12 évig lakott Békésen és ismerte Békésnek öreg lakossait,
az öreg Gellai Jánost, Csarnai Tamást és Tar Pált, a leghatározottabban állítja, hogy Békés
városát a lakosoknak kétszer kellett megszállniok,65 és igy, ha mások nem is mondanák, neki
el kell hinnünk, hogy Békés városa két ízben vált lakatlanná, kétszer kietlen sivataggá.
E szomorú képpel záródik be a régi Békés története.
Fájó érzés fogja el az embert, hogy annak a helynek, amelynek emelkedését, virágzását szemléltük, ily szomorú hanyatlását és romlását kell látnunk. De másrészről vigasztal az, hogy az a bölcs Isten, a ki e csapásokat megengedte, mint minden rosszat, ép úgy a régi Békés romlását is, jóra tudta fordítani. Mert, ha hideg, fontolgató elmével vizsgálgatjuk a régi Békés város és a mostani viszonyait, be kell látnunk, hogy a régi Békés elérte virágzása tető pontját; csinosabb, műveltebb lehetett volna, de nagyobb aligha. Oka ennek az volt, hogy a régi Békés határa szük volt ahhoz, hogy nagyobb számú népességet tápláljon. Amint említettük, a régi Békést körös-körül apró, de különálló falvak vették körül: Csatár, Dánfok, Verebes, Détér, Bélmegyer, Csarna, Gyúr, Muruly és Kamut mind útját állották terjeszkedésének. Azonban a török uralom, majd az azt követő gyászos háború, igaz, hogy sok vér és könnyü árán, elhárították ez akadályokat, 9 falu határa (s részben népessége) olvadt össze az új békési határban s ez elég volt arra, hogy a bekövetkező csendesebb időben Békés lakossága ne csak meg éljen, hanem vagyonosságban, népességben mindinkább gyarapodjék. A mai Békés a régi 3—4 ezer lakosú Békést már öt—hatszorosan felülmulja s nincs kétség benne, hogy ipar és szellemi művelődés tekintetében is fölülhaladja s maholnap százszorosan túl fogja
Fájó érzés fogja el az embert, hogy annak a helynek, amelynek emelkedését, virágzását szemléltük, ily szomorú hanyatlását és romlását kell látnunk. De másrészről vigasztal az, hogy az a bölcs Isten, a ki e csapásokat megengedte, mint minden rosszat, ép úgy a régi Békés romlását is, jóra tudta fordítani. Mert, ha hideg, fontolgató elmével vizsgálgatjuk a régi Békés város és a mostani viszonyait, be kell látnunk, hogy a régi Békés elérte virágzása tető pontját; csinosabb, műveltebb lehetett volna, de nagyobb aligha. Oka ennek az volt, hogy a régi Békés határa szük volt ahhoz, hogy nagyobb számú népességet tápláljon. Amint említettük, a régi Békést körös-körül apró, de különálló falvak vették körül: Csatár, Dánfok, Verebes, Détér, Bélmegyer, Csarna, Gyúr, Muruly és Kamut mind útját állották terjeszkedésének. Azonban a török uralom, majd az azt követő gyászos háború, igaz, hogy sok vér és könnyü árán, elhárították ez akadályokat, 9 falu határa (s részben népessége) olvadt össze az új békési határban s ez elég volt arra, hogy a bekövetkező csendesebb időben Békés lakossága ne csak meg éljen, hanem vagyonosságban, népességben mindinkább gyarapodjék. A mai Békés a régi 3—4 ezer lakosú Békést már öt—hatszorosan felülmulja s nincs kétség benne, hogy ipar és szellemi művelődés tekintetében is fölülhaladja s maholnap százszorosan túl fogja
62 Békésmegyei évkönyv VIII. k. 138—144 ll.
63 Hornyik: Kecskemét város története III. k. 190 l. 64 V. ö. Békésmegyei évkönyv IX. k. 64—77 ll.
65 Békés város levéltéra II. fiók.
63 Hornyik: Kecskemét város története III. k. 190 l. 64 V. ö. Békésmegyei évkönyv IX. k. 64—77 ll.
65 Békés város levéltéra II. fiók.
szárnyalni.
Az eddig elért eredményeket tegye becsessé a város régi történetéből levont tanulság, hogy e
város lakosainak azokat sok keserű szenvedés révén kellett megszereznie.
A derék magyar néptől lakott, új Békés városa fölött pedig áldólag lebegjen a régi Békés
városnak fájó és mégis édes emlékezete.
Az eddig elért eredményeket tegye becsessé a város régi történetéből levont tanulság, hogy e
város lakosainak azokat sok keserű szenvedés révén kellett megszereznie.
A derék magyar néptől lakott, új Békés városa fölött pedig áldólag lebegjen a régi Békés
városnak fájó és mégis édes emlékezete.
Dr. Karácsonyi János.
III.
Olasz fogoly Gyula várában 1534ben.
Ismeretes hazánk történetében azon szomorú esemény, melyben Czibak Imre váradi püspök
életét vesztette. 1534. aug. 12-én felméri táborában megölették őt Gritti Lajos és Dóczy János.
Az ország fölindúlt az igazságtalan gyilkosság hallatára és szeptember 29-én a püspök
halálának megboszszulására összegyült sereg visszaadta a kölcsönt; Medgyes városát, a hová
Gritti és Dóczy bezárkóztak, elfoglalták, s a gyilkosság kettős szerzőjét lefejezték.
Gritti szolgálatában természetesen számos olasz volt. Ezeknek azonban Medgyes elfoglalásakor semmi bajuk sem esett, mert a figyelem egészen a főszemélyre, a gyűlölt Grittire irányúlt. Innét van, hogy e szolgák nagyobbrészt megmenekültek és néhány hónapi fogság s némi kalandok után Velenczébe hazakerültek. Itt aztán a Grittivel rokonságban levő, és a rendkívüli eseményekben gyönyörködő főúri családok leiratták velök Gritti Lajos bukását s a velök történt eseményeket, hogy a szállongó híreknél biztosabb értesítést nyerjenek.
Igy járt többek közt a páduai származású Della Valle (Völgyi) Ferencz (Francesco della Valle da Padoa), Gritti volt titkos komornyikja és főpohárnoka is. Hazaérve Velenczébe, négy főúr is megkérte, hogy irja le neki az átélt eseményeket. A négy, ilyetén megbizásból készült emlékirat közül egyik, a Pisani Alajos számára készült, egész napjainkig fönmaradt és a »Magyar Történelmi Tár» III. k. 13—60 ll.-in még 1857-ben napvilágot látott Nagy Iván szorgalmas és pontos másolata után. Ez emlékirat két részből áll. Az első részben Gritti tetteiről és haláláról szól; a másodikban a maga elfogatását és kiszabadulását adja elő.
Mivel az első rész hazánk általános történetébe vágó dolgokról beszél s bennünket közelebbről nem érdekel, annak lefordítása ránk nézve fölösleges. Elég annak fölemlítése, hogy Della Valle Ferencz, ez emlékirat szerzője, Gritti lefejeztetése után lehányta magáról az olasz ruhát, magyar ruhát öltött és a magyar katonák közé vegyülve, s nyolcz napig fel nem ismerve velök utazott Zápolyay János király udvara felé. Ámde a nyolczadik napon fölismerték mint Gritti szolgáját és Patóczy Miklós katonái elfogták és uruk kezébe adták.
Már most aztán beszéljen Gritti titkos komornyikja:
»Minthogy Méltóságod azzal bizott meg, hogy beszéljem el, mi történt velem uram halála után és mikép tértem viszsza Olaszországba, elmondom. Azon a napon, a melyen engem Patóczy Miklós úr (signor Nicolo Patochi) katonái, mint fentebb említém, elfogtak, elébe vezettek. Rögtön megismertem, mert azon nyolcz nap alatt, mely a bukástól letartóztatásomig eltölt, sokszor láttam, és félvén, hogy ő, a ki az elhunyt püspöknek (Czibak Imrének) unokaöcscse, azaz nővérének fia volt, valamennyi megmaradt olaszon meg akarja bosszúlni nagybátyja halálát, azon Isten ő szent Fölségétől sugallt elhatározásra jutottam, hogy tettetem magam, mintha egy szikrát sem értenék a magyar nyelvből; igy majd minden gyanú nélkül megtudhatom, mit beszélnek maguk közt a magyarok, nem is gondolván, hogy én azt értem. Ezen elhatározás épen jó időben jött, mert, a mint színe elé vezettek, ő fenyegető arczczal és büszke szavakkal kezdett beszélni, mondván: »Te Grittinek rokona vagy, majd leüttetem a fejedet.» Erre nem válaszoltam egy szót se, tettetvén magam, mintha nem érteném. Ő még dühösebb arczczal ismételte ugyanazon szavakat; én pedig latinúl azt feleltem: »Non intelligo» (nem értem). Akkor csakugyan elhivén, hogy nem értem az ő nyelvét, előhívta egyik szolgáját, a ki tisztességesen tudott latinul beszélni, és ez tolmácsolta nekem, a mit ura mondott. Én erre azt válaszoltam, hogy nem vagyok Gritti rokona, hanem csak szerencsétlenül járt szolgája voltam. Patóczy most így nyilatkozott: »Ha meg akarod menteni a fejedet, kétszázezer aranyat hozass nekem Olaszországból, mert biztosan tudom, hogy Grittinek rokona vagy és tömérdek kincsed van otthon.« Én azt feleltem: »Uram! Én neki csak szolgája voltam és hűségesen szolgáltam neki, nincs egyebem a világon, mint a mit
Gritti szolgálatában természetesen számos olasz volt. Ezeknek azonban Medgyes elfoglalásakor semmi bajuk sem esett, mert a figyelem egészen a főszemélyre, a gyűlölt Grittire irányúlt. Innét van, hogy e szolgák nagyobbrészt megmenekültek és néhány hónapi fogság s némi kalandok után Velenczébe hazakerültek. Itt aztán a Grittivel rokonságban levő, és a rendkívüli eseményekben gyönyörködő főúri családok leiratták velök Gritti Lajos bukását s a velök történt eseményeket, hogy a szállongó híreknél biztosabb értesítést nyerjenek.
Igy járt többek közt a páduai származású Della Valle (Völgyi) Ferencz (Francesco della Valle da Padoa), Gritti volt titkos komornyikja és főpohárnoka is. Hazaérve Velenczébe, négy főúr is megkérte, hogy irja le neki az átélt eseményeket. A négy, ilyetén megbizásból készült emlékirat közül egyik, a Pisani Alajos számára készült, egész napjainkig fönmaradt és a »Magyar Történelmi Tár» III. k. 13—60 ll.-in még 1857-ben napvilágot látott Nagy Iván szorgalmas és pontos másolata után. Ez emlékirat két részből áll. Az első részben Gritti tetteiről és haláláról szól; a másodikban a maga elfogatását és kiszabadulását adja elő.
Mivel az első rész hazánk általános történetébe vágó dolgokról beszél s bennünket közelebbről nem érdekel, annak lefordítása ránk nézve fölösleges. Elég annak fölemlítése, hogy Della Valle Ferencz, ez emlékirat szerzője, Gritti lefejeztetése után lehányta magáról az olasz ruhát, magyar ruhát öltött és a magyar katonák közé vegyülve, s nyolcz napig fel nem ismerve velök utazott Zápolyay János király udvara felé. Ámde a nyolczadik napon fölismerték mint Gritti szolgáját és Patóczy Miklós katonái elfogták és uruk kezébe adták.
Már most aztán beszéljen Gritti titkos komornyikja:
»Minthogy Méltóságod azzal bizott meg, hogy beszéljem el, mi történt velem uram halála után és mikép tértem viszsza Olaszországba, elmondom. Azon a napon, a melyen engem Patóczy Miklós úr (signor Nicolo Patochi) katonái, mint fentebb említém, elfogtak, elébe vezettek. Rögtön megismertem, mert azon nyolcz nap alatt, mely a bukástól letartóztatásomig eltölt, sokszor láttam, és félvén, hogy ő, a ki az elhunyt püspöknek (Czibak Imrének) unokaöcscse, azaz nővérének fia volt, valamennyi megmaradt olaszon meg akarja bosszúlni nagybátyja halálát, azon Isten ő szent Fölségétől sugallt elhatározásra jutottam, hogy tettetem magam, mintha egy szikrát sem értenék a magyar nyelvből; igy majd minden gyanú nélkül megtudhatom, mit beszélnek maguk közt a magyarok, nem is gondolván, hogy én azt értem. Ezen elhatározás épen jó időben jött, mert, a mint színe elé vezettek, ő fenyegető arczczal és büszke szavakkal kezdett beszélni, mondván: »Te Grittinek rokona vagy, majd leüttetem a fejedet.» Erre nem válaszoltam egy szót se, tettetvén magam, mintha nem érteném. Ő még dühösebb arczczal ismételte ugyanazon szavakat; én pedig latinúl azt feleltem: »Non intelligo» (nem értem). Akkor csakugyan elhivén, hogy nem értem az ő nyelvét, előhívta egyik szolgáját, a ki tisztességesen tudott latinul beszélni, és ez tolmácsolta nekem, a mit ura mondott. Én erre azt válaszoltam, hogy nem vagyok Gritti rokona, hanem csak szerencsétlenül járt szolgája voltam. Patóczy most így nyilatkozott: »Ha meg akarod menteni a fejedet, kétszázezer aranyat hozass nekem Olaszországból, mert biztosan tudom, hogy Grittinek rokona vagy és tömérdek kincsed van otthon.« Én azt feleltem: »Uram! Én neki csak szolgája voltam és hűségesen szolgáltam neki, nincs egyebem a világon, mint a mit
rajtam látsz. Ha uraságod szolgálatomat kivánja, szolgálok olyan hűséges és igazi szolgálattal,
mint azelőtt uramnak.«
Ekkor ő fenyegetődzvén, hogy leütteti fejemet, övéitől elvezettetett egy szobába, melynek falai fából voltak. Akik vezettek, bátorítottak engem, hogy legyek nyugodtan, ne féljek semmitől, mert Patóczy sokat beszél, de keveset tesz. Ott maradtam már most becsukva, még gonoszabbtól rettegve. Kitekintvén azon szobának, hova becsuktak, deszkanyilásain, láttam Patóczyt, amint intézkedett és hallottam, amint kérdezte azokat a szolgákat, kik engem elvezettek, hogy félek-e? és mit beszéltem? Felelt egyik közülük: »Egy szegény, idegen ifjú hogy ne félne Uram! és hogy ne rettegne uraságod fenyegetéseitől?» Ő azt válaszolta rá: »Ez az ifjú részes nagybátyám halálában. Azért beszéltem úgy, hogy rettegjen, mert mindent meg fogok tenni, a mit csak kigondolhatok, az ő szellemének és vérének kiengesztelésére.«
E közben eljött a vacsora ideje. Mig Patóczy néhány nemesével vacsorált, a szolgák a szobába jöttek, hoztak bort és élelmi szereket az asztalra és biztattak, hogy ne féljek, nem lesz semmi baj. Az urak vacsorájának végeztével a szolgák hívtak, hogy vacsoráljak velük, és mert nem akartam menni, kértek, sőt kényszerítettek. Vacsoráltam, hála az Úr Istennek, de nem nyugodt lélekkel.
Vacsora után azon nemesek egyike odajött és olasz nyelven hívott engem, hogy menjek az úrhoz. Elmentem abba a szobába, a hol Patóczy volt. Ott azon szolga által, a ki latinúl tudott, kérdeztette, hogy megismerném-e azt a gyűrűt, a mit Gritti az újján hordott? Azt feleltem rá, hogy én szegény szolga voltam, és nem tudok többet, mint amit észrevettem, hogy a hüvelyk újján volt egy gyöngyös gyűrű, a kis újján pedig volt czímeres aranygyűrűje, s ezen volt egynéhány török betű. »Megkérdem tőled — folytatá ő — az ékszereket.« »Hogy kivánod — válaszolám — hogy egy szegény szolga ismerje azokat?«
Akkor megmutatá azon ékszereket, melyeket feljebb említettem1 és én azt mondtam, hogy soha sem láttam. Azt kérdezvén, vajjon el lehetne azokat adni Velenczében 10,000 dukátért? feleltem, hogy el és még talán sokkal többért. Mondá erre: »Elküldelek téged Velenczébe egyik szolgámmal, add el és hozd el nekem a pénzt.« — »Jó — felelém — de sokkal biztosabb lesz ott letenni a pénzt a bankba, és egy utalványnyal Bécsben fölvenni a pénzt, mint annyi pénzt magunkkal hordani« »Ez jó gondolat« — mondá és kivánta, hogy magyarázzam meg neki, mi az az utalvány (lettere di cambio), mert eddig soha sem látott ilyet.
Megállott egy kicsit, magában gondolkozva, majd azt mondotta nekem, hogy úgyis sok pénze van neki és kedvesebbek neki az ékszerek. »Beszéljünk — folytatá később — a te ügyedről. Te azt mondod, hogy nem vagy Gritti rokona, hanem szolgája. Mond meg tehát nekem, ki vagy te?«
»Én — felelém — egy szegény borbélynak fia vagyok, most három éve, hogy meghalt az atyám.«
Nevetett Patóczy és mondá: »Nincs más senkid a világon?
»Uram — mondám — mikor atyám haláláról tudósítottak, egyúttal arról is értesítettek, hogy anyám és egy kis öcsém egészségesek.«
»Miből él anyád és öcséd, ha atyád meghalt?»
» Anyám — mondám — gyapjat fon és megél belőle azzal a csecsemővel.»
»Jól van — mondá Patóczy — hozatok egy borotvát és ha tudsz borotválni, elhiszek mindent
neked és elbocsátlak; mehetsz, ahová akarsz.«
»Uram — felelém — hiszen az atyám volt borbély, én pedig nem tanultam borotválni, mert
nem nála dolgoztam, hanem egy posztókereskedőnél és ha uraságod nem hiszi, hozasson ide bármiféle gyapjat és meglátja, hogy tudok posztót készíteni.«
Ekkor ő fenyegetődzvén, hogy leütteti fejemet, övéitől elvezettetett egy szobába, melynek falai fából voltak. Akik vezettek, bátorítottak engem, hogy legyek nyugodtan, ne féljek semmitől, mert Patóczy sokat beszél, de keveset tesz. Ott maradtam már most becsukva, még gonoszabbtól rettegve. Kitekintvén azon szobának, hova becsuktak, deszkanyilásain, láttam Patóczyt, amint intézkedett és hallottam, amint kérdezte azokat a szolgákat, kik engem elvezettek, hogy félek-e? és mit beszéltem? Felelt egyik közülük: »Egy szegény, idegen ifjú hogy ne félne Uram! és hogy ne rettegne uraságod fenyegetéseitől?» Ő azt válaszolta rá: »Ez az ifjú részes nagybátyám halálában. Azért beszéltem úgy, hogy rettegjen, mert mindent meg fogok tenni, a mit csak kigondolhatok, az ő szellemének és vérének kiengesztelésére.«
E közben eljött a vacsora ideje. Mig Patóczy néhány nemesével vacsorált, a szolgák a szobába jöttek, hoztak bort és élelmi szereket az asztalra és biztattak, hogy ne féljek, nem lesz semmi baj. Az urak vacsorájának végeztével a szolgák hívtak, hogy vacsoráljak velük, és mert nem akartam menni, kértek, sőt kényszerítettek. Vacsoráltam, hála az Úr Istennek, de nem nyugodt lélekkel.
Vacsora után azon nemesek egyike odajött és olasz nyelven hívott engem, hogy menjek az úrhoz. Elmentem abba a szobába, a hol Patóczy volt. Ott azon szolga által, a ki latinúl tudott, kérdeztette, hogy megismerném-e azt a gyűrűt, a mit Gritti az újján hordott? Azt feleltem rá, hogy én szegény szolga voltam, és nem tudok többet, mint amit észrevettem, hogy a hüvelyk újján volt egy gyöngyös gyűrű, a kis újján pedig volt czímeres aranygyűrűje, s ezen volt egynéhány török betű. »Megkérdem tőled — folytatá ő — az ékszereket.« »Hogy kivánod — válaszolám — hogy egy szegény szolga ismerje azokat?«
Akkor megmutatá azon ékszereket, melyeket feljebb említettem1 és én azt mondtam, hogy soha sem láttam. Azt kérdezvén, vajjon el lehetne azokat adni Velenczében 10,000 dukátért? feleltem, hogy el és még talán sokkal többért. Mondá erre: »Elküldelek téged Velenczébe egyik szolgámmal, add el és hozd el nekem a pénzt.« — »Jó — felelém — de sokkal biztosabb lesz ott letenni a pénzt a bankba, és egy utalványnyal Bécsben fölvenni a pénzt, mint annyi pénzt magunkkal hordani« »Ez jó gondolat« — mondá és kivánta, hogy magyarázzam meg neki, mi az az utalvány (lettere di cambio), mert eddig soha sem látott ilyet.
Megállott egy kicsit, magában gondolkozva, majd azt mondotta nekem, hogy úgyis sok pénze van neki és kedvesebbek neki az ékszerek. »Beszéljünk — folytatá később — a te ügyedről. Te azt mondod, hogy nem vagy Gritti rokona, hanem szolgája. Mond meg tehát nekem, ki vagy te?«
»Én — felelém — egy szegény borbélynak fia vagyok, most három éve, hogy meghalt az atyám.«
Nevetett Patóczy és mondá: »Nincs más senkid a világon?
»Uram — mondám — mikor atyám haláláról tudósítottak, egyúttal arról is értesítettek, hogy anyám és egy kis öcsém egészségesek.«
»Miből él anyád és öcséd, ha atyád meghalt?»
» Anyám — mondám — gyapjat fon és megél belőle azzal a csecsemővel.»
»Jól van — mondá Patóczy — hozatok egy borotvát és ha tudsz borotválni, elhiszek mindent
neked és elbocsátlak; mehetsz, ahová akarsz.«
»Uram — felelém — hiszen az atyám volt borbély, én pedig nem tanultam borotválni, mert
nem nála dolgoztam, hanem egy posztókereskedőnél és ha uraságod nem hiszi, hozasson ide bármiféle gyapjat és meglátja, hogy tudok posztót készíteni.«
1 Az első részben csakugyan említi, hogy Gritti hóhéra, mikor lehúzta a lefejezett főúrnak lábáról a czipőket,
nagy értékű, e czipők belsejében elrejtett ékszerekre talált és azokat 308 aranyért eladta Patóczy Miklósnak.
Nevetve mondá Patóczy: » Ravasz, vizsla olasz«, a mi a mi nyelvünkön annyit tesz: »Astuto,
bracco Italiano«; mert, ha ezt a próbát megakarta volna tétetni, Olaszországba kellett volna
menni gyapjúért. Mert a magyar gyapjú nem jó posztónak és a mi posztót használnak
Magyarországon, azt külföldi kereskedők hozzák be. És ő azért élt olyan szavakkal.
A következő reggel ő kocsira szállt és elment ebédre egy, 5 mértföldnyire eső faluba. Meghagyta, hogy mi többiek egy nagy szekéren kövessük őt. Megérkezvén, ebédelve találtuk őt és engem kezével magához intett és kenyeret meg egy fél sült kappant adott és mig ettem, látván, hogy majdnem jégcsappá fagytam, kegyesen megengedte, hogy a tűzhöz ülhessek. Ott evés közben kivül-belül fölmelegedtem annál is inkább, mert ő nevetve, egy kupa jó bort nyújtván nekem, azt egészségemre kivánta.
Azon éjjel ott tanyáztunk. A következő reggel Patóczynak egyik, Gyula nevű vára felé utaztunk. Megérkezvén oda, az urat ebédelve találtuk. Amint meglátott, hivatta a várnagyot és meghagyta neki, hogy engem ki ne ereszszen a várból. Tettetvén magam, hogy nem értem, bátorítottak, hogy ne féljek.
Gyula egy, Erdély és Magyarország határán eső vár, egy mocsár közepén fekszik és oda nem lehet bemenni csak egyetlen egy úton (— Giula e un castello nel confinio del Transylvania et Ongaria, posto in mezo una palude, ove non si poul andare sensa per una sola strada).
Ekkép fogságban lévén, az asztal szolgálatára rendeltettem, a hol az ő (Patóczy) felesége igen nagy szívességet tanúsított irányomban és adott nekem ingeket és más dolgokat, melyekre egy idegen fogolynak szüksége van.
Időközben János királynak egyik szolgája jött oda és az urat az udvarhoz hívta. Ez azt gyanította, hogy a király elvette tőle a várat. De bármennyire eltávolította is a tárgyalásoktól övéit, engem nem kergettek el, gondolván, hogy nem értem meg azokat. Én, minthogy járatos voltam János király udvarában és sok urat ismertem ottan, elhatároztam, hogy levelet írok a kalocsai érsek és egri püspök ő kegyelmességének, (mert uram halála után János király az egri püspökséget ő kegyelmességének adta).
Ez úr a Szent-Ferencz rend tagja volt és Frangepán Ferencz volt a neve.
Ezen levélben megkértem ő kegyelmességét, hogy legyen kegyes és kérjen el engem Patóczytól; »Bizonyosan tudom — irám — hogy Patóczy nem fog visszatartani engem, sőt még nagyobb dolgot is oda ajándékozna kegyelmességednek, mint az én személyem, főkép azért, mert nagy félelem közt megyen az udvarhoz és kegyelmességed jóindulatára nagy szüksége vagyon.« Írtam még többet is, amit czélom elérésére jónak láttam.
Hasonlóképen írtam a páduai származású Este Cartagine Hannibálnak, a királyi testőrség kapitányának, és egyúttal Mátyás úrnak, a király muzsikusának, az öreg Este Károly tanítványának, jó barátaimnak, kérvén őket, hogy ő kegyelmességével és másokkal együtt tegyenek meg mindent, a mit jónak látnak, kiszabadításom végett. Lepecsételtem a leveleket, a király muzsikusának czímeztem őket és a királynak azon szolgája által, ki a várba jött, el akartam küldeni.
Ámde ekkorára az már elutazott.
Kudarczot vallván, eszembe jutott, hogy van a háznál egy szolga, a mi tolmácsunk, a ki sokszor udvariasan, fölajánlotta nekem szolgálatát. Mig Patóczy útra készült, én ennek átadtam leveleimet és rábíztam azokat. A szolga urával együtt elutazván, Váradra ért, ahol a király udvarával együtt tartózkodott, és leveleimet hűségesen átadta a czimzettnek. — Ez által Hannibál úr és a muzsikus értesülvén állapotomról, elmentek az érsek ő kegyelmességéhez, átadták neki levelemet és megkérték őt az én ügyemben. Megigérte, hogy mindent megtesz érettem.
Ezen nemes emberek ő kegyelmességétől a várba mentek, és épen akkor értek oda, mikor a királyi asztalt fölszedték. A muzsikus belépett, ő és fia Hannibál úrral együtt letérdeltek és egy kegyért esedeztek a király Fölsége előtt és ez az volt, hogy egy szegény olasz ifjú, Gritti volt komornyikja, Patóczy foglya, kérje el ő Felsége őt ajándékba Patóczytól. Ő Felsége ezt
A következő reggel ő kocsira szállt és elment ebédre egy, 5 mértföldnyire eső faluba. Meghagyta, hogy mi többiek egy nagy szekéren kövessük őt. Megérkezvén, ebédelve találtuk őt és engem kezével magához intett és kenyeret meg egy fél sült kappant adott és mig ettem, látván, hogy majdnem jégcsappá fagytam, kegyesen megengedte, hogy a tűzhöz ülhessek. Ott evés közben kivül-belül fölmelegedtem annál is inkább, mert ő nevetve, egy kupa jó bort nyújtván nekem, azt egészségemre kivánta.
Azon éjjel ott tanyáztunk. A következő reggel Patóczynak egyik, Gyula nevű vára felé utaztunk. Megérkezvén oda, az urat ebédelve találtuk. Amint meglátott, hivatta a várnagyot és meghagyta neki, hogy engem ki ne ereszszen a várból. Tettetvén magam, hogy nem értem, bátorítottak, hogy ne féljek.
Gyula egy, Erdély és Magyarország határán eső vár, egy mocsár közepén fekszik és oda nem lehet bemenni csak egyetlen egy úton (— Giula e un castello nel confinio del Transylvania et Ongaria, posto in mezo una palude, ove non si poul andare sensa per una sola strada).
Ekkép fogságban lévén, az asztal szolgálatára rendeltettem, a hol az ő (Patóczy) felesége igen nagy szívességet tanúsított irányomban és adott nekem ingeket és más dolgokat, melyekre egy idegen fogolynak szüksége van.
Időközben János királynak egyik szolgája jött oda és az urat az udvarhoz hívta. Ez azt gyanította, hogy a király elvette tőle a várat. De bármennyire eltávolította is a tárgyalásoktól övéit, engem nem kergettek el, gondolván, hogy nem értem meg azokat. Én, minthogy járatos voltam János király udvarában és sok urat ismertem ottan, elhatároztam, hogy levelet írok a kalocsai érsek és egri püspök ő kegyelmességének, (mert uram halála után János király az egri püspökséget ő kegyelmességének adta).
Ez úr a Szent-Ferencz rend tagja volt és Frangepán Ferencz volt a neve.
Ezen levélben megkértem ő kegyelmességét, hogy legyen kegyes és kérjen el engem Patóczytól; »Bizonyosan tudom — irám — hogy Patóczy nem fog visszatartani engem, sőt még nagyobb dolgot is oda ajándékozna kegyelmességednek, mint az én személyem, főkép azért, mert nagy félelem közt megyen az udvarhoz és kegyelmességed jóindulatára nagy szüksége vagyon.« Írtam még többet is, amit czélom elérésére jónak láttam.
Hasonlóképen írtam a páduai származású Este Cartagine Hannibálnak, a királyi testőrség kapitányának, és egyúttal Mátyás úrnak, a király muzsikusának, az öreg Este Károly tanítványának, jó barátaimnak, kérvén őket, hogy ő kegyelmességével és másokkal együtt tegyenek meg mindent, a mit jónak látnak, kiszabadításom végett. Lepecsételtem a leveleket, a király muzsikusának czímeztem őket és a királynak azon szolgája által, ki a várba jött, el akartam küldeni.
Ámde ekkorára az már elutazott.
Kudarczot vallván, eszembe jutott, hogy van a háznál egy szolga, a mi tolmácsunk, a ki sokszor udvariasan, fölajánlotta nekem szolgálatát. Mig Patóczy útra készült, én ennek átadtam leveleimet és rábíztam azokat. A szolga urával együtt elutazván, Váradra ért, ahol a király udvarával együtt tartózkodott, és leveleimet hűségesen átadta a czimzettnek. — Ez által Hannibál úr és a muzsikus értesülvén állapotomról, elmentek az érsek ő kegyelmességéhez, átadták neki levelemet és megkérték őt az én ügyemben. Megigérte, hogy mindent megtesz érettem.
Ezen nemes emberek ő kegyelmességétől a várba mentek, és épen akkor értek oda, mikor a királyi asztalt fölszedték. A muzsikus belépett, ő és fia Hannibál úrral együtt letérdeltek és egy kegyért esedeztek a király Fölsége előtt és ez az volt, hogy egy szegény olasz ifjú, Gritti volt komornyikja, Patóczy foglya, kérje el ő Felsége őt ajándékba Patóczytól. Ő Felsége ezt
kegyesen megigérte mondván, ha az udvarba jő, mutassátok meg, hogy eszembe jusson.
Ugyanazon a napon Patóczy elment a királyhoz kezecsókolására. Aztán a kalocsai érsek ő
kegyelmességéhez fordult, a ki már az udvarban volt és ő Felségével együtt a szobában ült.
Akkor ő Kegyelmessége megölelvén Patóczyt és magához szorítván mondá: »Miklós uram,
kegyelmed foglyom és el nem bocsátom, mig meg nem ajándékoz valamivel.«
»Mindig foglya vagyok Kegyelmességednek — válaszolá Patóczy. Mit parancsol?« »Kegyelmednek vagy egy foglya — folytatá ő Kegyelmessége — egy olasz ifjú, Grittinek
volt szolgája, kérem, ajándékozza őt nekem. «
»Kegyelmességed kedvéért, felelé Patóczy — mihelyt haza érek, rögtön elküldöm.«
A király e szavakat hallván mondá ő Méltóságának: »Kegyelmed megelőzött engem, én is el
akartam őt kérni, de, mivel első volt a kérésben, nem bánom legyen a kegyelmedé. Miért Miklós uram, ő Méltóságának küldd el, a mivel nekem is kedves dolgot teszesz.«
Ő ujra megerősíté igéretét és később a muzsikus meg Hannibál úr hálát adtak a király ő Felségének és ő Méltóságának. — Ezt az esetet mind Hannibál úr, mind a muzsikus elbeszélte nekem, mikor János király udvarában voltam.
Miklós úr 1534-ben Szent-Lucza előnapján éjjel érkezett vissza Gyulára csunya esőben, úgy hogy félre menvén az asszonyok szobájában ruhát változtatott. Időközben azon szolgák, a kik nála voltak a szobában, oda jöttek a házba, ahol a többiek maradtak, és ott maguk közt beszélgetvén mondották, hogy az úrnak egyik szolgája, a ki vele ment az udvarhoz, nem jött vissza, hanem Erdélybe egy másik úrhoz szegődött.
Én is jelen voltam ott és gyorsan kigondoltam magamban, hogy, ha leveleimet híven átadták annak, kinek czímezve volt, nem leszek háladatlan azon derék szolga iránt, a kire leveleimet bíztam, hanem kimentem őt annak személyével, a ki nem tért vissza. — Elhatározásomat tett követte.
Patóczy a szobába jött, oda állt a tűzhöz, és kérdett engem, kivel küldöttem levelet a kalocsai érsek ő Méltóságának? »Uraságod egyik szolgájával« — felelém. Az a szolga, a ki a leveleket tulajdonkép vitte első szavaimra mindjárt elhalványult és annyira elváltozott színében, hogy akárki ránézett, mindjárt észre vehette. Ki is ment a szobából, vállait vonogatva, és kivül megállott hallgatódzván a többire.
»Ki volt az a szolga« kérdé tovább az úr?
»Nem tudom a nevét — felelém — hanem egy nagy, fekete ruhájú ember volt«, — utalván arra, a ki elutazott.
Ekkor ő megmondá a nevét és mondá: »A bestye; el illant.« — A másik szolga, a ki félt, hogy én fölfedezem (noha kár volt félnie, mert azt én semmi pénzért, s még a legnagyobb kínoztatásra sem tettem volna) erre egészen fölelevenedett és vígan jött be a szobába.
Gondolkozott egy darabig Patóczy és mondá nekem: »Mit küldsz nekem, ha megengedem, hogy Páduába menj Szent-Antalnak tiszteletemet nyilvánítani?«
»Uram! — mondám, — nekem nincs semmim a világon, de, ha haza érek, kényszerítem barátaimat és rokonaimat annak megtevésére, a mit uraságod parancsol. És nem csak úgy elküldöm, hanem személyesen elhozom azt.«
Nevetett erre és mondá: »Nem kell semmi sem, hanem, nagybátyámnak, a kit Gritti megöletett, lelke üdvösségeért, a király ő Felsége és a kalocsai érsek ő Méltósága iránt való szeretetből szabadon bocsátalak és elküldelek ő Méltóságához.«
És a várnagyhoz fordulván megparancsolta neki, hogy engedjen engem a várban ki s be járni tetszésem szerint. Én pedig az úr lábaihoz vetettem magam és megköszöntem neki szives jóságát.
Most aztán hozzám jöttek a többiek, megöleltek, fölköszöntöttek, és köztük leginkább az a derék szolga, a ki leveleimet vitte.
kegyelmed foglyom és el nem bocsátom, mig meg nem ajándékoz valamivel.«
»Mindig foglya vagyok Kegyelmességednek — válaszolá Patóczy. Mit parancsol?« »Kegyelmednek vagy egy foglya — folytatá ő Kegyelmessége — egy olasz ifjú, Grittinek
volt szolgája, kérem, ajándékozza őt nekem. «
»Kegyelmességed kedvéért, felelé Patóczy — mihelyt haza érek, rögtön elküldöm.«
A király e szavakat hallván mondá ő Méltóságának: »Kegyelmed megelőzött engem, én is el
akartam őt kérni, de, mivel első volt a kérésben, nem bánom legyen a kegyelmedé. Miért Miklós uram, ő Méltóságának küldd el, a mivel nekem is kedves dolgot teszesz.«
Ő ujra megerősíté igéretét és később a muzsikus meg Hannibál úr hálát adtak a király ő Felségének és ő Méltóságának. — Ezt az esetet mind Hannibál úr, mind a muzsikus elbeszélte nekem, mikor János király udvarában voltam.
Miklós úr 1534-ben Szent-Lucza előnapján éjjel érkezett vissza Gyulára csunya esőben, úgy hogy félre menvén az asszonyok szobájában ruhát változtatott. Időközben azon szolgák, a kik nála voltak a szobában, oda jöttek a házba, ahol a többiek maradtak, és ott maguk közt beszélgetvén mondották, hogy az úrnak egyik szolgája, a ki vele ment az udvarhoz, nem jött vissza, hanem Erdélybe egy másik úrhoz szegődött.
Én is jelen voltam ott és gyorsan kigondoltam magamban, hogy, ha leveleimet híven átadták annak, kinek czímezve volt, nem leszek háladatlan azon derék szolga iránt, a kire leveleimet bíztam, hanem kimentem őt annak személyével, a ki nem tért vissza. — Elhatározásomat tett követte.
Patóczy a szobába jött, oda állt a tűzhöz, és kérdett engem, kivel küldöttem levelet a kalocsai érsek ő Méltóságának? »Uraságod egyik szolgájával« — felelém. Az a szolga, a ki a leveleket tulajdonkép vitte első szavaimra mindjárt elhalványult és annyira elváltozott színében, hogy akárki ránézett, mindjárt észre vehette. Ki is ment a szobából, vállait vonogatva, és kivül megállott hallgatódzván a többire.
»Ki volt az a szolga« kérdé tovább az úr?
»Nem tudom a nevét — felelém — hanem egy nagy, fekete ruhájú ember volt«, — utalván arra, a ki elutazott.
Ekkor ő megmondá a nevét és mondá: »A bestye; el illant.« — A másik szolga, a ki félt, hogy én fölfedezem (noha kár volt félnie, mert azt én semmi pénzért, s még a legnagyobb kínoztatásra sem tettem volna) erre egészen fölelevenedett és vígan jött be a szobába.
Gondolkozott egy darabig Patóczy és mondá nekem: »Mit küldsz nekem, ha megengedem, hogy Páduába menj Szent-Antalnak tiszteletemet nyilvánítani?«
»Uram! — mondám, — nekem nincs semmim a világon, de, ha haza érek, kényszerítem barátaimat és rokonaimat annak megtevésére, a mit uraságod parancsol. És nem csak úgy elküldöm, hanem személyesen elhozom azt.«
Nevetett erre és mondá: »Nem kell semmi sem, hanem, nagybátyámnak, a kit Gritti megöletett, lelke üdvösségeért, a király ő Felsége és a kalocsai érsek ő Méltósága iránt való szeretetből szabadon bocsátalak és elküldelek ő Méltóságához.«
És a várnagyhoz fordulván megparancsolta neki, hogy engedjen engem a várban ki s be járni tetszésem szerint. Én pedig az úr lábaihoz vetettem magam és megköszöntem neki szives jóságát.
Most aztán hozzám jöttek a többiek, megöleltek, fölköszöntöttek, és köztük leginkább az a derék szolga, a ki leveleimet vitte.
Később mind Patóczy, mind az ő neje kértek engem, hogy maradjak szolgálatukban, de én
azt feleltem, hogy el vagyok határozva visszatérni Olaszországba. Mivel pedig a
házmesterének meghagyta, hogy engem egész viola szinű ruhába öltöztessen, kértem őt, hogy
uram halálának emlékére hadd hordhassak barna ruhát. Beleegyezett és ott maradtam még
Gyulán szabadon járkálva 1535. január 14-éig. Fogoly voltam ötvenöt napig. — Mi óta
szabad lettem, mindennap jártunk vadászni.
Azon a napon (január 14-én) Patóczy a házmesterével elküldött engem az udvarhoz, s ott a
házmester elvitt engem az érsek ő Méltóságához. Megcsókoltam az érsek kezét és végtelenül
köszöntem szives jóságát.
Egy darabig ő Méltóságával az udvarban voltam, később Egerben nála szolgáltam, de látni óhajtván szeretett hazámat elhatároztam, hogy irok Pizzacomini András derék, páduai származású úrnak, a ki Budán lakott.
Leirtam neki e levélben állapotomat, és kértem őt, hogy küldjön nekem egy atyám nevében irt levelet, melyben atyám nekem megparancsolja, hogy, mivel uram meghalt és szolgái oly borzasztó sorsra jutottak, mindenképen igyekezzek haza jönni.
Pizzacomini még jobban eligazította ezt a dolgot, mint ahogy én képzeltem. — Nem sokára két levelet kaptam, egyik az övé volt, a másik atyám nevében költött irat vala. Ebben atyám irja, hogy értesült uram sorsáról és féltvén engem buzdított s nagy keményen rám parancsolt, hogy mi hamarább térjek vissza Olaszországba, kamatra vevén föl azt a pénzt, a mit hirtelen ki kell adni. — Ezt a levelet megmutattam a főtisztelendő úrnak, hogy olvassa el, s miután elolvasta mondá nekem a Főtisztelendő úr: »Ferencz! szabadságodban áll, tégy, amint jónak látod.« »Uram — felelém — annyira le vagyok kötelezve Főtisztelendőségednek, hogy véleményem szerint még akkor sem viszonzom eléggé jótéteményét, ha egész életemben szolgálok. Azért csakis parancsolatjára távozom el.« Azt mondja erre nekem a Főtisztelendő úr: »Isten tudja, milyen örömmel látna téged atyád odahaza.« »Azt is tudja Isten — válaszolám én — milyen örömest mennék én.« Megtudván ekkép, hogy én nagyon vágyom haza, megvárakoztatott egész husvét utánig annál is inkább, mert ő is akkor volt menendő Ferdinánd római királyhoz Bécsbe követségben. Ezt pedig azért tette a Főtisztelendő úr, mert, mint nekem mondá, az utak Buda és Bécs között nem voltak biztosak.
Azon egész idő alatt a Főtisztelendő úrral együtt voltam és egyik napon mondja nekem a főtisztelendő úr pinczemestere, hogy van a pinczében 4 hordó bor, amelyekre az én nevem van ráirva. Mert, mikor meghalt Gritti úr, a király azon javakat, melyeket neki adott, az ő szolgáinak ajándékozta s azokat rendbe rakták a várban. Én e borokat elkértem a Főtisztelendő úrtól, ő pedig a pinczemestertől tudósíttatván, nekem visszaadá azokat. Épen jókor jött ez a kis ajándék, mert eladván azt 16 aranyért, 11 aranyon vettem egy lovat és a Főtisztelendő úrral Budáról, a hol pár napot (1535. Szent-Kereszt ünnepétől május 3.—május 13-ig) töltöttünk, együtt utaztunk el.
Bécsbe érkezvén ott találtuk Pordenone Rosario Jeromos ő Méltóságát, a ki az akkor pápává választott III. Pál pápa nuntiusakép jött oda, jelentést tevén az új pápa választásáról. Mivel pedigépen visszatérőben volt, a Főtisztelendő érsek kieszközölte, hogy hozzájuk csatlakozhassam és ajánlott engem ő Méltóságának.
Egy darabig ő Méltóságával az udvarban voltam, később Egerben nála szolgáltam, de látni óhajtván szeretett hazámat elhatároztam, hogy irok Pizzacomini András derék, páduai származású úrnak, a ki Budán lakott.
Leirtam neki e levélben állapotomat, és kértem őt, hogy küldjön nekem egy atyám nevében irt levelet, melyben atyám nekem megparancsolja, hogy, mivel uram meghalt és szolgái oly borzasztó sorsra jutottak, mindenképen igyekezzek haza jönni.
Pizzacomini még jobban eligazította ezt a dolgot, mint ahogy én képzeltem. — Nem sokára két levelet kaptam, egyik az övé volt, a másik atyám nevében költött irat vala. Ebben atyám irja, hogy értesült uram sorsáról és féltvén engem buzdított s nagy keményen rám parancsolt, hogy mi hamarább térjek vissza Olaszországba, kamatra vevén föl azt a pénzt, a mit hirtelen ki kell adni. — Ezt a levelet megmutattam a főtisztelendő úrnak, hogy olvassa el, s miután elolvasta mondá nekem a Főtisztelendő úr: »Ferencz! szabadságodban áll, tégy, amint jónak látod.« »Uram — felelém — annyira le vagyok kötelezve Főtisztelendőségednek, hogy véleményem szerint még akkor sem viszonzom eléggé jótéteményét, ha egész életemben szolgálok. Azért csakis parancsolatjára távozom el.« Azt mondja erre nekem a Főtisztelendő úr: »Isten tudja, milyen örömmel látna téged atyád odahaza.« »Azt is tudja Isten — válaszolám én — milyen örömest mennék én.« Megtudván ekkép, hogy én nagyon vágyom haza, megvárakoztatott egész husvét utánig annál is inkább, mert ő is akkor volt menendő Ferdinánd római királyhoz Bécsbe követségben. Ezt pedig azért tette a Főtisztelendő úr, mert, mint nekem mondá, az utak Buda és Bécs között nem voltak biztosak.
Azon egész idő alatt a Főtisztelendő úrral együtt voltam és egyik napon mondja nekem a főtisztelendő úr pinczemestere, hogy van a pinczében 4 hordó bor, amelyekre az én nevem van ráirva. Mert, mikor meghalt Gritti úr, a király azon javakat, melyeket neki adott, az ő szolgáinak ajándékozta s azokat rendbe rakták a várban. Én e borokat elkértem a Főtisztelendő úrtól, ő pedig a pinczemestertől tudósíttatván, nekem visszaadá azokat. Épen jókor jött ez a kis ajándék, mert eladván azt 16 aranyért, 11 aranyon vettem egy lovat és a Főtisztelendő úrral Budáról, a hol pár napot (1535. Szent-Kereszt ünnepétől május 3.—május 13-ig) töltöttünk, együtt utaztunk el.
Bécsbe érkezvén ott találtuk Pordenone Rosario Jeromos ő Méltóságát, a ki az akkor pápává választott III. Pál pápa nuntiusakép jött oda, jelentést tevén az új pápa választásáról. Mivel pedigépen visszatérőben volt, a Főtisztelendő érsek kieszközölte, hogy hozzájuk csatlakozhassam és ajánlott engem ő Méltóságának.
És igy 1535. junius 2-dikán elindultunk Bécsből. De mielőtt elutaztunk volna, elmentem
tiszteletemet tenni a Főtisztelendő érsek úrhoz és ő nekem 40 aranyat adott uti költségül.
Napról-napra lovagolva haladván Ausztrián, vagy alsó Németországon keresztül
Olaszországba jöttem és Velenczébe értem az említett junius hó 14-ik napján és mindjárt is
azon este elmentem Gritti herczeg ő Fensége keze csókolására. Nagybátyám Oddo János úr
vezetett be ide. Itt nagy lelki fájdalommal és keserűséggel elbeszéltem, mit láttam? hol
voltam? és az ugyanaz volt, amit feljebb elbeszéltem. Ha ebben a dologban untattam
Méltóságos urat, azt a maga parancsolatjának tulajdonítsa és annak, hogy én nem tudtam
többet és másképen, mint a mennyit és mily módon előadtam. Ezzel magamat meghajtva és
Méltóságos úr utolsó szolgájáúl ajánlva minden jót kivánok.»
Eddig tart Francesco Della Valle elbeszélése.
Eddig tart Francesco Della Valle elbeszélése.
Végig olvasva az egészet, azonnal látjuk, hogy igazán nevezte Patóczy az elbeszélőt ravasz,
vizsla olasznak. Folytonos hazudozás, állandó képmutatás a kenyere. Reszket a félelemtől,
mint a nyárfalevél, pedig egy hajaszála sem görbül meg, sőt Patóczy igaz magyar főúrkép,
szeretettel bánik vele s legfeljebb tréfából ijesztgeti. De más részt tagadhatatlan, hogy leirása
igen érdekes és Gyula történetére nézve igen fontos. O az első, ki a régi gyulai várat némileg
leirja; ő, a kitől megtudjuk, hogy a gyulai vár Czibak Imre halála után közvetlenül
unokaöcscsére Patóczy Miklósra szállott, de 1534-ben Patóczynak még nem volt róla
adománylevele, úgy, hogy azt a király tőle elvehette volna. De nem vette el, hanem
megerősítette benne s így ez fiára is átszállt. — Látjuk egyuttal az akkori egyszerüséget a
társadalmi szokásokban. A főúr a nemesekkel együtt ebédel, a várnagyával társalog, a szolgák
szobájában beszélget, a pénzutalványt még hírből sem ismeri. Szabad idejét azonban
folytonos vadászattal tölti. A királynak udvara tele van olasz udvari tisztekkel, azok minden
szertartás nélkül járnak be hozzá, de a király személye szent, előtte letérdelnek s neki kezet
csókolnak, mert föl van kenve és meg van koronázva. A főurak szobájában leülnek s vele
bizalmasan tanácskoznak.
A mult emlékeinek szorgos kutatásával még számos ily érdekes esemény ismeretére juthatunk, csak legyen meg közönségünkben a szives jóakarat és áldozatkészség.
Dr. Karácsonyi János.
A mult emlékeinek szorgos kutatásával még számos ily érdekes esemény ismeretére juthatunk, csak legyen meg közönségünkben a szives jóakarat és áldozatkészség.
Dr. Karácsonyi János.
IV.
A békésmegyei régi kolostorok.
(Bevezetés.)
(Bevezetés.)
Ezer és ezerre megy csak hazánkban is a legfontosabb kérdések, események stb. száma,
melyeket megfejteni nem tudunk; a melyeket homály borít, s melyekről biztos tudomást
csakis hosszas kutatás — és utánjárással vehetünk. — A történet-buvárnak kötelessége, tiszte
az, hogy az ily elrejtett dolgokra fényt derítsen. — Sokszor egy emlék, melyet dicső elődeink,
akaratlanul bár, reánk hagytak, — egy elejtett szó, de főleg a régi iratokban található
vonatkozások azok, melyek segélyével képes a történet-búvár felderíteni egy, eddig egészen
ismeretlen dolgot.
Ily homályos kérdés az is, melyet dolgozatom tárgyal. Kimutatni törekszem, amennyire csak lehet, a békésmegyei régi kolostorok eredetét, fönnállását, működését és pusztulását.
Azok a dicső lelkek, kiknek életükben csak az a czél lebegett szemük előtt, hogy régi városunkat, s a vidéket a műveltség, tudomány és vallásosság terjesztése által felvirágoztassák. kiknek porait mi most talán lábainkkal tapossuk, megbocsátanak nekem, ha csendes sírjaikból felzavarva emléküket, velük foglalkozom.
E régi kolostorok történetéből egyet-mást már régebben is olvastunk.
Én tehát, a már meglevő adatokhoz kapcsolom az ujonnan felfedezetteket, hogy így a homály, mely a békésmegyei régi kolostorok története felett lebegett, lassankint eloszoljék.
Három kolostorról szólnak csak meglevő adataink, melyek Békésmegyében voltak, s melyek tagjai a tudomány, műveltség és vallásosság terjesztésére törekedtek. S ezek: a ferenczrendüek gyulai s gerlai kolostorai, s a ferenczrendü szerzetesnők gyulai kolostora.
Nézzük egyenkint; miről világosítanak fel bennünket őseink utókorra hagyott emlékei és iratai?
Ily homályos kérdés az is, melyet dolgozatom tárgyal. Kimutatni törekszem, amennyire csak lehet, a békésmegyei régi kolostorok eredetét, fönnállását, működését és pusztulását.
Azok a dicső lelkek, kiknek életükben csak az a czél lebegett szemük előtt, hogy régi városunkat, s a vidéket a műveltség, tudomány és vallásosság terjesztése által felvirágoztassák. kiknek porait mi most talán lábainkkal tapossuk, megbocsátanak nekem, ha csendes sírjaikból felzavarva emléküket, velük foglalkozom.
E régi kolostorok történetéből egyet-mást már régebben is olvastunk.
Én tehát, a már meglevő adatokhoz kapcsolom az ujonnan felfedezetteket, hogy így a homály, mely a békésmegyei régi kolostorok története felett lebegett, lassankint eloszoljék.
Három kolostorról szólnak csak meglevő adataink, melyek Békésmegyében voltak, s melyek tagjai a tudomány, műveltség és vallásosság terjesztésére törekedtek. S ezek: a ferenczrendüek gyulai s gerlai kolostorai, s a ferenczrendü szerzetesnők gyulai kolostora.
Nézzük egyenkint; miről világosítanak fel bennünket őseink utókorra hagyott emlékei és iratai?
A gyulai ferenczrendű kolostor.
A középkor, mely a vallásosság s erkölcsösség aranykorának nevezhető, bő alkalmat nyujtott
a kolostorok keletkezésére. — A nép, mely nemcsak szájjal, de szívből is vallásos volt,
örömmel fogadta e szegény barátokat, kiknek nyomán mindenütt föllendült az egyházi
szónoklat, serényebb lett a lelkipásztorkodás, a vallásosság és erkölcsösség erősebb gyökeret
vert. A vallásban való buzgóság egymásután hozta létre a kolostorokat. A főurak, hogy
birtokaikon élő jobbágyaiknak nemcsak anyagilag, de lelkileg is megadják a szükségeseket,
birtokaikra hívták e szegény szerzeteseket. S azontúl a középkorban nagyon elterjedt babona s
tudatlanság, az ily vidékekről lassankint elenyészett.
Gyula város is, mely a XIV. századtól kezdve, mindig elsőrangú szerepet vitt a Fehér-Körös mentén, szintén dicsekedhetik azzal, hogy egykor az ő falai között is hirdették Szent-Ferencz fiai az Isten igéjét.
Mint régi kútforrások nyomán már többen kimutatták, Gyula városában létezett egy monostor, melynek azonban 1313-ban már csak neve volt fent.1
De a gyulai nép, mely talán apái elbeszélései folytán, vissza szerette volna varázsolni a régi jó időket, idővel ismét fogadott kebelébe szerzeteseket. S e szerzet kolostora mintegy
Gyula város is, mely a XIV. századtól kezdve, mindig elsőrangú szerepet vitt a Fehér-Körös mentén, szintén dicsekedhetik azzal, hogy egykor az ő falai között is hirdették Szent-Ferencz fiai az Isten igéjét.
Mint régi kútforrások nyomán már többen kimutatták, Gyula városában létezett egy monostor, melynek azonban 1313-ban már csak neve volt fent.1
De a gyulai nép, mely talán apái elbeszélései folytán, vissza szerette volna varázsolni a régi jó időket, idővel ismét fogadott kebelébe szerzeteseket. S e szerzet kolostora mintegy
1 Bunyitay Vincze, „A váradi püsp. tört.” II. 429. l.
folytatását képezte a már régen elpusztult s valószínüleg2 apátsági monostornak, s talán
ugyanannak helyén is állott, mit onnan lehet kimagyarázni, hogy a ferenczrendű szerzetesek,
rendjük szabályai szerint mindig már kész helyre költöztek, hogy a vallásosság terjesztésében
semmiféle anyagi gondok se terheljék őket.3
De mikor volt e betelepülés, annak évét biztosan meghatározni nem, legfeljebb körvonalozni lehet.
Maróthy János, Zsigmond korában hős hadvezér, 1403-tól a gyulai uradalom tulajdonosa, szávamenti születésü volt, s mint ilyen, ismerte a hazánk délvidékén áldásosán működő szigorú ferenczrendűeket, a kiket első kolostorukról közönségesen csak cseri barátoknak neveztek. — Hallotta népies szónoklatukat, tapasztalta a köznépnek irántuk tanúsított vonzódását, szeretetét. Elhatározta ennélfogva, hogy új uradalmában is megtelepíti őket. Mivel pedig a szigorú ferenczrendüek új házakat csak akkor építhettek, ha azt a pápa nekik megengedte, Maróthy 1409-ben folyamodott a pápához ilyen engedélyért.
Kérelme pedig az volt, hogy a váradi egyházmegyében fekvő Vári községben Szent-László király tiszteletére egyházat s mellé a cseri barátok (azaz a szigorú ferenczrendüek) számára kolostort építhessen. A pápa természetesen megadta az engedélyt.
Valósította-e tervét az öreg Maróthy vagy sem? ismeretlen. Egy bizonyos, s ez az, hogy ha valósította is, nem Váriban, hanem Gyulán építette fel a kolostort; ha ő nem, akkor utódai. Mindenesetre a Maróthy névhez fűződik a gyulai kolostor alapítása, mert adatunk van reá, hogy e kolostor már akkor megvolt, a mikor a gyulai uradalmat még a Maróthyak birták. Magának a kolostornak első szervezetéről csak igen keveset tudunk; de, hogy nem kis szerepet vitt, már onnét következtethetjük, mivel 1452-ben a rend itt tartotta tartományi gyűlését, s e gyűlésen Beczeni Mihályt, Kapisztrán János kortársát tartományi fejedelmül választották.4
Ez időben élte tehát virágzásának korát. — Később a szerencsétlen mohácsi csata ennek csillagát is elhomályosította, s hogy egészen meg nem szünt, azt csak annak köszönhette, hogy a jól megerősített Gyula még jó ideig erősen távol tartá magától a török csapatokat.
A kolostor egészen a 15. századig a bosnyákországi fejedelmek hatósága alatt állott,5 de ettől később elvált. — 1531-ben újonnan szervezkedett s ugyanekkor rendes konventté alakíttatott.6 A konvent (rendház) annyiban külömbözött a »locus«-tól (lakóhely), hogy benne szerzetes növendékek is laktak, több fölszentelt tagja is volt; egyházában mindennap énekes szent misét mondtak, s a zsolozsmát is nyilvánosan énekelve végezték. Rendházzá emelkedését Czibak Imre váradi püspöknek, Gyula ekkori földesurának, köszöni a ferenczrendűek gyulai lakhelye. Legalább a határozat utolsó szavaiból: — „Mindezeket a gyülés pártfogójának kérelmére engedjük meg« — ezt lehet következtetni. E gyülést Váradon tartották, Váradnak akkori ura
pedig Czibak Imre vala, a kié volt Gyula is.
S ezen átalakulás, úgy látszik, használt is a kolostor életerejének, mert ettől kezdve ismét
kezd erősödni és virágzani. 1533-ban itt tartja a rend tartományi gyülését, mely alkalomal Nágócsy Mártont tartományi fejedelmüknek választják; Zilahy Benedeket titkosának, Thárnoki, Kopácsi, Szegedi és Bakó ferenczrendű atyákat pedig tanácsosoknak.7
A gyulai kolostor történetét illetőleg, jelenleg azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy a
De mikor volt e betelepülés, annak évét biztosan meghatározni nem, legfeljebb körvonalozni lehet.
Maróthy János, Zsigmond korában hős hadvezér, 1403-tól a gyulai uradalom tulajdonosa, szávamenti születésü volt, s mint ilyen, ismerte a hazánk délvidékén áldásosán működő szigorú ferenczrendűeket, a kiket első kolostorukról közönségesen csak cseri barátoknak neveztek. — Hallotta népies szónoklatukat, tapasztalta a köznépnek irántuk tanúsított vonzódását, szeretetét. Elhatározta ennélfogva, hogy új uradalmában is megtelepíti őket. Mivel pedig a szigorú ferenczrendüek új házakat csak akkor építhettek, ha azt a pápa nekik megengedte, Maróthy 1409-ben folyamodott a pápához ilyen engedélyért.
Kérelme pedig az volt, hogy a váradi egyházmegyében fekvő Vári községben Szent-László király tiszteletére egyházat s mellé a cseri barátok (azaz a szigorú ferenczrendüek) számára kolostort építhessen. A pápa természetesen megadta az engedélyt.
Valósította-e tervét az öreg Maróthy vagy sem? ismeretlen. Egy bizonyos, s ez az, hogy ha valósította is, nem Váriban, hanem Gyulán építette fel a kolostort; ha ő nem, akkor utódai. Mindenesetre a Maróthy névhez fűződik a gyulai kolostor alapítása, mert adatunk van reá, hogy e kolostor már akkor megvolt, a mikor a gyulai uradalmat még a Maróthyak birták. Magának a kolostornak első szervezetéről csak igen keveset tudunk; de, hogy nem kis szerepet vitt, már onnét következtethetjük, mivel 1452-ben a rend itt tartotta tartományi gyűlését, s e gyűlésen Beczeni Mihályt, Kapisztrán János kortársát tartományi fejedelmül választották.4
Ez időben élte tehát virágzásának korát. — Később a szerencsétlen mohácsi csata ennek csillagát is elhomályosította, s hogy egészen meg nem szünt, azt csak annak köszönhette, hogy a jól megerősített Gyula még jó ideig erősen távol tartá magától a török csapatokat.
A kolostor egészen a 15. századig a bosnyákországi fejedelmek hatósága alatt állott,5 de ettől később elvált. — 1531-ben újonnan szervezkedett s ugyanekkor rendes konventté alakíttatott.6 A konvent (rendház) annyiban külömbözött a »locus«-tól (lakóhely), hogy benne szerzetes növendékek is laktak, több fölszentelt tagja is volt; egyházában mindennap énekes szent misét mondtak, s a zsolozsmát is nyilvánosan énekelve végezték. Rendházzá emelkedését Czibak Imre váradi püspöknek, Gyula ekkori földesurának, köszöni a ferenczrendűek gyulai lakhelye. Legalább a határozat utolsó szavaiból: — „Mindezeket a gyülés pártfogójának kérelmére engedjük meg« — ezt lehet következtetni. E gyülést Váradon tartották, Váradnak akkori ura
pedig Czibak Imre vala, a kié volt Gyula is.
S ezen átalakulás, úgy látszik, használt is a kolostor életerejének, mert ettől kezdve ismét
kezd erősödni és virágzani. 1533-ban itt tartja a rend tartományi gyülését, mely alkalomal Nágócsy Mártont tartományi fejedelmüknek választják; Zilahy Benedeket titkosának, Thárnoki, Kopácsi, Szegedi és Bakó ferenczrendű atyákat pedig tanácsosoknak.7
A gyulai kolostor történetét illetőleg, jelenleg azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy a
2 Bunyitay V. u. o. 447. 1.
3 Bunyitay V. u. o.
4 Bunyitay V. II. o. — Haan L. „Békésm. Hajdana” cz. munkájában (I. k. 65. l.) Bulchu Mihály említtetik, mint tartományi fejedelem; a két név azonban egy és ugyanaz, csak a hibás olvasás az oka a látszólagos ellentétnek.
5 Haan Lajos u. o.
6 Gyöngyösi levéltár: Tabulae congregationum 1531. „Locus Giulensis deinceps in conventum erigitur et inibi fiat organum. Et hoc totum conceditur ad petitionem patroni Capituli.”
7 Bunyitay V. u. o.
3 Bunyitay V. u. o.
4 Bunyitay V. II. o. — Haan L. „Békésm. Hajdana” cz. munkájában (I. k. 65. l.) Bulchu Mihály említtetik, mint tartományi fejedelem; a két név azonban egy és ugyanaz, csak a hibás olvasás az oka a látszólagos ellentétnek.
5 Haan Lajos u. o.
6 Gyöngyösi levéltár: Tabulae congregationum 1531. „Locus Giulensis deinceps in conventum erigitur et inibi fiat organum. Et hoc totum conceditur ad petitionem patroni Capituli.”
7 Bunyitay V. u. o.
ferenczrendüek gyöngyösi levéltárából több, eddig ismeretlen adatot közölhetek.8
A kolostor tagjai ugyanis, egy kivételével, mai napig teljesen ismeretlenek valának. Most azonban konventté történt átalakulásától kezdve gvardiánjainak neveit végig, tagjai közül
pedig többet ismerünk.
Ez újabb adatok főleg azért birnak nagy érdekkel, mivel tudomásunkra jön ebből az is, mi
eddig egészen ismeretlen volt, hogy t. i.: a gyulai konventben a hittudományokat is előadták, tehát papnevelő intézet is volt. Tudjuk ugyanis az 1535. évi szerzetesnövendékek névsorát, a mi az imént mondottakat teljesen megerősíti.
Lássuk tehát névsorát e díszes konvent gvardiánjainak, kik egykor régi városunk előkelőségei, s a tudomány, vallásosság bajnokai voltak, kik, mint neveik mutatják, tősgyökeres magyarok lévén, a magyar haza szabadságát s felvirágoztatását szomjúhozták.
A gyulai rendház gvardiánjai voltak: 1529—1554-ig:
1529—1531. Várady Péter, ki egyszersmind felügyelője (visitator) volt az erdélyi Őrségnek (custodia).9
1531—33. Horhy Mátyás, ki előbb a borosjenei Őrségnek volt őre, később az egész tartománynak fejedelme lőn.
1533—35. Kathona Pál, ki azelőtt marosvásárhelyi gvardián volt.
1535—37. Szegedy János.
1537—39. Debreczeni István, a ki előbb váradi gvardián volt, most pedig a tartománynak
egyszersmind tanácsosa is.
1539—42. Cserőgyi István, a ki előbb a szlavoniai Örségnek felügyelője volt, később pedig
pesti szónok lett.
1542—44. Ároktövy Balázs, ki a tartománynak egyszersmind tanácsosa, előbb pedig budai
gvardián volt.
1544—46. Horhy Mátyás.
1546—48. Várady János.
1548—50. Szabadkay Bálint.
1550—52. Szigethy Tamás, kit aztán váradi gvardiánná választottak, de rövid időn vértanú
halált szenvedett.
1552—54. Szegedy Ferencz.
1554— Pálkay András.
Szónokok voltak:
1537—39. Pécsi Mihály (Mich. Quinqueecclesiensis).
1542—44. Athyai Péter, ki a gyulai konventben hittanitó (lector) is volt egyszersmind. 1548—50. Zákány Balázs.
1550—52, Zákány Balázs.
A gyulai kolostor tagjai 1535-ben a következők voltak:
Kathona Pál gvardián, Dobszay István szónok. Theremhegyi Byka Péter szónok, Athyai
Tamás szónok, Ethey János a szerzetesnők gyóntató atyja és szónok, Apczy Barnabás gyóntató atya, Szigethy Tamás gyóntató és kántor, Izdenczy György gyóntató, szónok és kántor, Bathiányi György gyóntató, szónok és kántor, Kanizsay Benedek gyóntató atya.
Szerzetes-növendékek voltak:
Várady István, Sarkady Mihály, Némethy András, Szilszeghy Lukács, György, kezdő (novitius).
Világi tagok voltak:
Paály Imre ács (faber), Békésy Pál ács, Berczenczey István ács, Madarasy János, Endrefalvy
A kolostor tagjai ugyanis, egy kivételével, mai napig teljesen ismeretlenek valának. Most azonban konventté történt átalakulásától kezdve gvardiánjainak neveit végig, tagjai közül
pedig többet ismerünk.
Ez újabb adatok főleg azért birnak nagy érdekkel, mivel tudomásunkra jön ebből az is, mi
eddig egészen ismeretlen volt, hogy t. i.: a gyulai konventben a hittudományokat is előadták, tehát papnevelő intézet is volt. Tudjuk ugyanis az 1535. évi szerzetesnövendékek névsorát, a mi az imént mondottakat teljesen megerősíti.
Lássuk tehát névsorát e díszes konvent gvardiánjainak, kik egykor régi városunk előkelőségei, s a tudomány, vallásosság bajnokai voltak, kik, mint neveik mutatják, tősgyökeres magyarok lévén, a magyar haza szabadságát s felvirágoztatását szomjúhozták.
A gyulai rendház gvardiánjai voltak: 1529—1554-ig:
1529—1531. Várady Péter, ki egyszersmind felügyelője (visitator) volt az erdélyi Őrségnek (custodia).9
1531—33. Horhy Mátyás, ki előbb a borosjenei Őrségnek volt őre, később az egész tartománynak fejedelme lőn.
1533—35. Kathona Pál, ki azelőtt marosvásárhelyi gvardián volt.
1535—37. Szegedy János.
1537—39. Debreczeni István, a ki előbb váradi gvardián volt, most pedig a tartománynak
egyszersmind tanácsosa is.
1539—42. Cserőgyi István, a ki előbb a szlavoniai Örségnek felügyelője volt, később pedig
pesti szónok lett.
1542—44. Ároktövy Balázs, ki a tartománynak egyszersmind tanácsosa, előbb pedig budai
gvardián volt.
1544—46. Horhy Mátyás.
1546—48. Várady János.
1548—50. Szabadkay Bálint.
1550—52. Szigethy Tamás, kit aztán váradi gvardiánná választottak, de rövid időn vértanú
halált szenvedett.
1552—54. Szegedy Ferencz.
1554— Pálkay András.
Szónokok voltak:
1537—39. Pécsi Mihály (Mich. Quinqueecclesiensis).
1542—44. Athyai Péter, ki a gyulai konventben hittanitó (lector) is volt egyszersmind. 1548—50. Zákány Balázs.
1550—52, Zákány Balázs.
A gyulai kolostor tagjai 1535-ben a következők voltak:
Kathona Pál gvardián, Dobszay István szónok. Theremhegyi Byka Péter szónok, Athyai
Tamás szónok, Ethey János a szerzetesnők gyóntató atyja és szónok, Apczy Barnabás gyóntató atya, Szigethy Tamás gyóntató és kántor, Izdenczy György gyóntató, szónok és kántor, Bathiányi György gyóntató, szónok és kántor, Kanizsay Benedek gyóntató atya.
Szerzetes-növendékek voltak:
Várady István, Sarkady Mihály, Némethy András, Szilszeghy Lukács, György, kezdő (novitius).
Világi tagok voltak:
Paály Imre ács (faber), Békésy Pál ács, Berczenczey István ács, Madarasy János, Endrefalvy
8 A legujabban felfedezett adatokat főtisztelendő dr. Karácsonyi János úr jószívüségének köszönhetem, ki szíves
volt azokat rendelkezésemre bocsátani.
9 A ferenczrendüek tartománya több őrségre (custodia) volt felosztva. Egy‐egy őrséghez 5—12 rendház tartozott. — A gyulai a borosjenői őrség tagja volt
9 A ferenczrendüek tartománya több őrségre (custodia) volt felosztva. Egy‐egy őrséghez 5—12 rendház tartozott. — A gyulai a borosjenői őrség tagja volt
György, Kamanczi Bonaventura borbély, Dorogi Barnabás, Kolozsváry Albert sekrestyés.10
A történelem elszórt lapjain is előfordulnak olykor-olykor e nevek közül néhányan.
Így egyik gvardiánjukat: Szigethy Tamást,11 épen, midőn bizonyos ügyben átment Szegedre,
a törökök negyedmagával lefejezték 1552. aug 16-án.
Azonkivül, azt hiszem, nem csalódom, midőn azt állítom, hogy Gyula város közéletében is
nem kis szerepet vittek. Maga azon tény, hogy kolostorukban papnevelő intézet is volt, nagyon emelhette tekintélyüket a gyulai polgárok előtt, annál is inkább, mivel több gyulai születésü ifjú nevelkedett kolostorukban, kik később, mint ferenczrendü szerzetesek, hivatalokat is viseltek.
Igy 1574-ben Gyulai Gáspár, az esztergomi őrségnek őre és gyöngyösi gvardián volt. — 1576-ban pedig szintén említtetik két édes testvér Mátyás, szegedi gvardián és Ambrus, szónok, kik mindketten gyulai származásuak voltak.12
A ferenczrendüek legnagyobb részt alamizsnából tartották fenn magukat. Eleinte jókora területen gyüjthettek alamizsnát, mert Békésmegyében csak az egy gyulai kolostor szerzetesei kéregettek, de 1533-ban, a gerlai kolostor felállításakor, kisebb területre szorultak. Az ez évben éppen Gyulán tartott tartományi gyülés azt határozta, hogy a borosjenei őr (custos) jelöljön ki a gyulaiak területéről hat falut, a gerlai kolostor részére. Ezekben aztán a gerlaiak kéregettek.
Kikötötte azonban a tartományi gyülés, hogy ez által ne rontsák meg a gyulai kolostor gazdasági állapotát, s ne vegyék el tőle a legjobb falvakat.13
Különben a szerzetesek lehetőleg egyszerüen éltek. Füszeres ételt ritkán volt szabad enniök. Évenként kétszer: Karácsony és Húsvét előtt sokáig bőjtöltek. Hogy ne duslakodhassanak az ételben, nem volt szabad egyszerre sok alamizsnát elfogadniok. — A beteg testvér azonban kivétel volt. Ápolására nagy gondot fordítottak.14
A helyet, hol kolostoruk feküdt, meghatározni nem lehet. De hogy jókora kiterjedésü lehetett az, bizonyítja az 1535-iki gyülés egyik határozata. Ebben megengedi a gyülés, hogy a gyulai szerzetesek kertjükben szőlőt ültethessenek.15
A gyulai ferenczrendüek beléletéről semmit sem tudunk; nincs semmi oklevél, vagy hagyaték, mely csak távolról is érintené azokat a viszonyokat, melyek életüket szabályozzák. — Legfeljebb más, e korból való ferenczrendü szerzetesek életmódjáról lehet vonni következtetést.
A gyulai szerzetesek is, mint a többiek, még ebben az időben megtartották a szigoru szabályokat, melyeket rendjük törvényei előírtak. A kolostor csendes falai között a papok szabad óráikban olvasással, a prédikáczióra való előkészülettel foglalkoztak. Idejük nagyobb részét a nyilvánosan és együttesen énekelt imádsággal töltötték el. A hol szervezett rendház volt, ott mindennap énekes misét mondtak, tehát Gyulán is 1531. óta.
A világi tagok rendesen kézmüvesek levén, azok végezték azon munkákat, melyek szakmájukba vágtak. Padokat, székeket, képrámákat ők készítenek a templom és kolostorok számára. — Még napjainkban is a hazai ipar remekei azon készítmények, miket némely helyen csendes magányukban a szerzetesek készítettek.
A történelem elszórt lapjain is előfordulnak olykor-olykor e nevek közül néhányan.
Így egyik gvardiánjukat: Szigethy Tamást,11 épen, midőn bizonyos ügyben átment Szegedre,
a törökök negyedmagával lefejezték 1552. aug 16-án.
Azonkivül, azt hiszem, nem csalódom, midőn azt állítom, hogy Gyula város közéletében is
nem kis szerepet vittek. Maga azon tény, hogy kolostorukban papnevelő intézet is volt, nagyon emelhette tekintélyüket a gyulai polgárok előtt, annál is inkább, mivel több gyulai születésü ifjú nevelkedett kolostorukban, kik később, mint ferenczrendü szerzetesek, hivatalokat is viseltek.
Igy 1574-ben Gyulai Gáspár, az esztergomi őrségnek őre és gyöngyösi gvardián volt. — 1576-ban pedig szintén említtetik két édes testvér Mátyás, szegedi gvardián és Ambrus, szónok, kik mindketten gyulai származásuak voltak.12
A ferenczrendüek legnagyobb részt alamizsnából tartották fenn magukat. Eleinte jókora területen gyüjthettek alamizsnát, mert Békésmegyében csak az egy gyulai kolostor szerzetesei kéregettek, de 1533-ban, a gerlai kolostor felállításakor, kisebb területre szorultak. Az ez évben éppen Gyulán tartott tartományi gyülés azt határozta, hogy a borosjenei őr (custos) jelöljön ki a gyulaiak területéről hat falut, a gerlai kolostor részére. Ezekben aztán a gerlaiak kéregettek.
Kikötötte azonban a tartományi gyülés, hogy ez által ne rontsák meg a gyulai kolostor gazdasági állapotát, s ne vegyék el tőle a legjobb falvakat.13
Különben a szerzetesek lehetőleg egyszerüen éltek. Füszeres ételt ritkán volt szabad enniök. Évenként kétszer: Karácsony és Húsvét előtt sokáig bőjtöltek. Hogy ne duslakodhassanak az ételben, nem volt szabad egyszerre sok alamizsnát elfogadniok. — A beteg testvér azonban kivétel volt. Ápolására nagy gondot fordítottak.14
A helyet, hol kolostoruk feküdt, meghatározni nem lehet. De hogy jókora kiterjedésü lehetett az, bizonyítja az 1535-iki gyülés egyik határozata. Ebben megengedi a gyülés, hogy a gyulai szerzetesek kertjükben szőlőt ültethessenek.15
A gyulai ferenczrendüek beléletéről semmit sem tudunk; nincs semmi oklevél, vagy hagyaték, mely csak távolról is érintené azokat a viszonyokat, melyek életüket szabályozzák. — Legfeljebb más, e korból való ferenczrendü szerzetesek életmódjáról lehet vonni következtetést.
A gyulai szerzetesek is, mint a többiek, még ebben az időben megtartották a szigoru szabályokat, melyeket rendjük törvényei előírtak. A kolostor csendes falai között a papok szabad óráikban olvasással, a prédikáczióra való előkészülettel foglalkoztak. Idejük nagyobb részét a nyilvánosan és együttesen énekelt imádsággal töltötték el. A hol szervezett rendház volt, ott mindennap énekes misét mondtak, tehát Gyulán is 1531. óta.
A világi tagok rendesen kézmüvesek levén, azok végezték azon munkákat, melyek szakmájukba vágtak. Padokat, székeket, képrámákat ők készítenek a templom és kolostorok számára. — Még napjainkban is a hazai ipar remekei azon készítmények, miket némely helyen csendes magányukban a szerzetesek készítettek.
10 Gyöngyösi levéltár: Tabulae Congregationum és Chronica fratrum Minorum.
11 A régebbi irók Szegedy Tamást említenek. Ilyen azonban nem fordul elő a gvardiánok között. Szegedy Ferencz van ugyan köztük, ki mindjárt Szigethy után, valószinűleg annak szerencsétlen halála után, lett gvardián, de ennek nem lett oly szomorú vége, mint Szigethynek. Itt is a hibás olvasás oka a tévedésnek.
12 „1574. P. F. Caspar Gyulanus, Custos custodiae Strigoniensis et Gvardian de Gywngws.” — „1576. G. de Zegedíno. H. P. F. Mathias predicator, P. F. Ambrosius, ambo de Gywla, fratres uterini.” — Gyöngyösi levéltár.
13 „P. Custos de Yenew assignet de contrata Gyulensi ad Gerla sex villas, sic tamen, quod eedem non fiant cum maximo praeiudicio ipsis Gyulensibus.” Tabulae congregationum. A gyöngyösi levéltárban.
14 Bathyány: „Leges ecclesiasticae III. k. 606—635. ll.
15 „Item ex consensu Capituli habeant vineam in horto fratres Gywlenses,” Tabulae congregationum. A ferenczrendüek gyöngyösi levéltárában.
11 A régebbi irók Szegedy Tamást említenek. Ilyen azonban nem fordul elő a gvardiánok között. Szegedy Ferencz van ugyan köztük, ki mindjárt Szigethy után, valószinűleg annak szerencsétlen halála után, lett gvardián, de ennek nem lett oly szomorú vége, mint Szigethynek. Itt is a hibás olvasás oka a tévedésnek.
12 „1574. P. F. Caspar Gyulanus, Custos custodiae Strigoniensis et Gvardian de Gywngws.” — „1576. G. de Zegedíno. H. P. F. Mathias predicator, P. F. Ambrosius, ambo de Gywla, fratres uterini.” — Gyöngyösi levéltár.
13 „P. Custos de Yenew assignet de contrata Gyulensi ad Gerla sex villas, sic tamen, quod eedem non fiant cum maximo praeiudicio ipsis Gyulensibus.” Tabulae congregationum. A gyöngyösi levéltárban.
14 Bathyány: „Leges ecclesiasticae III. k. 606—635. ll.
15 „Item ex consensu Capituli habeant vineam in horto fratres Gywlenses,” Tabulae congregationum. A ferenczrendüek gyöngyösi levéltárában.
A ferenczrendüek ruházata szürke kámzsa volt, olyan színű, övig erő nagy csuklyával.
Csizmát vagy czipőt nem volt szabad viselniök, hanem saruban, vagy bocskorban jártak.
Ruházatukról szürke barátoknak is hivták őket, különben pedig cseri barátoknak.16
Templomuk egyes körülményekből ítélve emlékszerü lehetett. Olykor-olykor egyes főurak is meglátogatták. Bizonyitékúl szolgálnak erre nézve egyházi szereik és ruháik; ezek ugyanis páratlan becsűek voltak, miket saját pénzükön e korban — midőn még nem gyárilag, hanem sajátkezüleg készíttettek az egyházi ruhák — nem szerezhettek meg; de nem is szerezhettek, mert rendszabályaik az ilyenek megvételét szigoruan tiltották. II. Gyula pápa idejéig a drágaköves, aranyos egyházi szereket még ajándékba sem volt szabad elfogadniok. Bizonyos tehát, hogy azok a drágaságok, talán épen egy-egy főúri hölgynek sajátkezű készítményei voltak, melyeket ők örömük vagy búbánatuk emlékeül adtak kedvelt egyházuknak. Védőszente ez egyháznak a Bold. Szűz volt.
Mint imént említettem, a gyulai kolostor egyidőre, még a mohácsi vész után is fenntartja magát, sőt a hittudományokat is tanítják benne; virágzása mindazonáltal csak rövid ideig tartott; csak mintegy utóljára adott életjelt még magáról, hogy azután elenyészszék.
Részint a terjedő protestantimsus, melynek Békésmegyében igen sok hirdetője volt; részint pedig a török előnyomulása s a belvillongások kezdik megásni sirját.
A szenvedések kora akkor kezdődik, mikor Szigethy Tamásban fejüket, gvardiánjukat, vesztik el. Mintegy előjele volt ez a veszteség nemsokára bekövetkezendő enyészetüknek.
Majd az 1556-ik év bonyolult politikai viszonyai, még jobban nevelik bajukat, szenvedésüket. A mondott évben ugyanis Varkocs Tamás, kit Ferdinánd bihari főispánnak nevezett ki, de, ki időközben Izabella királynőhöz pártolt, az erdélyi hadakkal sietve közeledett, hogy Váradot s egész Biharmegyét Izabella részére hódítsa. — Ily fenyegető körülmények között a gyulai ferenczrendü szerzetesek is éppen ugy, mint a váradiak is, legféltettebb egyházi ruháikat, és edényeiket az ecsedi várba küldik,17 azt hívén, hogy, ha majd jobb idők következnek, ismét visszahozhatják.
Ecsed, hova az egyházi ruhák, szerelvények, s drágaságok küldettek, Báthory Gábor megöletése után II. Mátyás kezébe került, s ugyanakkor az egyházi szerek Kassára vitettek, hol egy Németh Jakab nevü jezsuita lajstromozta azokat.18
Nem lesz érdektelen, ha egy kis kitérést téve, a meglevő adatok nyomán megvizsgáljuk ezen egyházi ruhákat és szerelvényeket.
A gyulai szerelvényekre vonatkozólag e lajstrom bizonyosokká tesz bennünket arról, hogy több, mint egy félszázados hányattatás után is még tiz darab egyházi ruha meg volt.
És pedig volt:19
1. »148. Egy veres selyemből készült, s vörös szálakkal reczésen átszőtt, fehér bélésü, oltárelő (antipendium). Itt van (t. i. Kassán) a szekrényben.
2. »149. Egy fekete színű, virágot tartó vörös szálakkal átszőtt, tiszta selyemből készült, fehér bélésű miseruha. Közepén violaszinű, selyemből készült, és arany szálakkal átszőtt kereszt. Itt van a szekrényben.»
3. »150. Egy tiszta selyemből készült violaszinű, fehér bélésü miseruha. A kereszt felett van a fiait vérével tápláló pelikán, ezalatt, a megfeszített Jézus, a boldogságos Szűzzel és Szent Jánossal, alatta pedig Szent Péter és Pál kihímezve. — Szécsényben, a ferenczrendüek kolostorában.«
4. »151. Egy égszinkék, damaszk szövetből készült, verhenyeges bélésü, miseruha; a kereszt két ujnyi széles, aranynyal átszőtt szegélyből készült. — Itt van a szekrényben.«
5. »152. Egy zöldszinü damaszk szövetből készült, kék bélésü miseruha, melynek közepén a
Templomuk egyes körülményekből ítélve emlékszerü lehetett. Olykor-olykor egyes főurak is meglátogatták. Bizonyitékúl szolgálnak erre nézve egyházi szereik és ruháik; ezek ugyanis páratlan becsűek voltak, miket saját pénzükön e korban — midőn még nem gyárilag, hanem sajátkezüleg készíttettek az egyházi ruhák — nem szerezhettek meg; de nem is szerezhettek, mert rendszabályaik az ilyenek megvételét szigoruan tiltották. II. Gyula pápa idejéig a drágaköves, aranyos egyházi szereket még ajándékba sem volt szabad elfogadniok. Bizonyos tehát, hogy azok a drágaságok, talán épen egy-egy főúri hölgynek sajátkezű készítményei voltak, melyeket ők örömük vagy búbánatuk emlékeül adtak kedvelt egyházuknak. Védőszente ez egyháznak a Bold. Szűz volt.
Mint imént említettem, a gyulai kolostor egyidőre, még a mohácsi vész után is fenntartja magát, sőt a hittudományokat is tanítják benne; virágzása mindazonáltal csak rövid ideig tartott; csak mintegy utóljára adott életjelt még magáról, hogy azután elenyészszék.
Részint a terjedő protestantimsus, melynek Békésmegyében igen sok hirdetője volt; részint pedig a török előnyomulása s a belvillongások kezdik megásni sirját.
A szenvedések kora akkor kezdődik, mikor Szigethy Tamásban fejüket, gvardiánjukat, vesztik el. Mintegy előjele volt ez a veszteség nemsokára bekövetkezendő enyészetüknek.
Majd az 1556-ik év bonyolult politikai viszonyai, még jobban nevelik bajukat, szenvedésüket. A mondott évben ugyanis Varkocs Tamás, kit Ferdinánd bihari főispánnak nevezett ki, de, ki időközben Izabella királynőhöz pártolt, az erdélyi hadakkal sietve közeledett, hogy Váradot s egész Biharmegyét Izabella részére hódítsa. — Ily fenyegető körülmények között a gyulai ferenczrendü szerzetesek is éppen ugy, mint a váradiak is, legféltettebb egyházi ruháikat, és edényeiket az ecsedi várba küldik,17 azt hívén, hogy, ha majd jobb idők következnek, ismét visszahozhatják.
Ecsed, hova az egyházi ruhák, szerelvények, s drágaságok küldettek, Báthory Gábor megöletése után II. Mátyás kezébe került, s ugyanakkor az egyházi szerek Kassára vitettek, hol egy Németh Jakab nevü jezsuita lajstromozta azokat.18
Nem lesz érdektelen, ha egy kis kitérést téve, a meglevő adatok nyomán megvizsgáljuk ezen egyházi ruhákat és szerelvényeket.
A gyulai szerelvényekre vonatkozólag e lajstrom bizonyosokká tesz bennünket arról, hogy több, mint egy félszázados hányattatás után is még tiz darab egyházi ruha meg volt.
És pedig volt:19
1. »148. Egy veres selyemből készült, s vörös szálakkal reczésen átszőtt, fehér bélésü, oltárelő (antipendium). Itt van (t. i. Kassán) a szekrényben.
2. »149. Egy fekete színű, virágot tartó vörös szálakkal átszőtt, tiszta selyemből készült, fehér bélésű miseruha. Közepén violaszinű, selyemből készült, és arany szálakkal átszőtt kereszt. Itt van a szekrényben.»
3. »150. Egy tiszta selyemből készült violaszinű, fehér bélésü miseruha. A kereszt felett van a fiait vérével tápláló pelikán, ezalatt, a megfeszített Jézus, a boldogságos Szűzzel és Szent Jánossal, alatta pedig Szent Péter és Pál kihímezve. — Szécsényben, a ferenczrendüek kolostorában.«
4. »151. Egy égszinkék, damaszk szövetből készült, verhenyeges bélésü, miseruha; a kereszt két ujnyi széles, aranynyal átszőtt szegélyből készült. — Itt van a szekrényben.«
5. »152. Egy zöldszinü damaszk szövetből készült, kék bélésü miseruha, melynek közepén a
16 Batthyány: Leges eccl. III. 606—632 ll.
17 Magyar Sion II. 228—233 ll.
18 U. o.
19 Magyar Sion. U. o.
18 U. o.
19 Magyar Sion. U. o.
megfeszített Jézus, ez alatt pedig a kinszenvedés jelenete vannak kihímezve. Itt van a
szekrényben.«
6. »153. Egy tiszta selyemből készült és vörös szálakkal koczkázott, verhenyeges bélésü, fekete miseruha. Rajta két ujjnyi széles, aranyozott szálakból készült kereszt. Itt van a szekrényben.«
7. »154. Egy tiszta selyemből készült, arany szálakkal átszőtt, verhenyeges bélésü, vörös miseruha. Rajta két ujnyi széles, aranyozott szálakból hímzett kereszt. Itt van a szekrényben.«
8. »155. Egy damaszk szövetből készült, fehér bélésü, fehér szinü miseruha. A rajta levő kereszt fölött a bold. Szüz, két oldalt pedig két más szüz volt kihímezve. Itt van a szekrényben.«
9. »156. Egy tiszta selyemből készült, égszinkék bélésü, violaszinű palást. Itt van a szekrényben.«
10. »157. Egy damaszk szövetből készült, égszinkék bélésü, vörös szinü palást. A gallérjáról két barna szinü kövekből készült golyó függ le. Itt van a szekrényben.«
6. »153. Egy tiszta selyemből készült és vörös szálakkal koczkázott, verhenyeges bélésü, fekete miseruha. Rajta két ujjnyi széles, aranyozott szálakból készült kereszt. Itt van a szekrényben.«
7. »154. Egy tiszta selyemből készült, arany szálakkal átszőtt, verhenyeges bélésü, vörös miseruha. Rajta két ujnyi széles, aranyozott szálakból hímzett kereszt. Itt van a szekrényben.«
8. »155. Egy damaszk szövetből készült, fehér bélésü, fehér szinü miseruha. A rajta levő kereszt fölött a bold. Szüz, két oldalt pedig két más szüz volt kihímezve. Itt van a szekrényben.«
9. »156. Egy tiszta selyemből készült, égszinkék bélésü, violaszinű palást. Itt van a szekrényben.«
10. »157. Egy damaszk szövetből készült, égszinkék bélésü, vörös szinü palást. A gallérjáról két barna szinü kövekből készült golyó függ le. Itt van a szekrényben.«
S mindezek nemcsak azon kor mély vallásosságáról, de egyszersmind a hazai müveltség s
müvészet fejlettségéről is fényes tanubizonyságot tesznek.
Csak kevés az, mit még a gyulai kolostor történetéből ezentúl felhozhatok.
Emlékek hiányában nem tudjuk: mi vége lett. Az bizonyos, hogy pusztulása az 1556—58-ik évek közé esik, mert a ferenczrendüek 1558-ban megtartott gyülésén, már nincs szó a gyulai gvardiánról. — Az is bizonyos, hogy, pusztulásukat a protestántizmus terjedése nagyban elősegítette. Gyula lakosai egymás után hagyják el ősi hitüket. Nem csoda tehát, ha a kegyelet és tisztelet irányukban mindinkább hülni kezd, annyira, hogy a gyulai polgárok még egyházi szerelvényeiket is elárusítják.20
Azonkivül, az ezen időbeli várkormányzó, Mágócsi Gáspár,21 ki szintén lutheránus volt, nem szivesen látta őket, kik a protestántizmus terjedését nagyban gátolhatták, s igen valószinü, hogy távozásuk az ő kérései és bujtogatásai folytán történt.
Emlékek hiányában nem tudjuk: mi vége lett. Az bizonyos, hogy pusztulása az 1556—58-ik évek közé esik, mert a ferenczrendüek 1558-ban megtartott gyülésén, már nincs szó a gyulai gvardiánról. — Az is bizonyos, hogy, pusztulásukat a protestántizmus terjedése nagyban elősegítette. Gyula lakosai egymás után hagyják el ősi hitüket. Nem csoda tehát, ha a kegyelet és tisztelet irányukban mindinkább hülni kezd, annyira, hogy a gyulai polgárok még egyházi szerelvényeiket is elárusítják.20
Azonkivül, az ezen időbeli várkormányzó, Mágócsi Gáspár,21 ki szintén lutheránus volt, nem szivesen látta őket, kik a protestántizmus terjedését nagyban gátolhatták, s igen valószinü, hogy távozásuk az ő kérései és bujtogatásai folytán történt.
Most még emlékük is legfeljebb egyeseknél maradt fent.
A gerlai ferenczrendü kolostor.
A gerlai ferenczrendü kolostor.
Gerla, mely Gyulától éjszaknyugatra fekszik, a 16-ik században az Ábrahámffyak nagyon
kiterjedt nemzetségének birtoka volt.
Mint minden nagyobb főuri család, ugy ez is mindent megtett, hogy birtokán élő jobbágyainak ne csak anyagi, de lelki szükségleteit is kielégítse.
Czélja elérésére levéllel keresi meg a ferenczrendüek fejedelmét, néhány szerzetest kérvén tőle. — Az 1531-ben Nagyváradon tartott tartományi gyülésen szóba is jön Ábrahámffy kérése; s ugyanakkor elhatározza a gyülés, hogy Ábrahámffy megkeresésére Gerlára 4 (négy) szerzetes menjen, ugy azonban, hogy, ha netalán a »nemzetes« ur keveselné, akkor menjen hat.22
A kolostor alapításának első nyomára tehát 1531-ben találunk. Azonban, hogy a széles elterjedésü Ábrahámffy nemzetség melyik tagja hozta be őket Gerlára? arról biztos tudomásunk nincs, mert a »keresztnév a rend történetirójának tollában maradt.« — Meglehet,
Mint minden nagyobb főuri család, ugy ez is mindent megtett, hogy birtokán élő jobbágyainak ne csak anyagi, de lelki szükségleteit is kielégítse.
Czélja elérésére levéllel keresi meg a ferenczrendüek fejedelmét, néhány szerzetest kérvén tőle. — Az 1531-ben Nagyváradon tartott tartományi gyülésen szóba is jön Ábrahámffy kérése; s ugyanakkor elhatározza a gyülés, hogy Ábrahámffy megkeresésére Gerlára 4 (négy) szerzetes menjen, ugy azonban, hogy, ha netalán a »nemzetes« ur keveselné, akkor menjen hat.22
A kolostor alapításának első nyomára tehát 1531-ben találunk. Azonban, hogy a széles elterjedésü Ábrahámffy nemzetség melyik tagja hozta be őket Gerlára? arról biztos tudomásunk nincs, mert a »keresztnév a rend történetirójának tollában maradt.« — Meglehet,
20 Haan L. „Diplomatarium Békésiense.” — 166 l.
21 „Mágócsy, ki a protestántizmusnak e vidéken (Békés m.) egyik főpártolója volt, épen ez érzülete miatt az udvari körökkel surlódásba jövén, 1559‐ben a gyulai kapitányságról leköszönt.” Békésmegyei Régészeti Évkönyv VII. k. 6. l.
22 Anni 1531. „Ad Gerla assignentur quatuor frates, si cum illis dominus Ábrahámffy erit contentus, alioqui mittantur, et dentur VI.” Gyöngyösi lev. tár.
21 „Mágócsy, ki a protestántizmusnak e vidéken (Békés m.) egyik főpártolója volt, épen ez érzülete miatt az udvari körökkel surlódásba jövén, 1559‐ben a gyulai kapitányságról leköszönt.” Békésmegyei Régészeti Évkönyv VII. k. 6. l.
22 Anni 1531. „Ad Gerla assignentur quatuor frates, si cum illis dominus Ábrahámffy erit contentus, alioqui mittantur, et dentur VI.” Gyöngyösi lev. tár.
hogy az az Ábrahámffy János hozta be őket, ki az idézett évben váradi olvasó kanonok volt.23
Nem lehetetlen, hogy a kolostor épülete, hová a szerzetesek bevonultak, már nagy időket
látott, mivel történelmi kútforrások24 nyomán ki van mutatva, hogy Gerlán már 1257-ben volt
egy apátsági monostor. — Ha ennek épülete még megvolt, akkor kész volt a lakás az uj
szerzetesek számára.
Az Ábrahámffyak, kik előkelő nemzetséget képeztek Magyarországban, egyrészt bizonyára
azért hivták őket oda, hogy saját lelkük ügyéről gondoskodjanak; másrészt pedig, mint egyéb helyen, ugy itt a népoktatásával, müvelésével foglalkozzanak.
Gvardiánjai közül kettőnek a neve maradt reánk, és pedig:
1533—35. Debreczeni István, ki azelőtt Nagyszőllősön volt gvardián; — és 1535—37. Ujlaky Péter voltak azok.
Ismerjük egyszersmind a kolostor 1535. évi tagjait is.
A szerzetesek nevei következők:
Debreczeni István, gvardián, Esküllei Ördögh Mihály, szónok. Nyiregyházy Tamás, kántor.
Zilahy Antal, szónok. Terebesdy Márton, gyóntató. Talpasy László, szónok. Varbonay Balázs, gyóntató. Felsőbányay János, pap, kezdő.
Világiak voltak:
Palothay Imre, elöregedett. Siry Péter varga, Sarkady János, Gyulay Fülöp, Aranyády Benedek eszelős.25
Működésük azonban nem sokáig tartott. Néhány év az csak, mit Gerlán töltöttek. Mi okozta távozásukat? nem tudjuk.
Nem üzték el őket, hanem 1537-ben maga a rendi gyülés parancsolta meg, hogy a tagjai onnan eljőjjenek.26 A kolostor azonban megmaradt egyházi épületnek, mert a gyülés határozata szerint, a gerlai ferenczrendűek azt első sorban a püspöknek voltak kötelesek átszolgáltatni.27
A hely, hol kolostoruk állott, egészen bizonyos, mivel a mult században még állottak alapfalai. Állott pedig az ugynevezett «monostorere» szigeten.
Különösen diszes, és hires lehetett templomuk. Az Ábrámffyak bizonyosan rangjukhoz méltóan diszítették azt fel. A torony pedig Bél Mátyás állitása28 szerint az egész vidéken legmagasabb volt. Alapfalai csak nehány éve hányattak szét Gerla birtokosa gr. Wenkheim Károly által.
Meglehet, hogy a hatalmas Ábrámffy nemzetség sirboltja is itt volt, mit onnan következtetek, hogy a gerlai kastély az Ábrámffyak birtokai között legdíszesebb és legerősebb is volt.29
Most e helyen százados tölgyek állanak, s ki tudja, hány dicső hős emlékéről suttognak e hatalmas tölgyek lombjai!
szerzetesek számára.
Az Ábrahámffyak, kik előkelő nemzetséget képeztek Magyarországban, egyrészt bizonyára
azért hivták őket oda, hogy saját lelkük ügyéről gondoskodjanak; másrészt pedig, mint egyéb helyen, ugy itt a népoktatásával, müvelésével foglalkozzanak.
Gvardiánjai közül kettőnek a neve maradt reánk, és pedig:
1533—35. Debreczeni István, ki azelőtt Nagyszőllősön volt gvardián; — és 1535—37. Ujlaky Péter voltak azok.
Ismerjük egyszersmind a kolostor 1535. évi tagjait is.
A szerzetesek nevei következők:
Debreczeni István, gvardián, Esküllei Ördögh Mihály, szónok. Nyiregyházy Tamás, kántor.
Zilahy Antal, szónok. Terebesdy Márton, gyóntató. Talpasy László, szónok. Varbonay Balázs, gyóntató. Felsőbányay János, pap, kezdő.
Világiak voltak:
Palothay Imre, elöregedett. Siry Péter varga, Sarkady János, Gyulay Fülöp, Aranyády Benedek eszelős.25
Működésük azonban nem sokáig tartott. Néhány év az csak, mit Gerlán töltöttek. Mi okozta távozásukat? nem tudjuk.
Nem üzték el őket, hanem 1537-ben maga a rendi gyülés parancsolta meg, hogy a tagjai onnan eljőjjenek.26 A kolostor azonban megmaradt egyházi épületnek, mert a gyülés határozata szerint, a gerlai ferenczrendűek azt első sorban a püspöknek voltak kötelesek átszolgáltatni.27
A hely, hol kolostoruk állott, egészen bizonyos, mivel a mult században még állottak alapfalai. Állott pedig az ugynevezett «monostorere» szigeten.
Különösen diszes, és hires lehetett templomuk. Az Ábrámffyak bizonyosan rangjukhoz méltóan diszítették azt fel. A torony pedig Bél Mátyás állitása28 szerint az egész vidéken legmagasabb volt. Alapfalai csak nehány éve hányattak szét Gerla birtokosa gr. Wenkheim Károly által.
Meglehet, hogy a hatalmas Ábrámffy nemzetség sirboltja is itt volt, mit onnan következtetek, hogy a gerlai kastély az Ábrámffyak birtokai között legdíszesebb és legerősebb is volt.29
Most e helyen százados tölgyek állanak, s ki tudja, hány dicső hős emlékéről suttognak e hatalmas tölgyek lombjai!
23 Bunyitay II. 449 l. Haan Lajos „Békés várm. Hajdana” cz. munkájában (183. l.) azt állítja, hogy a kérdéses
Ábrahámffy, keresztnevén II. Péter volt. A dolog érdemére azonban egy, akár János akár II. Péter hozta be őket.
24 Bunyitay II. 386. l.
25 Tabulae Congreg. és Chronica fratrum. Gyöngyösi levéltár.
27 Haan Lajos: „Békés várm. hajd.” I. 66.l. „Olim coenobio claruit amplo et formae augustae, cui turris inaedificata fuit isto regione altitudinis inusitatae.” — Bél Mátyás kézirata a nemzeti muzeumban.
28 Haan L. u. o. II.
29 Haan L. u. o. I. 183.l. „Az Ábrámffyaknak kastélyai voltak: Gerlán, Csabán és Mező‐Megyeren.”
25 Tabulae Congreg. és Chronica fratrum. Gyöngyösi levéltár.
27 Haan Lajos: „Békés várm. hajd.” I. 66.l. „Olim coenobio claruit amplo et formae augustae, cui turris inaedificata fuit isto regione altitudinis inusitatae.” — Bél Mátyás kézirata a nemzeti muzeumban.
28 Haan L. u. o. II.
29 Haan L. u. o. I. 183.l. „Az Ábrámffyaknak kastélyai voltak: Gerlán, Csabán és Mező‐Megyeren.”
26 „Anni 1537. Item locus de Gerla resignetur Ordinario et Patronis et fratres de eo egrediantur.” Gyöngyösi
levéltár, Tabulae Congregationum.
A gyulai apácza kolostor.
A keresztény szeretet, a nyomorgó emberiség szenvedéseinek enyhítése hozta létre a nő-
szerzetesek intézményét. Azon szent életü nők, kik a világról, annak hiuságairól lemondtak,
kolostorba vonultak, s a keresztény szeretet gyakorlása által századokon keresztűl az
emberiség jóltevői levének.
Magyarország fénykorában, midőn a vallásosság még mélyen gyökerezett minden magyar szivében, minden nagyobb s nevezetesebb városban ott látjuk őket a nőnevelés terén.
Mint gondolhatjuk, Gyula város is, mint a mely századokon keresztül történelmi nevezetességü és fontos város volt, csakhamar kebelébe fogadta őket.
Egészen bizonyos történelmi adataink az időre ugyan nincsenek, de a körülmények arra mutatnak, hogy Gyulán, századokkal ezelőtt már léteztek szerzetesnők.
Azon Apácza falu ugyanis, mely Gyulához közel esik (délnyugatra) kétségkivül az apáczáktól, mint birtokosaitól vette elnevezését. S ha ez apáczák a gyulai kolostor lakói valának, ugy létezésük visszamegy «az Anjou vagy épen az Árpádkori királyok idejébe is.»30
Ez azonban csak feltevés. Történelmi adatokkal bebizonyítani még csak távolról sem lehet. Legfeljebb az erősítheti kissé feltevésemet, hogy az apáczák rendesen megerősített helyekre szoktak vonulni. Már pedig Gyula ilyen hely volt.
Egy ujabban történt felfedezés bizonyosakká tesz bennünket arról hogy 1535-ben voltak Gyulán apáczák.
Ez évben már van emlités róluk. Birjuk ugyanis az 1535. évbeli ferenczrendü szerzetesek névsorát, s abban Ethey János neve után ez áll odavetve: «confessarius sororum».31 — Mit jelent ez mást, mint, hogy ő volt a gyulai apáczák gyóntató atyja?
Tehát biztos adat arra, hogy jelzett évben már itt találjuk őket.
Míféle szerzetesrend szabályait követték? az eddig kétséges volt. Azon az alapon, hogy a gyulai apáczák Királyságot a szent-jánosi apáczákkal — kik pedig Domonkos rendűek voltak — közösen birták, azt lehetett föltenni, hogy ők is domonkosrendűek voltak.
Ámde a gyulai kolostornak csak akkor lett valami köze Királysághoz, midőn a margit-szigeti apáczák, a török elől futva, fölkeresték őket. S jóllehet 1540. vagy még inkább 1557. után a Margitszigetről menekült apáczák egyrésze a gyulai kolostorban vonta meg magát, ebből nem következtethetjük azt, hogy épen olyan rendüek voltak.
Sokkal helyesebbnek vélem, ha azt állítjuk, hogy ez apáczák Szent-Ferencz szabályát tartották. Mert mintegy törvény volt náluk, hogy egy szerzetbeli gyóntatót kellett választaniok. — Már pedig látjuk, hogy a gyulai apáczák gyóntató atyja ferenczrendű szerzetes vala.
Azt pedig, hogy a margitszigeti apáczák valóban ide menekültek, s együttesen birták a gyulaiakkal Királyság falut, (most puszta Bánfalva mellett) legjobban bizonyítja egy 1559-iki összeirás, mely a fentemlített falut a gyulai apáczák falujának mondja.32
Részbirtoka volt a gyulai apácza kolostornak magában Gyula városában, és pedig a «Bartaháza» nevü utczában. De, hogy hány telekből állott? azt az adórovó nem jegyezte föl. Nem volt szüksége reá, mert a király ugy is fölszabadítá azokat az adófizetés alól.
Az 1561. összeirás ezen szavai: «Gyula, portio monialium in eodem vico Bartaháza exempta»33 erre vonatkoznak.
Magyarország fénykorában, midőn a vallásosság még mélyen gyökerezett minden magyar szivében, minden nagyobb s nevezetesebb városban ott látjuk őket a nőnevelés terén.
Mint gondolhatjuk, Gyula város is, mint a mely századokon keresztül történelmi nevezetességü és fontos város volt, csakhamar kebelébe fogadta őket.
Egészen bizonyos történelmi adataink az időre ugyan nincsenek, de a körülmények arra mutatnak, hogy Gyulán, századokkal ezelőtt már léteztek szerzetesnők.
Azon Apácza falu ugyanis, mely Gyulához közel esik (délnyugatra) kétségkivül az apáczáktól, mint birtokosaitól vette elnevezését. S ha ez apáczák a gyulai kolostor lakói valának, ugy létezésük visszamegy «az Anjou vagy épen az Árpádkori királyok idejébe is.»30
Ez azonban csak feltevés. Történelmi adatokkal bebizonyítani még csak távolról sem lehet. Legfeljebb az erősítheti kissé feltevésemet, hogy az apáczák rendesen megerősített helyekre szoktak vonulni. Már pedig Gyula ilyen hely volt.
Egy ujabban történt felfedezés bizonyosakká tesz bennünket arról hogy 1535-ben voltak Gyulán apáczák.
Ez évben már van emlités róluk. Birjuk ugyanis az 1535. évbeli ferenczrendü szerzetesek névsorát, s abban Ethey János neve után ez áll odavetve: «confessarius sororum».31 — Mit jelent ez mást, mint, hogy ő volt a gyulai apáczák gyóntató atyja?
Tehát biztos adat arra, hogy jelzett évben már itt találjuk őket.
Míféle szerzetesrend szabályait követték? az eddig kétséges volt. Azon az alapon, hogy a gyulai apáczák Királyságot a szent-jánosi apáczákkal — kik pedig Domonkos rendűek voltak — közösen birták, azt lehetett föltenni, hogy ők is domonkosrendűek voltak.
Ámde a gyulai kolostornak csak akkor lett valami köze Királysághoz, midőn a margit-szigeti apáczák, a török elől futva, fölkeresték őket. S jóllehet 1540. vagy még inkább 1557. után a Margitszigetről menekült apáczák egyrésze a gyulai kolostorban vonta meg magát, ebből nem következtethetjük azt, hogy épen olyan rendüek voltak.
Sokkal helyesebbnek vélem, ha azt állítjuk, hogy ez apáczák Szent-Ferencz szabályát tartották. Mert mintegy törvény volt náluk, hogy egy szerzetbeli gyóntatót kellett választaniok. — Már pedig látjuk, hogy a gyulai apáczák gyóntató atyja ferenczrendű szerzetes vala.
Azt pedig, hogy a margitszigeti apáczák valóban ide menekültek, s együttesen birták a gyulaiakkal Királyság falut, (most puszta Bánfalva mellett) legjobban bizonyítja egy 1559-iki összeirás, mely a fentemlített falut a gyulai apáczák falujának mondja.32
Részbirtoka volt a gyulai apácza kolostornak magában Gyula városában, és pedig a «Bartaháza» nevü utczában. De, hogy hány telekből állott? azt az adórovó nem jegyezte föl. Nem volt szüksége reá, mert a király ugy is fölszabadítá azokat az adófizetés alól.
Az 1561. összeirás ezen szavai: «Gyula, portio monialium in eodem vico Bartaháza exempta»33 erre vonatkoznak.
30 Bunyitay V. II. 498. l.
31 Chronica fratrum. A gyöngyösi levéltárban.
32 Haan L. és Zsilinszky: Békésm. okl. 143. l. „Restant ...in possessione Királyságh monialium Gywlensium flor. 12 ...”
33 Haan L. „Dipl. Békés.” 176. l.
31 Chronica fratrum. A gyöngyösi levéltárban.
32 Haan L. és Zsilinszky: Békésm. okl. 143. l. „Restant ...in possessione Királyságh monialium Gywlensium flor. 12 ...”
33 Haan L. „Dipl. Békés.” 176. l.
Az akkori szokás szerint kolostoruk volt iskolája a vidéki nemes-urak leányainak. Itt nyerték
nevelésüket, kiképeztetésüket.
A bartaházai és a királysági birtokaik jövedelmén kivül alamizsnából tartották fenn magukat. Szokásban volt, hogy a földesurak, később a várkormányzók a malmok vámjaiból buzát adtak nekik. Mennyire tisztelték, — becsülték őket a gyulaiak, bizonyítja, hogy még a hitujításhoz csatlakozó, s azt legalább titkon pártoló Kerecsényi László várkormányzó sem merte tőlük ez alamizsnát elvonni.
1561. aug. 7-én 3 köböl buzát utalványoz ki számukra az alabiáni malom vámjából «alamizsnaképen». Szept 19-én ismét egy, nov. 13-án két, 23-án ismét két, végre 1562. májusban (?) szintén két köblöt.34
A török előnyomulása és a protestántizmus terjedése azonban, mint a szerzetesek, úgy a szerzetesnők működésének is véget vetett.
Hogy, még 1561-ben itt találjuk őket, az egészen bizonyos; valószinü azonban, hogy még a következő évben is itt voltak, mit az látszik bizonyítani, hogy Kerecsényi (1562) májusban még kiutalványozza nekik a két köböl buzát.
Mi lett végük? nem tudni. Ha volt idejük az 1566-iki ostrom elől menekülni, ugy bizonyára Nagyszombat felé vették utjokat, hol biztos menedékhelyet találtak. De, ha az ostrom itt találta őket, úgy elvesztek ők is, mint annyi nemesszivü hős, s akkor itt porladnak városunkban. Szent-Vincze leányai, kik most oly nagy buzgósággal és lelkesedéssel működnek a gyermeknevelés terén, tán az ő nyomdokaikon járnak.
Krisztik János.
A bartaházai és a királysági birtokaik jövedelmén kivül alamizsnából tartották fenn magukat. Szokásban volt, hogy a földesurak, később a várkormányzók a malmok vámjaiból buzát adtak nekik. Mennyire tisztelték, — becsülték őket a gyulaiak, bizonyítja, hogy még a hitujításhoz csatlakozó, s azt legalább titkon pártoló Kerecsényi László várkormányzó sem merte tőlük ez alamizsnát elvonni.
1561. aug. 7-én 3 köböl buzát utalványoz ki számukra az alabiáni malom vámjából «alamizsnaképen». Szept 19-én ismét egy, nov. 13-án két, 23-án ismét két, végre 1562. májusban (?) szintén két köblöt.34
A török előnyomulása és a protestántizmus terjedése azonban, mint a szerzetesek, úgy a szerzetesnők működésének is véget vetett.
Hogy, még 1561-ben itt találjuk őket, az egészen bizonyos; valószinü azonban, hogy még a következő évben is itt voltak, mit az látszik bizonyítani, hogy Kerecsényi (1562) májusban még kiutalványozza nekik a két köböl buzát.
Mi lett végük? nem tudni. Ha volt idejük az 1566-iki ostrom elől menekülni, ugy bizonyára Nagyszombat felé vették utjokat, hol biztos menedékhelyet találtak. De, ha az ostrom itt találta őket, úgy elvesztek ők is, mint annyi nemesszivü hős, s akkor itt porladnak városunkban. Szent-Vincze leányai, kik most oly nagy buzgósággal és lelkesedéssel működnek a gyermeknevelés terén, tán az ő nyomdokaikon járnak.
Krisztik János.
34 Bunyitay II. 498. l.
V.
Békésmegyére vonatkozó régi magyar levelek.
Az, hogy a Békésmegyére vonatkozó adatok szétszórva, különféle történeti kiadványokban
jelentek meg, okozza, hogy néha 40 évvel ezelőtt kinyomtatott okirat is kikerüli a
békésmegyei iró figyelmét. E bajon békésmegyei regestákkal lehetne segíteni. Ez röviden
ismertetné a Békésmegyére vonatkozó emlékeket s egyszersmind megjelölné a könyveket is,
a hol azok föllelhetők. — Addig is, mig ilyen békésmegyei regesta-sorozat létesül, fölsoroljuk
itt részint kivonatban, részint egész terjedelmében a Békésmegyére vonatkozó régi magyar
leveleket. Több könyvben szétszórva, legtöbbnyire régen megjelentek már e levelek, de
mindamellett békésmegyei monographus mindeddig se nem ismerte, se nem használta azokat.
Magyarságukat nem lesz nehéz megérteni, csak azt kell szem előtt tartani, hogy az ew a mai
ő, a ch a mai cs hangot jelenti, sz helyett rendesen z-t irtak; t: k: pedig annyit tesz, mint te
kegyelmed vagy ti kegyelmetek.
I.
Gál András adórovó könyörög, hogy ne kényszerítsék őt a magánál az adóból visszatartott 100 frtnak készpénzben való visszafizetésére.
I.
Gál András adórovó könyörög, hogy ne kényszerítsék őt a magánál az adóból visszatartott 100 frtnak készpénzben való visszafizetésére.
Egregio domino Petro Erdewg racioniste regie Mattis in Camera hungarica etc. domino mihi
honorando.
Tartalom
Tartalom
Egregie domine mihi honorande post salutem ac serviciorum meorum comendacionem —
Twgia azt t: k-med, hogh nem acceptaltak wala az kamoras urak az ketth zaz forinthat, akit en
az salariammomra írtam wala: Az zaz forintyat meg hadam masth (most) Pesthy Ferench
deaknak, mel zaz forinthot fizette az Gywla warassaban walo zaz darabanthoknak; k-nek
akartam twttara annom, en annal thewbet nem thudok annom, hanem k-nek megzolgalnam,
hogh k.-med lenne gyamolssagam az kamoras wraknal, hogh ha meghnem engedyk az thewb
sonnat (sommát), walamy kewes jobagiom wagian, kynek newe Gelwach new faluban1 walo
rezem, hogh adyk azt annam az kiral hazahoz, mikor penzem lenne megh waltanam; az
kamoras wraknakis irtam felewle. K.-med wegien walazt twlewk, kit en k.-nek megh
zolgalok, minth bizot wramnak. — Thowaba k.-med megh bochyasson, hogh en k.-nek masth
semyt nem kwldhettem, de en magam fel megiek ez jewendew beythben, k.-nek vizek egh jo
zenyeget (szőnyeget) mint bizot wramnak es barathomnak. — Dominacionem vestram
egregiam valere opto.
Datum Gywle 12 Decembris Anno 1555.
E: E: Do: V:
(Közli Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél 173 1.)
(Közli Szalay Ágoston: Négyszáz magyar levél 173 1.)
servitor Andreas
Gal de Gywla etc.2
1 Most Gelvács puszta a gyula‐varsándi határban.
2 Gál András, a Gyulai máskép Fövényesi Gál család tagja. 1552—1553‐ban volt adórovó Békés, Zaránd, Arad, Csanád, Csongrád és Külső‐Szolnok vármegyében. Békésmegyei oklt. II. 137—139. ll.
2 Gál András, a Gyulai máskép Fövényesi Gál család tagja. 1552—1553‐ban volt adórovó Békés, Zaránd, Arad, Csanád, Csongrád és Külső‐Szolnok vármegyében. Békésmegyei oklt. II. 137—139. ll.
II.
»Memheth Bek. Zolnaknak heltartoya es zanchyakya« 1557 február 25-én felszólítja
Mágócsy Gáspár gyulai várkormányzót, hogy küldje hozzá »byzott embereth« és adja fel
Gyula várát. Igér neki mindent, a mit csak kér, még »Gyula wárának urasaghath« is.
(Szalay Á. i. m, 220—21 ll.)
III.
Musztafa szegedi és kalocsai szandzsákbég fölszólítja Mágócsy Gáspár gyulai várkormányzót, hogy »az hatalmas chyazarnak (a török szultánnak) haychyon feyeth es teryen az kyralfyahoz« János Zsigmondhoz. Igéri, hogy, ha János Zsigmondnak átadja Gyula várát, tovább is megmaradhat e vár kormányzójának.
(Szalay Á. i. m. 274-5 ll.)
IV.
A királyi biztosok Ugray István hűségéről bizonyítványt állítanak ki
My Fagyel Péter, More Gáspár és Zewleosy Márthon keraly ew felsége komysarywsy, megh értettwk, ez nemes Wgray János keonyorgését, kybe mynekwnk keonoregh, hogh myvel az ew józágát hytlen newen elkérthe wolna Berzencheny István, mywel Wgray János az más párthon, Wáradon Warkwtz Thamás zolgáya volna, my megh értettwk yámbor nemes zemelyek átal, kyk Gywlán az ew felsége wárosába lakoznak, hogy thwgyak, hogy Wgray réghthewl fogwa Horwát Ferencz szolgaya wolna ith Gywlán. Annak okáérth méltatlan kérte el az Wgray János józágáth Berzentzeny Istwán, mert nem az más párton lakoth, hanem ith az ew felsége wárosába Gywlán, az ew felsége kapytánnyánál Horwáth Ferencznél, kyth meg byzonytoth; annak okáérth atwk my az my pechétes lewelwnketh byzonságwul az az nemes Wgray János melleth. Ez lewél keoth Gywlán hwswét wthán waló seredán anno Domini 1559. (P. H.) (P. H.) (P. H.)
(Régi magyar nyelvemlékek II. k. 156. l. Közli Döbrentey Gábor.) V.
Bornemissza Benedek, gyulai várkormányzó, Kassa városától taraczkokat és szakállas golyókat kér.
Prudentes et circumspecti domini et observandissimi salutem et seruity mei commendationem. Kérem kegyelmeteket mynth wrwnknak ew felségének kwlchos wárasában lakozó hyweyth, értem s tudom azt nylwán, hogy oth az kegyelmetek wárasa bewes tharazk és zakálos golyóbysal, ky nekul én ygen zykes wagyok. Mert ez wy Basa mel sewes hozzám, akarattya my legyen, senky sem twgya, kyth én ew felségének ys hyrre attham, és ew felsége ajánlottha magát, hogy az wárath afféle golyóbysokal hamar waló napon meglátogatya, do myg azt el hozzák, hogy kyldene kegyelmetek ez formákhoz képest, kyth én kegyelmeteknek kyltem, hwz wagy hwzonhárom ezreth; én fogadok is meg ezen lewelem zereben, hogy wagy azt, akyth ew felsége kyld, awagy az arrat akarya kegyelmetek, kéz wagyok meg adnom; erre wgyan igen kérem kegyelmetek; no hagyon kegyelmetek. Isten tharchya meg kegyelmeteketh. Datum ex arce Gywla. 12. July anno 1559.
(Szalay Á. i. m, 220—21 ll.)
III.
Musztafa szegedi és kalocsai szandzsákbég fölszólítja Mágócsy Gáspár gyulai várkormányzót, hogy »az hatalmas chyazarnak (a török szultánnak) haychyon feyeth es teryen az kyralfyahoz« János Zsigmondhoz. Igéri, hogy, ha János Zsigmondnak átadja Gyula várát, tovább is megmaradhat e vár kormányzójának.
(Szalay Á. i. m. 274-5 ll.)
IV.
A királyi biztosok Ugray István hűségéről bizonyítványt állítanak ki
My Fagyel Péter, More Gáspár és Zewleosy Márthon keraly ew felsége komysarywsy, megh értettwk, ez nemes Wgray János keonyorgését, kybe mynekwnk keonoregh, hogh myvel az ew józágát hytlen newen elkérthe wolna Berzencheny István, mywel Wgray János az más párthon, Wáradon Warkwtz Thamás zolgáya volna, my megh értettwk yámbor nemes zemelyek átal, kyk Gywlán az ew felsége wárosába lakoznak, hogy thwgyak, hogy Wgray réghthewl fogwa Horwát Ferencz szolgaya wolna ith Gywlán. Annak okáérth méltatlan kérte el az Wgray János józágáth Berzentzeny Istwán, mert nem az más párton lakoth, hanem ith az ew felsége wárosába Gywlán, az ew felsége kapytánnyánál Horwáth Ferencznél, kyth meg byzonytoth; annak okáérth atwk my az my pechétes lewelwnketh byzonságwul az az nemes Wgray János melleth. Ez lewél keoth Gywlán hwswét wthán waló seredán anno Domini 1559. (P. H.) (P. H.) (P. H.)
(Régi magyar nyelvemlékek II. k. 156. l. Közli Döbrentey Gábor.) V.
Bornemissza Benedek, gyulai várkormányzó, Kassa városától taraczkokat és szakállas golyókat kér.
Prudentes et circumspecti domini et observandissimi salutem et seruity mei commendationem. Kérem kegyelmeteket mynth wrwnknak ew felségének kwlchos wárasában lakozó hyweyth, értem s tudom azt nylwán, hogy oth az kegyelmetek wárasa bewes tharazk és zakálos golyóbysal, ky nekul én ygen zykes wagyok. Mert ez wy Basa mel sewes hozzám, akarattya my legyen, senky sem twgya, kyth én ew felségének ys hyrre attham, és ew felsége ajánlottha magát, hogy az wárath afféle golyóbysokal hamar waló napon meglátogatya, do myg azt el hozzák, hogy kyldene kegyelmetek ez formákhoz képest, kyth én kegyelmeteknek kyltem, hwz wagy hwzonhárom ezreth; én fogadok is meg ezen lewelem zereben, hogy wagy azt, akyth ew felsége kyld, awagy az arrat akarya kegyelmetek, kéz wagyok meg adnom; erre wgyan igen kérem kegyelmetek; no hagyon kegyelmetek. Isten tharchya meg kegyelmeteketh. Datum ex arce Gywla. 12. July anno 1559.
Benedictus Bornemyzza de heves praefectus et Capitaneus Gywlensis.
(R. m. nyelveml. II. k. 159 1. Közli Döbrentei Gábor.)
VI.
Kerecsényi László gyulai várkormányzó fölszólítja a nagyszombati bírót, hogy erőltesse rá Kis János nevű, nagyszombati lakost azon 138 frt megfizetésére, a melylyel Nagyfalvy Szény János gyulai lakosnak tartozott, 1561. junius 2.
(Kiadta Döbrentey: Régi magyar nyelvemlékek III. k. Közli Mogyoróssy is. Gyula hajdan és most. 229—30 ll.)
VII.
Marinith Horváth Ferencz gyulai várkapitány 1566. junius 6-án, »meghgondolwan ez mostani idenek nagi haborusagath, ki mostan ez zegin Magiarorszagra jüwende, fűkepen ez Gula warara es warosara, kikben ennekem az en feiemeth es elethemet az Wr Isten segicsigivel jo kedwel kel zerencsere wetnem az kezenseges kerezteineknek ellensege es dihesege elen, az terekekeknek elene «végrendeletet tesz. Minden javait feleségére Ráskay Katalinra és gyermekeire hagyja. Gyámokúl kijelöli Draskovich György zágrábi püspököt, Kerecsényi Lászlót, a gyulai várkormányzót, Draskovich Gáspárt, Perényi Gábort és három Melith-et : Györgyöt, Ferenczet, Jánost.
VI.
Kerecsényi László gyulai várkormányzó fölszólítja a nagyszombati bírót, hogy erőltesse rá Kis János nevű, nagyszombati lakost azon 138 frt megfizetésére, a melylyel Nagyfalvy Szény János gyulai lakosnak tartozott, 1561. junius 2.
(Kiadta Döbrentey: Régi magyar nyelvemlékek III. k. Közli Mogyoróssy is. Gyula hajdan és most. 229—30 ll.)
VII.
Marinith Horváth Ferencz gyulai várkapitány 1566. junius 6-án, »meghgondolwan ez mostani idenek nagi haborusagath, ki mostan ez zegin Magiarorszagra jüwende, fűkepen ez Gula warara es warosara, kikben ennekem az en feiemeth es elethemet az Wr Isten segicsigivel jo kedwel kel zerencsere wetnem az kezenseges kerezteineknek ellensege es dihesege elen, az terekekeknek elene «végrendeletet tesz. Minden javait feleségére Ráskay Katalinra és gyermekeire hagyja. Gyámokúl kijelöli Draskovich György zágrábi püspököt, Kerecsényi Lászlót, a gyulai várkormányzót, Draskovich Gáspárt, Perényi Gábort és három Melith-et : Györgyöt, Ferenczet, Jánost.
(Egész terjedelmében közli Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás. III k. 104-5. ll.)
VIII.
A temesvári pasa levele Zay Ferencz kassai várkormányzóhoz.
Magnifice domine et amice nobis honorande salutem et amicitie nostre summam commendationem. Az nagyságod rabyath az Rátz Iwánt Temeswárra kwltem, keresse meg az wráth. Ym énys röwid nap haza megyek, és nagysságodnak wagy a száz tallérth, awagy a Rátzot megkwldem. Az én kegyelmes Wram, a hatalmas chyászár, mastan nekem atta Jász Lukachyoth,* Árokhátty Lőryncheth és jenőy német kapytánt, azért N. lásson, hogy az szegyen rabok szabadwlyanak. De kérem mégys, hogy Nagysságod paranchyollyon Bornemyszsza Imrének, hogy az én rabaymat, Nagy Ambrust, Nagy Jánost kwlgie be. lm énys az gyermeket kw kwldem. És Lesan Myklóst ys kwgye be kegyelmed Vale feliciter. Datum ex Symand 29 die Septembris 1567. Temesyáry Heszon Passa.
(Rég. magy. nyelveml. II. k. 200 l. Közli Makláry Ferencz.)
A temesvári pasa levele Zay Ferencz kassai várkormányzóhoz.
Magnifice domine et amice nobis honorande salutem et amicitie nostre summam commendationem. Az nagyságod rabyath az Rátz Iwánt Temeswárra kwltem, keresse meg az wráth. Ym énys röwid nap haza megyek, és nagysságodnak wagy a száz tallérth, awagy a Rátzot megkwldem. Az én kegyelmes Wram, a hatalmas chyászár, mastan nekem atta Jász Lukachyoth,* Árokhátty Lőryncheth és jenőy német kapytánt, azért N. lásson, hogy az szegyen rabok szabadwlyanak. De kérem mégys, hogy Nagysságod paranchyollyon Bornemyszsza Imrének, hogy az én rabaymat, Nagy Ambrust, Nagy Jánost kwlgie be. lm énys az gyermeket kw kwldem. És Lesan Myklóst ys kwgye be kegyelmed Vale feliciter. Datum ex Symand 29 die Septembris 1567. Temesyáry Heszon Passa.
(Rég. magy. nyelveml. II. k. 200 l. Közli Makláry Ferencz.)
Egybegyüjté:
dr. Karácsonyi János.
* Ez volt a gyulai várnagy 1559—1566‐ig. 1566‐ban a vár feladásakor ő is török fogságba jutott. Szomorú sorsáról e levél értesít bennünket.
* Ez volt a gyulai várnagy 1559—1566‐ig. 1566‐ban a vár feladásakor ő is török fogságba jutott. Szomorú sorsáról e levél értesít bennünket.
VI.
Forradalmi népköltészet Békésvármegyében.
A szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos elveiért, alkotmányos jogaink s állami
önállóságunkért vívott szabadságharczunk: az önfeláldozó hazaszeretetnek, a közszabadságért
lelkesülésnek, s a regeszerű hősiességnek lélekemelő példáit mutatja fel.
S nekünk, a szabadsághősök utódainak, — úgy tartom — kötelességünk ama dicsőségteljes, de gyászos küzdelmet, a nemzeti erőkifejtés nagyságát, a csodával határos fegyvertényeket, szóval a honvédelmi harczot teljes nagyszerüségében feltüntető történelmi mű megalkotásához, az adatokat összegyüjteni, az enyészettől megmenteni.
Ily adatok a hazafias költemények s a népdalok is e korból, — melyeket mindig valamely általános érdekű események teremtettek, s melyek a nép érzelmeinek, vágyainak, törekvéseinek, hangulatának leghívebb nyilvánulásai.
A nép érzelmeinek, kedélyének, hazaszeretetének s szabadság utáni vágyainak legszebb ékeit, dalaiba foglalja.
A nép szíve telve van a nemzeti öntudat, a honszeretet, szabadság érzet tiszta forrásaival, s az örömök és szenvedések szabad folyást nyítnak a forrásoknak, s igy kelnek a szívek érzelmes dalai az ajkakon.
S nekünk, a szabadsághősök utódainak, — úgy tartom — kötelességünk ama dicsőségteljes, de gyászos küzdelmet, a nemzeti erőkifejtés nagyságát, a csodával határos fegyvertényeket, szóval a honvédelmi harczot teljes nagyszerüségében feltüntető történelmi mű megalkotásához, az adatokat összegyüjteni, az enyészettől megmenteni.
Ily adatok a hazafias költemények s a népdalok is e korból, — melyeket mindig valamely általános érdekű események teremtettek, s melyek a nép érzelmeinek, vágyainak, törekvéseinek, hangulatának leghívebb nyilvánulásai.
A nép érzelmeinek, kedélyének, hazaszeretetének s szabadság utáni vágyainak legszebb ékeit, dalaiba foglalja.
A nép szíve telve van a nemzeti öntudat, a honszeretet, szabadság érzet tiszta forrásaival, s az örömök és szenvedések szabad folyást nyítnak a forrásoknak, s igy kelnek a szívek érzelmes dalai az ajkakon.
S lehetett-e kedvezőbb alkalom, a népköltészet forrásait megnyitni, — mint a
szabadságharcz véres tusáival; mint azon küzdelmek, melyek a népet legközelebbről érinték, s
melyek a nép jóllétéért, az előtte szent, magasztos eszmékért, elvekért vívattak.
Ha a forradalmat megelőző nemzeti tespedés, lehangoltság korszakának népdalait
megfigyeljük, arról győződünk meg, hogy a nép költészetében a hadi kötelességek
teljesítésére való kényszerítés keserüségei nyilvánulnak. Kötéllel fogták a legényt, s igy a hadi
szolgálatban ki keresett volna dicsőséget?! A hazaszeretetnek, a haza sorsán való aggodásnak
lelkesült vagy bánatos hangjaira alig találunk. A vitézség, küzdelem s önfeláldozás utáni vágy
lelkesültsége, büszkesége, népdalainkban hiányzik; a magasztos, dicsőséges iránt a
csodálkozás vagy lelkesülés a puszták fiait, s azok tényeit fogja körül, s a nép kedélye betyár
dalokban talál s nyer tápot. A nemes felhevülésnek nagy ritkán akadunk nyilvánulásaira; a
szerelmi dalok is lágy, szelid, érzelgős hangokon szólnak az erősebb érzelmi hullámzástól
ment szívhez.
A forradalom költészete azonban a nemes felhevülés, lelkesedés fénysugarait árasztja szét. A nép dalaiban hazaszeretet, honfiui kötelességérzet, a harczok dicsőségeire lelkesült vágyak áradnak el; még a szerelmi dalokban is a szelidség, lágyság a küzdelmek lelkesítő hatásához alakulnak át.
A nép gondolatvilága, képzelete, hangulata, kedélye, mindig azon hatás kifolyása, melyet az általános események alkotnak.
Békésvármegye elkerülte a harcz pusztításait; a zivatar csak határaink mellett vonult el megdöbbentő iszonyaival; de alig van a szabadság harczoknak oly tere, hol vármegyénk fiai véröket ne ontották volna a haza védelmében; mindenütt, hol áldozatokat kivánt a harcz, a szabadság hősök bőven ontott vére közzé, vármegyénk fiainak vére is vegyült.
Honvédeink nem alkottak önálló zászlóaljat, vagy hadcsapatot; harczoltak ők minden vezér alatt, minden hadcsapatban szét osztva, s mondhatjuk, a szabadság harcznak nincs oly nagyobb, véresebb csatája, melyben vármegyénk fiai részt ne vettek volna; sőt mint adatok tanusitják a vitéz 3-dik zászlóaljnak, mely oly sok dicsőségteljes diadalra lobogtatta koszoruzott zászlaját, hőseit nem kis részben a mi anyáink nevelték.
Vármegyénkre tehát ellehet mondani, hogy fiai részt vettek a szabadságharcz minden csatáiban, s igy népünk át volt hatva azon küzdelmek dicsőségétől, izgalmaitól, melyek a
A forradalom költészete azonban a nemes felhevülés, lelkesedés fénysugarait árasztja szét. A nép dalaiban hazaszeretet, honfiui kötelességérzet, a harczok dicsőségeire lelkesült vágyak áradnak el; még a szerelmi dalokban is a szelidség, lágyság a küzdelmek lelkesítő hatásához alakulnak át.
A nép gondolatvilága, képzelete, hangulata, kedélye, mindig azon hatás kifolyása, melyet az általános események alkotnak.
Békésvármegye elkerülte a harcz pusztításait; a zivatar csak határaink mellett vonult el megdöbbentő iszonyaival; de alig van a szabadság harczoknak oly tere, hol vármegyénk fiai véröket ne ontották volna a haza védelmében; mindenütt, hol áldozatokat kivánt a harcz, a szabadság hősök bőven ontott vére közzé, vármegyénk fiainak vére is vegyült.
Honvédeink nem alkottak önálló zászlóaljat, vagy hadcsapatot; harczoltak ők minden vezér alatt, minden hadcsapatban szét osztva, s mondhatjuk, a szabadság harcznak nincs oly nagyobb, véresebb csatája, melyben vármegyénk fiai részt ne vettek volna; sőt mint adatok tanusitják a vitéz 3-dik zászlóaljnak, mely oly sok dicsőségteljes diadalra lobogtatta koszoruzott zászlaját, hőseit nem kis részben a mi anyáink nevelték.
Vármegyénkre tehát ellehet mondani, hogy fiai részt vettek a szabadságharcz minden csatáiban, s igy népünk át volt hatva azon küzdelmek dicsőségétől, izgalmaitól, melyek a
hazaszeretet hőseinek s hozzátartozóiknak osztály részül jutottak.
A nemzeti átalakulás, a szabadságért s alkotmányos jogokért való küzdelem, vármegyénk
lelkesült érzelem- s gondolatnemességgel eltelt népét oly közelről érintvén, nem tünhetett fel, s nem folyhatott le hatástalanul a költészet terén sem.
A toborzások, a harczra hívó szózatok, a hadi szerencsétlenségek s diadalmak hatása egy- egy népdalban nyilvánult, s hogy a népköltészetnek gyöngyei talán nagyobb mérvben teremtek vármegyénkben, mint másutt, azt, a népünkben levő erős költészeti hajlandóságon kivül tulajdoníthatjuk annak, hogy vármegyénkben volt egy oly könyvnyomda, mely kiválólag a népköltészeti termékek terjesztésével foglalkozott.
E nyomda a Réthy Lipót nyomdája volt Szarvason.
A szarvasi nyomda főképen az ugynevezett »ponyva-irodalmi« termékeket gyártotta, azonban kiadványai nem voltak a közerkölcsiségre oly kártékonyán ható »rémhistóriák«, hanem a népköltészet kiválóbb termékeit tartalmazták azok. Sőt, mint igen érdekes művelődés történelmi adatot említem fel, hogy a szarvasi sajtó által közrebocsátott munkák közt nagy részben, a szarvasi főiskola nehány lelkes tanárainak, később hazai irodalmunk kiváló férfiainak művei szerepeltek.
A nemzeti átalakulás, a szabadságért s alkotmányos jogokért való küzdelem, vármegyénk
lelkesült érzelem- s gondolatnemességgel eltelt népét oly közelről érintvén, nem tünhetett fel, s nem folyhatott le hatástalanul a költészet terén sem.
A toborzások, a harczra hívó szózatok, a hadi szerencsétlenségek s diadalmak hatása egy- egy népdalban nyilvánult, s hogy a népköltészetnek gyöngyei talán nagyobb mérvben teremtek vármegyénkben, mint másutt, azt, a népünkben levő erős költészeti hajlandóságon kivül tulajdoníthatjuk annak, hogy vármegyénkben volt egy oly könyvnyomda, mely kiválólag a népköltészeti termékek terjesztésével foglalkozott.
E nyomda a Réthy Lipót nyomdája volt Szarvason.
A szarvasi nyomda főképen az ugynevezett »ponyva-irodalmi« termékeket gyártotta, azonban kiadványai nem voltak a közerkölcsiségre oly kártékonyán ható »rémhistóriák«, hanem a népköltészet kiválóbb termékeit tartalmazták azok. Sőt, mint igen érdekes művelődés történelmi adatot említem fel, hogy a szarvasi sajtó által közrebocsátott munkák közt nagy részben, a szarvasi főiskola nehány lelkes tanárainak, később hazai irodalmunk kiváló férfiainak művei szerepeltek.
A szarvasi nyomda forradalmi kiadványai országszerte elterjedtek, mégis igen kevés maradt
fen reánk, s azok is, alig hozzáférhető, féltékenyen őrzött példányok.
Nem csoda, mert ezen kiadványokért, a forradalom lezajlása után, maga Réthy Lipót, az egyes művek szerzői s mindazok, kiknél ilyent találtak a legnagyobb szigorral üldöztettek s büntettettek.
A szarvasi nyomda termékei közül azon népköltészeti műveket mutatom be, melyeknek hazafias lelkesedés melegétől áthatott sorai fényt vetnek népünk honszeretetére, önfeláldozó kötelesség érzetére, költészeti érzékére s meleg kedélyére.
Honvéd dala.
Harczba megyek a hazámért Adsz-e rózsám véremért bért? Egy istenem, egy halálom
E bért csak nálad találom.
Ha vívok egy szép hazáért, Te fonjál fejemre babért, De mig e babér ki zöldül Adj egy csókot elő bérül.
Mig én a kurtábbat húzom, Fázom, éhezem, szomjúzom, Sok korcs, s gyáva ide haza Nem érzi, mint sir a haza.
Elhagytam én, apám, anyám, Elhagylak téged is babám,
De tudom, hogy könnyűtökért A harczban gyalázat nem ér.
Átok annak a fejére,
Nem csoda, mert ezen kiadványokért, a forradalom lezajlása után, maga Réthy Lipót, az egyes művek szerzői s mindazok, kiknél ilyent találtak a legnagyobb szigorral üldöztettek s büntettettek.
A szarvasi nyomda termékei közül azon népköltészeti műveket mutatom be, melyeknek hazafias lelkesedés melegétől áthatott sorai fényt vetnek népünk honszeretetére, önfeláldozó kötelesség érzetére, költészeti érzékére s meleg kedélyére.
Honvéd dala.
Harczba megyek a hazámért Adsz-e rózsám véremért bért? Egy istenem, egy halálom
E bért csak nálad találom.
Ha vívok egy szép hazáért, Te fonjál fejemre babért, De mig e babér ki zöldül Adj egy csókot elő bérül.
Mig én a kurtábbat húzom, Fázom, éhezem, szomjúzom, Sok korcs, s gyáva ide haza Nem érzi, mint sir a haza.
Elhagytam én, apám, anyám, Elhagylak téged is babám,
De tudom, hogy könnyűtökért A harczban gyalázat nem ér.
Átok annak a fejére,
Ki gyáva magyar létére,
Vesszen, miként Kóré, Dátán,
Ne szenvedje a föld hátán.
Hiszem a jó Istenemet,
Hogy vissza hoz még engemet, Mert nem hagyja ő a magyart, Ha a veszélyben együtt tart.
Ez hát a vigasztalásom,
Hogy kedvesim viszont látom, Tőlök veszem a legszebb bért, Lecsókolják rólam a vért.
Fel hát harczra a hazáért, Mint oroszlán ontsuk a vért Azért ne keseregj babám
Igy lesz megmentve a hazám.
Toborzó dal.
Leng a zászló, tombol a mén, Zivatar dúl hazám egén,
Fel vitézek, villogó kard Ékesítse a honfi kart.
Fel vitézek, fel Budára, Bátran szállok a csatára, A csatára hű szerelem Védangyala repül velem.
Leng a zászló, villog a kard, Hallom zugni a zivatart, Csata sikra szólit hazám, Isten veled kedves babám.
Bucsu dalok.
I.
Kinyilott a piros rózsa bimbója, Ki van tüzve a szabadság zászlója Dali ifjak felesküsznek alája,
Ezt kivánja most a magyar hazája.
Már magam is katonának beállok,
Hiszem a jó Istenemet,
Hogy vissza hoz még engemet, Mert nem hagyja ő a magyart, Ha a veszélyben együtt tart.
Ez hát a vigasztalásom,
Hogy kedvesim viszont látom, Tőlök veszem a legszebb bért, Lecsókolják rólam a vért.
Fel hát harczra a hazáért, Mint oroszlán ontsuk a vért Azért ne keseregj babám
Igy lesz megmentve a hazám.
Toborzó dal.
Leng a zászló, tombol a mén, Zivatar dúl hazám egén,
Fel vitézek, villogó kard Ékesítse a honfi kart.
Fel vitézek, fel Budára, Bátran szállok a csatára, A csatára hű szerelem Védangyala repül velem.
Leng a zászló, villog a kard, Hallom zugni a zivatart, Csata sikra szólit hazám, Isten veled kedves babám.
Bucsu dalok.
I.
Kinyilott a piros rózsa bimbója, Ki van tüzve a szabadság zászlója Dali ifjak felesküsznek alája,
Ezt kivánja most a magyar hazája.
Már magam is katonának beállok,
Ha elesek, megsiratnak a lányok,
Ne sirjatok tarcsai szép lányok
A legénynél drágább legyen hazátok.
II.
Sírt az anyám egykor értem, Mikor a csákót feltettem, Ne sírj anyám, fiad jól van Huszárok közt a táborban.
Sátorkaró árnyékában, Nyugszom puha gyep ágyamban Nem jön a szememre álom
Mert az ellenséget várom.
III.
»Veszélyben forog hazám, Isten hozzád szép babám, Megyek, megyek harczolni, Értetek élni, halni.«
»Hogyha elmégy harczolni, Jöjj el hozzám búcsuzni, Mégegyszer had lássalak Rózsámnak mondhassalak.
Ha te elmégy én is el, Nem maradok tőled el, Kötözgetem sebedet, Mig a sír el nem temet.«
Ha a halál eltemet, Hazám földje érdemled, Éretted a sírhalom Dicső, édes nyugalom.
Nemzetőr dalok.
I.
Este, este, este akar lenni, Szőke kis lány haza akar menni, Haza menne, de nincs kisérője
Őr katona lett a szeretője. (Körös-Tarcsa.)
Ne sirjatok tarcsai szép lányok
A legénynél drágább legyen hazátok.
II.
Sírt az anyám egykor értem, Mikor a csákót feltettem, Ne sírj anyám, fiad jól van Huszárok közt a táborban.
Sátorkaró árnyékában, Nyugszom puha gyep ágyamban Nem jön a szememre álom
Mert az ellenséget várom.
III.
»Veszélyben forog hazám, Isten hozzád szép babám, Megyek, megyek harczolni, Értetek élni, halni.«
»Hogyha elmégy harczolni, Jöjj el hozzám búcsuzni, Mégegyszer had lássalak Rózsámnak mondhassalak.
Ha te elmégy én is el, Nem maradok tőled el, Kötözgetem sebedet, Mig a sír el nem temet.«
Ha a halál eltemet, Hazám földje érdemled, Éretted a sírhalom Dicső, édes nyugalom.
Nemzetőr dalok.
I.
Este, este, este akar lenni, Szőke kis lány haza akar menni, Haza menne, de nincs kisérője
Őr katona lett a szeretője. (Körös-Tarcsa.)
II.
Rám veszem nemzeti ruhám,
Megnyergelem a paripám,
Megcsókol a feleségem
Haza jövök még én szívem.
Menjünk hát kapitány uram. Itthon marad apám uram,
A buzát is feltakarja
Ha az Isten úgy akarja.
Isten veled lelkem fele, Nem gondolok már én vele; Jó az Isten, haza hoz még Ne sírjunk hát többet, elég.
Az Istennek békessége A lelketek csendessége Veletek itthon maradjon A jó Isten el ne hagyjon.
III.
Fel van a sárga nyergelve Fel ülök a tetejébe;
Holnap megyek olyan útra, Kiről hamar ne várj vissza.
Feleségem, két gyermekem, Kire hagyom én Istenem, Az van a csákómra irva, Feleségem ne várj vissza.
Ne sirj kedves feleségem, Ne szomorítsd a cselédem; Istenben van reménységem Vissza hoz a sárga engem.
IV.
Három színű lobogót tart a magyar, Melynek híve holtig maradni akar, Örömmel néz erre, ő ezt nem bánja De, hogy elmaradt rózsája, sajnálja.
Jöjj el kedves babám, arra felé velem, Tisza partján a táborban lesz helyem Vissza térünk, ha az idő eltelik,
Úgy élünk, mint szabad magyarhoz illik.
Menjünk hát kapitány uram. Itthon marad apám uram,
A buzát is feltakarja
Ha az Isten úgy akarja.
Isten veled lelkem fele, Nem gondolok már én vele; Jó az Isten, haza hoz még Ne sírjunk hát többet, elég.
Az Istennek békessége A lelketek csendessége Veletek itthon maradjon A jó Isten el ne hagyjon.
III.
Fel van a sárga nyergelve Fel ülök a tetejébe;
Holnap megyek olyan útra, Kiről hamar ne várj vissza.
Feleségem, két gyermekem, Kire hagyom én Istenem, Az van a csákómra irva, Feleségem ne várj vissza.
Ne sirj kedves feleségem, Ne szomorítsd a cselédem; Istenben van reménységem Vissza hoz a sárga engem.
IV.
Három színű lobogót tart a magyar, Melynek híve holtig maradni akar, Örömmel néz erre, ő ezt nem bánja De, hogy elmaradt rózsája, sajnálja.
Jöjj el kedves babám, arra felé velem, Tisza partján a táborban lesz helyem Vissza térünk, ha az idő eltelik,
Úgy élünk, mint szabad magyarhoz illik.
Igy kell érezni a magyar polgárnak,
Ki önként lett védője a hazának,
Élni, halni szabadságért ki akar
S a robotra vissza menni nem akar.
Tavasz dal.
A legelső szabad tavasz virágzik,
A szabad föld legelőszőr most ázik. Szabad ország, szabad polgár, oh be szép, Mint a magyar fél világon nincs oly nép.
Szabad erdőn virit a kis gyöngyvirág, Azért oly szép, olyan kedves e virág, A szabadság szép angyala ültette, Piros hajnal harmatba fürösztötte.
Szabad légben énekel a pacsirta,
A szabadság könyvét Kossuth megirta, Szabad erdőn szebben szól a csalogány, Jobban szeret az óta a magyar lány.
Bujkált ki a biró lányát szerette,
Mert a biró katonának vitette,
A magyart már katonának nem viszik, Mert a magyar katonának születik.
A forradalmi népköltészetnek alig van kedvesebb s hangulatteljesebb terméke, mint a következő kis dal.
Könyeimnek záporából tenger lett, Mert elhagyott az én rózsám engemet. Elment a hazát védeni,
Talán vissza sem fog térni
Sohasem.
Hej, de hiszem a jó Istent, egykoron Visszatér majd győzelemmel szabadon, A mikor visz menyegzőre,
Sírok akkor örömömbe
Eleget.
Lányok, lányok, maradjátok pártába, Mig a honvéd nem szoríthat karjába, Ki honn marad nem érdemel, —
A ki elment annak nem kell
Feleség.
S a robotra vissza menni nem akar.
Tavasz dal.
A legelső szabad tavasz virágzik,
A szabad föld legelőszőr most ázik. Szabad ország, szabad polgár, oh be szép, Mint a magyar fél világon nincs oly nép.
Szabad erdőn virit a kis gyöngyvirág, Azért oly szép, olyan kedves e virág, A szabadság szép angyala ültette, Piros hajnal harmatba fürösztötte.
Szabad légben énekel a pacsirta,
A szabadság könyvét Kossuth megirta, Szabad erdőn szebben szól a csalogány, Jobban szeret az óta a magyar lány.
Bujkált ki a biró lányát szerette,
Mert a biró katonának vitette,
A magyart már katonának nem viszik, Mert a magyar katonának születik.
A forradalmi népköltészetnek alig van kedvesebb s hangulatteljesebb terméke, mint a következő kis dal.
Könyeimnek záporából tenger lett, Mert elhagyott az én rózsám engemet. Elment a hazát védeni,
Talán vissza sem fog térni
Sohasem.
Hej, de hiszem a jó Istent, egykoron Visszatér majd győzelemmel szabadon, A mikor visz menyegzőre,
Sírok akkor örömömbe
Eleget.
Lányok, lányok, maradjátok pártába, Mig a honvéd nem szoríthat karjába, Ki honn marad nem érdemel, —
A ki elment annak nem kell
Feleség.
Fölhivás a gyulai szépekhez.
Ti városunknak lelkes szép leányi
Ha a honért dobog hő szivetek;
Úgy, minket is, kik védjük e hazát, — Úgy minket is, oly hőn szeressetek.
Mi is szeretjük nemzetünk — s hazánkat E drága földet, mely most már miénk;
S karddal kezünkben lángoló kebellel Megvédni ezt, — nagy esküt esküvénk.
Hisz láttátok, — s nem úgy mint egykoron, Midőn a téli éjek mámorában,
Elrészegítve szemetek tüzétől
Mulattunk a tánczosok sorában.
Nem úgy, — mert azt könnyen feledhetitek; De a' perczet felednünk nem szabad
Midőn vonultunk ünnepélyes arczczal, Hogy esküdjünk a tiszta ég alatt.
Ti városunknak lelkes szép leányi
Ha a honért dobog hő szivetek;
Úgy, minket is, kik védjük e hazát, — Úgy minket is, oly hőn szeressetek.
Mi is szeretjük nemzetünk — s hazánkat E drága földet, mely most már miénk;
S karddal kezünkben lángoló kebellel Megvédni ezt, — nagy esküt esküvénk.
Hisz láttátok, — s nem úgy mint egykoron, Midőn a téli éjek mámorában,
Elrészegítve szemetek tüzétől
Mulattunk a tánczosok sorában.
Nem úgy, — mert azt könnyen feledhetitek; De a' perczet felednünk nem szabad
Midőn vonultunk ünnepélyes arczczal, Hogy esküdjünk a tiszta ég alatt.
A hon, s szabadság képe volt vezérünk
Mely keblünkben mikép tüzoszlop él;
S mint közvitézek büszkébbek valánk
A földnek minden dús fejedelminél.
S hidjétek el, keblünk e' napjától
Emléketek még el nem hamvadva;
Sőt azt körül lengi láttatlanul,
Mint a virágot annak illata.
S ti még sem tüzitek szivünk fölé
E nemzetnek szép három szineit? Nem egy virágot, — csak részvét-jelűl Mely hallaná szivünk ütéseit?
Nem, mely talizmánként kisérne, és Gyémánt paizsként óva fedne el, Ha egykor tán végső tusát vivunk A hon s szabadság ellenségivel?
E nemzetnek szép három szineit? Nem egy virágot, — csak részvét-jelűl Mely hallaná szivünk ütéseit?
Nem, mely talizmánként kisérne, és Gyémánt paizsként óva fedne el, Ha egykor tán végső tusát vivunk A hon s szabadság ellenségivel?
Vagy tőlletek nem érdemeljük ezt?
Testvérek! — egy hazának gyermeki!
Azok vagyunk; és nem testvér csak az,
Ki e' hazát forrón nem szereti.
Mindenre kérünk, lelkes szép leányok,
Ha a honért dobog hő szivetek,
Úgy minket is, — kik védjük e hazát, Úgy minket is oly hőn szeressetek.
Úgy minket is, — kik védjük e hazát, Úgy minket is oly hőn szeressetek.
V. I.
Ez a levél bujdosik
Buzdulj fel leányság
Kézről kézre adjad ezt
Éljen a szabadság.
Sz.
E hangulatteljes költemény szerzője Vörös Imre vármegyei irnok volt. A gyulai szépek kokárdája nem kisérte talizmánként a harczok zivataraiban, s nem óvta meg gyémánt paizsként az ellenség gyilkos vasától. Elesett a harczban.
E hangulatteljes költemény szerzője Vörös Imre vármegyei irnok volt. A gyulai szépek kokárdája nem kisérte talizmánként a harczok zivataraiban, s nem óvta meg gyémánt paizsként az ellenség gyilkos vasától. Elesett a harczban.
Az Angyalkúti csata,
mellyben debreczeni veres pántlikás önkéntesek és békésmegyei nemzetőrök is vívtak.
mellyben debreczeni veres pántlikás önkéntesek és békésmegyei nemzetőrök is vívtak.
„Nebántsd a' magyart.”
Alig derült kissé magyar hazánk ege,
Ujra rátornyosult a' veszély fellege;
Alig virult kissé a' szabadságfája.
Már gyenge sarjait kigyó béka rágja, Egyfelől a' ráczok dulják hazánk földét. Másfelől oláhok zavarták a' békét.
De hála az égnek! még áll, és állni fog,
E hon, mig egy magyar érezhet és mozog.
Már vitéz fiaink több győzedelmet nyertek.
Sok ezer rácz, 's tótot agyon vagy kivertek.
De még nincsen vége a' veszedelemnek,
Bár a' bősz Jelasics 's Hurban megszöktenek. Egyfelől Simunics dúl vad csordájával,
Másfelől az oláh rettent vadságával;
Az uhlánok 's ráczok csatába szálltanak,
Hogy most minden magyart kardjokra hánjanak. Derék Máriási megérté ezeket,
Tüstént kirendelé az önkényteseket;
Kik az aradi várt vitéz módon vívták,
Mit tehet a' magyar ők azt megmutatták.
Harsog a' trombita 's az önkénytesekkel
Két ezer nemzetőr szép rendbe gyüle fel;
Zurich parancsnokuk elébök terjeszti,
Hogy a' magyar hazát mi vész fenyegeti.
»Menjünk, menjünk«! harsog mind — „életet és vért
Már gyenge sarjait kigyó béka rágja, Egyfelől a' ráczok dulják hazánk földét. Másfelől oláhok zavarták a' békét.
De hála az égnek! még áll, és állni fog,
E hon, mig egy magyar érezhet és mozog.
Már vitéz fiaink több győzedelmet nyertek.
Sok ezer rácz, 's tótot agyon vagy kivertek.
De még nincsen vége a' veszedelemnek,
Bár a' bősz Jelasics 's Hurban megszöktenek. Egyfelől Simunics dúl vad csordájával,
Másfelől az oláh rettent vadságával;
Az uhlánok 's ráczok csatába szálltanak,
Hogy most minden magyart kardjokra hánjanak. Derék Máriási megérté ezeket,
Tüstént kirendelé az önkényteseket;
Kik az aradi várt vitéz módon vívták,
Mit tehet a' magyar ők azt megmutatták.
Harsog a' trombita 's az önkénytesekkel
Két ezer nemzetőr szép rendbe gyüle fel;
Zurich parancsnokuk elébök terjeszti,
Hogy a' magyar hazát mi vész fenyegeti.
»Menjünk, menjünk«! harsog mind — „életet és vért
Áldozzunk nemzetünk szép szabadságáért;
Majd meglátják azok a' hitvány polyákok,
Hogy Árpád fiai még nem gyáva bábok.«
Fuvják a' trombitát, indulnak előre,
Veres pántlikájok játszik a' szellőbe!
Viszik nagy lelköket, 's nemes haragjokat, Pokolra küldeni a vad uhlánokat.
Jaj nektek ti hitvány vérszopó nadályok,
Mert a' magyar halált esküvék reátok;
Az ebek nyalják fel fekete véretek,
'S a' puszták madari ássák ki szemetek.
A' mint Angyalkúthoz elértenek ezek,
A' hazáért élni halni kész vitézek;
Nem gondolva, hogy ott ellenség vár rájok, Kétfelé rendelte őket kapitányjok.
Egy ágyú a' békési nemzetőrökkel,
Ugy volt hogy a' város közepén vonúl el;
A' debreczeniek kivül a' városon,
Nem sejtve hogy közel zsivány fészek vagyon. A' kik elől mentek a' várossal szembe, Meglátják a' roppant uhlánt csatarendbe;
Itt van az ellenség! tüstént elkiáltják,
Az ágyút a' merről jöttek visszavonják.
Mint mikor a' darázs háborgatójára,
Záporral omlik ki és rohan utánna,
Ugy tört az ellenség a' kevés magyarra,
Hogy mint veszett állat egyszerre béfalja.
A' bár vitéz, szegény nemzetőrseregnek, Mindössze huszonöt puskáik lehettek;
A' többik kaszával lévén csak ellátva, Tanácsosnak vélték húzódniok hátra.
Oda a' diadal; a' roppant uhlánok
Rémitő zsibajjal omlanak utánnok;
Ha ezer lelkek van is el kell veszniek. Lehetetlen ennyi vaddal mérkőzniek.
Oh örökkévaló Isten! hogy nézheted,
Hogy e ronda csoport szétverje népedet; Bocsásd le a' mennyből rontó villámodat, Tedd semmivé minden gonosz szándékjokat; Vagy nézz le a' mennyből fényes trónusodból, Adj erőt a' magyarnak most jó vóltodból. Koszorúzd babérral vitéz fiainkat,
Hogy el ne tapodják szép szabadságunkat; Mellyre annyi bajjal jutánk el végtére,
Ne add az ellenség romboló kényére;
Egy hosszú ezred év küzdelmei után, Igazságtalanság dúl-e még-e' hazán?
Im az uhlánoknak nagyhasú vezére
A' dicső fiukat futtokban elérte,
Felemelte rájok kardvasát boszusan,
Veres pántlikájok játszik a' szellőbe!
Viszik nagy lelköket, 's nemes haragjokat, Pokolra küldeni a vad uhlánokat.
Jaj nektek ti hitvány vérszopó nadályok,
Mert a' magyar halált esküvék reátok;
Az ebek nyalják fel fekete véretek,
'S a' puszták madari ássák ki szemetek.
A' mint Angyalkúthoz elértenek ezek,
A' hazáért élni halni kész vitézek;
Nem gondolva, hogy ott ellenség vár rájok, Kétfelé rendelte őket kapitányjok.
Egy ágyú a' békési nemzetőrökkel,
Ugy volt hogy a' város közepén vonúl el;
A' debreczeniek kivül a' városon,
Nem sejtve hogy közel zsivány fészek vagyon. A' kik elől mentek a' várossal szembe, Meglátják a' roppant uhlánt csatarendbe;
Itt van az ellenség! tüstént elkiáltják,
Az ágyút a' merről jöttek visszavonják.
Mint mikor a' darázs háborgatójára,
Záporral omlik ki és rohan utánna,
Ugy tört az ellenség a' kevés magyarra,
Hogy mint veszett állat egyszerre béfalja.
A' bár vitéz, szegény nemzetőrseregnek, Mindössze huszonöt puskáik lehettek;
A' többik kaszával lévén csak ellátva, Tanácsosnak vélték húzódniok hátra.
Oda a' diadal; a' roppant uhlánok
Rémitő zsibajjal omlanak utánnok;
Ha ezer lelkek van is el kell veszniek. Lehetetlen ennyi vaddal mérkőzniek.
Oh örökkévaló Isten! hogy nézheted,
Hogy e ronda csoport szétverje népedet; Bocsásd le a' mennyből rontó villámodat, Tedd semmivé minden gonosz szándékjokat; Vagy nézz le a' mennyből fényes trónusodból, Adj erőt a' magyarnak most jó vóltodból. Koszorúzd babérral vitéz fiainkat,
Hogy el ne tapodják szép szabadságunkat; Mellyre annyi bajjal jutánk el végtére,
Ne add az ellenség romboló kényére;
Egy hosszú ezred év küzdelmei után, Igazságtalanság dúl-e még-e' hazán?
Im az uhlánoknak nagyhasú vezére
A' dicső fiukat futtokban elérte,
Felemelte rájok kardvasát boszusan,
Jaj annak a' kit ér, 'lecsap iszonyúan,
Ledől egy magyar, és első áldozat lett
Itten édes hazánk szabadsága mellett.
Szecsei Ferencz volt a' neve, sirjatok,
Emlékére szentelt könnyet hullassatok.
Az igazságért halt, aludja álmait,
Csendes béke lengje szétzuzott tagjait. Majd a' feltámadás ama napján mennyben Honszeretetéért örök babért nyerjen:
Alig szált el lelke a' kis Szecseinek,
Vagy húsz önkénytesek oda érkezének; Szemökben a' nemes haragnak lángja volt, Boszus nézésöktől az uhlán szörnyet holt. Ezek érkezése bátorságot önte
A' már futásra kelt nemzetőr seregbe
Mármost mint megannyi bátor oroszlánok, Szegzett szuronyokkal vissza rohanának; Lőttek, szúrtak, vágtak 's három lövés után Kihörögte lelkét, az uhlán kapitány;
Hogy Isten a' lelkét a' pokolra hányja,
A' hol gonoszságát mindörökké bánja.
Tóth István, Tóth Miklós egymás mellett álltak Az uhlánok ellen férfiasan vivtak,
'S már eddig sok uhlánt a' pokolra küldtek, Vitézségük által sok közül kitüntek.
De nagy bátorságok azzal koronázták,
Hogy szabadságunkért véröket kionták;
Szóll a' kartács, talál, 's az egyik Tóth kidől, Vitéz atyafia hű oldala mellől.
Isten hozzádot mond a' másik nékie,
'S egy más golyó őt is mellé terité le;
'S a' két hű atyafi egymás mellett hala, Őrködjék sirukon a' béke angyala!
Gazdag is a' honért és szabadságunkért Debreczeniesen harczolva onta vért;
Mint a' busult bika felbőszűlt dühében
Ha vért piroslani lát sértett testében:
Kétszeres erővel rohan ellenének.
A' magyar vitézek éppen ugy tevének. Elkeseredtekben lőttek, vágtak, szúrtak, Előttök az uhlán fejek csak hullottak. Megbomlott a' rendjök futnak az uhlánok,
A' nyulfogó agár sem érne utánnok;
Futnak, 's golyó zápor üdvözli előlről,
Mert önkényteseink kerültek másfelől.
Csúfoló kaczajjal rohantak elébek,
Test halom vérpatak lett hová lövének; Rettenthetetlen volt az ő bátorságok,
Előttök, mint mákok, hulltak a' polyákok. Tisztökbe egyszerre négy, öt golyó repült,
Csendes béke lengje szétzuzott tagjait. Majd a' feltámadás ama napján mennyben Honszeretetéért örök babért nyerjen:
Alig szált el lelke a' kis Szecseinek,
Vagy húsz önkénytesek oda érkezének; Szemökben a' nemes haragnak lángja volt, Boszus nézésöktől az uhlán szörnyet holt. Ezek érkezése bátorságot önte
A' már futásra kelt nemzetőr seregbe
Mármost mint megannyi bátor oroszlánok, Szegzett szuronyokkal vissza rohanának; Lőttek, szúrtak, vágtak 's három lövés után Kihörögte lelkét, az uhlán kapitány;
Hogy Isten a' lelkét a' pokolra hányja,
A' hol gonoszságát mindörökké bánja.
Tóth István, Tóth Miklós egymás mellett álltak Az uhlánok ellen férfiasan vivtak,
'S már eddig sok uhlánt a' pokolra küldtek, Vitézségük által sok közül kitüntek.
De nagy bátorságok azzal koronázták,
Hogy szabadságunkért véröket kionták;
Szóll a' kartács, talál, 's az egyik Tóth kidől, Vitéz atyafia hű oldala mellől.
Isten hozzádot mond a' másik nékie,
'S egy más golyó őt is mellé terité le;
'S a' két hű atyafi egymás mellett hala, Őrködjék sirukon a' béke angyala!
Gazdag is a' honért és szabadságunkért Debreczeniesen harczolva onta vért;
Mint a' busult bika felbőszűlt dühében
Ha vért piroslani lát sértett testében:
Kétszeres erővel rohan ellenének.
A' magyar vitézek éppen ugy tevének. Elkeseredtekben lőttek, vágtak, szúrtak, Előttök az uhlán fejek csak hullottak. Megbomlott a' rendjök futnak az uhlánok,
A' nyulfogó agár sem érne utánnok;
Futnak, 's golyó zápor üdvözli előlről,
Mert önkényteseink kerültek másfelől.
Csúfoló kaczajjal rohantak elébek,
Test halom vérpatak lett hová lövének; Rettenthetetlen volt az ő bátorságok,
Előttök, mint mákok, hulltak a' polyákok. Tisztökbe egyszerre négy, öt golyó repült,
Szecsei halála nekik sokba került.
Ha ily fiakat szülsz óh hon! miként ezek, Nem borítják eged több vészes fellegek, Ugy állsz miként kőszál sok századok során, Büszkén virulni fogsz a' sok nyomor után. Az ellenség magát meg másfelé vonta
És három ágyúból a' golyókat szórta, Magyar tüzér Hegyi egy ágyú lövéssel,
A' polyákok ágyúkerekét lőtte el.
Rengett az anyaföld a' nagy ágyúzásra,
A' buta uhlánok húllottak rakásra;
Lőttek ugyan ők is de a' vitéz fiak,
Mint szirt a' háborgó tengeren megálltak. Mint galamb röpűltek a' golyók felettek, Majd mind annyi halál sivított mellettek, Prikl Ágoston, Rubál két debreczeniek Szabadságunk mellett áldozatul estek.
Tiz békésiek is dicsőn elvérzettek,
A' hon géniusa őrködjön felettek.
Látva az ellenség, hogy ki nem fog rajtok, Vissza felé vevék sijetve az útjok,
Hogy ha már erővel nem boldogulhatnak, Csalárdsággal mégis hálóba huzzanak. Zurich általlátta gonosz szándékjokat, Visszatartoztatá a' magyarfiakat,
Kik mint a' bokros ló, ha zabláját tartják, Égő harczvágyukat el nehezen nyomták.
De egy óra mulva jőnek az uhlánok,
Uj megtámadáshoz készitik puskájok, Lövőldözni kezdték seregünk egy részét, Isten pusztítsa el az átkozott népét.
De épen most vágtat száz szentesi lovag, Mindjárt azt keresték, hogy merre fussanak. Futtok ugy-e hitvány párák, ugy-e futtok, Pedig mi ellenünk gyilkokat ti fogtok Várjatok, várjatok, oh futók serege,
Elér még titeket az Isten mennyköve,
Még lakolni fogtok gonosz szándéktokért, Vérrel adóztok még a' kiontott vérért.
Igy áldott az Isten meg szép győzelemmel, Mindenik magyarért tiz uhlán esett el, Adjon Isten több olly igaz gyermekeket, Mint a' debreczeni vitéz önkéntesek. Végezetre midőn irásom bevégzem,
Magyar testvérimhez e' szókat intézem: Bátran álljatok ki hazánk oltalmára, Ellenségeinknek agyonnyomására,
Óh ne engedjétek szép szabadságunkat, Eltapodni 's véle a' boldogságunkat, Mellyért annyit vivtak vitézlő apáink,
Ha ily fiakat szülsz óh hon! miként ezek, Nem borítják eged több vészes fellegek, Ugy állsz miként kőszál sok századok során, Büszkén virulni fogsz a' sok nyomor után. Az ellenség magát meg másfelé vonta
És három ágyúból a' golyókat szórta, Magyar tüzér Hegyi egy ágyú lövéssel,
A' polyákok ágyúkerekét lőtte el.
Rengett az anyaföld a' nagy ágyúzásra,
A' buta uhlánok húllottak rakásra;
Lőttek ugyan ők is de a' vitéz fiak,
Mint szirt a' háborgó tengeren megálltak. Mint galamb röpűltek a' golyók felettek, Majd mind annyi halál sivított mellettek, Prikl Ágoston, Rubál két debreczeniek Szabadságunk mellett áldozatul estek.
Tiz békésiek is dicsőn elvérzettek,
A' hon géniusa őrködjön felettek.
Látva az ellenség, hogy ki nem fog rajtok, Vissza felé vevék sijetve az útjok,
Hogy ha már erővel nem boldogulhatnak, Csalárdsággal mégis hálóba huzzanak. Zurich általlátta gonosz szándékjokat, Visszatartoztatá a' magyarfiakat,
Kik mint a' bokros ló, ha zabláját tartják, Égő harczvágyukat el nehezen nyomták.
De egy óra mulva jőnek az uhlánok,
Uj megtámadáshoz készitik puskájok, Lövőldözni kezdték seregünk egy részét, Isten pusztítsa el az átkozott népét.
De épen most vágtat száz szentesi lovag, Mindjárt azt keresték, hogy merre fussanak. Futtok ugy-e hitvány párák, ugy-e futtok, Pedig mi ellenünk gyilkokat ti fogtok Várjatok, várjatok, oh futók serege,
Elér még titeket az Isten mennyköve,
Még lakolni fogtok gonosz szándéktokért, Vérrel adóztok még a' kiontott vérért.
Igy áldott az Isten meg szép győzelemmel, Mindenik magyarért tiz uhlán esett el, Adjon Isten több olly igaz gyermekeket, Mint a' debreczeni vitéz önkéntesek. Végezetre midőn irásom bevégzem,
Magyar testvérimhez e' szókat intézem: Bátran álljatok ki hazánk oltalmára, Ellenségeinknek agyonnyomására,
Óh ne engedjétek szép szabadságunkat, Eltapodni 's véle a' boldogságunkat, Mellyért annyit vivtak vitézlő apáink,
Legyünk mi is ebben méltó unokáik!
B. J.
Irni akarok én a plajbászom veszem
Hiszen nem hagyott el még végképen eszem, Szeghalmi polgárok, felvilágosítalak,
Hogy a rosz emberek, ne uralkodjanak. Nagyon örültök ti ezen szabadságnak,
Nem tudjuk pedig még, hogy kik uralkodnak, Kossuth Lajos-e vagy V-ik Ferdinánd?
Ha ez utóbbi lesz, majd lesz meleg világ.
B. J.
Irni akarok én a plajbászom veszem
Hiszen nem hagyott el még végképen eszem, Szeghalmi polgárok, felvilágosítalak,
Hogy a rosz emberek, ne uralkodjanak. Nagyon örültök ti ezen szabadságnak,
Nem tudjuk pedig még, hogy kik uralkodnak, Kossuth Lajos-e vagy V-ik Ferdinánd?
Ha ez utóbbi lesz, majd lesz meleg világ.
Fájdalom, a hazafias dalok mellett szárnyra kelt egy pár oly vers is, mely a régi állapotok
mellett s a szabadság ellen izgatott.
Bemutatok ezek közül is egyet, a személyi vonatkozások kihagyásával.
Bemutatok ezek közül is egyet, a személyi vonatkozások kihagyásával.
Majd lesz nektek adó, — tudjátok fizetni?
Jobb volna hát nektek, mostan elhallgatni?
Mit nyerhettek ezzel a nagy szabadsággal,
Most csak őgyelegtek a sok rosz puskával.
Télen nyáron mindig, csak «őrsereg állj ki»
Ily levelet kapunk, — csak birja valaki.
Eddig uraságnak dézsmát ha adtatok:
Robot és más adót, hogy ha leraktatok,
Békességbe voltunk azután nagy szépen,
Télen borozgatva a jó meleg helyen.
Itt most az ellenség, mindenütt pusztulás, Igy majd Magyarország magának is sirt ás. Többen szolgáltok most, mint az uraságnak. Mert most jószágitok minduntalan járnak. Fogjuk meg a régit, hát ébredjetek fel
Mert most nekünk, tudjuk' egyet érteni kell.
Itt most az ellenség, mindenütt pusztulás, Igy majd Magyarország magának is sirt ás. Többen szolgáltok most, mint az uraságnak. Mert most jószágitok minduntalan járnak. Fogjuk meg a régit, hát ébredjetek fel
Mert most nekünk, tudjuk' egyet érteni kell.
A bemutatott szerelmi s hazafias dalok után közlünk egy vallásos irányú szép és lelkes
költeményt, melynek szülőfölde Gyoma, irója pedig nevét a versszakok kezdő betüiben adta
át az utódoknak.
1. Lelkem borzad, reszket vérem,
Óh én kegyelmes Istenem!
E kis Magyarországban,
Lélekben, igazságban
Hozzád óhajtok szivesen,
Hallgass meg most kegyelmesen,
Mert szent felségedbe bízom,
Légy bástyám és oltalmazóm.
2. Ur Isten, erős kősziklánk!
Szent lelked által szólj hozzánk,
Ki minket vezéreljen
E siralom völgyében;
Mert itt sok bajok között forgunk Sokszor csak alig tántorgunk,
E siralom völgyében;
Mert itt sok bajok között forgunk Sokszor csak alig tántorgunk,
Úr Jézus! kegyes megváltónk
Légy velünk mi szabaditónk!
3. Kérünk szent atyánk Tégedet
Bocsássad meg bűneinket;
Mert ellened vétettünk
Melyeket elismerünk.
Kegyelmezz meg azért nekünk
Ó mi kegyelmes Istenünk!
A te áldott szent fiadért Édes kegyes Jézusunkért!
A te áldott szent fiadért Édes kegyes Jézusunkért!
4. Áldott atya, szent úr Isten
Hatalmad nagy földön mennyen,
Mindent te teremtettél
És bölcsen helyheztettél,
Az embert a te képedre Teremtéd dicsőségedre, Teremtéd a szabadságra;
Nem a szolgai rabságra.
És bölcsen helyheztettél,
Az embert a te képedre Teremtéd dicsőségedre, Teremtéd a szabadságra;
Nem a szolgai rabságra.
5. Csodálatos bölcsességed,
Szent igaz cselekedeted
Most is, e nagy dologban,
Hogy némely országokban
Ily vérontások történtek
A népek fellelkesültek Szabadságot óhajtanak, Melyért halálig harcolnak.
A népek fellelkesültek Szabadságot óhajtanak, Melyért halálig harcolnak.
6. Isten! Isten igy rendelted,
Kossuth Lajost helyheztetted
E szép Magyarországban,
Hogy járjon igazságban.
Adtat őtet vezérünknek,
Rendelted hiv elnökünknek,
Hogy ő minket vezéreljen
Szabadságba helyeztessen!
7. Seregeknek nagy királya,
Segítsd őtet e munkára!
Lelked által erősítsd,
Biztassad és bátorítsd,
Hordozzad szent karjaidon,
Néki semmi ne árthasson.
Hatalmas vagy megtartani
Kossuth Lajost oltalmazni!
8. Tartsd meg őtet jóvoltodban,
Lélekben és igazságban,
Téged ő hogy esmérjen,
Jámborul, szentül éljen.
Adj neki jó egészséget,
Lelki testi tehetséget,
Adj neki boldog meghalást, Ismét boldog feltámadást.
Adj neki boldog meghalást, Ismét boldog feltámadást.
9. Vezéreljed ugy népidet,
És minden nemzeteidet,
Hogy ő neki engedjen
Az egész tisztség, féljen
Az ő ékes szép szavától,
Majd igy folyhat mi dolgunk jól, És ha felséged akarja;
Sziveket össze hajthatja!
Hogy ő neki engedjen
Az egész tisztség, féljen
Az ő ékes szép szavától,
Majd igy folyhat mi dolgunk jól, És ha felséged akarja;
Sziveket össze hajthatja!
10. Áld meg minden vitézünket
Ezek közt az öreg Bémet;
És minden tiszteinket, Minden közvitézeinket,
Adj nekik jó egészséget. Bátorságot, tehetséget
Áld meg őket vidámsággal, Védelmezzed szent karoddal.
És minden tiszteinket, Minden közvitézeinket,
Adj nekik jó egészséget. Bátorságot, tehetséget
Áld meg őket vidámsággal, Védelmezzed szent karoddal.
11. Nem lehet annak félelme,
Kinek az Isten védelme!
Sok ellenség van köztünk, De mi benned reménylünk! Minden ellenségünk ellen Megment minket a jó Isten. Ur isten! rettentsd meg őket! Verd meg sok ellenségünket!
Sok ellenség van köztünk, De mi benned reménylünk! Minden ellenségünk ellen Megment minket a jó Isten. Ur isten! rettentsd meg őket! Verd meg sok ellenségünket!
12. És mint a kis Dávid régen
Góliáttal szállott szemben;
Mint a Midiániták
Fegyverét megtompítád,
A Senakérib királynak
Seregei elhullának
Mert öldöklő angyalodnak Szóltál – s ártottak azoknak.
Mert öldöklő angyalodnak Szóltál – s ártottak azoknak.
13. Nagy hatalmaddal sok részben
Nagy csodákat től a földön,
Oh mi erős Istenünk
Légy mindenkor mi velünk! Parancsolj az ellenségnek Kik mindenkor reánk törnek, Ha ők neked nem engednek;
Légy mindenkor mi velünk! Parancsolj az ellenségnek Kik mindenkor reánk törnek, Ha ők neked nem engednek;
Hatalmad által elvesznek!
14. Erős vagy Atyánk esmérjük,
Nagy hatalmadat szemléljük,
Kegyelmesen tekints ránk
Oh szerelmesen szent Atyánk! Szent angyalidnak serege Jöjjön mi őrízésünkre,
Oh ur Jézus légy hadnagyunk: És így mi mind megtartatunk!
Oh szerelmesen szent Atyánk! Szent angyalidnak serege Jöjjön mi őrízésünkre,
Oh ur Jézus légy hadnagyunk: És így mi mind megtartatunk!
15. Kérünk könyörülj már rajtunk
Kik sirván hozzád sohajtunk,
Mert sirnak sok emberek!
Asszonyok és gyermekek!
Sok kis fiak és leányok
Lettek árvák és koldusok,
Már sokan semmivé lettek
Kik meghaltak, elenyésztek.
16. Egész hadi seregünkből
És minden vitézeinkből
Már sokan elhullának
Kik hiven harczolának,
Szent Isten! vedd kegyelmedbe Dicsőítsd meg az egekbe,
És ott örökké éljenek, Mennyországban örvendjenek.
Már sokan elhullának
Kik hiven harczolának,
Szent Isten! vedd kegyelmedbe Dicsőítsd meg az egekbe,
És ott örökké éljenek, Mennyországban örvendjenek.
17. Igaz vagy itéletidben,
Igaz áldott egy jó Isten!
Igazak! ne féljetek
Isten van ti vélletek!
Itt vagyon most egy nagy próba, Itt, hogy állunk vallásunkba, Igaz hitünk nékünk légyen
Édes Jézusunkba Amen.
Igazak! ne féljetek
Isten van ti vélletek!
Itt vagyon most egy nagy próba, Itt, hogy állunk vallásunkba, Igaz hitünk nékünk légyen
Édes Jézusunkba Amen.
18. Ament mondunk mi ezekre
Az ily nagy történetekre,
A melyeket itt látunk
Kik e földön bujdosunk!
Mint az időknek járását,
A népeknek vándorlását Szent felsége ugy forgatja, Nékünk javunkat akarja!
A népeknek vándorlását Szent felsége ugy forgatja, Nékünk javunkat akarja!
19. Meg nem ütközöm én ezen
E ledőlt sok vitézeken,
Melyeket már leöltek
E sokféle nemzetek
Széjjel a hazafiakból,
Mert az Ur mind látja ezt jól! Kiment minket e fogságból Mint Izráelt Egyptomból!
Széjjel a hazafiakból,
Mert az Ur mind látja ezt jól! Kiment minket e fogságból Mint Izráelt Egyptomból!
20. Engedjünk neki mindenben
Mint dicső seregi mennyben,
Hadd jőjjön el országa
Légyen meg akaratja;
Uram! ne vigy kisértetbe Mely rajtunk erőt vehetne, Szabadíts meg a gonosztól, Ki lest hány nékünk akárhol!
Uram! ne vigy kisértetbe Mely rajtunk erőt vehetne, Szabadíts meg a gonosztól, Ki lest hány nékünk akárhol!
21. Nem hágy el soha bennünket,
Nézi erőtlenségünket,
Nézi fia érdemére,
Nekünk igy szól végtére:
Ne féljetek magyar népek
Mert én vagyok tivéletek!
Megtart minket a jó Isten
Édes Jézusunkért Ámen!
Végre egy buzgó imával zárom be felolvasásomat.
Huszár miatyánk.
Délibábos puszták nagy Mindenhatója,
Magyarok Istene, világ alkotója,
Halgasd meg az egyszer én szivem kérését,
A te huszár fiad buzgó könyörgését.
Ha jő az a német, vagy cseh, vagy akárki,
A ki a bajuszát szokta beretválni,
Ne segitsd én Uram se engem, se őtet Csak saját vitézség adjon dicsőséget.
Ne segitsd én Uram se engem, se őtet Csak saját vitézség adjon dicsőséget.
Hunyd be két szemednek ezüst szempilláját,
Ha kezdi te néped ellen a csatáját.
A többit én Uram, teremtő Istenem, Ten dicsőségedre emberül bevégzem.
A többit én Uram, teremtő Istenem, Ten dicsőségedre emberül bevégzem.
Közli: Oláh György.
VII.
Kisebb közlések.
Kerecsényi László békésmegyei főispán — gyulai várkormányzó — és alsó‐ magyarországi főkapitánynak 1561. febr. 7‐én Gyulára való bevonulására irt üdvözlő vers Szikszay Fabriczius Demetertől.
Kerecsényi László békésmegyei főispán — gyulai várkormányzó — és alsó‐ magyarországi főkapitánynak 1561. febr. 7‐én Gyulára való bevonulására irt üdvözlő vers Szikszay Fabriczius Demetertől.
I.
In ingressum Illustrissimi Principis Magnifici Domini Domini Ladislai Cherecenj de
Canyafölde, Praefecti arcis, oppidique Gyulae, Comitis Comitatuum Bekes et Zarand ac
partium inferiorum Regni Hungariae Supremi Capitanei etc. carmen encomiasticum Demetrii
F. (Fabricii) Sziczaj.
Jam fortis ades rapidis Cherecene sagittis,
Magnificis princeps innumerate viris.
.... us ades pariter tremulam recturus Julam, Militiae nomen quando ferocis habes.
Tu pietate bonus, felici sidere natus,
Dictus (fors datus?) es oppressis civibus esse salus. Tu nostris dudum spes es monstrata querelis, Hostis atrox nostras dum rapiebat oves.
Jam tua vicinas Cyclopum territas urbes
Gloria, iam nomen fervet ubique tuum.
.. spice ut ingressu siluerunt Turcica tuto (?)
Terra, licet plenas usque phalanges habent.
Jam celeras tacito reparant terrore car ... (inas)
Ut fugiant tumidi per vada saxa (?) ma ...
Ac veniat tempus, quo Turcis inde repulsis, Antiqua liceat pace beata frui.
In tua conveniunt celebri spectacula pompa,
Ut videant faciem foemina, virque tuam,
Undique visendi studio Julana iuventus Approperat, raucae dum cecinere tubae,
Aera dum sonitus vocis Taratantara scindit, Pulsaque dum sacris turribus aera sonant.
Ac veluti virides suppressa frigore gemmae
Vere novis florent exoriente comis;
Non secus, abiecto pubes Julana timore,
Adventu floret, gaudet, ovatque tuo.
Infossas educit opes, gestitque videre,
Quae turpi dudum delituere situ.
At nunc argentum collo circumdat equino,
Aurea nunc capiti fila comasque facit.
.. sa quae domibus cantant (?) matresque, nurusque Pro foribus stantes signa favoris habent.
.... us ades pariter tremulam recturus Julam, Militiae nomen quando ferocis habes.
Tu pietate bonus, felici sidere natus,
Dictus (fors datus?) es oppressis civibus esse salus. Tu nostris dudum spes es monstrata querelis, Hostis atrox nostras dum rapiebat oves.
Jam tua vicinas Cyclopum territas urbes
Gloria, iam nomen fervet ubique tuum.
.. spice ut ingressu siluerunt Turcica tuto (?)
Terra, licet plenas usque phalanges habent.
Jam celeras tacito reparant terrore car ... (inas)
Ut fugiant tumidi per vada saxa (?) ma ...
Ac veniat tempus, quo Turcis inde repulsis, Antiqua liceat pace beata frui.
In tua conveniunt celebri spectacula pompa,
Ut videant faciem foemina, virque tuam,
Undique visendi studio Julana iuventus Approperat, raucae dum cecinere tubae,
Aera dum sonitus vocis Taratantara scindit, Pulsaque dum sacris turribus aera sonant.
Ac veluti virides suppressa frigore gemmae
Vere novis florent exoriente comis;
Non secus, abiecto pubes Julana timore,
Adventu floret, gaudet, ovatque tuo.
Infossas educit opes, gestitque videre,
Quae turpi dudum delituere situ.
At nunc argentum collo circumdat equino,
Aurea nunc capiti fila comasque facit.
.. sa quae domibus cantant (?) matresque, nurusque Pro foribus stantes signa favoris habent.
Jam etenim tantum tua laus, generosaque virtus
Commendant animum, conciliantque tuum
... d quoque divitias, quod habes et munera Croesi Auxiliatrices erigis atque manus
... dde (Adde) quod heroam, quam servas pectore laudem, Divina scimus religione vehi.
Sed tua cuncta pio sunt condita munia fine,
Inque tua nil hic conditione deest.
Ipse tuum valido Deus ornet robore pectus,
Ut recreans aulae te regat umbra suae.
Et sic longa duces sortiti tempora nostri
Coelestis faciant fertile vocis iter.
Nos quoque cum reliquis aeterno grata parenti
Carmina perpetua laude canamus. Amen.
... d quoque divitias, quod habes et munera Croesi Auxiliatrices erigis atque manus
... dde (Adde) quod heroam, quam servas pectore laudem, Divina scimus religione vehi.
Sed tua cuncta pio sunt condita munia fine,
Inque tua nil hic conditione deest.
Ipse tuum valido Deus ornet robore pectus,
Ut recreans aulae te regat umbra suae.
Et sic longa duces sortiti tempora nostri
Coelestis faciant fertile vocis iter.
Nos quoque cum reliquis aeterno grata parenti
Carmina perpetua laude canamus. Amen.
7. Februarii Anno M.D.LXI.
Egy 1560-ban Wittenbergben nyomatott gyászbeszédnek melynek czíme: „Oratio habita in
funere ... Philippi Melanthonis a Vito Winshemio” üresen maradt három utolsó lapján
egykorú kéztől. Ugyanezen beszéd czimlapjának alján szintén egykoru kéztől: »Erudito et pio
iuveni Demetrio Fab.... (ritio) Ziczoviano Basilius Ziczay Viteber .... (ga mittit). A
kipontozott hely ugy itt, mint a fentebbi versekben a könyv bekötésekor levágatott. — A
brassói evangel. főgymnasium könyvtára: Popularia epigrammata medica. 9. c.
Bunyitay Vincze.
II.
Rudolf király Vesze és Piski békésmegyei falvakat Pongrácz Frigyesnek
adományozza. 1579. apr. 4.
Nos Rudolphus secundus Dei gratia electus Romanorum Imperator, semper Augustus ac
Germaniae, Hungariae, Bohemiae, Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae etc. Rex ... Memoriae
commendamus tenore praesentium significantes quibus expedit universis, quod nos, cum ad
nonnullorum fidelium nostrorum humillimam supplicationem, nostrae propterea factam
Maiestati, tum vero attentis et consideratis fidelitate, et fidelium servitiorum meritis fidelis
nostri, egregii Friderici Pongracz de Zenthmyklos, certorum equitum nostrorum Hungarorum
in partibus regni nostri Hungariae superioribus Capitanei nostri, quae idem sacrae imprimis
regni nostri praedicti Hungariae Coronae, et deinde cum divo quondam imperatori
Maximiliano secundo, domino et genitori nostro observandissimo, felicissimae recordationis,
tum etiam Maiestati nostrae, iam inde a plurimis annis fideliter et constanter exhibuit et
impendit, exhibetque et impendit etiam de praesenti, totales et integras possessiones Pysky et
Weze vocatas, in comitatu Bekes existentes, habitas, quae nobilis quondam Andreae Zakach
praefuisse, sed per mortem et defectum seminis eiusdem ad sacram primum dicti regni nostri
Hungariae coronam, consequenterque collationem nostram regiam, iuxta antiquam et
approbatam eusdem regni
nostri consvetudinem atque legem rite et legitime devolutae esse perhibentur et redactae, totum item et omne ius nostrum regium, si quod in praedictis totalibus et integris possessionibus Pysky et Weze vocatis, et in annotato comitatu Bekes existentibus habitis,
nostri consvetudinem atque legem rite et legitime devolutae esse perhibentur et redactae, totum item et omne ius nostrum regium, si quod in praedictis totalibus et integris possessionibus Pysky et Weze vocatis, et in annotato comitatu Bekes existentibus habitis,
etiam aliter qualitercunque haberemus, aut eaedem nostram ex quibuscunque causis, viis,
modis et rationibus concernerent Maiestatem, simul cum cunctis suis utilitatibus et
pertinentiis quibuslibet, .... memorato Friderico Pongracz, ipsisque heredibus et posteritatibus
universis, dedimus, donavimus et contulimus, imo damus, donamus et conferimus .... harum
nostrarum vigore et testimonio literarum. Quas in formam privilegii redgi faciemus, dum
nobis in specie fuerint reportatae. Datum in arce nostra regia Pragensi, quarta die mensis
Aprilis, anno Domini Millesimo, quingentesimo septuagesimo nono regnorum nostrorum,
Romani quarto Hungariae et aliorum septimo, Bohemiae vero anno similiter quarto.
Rudolphus mp.
Electus Colocensis ac episcopus Jauriensis.
(Eredeti, papir, aljára nyomott, töredezett, nagy, királyi pecséttel. A Szentmiklósi és Óvári
gróf Pongrácz-család levéltára.)
Közli
Dr. Karácsonyi János.
III.
Pótlék Békés történetéhez.
Említettük, hogy Békés városában a Maróthyak 1479-ben egy kastélyt építettek. Most azon
helyzetben vagyunk, hogy e kastély várnagyjait (castellani) is meg mondhatjuk. Ezek voltak:
Szakoly László és Tázó Péter. Uruk volt Maróthy Mátyus, macsovi bán.
Szomorú eseményhez füződik nevük emléke. Ábrahámffy Tamás kemény vádja szerint 1468-ban Szent-András napja körül e két várnagy magukhoz vevén Morócz Tamást, Morócz Gergelyt, Morócz Mihályt, Morócz Lászlót, Kalmár (Kalamár) Gellértet, Olasz Jánost, Felleg Lőrinczet, Bagdy Andrást, Tamási Jánost, Molnár Jánost, Fekete (Feketheu) Jánost és fiát Ágostont, Fekete Gergelyt, Szekeres Jánost, Kerekes Mátyást, Varga Lászlót, Varga Antalt, Nagy Pétert, Molnár Jánost, Molnár Antalt, Eszterág (Eztrag) Pált, Nagy Albertet, Peltő (Pelthew) Mátét, Szőke (Zewke) Bertalant, Pencze (Penche) Istvánt, Szabó Gergelyt, Szabó Boldizsárt, Détéri (Dethery) Albertet, Cseh Lőrinczet, mindmegannyi békési jobbágyot más kondorosi, décsei és gyulai jobbágyokkal együtt uruk megbizásából éjnek idején megtámadták az ő (Ábrahámffy Tamás) Kethsopron nevü faluját (ma Sopron puszta Csabától nyugatra) és a lakosokat mindenükből kifosztották több mint 3000 juhot, 400 marhát, s 100 lovat elhajtottak.1
Az 1479-ik évhez megjegyzem még, hogy ez évben volt Békésnek egy rosszhirü lakosa Salgai Miklós, előbb Nagy-Teleken (puszta Tarcsa határában) lakott, de onnan Békésre költözködött. A nádor előtt úgy vádolták be a békésmegyei rendek, mint a ki az utasokat szántszándékkal rossz utra vezeti és ott kifosztja őket.2
Dr. Karácsonyi János.
Szomorú eseményhez füződik nevük emléke. Ábrahámffy Tamás kemény vádja szerint 1468-ban Szent-András napja körül e két várnagy magukhoz vevén Morócz Tamást, Morócz Gergelyt, Morócz Mihályt, Morócz Lászlót, Kalmár (Kalamár) Gellértet, Olasz Jánost, Felleg Lőrinczet, Bagdy Andrást, Tamási Jánost, Molnár Jánost, Fekete (Feketheu) Jánost és fiát Ágostont, Fekete Gergelyt, Szekeres Jánost, Kerekes Mátyást, Varga Lászlót, Varga Antalt, Nagy Pétert, Molnár Jánost, Molnár Antalt, Eszterág (Eztrag) Pált, Nagy Albertet, Peltő (Pelthew) Mátét, Szőke (Zewke) Bertalant, Pencze (Penche) Istvánt, Szabó Gergelyt, Szabó Boldizsárt, Détéri (Dethery) Albertet, Cseh Lőrinczet, mindmegannyi békési jobbágyot más kondorosi, décsei és gyulai jobbágyokkal együtt uruk megbizásából éjnek idején megtámadták az ő (Ábrahámffy Tamás) Kethsopron nevü faluját (ma Sopron puszta Csabától nyugatra) és a lakosokat mindenükből kifosztották több mint 3000 juhot, 400 marhát, s 100 lovat elhajtottak.1
Az 1479-ik évhez megjegyzem még, hogy ez évben volt Békésnek egy rosszhirü lakosa Salgai Miklós, előbb Nagy-Teleken (puszta Tarcsa határában) lakott, de onnan Békésre költözködött. A nádor előtt úgy vádolták be a békésmegyei rendek, mint a ki az utasokat szántszándékkal rossz utra vezeti és ott kifosztja őket.2
Dr. Karácsonyi János.
1 Orsz. Levéltár. D. L. 16, 811.
2 Orsz. L. D. L. 36, 421. sz.
II.
Hivatalos közlemények.
I.
Elnöki beszéd,
melylyel a békésmegyei régészeti és müvelődéstörténelmi társulatnak Békésen, 1890. évi aug. hó 31‐én tartott vándorgyűlését megnyitotta
melylyel a békésmegyei régészeti és müvelődéstörténelmi társulatnak Békésen, 1890. évi aug. hó 31‐én tartott vándorgyűlését megnyitotta
Göndöcs Benedek,
társulati elnök.
A békésmegyei régészeti és müvelődéstörténelmi társulat nevében: — mint régi jó ismerőseinket — örömmel üdvözlöm Békés város nagyérdemű közönségét, — megyénk közmüvelődésének s ezen szent ügyet szolgáló egyletünknek lelkes barátait, — s első sorban is kedves kötelességemnek tartom, úgy a város érdemes előljáróságának lekötelező, szives meghivásáért — valamint az egybegyült diszes közönségnek nagyrabecsült érdeklődéseért, az egylet nevében, hálás köszönetünket nyilvánitni.
1877. évi julius hó 29-én tartá egyletünk Békés városában első vándorgyülését, — s most a midőn 13 év multán, a városi tanács meghivásának engedve, ide másodizben eljöttünk: örömmel elmondhatjuk, hogy azóta — évenként felváltva — bejártuk megyénk minden nagyobb városát és nagyobb községét, s jól esett tapasztalnunk, hogy megyénk közönsége mindenütt a legszivesebb fogadtatásban részesíté egyletünk kiküldötteit és őszinte érdeklődéssel kisérte egyletünk müködését. Igy — kellemesen emlékezhetünk vissza legutóbbi, Gyomán tartott vándorgyűlésünkre is, — ahol a Steinecker Gábor mérnök ur vezetése alatt folyamatban levő — Körösszabályozási munkálatok közben talált több szép és érdekes lelettel gazdagodott megyei muzeumunk. — Mindez örvendetes bizonyítéka annak, hogy megyénk nagyközönsége, méltányolni tudja azt a szent hivatást, melyet társulatunk a megye közmüvelődésének szolgálatában — betölt; — mig másrészt beigazolva látjuk azt is, hogy társulatunk valóban helyes úton halad, és már is jelentékeny eredményeket ért el az ily vándorgyülések rendezésével, mint amelyeknek czélja: a közmüvelődésnek társadalmi úton való terjesztése, és különösen megyénk általános történelmének ismertetése s ez irányban a közönség érdeklődésének felköltése és folytonos ébrentartása.
Tizenhat éve mult, hogy a békésmegyei régészeti és művelődés történelmi társulat megkezdé működését, s ez a 16 évi működés korántsem volt meddő és eredménytelen, mert az egylet a rendelkezésére álló szerény anyagi erő mellett is, tagjainak nemes ügybuzgalma folytán, oly eredményeket ért el, amelyekre valóban büszkék lehetünk. — S nem önhitt dicsekvés és erőnk túlbecsülése, hanem a lelkesült, hazafias érzés jól eső öröme mondatja ezt velünk; s a kétkedők vagy kicsinylőkkel szemben, hivatkozhatunk hazánk elsőrendü szaktekintélyeinek egyhangu elismerésére, — és felmutatjuk egyletünk 15 kötet évkönyvét, a melyekben oly gazdag halmaz van egybegyüjtve, hogy ezek ma már egész más szinben, teljesen uj világitásban tüntetik fel Békésvármegye történetét.
Mindnyájan jól tudjuk, hogy Magyarország ezredéves történetében gyakorta játszott fényes szerepet, de sokszor és sokáig volt nehéz megpróbáltatásnak kitéve a hajdani Békés vármegye. — Volt idő, a midőn megyénk a dicsőség, jólét s szellemi s anyagi virágzás magas fokán állott, — míg aztán bekövetkezett az a gyászos korszak, a midőn a magyar: «szerte nézett s nem lelé honját e hazában,» és megyénk teljesen feldúlva romba dőlve, elpusztúlva, mint «vármegye» hosszú időn át nem is létezett, — úgy, hogy Békésmegye története valóban hasonló egy pompás épülethez, a melyet a romboló elemek pusztitó ereje teljesen semmivé tett, fenekestől felforgatott; — s valamint az ilyen épület gazdájának, ha házát a régi alkatrészekből ujra felépíteni akarja, messzeföldről, nagy fáradsággal kell összeszedni
A békésmegyei régészeti és müvelődéstörténelmi társulat nevében: — mint régi jó ismerőseinket — örömmel üdvözlöm Békés város nagyérdemű közönségét, — megyénk közmüvelődésének s ezen szent ügyet szolgáló egyletünknek lelkes barátait, — s első sorban is kedves kötelességemnek tartom, úgy a város érdemes előljáróságának lekötelező, szives meghivásáért — valamint az egybegyült diszes közönségnek nagyrabecsült érdeklődéseért, az egylet nevében, hálás köszönetünket nyilvánitni.
1877. évi julius hó 29-én tartá egyletünk Békés városában első vándorgyülését, — s most a midőn 13 év multán, a városi tanács meghivásának engedve, ide másodizben eljöttünk: örömmel elmondhatjuk, hogy azóta — évenként felváltva — bejártuk megyénk minden nagyobb városát és nagyobb községét, s jól esett tapasztalnunk, hogy megyénk közönsége mindenütt a legszivesebb fogadtatásban részesíté egyletünk kiküldötteit és őszinte érdeklődéssel kisérte egyletünk müködését. Igy — kellemesen emlékezhetünk vissza legutóbbi, Gyomán tartott vándorgyűlésünkre is, — ahol a Steinecker Gábor mérnök ur vezetése alatt folyamatban levő — Körösszabályozási munkálatok közben talált több szép és érdekes lelettel gazdagodott megyei muzeumunk. — Mindez örvendetes bizonyítéka annak, hogy megyénk nagyközönsége, méltányolni tudja azt a szent hivatást, melyet társulatunk a megye közmüvelődésének szolgálatában — betölt; — mig másrészt beigazolva látjuk azt is, hogy társulatunk valóban helyes úton halad, és már is jelentékeny eredményeket ért el az ily vándorgyülések rendezésével, mint amelyeknek czélja: a közmüvelődésnek társadalmi úton való terjesztése, és különösen megyénk általános történelmének ismertetése s ez irányban a közönség érdeklődésének felköltése és folytonos ébrentartása.
Tizenhat éve mult, hogy a békésmegyei régészeti és művelődés történelmi társulat megkezdé működését, s ez a 16 évi működés korántsem volt meddő és eredménytelen, mert az egylet a rendelkezésére álló szerény anyagi erő mellett is, tagjainak nemes ügybuzgalma folytán, oly eredményeket ért el, amelyekre valóban büszkék lehetünk. — S nem önhitt dicsekvés és erőnk túlbecsülése, hanem a lelkesült, hazafias érzés jól eső öröme mondatja ezt velünk; s a kétkedők vagy kicsinylőkkel szemben, hivatkozhatunk hazánk elsőrendü szaktekintélyeinek egyhangu elismerésére, — és felmutatjuk egyletünk 15 kötet évkönyvét, a melyekben oly gazdag halmaz van egybegyüjtve, hogy ezek ma már egész más szinben, teljesen uj világitásban tüntetik fel Békésvármegye történetét.
Mindnyájan jól tudjuk, hogy Magyarország ezredéves történetében gyakorta játszott fényes szerepet, de sokszor és sokáig volt nehéz megpróbáltatásnak kitéve a hajdani Békés vármegye. — Volt idő, a midőn megyénk a dicsőség, jólét s szellemi s anyagi virágzás magas fokán állott, — míg aztán bekövetkezett az a gyászos korszak, a midőn a magyar: «szerte nézett s nem lelé honját e hazában,» és megyénk teljesen feldúlva romba dőlve, elpusztúlva, mint «vármegye» hosszú időn át nem is létezett, — úgy, hogy Békésmegye története valóban hasonló egy pompás épülethez, a melyet a romboló elemek pusztitó ereje teljesen semmivé tett, fenekestől felforgatott; — s valamint az ilyen épület gazdájának, ha házát a régi alkatrészekből ujra felépíteni akarja, messzeföldről, nagy fáradsággal kell összeszedni
házának egyes darabjait: épen úgy nekünk is messze földön kell keresnünk és egyenként
összeszedegetnünk megyénk multjának emlékeit.
Mindenütt találhatók megyénk történelmére vonatkozó adatok, csak épen itthon nálunk nem. — Egyes családok levéltáraiban, káptalanoknál, városoknál, Budapesten az országos levéltárban, Bécsben a császári és hadi titkos levéltárakban, sőt a messze külföldön is, Nürnbergben, Bambergben, Münchenben a Brandenburgi György-féle levéltárban, (ahonnan 1881-ben, 59 darab eredeti oklevél hiteles másolatát szereztük meg megyei muzeumunknak,) Rómában a vatikáni levéltárban, és több más helyt, igen számos adat, megyénk történelmének mindmegannyi szétszórt érdekes darabjai találhatók. — Ezeket felkutatni, kiböngészni, lemásoltatni s kinyomatva közkincscsé tenni: temérdek fáradságba és tetemes költségbe kerül.
Ámde — megyénk történetének szétszórt adatait egybegyüjteni, multjának ledőlt házát ujra helyreállitani: oly kötelesség, amelyet a haladás és művelődés szelleme, s az ősök iránti kegyelet és az utódok iránti előrelátó gondoskodás egyaránt és joggal megkövetel tőlünk. — Az, hogy — ha eddig megvoltunk: akkor ezután is meg lehetünk nélküle — nem érv, s nem igazság; mert hisz az első békésiek például — földbe vájt kunyhókban laktak, — azoknak az is jó volt; — de már a későbhiek vályogból épiték házaikat, — mig ma már a haladó korral járó általános müvelődés, nélkülözhetlen szükségessé teszi, hogy csinosabb, kényelmesebb lakhelyeink legyenek. — Épen igy követeli a müvelődés és haladás azt is, hogy a megye multjának képe földeríttessék, hézagos történelme teljessé tétessék.
Elmondhatjuk, hogy megyénk területe történelmi szempontból ma még jóformán olyan, mint egy diszes nagy terem puszta fala. — Hiszen elmaradhat az ugy üresen is, mint valami magtárnak a fala; — de ha igazi müvelt ember annak a teremnek a gazdája: az bizonyára nem fogja ugy pusztán hagyni, hanem fölékesíti képekkel, szobrokkal, tükrökkel, virágokkal, — mert hisz a legegyszerübb ember is igyekszik, házának a falát legalább egypár képecskével feldiszíteni. — Épen igy kell nekünk is, megyénk szélesen elterűlő sik lapját, az itt lefolyt események hű képével fölékesíteni, benépesíteni. — A történeti mult szépíti a vidéket, az ember szemében, — mert érdekessé teszi az ott történt események emlékezete.
A pusztaságon, mely a történelemben megörökité nevét, mint valami tündér: ott lebeg az emlékezet; — a romok fölött ott virraszt a nemzet géniusa, — s önkéntelenül vonzza oda az embert, hogy lelkét felemelve megnemesítse. — Mert a költőként:
Mindenütt találhatók megyénk történelmére vonatkozó adatok, csak épen itthon nálunk nem. — Egyes családok levéltáraiban, káptalanoknál, városoknál, Budapesten az országos levéltárban, Bécsben a császári és hadi titkos levéltárakban, sőt a messze külföldön is, Nürnbergben, Bambergben, Münchenben a Brandenburgi György-féle levéltárban, (ahonnan 1881-ben, 59 darab eredeti oklevél hiteles másolatát szereztük meg megyei muzeumunknak,) Rómában a vatikáni levéltárban, és több más helyt, igen számos adat, megyénk történelmének mindmegannyi szétszórt érdekes darabjai találhatók. — Ezeket felkutatni, kiböngészni, lemásoltatni s kinyomatva közkincscsé tenni: temérdek fáradságba és tetemes költségbe kerül.
Ámde — megyénk történetének szétszórt adatait egybegyüjteni, multjának ledőlt házát ujra helyreállitani: oly kötelesség, amelyet a haladás és művelődés szelleme, s az ősök iránti kegyelet és az utódok iránti előrelátó gondoskodás egyaránt és joggal megkövetel tőlünk. — Az, hogy — ha eddig megvoltunk: akkor ezután is meg lehetünk nélküle — nem érv, s nem igazság; mert hisz az első békésiek például — földbe vájt kunyhókban laktak, — azoknak az is jó volt; — de már a későbhiek vályogból épiték házaikat, — mig ma már a haladó korral járó általános müvelődés, nélkülözhetlen szükségessé teszi, hogy csinosabb, kényelmesebb lakhelyeink legyenek. — Épen igy követeli a müvelődés és haladás azt is, hogy a megye multjának képe földeríttessék, hézagos történelme teljessé tétessék.
Elmondhatjuk, hogy megyénk területe történelmi szempontból ma még jóformán olyan, mint egy diszes nagy terem puszta fala. — Hiszen elmaradhat az ugy üresen is, mint valami magtárnak a fala; — de ha igazi müvelt ember annak a teremnek a gazdája: az bizonyára nem fogja ugy pusztán hagyni, hanem fölékesíti képekkel, szobrokkal, tükrökkel, virágokkal, — mert hisz a legegyszerübb ember is igyekszik, házának a falát legalább egypár képecskével feldiszíteni. — Épen igy kell nekünk is, megyénk szélesen elterűlő sik lapját, az itt lefolyt események hű képével fölékesíteni, benépesíteni. — A történeti mult szépíti a vidéket, az ember szemében, — mert érdekessé teszi az ott történt események emlékezete.
A pusztaságon, mely a történelemben megörökité nevét, mint valami tündér: ott lebeg az emlékezet; — a romok fölött ott virraszt a nemzet géniusa, — s önkéntelenül vonzza oda az embert, hogy lelkét felemelve megnemesítse. — Mert a költőként:
„Romlott sziv és romlott elme,
Kit hazája hő szerelme
Nagy tettekre nem hevit!” ...
Nagy tettekre nem hevit!” ...
Igy lehetne és kellene a mi megyénknek egyes helyeit is, az események, a letünt századok
emlékezetével szépíteni; — úgy, hogy az utódok szemében nem lenne az többé csupa búza-,
árpa-, rozs-, kukoricza-tábla, hanem olyan tájék, amelyről tudja, hogy ősei fegyverrel és
iparkodással, vérrel és észszel szerezték és tarták meg idáig, — s a melyről — dicső multjától
föllelkesülve — szent áhitattal mondhassa el a gyermek is, hogy:
„Ez a föld, melyen annyiszor
Apáink vére folyt,
Ez, melyhez minden szent nevet, Egy ezredév csatolt!” ...
Ez, melyhez minden szent nevet, Egy ezredév csatolt!” ...
Lehet-e az Békésvármegyének hű fia, vagy jó leánya a kinek szivét-lelkét át ne hatná a
szülőföld iránti szeretet és lelkesedés, amely szent kötelességünkké teszi, hogy felkeressük, az
enyészettől megmentsük, s az utónemzedéknek híven átadjuk mindazt, amit a multból még
feltalálni, megmenteni lehetséges. — Avagy magára akarná-e venni Békésmegye mai
nemzedéke, a korának közönyösségén kesergő költőnek panaszos szemrehányását:
„Elhamvadt a magzat hő szerelme,
Nincs magasra vívó szenvedelme,
— Jég kebelben fásult szívet zár!.” —
— Jég kebelben fásult szívet zár!.” —
Bizonyára nem! — Békésmegye nagy közönsége kétségkivül méltónak fogja magát mutatni
a dicső elődökre, s kegyelettel ápolandja azok emlékeit, és amit eddig elhanyagolt a multban,
kétszeres bnzgalommal pótolandja azt a jövőben.
A megyei régészeti és müvelődéstörténelmi társulat van hivatva ezen nemes eszmék ápolására és folytonos ébren tartására, s a ki a megye multja és történelme iránt igazán lelkesül: az nem tagadhatja meg érdeklődését, pártolását az egylettől sem, amelynek épen az a czélja, hogy Békésmegye multját, jelenjét, a jövőnek átadja, megőrízze; — s amely soha nem szünik meg: — a saját hatáskörében — lelkesíteni a közönyösöket, buzditani a lankadókat, felvilágosítani a tájékozatlanokat: terjeszteni az ismereteket, s magasan lobogtatni a haladás és közmüvelődés zászlóját.
És mégis valóban mélyen elszomorító jelenség, hogy egyletünk tagjainak száma, 16 év alatt korán sem gyarapodott oly mérvben, mint azt, — ily körülmények közt — jogosan elvárni lehetne.
Mert a közmüvelődési társulatnak egyetemes pártolása, Békésmegye közönségének értelmi előkelőségével, s előnyös anyagi helyzetével, éppen nem áll arányban.
A megye értelmiségének zömét ugyan ott találjuk társulatunk tagjainak sorában, de hány gazdag község, hány virágzó pénzintézet, hány jómódú birtokos van a megyében, akiknek módjában, sőt erkölcsi kötelességében állana: áldozni a közmüvelődésért, s ennek daczára, mégis távol tartják magukat egyletünktől, holott Békésmegye minden tehetősebb községének és erkölcsi testületének, úgy egyes nagy birtokosainak is szent kötelessége a megye közmüvelődési egyletét pártolni, s az egylet alapító tagjai közzé lépni.
Megyei közéletünk szereplő férfiai közül is számosan vannak még, akik elismert szép tehetségeiket parlagon hevertetik, ahelyet, hogy egyletünk körében, a közügy javára szentelnék. Pedig akinek a gondviselés szellemi talentumot vagy anyagi jómódott adott: azért nyerte ezeket, hogy embertársai javára kamatoztassa, s nemesebb czélra alig fordíthatja, mintha egy vármegye közmüvelődési oltárára teszi le áldozatát, és aki ezt elmulasztja, az vétkezik Isten, az emberiség és a haza ellen!
Megyénk művelt ifjúságának is, az eddiginél sokkal nagyobb mérvben kellene bizonyságot szolgáltatni, hogy kellő fogékonysággal, érdeklődéssel és hivatással bír, a komolyabb tudományok és a közjó szolgálatára szentelt nemesebb czélok iránt, s képes leszen idővel atyáinak nem csak helyére lépni, de őket pótolni is. Erre pedig legjobb iskola lenne számukra, ha egyletünkbe lépve, fiatal erejök tevékenységét időnkint itt próbálnák kifejteni, s tehetségeiket érvényesíteni.
Sorakozzék tehát egyletünk zászlója alá, e megyének minden egyes gyermeke! egyesüljön a szent czél szolgálatára ész, toll, erkölcsi és anyagi erő! legyünk mindannyian apostolai a jó ügynek! s én bizton hiszem, hogy ha nem sajnálunk némi fáradságot, s az eszme pártolására minél több friss erőt és uj híveket toborzunk: bizonyára czélt érendünk, s egyletünk rövid időn nagyszerű eredményeket létesíthet.
Vajha Békésvármegyének minden lakosa, meghallaná, megszívlelné az én gyönge szózatomat, melynek a meggyőződés lelkesültsége kölcsönöz erőt, s azon forró óhaj sugall, hogy Békésvármegye szolgáljon példányképül a hazában, s legyen hires arról, hogy itt a felvilágosodás, a müvelődés, a szellemi haladás előmozdítása érdekében, mindenki híven teljesíti hazafias kötelességét s szivesen meghozza a tőle telhető szellemi és anyagi áldozatot, mert akkor Békésvármegye és közmüvelődési társulata, a legszebb virágzásnak fog örvendeni
A megyei régészeti és müvelődéstörténelmi társulat van hivatva ezen nemes eszmék ápolására és folytonos ébren tartására, s a ki a megye multja és történelme iránt igazán lelkesül: az nem tagadhatja meg érdeklődését, pártolását az egylettől sem, amelynek épen az a czélja, hogy Békésmegye multját, jelenjét, a jövőnek átadja, megőrízze; — s amely soha nem szünik meg: — a saját hatáskörében — lelkesíteni a közönyösöket, buzditani a lankadókat, felvilágosítani a tájékozatlanokat: terjeszteni az ismereteket, s magasan lobogtatni a haladás és közmüvelődés zászlóját.
És mégis valóban mélyen elszomorító jelenség, hogy egyletünk tagjainak száma, 16 év alatt korán sem gyarapodott oly mérvben, mint azt, — ily körülmények közt — jogosan elvárni lehetne.
Mert a közmüvelődési társulatnak egyetemes pártolása, Békésmegye közönségének értelmi előkelőségével, s előnyös anyagi helyzetével, éppen nem áll arányban.
A megye értelmiségének zömét ugyan ott találjuk társulatunk tagjainak sorában, de hány gazdag község, hány virágzó pénzintézet, hány jómódú birtokos van a megyében, akiknek módjában, sőt erkölcsi kötelességében állana: áldozni a közmüvelődésért, s ennek daczára, mégis távol tartják magukat egyletünktől, holott Békésmegye minden tehetősebb községének és erkölcsi testületének, úgy egyes nagy birtokosainak is szent kötelessége a megye közmüvelődési egyletét pártolni, s az egylet alapító tagjai közzé lépni.
Megyei közéletünk szereplő férfiai közül is számosan vannak még, akik elismert szép tehetségeiket parlagon hevertetik, ahelyet, hogy egyletünk körében, a közügy javára szentelnék. Pedig akinek a gondviselés szellemi talentumot vagy anyagi jómódott adott: azért nyerte ezeket, hogy embertársai javára kamatoztassa, s nemesebb czélra alig fordíthatja, mintha egy vármegye közmüvelődési oltárára teszi le áldozatát, és aki ezt elmulasztja, az vétkezik Isten, az emberiség és a haza ellen!
Megyénk művelt ifjúságának is, az eddiginél sokkal nagyobb mérvben kellene bizonyságot szolgáltatni, hogy kellő fogékonysággal, érdeklődéssel és hivatással bír, a komolyabb tudományok és a közjó szolgálatára szentelt nemesebb czélok iránt, s képes leszen idővel atyáinak nem csak helyére lépni, de őket pótolni is. Erre pedig legjobb iskola lenne számukra, ha egyletünkbe lépve, fiatal erejök tevékenységét időnkint itt próbálnák kifejteni, s tehetségeiket érvényesíteni.
Sorakozzék tehát egyletünk zászlója alá, e megyének minden egyes gyermeke! egyesüljön a szent czél szolgálatára ész, toll, erkölcsi és anyagi erő! legyünk mindannyian apostolai a jó ügynek! s én bizton hiszem, hogy ha nem sajnálunk némi fáradságot, s az eszme pártolására minél több friss erőt és uj híveket toborzunk: bizonyára czélt érendünk, s egyletünk rövid időn nagyszerű eredményeket létesíthet.
Vajha Békésvármegyének minden lakosa, meghallaná, megszívlelné az én gyönge szózatomat, melynek a meggyőződés lelkesültsége kölcsönöz erőt, s azon forró óhaj sugall, hogy Békésvármegye szolgáljon példányképül a hazában, s legyen hires arról, hogy itt a felvilágosodás, a müvelődés, a szellemi haladás előmozdítása érdekében, mindenki híven teljesíti hazafias kötelességét s szivesen meghozza a tőle telhető szellemi és anyagi áldozatot, mert akkor Békésvármegye és közmüvelődési társulata, a legszebb virágzásnak fog örvendeni
minden időben.
Midőn lelkemből kivánom és kérem Istent, hogy ez valóban úgy legyen! ezen forró óhaj
mielőbbi megvalósulásának édes reményétől áthatva: van szerencsém mai vándorgyűlésünket ezennel megnyitottnak nyilvánitani.
Berekesztető szózat
Mélyen tisztelt közönség!
Vándorgyülésünk tárgysorozatát kimerítvén: társulatunk nevében ujra hálás köszönetet
mondok a nagyérdemű közönség szives érdeklődéseért, kegyes figyelméért, s ujra ajánlom egyletünket további nagy becsű jóindulatjukba és pártolásukba.
Isten éltesse és áldja meg e nemes város lelkes közönségét, s boldogítsa Békésvármegye igyekvő, derék népét, hogy a nemzet boldogságában legyen boldog egy ujabb ezredéven át.
Éljen a Haza!
Midőn lelkemből kivánom és kérem Istent, hogy ez valóban úgy legyen! ezen forró óhaj
mielőbbi megvalósulásának édes reményétől áthatva: van szerencsém mai vándorgyűlésünket ezennel megnyitottnak nyilvánitani.
Berekesztető szózat
Mélyen tisztelt közönség!
Vándorgyülésünk tárgysorozatát kimerítvén: társulatunk nevében ujra hálás köszönetet
mondok a nagyérdemű közönség szives érdeklődéseért, kegyes figyelméért, s ujra ajánlom egyletünket további nagy becsű jóindulatjukba és pártolásukba.
Isten éltesse és áldja meg e nemes város lelkes közönségét, s boldogítsa Békésvármegye igyekvő, derék népét, hogy a nemzet boldogságában legyen boldog egy ujabb ezredéven át.
Éljen a Haza!
II.
Elnöki beszéd,
melylyel a békésmegyei régészeti‐ és művelődéstörténelmi társulatnak Gyulán, 1890. évi deczember hó 28‐án tartott rendes közgyülését megnyitotta
melylyel a békésmegyei régészeti‐ és művelődéstörténelmi társulatnak Gyulán, 1890. évi deczember hó 28‐án tartott rendes közgyülését megnyitotta
Göndöcs Benedek,
társulati elnök.
Mélyen tisztelt közönség! Lelkes honleányok és hazafiak!
A békésmegyei régészeti- művelődéstörténelmi társulat nevében a legszivélyesebben üdvözlöm kedves vendégeinket, kik érdeklődéssel viseltetvén társulatunk történelmi felolvasásai iránt, megjelenésökkel igazolják, hogy közművelődési törekvéseinknek valódi igaz barátai. Fogadják társulatunk őszinte köszönetét.
Ezzel van szerencsém a közgyülést megnyitottnak nyilvánitani.
Legutolsó vándorgyülésünket ez évi augusztus hó 31-dikén Békés városában tartánk meg, nagyszámú, lelkes közönség előtt, kik igen nagy érdeklődéssel kisérték társulatunk tanulságos felolvasásait, mely leginkább Békés történelmi multjával foglalkozott és a legszebb élő képet állítá elénk, melynek megvilágítása Békés városának lakóit a legmelegebb érdeklődés- és részvéttel tölté el; — a nemes tettek dicső erénye boldogítólag hatott a közönségre, és annálfogva hinni merem, hogy ottlétünknek emléke sokáig kedves marad a békésiek előtt.
A mai gyülésre áttérve, mindenek előtt felhivom társulatunk tagjainak figyelmét arra, hogy az alapszabályok értelmében a társulat tisztviselőinek megbizatása ez év végén lejár, s igy e gyüsen a következő 3 évre új tisztviselők választandók.
Társulatunk a multak megvilágitásával megyénk történelmi adatait gazdagítja, minket pedig láthatlanul oda vezet, hogy a hazafias erényeknek legyünk barátai, — a kort, melyben élünk és munkálkodunk, nemes tetteink és működésünk által tegyük hasznossá az utókorra nézve.
A nemes tettek elismerésre és utánzókra fognak találni.
Társulatunknak, — a pénztárnoki kimutatás szerint, — jelenleg 29 alapitó s 100 rendes tagja van, azonkivül a kinn levő tagdijhátralék 1992 frtot képvisel. — Összes bevétele a lefolyt évben, — a befizetett alapítványi tőkéket nem számitva, — 844 frt, kiadása pedig 381 frt lévén, a jövő évre a társulat költségeire 462 frt 74 kr marad. — De ezen összeg, miután társulatunknak teendője nagyon sok, s mivel a régi évkönyvek kiadásai sokat emésztettek fel, mégis kevés, úgy annyira, hogy annak gyarapításáról okvetlenül gondoskodnunk kell.
A békésmegyei régész- és közművelődési társulat nemes törekvését már több község, — pénzintézet és jómodú polgár elismerte és azért alapitó tagjai közé be is lépett, de hányan vannak még kik késnek! Reménylem azonban, hogy miután megyéjöket szeretik, annak közművelődés ügyét előmozdítani polgári kötelességöknek fogják ismerni.
A társulat az 1874-ik évben jött létre, azóta hányan haltak el alapitó-, rendes- és pártoló tagjai közül, legyen emlékük áldott! Az elhunytak helyét másoknak kell pótolni, az ujabb nemzedéknek a társulat tagjai közé kell lépnie, — mi mindenkit, kinek a gondviselés ész és vagyont adott, tisztelettel meg fogunk keresni, hogy legyenek társulatunknak mielébb működő
Mélyen tisztelt közönség! Lelkes honleányok és hazafiak!
A békésmegyei régészeti- művelődéstörténelmi társulat nevében a legszivélyesebben üdvözlöm kedves vendégeinket, kik érdeklődéssel viseltetvén társulatunk történelmi felolvasásai iránt, megjelenésökkel igazolják, hogy közművelődési törekvéseinknek valódi igaz barátai. Fogadják társulatunk őszinte köszönetét.
Ezzel van szerencsém a közgyülést megnyitottnak nyilvánitani.
Legutolsó vándorgyülésünket ez évi augusztus hó 31-dikén Békés városában tartánk meg, nagyszámú, lelkes közönség előtt, kik igen nagy érdeklődéssel kisérték társulatunk tanulságos felolvasásait, mely leginkább Békés történelmi multjával foglalkozott és a legszebb élő képet állítá elénk, melynek megvilágítása Békés városának lakóit a legmelegebb érdeklődés- és részvéttel tölté el; — a nemes tettek dicső erénye boldogítólag hatott a közönségre, és annálfogva hinni merem, hogy ottlétünknek emléke sokáig kedves marad a békésiek előtt.
A mai gyülésre áttérve, mindenek előtt felhivom társulatunk tagjainak figyelmét arra, hogy az alapszabályok értelmében a társulat tisztviselőinek megbizatása ez év végén lejár, s igy e gyüsen a következő 3 évre új tisztviselők választandók.
Társulatunk a multak megvilágitásával megyénk történelmi adatait gazdagítja, minket pedig láthatlanul oda vezet, hogy a hazafias erényeknek legyünk barátai, — a kort, melyben élünk és munkálkodunk, nemes tetteink és működésünk által tegyük hasznossá az utókorra nézve.
A nemes tettek elismerésre és utánzókra fognak találni.
Társulatunknak, — a pénztárnoki kimutatás szerint, — jelenleg 29 alapitó s 100 rendes tagja van, azonkivül a kinn levő tagdijhátralék 1992 frtot képvisel. — Összes bevétele a lefolyt évben, — a befizetett alapítványi tőkéket nem számitva, — 844 frt, kiadása pedig 381 frt lévén, a jövő évre a társulat költségeire 462 frt 74 kr marad. — De ezen összeg, miután társulatunknak teendője nagyon sok, s mivel a régi évkönyvek kiadásai sokat emésztettek fel, mégis kevés, úgy annyira, hogy annak gyarapításáról okvetlenül gondoskodnunk kell.
A békésmegyei régész- és közművelődési társulat nemes törekvését már több község, — pénzintézet és jómodú polgár elismerte és azért alapitó tagjai közé be is lépett, de hányan vannak még kik késnek! Reménylem azonban, hogy miután megyéjöket szeretik, annak közművelődés ügyét előmozdítani polgári kötelességöknek fogják ismerni.
A társulat az 1874-ik évben jött létre, azóta hányan haltak el alapitó-, rendes- és pártoló tagjai közül, legyen emlékük áldott! Az elhunytak helyét másoknak kell pótolni, az ujabb nemzedéknek a társulat tagjai közé kell lépnie, — mi mindenkit, kinek a gondviselés ész és vagyont adott, tisztelettel meg fogunk keresni, hogy legyenek társulatunknak mielébb működő
tagjai! Nem szabad senkinek vissza maradnia, mert ez által azt bizonyítaná, hogy nem barátja
megyéjének, nem megyéje közművelődésének.
Előre! Előre! Sorakozzunk a megyei közművelődés zászlaja alá!
Hogy egyes embereknek buzgósága e tekintetben mennyit tehet, bizonyság arra, hogy mostanában társulatunk felszólitására Szemián csabai főjegyző 22 tagot, Kis Ferencz szeghalmi gyógyszerész 12 tagot, s mások is több-kevesebb tagot gyüjtöttek. Ha társulatunk több ily buzgó gyüjtőre akad, akkor nem kell az enyészettől félnie, s akkor a vármegyére vonatkozó sok nevezetes okmányt lehet lemásoltatni az országos és külföldi — (bambergi, müncheni) levéltárakból, — lehet ásatásokat eszközöltetnie, s igy évkönyvei is sokkal terjedelmesebbek lesznek.
De hiszem is, hogy az ifjú nemzedék a lelkes felhivást meg fogja érteni és lelkesülni fog azért, mi egyedül van hivatva a megye dicső multját és jelenét megőrízni, a jövő nemzedéknek általadni; egyedül van hívatva, hogy a szellemi haladás alatta fejlődjék, virágozzék az idők legvégső határáig.
Adja Isten, hogy úgy legyen!
Előre! Előre! Sorakozzunk a megyei közművelődés zászlaja alá!
Hogy egyes embereknek buzgósága e tekintetben mennyit tehet, bizonyság arra, hogy mostanában társulatunk felszólitására Szemián csabai főjegyző 22 tagot, Kis Ferencz szeghalmi gyógyszerész 12 tagot, s mások is több-kevesebb tagot gyüjtöttek. Ha társulatunk több ily buzgó gyüjtőre akad, akkor nem kell az enyészettől félnie, s akkor a vármegyére vonatkozó sok nevezetes okmányt lehet lemásoltatni az országos és külföldi — (bambergi, müncheni) levéltárakból, — lehet ásatásokat eszközöltetnie, s igy évkönyvei is sokkal terjedelmesebbek lesznek.
De hiszem is, hogy az ifjú nemzedék a lelkes felhivást meg fogja érteni és lelkesülni fog azért, mi egyedül van hivatva a megye dicső multját és jelenét megőrízni, a jövő nemzedéknek általadni; egyedül van hívatva, hogy a szellemi haladás alatta fejlődjék, virágozzék az idők legvégső határáig.
Adja Isten, hogy úgy legyen!
III.
Elnöki beszéd.
A békésmegyei régész‐ és művelődés‐történelmi társulatnak B.‐Gyulán, 1891. évi ápril 5‐ én tartott gyülésen felolvasta
A békésmegyei régész‐ és művelődés‐történelmi társulatnak B.‐Gyulán, 1891. évi ápril 5‐ én tartott gyülésen felolvasta
Tisztelt közgyülés!
Göndöcs Benedek,
egyleti elnök.
Ha Békésvármegyének őstörténelmét megismertetni és megvilágosítani óhajtjuk, akkor a
legrégibb leleteket kell felkeresnünk, melyek őseink életmódjának, szokásainak,
működéseinek hű képét adják.
Ha megyénk középkori történelmét akarjuk megismerni, a régi okmányokat és iratokat kell összegyüjtenünk nemcsak a vármegyéből, nemcsak az egész országból, hanem a külföldi levéltárakból is, ott, a hol azok feltalálhatók.
Ha végre az újabb kor tetteiről és eseményeiről óhajtunk valamit népünk tudás vágyának kielégitésére felsorolni, újra csak a levéltárakat kell kutatnunk s az üdvös szellemi verseny felébresztése végett pályadíjakat kitűznünk: e nélkül társulatunk hivatásának soha megfelelni nem fog.
Tizenhét éve fáradhatlan buzgalommal, lankadatlan szorgalommal működik már szerény társulatunk. Ez idő alatt megmentette az enyészettől azt, a mit megmenteni lehetett, s hogy többet nem menthetett meg, annak két főoka van: az az egyik a szellemi munkásság, másik az anyagi pártfogás hiánya.
Megyénknek sok fia nagyobb barátja a kényelemnek, mint a munkának, s annálfogva, mit könnyen összegyüjthetne, elmulasztja megtenni, másik része nem tagja társulatunknak, sajnálja filléreit a megye oltárára letenni és áldozatot hozni annak a megyének, melynek ő fia, s melynek anyagi jóllétét köszöni.
Ezen két állitásomat bebizonyitják az ujabban szétküldött társulatunkba való belépésre felhivó gyüjtő-ívek: az elhunyt tagok helyébe nem léptek be annyian, mint a hányan bennünket elhagytak, ez időszerint ugyanis társulatunknak 23 tiszteletbeli, csak: 29 alapitó, 117 rendes és 73 pártoló, s igy összesen 219 tagja van, tehát jóval kevesebb, mint a hányan a társulat megalakulásakor voltak, ezt részben annak kell tulajdonítanunk, hogy a volt pénztárnok a hátralékosokat nem szólítá fel a tagsági hátralék lefizetésére, és igy ma többen vannak a tagok között, kik, hogy csak a társulat iránt elvállalt kötelezettségeiktől meneküljenek, egyszerüen azt állítják, hogy nem tagjai a társulatnak; de részben tulajdonitható a közönség részvét hiányának.
Bizonyitja továbbá azon, még 10 arany jutalommal is öszszekötött pályázati felhivás is, melyet a társulat a vármegyei nép ajkán élő dalok, helynevekhez kötött regék, közmondások, népmesék s tréfás szójátékok összegyüjtése iránt hirdetett meg. Sajnos, eddigelé még senki sem akadt a megye fiai közül, ki a kitűzött nemes czél megoldása végett pályaművel versenyezett volna.
Mindezek daczára nem szabad lankadnunk, de sőt kettőztetett erővel és buzgalommal kell törekednünk nekünk keveseknek, kik magunkat a társulat tagjai közé számítjuk, hogy társulatunk azon nemes feladatot, melyet maga elé tűzött, hivatásához méltóan megoldhassa.
Meg vagyok győzödve, ha a kintlévő nagymennyiségű hátralék — ha nem is egészben — de csak részben be lesz fizetve, akkor több nemeskeblü fiai, számos társas körei, tehetős
Ha megyénk középkori történelmét akarjuk megismerni, a régi okmányokat és iratokat kell összegyüjtenünk nemcsak a vármegyéből, nemcsak az egész országból, hanem a külföldi levéltárakból is, ott, a hol azok feltalálhatók.
Ha végre az újabb kor tetteiről és eseményeiről óhajtunk valamit népünk tudás vágyának kielégitésére felsorolni, újra csak a levéltárakat kell kutatnunk s az üdvös szellemi verseny felébresztése végett pályadíjakat kitűznünk: e nélkül társulatunk hivatásának soha megfelelni nem fog.
Tizenhét éve fáradhatlan buzgalommal, lankadatlan szorgalommal működik már szerény társulatunk. Ez idő alatt megmentette az enyészettől azt, a mit megmenteni lehetett, s hogy többet nem menthetett meg, annak két főoka van: az az egyik a szellemi munkásság, másik az anyagi pártfogás hiánya.
Megyénknek sok fia nagyobb barátja a kényelemnek, mint a munkának, s annálfogva, mit könnyen összegyüjthetne, elmulasztja megtenni, másik része nem tagja társulatunknak, sajnálja filléreit a megye oltárára letenni és áldozatot hozni annak a megyének, melynek ő fia, s melynek anyagi jóllétét köszöni.
Ezen két állitásomat bebizonyitják az ujabban szétküldött társulatunkba való belépésre felhivó gyüjtő-ívek: az elhunyt tagok helyébe nem léptek be annyian, mint a hányan bennünket elhagytak, ez időszerint ugyanis társulatunknak 23 tiszteletbeli, csak: 29 alapitó, 117 rendes és 73 pártoló, s igy összesen 219 tagja van, tehát jóval kevesebb, mint a hányan a társulat megalakulásakor voltak, ezt részben annak kell tulajdonítanunk, hogy a volt pénztárnok a hátralékosokat nem szólítá fel a tagsági hátralék lefizetésére, és igy ma többen vannak a tagok között, kik, hogy csak a társulat iránt elvállalt kötelezettségeiktől meneküljenek, egyszerüen azt állítják, hogy nem tagjai a társulatnak; de részben tulajdonitható a közönség részvét hiányának.
Bizonyitja továbbá azon, még 10 arany jutalommal is öszszekötött pályázati felhivás is, melyet a társulat a vármegyei nép ajkán élő dalok, helynevekhez kötött regék, közmondások, népmesék s tréfás szójátékok összegyüjtése iránt hirdetett meg. Sajnos, eddigelé még senki sem akadt a megye fiai közül, ki a kitűzött nemes czél megoldása végett pályaművel versenyezett volna.
Mindezek daczára nem szabad lankadnunk, de sőt kettőztetett erővel és buzgalommal kell törekednünk nekünk keveseknek, kik magunkat a társulat tagjai közé számítjuk, hogy társulatunk azon nemes feladatot, melyet maga elé tűzött, hivatásához méltóan megoldhassa.
Meg vagyok győzödve, ha a kintlévő nagymennyiségű hátralék — ha nem is egészben — de csak részben be lesz fizetve, akkor több nemeskeblü fiai, számos társas körei, tehetős
községei, gazdag pénzintézetei, erkölcsi testületei, melyek ez idő szerint még mindig nem
tagjai társulatunknak, belátván nemes törekvésünket, szent czélunkat, végre is elérkezettnek
fogják látni az időt arra nézve, hogy társulatunk felvirágoztatását szellemi és anyagi
támogatásukkal előmozditsák.
Nem mulaszthatom el felhivni a tisztelt közgyülés becses figyelmét arra nézve, hogy a társulat tisztviselőinek 3 éves mandátuma lejárván, az alapszabályok értelmében titkos szavazás útján az új tisztviselőket meg kell választanunk, s hogy — fájdalom, egyletünknek buzgó, fáradhatlan pénztárnoka, Borza Béla igazgató úr, a nagy-váradi kir. táblához kineveztetvén, az ő helye üres, s hogy végre társulatunk muzeumának kezdettől fogva buzgó igazgató-őre, nemes id. Mogyoróssy János — agg koránál fogva — végleg visszalépvén, miután a társulat muzeumának helyettes őre, Asbóth Kálmán úr betegsége miatt szintén visszalépett, helyeik a mai közgyülés által lesznek betöltendők.
Tisztelt közgyülés! Nem szabad e megye egy fiának sem tétlennek lenni; szellemileg és anyagilag segíteni, régiségek, műtárgyak, okmányok összegyüjtésével nevelni, érdeklődésükkel és munkásságukkal a társulatot támogatni mindenkinek szent kötelessége, akkor az utókor hálával fog reánk, mint a haza és közművelődés buzgó napszámosaira visszaemlékezni. Ezért pedig méltó fáradozni.
Adja Isten, hogy úgy legyen!
Ezzel van szerencsém a közgyülést megnyitottnak nyilvánítani!!
Nem mulaszthatom el felhivni a tisztelt közgyülés becses figyelmét arra nézve, hogy a társulat tisztviselőinek 3 éves mandátuma lejárván, az alapszabályok értelmében titkos szavazás útján az új tisztviselőket meg kell választanunk, s hogy — fájdalom, egyletünknek buzgó, fáradhatlan pénztárnoka, Borza Béla igazgató úr, a nagy-váradi kir. táblához kineveztetvén, az ő helye üres, s hogy végre társulatunk muzeumának kezdettől fogva buzgó igazgató-őre, nemes id. Mogyoróssy János — agg koránál fogva — végleg visszalépvén, miután a társulat muzeumának helyettes őre, Asbóth Kálmán úr betegsége miatt szintén visszalépett, helyeik a mai közgyülés által lesznek betöltendők.
Tisztelt közgyülés! Nem szabad e megye egy fiának sem tétlennek lenni; szellemileg és anyagilag segíteni, régiségek, műtárgyak, okmányok összegyüjtésével nevelni, érdeklődésükkel és munkásságukkal a társulatot támogatni mindenkinek szent kötelessége, akkor az utókor hálával fog reánk, mint a haza és közművelődés buzgó napszámosaira visszaemlékezni. Ezért pedig méltó fáradozni.
Adja Isten, hogy úgy legyen!
Ezzel van szerencsém a közgyülést megnyitottnak nyilvánítani!!
IV.
Főtitkári jelentés.
(Deczember 28. 1890.)
Tekintetes választmány! Társulatunk a lefolyt három év alatt leginkább különböző helyeken tartott gyüléseivel és azokon tartott felolvasásokkal ügyekezett kitüzött föladatát megvalósítani. 1888-ban Gyulán, 1889-ben Csabán és Gyomán, 1890-ben Békésen és Gyulán tartott gyüléseket, ismertette a megye multjának egyes részleteit, méltatta kiválóbb férfiainak érdemeit.
Azonban társulatunk kedvezőtlen pénzügyei akadályozták a társulatot abban, hogy valami nagyobb, költségesebb vállalatba fogjon. Ennek tulajdonítható, hogy egy évkönyv el is maradt, a másik lehetőleg összeszorítandó volt.
Az évkönyvekben a felolvasott értekezések s azonkivül több, a megyei köz- és helytörténeteket érintő dolgozat jelent meg, többször egészen új, eddig ismeretlen adatokból merítve. A felolvasók közül méltán kiemelendőnek tartom Oláh György megyei főügyész urat, ki egész lelkesedéssel tanulmányozván megyénk mult és jelen századának eseményeit, több jeles dolgozatban ismertette megyénk közmüvelődésének történetét.
Nem hagyhatom említés nélkül azon két nagy müvet, a mely a lefolyt évben a magyar könyvpiaczon megjelent s a mely oly közelről érinti azon czélt, melyet társulatunk maga elé tüzott. A két mű közül egyik megyénk régi, a másik ujabb történetét tárgyalja s mind a kettőt megyénk szülöttei irták. Az első Dr. Csánky Dezső nagymüve: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadyak korában. Részletesen föl vannak ebben sorolva, miféle várak, kastélyok, városok és falvak voltak akkor megyénkben, mik voltak határai, kik voltak főispánjai.
A másik ifj. Oláh Györgynek «Békésvármegye 1848— 49-ben» czimü munkája, a mely e két nevezetes év eseményeit megyénkben élvezetes módon és részletesen ismerteti.
Ujabb időben társulatunk életében két nevezetes mozzanat történt. Az első az, hogy társulatunk elnöke Ngs. Göndöcs Benedek pályadíjat tűzött ki a békésmegyei népdalok, közmondások és regék összegyüjtésére. — A másik pedig hivatva van arra, hogy társulatunknak uj lendületet adjon és ez: az uj tagok gyüjtésére megindult mozgalom. A mult békési gyűlésen hozott határozat szerint már szeptember hónapban szétküldettek a gyűjtőívek a társulat eddigi tagjaihoz, a melyben fölkértük őket, hogy társulatunk számára rendes tagokat gyűjtsenek és hála Istennek nem volt eredménytelen fölszólításunk, mert már eddig csaknem 40 uj rendes tag jelentkezett.
Hogy ez még fokozottabb mértékben történjék, szerény véleményem szerint, okvetlenül szükséges. Csánky ismertetett és általános elismerést arató nagy műve — uraim — tükörként mutatja, mily rengeteg teendő vár még társulatunkra. Ő e müvében csak a Hunyadyak korából több mint 70 olyan oklevelet sorol föl, a melyekről eddig tudomásunk se volt, s ezek szerte széjjel vannak szórva az egész országban. Nem nagyítunk, midőn azt mondjuk, hogy még százával rejlenek a különböző levéltárakban a békésmegyei oklevelek. Ezek megszerzése, kiadása égető szükség, mert csak akkor remélhetjük, hogy lesznek iróink, a kik Békés megye történetével foglalkoznak, ha kezükbe adjuk a kutforrásokat.
Aztán szintén nagy szükség van arra is, hogy békésmegyei regesztákat készitsünk. Sajnos, de való, hogy megyénkben nincsenek oly könyvtárak, hol a történelmi irodalom egészen föltalálható. Innen van aztán, hogy 30—40 éve ki lehet adva egy-egy történeti adat, de békésmegyei író semmit sem tud róla, mert hiszen oly nagy könyvtár nincs, hogy maga fölkereshetné, és az sincs, a ki öt annak létezésére figyelmeztetné.
Az évkönyv kiadásán kivül e két teendő lebegjen előttünk, mint legközelebb elérendő czél, s
Tekintetes választmány! Társulatunk a lefolyt három év alatt leginkább különböző helyeken tartott gyüléseivel és azokon tartott felolvasásokkal ügyekezett kitüzött föladatát megvalósítani. 1888-ban Gyulán, 1889-ben Csabán és Gyomán, 1890-ben Békésen és Gyulán tartott gyüléseket, ismertette a megye multjának egyes részleteit, méltatta kiválóbb férfiainak érdemeit.
Azonban társulatunk kedvezőtlen pénzügyei akadályozták a társulatot abban, hogy valami nagyobb, költségesebb vállalatba fogjon. Ennek tulajdonítható, hogy egy évkönyv el is maradt, a másik lehetőleg összeszorítandó volt.
Az évkönyvekben a felolvasott értekezések s azonkivül több, a megyei köz- és helytörténeteket érintő dolgozat jelent meg, többször egészen új, eddig ismeretlen adatokból merítve. A felolvasók közül méltán kiemelendőnek tartom Oláh György megyei főügyész urat, ki egész lelkesedéssel tanulmányozván megyénk mult és jelen századának eseményeit, több jeles dolgozatban ismertette megyénk közmüvelődésének történetét.
Nem hagyhatom említés nélkül azon két nagy müvet, a mely a lefolyt évben a magyar könyvpiaczon megjelent s a mely oly közelről érinti azon czélt, melyet társulatunk maga elé tüzott. A két mű közül egyik megyénk régi, a másik ujabb történetét tárgyalja s mind a kettőt megyénk szülöttei irták. Az első Dr. Csánky Dezső nagymüve: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadyak korában. Részletesen föl vannak ebben sorolva, miféle várak, kastélyok, városok és falvak voltak akkor megyénkben, mik voltak határai, kik voltak főispánjai.
A másik ifj. Oláh Györgynek «Békésvármegye 1848— 49-ben» czimü munkája, a mely e két nevezetes év eseményeit megyénkben élvezetes módon és részletesen ismerteti.
Ujabb időben társulatunk életében két nevezetes mozzanat történt. Az első az, hogy társulatunk elnöke Ngs. Göndöcs Benedek pályadíjat tűzött ki a békésmegyei népdalok, közmondások és regék összegyüjtésére. — A másik pedig hivatva van arra, hogy társulatunknak uj lendületet adjon és ez: az uj tagok gyüjtésére megindult mozgalom. A mult békési gyűlésen hozott határozat szerint már szeptember hónapban szétküldettek a gyűjtőívek a társulat eddigi tagjaihoz, a melyben fölkértük őket, hogy társulatunk számára rendes tagokat gyűjtsenek és hála Istennek nem volt eredménytelen fölszólításunk, mert már eddig csaknem 40 uj rendes tag jelentkezett.
Hogy ez még fokozottabb mértékben történjék, szerény véleményem szerint, okvetlenül szükséges. Csánky ismertetett és általános elismerést arató nagy műve — uraim — tükörként mutatja, mily rengeteg teendő vár még társulatunkra. Ő e müvében csak a Hunyadyak korából több mint 70 olyan oklevelet sorol föl, a melyekről eddig tudomásunk se volt, s ezek szerte széjjel vannak szórva az egész országban. Nem nagyítunk, midőn azt mondjuk, hogy még százával rejlenek a különböző levéltárakban a békésmegyei oklevelek. Ezek megszerzése, kiadása égető szükség, mert csak akkor remélhetjük, hogy lesznek iróink, a kik Békés megye történetével foglalkoznak, ha kezükbe adjuk a kutforrásokat.
Aztán szintén nagy szükség van arra is, hogy békésmegyei regesztákat készitsünk. Sajnos, de való, hogy megyénkben nincsenek oly könyvtárak, hol a történelmi irodalom egészen föltalálható. Innen van aztán, hogy 30—40 éve ki lehet adva egy-egy történeti adat, de békésmegyei író semmit sem tud róla, mert hiszen oly nagy könyvtár nincs, hogy maga fölkereshetné, és az sincs, a ki öt annak létezésére figyelmeztetné.
Az évkönyv kiadásán kivül e két teendő lebegjen előttünk, mint legközelebb elérendő czél, s
hogy azt megvalósíthassuk, működjék közre kiki a maga körében, hogy megyénk fiai
társulatunkat támogassák.
Gyula, 1890. decz. 20.
Dr. Karácsonyi János.
V.
Pénztárnoki jelentés
(1890. évi deczember 28-án 1889—90-ről.)
Tekintetes Közgyülés!
A folyó évi egyleti pénztárnoki működésemre vonatkozólag van szerencsém jelenteni a tekintetes közgyülésnek, hogy az egyleti tagsági díjaknak lefizetésére nézve mindazon egyleti tag urak, kik a tagsági díjakkal hátralékban maradtak, az év folyamában általam több ízben felhíva lettek, azonban fáradozásomat azon kedvező siker nem koronázhatta, melyet az egylet pénztára érdekében, az ismételt szorgalmazás után várni lehetett volna; — a nagyobb összeget képviselő, s ezzel hátralékban levő tag urak perben vonásrai figyelmeztetés után sem hajlandók az esedékes illetőséget kifizetni, sem ennek részbenies törlesztését eszközlésbe venni; melynél fogva a hátralékos összegnek évről-évre leendö növekedése lőn kilátásba helyezve. — Hogy a Tekintetes Közgyülésnek az egyleti pénztár állapotáról tudomása lehessen, a pénztári naplónak folyó hó 24-én történt lezárása, s számadásomnak e folyó hó 27- én felülvizsgálat eszközölhetése czéljából egyleti elnök úr Ő Nagyságához lett beterjesztése után ekként áll:
Bevételek részletezve:
A folyó évi egyleti pénztárnoki működésemre vonatkozólag van szerencsém jelenteni a tekintetes közgyülésnek, hogy az egyleti tagsági díjaknak lefizetésére nézve mindazon egyleti tag urak, kik a tagsági díjakkal hátralékban maradtak, az év folyamában általam több ízben felhíva lettek, azonban fáradozásomat azon kedvező siker nem koronázhatta, melyet az egylet pénztára érdekében, az ismételt szorgalmazás után várni lehetett volna; — a nagyobb összeget képviselő, s ezzel hátralékban levő tag urak perben vonásrai figyelmeztetés után sem hajlandók az esedékes illetőséget kifizetni, sem ennek részbenies törlesztését eszközlésbe venni; melynél fogva a hátralékos összegnek évről-évre leendö növekedése lőn kilátásba helyezve. — Hogy a Tekintetes Közgyülésnek az egyleti pénztár állapotáról tudomása lehessen, a pénztári naplónak folyó hó 24-én történt lezárása, s számadásomnak e folyó hó 27- én felülvizsgálat eszközölhetése czéljából egyleti elnök úr Ő Nagyságához lett beterjesztése után ekként áll:
Bevételek részletezve:
-
Mult évrőli maradvány
-
Tagsági dijak
-
Alapitványi tőkének részletes törlesztése
-
Takarékpénztárilag kezelt alapitványi tőke betét utáni
kamat
-
Rendes és pártoló tagsági dijnak, takarékpénztárilag kezelt
betét utáni kamatból Összesen
-
Évkönyvek nyomatási költségére
-
Különféle vegyes kiadásokra
Összesen
726 frt
512 »
54»
72 »
34 » 1398 frt
147 frt 233 » 381 frt
34 » 1398 frt
147 frt 233 » 381 frt
43 kr.
—»
—»
—»
4» 47 kr.
90 kr. 83 » 73 kr.
4» 47 kr.
90 kr. 83 » 73 kr.
Kiadások:
Egyeztetve:
I-től V-ig Bevételi főösszeg
1-től 2-ig Kiadási főösszeg
Pénztári maradvány
1398 frt 47 kr.
381 » 73 »
1016 frt 74 kr.
Mely összegbe 554 frt alapítványi tőke is bent foglaltatik, melynek leszámítása után, az
egyleti pénztárnak fentmarad további rendelkezésre 462 frt 74 kr.
Az egylet vagyona áll:
-
a) Pénztári maradványból
-
b) Alapító tagok által befizetésre váró alapítványi tőkéből
-
c) Alapítványi tőke után járuló hátralékos kamatokból
-
d) Rendes és pártoló tagoknál hátralékban lévő tagsági díjakból
Mind összesen
1016 frt
1246 »
221 »
1971 »
4454 frt
74 kr.
— »
— »
— »
74 kr,
Az egyletnek van jelenben 23 alapitó, 118 rendes, 65 pártoló, és igy összesen 212 tagja; az
év folyamán Schiefner Ede, Ambrózy Béla, gróf Dezsewfy Aurél, Koller Gábor rendes, s
Andrásy Miklós pártoló tag az egylet kötelékéből kilépett. Janó Sándor rendes tag elhalt. —
Azonban az 1891-ik évtől kezdve Grócz Béla endrődi, Spett Gyula gyomai, M. Braun József,
ifj. Jeszenszky Károly és Laász János mező-berényi, Dr. Papp József, Kardos Ferencz, Dr.
Csák István, Csánki Béla, Sal Károly, Gottfried Ede, Péter András, Janausek Ernő, Ambrus
Lajos, Bencze János, Makra Zsigmond, és Dr. Chriszto Pál szeghalmi lakosok, mint rendes
tag urak, az egylet kötelékébe beléptek.
A tekintetes közgyülésnek 1888-ik évi deczember hó 30-án tartott üléséből s velem 1889-ik év január 26-án 2.—1888. szám alatt közlött határozatánál fogva mindazon egyleti tagok, kik többszörösen ismételt felhivás után sem fizették le az 1887/8-ik év végéig terjedő tagsági díjjaikat, az ezekről szólló részletezett, s 1992 forint főösszeggel feltüntetett kimutatás 2. — 1889. számú értesítésemmel 1889. január 30-án az egyleti jogi képviselő úrhoz áttétetett, hogy az egyleti tagoktól, a jogi képviselő úr szíves fáradozásai és közreműködése által majd két évet magában foglaló idő lefolyása alatt folyt-e be valamely összeg vagy sem? — tudomással nincs szerencsém birni.
A mi azonban az ez év előtti években az egylet tartozásai apasztására felhasznált 11 alapítványt vagyis 1100 frtot illeti, hogy ez szigorúbb eljárás igénybe vétele nélkül rendeltetése helyére vissza fog-e még valaha téríttetni? s mely időben fog az gyümölcsözővé tétetni? nagyon kétesnek mutatkozik.
Az egyletnek adósságai jelenben nincsenek, úgy az ez előtti évekről fenmaradt, valamint az utóbbi évről szóló évkönyv nyomatási költségei általam kifizettettek.
A tekintetes közgyülésnek 1888-ik évi deczember hó 30-án tartott üléséből s velem 1889-ik év január 26-án 2.—1888. szám alatt közlött határozatánál fogva mindazon egyleti tagok, kik többszörösen ismételt felhivás után sem fizették le az 1887/8-ik év végéig terjedő tagsági díjjaikat, az ezekről szólló részletezett, s 1992 forint főösszeggel feltüntetett kimutatás 2. — 1889. számú értesítésemmel 1889. január 30-án az egyleti jogi képviselő úrhoz áttétetett, hogy az egyleti tagoktól, a jogi képviselő úr szíves fáradozásai és közreműködése által majd két évet magában foglaló idő lefolyása alatt folyt-e be valamely összeg vagy sem? — tudomással nincs szerencsém birni.
A mi azonban az ez év előtti években az egylet tartozásai apasztására felhasznált 11 alapítványt vagyis 1100 frtot illeti, hogy ez szigorúbb eljárás igénybe vétele nélkül rendeltetése helyére vissza fog-e még valaha téríttetni? s mely időben fog az gyümölcsözővé tétetni? nagyon kétesnek mutatkozik.
Az egyletnek adósságai jelenben nincsenek, úgy az ez előtti évekről fenmaradt, valamint az utóbbi évről szóló évkönyv nyomatási költségei általam kifizettettek.
B.-Gyulán, 1890. deczember 27.
A tekintetes közgyülésnek
alázatos szolgája
Borza Béla, m. k.
egyleti pénztárnok.
VI.
Jegyzőkönyv,
a békésvármegyei régész és művelődéstörténelmi társulat 1890. augusztus 31én Békésen tartott rendes közgyüléséről.
a békésvármegyei régész és művelődéstörténelmi társulat 1890. augusztus 31én Békésen tartott rendes közgyüléséről.
Jelen voltak: Göndöcs Benedek elnök, Dr. Karácsonyi János főtitkár, Dobay János
számvizsgáló, ifj. Oláh György megyei főügyész, ifj. Jancsovics Pál főszolgabiró, dr. Hajnal
István, Szabó János, Tatár János, Garzó Gyula, Kéri Kálmán, Kny Antal, Balog Imre és még
nagyon számosan.
I. Az elnök megnyitó beszédében fölelevenítvén társulatunk czélját és buzdítván a jelenvoltakat annak pártolására
a gyülést megnyitja.
II. Szabó János körös-tarcsai esperes-lelkész fölolvassa néhai Hajnal Ábel fölött tartott
emlék beszédét.
I. Az elnök megnyitó beszédében fölelevenítvén társulatunk czélját és buzdítván a jelenvoltakat annak pártolására
a gyülést megnyitja.
II. Szabó János körös-tarcsai esperes-lelkész fölolvassa néhai Hajnal Ábel fölött tartott
emlék beszédét.
A jeles, dr. Hajnal Istvántól családjuk nevében külön is megköszönt megemlékezést a
közönség élénk helyesléssel fogadta.
III. Dr. Karácsonyi János fölolvassa értekezesét Békés város multjáról a XVIII-ik század
elejéig.
Az évkönyvben fog megjelenni.
IV. Dobay János fölolvassa a számvizsgáló bizottság jelentését. E szerint a pénztárnok
számadása helyesnek s a pénztár rendben találtatott.
Az évkönyvben fog megjelenni.
IV. Dobay János fölolvassa a számvizsgáló bizottság jelentését. E szerint a pénztárnok
számadása helyesnek s a pénztár rendben találtatott.
A jelentést a gyülés tudomásul veszi, s elrendeli a pénztárnok fölmentését a további
számadás terhe alól.
V. ifj. Oláh György indítványozza, hogy társulatunk gyüjtse össze a békésmegyei
közmondásokat, regéket, népdalokat s e végre pályázatot hirdessen ki. Göndöcs Benedek 10
darab aranyat tüz ki pályadijul.
A gyülés éljenzéssel fogadta az elnök nagylelkű indítványát s a pályázat föltételeinek
megállapítását és kihirdetését Göndöcs Benedek, ifj. Oláh György és Dobay János
urakra bízza.
VI. Egyik tag indítványozza, hogy ezen gyülésből intéztessék kérelem megyénk
főispánjához arra nézve, járna közbe, hogy a társulati, elaggott muzeumigazgató felsőbb
helyen kitüntetésben részesüljön.
Elfogadtatik s megbizatik az elnök az előterjesztés készítésével.
VII. Egyik tag fölszólalására megbeszélte a gyülés azon módozatokat, melyekkel társulatunk
számára uj tagokat kellene gyüjtenünk.
Elfogadtatik s megbizatik az elnök az előterjesztés készítésével.
VII. Egyik tag fölszólalására megbeszélte a gyülés azon módozatokat, melyekkel társulatunk
számára uj tagokat kellene gyüjtenünk.
A gyülés megbízza az elnököt és főtitkárt, hogy a társulat eddigi tagjait hívják föl
tagok gyüjtésére vagy legalább azon kiválóbb megyei férfiak megjelölésére, akik az
ilyen fölszólítást remélhetőleg nem fogják visszautasítani. Ha ez nem vezetne czélhoz,
a megye műveltebb fiai egyenként szólítandók fel.
Kelt Gyulán, 1890. szept. 2.
Jegyzette:
Dr. Karácsonyi János,
főtitkár.
VII.
Jegyzőkönyv,
a békésvármegyei régész és művelődéstörténelmi társulat 1890. évi deczember 28án Gyulán tartott rendes közgyüléséről.
a békésvármegyei régész és művelődéstörténelmi társulat 1890. évi deczember 28án Gyulán tartott rendes közgyüléséről.
Jelen voltak: Göndöcs Benedek elnök, dr. Karácsonyi János főtitkár, id. Mogyoróssy János
muzeumigazgató, Borza Béla pénztárnok, Keller Imre ügyész, Terényi Lajos, Jancsovics Pál,
Bánhegyi István, Nagy Károly, Dr. Kovács István, ifj. Oláh György választmányi tagok, dr.
Follmann János, Lukács Endre és számosan mások.
1. Az elnök üdvözölvén a megjelenteket szép buzditó beszéddel a gyülést megnyítja.
2. ifj. Oláh György fölolvassa; »A forradalom költészete Békésmegyében« czimü értekezését.
1. Az elnök üdvözölvén a megjelenteket szép buzditó beszéddel a gyülést megnyítja.
2. ifj. Oláh György fölolvassa; »A forradalom költészete Békésmegyében« czimü értekezését.
A szépen kidolgozott felolvasást a közönség érdekkel hallgatta s a felolvasót
megéljenezte.
3. Dr. Karácsonyi János felolvassa Della Valle Ferencz olasz ifjúnak az ő 1534-iki, gyulai
fogságáról való elbeszélését.
Az érdekfeszítő és számos művelődéstörténelmi adatot tartalmazó elbeszélés az
évkönyvben fog megjelenni.
4. A főtitkár fölolvassa jelentését a társulat lefolyt 3 évi működéséről.
Tudomásul vétetvén megbízatik a főtitkár, hogy a Békésmegyére vonatkozó, eddig
kiadatlan oklevelek lemásoltatása iránt intézkedjék és e czélra évenként 50 frt
fordítható.
5. A pénztárnok fölolvassa jelentését.
Tudomásul vétetvén és a pénztárnoknak köszönet szavaztatván az iratok kiadatnak a
számvizsgáló bizottságnak.
6. Felolvastatik az ügyész jelentése a hátralék behajtása ügyében tett lépéseiről.
A gyülés márcz. 31-ig terjedő határidőt ad az ügyésznek. E időre aztán érdemleges
jelentést tegyen a választmánynak s az ügyet végre valahára tisztázza.
7. A társulati tisztviselők megbízatása lejárván
a tisztujitó közgyülés április első napjainak egyikére tűzetik ki.
8. A muzeum-igazgató bejelenti lemondását.
a tisztujitó közgyülés április első napjainak egyikére tűzetik ki.
8. A muzeum-igazgató bejelenti lemondását.
Elfogadtatik és egy Dobay János, Borza Béla és Oláh György urakból álló bizottság
küldetik ki, hogy a muzeumot leltár szerint vegye át és egyelőre Asbóth Kálmán
segédőrnek adja át. Ha a segédőr a muzeumra való felügyeletet nem vállalná el,
megbízatik az elnökség, hogy ideiglenes helyettesről gondoskodjék.
9. A muzeum-igazgatónak köszönő irat küldendő.
Kelt Gyulán, 1890. decz. 29.
Jegyzette:
Dr. Karácsonyi János,
főtitkár.
VIII.
Jegyzőkönyv,
a békés vármegyei régész és müvelődéstörténelmi társulatnak 1891. ápril 5én tartott gyüléséről.
a békés vármegyei régész és müvelődéstörténelmi társulatnak 1891. ápril 5én tartott gyüléséről.
1. sz. Göndöcs Benedek elnök a jelenvoltakat szivélyesen üdvözölvén
a gyülést megnyitja.
2. sz. Az elnöki megnyitóra végeztetett, hogy az az évkönyvben ki fog nyomatni.
3. sz. Olvastatott és tárgyaltatott a főtitkári jelentés.
Egész terjedelmében az évkönyvben ki fog nyomatni.
4. sz. Olvastatott Haan Lajos alelnök levele, melyben tudatja, hogy gyengélkedő egészsége miatt a közgyülésen részt nem vehet.
Sajnos tudomásul vétetett.
5. sz. Haan Lajos alelnök 1891 — 1893. évekre rendes tagul ajánlja: Such János, Haan Béla,
Vidovszky János, Steller Árpád, V. Szatmáry Arisztid, Dr. Fay Árpád urakat; — továbbá szintén 1891—1893. évekre ajánltatnak: Dr. Fábry Sándor, Haviár Lajos, ifj. Oláh György, Domby Lajos, Bodoky Mihály és Dr. Bodoki Zoltán urak.
2. sz. Az elnöki megnyitóra végeztetett, hogy az az évkönyvben ki fog nyomatni.
3. sz. Olvastatott és tárgyaltatott a főtitkári jelentés.
Egész terjedelmében az évkönyvben ki fog nyomatni.
4. sz. Olvastatott Haan Lajos alelnök levele, melyben tudatja, hogy gyengélkedő egészsége miatt a közgyülésen részt nem vehet.
Sajnos tudomásul vétetett.
5. sz. Haan Lajos alelnök 1891 — 1893. évekre rendes tagul ajánlja: Such János, Haan Béla,
Vidovszky János, Steller Árpád, V. Szatmáry Arisztid, Dr. Fay Árpád urakat; — továbbá szintén 1891—1893. évekre ajánltatnak: Dr. Fábry Sándor, Haviár Lajos, ifj. Oláh György, Domby Lajos, Bodoky Mihály és Dr. Bodoki Zoltán urak.
Mindannyian egyhangulag rendes tagul felvétetvén, az ujonnan választandó jegyző
felhivatik nevezett tagokat jegyzőkönyvi kivonat alakjában a jegyzőkönyv hitelesítése
után haladéktalanul értesíteni.
6. sz. Olvastatott és tárgyaltatott Zsilinszky Mihály alapitó tag levele.
Meg nem jelenhetése sajnálattal vétetik tudomásul.
7. sz. Olvastatott és tárgyaltatott Jankó János levele, melyben tudatja, hogy 5—6 év óta a társulatról mit sem tud a 24 frtot elküldi ugyan, de az egyletből kilép.
Tudomásul vétetett.
8. sz. Olvastatott és tárgyaltatott a számvizsgáló bizottság jelentése, mely szerint az 1890-ik
7. sz. Olvastatott és tárgyaltatott Jankó János levele, melyben tudatja, hogy 5—6 év óta a társulatról mit sem tud a 24 frtot elküldi ugyan, de az egyletből kilép.
Tudomásul vétetett.
8. sz. Olvastatott és tárgyaltatott a számvizsgáló bizottság jelentése, mely szerint az 1890-ik
évben
a) Bevétel volt
b) Kiadás » Maradvány
b) Kiadás » Maradvány
1398 frt 47 kr.
381 frt 73 kr.
1016 frt 74 kr.
Az egylet anyagi helyzete.
Az egylet anyagi helyzete.
a) Készpénz
b) Alapitv. tőke követelés 1246 » — » c) Kamat követelés 221 » — » d) Tagdij hátralék 1971 » — »
b) Alapitv. tőke követelés 1246 » — » c) Kamat követelés 221 » — » d) Tagdij hátralék 1971 » — »
1016 frt 74 kr.
Összesen 4454 » 74 »
Mely összegből törölve a mult évben leirt 79 » — »
1890. év végén van 4375 » 74 »
Egyuttal a számvizsgáló bizottság nagy elismeréssel szól Borza Béla pénztárnok pontos és lelkiismeretes ügybuzgó eljárásáról.
Egyuttal a számvizsgáló bizottság nagy elismeréssel szól Borza Béla pénztárnok pontos és lelkiismeretes ügybuzgó eljárásáról.
A számvizsgáló bizottság jelentése egyhangulag és egész terjedelmében elfogadtatván,
annak az évkönyvben leendő közzététele ezennel elrendeltetik. Egyúttal számadó
pénztárnok lelkiismeretes és pontos kezelésének elismerése és köszönet nyilvánítása
mellett az 1890-ik évi számadások további felelsőségének terhei alól ezennel
egyhangulag felmentetik, s erről végzésileg értesíttetik.
9. sz. Olvastatott és tárgyaltatott Keller Imre ügyész jelentése a hátralékosok beperesítése
tárgyában, melyben felhozatik, hogy előkelő, tekintélyes állásu emberek nem is akarnak tudni
arról, hogy az egyletnek valaha tagjai lettek volna, ép azért annál kevésbbé ismerik el, hogy
hátralékban volnának. Kéri a névsor előkerítését, mely igazolja, hogy ki, mikor iratkozott be,
vagy vétetett fel. Beható eszmecsere után Nagy Károly inditványára
egyhangulag kimondja a közgyülés, hogy az ügy miben létének alapos és tiszta
felderítésére egy bizottság küldetik ki, melynek tagjaiul Keller Imre ügyész elnöklete
alatt, pénztárnok, titkár és Dobay János urak megválasztatnak, jelentésök és
javaslattételök mielőbb elváratván. Miről a bizottság tagjai végzésileg értesíttetnek.
10. sz. Olvastatott Borza Béla pénztárnok jelentése a pénztár állapotáról, melyben kimutatja,
hogy a pénztári feleslegből 5 (öt) drb elköltött alapitványt pótolni lehetne.
A jelentés tudomásul vétetvén, pénztárnok utasittatik az 5 drb. alapitvány pótlására
ötszáz frtot e czimen a takarékpénztárban elhelyezni. Egy úttal az is kimondatott, hogy
a f. 1891-ik évben 1892-re költségvetés készitendő, melynek eszközlésével elnök,
pénztárnok, jegyző és titkár megbizatnak, miről fentnevezettek végzésileg
értesítendők.
11. sz. Olvastatott s tárgyaltatott a muzeum átvételével megbizott küldöttség jelentése.
A jelentésben foglaltaknak elbirálása s azon ok végett, főleg, hogy azoknak eleget
teendő, hogyan lehetne módokról gondoskodni, Keller Imre ügyész elnöklete alatt
pénztárnok, titkár és Dobay János urakból álló bizottság küldetik ki, jelentésük
mielőbb elváratván. Miről illetők végzésileg értesítendők.
12. sz. Elnök előterjeszti, hogy id. Mogyoróssy Jánosnak a multban tanusított anyagi és
szellemi áldozataiért, melyeket a muzeummal szemben tett, óhajtandó volna, ha valami
kitüntetést kaphatna. Indítványozza, hogy a közgyűlésből Főispán ur Ő Méltósága kéressék
fel, hogy e tekintetben pártoló felterjesztést legyen kegyes tenni a magas kormányhoz.
A tett indítvány egyhangúlag elfogadtatván, Mlt. Főispán úr az indítvány értelmében
felkéretni határoztatott.
13. sz. Elnök jelenti, hogy id. Mogyoróssy János agg kora s elgyengültség miatt, Borza Béla
pénztárnok úr azon okból, mert a nagyváradi kir. táblához irodaigazgatónak kineveztetett
eddig viselt állásaikról lemondtak.
Mindkét lemondás sajnos tudomásul vétetik.
14. Ezek után Göndöcs Benedek elnök, benne és tiszttársaiban helyezett bizalmat
megköszönve úgy maga, mint tiszttársai nevében a választmány lemondását bejelenti, egyúttal az uj választás megejtését kéri.
A tisztujítást a közgyülés elnök előterjesztésére ezennel elrendeli.
15. sz. Ezzel a tisztujító kgy. Göndöcs Benedek korelnök elnöklete alatt megejtetvén,
következő eredménynyel végződött:
Mindkét lemondás sajnos tudomásul vétetik.
14. Ezek után Göndöcs Benedek elnök, benne és tiszttársaiban helyezett bizalmat
megköszönve úgy maga, mint tiszttársai nevében a választmány lemondását bejelenti, egyúttal az uj választás megejtését kéri.
A tisztujítást a közgyülés elnök előterjesztésére ezennel elrendeli.
15. sz. Ezzel a tisztujító kgy. Göndöcs Benedek korelnök elnöklete alatt megejtetvén,
következő eredménynyel végződött:
Elnök: Göndöcs Benedek, alelnök: Haan Lajos, főtitkár: Dr. Karácsonyi János, titkár;
Ifj. Oláh György, jegyző: Dr. Bodoky Zoltán, pénztárnok: Bodoky Mihály, ügyész:
Keller Imre, muzeumőr: Rácz János. — Választmányi tagok: 1. Terényi Lajos, 2. id.
Jancsovits Pál, 3. Novák Kamill, 4. Kny Antal, 5. Dr. Kovács István, 6. Nagy Károly,
7. Bánhegyi István, 8. Beliczey István, 9. Domby Lajos, 10. Szemián Sámuel, 11.
Szabó János, 12. Ladics György, 12. Dr. Hajnal István, 14. Kéry Kálmán. 15. Garzó
Gyula, 16. Tatai János, 17. Grócz Béla, 18. Kövér László, 19. Veres József, 20.
Ambrus Sándor, Csausz Lajos. — Számvizsgáló bizottság: 1. Szénássy József, 2.
Dobay János.
16. sz. Id. Mogyoróssy János, leköszönt muzeumigazgató, érdemei folytán
tiszteletbeli tagul választatott.
17. sz. A muzeum tárgyainak az uj igazgató részére leendő átadásával
17. sz. A muzeum tárgyainak az uj igazgató részére leendő átadásával
Keller Imre elnöklete alatt Dobay János, ifj. Oláh György s Bodoky Mihály urakból
álló küldöttség bizatik meg.
18. sz. E jegyzőkönyv hitelesitésével
Dobay János és Nagy Károly urak bizatnak meg.
Dobay János és Nagy Károly urak bizatnak meg.
Kmf.
Jegyzette:
Finta Ignácz,
jegyző.
Hitelesittetett 1891. április hóban
Dobay János.
Nagy Károly.
A békésmegyei régészeti és művelődéstörténelmi társulat tagjainak
névsora 18901891ben.
I. Tiszteletbeli tagok:
József főherczeg ő fensége,[Budapesten. Böhm Lénárd, Fehértemplom.
Bubics Zsigmond, Kassa.
Bunyitay Vincze, N.-Várad.
5. Erkel Ferencz, Budapest Fraknói Vilmos, Budapest.
Hampel József, Budapest.
Nagy Iván, Horpács.
10. Nyáry Jenő br., Budapest
Ormos Zsigmond, Temesvár Ortvay Tivadar, Pozsony.
Pulszky Ferencz, Budapest.
Dr. Schlauch Lőrincz, NagyVárad.
15. Szentkláray Jenő, T.-Becse. Szilágyi Sándor, Budapest.
Thaly Kálmán, Budapest.
Dr. Wenczel Gusztáv, Budapest. 20. Zsilinszky Mihály, Szentes.
II. Alapitó tagok:
Apponyi Albert gróf, Budapest. Apponyi Antal gróf, Bécs.
B.-Csabai Casino-egylet, B.-Csaba. Békésmegyei takarékpénztár, B.-Gyula.
5. Beliczey István, B.-Csaba.
Breznyik János, Selmeczbánya. Békés város.
Dessewffy Emilné grófnő, Budapest. Geiszt Gyula, Budapest.
10. Göndöcs Benedek, B.-Gyula. Gyula város.
Haan Lajos, B.-Csaba. Horvát Sámuel, T.-Komlós. Just István, Budapest.
15. Karassyay István, B.-Csaba,
Károlyi Gyula gróf, Budapest, †
Károlyi Tibor gróf, Budapest.
Id. Mogyoróssy János, B.-Gyula.
(Ungváry) Mojsisovics Vilmos, Duna-Almás.
20. Mező-Berény község.
Pongrácz János gróf, B.-Szent-András. Radvánszky Béla báró, Sajó-Kaza.
Dr. Schlauch Lőrincz püspök, N.-Várad
József főherczeg ő fensége,[Budapesten. Böhm Lénárd, Fehértemplom.
Bubics Zsigmond, Kassa.
Bunyitay Vincze, N.-Várad.
5. Erkel Ferencz, Budapest Fraknói Vilmos, Budapest.
Hampel József, Budapest.
Nagy Iván, Horpács.
10. Nyáry Jenő br., Budapest
Ormos Zsigmond, Temesvár Ortvay Tivadar, Pozsony.
Pulszky Ferencz, Budapest.
Dr. Schlauch Lőrincz, NagyVárad.
15. Szentkláray Jenő, T.-Becse. Szilágyi Sándor, Budapest.
Thaly Kálmán, Budapest.
Dr. Wenczel Gusztáv, Budapest. 20. Zsilinszky Mihály, Szentes.
II. Alapitó tagok:
Apponyi Albert gróf, Budapest. Apponyi Antal gróf, Bécs.
B.-Csabai Casino-egylet, B.-Csaba. Békésmegyei takarékpénztár, B.-Gyula.
5. Beliczey István, B.-Csaba.
Breznyik János, Selmeczbánya. Békés város.
Dessewffy Emilné grófnő, Budapest. Geiszt Gyula, Budapest.
10. Göndöcs Benedek, B.-Gyula. Gyula város.
Haan Lajos, B.-Csaba. Horvát Sámuel, T.-Komlós. Just István, Budapest.
15. Karassyay István, B.-Csaba,
Károlyi Gyula gróf, Budapest, †
Károlyi Tibor gróf, Budapest.
Id. Mogyoróssy János, B.-Gyula.
(Ungváry) Mojsisovics Vilmos, Duna-Almás.
20. Mező-Berény község.
Pongrácz János gróf, B.-Szent-András. Radvánszky Béla báró, Sajó-Kaza.
Dr. Schlauch Lőrincz püspök, N.-Várad
Tót Komlós község
25. Urszinyi Andor, Gerendás.
Wenckheim Krisztina grófnő, Kigyós. Wenckheim Frigyes gróf, Kigyós. Wenckheim Rudolf gróf, Doboz. † Zsilinszky Mihály, Szentes.
III. Rendes tagok:
Áchim Ádám lelkész, Szarvason. Ambrus Lajos, Szeghalom.
Ambrus Sándor tb. főszolgabiró, Gyula. Asbóth Kálmán ügyvéd, B.-Gyulán.
5. Badics Elek gyógyszerész, B.-Csabán. Bánhegyi István kir. tanfelügyelő, B.-Gyulán. Bedák Mátyás r. k. helyetteslelkész, Orosházán. Békési központi kaszinó, Békésen.
Benka Pál ev. tanitó, Szarvason.
10. Bencze János jegyző, Szeghalom. Benka Gyula főisk. tanár, Szarvason. M. Braun József, Mező-Berény. Biró Benedek birtokos, Gyoma. Bulla Sándor mérnök, Orosházán.
15. Bodoky Mihály gyógyszerész, Gyula.
Dr. Bodoky Zoltán rendőrkapitány, Gyula. Bohdaneczky Ignácz ker. kapitány, Beneschau. Dr. Chriszto Pál, Szeghalom.
Csánky Béla ügyvéd, Szeghalom.
20. Dr. Csák István ügyvéd, Szeghalom. Csausz Lajos körösszab. igazgató, Gyulán. Csermák Kálmán ev. lelkész, T.-Komlós. Dancs Béla városi jegyző, Szarvason. Décsey József kereskedő, B.-Csabán.
25. Dérczy Ferencz földbirtokos, Kondoroson. Dobay János nyomdász, B.-Gyulán. Domby Lajos ev. ref. lelkész, Gyulán.
Gr. D'Orsay Emil, Pozsonyban.
Dömény Lajos tak. pénztárnok, B.-Gyulán. 30. Emperl Ernő gazdatiszt, Békésen.
Dr. Erkel Rezső tak. pénzt. igazgató, B.-Gyulán. Dr. Fábry Sándor m. főjegyző, Gyulán.
Dr. Fuchs Ede városi orvos, Szarvason.
Dr. Fuchs Lipót orvos, Mező-Berény.
35. Gajdács Pál lelkész, T.-Komlóson.
Garai Lajos bizt. társ. könyvvezető, Prágában. Garzó Gyula ref. lelkész, Gyomán.
Glasner Antal mérnök, Budapest.
Gottfried Ede, Szeghalom.
40. Grócz Béla, r. k. lelkész, Endrődön. Gubicza István r. k. plebános, Kárásztelek.
25. Urszinyi Andor, Gerendás.
Wenckheim Krisztina grófnő, Kigyós. Wenckheim Frigyes gróf, Kigyós. Wenckheim Rudolf gróf, Doboz. † Zsilinszky Mihály, Szentes.
III. Rendes tagok:
Áchim Ádám lelkész, Szarvason. Ambrus Lajos, Szeghalom.
Ambrus Sándor tb. főszolgabiró, Gyula. Asbóth Kálmán ügyvéd, B.-Gyulán.
5. Badics Elek gyógyszerész, B.-Csabán. Bánhegyi István kir. tanfelügyelő, B.-Gyulán. Bedák Mátyás r. k. helyetteslelkész, Orosházán. Békési központi kaszinó, Békésen.
Benka Pál ev. tanitó, Szarvason.
10. Bencze János jegyző, Szeghalom. Benka Gyula főisk. tanár, Szarvason. M. Braun József, Mező-Berény. Biró Benedek birtokos, Gyoma. Bulla Sándor mérnök, Orosházán.
15. Bodoky Mihály gyógyszerész, Gyula.
Dr. Bodoky Zoltán rendőrkapitány, Gyula. Bohdaneczky Ignácz ker. kapitány, Beneschau. Dr. Chriszto Pál, Szeghalom.
Csánky Béla ügyvéd, Szeghalom.
20. Dr. Csák István ügyvéd, Szeghalom. Csausz Lajos körösszab. igazgató, Gyulán. Csermák Kálmán ev. lelkész, T.-Komlós. Dancs Béla városi jegyző, Szarvason. Décsey József kereskedő, B.-Csabán.
25. Dérczy Ferencz földbirtokos, Kondoroson. Dobay János nyomdász, B.-Gyulán. Domby Lajos ev. ref. lelkész, Gyulán.
Gr. D'Orsay Emil, Pozsonyban.
Dömény Lajos tak. pénztárnok, B.-Gyulán. 30. Emperl Ernő gazdatiszt, Békésen.
Dr. Erkel Rezső tak. pénzt. igazgató, B.-Gyulán. Dr. Fábry Sándor m. főjegyző, Gyulán.
Dr. Fuchs Ede városi orvos, Szarvason.
Dr. Fuchs Lipót orvos, Mező-Berény.
35. Gajdács Pál lelkész, T.-Komlóson.
Garai Lajos bizt. társ. könyvvezető, Prágában. Garzó Gyula ref. lelkész, Gyomán.
Glasner Antal mérnök, Budapest.
Gottfried Ede, Szeghalom.
40. Grócz Béla, r. k. lelkész, Endrődön. Gubicza István r. k. plebános, Kárásztelek.
Haan Béla ügyvéd, B.-Csabán.
Dr. Hajnal István orvostudor, Békésen. Haviár Lajos áll. épit. főmérnök, Gyulán.
45. Irányi Dániel orsz. gy. képviselő, Budapesten. Janauschek Ernő, Szeghalom.
Jancsovics Pál alispán, B.-Gyulán.
id. Jeszenszki Károly ev. lelkész, M.-Berény. ifj. Jeszenszky Károly ev. lelkész, M.-Berény.
50. Justh Gyula földbirtokos, Tornyán.
Dr. Karácsonyi János, r. kath. hittanár, Nagyváradon. Kardos Ferencz, Szeghalom.
Keller Imre ügyvéd, B.-Gyulán.
Kéri Kálmán ref. lelkész, Dobozon.
55. Kis Ferencz gyógyszerész, Szeghalmon. Klausz Lázár földbirtokos, Endrődön. Kny Antal r. kath. plebános, Békésen. Kövér László főszolgabiró, Gyulán. Koricsánszky Lajos ügyvéd B.-Csaba.
60. Dr. Kovács István megyei főorvos, B.-Gyulán. Ladics György ügyvéd, B.-Gyulán.
Laász János, M.-Beréuy.
Lehoczky József r. kath. plebános, Orosházán. Lederer Ede mérnök, Budapesten
65. Dr.LőwyLajosorvos,B.-Csabán.
Makra Zsigmond, Szeghalom.
Megele Bertalan urad. tiszttartó, M.-Berény. Ifj. Mező Sándor, Szeghalom.
Moldoványi Gyula ügyvéd, B.-Gyulán.
70. Novák Kamill törvényszéki elnök, B. Gyulán. Hg. Odeschalchi Arthur, Budapesten.
ifj. Oláh György, megyei főügyész B.-Gyulán. Omaszta Gyula kir. közjegyző, B.-Csabán. Orosházi kaszinó, Orosházán.
75. Dr. Papp József ügyvéd, Szeghalom.
Pivár János polgári iskolai tanár, B.-Gyulán. Péter András, Szeghalom.
Péky Antal r. k. lelkész cz. kanonok, B.-Csabán. Petneházy Imre tanitó, K.-Tarcsán.
80. Polgári kör, B.-Gyulán.
Polgári olvasó egylet, Szeghalmon. Popovics Jusztin várm. főjegyző, B.-Gyulán. Sal Károly járásbiró, Szeghalom.
Sárkány János ev. lelkész, Szarvason.
85. Spett Gyula r. kath. plebános, Gyomán. Such Sándor, B.-Csabán.
Szabó János ref. esperes, K.-Tarcsán. Szeberényi István kir. közjegyző, Hódságh. Szeghalom község.
90. Szánthó Albert, Miskolcz.
Szemián Sámuel főjegyző, B.-Csabán.
Dr. Hajnal István orvostudor, Békésen. Haviár Lajos áll. épit. főmérnök, Gyulán.
45. Irányi Dániel orsz. gy. képviselő, Budapesten. Janauschek Ernő, Szeghalom.
Jancsovics Pál alispán, B.-Gyulán.
id. Jeszenszki Károly ev. lelkész, M.-Berény. ifj. Jeszenszky Károly ev. lelkész, M.-Berény.
50. Justh Gyula földbirtokos, Tornyán.
Dr. Karácsonyi János, r. kath. hittanár, Nagyváradon. Kardos Ferencz, Szeghalom.
Keller Imre ügyvéd, B.-Gyulán.
Kéri Kálmán ref. lelkész, Dobozon.
55. Kis Ferencz gyógyszerész, Szeghalmon. Klausz Lázár földbirtokos, Endrődön. Kny Antal r. kath. plebános, Békésen. Kövér László főszolgabiró, Gyulán. Koricsánszky Lajos ügyvéd B.-Csaba.
60. Dr. Kovács István megyei főorvos, B.-Gyulán. Ladics György ügyvéd, B.-Gyulán.
Laász János, M.-Beréuy.
Lehoczky József r. kath. plebános, Orosházán. Lederer Ede mérnök, Budapesten
65. Dr.LőwyLajosorvos,B.-Csabán.
Makra Zsigmond, Szeghalom.
Megele Bertalan urad. tiszttartó, M.-Berény. Ifj. Mező Sándor, Szeghalom.
Moldoványi Gyula ügyvéd, B.-Gyulán.
70. Novák Kamill törvényszéki elnök, B. Gyulán. Hg. Odeschalchi Arthur, Budapesten.
ifj. Oláh György, megyei főügyész B.-Gyulán. Omaszta Gyula kir. közjegyző, B.-Csabán. Orosházi kaszinó, Orosházán.
75. Dr. Papp József ügyvéd, Szeghalom.
Pivár János polgári iskolai tanár, B.-Gyulán. Péter András, Szeghalom.
Péky Antal r. k. lelkész cz. kanonok, B.-Csabán. Petneházy Imre tanitó, K.-Tarcsán.
80. Polgári kör, B.-Gyulán.
Polgári olvasó egylet, Szeghalmon. Popovics Jusztin várm. főjegyző, B.-Gyulán. Sal Károly járásbiró, Szeghalom.
Sárkány János ev. lelkész, Szarvason.
85. Spett Gyula r. kath. plebános, Gyomán. Such Sándor, B.-Csabán.
Szabó János ref. esperes, K.-Tarcsán. Szeberényi István kir. közjegyző, Hódságh. Szeghalom község.
90. Szánthó Albert, Miskolcz.
Szemián Sámuel főjegyző, B.-Csabán.
Szénássy József takarékpénztári könyvvezető B-Gyulán.
Stojánovics Gyula birtokos, B.-Csabán.
Szucsu Béla földbirtokos, B.-Csabán.
95. Stern testvérek, Mező-Berény.
Tatay János gyógyszerész, T.-Komlóson. Tatár János ref. lelkész, Szeghalom. Terényi Lajos megyei főispán, B.-Gyulán. Urszinyi Dezső, min. titkár Budapesten.
100. Varságh Béla gyógyszerész, B.-Csabán. Veres József ev. lelkész, Orosházán. Vésztői kaszinó, Vésztőn.
Gr. Wenckheim Géza, Gerlán.
Dr. Zöldy János m. orvos, Gyula. IV. Pártoló tagok:
Almásy Dénes gróf, B.-Gyulán.
Banner József gazdatiszt, Székudvaron. Bán Károly jegyző, Gy.-Váriban.
Batik Elek tak. pénztárnok, B.-Gyulán.
5. Benedikty József gyógyszerész, Békésen. Bogár Dániel közgyám, B.-Csabán. Donner Lajos polg. isk. tanár, B.-Csabán. Eördögh Lajos szolgabiró, Orosházán. Fábry Károly ügyvéd, B.-Csabán.
Dr. Fáy Soma ügyvéd, B.-Csabán.
Gyukits Viktor kir. aljárásbiró, Békésen. Haviár Dani ügyvéd, Szarvason.
Hegedüs Mihály ügyvéd, Mező-Berényben. Hoffmann Mihály ügyvéd, B.-Gyulán.
15. Horváth János postamester, M.-Berényben. Horváth Béla néptanitó, T.-Komlóson. Horváth János gymn. igazgató, B.-Csabán. Ifj. Jancsovics Pál szolgabiró, Békésen. Kéry Elek jegyző, Dobozon.
20. Kertay Zsigmond magánzó, B.-Gyulán. Kocziszky János ügyvéd, B.-Csabán. Kontur József kir. járásbiró, Szarvason. Ifj. Kollár János ügyvéd, M.-Berényben. Kopányi József, M.-Berényben.
25. Kovács Mihály főszolgabiró, Szeghalmon. Körösi János ref. lelkész, K.-Ladány. Környei Lajos h. ügyvéd, Békésen.
Lányi Gusztáv főisk. tanár, Szarvason.
Ifj. Lavatka József földbirtokos, Békésen. 30. Dr. László Elek orvos, Orosházán.
Lusztig Sámuel földbirtokos, Szarvason.
Mezey Lajos jegyző, Békésen.
Dr. Molnár Antal orvos, B.-Csabán.
Nagy Károly, megyei árvaszéki elnök, B.-Gyulán.
Szucsu Béla földbirtokos, B.-Csabán.
95. Stern testvérek, Mező-Berény.
Tatay János gyógyszerész, T.-Komlóson. Tatár János ref. lelkész, Szeghalom. Terényi Lajos megyei főispán, B.-Gyulán. Urszinyi Dezső, min. titkár Budapesten.
100. Varságh Béla gyógyszerész, B.-Csabán. Veres József ev. lelkész, Orosházán. Vésztői kaszinó, Vésztőn.
Gr. Wenckheim Géza, Gerlán.
Dr. Zöldy János m. orvos, Gyula. IV. Pártoló tagok:
Almásy Dénes gróf, B.-Gyulán.
Banner József gazdatiszt, Székudvaron. Bán Károly jegyző, Gy.-Váriban.
Batik Elek tak. pénztárnok, B.-Gyulán.
5. Benedikty József gyógyszerész, Békésen. Bogár Dániel közgyám, B.-Csabán. Donner Lajos polg. isk. tanár, B.-Csabán. Eördögh Lajos szolgabiró, Orosházán. Fábry Károly ügyvéd, B.-Csabán.
Dr. Fáy Soma ügyvéd, B.-Csabán.
Gyukits Viktor kir. aljárásbiró, Békésen. Haviár Dani ügyvéd, Szarvason.
Hegedüs Mihály ügyvéd, Mező-Berényben. Hoffmann Mihály ügyvéd, B.-Gyulán.
15. Horváth János postamester, M.-Berényben. Horváth Béla néptanitó, T.-Komlóson. Horváth János gymn. igazgató, B.-Csabán. Ifj. Jancsovics Pál szolgabiró, Békésen. Kéry Elek jegyző, Dobozon.
20. Kertay Zsigmond magánzó, B.-Gyulán. Kocziszky János ügyvéd, B.-Csabán. Kontur József kir. járásbiró, Szarvason. Ifj. Kollár János ügyvéd, M.-Berényben. Kopányi József, M.-Berényben.
25. Kovács Mihály főszolgabiró, Szeghalmon. Körösi János ref. lelkész, K.-Ladány. Környei Lajos h. ügyvéd, Békésen.
Lányi Gusztáv főisk. tanár, Szarvason.
Ifj. Lavatka József földbirtokos, Békésen. 30. Dr. László Elek orvos, Orosházán.
Lusztig Sámuel földbirtokos, Szarvason.
Mezey Lajos jegyző, Békésen.
Dr. Molnár Antal orvos, B.-Csabán.
Nagy Károly, megyei árvaszéki elnök, B.-Gyulán.
35. id. Oláh György városi tanácsos, B.-Gyulán.
Papp Sándor birtokos, P.-Sz.-Tornyán.
Rázel István gazdatiszt, Székudvaron.
Salacz Ferencz szolgabiró, Szarvason.
Dr. Simon Pál orvos, T.-Komlóson. 40. Dr. Stiassny József orvos, B.-Csabán.
Sulyok Ede tak. pénzt. tisztviselő, Orosházán. Schmidt József, tak. pénzt. könnyvvezető, B.-Gyulán. Steller Árpád, B.-Csabán.
V. Szathmáry Aristid, B.-Csabán.
45. St. Sulucz Sándor kir. járásbiró, Békésen. Szentandrási István közgyám, M.-Berényben. Szentmihályi Lajos mérnök, B.-Gyulán. Szilágyi Antal jegyző, K.-Ladányban.
Dr. Szlovák Pál orvos, Szarvason.
50. Sztraka Ernő vár. mérnök, B.-Csabán.
Szuchanek Antal r. k. plébános, Sólyomkeőn. Tóth Ede ügyvéd, Békésen.
Thúri László gazdatiszt, M.-Berényben.
Id. Uferbach János, B.-Gyulán.
55. Ujfalussy Dezső m. árvaszéki ülnök, B.-Gyulán. Urszinyi János ügyvéd, B.-Csabán.
Urszinyi László gyógyszerész, M.-Berényben. Vidovszky Ferencz főjegyző, Gyomán. Vidovszky János tak. pénzt. igazgató, B.-Csabán.
60. Wieland János urad. tiszttartó, Békésen.
Wallner József tak. pénz. pénztárnok, Orosházán. Wolf Pál, M.-Berényben.
A társulat tisztviselői:
Elnök: Göndöcs Benedek. Alelnök: Haan Lajos. Főtitkár: Dr. Karácsonyi Ján. Titkár: Ifj. Oláh György. Ügyész: Keller Imre. Muzeumőr: Rácz János. Jegyző: Dr. Bodoky Zoltán. Pénztárnok: Bodoky Mihály
Választmányi tagok:
Ambrus Sándor, Bánhegyi István, Beliczey István, Csausz Lajos, Domby Lajos, Garzó Gyula, Grócz Béla,
Dr. Hajnal István,
Dr. Simon Pál orvos, T.-Komlóson. 40. Dr. Stiassny József orvos, B.-Csabán.
Sulyok Ede tak. pénzt. tisztviselő, Orosházán. Schmidt József, tak. pénzt. könnyvvezető, B.-Gyulán. Steller Árpád, B.-Csabán.
V. Szathmáry Aristid, B.-Csabán.
45. St. Sulucz Sándor kir. járásbiró, Békésen. Szentandrási István közgyám, M.-Berényben. Szentmihályi Lajos mérnök, B.-Gyulán. Szilágyi Antal jegyző, K.-Ladányban.
Dr. Szlovák Pál orvos, Szarvason.
50. Sztraka Ernő vár. mérnök, B.-Csabán.
Szuchanek Antal r. k. plébános, Sólyomkeőn. Tóth Ede ügyvéd, Békésen.
Thúri László gazdatiszt, M.-Berényben.
Id. Uferbach János, B.-Gyulán.
55. Ujfalussy Dezső m. árvaszéki ülnök, B.-Gyulán. Urszinyi János ügyvéd, B.-Csabán.
Urszinyi László gyógyszerész, M.-Berényben. Vidovszky Ferencz főjegyző, Gyomán. Vidovszky János tak. pénzt. igazgató, B.-Csabán.
60. Wieland János urad. tiszttartó, Békésen.
Wallner József tak. pénz. pénztárnok, Orosházán. Wolf Pál, M.-Berényben.
A társulat tisztviselői:
Elnök: Göndöcs Benedek. Alelnök: Haan Lajos. Főtitkár: Dr. Karácsonyi Ján. Titkár: Ifj. Oláh György. Ügyész: Keller Imre. Muzeumőr: Rácz János. Jegyző: Dr. Bodoky Zoltán. Pénztárnok: Bodoky Mihály
Választmányi tagok:
Ambrus Sándor, Bánhegyi István, Beliczey István, Csausz Lajos, Domby Lajos, Garzó Gyula, Grócz Béla,
Dr. Hajnal István,
Id. Jancsovics Pál,
Kéri Kálmán,
Kny Antal,
Dr. Kovács István, Kövér László, Ladics György, Nagy Károly Novák Kamill, Szabó János, Szemián Sámuel, Tatai János, Terényi Lajos, Veres József.
Számvizsgáló bizottság:
Dobay János. Szénássy József.
A társulat alapító tagjai egyszer mindenkorra 100 frtot, a rendes tagok évenkint 3 forintot, a pártoló tagok pedig évenként 1 frtot fizetnek.
Kny Antal,
Dr. Kovács István, Kövér László, Ladics György, Nagy Károly Novák Kamill, Szabó János, Szemián Sámuel, Tatai János, Terényi Lajos, Veres József.
Számvizsgáló bizottság:
Dobay János. Szénássy József.
A társulat alapító tagjai egyszer mindenkorra 100 frtot, a rendes tagok évenkint 3 forintot, a pártoló tagok pedig évenként 1 frtot fizetnek.
Tartalom.
I. Irodalmi dolgozatok Lap
I. Irodalmi dolgozatok Lap
-
Hajnal Abel emlékezete, Szabó Jánostól 5
-
Békés város története a XVIII. század elejéig, Dr. Karácsonyi Jánostól 21
-
Olasz fogoly Gyula várában 1534-ben. Dr. Karácsonyi Jánostól 54
-
A békésmegyei régi kolostorok, Krisztik Jánostól 66
-
Békésvármegyére vonatkozó régi magyar levelek. Egybegyüjté: Dr. 83
Karácsonyi János
-
Forradalmi népköltészet Békésvármegyében. Közli: Oláh György 89
-
Békésmegyére vonatkozó kisebb közlések, Dr. Karácsonyi Jánostól 110
II. Hivatalos közlemények
-
Elnöki megnyitó beszéd a Békésen 1890. augusztus 31-én tartott gyülésen, 117
Göndöcs Benedektől
-
Elnöki megnyitó beszéd, a Gyulán 1890. deczember 28-án tartott 123
gyülésen, Göndöcs Benedektől
-
Elnöki megnyitó beszéd, a Gyulán 1891. április 5-én tartott gyülésen 126
Göndöcs Benedektől
-
Főtitkári jelentés, Dr. Karácsonyi Jánostól. 1890. deczember 28-án 129
-
Pénztárnoki jelentés, 1890. deczember 28-án 131
-
Az 1890. évi augusztus 31-iki gyülés jegyzőkönyve 134
-
Az 1890. évi deczember 28-iki gyülés jegyzőkönyve 136
-
Az 1891. évi április 5-iki gyülés jegyzőkönyve 138
A társulat tagjainak és tisztviselőinek névsora 142
