| A gróf székesi Bercsényi család |  |  |  |
 A Bercsényi família egyik legnagyobb alakja, Bercsényi Miklós, a kuruc szabadságharc főgenerálisa révén vonult be a magyar romantikus történetírásba. Nevét a Veszprém vármegyei Berchenyről, a család ősi birtokáról vette, amely az 1526-os török hajárat során pusztult el. A Bercsényi család első ismert tagja László, aki II. Lajos udvarnokaként (aulae familiaris) szolgált a királyi udvarban. Szolgálataiért az uralkodó 1525-ben a hűtlenségbe esett Doroszlay János barsmegyei nagy-malonyáni és kalacsnai, 400 forintban bírt zálogos részjószágait adományozta neki. A mohácsi csatát követően Bercsényi László visszaköltözött birtokaira. A kettős királyválasztást követően Habsburg Ferdinánd pártjára állt és hűségesen kitartott ura mellett (ebben a korban nagy ritkaságnak számított, hiszen a főurak többször cseréltek pártot)I. Ferdinánd 1533-ban Bécsben kelt adománylevelében intézkedik Bercsényi László és fivéreinek megjutalmazásáról. Az adománylevélben egyben utasítja a nyitrai káptalant, hogy a fent nevezetteket iktassa be a nekik adományozott birtokokba. „A király az adománylevelében kiemelte „fidelium nostrorum nobilium Ladislai Berchiny, aule nostre familiaris, necnon Petri et Michaelis similiter Berchiny, fratrum eiusdem” hűséges szolgálatait „que ipsi sedulo ac fideliter Maiestati nostre exhibuerunt et impenderunt”, s ezért nekik és összes ivadékaiknak jutalmul(„eisdem ipsorumque heredibus et posteritatibus universis”) örök joggal adományozta nemes Maróthy Tamásnak és Györgynek hontvármegyei Maróth nevű egész faluját („totalem possessionem”), ugyanazon megyében Dyznos községben bírt részjószágát, a barsmegyei Perleb egész faluját, valamint kisbéládi részbirtokát; továbbá nemes Dorozlay Jánosnak az ország bármely vármegyéjében, akár örök-, akár zálogjogon bírt összes birtokait és birtokjogait. Ezek a jószágok — a királyi adománylevél szerint — azért szálltak vissza a koronára, mert a fent nevezett két Maróthy és Doroszlay János „keresztyén hitökről megfeledkezvén s ördögi ösztöntűl üzettetvén”, nemes Nagy Jánost és Szepesi Magyar Demetert meggyilkolták. Az oklevélben a király utasította a káptalant, hogy az adományt nyert személyeket a birtokba vezesse be, s amennyiben a beiktatás ellen valaki ellentmondana, azt igényének igazolása végett idézze meg a királyi ítélőmester el.  A családi nevet fia, I. Imrevitte tovább, aki valóságos szerencselovagnak tűnhet fel a történészek szemében. Odahagyta családi örökölt birtokait és Erdélyben próbált szerencsét Szapolyai János Zsigmond fejedelem, majd pedig Báthori István váradi főkapitány udvarában. A Báthoriak megbecsülték a tehetséges katonát: 1577-ben Kristóf vajda Kendeő és Székes marosszéki birtokokat adományozta neki. Házassága (Sárossy István és Toldy Anna Zsófia nevű lányát vette feleségül) révén jelentősen feljebb emelkedett a társadalmi ranglétrán, hiszen rokonságba került Erdély legrangosabb családjaival.Két fia született: I. István ága leszármazottak nélkül halt ki, a családnevet I. László vitte tovább. Báthori Zsigmond uralkodása, majd az azt követő zavaros időszakban nem szerepel az erdélyi közéletben, buzgó katolikusként valószínűleg a császári udvar politikáját támogatta. Fia, II. Imre egyike a korszak legszínesebb egyéniségeinek. 1590-ben született. Karrierjét rokoni kapcsolatai is segítették (Toldy ágon közeli rokona volt Bethlen Gábor fejedelemnek). Tanulmányait külföldi egyetemeken végezte, majd hazatért Erdélybe, ahol feleségül vette Lugossy János lippai főkapitány leányát (hozományul hatalmas vagyont, köztük Hódmezővásárhely, Sólyom birtokait kapta). 1616—17-ben római zarándoklatra indult, majd elzarándokolt a Szentföldre, ahol felkereste Jézus Krisztus sírját. Hitbuzgóságáért megkapta a „Szent Sír Lovagja” címet, illetve a jeruzsálemi pátriárka engedélyével felvette címerébe Jeruzsálem keresztjét. Erdélyben számos szolgálatot tett Bethlen Gábor udvarában, akinek megbízásából 1625 szeptemberében tárgyalásokat folytatott a budai pasával. Később összekülönbözött a fejedelemmel és II. Ferdinánd király pártjára állt. Az uralkodó királyi kamarássá nevezte, majd Esterházy Miklós és Pázmány Péter támogatásával tovább emelkedett a Magyar Királyság ranglétráján: nógrádi főkapitány lett. 1634-ben mint királyi követ járt I. Rákócz György fejedelem udvarában. A huszárcsapatával részt vett a harmincéves háborúban. 1639-ben érdemei elismeréséül bárói méltóságot és tábornoki rangot kapott a királytól. 1639. szeptember 25-én Prága alatt esett el egy svédekkel vívott ütközet során. Birtokain üldözte a reformáció híveit, Karánsebesre ő hívta meg a jezsuitákat, akiket bőkezűen ellátott adományokkal. Ügyes gazdálkodása révén Magyarországon is jelentős vagyont szerzett. Jelentős összegeket kölcsönzött II. Ferdinándnak, aki a galgóci uradalmat adományozta Bercsényinek. Második szentföldi zarándoklata előtt végrendelkezett: családja kihalása esetére minden vagyonát a jezsuiták pozsonyi rendházára hagyta. A későbbiekben csupán II. Ferdinánd pártfogása mentette meg a család birtokát, amelyet gróf Forgách Ádám hatalmaskodásai fenyegettek. A Bercsényi-árvák neveltetését a király személyesen felügyelte. Erzsébet kolostorba vonult, életét a pozsonyi Klarissza-rend főnökasszonyaként fejezte be. Bercsényi (III.) Imre lovastisztként szolgált Érsekújváron, azonban „garázdálkodásaival” kihívta maga ellen Esterházy Pál tábornok haragját, aki börtönbe vetette a fiatalembert. A továbbiakban is csak az uralkodó jóindulata mentette meg Bercsényit a komolyabb következményektől. Öccse, László Damasd várának kapitány volt, azonban gondatlansága miatt a várat elfoglalta a török. Ezért 1647-ben az országgyűlés elrendelte a nádor általi felelősségre vonását. A Bercsényi-testvérek ezután visszatértek Erdélybe, ahol II. Rákóczi György fejedelem szolgálatába álltak. I. Miklós, a család legfiatalabb tagja 1657-ben elkísérte a fejedelmet a szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjáratba is. III. Imre 1660-ban elesett a török elleni gyalui ütközetben. Miután pártfogójuk, II. Rákóczi György elesett a szászfenesi csatában és a család Bihar megyei birtokait a török elfoglalta, Bercsényi Miklós visszatért a király hűségére. III. Ferdinánd 1663-ban Érsekújvár védelmére küldte. 1683-ban meghódolt Thököly Imrének. 1686-ban királyi tábornok, 1687. szeptember 14-én kelt oklevelében I. Lipót fiával együtt grófi rangra emelte. Erdélyből történt visszatérését követően az érsekújvári lovasság parancsnoka, majd bányavidéki főkapitány. Szolgálatai jutalmául Brunóc és Temetvény várakat, illetve más birtokokat kapott adományul. Gróf Rechberg-Rothenlöwen Erzsébettel kötött házasságából született fia, (II.) Miklós, a kuruc főgenerális. II. Miklós 1664-ben Vág mellett emelkedő Temetvény várában látott napvilágot. Tanulmányait a nagyszombati egyetemen végezte, majd Esterházy Pál nádor udvarába került. 1686-ban részt vett Budavár felszabadításában, katonai érdemei elismeréséül ezredesi rangot kapott és kinevezték Szeged várának és vidékének főkapitányává. 1687-ben I. Lipót király apjával együtt grófi rangra emelte és aranysarkantyús lovaggá ütötte. Az uralkodó kegy további jeleként királyi kamarás és belső titkos tanácsos lett. Házasságot kötött Drugeth Krisztina grófnővel, aki révén jogot formált a Drugeth-örökségre. Ung vármegye örökös főispánja és Felső-Magyarország fő hadbiztosa lett. 1696-tól három esztendeig az Eperjesen működő királyi bíróság egyik oszlopos tagja. Itt ismerkedett meg Rákóczi Ferenc herceggel, akivel örök életre szóló barátságot kötött. Az ungi uradalom erdőségeiben vadászgatva dolgozták ki Magyarországnak a Habsburg elnyomás alól való felszabadításának tervét. Ügyüknek XIV. Lajost, Franciaország királyát kívánták megnyerni (a Rákóczi-dinasztia hagyományosan számíthatott a franciák támogatására). A francia királynak szóló leveleket Longueval százados azonban átadta a császári udvarnak. Rákóczit 1701. május 29-én Sáros várában elfogták és Bécsújhelyre szállították. Bercsényi Miklós Lengyelországba menekült, ahol Du Heron francia követ segítségével hozzálátott a nemzeti felkelés előkészítéséhez. 1703-ban Rákóczival közösen szervezték Lengyelországban a felkelést. A fejedelem munkácsi csatavesztése után Bercsényi Miklós lengyel csapatai révén sikerül véghezvinni a sikeres tiszai átkelét. Bercsényi egyike a Nagyságos Fejedelem leghűségesebb támogatóinak: a Széchényben szövetkezett rendek főgenerálisa és a kormánytanács első szenátora. 1705 októberében gróf Csáky István főhadbiztos és báró Sennyey István tábornokkal részvételével Nagyszombatban béketárgyalásokat folytatott a császári biztosokkal. 1707-ben fejedelmi helytartó, s mint ilyen tárgyalásokat folytatott Varsóban Nagy Péter orosz cárral, amely eredményeként a felek véd- és dacszövetséget kötöttek. 1710-ben, amikor már látszott, hogy a nemzeti felkelés ügy vesztésre áll, Bercsényi Lengyelországba utazott, hogy segítséget nyerjen az orosz cártól, de eredménytelenül. A szatmári béke feltételeit nem fogadta el, egy ideig (1711–1716) Brezan várában élt, majd a szultán meghívására Törökországba ment, ahol részt vett néhány hadjáratban az Al-Duna mentén. Az osztrák-török békekötés eredményeként urával együtt Rodostóban (Tegirdag) telepszik meg. Itt nősül meg harmadszor (gróf Csáky Krisztina halála után Kőszeghy Zsuzsannát, Mikes Kelemen nagy szerelmét veszi feleségül). Fia, László (1689–1778) tanulmányait Ungváron és Kassán végezte, majd apródként II. Rákóczi Ferenc udvarába került. 1708-ban kinevezték a nemesi testőrség századosává és kornétássá, s mint ilyen küzdött a trencséni ütközetben. 1710-ben részt vett a romhányi ütközetben, majd Ungvárt készíti fel a várható labanc ostromra. 1711-ben II. Rákóczi Ferenccel együtt elhagyta Magyarországot, majd Franciaországban telepedett le, ahol beállt XIV. Lajos hadseregébe. 1719-ben, mint a francia hadseregben ezredese kereste fel a rodostói menekülteket, s közülük szervezte meg a Bercsényi-huszárezredet. Katonai tehetségének köszönetően gyorsan emelkedett a ranglétrán: 1738-ban tábornok, 1742-ben altábornagy lett, 1744-47-ben Flandriában mint lovassági főparancsnok tevékenykedett. 1753-ben érdemei elismeréséül megkapta a Szent Lajos-rend keresztjét, 1758 március 19-én pedig Franciaország legfőbb katonai méltósága, marsall lett. 1759-ben Mária Teréziától amnesztiát kapott. III. Miklós (1736–1762) Szaniszló király (XV. Lajos francia király apósa) kamarása, Lotharingia és Bar hercegségek főlovászmestere, a Bercsényi-huszárok ezredese, Hannoverben esett el. Ferenc Antal, a Bercsényi-huszárok ezredese, 1768-ban Lotharingia és Bar hercegségek főlovászmestere, lovastábornok volt. Fia, V. László, a család utolsó tagja volt. Tanulmányait a bécsi Tereziánumban végezte, több külföldi hadjáratban is részt vett, így a wagrami és az austerlitzi ütközetben. |
