| Idősebb Erzsébet királyné |  |  |  |
 „...Felicián észrevétlenül belopózva odalépett a király asztala elé, és éles kardját kirántva hüvelyéből, veszett kutya módjára heves támadással könyörtelenül meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. Minthogy azonban az irgalmas Isten irgalma megakadályozta, nem tudta végrehajtani, amit akart. A király jobb kezén mégis könnyű sebet ejtett. De – ó, fájdalom - a szentséges királyné jobb kezének négy ujját, amelyet a szegények, nyomorultak és elesett emberek felé könyörületesen szokott nyújtani alamizsnaosztáskor, azon nyomban levágta. Ezekkel az ujjakkal varrt számtalan templom számára különféle terítőket, ezekkel küldött fáradhatatlanul az oltárokra és a papoknak drága bíbor díszruhákat meg kelyheket.". (Képes Krónika)"Károly király kikeltkor méne Visegrádba, mint feleségével és gyermekivel, és midőn húsvét napján ebédhöz ült volna mind feleségével, gyermekivel: az egyik szolgája, Felicián névő, az asztalhoz szolgálván, kirántá dákosát, és a királyhoz vága: de a király megvoná magát, és csak a jobb kezét megsértheté egy kevesét; azután a királné-asszonhoz vága, és az jobb kezén négy újját vága lé; azután a gyermekökhöz kezde: de a gyermekeknek doktori támadának ellene: s miglen azzok veszédnének az Felicián gyolkossal, kiszalladnának a gyermekek. Mikoron ekképpen hárzsolna Felicián, a királné-asszonnak pohárnoka Patócsi János egy tisztes inas, oda futamodék és a pohárszékről egy kést raggada, és azt Felicián gyolkosnak a torkába üté, és levonná a földre. És a nagy kiáltásra befutának a darabontok, és azzok koncra hánnák a Feliciánt." (Heltai Gáspár krónikája) Mi volt az oka, hogy Zách Felicián, Csák Máté, majd a király bizalmasa kardot emelt a királyi családra. Állítólag azért, mert Erzsébet királyné segédkezett abban, hogy öccse, Kázmér herceg (a későbbi III. Kázmér lengyel király) elcsábítsa Zách lányát, Klárát. A folytatás beillik egy rémregénybe is. A mindig körültekintő, önmérsékletet tanúsító Károly Róbert rettentő cselekedetre szánta el magát. Arany János Zách Klára című balladája így ír erről: "Mutató ujjamért Szép hajadon lányát: Nagy ujjamért legényfia Borzasztó halálát A más kettőért Veje, lánya vérét; Piros vérem hullásáért Minden nemzetségét!"  Történt pedig mindez annak ellenére, hogy a magyar törvények szerint csak a merénylőnek kellett lakolnia tettéért. A Zách unokák is csak úgy menekültek meg, hogy a johannita lovagok közbenjárására a király megkegyelmezett nekik. Azzal a feltétellel, hogy soha többé nem lépnek Magyarország földjére.Ki is volt az az asszony, aki meghatározta a XIV. század első felének magyar történelmét? Erzsébet I. (Lokietek) Ulászló lengyel király gyermekeként született 1300 körül. Anyai ágon IV. Béla dédunokája volt. Korai gyermekkoráról keveset tudunk. 1320-ban feleségül adták I. Károly magyar királyhoz. Házasságukból hét gyermek: öt fiú és két lány született. Közülük öten élték meg a felnőttkort: I. Lajos magyar és lengyel király, Endre, Nápoly királya, István, Szlavónia hercege, Katalin, Jodok morva őrgróf és Erzsébet I. Boleszláv oppelni herceg hitvese. (Károly és László korán meghalt). Az akkori szokásjog szerint a királyné jelentős koronabirtokokat kapott hozományul, amelyek udvartartása alapját szolgálták. Jelentősek voltak a királynéi birtokok vidékünkön is: Déda, Iványi, Kajdanó, Rákos, Oroszfalu stb. A tartományúri hatalom felszámolása után a munkácsi váruradalom is a királyi család kezére kerül. A 4 mezővárost, 26 helységet, a munkácsi, a beregszászi, a guti, a gáti vámokat és a vári révet felölelő birtok már ekkor szép jövedelmet hozott. Erzsébet királyné igen sokat tartózkodott ezen a vidéken, hiszen innen könnyen eljuthatott Lengyelországba. Különösen akkor, amikor bátyja, Kázmér halála után a lengyel rendek Lajos fiát választották meg királyukká. Mivel a király nem tudott állandóan új országában tartózkodni, 1370-ben édesanyját, a Piast hercegnőt nevezte ki helytartóul. Bár a magyar király számos engedményt tett a lengyel nemességnek, sem őt, sem pedig lengyel származású édesanyját nem szívlelték nagyon. Ennek egyik oka az volt, hogy az uralkodók túlzottan kedveztek a kis-lengyelországiaknak a nagy-lengyelországi és a mazóviai nemesség rovására. Erzsébet királyné uralkodását nehéz természete sem könnyítette meg, aki férje, majd fia mellett hozzászokott a hatalom korlátlan gyakorlásához. A magyar király helytartója ellen 1376. december 7-én felkelés tört ki, amikor a királyné kíséretét alkotó katonák „valamilyen jelentéktelen szénaügyben” a krakkói piacon összekülönböztek a lengyelekkel. A vitából hamarosan tömegverekedés kezdődött, amelyet a városbíró megpróbált lecsendesíteni, azonban ő maga is hamarosan a vita egyik áldozata lett – a magyarok egyike nyilával hátba lőtte. Ekkor tört ki a felkelés, amely során „minden magyart felkutattak és korra való tekintet nélkül megöltek. Így mészárolták le többek között a királyné apródjait is. Több mint másfél száz magyar lelte halálát. Csak azok tudtak megmenekülni, akiknek sikerült idejében bejutniuk a várba.” Erzsébet királyné a felkelés hatására lemondott helytartói feladatairól, amelyet a Galícia kormányzásával megbízott rokonának Opuliai László hercegnek adott át. Ennek ellenére figyelmét továbbra is Lengyelországra irányította, s gyakran tartózkodott felvidéki birtokain, így udvart tartott Beregszászban, illetve a szomszédos Kismuzsalyban. Különösen pártfogolta Bereg megyét, amelynek több kiváltságot adott. Így 1353-ban engedélyezte a beregszászi lakosoknak a környékbeli királyi erdők használatát, 1354-ben pallosjoggal ruházta fel Vári mezővárosát, 1376-ban pedig pecséthasználati jogot adományozott Munkácsnak.  Tovább folytatta a munkácsi váruradalom betelepítését. Kenézségeket alapított a betelepülő ruténoknak és oláhoknak. Ezek jelentős számáról az is tanúskodik, hogy 1364-ben megengedte a beregmegyei oláhoknak, hogy saját vajdát válasszanak.Erzsébet királyné igen vallásos volt: több kolostor, templom alapítása fűződik a nevéhez. A pálos rendnek Munkácson, Beregszászban, Kis-Beregen, Tarpán, a domonkosoknak Beregszászon alapított férfi és női kolostort. Saját kápolnájának a beregszászi Mindenszentek templomát tekintette, amelyet gazdagon felszerelt és ellátott. A templomot kivette az egri püspök hatásköréből és az esztergomi érseknek rendelte alá. Több oltárnokságot is létrehozott, amelyeket birtokokkal és jövedelmekkel látott el. Jakab áldozár, a templom papja a királyné udvari káplánja volt. Birtokainak jövedelméről megfelelően gondoskodott. A beregszásziak a munkácsi uradalomnak 10 ötven köblös hordó borral adóztak. Miután idősebbik fiának Lajosnak biztosítva volt a magyar és bátyja, Kázmér gyermektelen halála esetére a lengyel trón, kisebbik gyermekének, Andrásnak is koronát akart szerezni. Erre kapóra jött a még Károly Róbert által kötött családi szerződés, amely az Anjou-ház magyar ágának is biztosította a nápolyi királyságot. Bár András herceg Nápolyban feleségül vette Johanna királynőt, ennek ellenére jogaiban jelentősen korlátozták. Mivel Erzsébet királyné el akarta érni fia mihamarabbi megkoronázását, 1343 derekán útra kelt Nápolyba. Hogy szavainak még nagyobb nyomatékot adjon, majdnem kiürítette a királyi kincstárat. Az úti málhában 21 000 márka arany, 27 000 márka ezüst (egy márka = 215-- Mint a bibliai Sába királynője vonult be Rómába, az örök városba. A Colonnák és az Orsinik, a város legnagyobb családjai fogadták nagy tisztelettel. A királyné dús adományt hagyott a Szent Péter-bazilika oltárán. Nápolyban is támogatókat próbált szerzni fia ügyének, de beavatkozásával kihívta ellene az Anjouk tarantói és durazzói ágainak haragját. De mivel a királyi és a pápai udvarban elaltatták gyanakvását hamarosan hazaindult Magyarországra. 1344. február 24-én meglátogatta Bariban a Szent Miklósról elnevezett bazilikát és többek között egy értékes ereklyetartót ajánlott fel az oltárra.. A herceg királlyá koronázásától tartó udvari párt 1345. szeptember 20-án egy vadászat során azt a Nápoly melletti Aversában meggyilkolta. Magyarországon a gyilkosság megszervezésével Johanna királynőt vádolták, s azt megtorolandó Lajos király több alkalommal is hadjáratot vezetett Nápolyba. A királyné ezután unokái, köztük Martell Károly, Endre utószülött fia nevelésével foglalkozott. 1362-ben IV. Károly császár tiszteletlenül nyilatkozott róla, ezért fia hadat üzent és megkezdte csapatainak mozgósítását a cseh határon. Csak a császár bocsánatkérése után mondott le a király a háború indításáról. Lengyel kormányósága után egy ideig Horvátországban és Dalmáciában uralkodott. 1376-ban ismét visszatért Krakkóba. Később visszavonult a közéleti szerepléstől. Életének utolsó éveit az általa alapított óbudai klarissza kolostorban töltötte. 1380. december 29-én hunyt el 80 esztendős korában. (Ekkor az átlagéletkor alig érte el a 40 évet.) Itt is temették el. Fia csak egy évvel élte túl. Zubánics László |
