| Lorántffy Zsuzsanna, a szeretet nagyasszonyának emlékezete |  |  |  |
 "Ha csak magam tudnám, talán ily bátran mondani sem merném, minémű drága szelídséggel, ritka példájú szép szemérmetességgel, tiszta élettel, istenes egyszerűséggel és mind ily nagy fejedelmi méltóságban is ennyirevaló maga megalázásával áldotta meg az Úr Isten nagyságodat" — írta a nagyasszonyról Szent Atyák öröme című munkájának előszavában Medgyesi Pál református prédikátor (egyébiránt Lorántffy Zsuzsanna volt az 1640-ben Gyulafehérvárott megjelent negyedrét könyv mai szóval élve "társszerzője"). Milyen is lehetett Lorántffy Zsuzsanna? Sajnos a történelem nem őrizte meg hiteles képmását. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményében megtalálható ábrázolást az utókor a fejedelemasszony képének tekinti. Móricz Zsigmond Erdély című trilógiájában így láttatja Patak úrnőjét Okolicsányi, Bethlen Gábor egyik bizalmi embere szemével: "Arca tele kerekded és gömbölyű. Fekete szemeivel úgy virított ki a fehér kendő keretéből, mint egy kellemes, kicsit nagy orrú cica arca. De bőre kissé barnás volt, bár még fiatalsága miatt pirosas színezettel. Ahogy nevetett, folyton erősen hunyorított és fehér, szép fogai kicsillogtak, mint a gyöngykaláris."Ki is volt ő, aki az ónodi kastélyból Erdély fejedelmi trónusára emelkedett, s mint ilyen a protestantizmus és az iskolai oktatás legnagyobb patrónusa lett. Tettei az őt megelőző és követő Rákóczi-asszonyokéval összevetve tűnik ki a leginkább. Szinte nem is gondolta az ember, hogy 60 éves pályafutásának minden terhét, gondját annyi erővel fogja viselni. Kortársai szerint a szíve, esze és akarata, e hármas ősforrás adott neki erőt a megpróbáltatásokhoz. A szív szeretete mellett esze is tiszteletett keltett. Nevelője, Szepsi Laczkó Máté krónikájában elismeréssel nyilatkozik éleselméjűségéről, a Szentírásban való jártasságáról.  Amikor a témát választottam, úgy tűnt, egyszerű feladatom lesz, hiszen a Rákócziak (s így Lorántffy Zsuzsanna is) szorosan kötődnek az egykori felső-magyarországi vármegyéhez, Bereghez. Csalódnom kellett: csak aprólékos munkával sikerült megtalálni a reá vonatkozó adatokat. Túlságosan is nagy árnyékot vet rá unokája feleségének, Zrínyi Ilonának az alakja, illetve annak a vidék történelmében betöltött szerepe.A Lorántffyak kapcsolata a vidékkel elsősorban a Dobó-rokonságnak köszönhető. A történet 1602. január 28-án kezdődött, amikor ruszkai Dobó Ferenc, Patak ura megírta végrendeletét, amelyben vagyonának örököseként Dobó Krisztina fiát, Jánost és annak leszármazottait, ezek kihalta esetére gyámleányát Perényi Zsófiát (Dobó Domokos Anna nevű lánya és Nyalábi Perényi István gyermekét) és leszármazottait jelölte meg örököséül. Azok kihalása esetére pedig Dobó István Anna nővérének Zeleméri Kamarás Jánostól született gyermekeire hagyományozta a birtokokat. Dobó Ferenc egyenesági leszármazottak nélkül, 1602. szeptember 15-én halt meg Eperjesen. Mivel Balassa János még korábban meghalt, a hivatalos örökös Perényi Zsófia lett. A már kétszer megözvegyült fiatalasszonynak nemcsak az udvari intrikákkal, de a rokonokkal is meg kellett küzdenie, mert mindenki igényt tartott a vagyonra. Perényi Zsófia halála után a fő örökös az első házasságából született fia, Székely Jakab lett. Ez utóbbinak kellett már pereskednie Zeleméri Borbála és annak férje, Lorántffy Mihály ellen. Székely Jakab 1608-ban bekövetkezett halála után a birtokok jogos tulajdonosai Zeleméri János leszármazottai: Borbála és Kata lettek. Egyéb birtokaik mellett Bereg és Ung megyében is több helység urai voltak. Ezek közé tartozott Ardó, Csongor, Dercen, Kisdobrony, Nagydobrony, Nagymuzsaly, Szernye, Rafajnaújfalu, Ignéc, Kajdanó, Kaszony, a szerednyei templomos lovagvár a hozzá tartozó falvakkal, Ruszkával, Pálóccal és Ráttal. Lorántffy Mihály és Zeleméri Borbála házasságából 4 lánygyermek született: Erzsébet, Zsuzsanna, Mária és Borbála. 1612-ben a halál könyörtelenül megnyesegette a lombosnak ígérkező családfát: nem sokkal édesanyjuk halála után (1609) meghalt a legidősebb és a legfiatalabb Lorántffy-lány is. Lorántffy Mihály ismét megházasodott, Andrássy Katalint vette feleségül. Azonban megrendült egészsége miatt hamarosan végrendelkezni kényszerült. Eszerint a Dobó- és Zeleméri-jószágokat lányai, Zsuzsanna és Mária örökölték, míg a Lorántffy-birtokok köztük és mostohaanyjuk között oszlottak meg. Lorántffy Zsuzsanna 16 esztendősen adott fényes tanúbizonyságot tisztánlátásáról. Sorsát és életét összekötötte egyik leghatalmasabb szomszédjukkal, Rákóczi Györggyel, Szerencs urával. Bereg megyével a fejedelmi házaspár 1633-ban kerül közelebbi viszonyba, amikor az eperjesi megegyezés értelmében I. Rákóczi György zálogba megkapta Munkács váruradalmát. A 4 mezővárosból és 148 faluból álló uradalom korábban Bethlen Gábor özvegye, Brandenburgi Katalin tulajdonában volt. (Munkács először 1587-ben volt a Rákócziak kezén, amikor Rákóczi Zsigmond feleségül vette özvegy Mágóchy Andrásné Alaghy Bekény Juditot). Lorántffy Zsuzsanna, a pataki skólához hasonlóan a vidéken is tovább bővítette az oktatási intézményeket. A beregszászi hídvám jövedelmének a felét az uradalom, másik felét pedig az iskola nyerte el. A hasonló áteresztőképességű munkácsi hídvám évente 45—50 forint jövedelmet hozott. A Beregszászon lévő, három kőre forgó malom vámbeli jövedelmének két része a prédikátornak, a tanítónak és a diákoknak járt; járt továbbá a szőlőhegy tizedéből a prédikátornak és az iskolamestereknek 16 hordó bor és a búzából 100 kalangya. Ekkor évenként 12, sőt több diák is tanult a felsőbb osztályokban. Az úrbérösszeírás szerint Beregszászon ekkor 2 pap működött, akiknek lakóháza a "scóla és kántorházzal együtt" adómentes volt. A papok házaihoz és az iskolához szolgáló jobbágyok száma 17 volt az Újváros azon lakóiból, akik korábban a katolikusoknak szolgáltak. A beregszásziakhoz hasonlóan a birtok valamennyi iskolaháza adómentességet élvezett.  Munkácson az uradalom központjában 2 hitszónok, káplán és több "oskolamester" működött, akik a várban is végezték hivatásukat. A tanítónak egyéb jövedelmeken kívül évenként egy hízott sertés járt, az iskola fenntartására járt ugyancsak a munkácsi felső, 3 kőre forgó malom szombat reggeltől vasárnap estig.A vallási kérdésekben a család nagyon toleránsnak mutatkozott, különösen az itt élő ruszinokkal szemben. Az I. Rákóczi György által kinevezett Taraszovics Bazil munkácsi görögkeleti püspök és a fejedelmi család között kiegyensúlyozott kapcsolat alakult ki, mindaddig, amíg az nem hajlott a szomszédos birtokos Homonnai Drugeth György és az egri püspök által a görögkeleti és római katolikus egyházak közötti unió létrehozásának útjára. Elsősorban ennek köszönhető, hogy Balling János várkapitány a püspököt elfogatta és börtönbe vetette. Lorántffy Zsuzsanna megtiltotta a birtokain élő batykóknak a katolikusokkal való egyezkedést. Sőt az 1649-ben az ungvári vár kápolnájában megkötött unióra válaszlépésként kihirdette a görögkeleti és a protestáns egyház közötti uniót. Munkája gyümölcsözőnek bizonyult: amikor a Drugethek Krupecky Athanázius premyslei püspökkel a Kárpátok völgyeiben lakó görögkeleti és protestánssá vált ruténokat megpróbálta visszatérítette a katolikus egyházba, egy alkalommal csak Homonnai katonáinak beavatkozása mentette meg a püspök életét, mert a feldühödött ruténok majdnem agyonverték. A protestantizmus eme végeinek megerősítésére a fejedelemasszony ezekre a vidékekre az alföldről a törökök elől idemenekült magyar családokat telepítette, akiket kenézi és elöljárói jogokkal is felruházott. Férje, I. Rákóczi György 1648. október 11-én bekövetkezett halála után a fejedelemasszony visszaköltözött fiához, Zsigmondhoz Felső-Magyarországra, ahol pataki és munkácsi váraiból igazgatta terjedelmes birtokait. A vidék életéről igen sokat elárult a Lorántffy Zsuzsanna által 1649-ben elrendelt úrbérösszeírás. A Cseh Mihály udvarbíró által elkészített 331 félívre terjedő, magyar nyelvű összeírásból teljes képet kapunk a Beregvármegye nagyobbik részét kitevő munkácsi váruradalom életéről, gazdasági lehetőségeiről, a falvak lakosságáról stb. Így például a Kárpátok lejtőin lévő uradalmi legelők bérletéről. Az összeírás 93. oldalán az alábbiakat olvashatjuk: " A felsővidékben levő havasokra idegen urak jobbágyai valamikor eoreg marhákat felhajtanak, akármineműek legyenek, mindeniktől tartozik minden ember 3—3 pénzt fizetni. Juhokból pedig az olyan exsztraneusok minden ember 1—1 berbecet avagy kost és 1—1 sajtot tartozik adni." Az összeírás szerint a fejedelemasszony 67 lovas szabadost, udvarában 2 ménesmestert és 7 kocsist tartott. Az uradalom jobbágyai a konyhára 2323 tyúkot és 9284 tojást voltak kötelesek beszolgáltatni. A vállalkozó szellemű fejedeléemasszony birtokán a jobbágyok 14 043 sertést tartottak. A várhoz 16 disznópásztor tartozott. Közülük egy számadó volt, "aki disznókirálynak is mondatott". A disznók után pázsittizedet fizettek a várnak. Az 1649-es adatok szerint az egész munkácsi uradalomban mindössze 1 vendégfogadó, 2 korcsmáros és "égettborfőző", 6 vincellér és 16 bognár tevékenykedett. Az urasági szőlőbirtokon termett bort a városok és falvak kötelesek voltak kiméretni és a pénzt beszolgáltatni. Beregszászon ez a mennyiség 32, Váriban 16, Beregen 12 hordót tett ki. A vidéken nagy hagyományai voltak a céheknek. A beregszászi és munkácsi magyar szabók céhjei kiváltságleveleit 1446-ban Hunyadi János erdélyi vajda és Munkács ura állította ki. Miután az 1657-es lengyel betörés következtében az okmányok elvesztek, Lorántffy Zsuzsanna azokat latinból magyarra fordíttatva újraírattatta és megerősítette. Az okmányok megerősítő záradékában az alábbi megjegyzés szerepel: "Hogyha oly kontárokat találnak városunkban, kik céhekkel egyet nem értenek: valahol kaphatják, minden műszerüket elvehessék, és több mesterembereknek tartások szerint feloszthassák." A Rákócziak nevéhez kapcsolódik a postaügy fejlődése is. Hatalmas kiterjedésű birtokaik miatt egyre nagyobb szükség mutatkozott a közlekedés és az állandó érintkezés fenntartására. Ezekből az időkből a Rákócziak levelezéséből számos érdekes darab fennmaradt. Rákóczi György fejedelem 1646-ban Munkácson kelt oklevelében Anda Ferenc nagylucskai jobbágyát felmentette a házadótól és öt évre a gabonatized fizetésétől, mert nemcsak híven szolgálta a vár urait 12 esztendeje, hanem a külföldi követségeket is híven kalauzolta. Lorántffy Zsuzsanna idején a nagylucskai szabadosok a vár kapujában egy székelyt tartottak, levélhordásra pedig egy postalovat adtak. A városban 12 személyt arra rendeltek, hogy lóháton a lengyelországi utakra, s ahova kívántatott, "postasággal" szolgáljanak. A fejedelemasszony szíve jóságát bizonyítja az a tény is, hogy számos esetben engedett földesúri jogaiból. Így 1648-ban özvegy Szász Jánosné beregszászi lakos azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy szegénysége és tehetetlensége miatt mentse fel a várhoz való szerjárás alól. Lorántffy Zsuzsanna a folyamodványra az alábbi saját kezű válaszát írta: "Így lévén az dolog, ne bántsák az vár-mivel. In arce Munkacz, die 22. julii Anno 1648. Susanna Lorántffi mp." Lorántffy Zsuzsanna gyakran tartózkodott munkácsi várában, illetve a városban építtetett udvarházában. Többek között 1652-ben itt töltötte udvarával együtt a karácsonyt. Itt született meg Medgyesi Pál udvari prédikátor tollából a Rövid tanítás a presbytériumról szóló könyvecske is. A fejedelemasszony idősebb fia, II. Rákóczi György 1648-ban került Erdély trónjára. A lengyel trón megszerzésére szövetséget kötött a svédekkel és a Bohdan Hmelnickij vezette kozák felkelőkkel. A török porta és édesanyja tiltakozása ellenére az 1657. január 17-én Visken megtartott tábori országgyűlés után hadaival átkelt a Kárpátokon. Egyesülve a svédekkel és a fellázadt kozákokkal, sikerült elfoglalnia Krakkót és Varsót. Szerencsétlenségére a Török Porta éppen ebben az időben erősödött meg ismét, s mivel Rákóczi nem kérte ki engedélyét a lengyelországi hadjáratra (az erdélyi fejedelem továbbra is a török birodalom hűbéresének számított), a krími kán hadseregét küldték ellene. A fejedelemnek csak csekély kíséretével sikerült megmenekülnie, az egész erdélyi sereg fogságba esett. A védtelenül maradt fejedelemséget a Vereckei-hágón keresztül Lubomirski György hetman vezetésével egy lengyel sereg támadta meg. Bosszúból a lengyel területek feldúlásáért a hetman serege felégette a védtelen falvakat, templomokat, kastélyokat rombolt le. Különösen kegyetlenül viselkedtek a Rákóczi-birtokokon, sok települést a földdel tettek egyenlővé. 1657. július 17-én a lengyel katonák betörtek Beregszászba is. A megye hadainak távollétében a lakosság a megerősített templomba menekült. Lubomirski csapatai nem kegyelmeztek a városnak: kirabolták a polgári házakat és az udvarházat, majd rőzsét halmoztak fel a templom körül és meggyújtották. Az oda menekültek többsége a füstben megfulladt. A templom kormos falaira a hetman latinul a következő mondatot íratta: "Vicem pro vice reddo tibi, bone vicine !" (Szemet szemért, leróttam adósságom, kedves szomszéd!) Lorántffy Zsuzsanna is csak nehezen menekült meg a lengyelektől: a munkácsi várban húzta meg magát. Az ismeretlen szerzőtől származó Rákóczi-eposzban így szólnak a lengyelek gúnyos szemrehányásai: "Kicsinyben rabunkká nem lött édesanyád, Szaladván csak alig kapta munkácsi várát, Szintén mink is akkor égettük várossát, Noha meg nem atta azzal kárunk árrát." A lengyelek kivonulása után a fejedelemasszony hozzá is látott a munkácsi vár átépítési munkálataihoz. A francia hadmérnököknek köszönhetően kapta a vár jelenlegi tagoltságát, ekkor alakult ki az alsó-, a középső- és a felsővár. Az építkezés emlékét idézi a felsővárba vezető bástyakapun a fejedelemasszony faragott kőcímere: a Lorántffyak hársfalevele az erdélyi sassal, a holddal, a hét várral; illetve a jelenleg a felsővár udvarán található tábla az alábbi felirattal: "Illustrissima ac celsissima Transilvaniae principissa, D. D. Susanna Lorantffy hoc opus erigi curavit. 1657. A munkácsi vár fegyveresei: 89 hópénzes, 200 hetes és 50 székely darabont, 7 puskás, 1 hadnagy, 1 porkoláb, 3 dobos, illetve 67 lovas szabados. A darabontok az uradalom területén szétszórva éltek, csak rendelés esetén jelentek meg a várban szolgálatra. Az 1657—1660 között időszakról kevés adatunk maradt fenn. A sok csapás következtében a birtokok lakossága elmenekült, a telkek és a földek üresen maradtak. Az 1690-es összeírásban, alig harminc esztendővel Lorántffy Zsuzsanna halála után az alábbiakat olvashatjuk: "Noha ezen Beregszász városa némely méltóságos fejedelmek idejében, kiváltképpen boldog emlékezetű Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony ő nga uralkodásáig igen szép disposito és gubernium alatt tartatott, úgy, hogy akkori mélt. földesurak gratiája édesítette inkább az embereket ide, mintsem idegenítette, arra nézve a városnak minden rendtartási, valamelyek a régi conscriptiók szerint annotáltattak a város javára, hasznára, mindazok a feljebb notált időkben nem vivláltattak, sőt inkább a városnak minden rendbeli lakosai az ő régen bevett és usuált állapotjokban megtartattak..." Végezetül álljon itt annak a bizonyítéka, hogy Lorántffy Zsuzsanna személyisége a jelenkor íróit és költőit is foglalkoztatja. Kortársunk, Petrőczi Éva Budapesten élő költő ezzel a szép alkotással tisztelgett a Nagyasszony emléke előtt. Ceruzasorok Rákóczi György levelén "Az só eladásáról parancsoltunk Sebesi Miklósnak, édesem... Az pataki deákok pénze, hogy elidegenedjék, attúl isten ójjon, meg kell az övéknek meg kell lenni, édesem... Szakmárra bizony jó volna búzát szállítani... Az jószágot, édesem, mind kezekbe bocsáthatod, az kitől pénzt vöttek fel." (I. Rákóczi György levele feleségének, Lorántffy Zsuzsannának 1644. május 6.) Jószág, gabona, só körül forog muszáj-kalmárkodó fejedelmi szavad, de a szürke sorok közé fény-éket hasít ez a kétszeri "meg kell...", ez az áruló duplikáció, szenvedélyes, gyönyörű gondod, a téged, a gyolcs-diadémos asszonyodat, s a Részektől elvált Egészet is túlélő örökös tartomány, Patak. Zubánics László |
