Bonaventura Kassai
Kassai Bonaventura (organista)
Trimite pagina pe e-mail C Lukács József
Istoria bisericii din strada Lupului incepe in 1486. In acel an, conducerea orasului Cluj a primit o solicitare din partea regelui Matia transmisa de voievodul Ardealului Stefan Báthori1 , sa fie ingaduita si sprijinita constructia unei biserici si a unei manastiri pentru calugarii franciscani, mai precis pentru calugarii franciscani minoriti (numiti si fratii cei mici), acea ramura a ordinului, care respecta cu severitate toate regulile Sfintului Francisc de Assisi. In cererea formulata, regele a sugerat chiar si locul unde vroia sa fie construita manastirea franciscana din orasul lui natal: in coltul sud-estic al orasului, in capatul Platea Luporum, adica al strazii Lupului, in apropierea Turnului Croitorilor.
In 9 septembrie 1486, consiliul orasului si primarul (judele) Ambrus Szabó au indeplinit doleanta regelui. Au desemnat terenul in locul stabilit de rege, dar au cerut ca cetatenii care aveau proprietati pe acel teren, case si terenuri, sa fie compensate de calugari.
Dupa un an, in 5 septembrie 1487, regele Matia, intr-un document redactat la Wiener Neustadt, a poruncit cu severitate conducerii orasului Cluj sa sprijine cu toate mijloacele inceperea lucrarilor de constructie, respectiv sa desemneze doua persoane din partea consiliului orasenesc, care sa stea la dispozitia calugarilor protejindu-i si ajutindu-i pe acestia2.
In 18 ianuarie 1490, cu patru luni inainte de moarte, regele Matia a formulat inca un ordin legat de biserica din strada Lupului. Documentul a fost redactat la Visegrád si era destinat ispanului camerei sarii (administratorului minelor de sare) din Ardeal, Márton Tharcsay. In scrisoare, regele a dat ordine amanuntite pentru a continua constructia bisericii. L-a desemnat ca sef al constructiilor pe Frater Joannes, adica pe Calugarul Ioan, care a venit insotit de colegii lui calugari. Seful minelor de sare a primit ordin ca sa indeplineasca toate doleantele Calugarului Ioan. In aceeasi scrisoare regele a ordonat, ca toate costurile santierului, adica arderea varului, taierea si transportul pietrei si a celorlalte materiale de constructii, plata zidarilor sa fie suportate de vistieria regala, iar pina la terminarea constructiilor sa fie ridicate chilii din lemn pentru calugari3.
Activitatea Calugarului Ioan nu este cunoscuta cu exactitate, ci doar banuita din coincidentele de stiluri si procedee de constructie pe care le intilnim in mai multe localitati in care s-au construit edificii de cult in aceeasi perioada. Astfel, au fost observate asemanari intre constructii ale palatului regal din Buda, biserica ortodoxa din Ráckeve, abatia de la Pannonhalma, palatul regal de la Visegrád, biserica reformata (in trecut biserica Sf. Gheorghe) din Nyirbátor (Ungaria) dar si cu biserici din Medias, Dej, biserica manastirii dominicane din Cluj (aceasta este astazi biserica franciscana), biserica romano-catolica de la Turda.
La patru ani dupa moartea regelui Matia, in 24 august 1494, regele Vladislav (Ulászló) al II-lea, aflat la Sibiu, a emis un ordin adresat administratorilor camerei de sare: Miklós Kápolnai si István Ispánfi. In scrisoare, regele Vladislav isi exprima dorinta ca datorita stimei pe care o poarta Sfintei Maria, dispune ca pentru manastirea neterminata purtind hramul Sfintei Maria din orasul Cluj, sa fie dati 300 de forinti auri pe seama vistieriei de sare de la Turda pentru terminarea constructiei bisericii. Aceasta finantare trebuia continuata pina la terminarea tuturor cladirilor manastririi4.
In anul 1503, mai exact in 12 decembrie 1503, a fost formulat testamentul Elisabetei, vaduva cetateanului Clujean Stephanus Weyneer, in care a lasat o anumita suma de bani printre altele si noii biserici dedicate Sfintei Maria a fratilor franciscani (fratribus ordinis beati Francisci confessoris fratrum minorum in nova ecclesia beate Marie virginis in eadem civitate Coloswar fundata degentibus)5. Din acest document putem ajunge la concluzia ca biserica a fost terminata in anul 1503, adica la 27 de ani de la inceperea lucrarilor de constructie.
Se pare ca finantarea in sare din partea regilor maghiari a continuat si dupa anul 1503, anul in care putem considera terminate lucrarile de constructie, deoarece intr-un document eliberat la cancelaria regala de la Buda, in 27 martie 1520, regele Ludovic al II-lea a ordonat sefului camerei sarii din Ardeal, György Batthány, sa dea cit mai repede sarea cuvenita franciscanilor clujeni. Se pare ca intirzierea s-a datorat timpului nefavorabil care ingreuna extractia si transportul sarii6.
Biserica si manastirea franciscana purtind hramul Sfintei Maria a devenit cel mai mare si mai frumos edificiu de cult construit de franciscani in Ardeal. A fost construita in aproximativ trei decenii, intre anii 1486 si 1503, deci intr-o perioada foarte scurta, daca facem comparatie cu alte constructii de aceleasi dimensiuni si din aceeasi epoca istorica.
Este o biserica sala cu o singura nava. Latimea de 15 m a navei este surprinzator de mare, daca ne gindim ca peste aceasta largime trebuia construita bolta ogivala. Nava, lunga de 60 m, este compusa din cinci travee dreptunghiulare. Sanctuarul este format din trei travee dreptunghiulare si se termina cu cele trei laturi a unui octogon. Cele patru perechi de pilastri prismatici din interiorul navei conduc spre bolta ogivala direct, fara intermediul capitelurilor, nervurile de piatra care formeaza bolta gotica stelata (sau in mreaja) aflata la o inaltime de 19 m. Interiorul bisericii este luminata de cele 17 ferestre mari, cele mai multe tripartite, care pastraza mulurile originale polilobe si flamboiante. Portalul vestic apartinind stilului gotic tirziu atrage atentia prin cadrul cu baghete bogat, dar foarte fin profilate. Zidurile bisericii sint sprijinite din exterior de contraforturi in trepte, pe unele dintre ele s-a pastrat decorul de arcade oarbe (asemanatoare cu cele de la biserica Sf. Mihail din Cluj) iar pe sprincenele care separa arcadele inca se pot vedea cioturile a citorva creaturi sculptate: animale sau mici monstrii care incearca de sute de ani sa intre in spatiul sacru al bisericii.
Spatiul deschis, luminos al bisericii nu este intimplator. Trebuie sa ne gindim ca biserica a fost construita de un ordin calugaresc care avea ca regula de baza saracia si care se autosustinea din cersit. Activitatea lor de baza era propavaduirea invataturii biblice prin predici si rugaciune. Aveau nevoie, deci, de un spatiu bisericesc degajat, fara nave laterale si fara coloane care sa fragmenteze spatiul interior, astfel incit atentia enoriasilor sa se poate indrepta fara nici un factor perturbator spre altar si spre amvonul de unde se tinea predica.
In cazul constructiilor franciscanilor era o regula in toata Europa, ca turnul bisericii sa fie construita pe latura sudica a sancturului. Nici in acest caz nu au facut exceptie. Si astazi putem vedea parterul vechiului turn, atit cit a supravietuit in urma vicisitudinilor istoriei. Parterul turnului era folosit ca sacristie, dar pe aici s-a putut intra in manastire, respectiv pe coridorul acoperit care imprejmuia cindva curtea interioara a manastirii. Importanta acestei institutii monahale poate fii evidentiata si prin numarul mare de calugari care traiau aici. Astfel, in anul 1534 convietuiau aici 34 de calugari si novici, printre ele si orgonistul Bonaventura Kassai. Aceasta informatie este foarte importanta pentru evidentierea importantei bisericii. In perioada respectiva numai trei biserici din Ardeal aveau orga: cea din Târgu Mures, cea din Medias si biserica minorita din Cluj7.
Calugarii franciscani nu s-au putut bucura timp indelungat de noua si impozanta lor biserica si manastire. Noile idei ale reformei religioase au fost insusite de tot mai multa lume iar biserica catolica era in regresie continua. In anul 1545 biserica parohiala Sf. Mihail a fost transformata in biserica lutherana iar calugarii dominicani din Cetatea Veche si calugarii franciscani din biserica Sf. Maria au fost siliti sa plece din oras. In anii urmatori, Dieta Transilvaneana a adoptat hotariri cind de reprimire a calugarilor, cind de alungare a lor. In sfirsit, in baza unei hotariri din 15 martie 1556, franciscanii au fost alungati definitiv. Dupa unele informatii contemporane, calugarii insasi au ars icoanele, lasind in urma lor peretii pustii ale bisericii si a manastirii. Cladirea a ramas paraginita timp de peste doua decenii.
In anul 1579, principele Stefan Báthory a adus calugarii iezuiti printre zidurile goale ale manastirii franciscane. Ei au fondat aici o scoala care a fost ridicat, in anul 1581, prin dorinta aceluiasi principe Stefan Báthory, la rangul de academie. Aceasta institutie de invatamint a fost prima universitate din Transilvania.
In anul 1603, dupa domnia principilor catolici din familia Báthory8, a fost ales un domnitor protestant, Mózes Székely. Oastele lui au ocupat Clujul, iar cetatenii, in data de 9 iunie 1603, la indemnul preotului unitarian al Clujului, superintendentul Máté Toroczkai, au inceput sa distruga edificiile care au apartinut catolicilor, indeosebi cel al iezuitilor. La indemnul lozincii: daca vrei ca rindunica sa nu se mai intoarca, trebuie sa-i distrugi cuibul, clujenii s-au napustit asupra bisericii si a manastirii, incepind sa le demoleze. Distrugerile au continuat sistematic, timp de citeva saptamini, timp in care au reusit sa distruga intreaga manastire, interiorul, icoanele, frescele si statuile sfintilor si acoperisul locasului de cult dupa care au inceput demolarea boltii ogivale. Cind au scos pietrele de bolta, aceasta s-a surpat, omorind pe loc patrusprezece persoane9. Socotind intimplarea un semn divin, a fost incetata demolarea bisericii, dar ruinele au fost lasate in paragina.
Despre aspectul din acel moment al bisericii ne putem da seama din relatarea calugarului iezuit italian Giovanni Argenti, martor ocular al tristelor evenimente, adresata comandorului ordinului, Aquaviva, care povestind distrugerea bisericii o caracteriza pe aceasta ca fiind cea mai frumoasa din toata Transilvania ( . La libreria che era bellissima. comminciareno a destruggere il seminario et il collegio, et finalmente la chiesa, che era la piu bella in tutta Transilvania.)10.
Ruinele bisericii au ramas in paragina pina in anul 1622. In anul 1613 principele Gabriel Bethlen a incercat aducerea inapoi a iezuitilor, dar conducerea Clujului a permis stabilirea lor doar in apropierea zidurilor orasului, adica in Cluj-Manastur. In tot acest timp zidurile bisericii au fost folosite drept mina de piatra pentru alte constructii din oras. In mai 1622 principele Gabriel Bethlen a donat biserica in ruine comunitatii reformate. Pe atunci majoritatea Clujenilor erau de religie unitariana iar puterea lor financiara era mult prea mica fata de costurile necesare reconstruirii impozantului edificiu, astfel ca, aceasta a ramas ruina in continuare.
In 25 august 1627 s-a intimplat o alta catastrofa, care a agravat si mai mult starea ruinelor. In ziua aceea, a lovit un fulger Turnul Croitorilor, in care se afla depozitul de praf de pusca al orasului, si au explodat peste 12 tone de explozibil. In urma deflagratiei turnul a fost distrus in intregime dar a avut de suferit si biserica aflata la citiva zeci de metri distanta.
In anul 1638 principele Gheorghe Rákóczi I a initiat, in sfirsit, reconstructia bisericii. Nu este de neglijat faptul ca principele era de religie reformata, deci a fost mult mai sensibil la problema reconstruirii unui locas de cult reformat. Din fericire, in loc sa caute procedee cit mai simple si mai ieftine de reconstructie, cum s-a intimplat in atitea locuri din Transilvania, principele a ales sa caute mesteri priceputi si sa refaca cit mai aproape de forma sa originala aceasta mare ruina, devenita acum biserica reformata. Acest lucru nu era insa nu a fost usor. In cei 120-130 de ani care au trecut de la terminarea bisericii, tainele construirii boltilor gotice au fost uitate nu numai in Transilvania, dar si in Europa de Vest. Principele Rákóczi a adus tocmai din Kurlandia, o regiune de linga Marea Baltica, aflata astazi pe teritoriul Letoniei, trei mesteri constructori, care inca cunosteau tainele zidirii boltilor ogivale. Ei au sosit in Cluj in primavara anului 1642, si au reconstruit biserica din strada Lupului in forma sa originara, asa cum se poate vedea si astazi. Se stie ca unul dintre mesteri se numea Gheorghe, si ca in decembrie 1643 toti trei au plecat la Alba Iulia11, la porunca principelui.
Intre anii 1910 si 1911 biserica a fost restaurata, atunci a fost construita pe latura vestica balconul interior pe care a fost amplasata orga construita in anul 1913 de catre firma Angster din Pécs.
Amvonul bisericii12 Cel mai important obiect de arta din interiorul bisericii este amvonul. In cadrul lucrarilor de recladire a bisericii din 1646, in timpul principelui Gheorghe Rákóczi I, a fost creat amvonul ce se gaseste si astazi in biserica.
Se stie, ca toate stilurile arhitecturale au ajuns in Ardeal cu o oarecare intirziere sau, altfel spus, stilurile precedente au dainuit mai mult timp aici, in acest colt de lume destul de conservatoare.
Amvonul bisericii reformate din strada Lupului este un exemplu stralucitor al stilului pe care istoricii de arta l-au denumit stilul renasterii inflorate. Acest stil a supravietuit chiar si in epoca stilului baroc. Originara din regiunile din nord ale Italiei, acest stil apare in Ardeal chiar cu acest amvon renascentist superb sculptat in piatra.
Motivul de baza ale acestui stil o constituie frunza de acant, planta specifica Italiei de nord. In stilul renasterii inflorate motivele principale, florile, vrejurile si frunzele pornesc si se reintorc, creind o imagine variata si ritmata. Suprafetele ornamentate, adica atit lespezile cit si ancadramentele sint acoperite cu o precizie geometrica. Cu timpul, motivul florii de acant dispare, intrucit mesterii sculptori sau pictori nu mai cunosteau aceasta planta. Locul lui va fi luat de imaginea plantelor autohtone, flori cu petale, vita de vie, lalele si frunze de stejar.
Amvonul bisericii este creatia a doi mesteri sculptori: chenarul panerului si postamentul sint creatiile pietrarului maghiar Benedek, iar lespezile verticale ale panerului hexagonal, cu compozitii mai incarcate, sculptate in alabastru, inclusiv cele doua table, foarte fin incrustate cu caractere ebraice cu textele celor zece porunci, sint creatiile sculptorului sas Elias Nicolai. Colaborarea dintre acesti doi sculptori, unul maghiar iar celalat sas este o ocazie foarte rara cind se pot observa viziunile si conceptiile atit de diferite ale mesterilor maghiari si sasi. Baldachinul amvonului este sculptat in lemn si este aurit. Pe coroana baldachinului gasim o sculptura care infatiseaza un pelican care isi sfisie pieptul pentru a-si hrani puii. Aceasta este un simnol al Bisericii Universale si reprezinta o aluzie la sacrificiul lui Cristos.
Ca un amanunt interesant merita amintit faptul ca, pe latura vestica a celui de-al doilea pilon al peretelui sudic, gasim o inscriptie gravata in anul 1577, mai mult ca sigur de un elev. Aceasta inscriptie o putem considera primul grafitti din Cluj. Aceasta inscriptie suna asa: Qui non canit in coro / Stat, sicut bos in foro, adica Cine nu cinta in cor, sta ca boul in tirg.
Blazoanele nobiliare aflate in biserica din strada Lupului13 Interiorul elegant, de o sobrietate puritana a bisericii reformate este completata de o impresionanta colectie de blazoane nobiliare. Este vorba despre blazoane care au legatura cu ceremoniile de inmormintare. Cele mai vechi blazoane, 11 la numar, au supravietuit inca din a doua parte a secolului al XVII-lea. In secolele trecute, cind era inmormintat un nobil, in cortegiul funerar, in fata sicriului lui era dus blazonul lui. In cazul in care decedatul avea legaturi cu biserica reformata din strada Lupului/Kogalniceanu, de exemplu a fost enorias al bisericii, a fost elev al Colegiului reformat, sau a fost botezat, confirmat sau cununat in biserica, dupa inmormintare, blazonul lui era adus si depus in biserica. Astfel s-a format aceasta impresionanta colectie de insemne heraldice. Unele dintre ele sint din argint aurit, cum este de exemplu blazonul gubernatorului Transilvaniei, contele Gheorghe Bánffy, altele sint pictate pe pergament, iar altele pe hirtie. In spatele amvonului gasim citeva necrologuri tiparite care au apartinut unor personalitati importante ale bisericii reformate: episcopi, predicatori, profesori, dar aici este si charta celui mai mare tipograf ardelean, Misztótfalusi Kis Miklós, din anul 1702.
In biserica au fost inmormintate, dealungul secolelor foarte multe persoane, de la calugari, enoriasi mai instariti, mesteri constructori care au luat parte la constructia bisericii pina la persoane ale aristocratiei Ardelene. Cea mai mare parte a monumentelor lor funerare au fost distruse odata cu devastarea bisericii din secolul XVII, cele citeva pietre de mormint ramase au fost duse in lapidariul Muzeului de Istorie al Transilvaniei. In momentul de fata exista un singur monument funerar in biserica. Este vorba despre monumentul funerar creat in anul 1942 de catre arhitectul Károly Kós pentru familia principiilor Apafy. Aici sint inhumate ramasitele pamintesti ale principelui Mihail Apafi I (1626-1690) si sotia, principesa Anna Bornemissza (1628-1688), principele Mihail Apafy II (1665-1713) si sotia, Kata Bethlen (1666-1724)
Vedere panoramica a interiorului
< inapoi
Kassai Bonaventura (organista)
Kassai bonaventura
Biserica reformata din strada Lupului (strada Kogalniceanu)
Trimite acest articol pe Yahoo MessengerTrimite pagina pe e-mail C Lukács József
Istoria bisericii din strada Lupului incepe in 1486. In acel an, conducerea orasului Cluj a primit o solicitare din partea regelui Matia transmisa de voievodul Ardealului Stefan Báthori1 , sa fie ingaduita si sprijinita constructia unei biserici si a unei manastiri pentru calugarii franciscani, mai precis pentru calugarii franciscani minoriti (numiti si fratii cei mici), acea ramura a ordinului, care respecta cu severitate toate regulile Sfintului Francisc de Assisi. In cererea formulata, regele a sugerat chiar si locul unde vroia sa fie construita manastirea franciscana din orasul lui natal: in coltul sud-estic al orasului, in capatul Platea Luporum, adica al strazii Lupului, in apropierea Turnului Croitorilor.
In 9 septembrie 1486, consiliul orasului si primarul (judele) Ambrus Szabó au indeplinit doleanta regelui. Au desemnat terenul in locul stabilit de rege, dar au cerut ca cetatenii care aveau proprietati pe acel teren, case si terenuri, sa fie compensate de calugari.
Dupa un an, in 5 septembrie 1487, regele Matia, intr-un document redactat la Wiener Neustadt, a poruncit cu severitate conducerii orasului Cluj sa sprijine cu toate mijloacele inceperea lucrarilor de constructie, respectiv sa desemneze doua persoane din partea consiliului orasenesc, care sa stea la dispozitia calugarilor protejindu-i si ajutindu-i pe acestia2.
In 18 ianuarie 1490, cu patru luni inainte de moarte, regele Matia a formulat inca un ordin legat de biserica din strada Lupului. Documentul a fost redactat la Visegrád si era destinat ispanului camerei sarii (administratorului minelor de sare) din Ardeal, Márton Tharcsay. In scrisoare, regele a dat ordine amanuntite pentru a continua constructia bisericii. L-a desemnat ca sef al constructiilor pe Frater Joannes, adica pe Calugarul Ioan, care a venit insotit de colegii lui calugari. Seful minelor de sare a primit ordin ca sa indeplineasca toate doleantele Calugarului Ioan. In aceeasi scrisoare regele a ordonat, ca toate costurile santierului, adica arderea varului, taierea si transportul pietrei si a celorlalte materiale de constructii, plata zidarilor sa fie suportate de vistieria regala, iar pina la terminarea constructiilor sa fie ridicate chilii din lemn pentru calugari3.
Activitatea Calugarului Ioan nu este cunoscuta cu exactitate, ci doar banuita din coincidentele de stiluri si procedee de constructie pe care le intilnim in mai multe localitati in care s-au construit edificii de cult in aceeasi perioada. Astfel, au fost observate asemanari intre constructii ale palatului regal din Buda, biserica ortodoxa din Ráckeve, abatia de la Pannonhalma, palatul regal de la Visegrád, biserica reformata (in trecut biserica Sf. Gheorghe) din Nyirbátor (Ungaria) dar si cu biserici din Medias, Dej, biserica manastirii dominicane din Cluj (aceasta este astazi biserica franciscana), biserica romano-catolica de la Turda.
La patru ani dupa moartea regelui Matia, in 24 august 1494, regele Vladislav (Ulászló) al II-lea, aflat la Sibiu, a emis un ordin adresat administratorilor camerei de sare: Miklós Kápolnai si István Ispánfi. In scrisoare, regele Vladislav isi exprima dorinta ca datorita stimei pe care o poarta Sfintei Maria, dispune ca pentru manastirea neterminata purtind hramul Sfintei Maria din orasul Cluj, sa fie dati 300 de forinti auri pe seama vistieriei de sare de la Turda pentru terminarea constructiei bisericii. Aceasta finantare trebuia continuata pina la terminarea tuturor cladirilor manastririi4.In anul 1503, mai exact in 12 decembrie 1503, a fost formulat testamentul Elisabetei, vaduva cetateanului Clujean Stephanus Weyneer, in care a lasat o anumita suma de bani printre altele si noii biserici dedicate Sfintei Maria a fratilor franciscani (fratribus ordinis beati Francisci confessoris fratrum minorum in nova ecclesia beate Marie virginis in eadem civitate Coloswar fundata degentibus)5. Din acest document putem ajunge la concluzia ca biserica a fost terminata in anul 1503, adica la 27 de ani de la inceperea lucrarilor de constructie.
Se pare ca finantarea in sare din partea regilor maghiari a continuat si dupa anul 1503, anul in care putem considera terminate lucrarile de constructie, deoarece intr-un document eliberat la cancelaria regala de la Buda, in 27 martie 1520, regele Ludovic al II-lea a ordonat sefului camerei sarii din Ardeal, György Batthány, sa dea cit mai repede sarea cuvenita franciscanilor clujeni. Se pare ca intirzierea s-a datorat timpului nefavorabil care ingreuna extractia si transportul sarii6.
Biserica si manastirea franciscana purtind hramul Sfintei Maria a devenit cel mai mare si mai frumos edificiu de cult construit de franciscani in Ardeal. A fost construita in aproximativ trei decenii, intre anii 1486 si 1503, deci intr-o perioada foarte scurta, daca facem comparatie cu alte constructii de aceleasi dimensiuni si din aceeasi epoca istorica.
Este o biserica sala cu o singura nava. Latimea de 15 m a navei este surprinzator de mare, daca ne gindim ca peste aceasta largime trebuia construita bolta ogivala. Nava, lunga de 60 m, este compusa din cinci travee dreptunghiulare. Sanctuarul este format din trei travee dreptunghiulare si se termina cu cele trei laturi a unui octogon. Cele patru perechi de pilastri prismatici din interiorul navei conduc spre bolta ogivala direct, fara intermediul capitelurilor, nervurile de piatra care formeaza bolta gotica stelata (sau in mreaja) aflata la o inaltime de 19 m. Interiorul bisericii este luminata de cele 17 ferestre mari, cele mai multe tripartite, care pastraza mulurile originale polilobe si flamboiante. Portalul vestic apartinind stilului gotic tirziu atrage atentia prin cadrul cu baghete bogat, dar foarte fin profilate. Zidurile bisericii sint sprijinite din exterior de contraforturi in trepte, pe unele dintre ele s-a pastrat decorul de arcade oarbe (asemanatoare cu cele de la biserica Sf. Mihail din Cluj) iar pe sprincenele care separa arcadele inca se pot vedea cioturile a citorva creaturi sculptate: animale sau mici monstrii care incearca de sute de ani sa intre in spatiul sacru al bisericii.
Spatiul deschis, luminos al bisericii nu este intimplator. Trebuie sa ne gindim ca biserica a fost construita de un ordin calugaresc care avea ca regula de baza saracia si care se autosustinea din cersit. Activitatea lor de baza era propavaduirea invataturii biblice prin predici si rugaciune. Aveau nevoie, deci, de un spatiu bisericesc degajat, fara nave laterale si fara coloane care sa fragmenteze spatiul interior, astfel incit atentia enoriasilor sa se poate indrepta fara nici un factor perturbator spre altar si spre amvonul de unde se tinea predica.
In cazul constructiilor franciscanilor era o regula in toata Europa, ca turnul bisericii sa fie construita pe latura sudica a sancturului. Nici in acest caz nu au facut exceptie. Si astazi putem vedea parterul vechiului turn, atit cit a supravietuit in urma vicisitudinilor istoriei. Parterul turnului era folosit ca sacristie, dar pe aici s-a putut intra in manastire, respectiv pe coridorul acoperit care imprejmuia cindva curtea interioara a manastirii. Importanta acestei institutii monahale poate fii evidentiata si prin numarul mare de calugari care traiau aici. Astfel, in anul 1534 convietuiau aici 34 de calugari si novici, printre ele si orgonistul Bonaventura Kassai. Aceasta informatie este foarte importanta pentru evidentierea importantei bisericii. In perioada respectiva numai trei biserici din Ardeal aveau orga: cea din Târgu Mures, cea din Medias si biserica minorita din Cluj7.Calugarii franciscani nu s-au putut bucura timp indelungat de noua si impozanta lor biserica si manastire. Noile idei ale reformei religioase au fost insusite de tot mai multa lume iar biserica catolica era in regresie continua. In anul 1545 biserica parohiala Sf. Mihail a fost transformata in biserica lutherana iar calugarii dominicani din Cetatea Veche si calugarii franciscani din biserica Sf. Maria au fost siliti sa plece din oras. In anii urmatori, Dieta Transilvaneana a adoptat hotariri cind de reprimire a calugarilor, cind de alungare a lor. In sfirsit, in baza unei hotariri din 15 martie 1556, franciscanii au fost alungati definitiv. Dupa unele informatii contemporane, calugarii insasi au ars icoanele, lasind in urma lor peretii pustii ale bisericii si a manastirii. Cladirea a ramas paraginita timp de peste doua decenii.
In anul 1579, principele Stefan Báthory a adus calugarii iezuiti printre zidurile goale ale manastirii franciscane. Ei au fondat aici o scoala care a fost ridicat, in anul 1581, prin dorinta aceluiasi principe Stefan Báthory, la rangul de academie. Aceasta institutie de invatamint a fost prima universitate din Transilvania.
In anul 1603, dupa domnia principilor catolici din familia Báthory8, a fost ales un domnitor protestant, Mózes Székely. Oastele lui au ocupat Clujul, iar cetatenii, in data de 9 iunie 1603, la indemnul preotului unitarian al Clujului, superintendentul Máté Toroczkai, au inceput sa distruga edificiile care au apartinut catolicilor, indeosebi cel al iezuitilor. La indemnul lozincii: daca vrei ca rindunica sa nu se mai intoarca, trebuie sa-i distrugi cuibul, clujenii s-au napustit asupra bisericii si a manastirii, incepind sa le demoleze. Distrugerile au continuat sistematic, timp de citeva saptamini, timp in care au reusit sa distruga intreaga manastire, interiorul, icoanele, frescele si statuile sfintilor si acoperisul locasului de cult dupa care au inceput demolarea boltii ogivale. Cind au scos pietrele de bolta, aceasta s-a surpat, omorind pe loc patrusprezece persoane9. Socotind intimplarea un semn divin, a fost incetata demolarea bisericii, dar ruinele au fost lasate in paragina.
Despre aspectul din acel moment al bisericii ne putem da seama din relatarea calugarului iezuit italian Giovanni Argenti, martor ocular al tristelor evenimente, adresata comandorului ordinului, Aquaviva, care povestind distrugerea bisericii o caracteriza pe aceasta ca fiind cea mai frumoasa din toata Transilvania ( . La libreria che era bellissima. comminciareno a destruggere il seminario et il collegio, et finalmente la chiesa, che era la piu bella in tutta Transilvania.)10.
Ruinele bisericii au ramas in paragina pina in anul 1622. In anul 1613 principele Gabriel Bethlen a incercat aducerea inapoi a iezuitilor, dar conducerea Clujului a permis stabilirea lor doar in apropierea zidurilor orasului, adica in Cluj-Manastur. In tot acest timp zidurile bisericii au fost folosite drept mina de piatra pentru alte constructii din oras. In mai 1622 principele Gabriel Bethlen a donat biserica in ruine comunitatii reformate. Pe atunci majoritatea Clujenilor erau de religie unitariana iar puterea lor financiara era mult prea mica fata de costurile necesare reconstruirii impozantului edificiu, astfel ca, aceasta a ramas ruina in continuare.
In 25 august 1627 s-a intimplat o alta catastrofa, care a agravat si mai mult starea ruinelor. In ziua aceea, a lovit un fulger Turnul Croitorilor, in care se afla depozitul de praf de pusca al orasului, si au explodat peste 12 tone de explozibil. In urma deflagratiei turnul a fost distrus in intregime dar a avut de suferit si biserica aflata la citiva zeci de metri distanta.In anul 1638 principele Gheorghe Rákóczi I a initiat, in sfirsit, reconstructia bisericii. Nu este de neglijat faptul ca principele era de religie reformata, deci a fost mult mai sensibil la problema reconstruirii unui locas de cult reformat. Din fericire, in loc sa caute procedee cit mai simple si mai ieftine de reconstructie, cum s-a intimplat in atitea locuri din Transilvania, principele a ales sa caute mesteri priceputi si sa refaca cit mai aproape de forma sa originala aceasta mare ruina, devenita acum biserica reformata. Acest lucru nu era insa nu a fost usor. In cei 120-130 de ani care au trecut de la terminarea bisericii, tainele construirii boltilor gotice au fost uitate nu numai in Transilvania, dar si in Europa de Vest. Principele Rákóczi a adus tocmai din Kurlandia, o regiune de linga Marea Baltica, aflata astazi pe teritoriul Letoniei, trei mesteri constructori, care inca cunosteau tainele zidirii boltilor ogivale. Ei au sosit in Cluj in primavara anului 1642, si au reconstruit biserica din strada Lupului in forma sa originara, asa cum se poate vedea si astazi. Se stie ca unul dintre mesteri se numea Gheorghe, si ca in decembrie 1643 toti trei au plecat la Alba Iulia11, la porunca principelui.
Intre anii 1910 si 1911 biserica a fost restaurata, atunci a fost construita pe latura vestica balconul interior pe care a fost amplasata orga construita in anul 1913 de catre firma Angster din Pécs.
Amvonul bisericii12 Cel mai important obiect de arta din interiorul bisericii este amvonul. In cadrul lucrarilor de recladire a bisericii din 1646, in timpul principelui Gheorghe Rákóczi I, a fost creat amvonul ce se gaseste si astazi in biserica.
Se stie, ca toate stilurile arhitecturale au ajuns in Ardeal cu o oarecare intirziere sau, altfel spus, stilurile precedente au dainuit mai mult timp aici, in acest colt de lume destul de conservatoare.
Amvonul bisericii reformate din strada Lupului este un exemplu stralucitor al stilului pe care istoricii de arta l-au denumit stilul renasterii inflorate. Acest stil a supravietuit chiar si in epoca stilului baroc. Originara din regiunile din nord ale Italiei, acest stil apare in Ardeal chiar cu acest amvon renascentist superb sculptat in piatra.
Motivul de baza ale acestui stil o constituie frunza de acant, planta specifica Italiei de nord. In stilul renasterii inflorate motivele principale, florile, vrejurile si frunzele pornesc si se reintorc, creind o imagine variata si ritmata. Suprafetele ornamentate, adica atit lespezile cit si ancadramentele sint acoperite cu o precizie geometrica. Cu timpul, motivul florii de acant dispare, intrucit mesterii sculptori sau pictori nu mai cunosteau aceasta planta. Locul lui va fi luat de imaginea plantelor autohtone, flori cu petale, vita de vie, lalele si frunze de stejar.
Amvonul bisericii este creatia a doi mesteri sculptori: chenarul panerului si postamentul sint creatiile pietrarului maghiar Benedek, iar lespezile verticale ale panerului hexagonal, cu compozitii mai incarcate, sculptate in alabastru, inclusiv cele doua table, foarte fin incrustate cu caractere ebraice cu textele celor zece porunci, sint creatiile sculptorului sas Elias Nicolai. Colaborarea dintre acesti doi sculptori, unul maghiar iar celalat sas este o ocazie foarte rara cind se pot observa viziunile si conceptiile atit de diferite ale mesterilor maghiari si sasi. Baldachinul amvonului este sculptat in lemn si este aurit. Pe coroana baldachinului gasim o sculptura care infatiseaza un pelican care isi sfisie pieptul pentru a-si hrani puii. Aceasta este un simnol al Bisericii Universale si reprezinta o aluzie la sacrificiul lui Cristos.
Ca un amanunt interesant merita amintit faptul ca, pe latura vestica a celui de-al doilea pilon al peretelui sudic, gasim o inscriptie gravata in anul 1577, mai mult ca sigur de un elev. Aceasta inscriptie o putem considera primul grafitti din Cluj. Aceasta inscriptie suna asa: Qui non canit in coro / Stat, sicut bos in foro, adica Cine nu cinta in cor, sta ca boul in tirg.
Blazoanele nobiliare aflate in biserica din strada Lupului13 Interiorul elegant, de o sobrietate puritana a bisericii reformate este completata de o impresionanta colectie de blazoane nobiliare. Este vorba despre blazoane care au legatura cu ceremoniile de inmormintare. Cele mai vechi blazoane, 11 la numar, au supravietuit inca din a doua parte a secolului al XVII-lea. In secolele trecute, cind era inmormintat un nobil, in cortegiul funerar, in fata sicriului lui era dus blazonul lui. In cazul in care decedatul avea legaturi cu biserica reformata din strada Lupului/Kogalniceanu, de exemplu a fost enorias al bisericii, a fost elev al Colegiului reformat, sau a fost botezat, confirmat sau cununat in biserica, dupa inmormintare, blazonul lui era adus si depus in biserica. Astfel s-a format aceasta impresionanta colectie de insemne heraldice. Unele dintre ele sint din argint aurit, cum este de exemplu blazonul gubernatorului Transilvaniei, contele Gheorghe Bánffy, altele sint pictate pe pergament, iar altele pe hirtie. In spatele amvonului gasim citeva necrologuri tiparite care au apartinut unor personalitati importante ale bisericii reformate: episcopi, predicatori, profesori, dar aici este si charta celui mai mare tipograf ardelean, Misztótfalusi Kis Miklós, din anul 1702.
In biserica au fost inmormintate, dealungul secolelor foarte multe persoane, de la calugari, enoriasi mai instariti, mesteri constructori care au luat parte la constructia bisericii pina la persoane ale aristocratiei Ardelene. Cea mai mare parte a monumentelor lor funerare au fost distruse odata cu devastarea bisericii din secolul XVII, cele citeva pietre de mormint ramase au fost duse in lapidariul Muzeului de Istorie al Transilvaniei. In momentul de fata exista un singur monument funerar in biserica. Este vorba despre monumentul funerar creat in anul 1942 de catre arhitectul Károly Kós pentru familia principiilor Apafy. Aici sint inhumate ramasitele pamintesti ale principelui Mihail Apafi I (1626-1690) si sotia, principesa Anna Bornemissza (1628-1688), principele Mihail Apafy II (1665-1713) si sotia, Kata Bethlen (1666-1724)
Vedere panoramica a interiorului1 - Pomenirea voievodului Stefan Báthory in documentul care porneste de fapt construirea bisericii si a manastirii franciscane din strada Lupului din Cluj, nu este intimplatoare sau nu se datoreaza doar vreunui obisnuinte protocolare. Sotia lui Stefan Báthory era Margit Szilágyi, iar prin ea voievodul se inrudea cu regele (mama regelui Matia era Elisabeta Szilágyi). Báthory, a inceput si el, edificarea unei manastiri franciscane la Nyirbator (in Ungaria, la aproximativ 40 km vest de Carei), centrul familiei sale, cu hramul Sfintului Gheorghe. Constructia acestei biserici si manastiri voievodul a finantat din prada cuvenita lui dupa batalia cistigata impotriva turcilor de la Cimpul Piinii in 13 octombrie 1479 (aflat la granita dintre judetele Alba si Hunedoara, in dreptul localitatii Sibot).
2 - Jakab Elek. Oklevéltár Kolozsvár történetének I. kötetéhez. (Arhiva de documente pentru istoria Clujului, vol I). Buda. 1870. 272. Old. CLXXIII.
3 - Jakab Elek. Oklevéltár Kolozsvár történetének I. kötetéhez. (Arhiva de documente pentru istoria Clujului, vol I). Buda. 1870. Pag. 290. CLXXX.
Aceasta scrisoare a regelul Matia contine informatii interesante. Din ea putem afla ca seful minelor de sare il cunostea pe Calugarul Ioan, fapt ce se poate interpreta si ca au mai lucrat impreuna. Regele scria ca trebuie sa trimita acolo pe Calugarul Ioan, informatie care se poate interpreta ca santierul a ajuns cumva intr-un impas. Mai departe se vorbeste despre faptul ca trebuiesc construite chilii pentru calugari astfel ca sa-le fie asigurata tot comfortul pina cind vor sta acolo. Iarasi, putem interpreta aceasta informatie ca este vorba despre o echipa de calugari constructori, care dupa terminarea unei lucrari vor fi mutati la ridicarea unui alt edificiu.
Aceasta scrisoare a regelul Matia contine informatii interesante. Din ea putem afla ca seful minelor de sare il cunostea pe Calugarul Ioan, fapt ce se poate interpreta si ca au mai lucrat impreuna. Regele scria ca trebuie sa trimita acolo pe Calugarul Ioan, informatie care se poate interpreta ca santierul a ajuns cumva intr-un impas. Mai departe se vorbeste despre faptul ca trebuiesc construite chilii pentru calugari astfel ca sa-le fie asigurata tot comfortul pina cind vor sta acolo. Iarasi, putem interpreta aceasta informatie ca este vorba despre o echipa de calugari constructori, care dupa terminarea unei lucrari vor fi mutati la ridicarea unui alt edificiu.
4 - Jakab Elek. Oklevéltár kolozsvár történetének I. kötetéhez. (Arhiva de documente pentru istoria Clujului, vol I). Buda, 1870. Pag. 305-306. CLXXXVIII.- L
5 - A kolozsmonostori Konvent jegyzőkönyvei II. (Procesele verbale ale Konventului de la Cluj-Manastur, vol. II). Publicate de Jakó Zsigmond. Editura Academiei, Budapesta. 1990. Pag. 233, documentul 3295.
6 - Jakab Elek. Oklevéltár kolozsvár történetének I. kötetéhez. (Arhiva de documente pentru istoria Clujului, vol I). Buda, 1870. 352 old. CCXIX.- L
7 - Karácsony János. Szent Ferenc rendje története Magyarországon 1711-ig. (Istoria ordinului Sf. Francisc in Ungaria pina in anul 1711). Budapest, 1924, pag. 102
8 - Stefan, Cristofor si Sigismund Báthori
9 - Szamosközi István. Erdély története 1598-1599, 1603. (Istoria Ardealului 1598-1599, 1603. Hebdomas VI, Cartea a V-a). Editura Europa, Budapesta, 1981, pag. 376-382.; Entz Géza, Erdély épitészete a 14-16. században (Arhitectura Ardealului in secolele 14-16). Erdélyi Múzeum Egyesület (ed. Societatea Muzeala Ardeleana), Cluj, 1996, pag 348. ; Entz Géza. A Farkas utcai templom. In A kolozsvári Farkas utcai templom cimerei. ed. Balassi-Polis, Budapesta-Cluj, 1995, pag 16-18.
10 - Entz Géza. A Farkas utcai templom. (Biserica din strada Lupului) pag. 44. Cluj, 1948
11 - Entz Géza. A Farkas utcai templom. pag 19. In A kolozsvári Farkas utcai templom cimereied. Balassi-Polis, Budapesta-Cluj, 1995.
12 - Datele despre amvonul bisericii am aflat din volumul B. Murádin Katalin. Faragott kőszószékek Erdélyben (Amvoane sculptate in piatra din Transilvania). Budapesta-Cluj, Ed. METEM-Polis, 1994
13 - Kovács András. A Farkas utcai templom cimerei (Blazoanele bisericii din strada Lupului), ed. Balassi-Polis, Budapesta-Cluj, 1955, pag 39-94 + planse
Cluj4All - Peste 6000 obiective pe Harta Interactiva a Clujului- [ Translate this page ]Revista Apostrof- [ Translate this page ]Violin : Label: Hungaroton : Vocal |
A kolozsvári ferences-rend építkezései
Történetük során a ferenceseknek Kolozsvárott két templomuk és rendházuk volt. Az első, amely a Farkas utcában áll, a XV. század második felében épült. A protestáns vallás térhódításának éveiben, ez a templom és kolostor a reformátusok birtokába jutott, míg jelenlegi templomuk és a hozzá tartozó zárdaépületek - a Domonkos-rend egykori hajléka - az Óvár területén áll. Történetük több száz évre tekint vissza, s hűen tükrözi Kolozsvár és Erdély dicsőséges időszakainak és megpróbáltatásainak főbb stációit, velük a város sokszínű egyházi életének alakulását.
A rend megalakulása után a ferencesek korán megtelepedtek Erdélyben. Legkorábbi adataink 1227-ből valók, amikor a rend enyhébb, konventuális ágának követői, a minoriták találtak otthonra, majd hamarosan külön őrséget is alkottak. Eddigi ismereteink szerint kolostoraik voltak Szászvároson, Besztercén, Marosvásárhelyen (a mai vártemplom, amit 1444-ben az obszervánsok kaptak meg) és egy Tementin nevű helységben, melyet a kutatás ez idáig nem tudott azonosítani. Kolozsvárra csak később, a XV. század folyamán érkeztek, amikor főleg a Hunyadiak támogatásával - a ferencesek szigorúbb, obszerváns ága - rövid idő alatt 13 erdélyi településen alapítottak kolostort. Épületeik, a marosszéki Felfalut és Fehéregyházát kivéve, ma is állnak (Csíksomlyó, Marosvásárhely, Tövis, Vajdahunyad, Medgyes, Hátszeg, Szászsebes, Brassó Kolozsvár), s tudjuk, a rend tagjai a havaselvi Tîrgovişte, és a moldvai Bákó városában is megtelepedtek.
Első kolozsvári templomuk építését Mátyás király rendelte el. 1486. szeptember 9-ét írtak, amikor a Szabó Ambrus bíró és a Kolozsvár városi tanácsa által kiadott oklevélben kijelentik, hogy a király és Báthory István vajda akaratának engedelmeskedvén, a szabók (Bethlen) bástyája közelében, a "Latea Luporum" (Farkas, ma Kogălniceanu) utca keleti felében a kisebb ferences-testvérek részére annyi területet adományoznak, amennyi egy kolostor és templom építésére elegendő, azzal a kikötéssel, hogy az e helyen levő házakat a barátoknak meg kell váltani a tulajdonosoktól. A következő év szeptember 5-én Mátyás király Bécsújhelyről írt levelében felszólítja a város vezetését, hogy minden eszközzel segítse a munkálatok megkezdését.1 A későbbiekben sem feledkezett meg a szívéhez közelálló rendház munkálatainak támogatásáról. Alig négy hónappal halála előtt, 1490. január 18-án, Visegrádról Tharcsay Márton erdélyi sókamara-ispánnak küldött utasításában mindenre kiterjedő gonddal intézkedik, hogy a már megindított építkezések szakszerűbben folytatódjanak. Mint leveléből kitűnik, e célból Kolozsvárra küldte János testvért, aki szerzetestársaival átvette a munkálatok irányítását. Rendelkezett arról, hogy a mészégetést sóval fizessék, s elrendelte, hogy a kőművesek munkabérét, valamint a kőnek és a mésznek szállítását a királyi kincstárból fizessék.2 Mátyás halála után négy évvel II. Ulászló erdélyi útja alkalmával 1494. augusztus 24-én Szebenből Ispánfi István és Kápolnai Miklós sókamarai ispánoknak megparancsolta, hogy a még be nem fejezett, de a ferencesek által már lakott kolostor munkálatainak elvégzése érdekében a tordai sóbányák terhére 300 arany forintot utaljanak ki.3 Ez a sóadomány a munkálatok 1516-ban történt befejezése után, mint alamizsna továbbra is megmaradt. Ezt igazolja II. Lajos 1520. március 27-én Budán kelt levele, melyben felszólítja az erdélyi sókamara akkori elnökét Batthany Györgyöt, hogy a rossz időjárás miatt elmaradt sószállítmányokat mihamarabb átadja a kolozsvári ferenceseknek ". nehogy a testvérek kárára ott elvesszen."4
A középkori Magyarország 1448-ban rendtartománnyá alakult szigorú Ferenc-rendiek erdélyi építészetének legnagyobb és legszebb példánya, a Szűz Mária tiszteletére felszentelt Farkas utcai templom és kolostor. A gótika építési szokásaitól eltérően nagyon hamar, alig három évtized alatt épült fel. Az egyhajós csarnoktemplom ma is áll. A nyolcszög három oldalával záródó szentélyhez dél felől csatlakozó (csonka)torony elhelyezésében pontosan követi a Nyugat-Európában is gyakori, a középkori Magyarországon következetesen alkalmazott Ferenc-rendi építkezések sajátját, mely szerint a torony mindenkor a szentély mellett, a kolostor felőli oldalon emelkedik.5 A torony alsó szintjéből - amit eredetileg sekrestyének használtak - nyílott az a bejáró, amely a templomtól délre helyezkedő, mára csak alapfalaiban megmaradt kolostorba, illetve a részben álló kerengőbe vezetett. A kolostor egykori nagyságára utal, hogy 1534-ben tizenhét misés pap, négy növendék, és tizenhárom segítőtestvér lakta, összesen tehát harmincnégy rendi személy, közöttük Kassai Bonaventura orgonista.6 Itt kell megjegyezni, hogy Kolozsváron (1532) kívül ebben az időben az obszerváns kolostortemplomok közül mindössze Marosvásárhelyen (1525) és Medgyesen (1535) említenek orgonát.7 A királyok bőkezű támogatásai mellett más jelentős adományokról is tudunk. Közülük, Várady Ferenc erdélyi püspök 1524-ben kelt végrendeletében a kolostornak 100 forintnyi összeget hagyományozott.8 Kolozsvári György kőfaragó felesége, a harmadrendű Magdolna nővér 1531. december 31-én írásba foglalt végrendeletében összesen 135 forintot hagyott egy díszes miseruhára. Ékszereit egy kehely elkészítésére rendeli és annak megcsinálására 10 forintot adományoz és nekik adja lakóházát mindenestől. Korabeli leírások említik főoltárát, valamint a halottak oltárát is. Későbbi kutatások olyan faképmaradvány részleteket tárnak fel, melyek eredete egyértelműen a ferencesek idejére utalnak. Mindez azt jelenti, hogy a királyi kegy folytán gyorsan megépült templomnak és kolostornak, még a reformáció előtt, a belső felszerelései is elkészültek.
A ferencesek azonban nem sokáig élhettek zavartalanul Kolozsvárt. 1545-ben, a városban már annyira gyökeret vert a protestantizmus, hogy a főtéri Szent Mihály templom a lutheránusoké lett, és valószínű, hogy ekkor kényszerítették az óvári zárdában élő Domonkos-rendi barátokat és a Ferences-rend tagjait is templomaik elhagyására. Az 1551. július 31-én kelt marosvásárhelyi országgyűlés rendelete ugyan még visszafogadta őket előző helyükre, de alig öt év múlva, 1556. március 15-én mindkét kolduló rendnek ki kellett vonulnia Kolozsvárról. A ferences barátok ezzel végleg megváltak a Mátyás király adományából felépült egyházuktól. Scherer Pál feljegyzése szerint másnap elégették a szentképeket és a templom a kolostorral két és fél évtizedre pusztán maradt.9
Az elhagyott épületek újabb pártfogója Báthory István lett, aki az 1579-ben betelepített jezsuitáknak adta. A szükséges felújítások és újabb építkezések után itt nyitották meg iskolájukat, melynek Báthory István 1581. május 12-én akadémiai fokozatott adományozott.10 1603 nyarán, miután Székely Mózes csapatai bevették Kolozsvárt, a jezsuitákat kiűzték Kolozsvárról, s bár a városi tanács ellenezte az erőszakot, a zömmel protestáns lakosság a kolostor és szeminárium épületét földig rombolta, a templomot felgyújtotta. 1622 májusában "a pápistáktól bíratott puszta klastromot (.), mely most vacál és a nélkül is pusztában áll" a reformátusoknak adta, melyet Rákóczi György fejedelem segítségével újítottak fel. Napjainkban a templomot a belvárosi reformátusok használják.
Másfél évszázadon át a rend kolozsvári jelenlétéről csak szórványos adatokkal rendelkezünk. Az erdélyi ferencesek életerejét jelzi, hogy 1640. február 3-án felállították az Erdélyi Őrséget, melyet a ferencesek általános helynöke, fráter Johannes Soto 1729. június 12-én kelt decretummal Szent Istvánról elnevezett, önálló rendtartományi rangra emelte. 1686-ban Kájoni János nyomdát állított fel Csíksomlyón. Szervezték a novíciusok helyi képzését, minek következtében 1706-ban a ferences papok száma elérte a 37-et. Meglévő egyházaik (Somlyó, Mikháza, Szárhegy, Esztelnek) mellé egymás után csatlakoztak: Székelyudvarhely 1706, Vajdahunyad 1710, Dés és Nagyszeben 1716, Medgyes, Gyulafehérvár és Kolozsvár 1725, Brassó 1729, Szászváros 1730, Szászsebes 1731, Marosvásárhely 1735, Segesvár és Torockószentgyörgy 1743, Torda 1746, Fogaras 1737, Szamosújvár 1742, Szék 1743, Kőhalom 1761.
A töröknek adót fizető Kolozsvárott a protestáns vallás dominál, s bár az 1613. október 20-án fejedelemnek választott Bethlen Gábor első intézkedései között a katolikusoknak tett kedvezmények egész sora is szerepelt, Kolozsvárra csak a jezsuita rendet hívta vissza a fejedelem, a város vezetése azonban, csak a falakon kívülre eső Kolozsmonostorra engedte be őket. Némi változás e téren Várad eleste (1660) után következett be, amikor az egyre erősödő török veszély következtében az itt tanuló katolikus ifjúságot a falakkal kerített belvárosba telepítik. Gyökeres fordulat azonban csak a török veszély elmúltával, a katolikus restauráció idején jött létre. 1686-ban Scherffenberg generális osztrák csapatai bevonultak Kolozsvárra, s alig három év múlva az osztrák fennhatóság alá került városban megkezdték az egyházi tulajdonok újabb vissza-, illetve átrendezését. 1693-ban, mivel a domokosok nem tartottak igényt egykori óvári templomukra, ez a jezsuiták tulajdonába jutott. A városba visszatért ferencesek kevesebb szerencsével jártak, hiszen Farkas utcai templomuk fejedelmi adomány útján, a reformátusoké lett, nem szólva arról, hogy egykori zárdájuk ekkorra már nyomtalanul elpusztult. Számukra Kolozsváron csak a jezsuitáknak ítélt óvári együttes jöhetett szóba, s ezért egy brassói templomukat ajánlották fel cserébe. A tranzakció nehezen jött létre, a Ferences-rend tagjai csak három évtized múlva, 1724-ben költözhettek be jelenlegi tulajdonukba.11 Az épületek ekkor már igen rossz állapotban voltak, s ezért hamarosan hozzáfogtak a több száz éves falak felújításához.
Mielőtt rátérnénk a rendház és a templom "ferences korszakának" bemutatására, röviden tekintsük át az épület több száz évre visszanyúló történetét.
Az együttes a város legrégibb terének, az Óvári piacnak keleti vonalát zárja le. Az egytornyú templom baloldalához kapcsolódó kétszintes, négyszögű udvart körülzáró rendháznak olyan az alaprajza, melyek évszázadokon át a szerzetesi rendek szabályait követték. Keletkezésének ideje ismeretlen, de általános az a vélemény, hogy a XI. század derekán ezen a helyen már állnia kellett egy templomnak. A tatárok ugyan 1241-ben elpusztították, de az - 1980-as évek elején végzett kutatások igazolják - még a XIII. század második felében, V. István ifjabb király és erdélyi herceg (1257-1267) által betelepített szász "vendégek"-kel érkező Domonkos-rendiek a régi falak felhasználásával, újabb templomot és zárdaépületet emelhettek. Egyenes záródású szentélyének alapfalai és egykori kőpadozata a templom kriptájában ma is megtekinthető. A fából épült zárda épületét a XV. század első felében, gótikus stílusban, kőből újból építették. A városnak ekkor több mint 6000 lakosa volt, s Zsigmond király jóvoltából, a szabad királyi városi rangot is elnyerte (1405. július 2.). Közben épült - a régi Óvárost is magában foglaló - új (bel)város 16 (!) bástyával megerősített védőfala. A főtéren befejezéshez közeledett a Szent Mihály katedrális impozáns épülete. Mátyás király - a ferences templom közelében álló házban - ez idő tájt látta meg a napvilágot. Apja, Hunyadi János, mint az építés alatt álló óvári templom és rendház legfőbb patrónusa, 1455-ben 50 Ft értékű só-járadékot rendelt Székről az építkezéshez. Ezt az adományt Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos is megújították, ami az építkezés elhúzódását igazolja. A kolostor építését, többen is szívesen támogatták. 1491 körül Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda özvegye oltárt emeltetett ide Szent Antal tiszteletére, a sombereki Erdélyi és a szamosfalvi Mikola család pedig kápolnát építtetett. Polgár Gábor, a Domonkos-rendi barátból lett püspök az óvári templom boltozásának munkálatait fizette. Egy 1509-ben kelt leírás megnevezi a templom építőmestereit, mondván: ". a napnál is világosabb, hogy ennek a kolostornak az épületeit sok munkával a szerzetesek építették.". 1529-ből az egyik kőfaragó szerzetesnek, Frater Urbanusnak a nevét is feljegyezték.
Bár a templomot később barokk ízlésben részben átépítették, a négyszögletű alaprajzot mutató kerengős udvart közrezáró kétemeletes zárdaépület máig őrzi eredeti gótikus szépségét. Legismertebb része az északi szárny földszintjén található ebédlőterem (refektórium), amelynek boltozatát egyetlen központi oszlop tartja. A szépen mintázott gyámkövek jó ritmusban tagolt boltozatot tartanak. A terem északi falában egy csúcsíves mérművekkel díszített felolvasó fülke látható, ahonnan az étkezések ideje alatt egy-egy szerzetes vallásos szövegeket olvasott fel. Különös figyelmet érdemel az érintetlenül megmaradt gótikus sekrestye, melynek boltzáróköveit, a Domonkos-rend motívumvilágához tartozó Mária-rózsa, illetve hatágú csillag díszíti. A mellette levő hálóboltozatos, pilléres kisebb terem a rendház egykori gazdag könyvtárának adott otthont. Ennek vezetője, éveken át Nicolaus de Mirabilius író, később magyarországi rendfőnök, Mátyás budai egyetemének újjászervezője volt. A reformáció térhódításával, az épület a protestánsok tulajdonába jutott, akik újabb bővítéseket végeztek. 1556 őszétől, kilenc hónapon át, a kolostor északi szárnyában lakott Izabella királyné, s itt őrizték a magyar koronát. A következő évi országgyűlés oktatási célokra rendelte az épületet, s az unitáriusok, valamint a reformátusok 1558-ban meg is nyitották itt iskoláikat. Korabeli feljegyzésekből tudjuk, a refektóriumból átalakított díszteremben tartották az első diákszínjátszó előadásokat, s az egyik bemutatójukat 1626-ban, a Kolozsváron átutazó Bethlen Gábor is megnézte.
1693-ban a templomot és a rendházat visszakapták a katolikusok, falai közé a jezsuiták iskolája került. Az egyébként is rossz állapotban lévő épületet az 1697-ben pusztító tűzvész tovább rongált, mivel azonban az épületre a városba visszatérő ferencesek is igényt tartottak, az évtizedekig tartó egyezkedés miatt, komolyabb felújításra egyik fél sem vállalkozott. A jezsuiták 1927-ben adták át az épületeket, amelynek 1727-ben a mennyezete is beomlott. 1728. február 25-én Antalffi István rendházfőnök a Guberniumhoz fordult, és a tervezett felújítás anyagi támogatását kérte. A munkálatok a belső terek átépítésével, a 32x112 méteres hajó és a 18x9 méteres szentély mennyezetének újraboltozásával kezdődtek. 1730-ban már elkészültek a templomhajó déli falához csatolt Szent-Kereszt és a Szent-Sebestyén kápolna felújításával. Az előbbi építését Kornis Zsigmond főkormányzó pénzelte, és tartotta fönn temetkezési helyül családja részére. Ide hozatta szentbenedeki kastélyából a ma is látható híres XVI. századi reneszánsz keresztet. Az évtized második felében Nepomuki Szent János és a Lorettói Szűz tiszteletére két új kápolna építéséhez is hozzáfogtak. Ez utóbbi a barokk átalakítások végén 1744-ben készült el,12 amikor Klubusitzky Ferenc püspök a templom felszentelését is végezte. A legfontosabb barokk bővítést azonban 1739 és 1745 között a templom elé csatolt, háromszintesen tagolt 4,5x4,5 méter alapterületű impozáns hagymakupolás torony jelentette. Építését, akárcsak a templom mennyezetének újraboltozását Hammer Konrad végezte (1748), akit eredetileg a város falainak megerősítése végett Schwabachból hívott a tanács 1719-ben. A torony alatt átvezető főkapu felett a város védőszentjének, Nagy Boldogasszonynak szobra áll. Ezt, valamint a Lorettói kápolna bejárata felett látható díszes domborművet, valamint a homlokzati fülkékben levő Szent Ferenc és Szent Antal szobrokat a barokk kor egyik legkiválóbb tehetsége, Nachtigal János faragta.13 A templomot később több ízben felújították. 1826-ban a tetőszerkezetet és a Szent-Kereszt kápolnát restaurálták, de alig egy év rá egy erős vihar ismét komoly károkat okozott, amit a nagyváradi és a székelyföldi ferences rendházak anyagi segítségével javítottak ki. 1839-ben ismét tűzvész nyomait kellett rendbe hozni, majd 1861-ben, 1912-ben és 1945-ben végeztek általános felújításokat az épületen. Az 1970-es évek végén és az 1980-as években történt renoválás kiszabadította a homlokzat két nagyméretű gótikus ablakát, s szépen megtisztították a templombelsőt, mely most újra eredeti barokk pompájában szemlélhető.14
A kolostorban őrizték az ekkor összesen 27 rendházzal rendelkező erdélyi ferencesek levéltárát és több ezer kötetes könyvtárát is. 1906-tól 1948-ig itt működött a Trefán Leonárd főatya által alapított Szent Bonaventúra nyomda. 1920-tól itt készítették a Szent Ferenc Hírnöke, hitbuzgalmi jellegű lapot (1921-től Hírnök), amely hamarosan havonta kétszer megjelenő közérdekű szépirodalmi folyóirattá alakult át. A Hírnökhöz hasonlóan nagy elterjedésnek örvendett az 1923-ban havonta itt kiadott Katolikus Világ, melyet 1926-tól a Szent Kereszt című folyóirat egészített ki. 1948-ban amikor megszüntették a szerzetesrendet, a nyomdát bezáratták, s a kolostor épületében a város zeneiskoláját helyezték el, ami napjainkban is működik.
Történetük során a ferenceseknek Kolozsvárott két templomuk és rendházuk volt. Az első, amely a Farkas utcában áll, a XV. század második felében épült. A protestáns vallás térhódításának éveiben, ez a templom és kolostor a reformátusok birtokába jutott, míg jelenlegi templomuk és a hozzá tartozó zárdaépületek - a Domonkos-rend egykori hajléka - az Óvár területén áll. Történetük több száz évre tekint vissza, s hűen tükrözi Kolozsvár és Erdély dicsőséges időszakainak és megpróbáltatásainak főbb stációit, velük a város sokszínű egyházi életének alakulását.
A rend megalakulása után a ferencesek korán megtelepedtek Erdélyben. Legkorábbi adataink 1227-ből valók, amikor a rend enyhébb, konventuális ágának követői, a minoriták találtak otthonra, majd hamarosan külön őrséget is alkottak. Eddigi ismereteink szerint kolostoraik voltak Szászvároson, Besztercén, Marosvásárhelyen (a mai vártemplom, amit 1444-ben az obszervánsok kaptak meg) és egy Tementin nevű helységben, melyet a kutatás ez idáig nem tudott azonosítani. Kolozsvárra csak később, a XV. század folyamán érkeztek, amikor főleg a Hunyadiak támogatásával - a ferencesek szigorúbb, obszerváns ága - rövid idő alatt 13 erdélyi településen alapítottak kolostort. Épületeik, a marosszéki Felfalut és Fehéregyházát kivéve, ma is állnak (Csíksomlyó, Marosvásárhely, Tövis, Vajdahunyad, Medgyes, Hátszeg, Szászsebes, Brassó Kolozsvár), s tudjuk, a rend tagjai a havaselvi Tîrgovişte, és a moldvai Bákó városában is megtelepedtek.
Első kolozsvári templomuk építését Mátyás király rendelte el. 1486. szeptember 9-ét írtak, amikor a Szabó Ambrus bíró és a Kolozsvár városi tanácsa által kiadott oklevélben kijelentik, hogy a király és Báthory István vajda akaratának engedelmeskedvén, a szabók (Bethlen) bástyája közelében, a "Latea Luporum" (Farkas, ma Kogălniceanu) utca keleti felében a kisebb ferences-testvérek részére annyi területet adományoznak, amennyi egy kolostor és templom építésére elegendő, azzal a kikötéssel, hogy az e helyen levő házakat a barátoknak meg kell váltani a tulajdonosoktól. A következő év szeptember 5-én Mátyás király Bécsújhelyről írt levelében felszólítja a város vezetését, hogy minden eszközzel segítse a munkálatok megkezdését.1 A későbbiekben sem feledkezett meg a szívéhez közelálló rendház munkálatainak támogatásáról. Alig négy hónappal halála előtt, 1490. január 18-án, Visegrádról Tharcsay Márton erdélyi sókamara-ispánnak küldött utasításában mindenre kiterjedő gonddal intézkedik, hogy a már megindított építkezések szakszerűbben folytatódjanak. Mint leveléből kitűnik, e célból Kolozsvárra küldte János testvért, aki szerzetestársaival átvette a munkálatok irányítását. Rendelkezett arról, hogy a mészégetést sóval fizessék, s elrendelte, hogy a kőművesek munkabérét, valamint a kőnek és a mésznek szállítását a királyi kincstárból fizessék.2 Mátyás halála után négy évvel II. Ulászló erdélyi útja alkalmával 1494. augusztus 24-én Szebenből Ispánfi István és Kápolnai Miklós sókamarai ispánoknak megparancsolta, hogy a még be nem fejezett, de a ferencesek által már lakott kolostor munkálatainak elvégzése érdekében a tordai sóbányák terhére 300 arany forintot utaljanak ki.3 Ez a sóadomány a munkálatok 1516-ban történt befejezése után, mint alamizsna továbbra is megmaradt. Ezt igazolja II. Lajos 1520. március 27-én Budán kelt levele, melyben felszólítja az erdélyi sókamara akkori elnökét Batthany Györgyöt, hogy a rossz időjárás miatt elmaradt sószállítmányokat mihamarabb átadja a kolozsvári ferenceseknek ". nehogy a testvérek kárára ott elvesszen."4
A középkori Magyarország 1448-ban rendtartománnyá alakult szigorú Ferenc-rendiek erdélyi építészetének legnagyobb és legszebb példánya, a Szűz Mária tiszteletére felszentelt Farkas utcai templom és kolostor. A gótika építési szokásaitól eltérően nagyon hamar, alig három évtized alatt épült fel. Az egyhajós csarnoktemplom ma is áll. A nyolcszög három oldalával záródó szentélyhez dél felől csatlakozó (csonka)torony elhelyezésében pontosan követi a Nyugat-Európában is gyakori, a középkori Magyarországon következetesen alkalmazott Ferenc-rendi építkezések sajátját, mely szerint a torony mindenkor a szentély mellett, a kolostor felőli oldalon emelkedik.5 A torony alsó szintjéből - amit eredetileg sekrestyének használtak - nyílott az a bejáró, amely a templomtól délre helyezkedő, mára csak alapfalaiban megmaradt kolostorba, illetve a részben álló kerengőbe vezetett. A kolostor egykori nagyságára utal, hogy 1534-ben tizenhét misés pap, négy növendék, és tizenhárom segítőtestvér lakta, összesen tehát harmincnégy rendi személy, közöttük Kassai Bonaventura orgonista.6 Itt kell megjegyezni, hogy Kolozsváron (1532) kívül ebben az időben az obszerváns kolostortemplomok közül mindössze Marosvásárhelyen (1525) és Medgyesen (1535) említenek orgonát.7 A királyok bőkezű támogatásai mellett más jelentős adományokról is tudunk. Közülük, Várady Ferenc erdélyi püspök 1524-ben kelt végrendeletében a kolostornak 100 forintnyi összeget hagyományozott.8 Kolozsvári György kőfaragó felesége, a harmadrendű Magdolna nővér 1531. december 31-én írásba foglalt végrendeletében összesen 135 forintot hagyott egy díszes miseruhára. Ékszereit egy kehely elkészítésére rendeli és annak megcsinálására 10 forintot adományoz és nekik adja lakóházát mindenestől. Korabeli leírások említik főoltárát, valamint a halottak oltárát is. Későbbi kutatások olyan faképmaradvány részleteket tárnak fel, melyek eredete egyértelműen a ferencesek idejére utalnak. Mindez azt jelenti, hogy a királyi kegy folytán gyorsan megépült templomnak és kolostornak, még a reformáció előtt, a belső felszerelései is elkészültek.
A ferencesek azonban nem sokáig élhettek zavartalanul Kolozsvárt. 1545-ben, a városban már annyira gyökeret vert a protestantizmus, hogy a főtéri Szent Mihály templom a lutheránusoké lett, és valószínű, hogy ekkor kényszerítették az óvári zárdában élő Domonkos-rendi barátokat és a Ferences-rend tagjait is templomaik elhagyására. Az 1551. július 31-én kelt marosvásárhelyi országgyűlés rendelete ugyan még visszafogadta őket előző helyükre, de alig öt év múlva, 1556. március 15-én mindkét kolduló rendnek ki kellett vonulnia Kolozsvárról. A ferences barátok ezzel végleg megváltak a Mátyás király adományából felépült egyházuktól. Scherer Pál feljegyzése szerint másnap elégették a szentképeket és a templom a kolostorral két és fél évtizedre pusztán maradt.9
Az elhagyott épületek újabb pártfogója Báthory István lett, aki az 1579-ben betelepített jezsuitáknak adta. A szükséges felújítások és újabb építkezések után itt nyitották meg iskolájukat, melynek Báthory István 1581. május 12-én akadémiai fokozatott adományozott.10 1603 nyarán, miután Székely Mózes csapatai bevették Kolozsvárt, a jezsuitákat kiűzték Kolozsvárról, s bár a városi tanács ellenezte az erőszakot, a zömmel protestáns lakosság a kolostor és szeminárium épületét földig rombolta, a templomot felgyújtotta. 1622 májusában "a pápistáktól bíratott puszta klastromot (.), mely most vacál és a nélkül is pusztában áll" a reformátusoknak adta, melyet Rákóczi György fejedelem segítségével újítottak fel. Napjainkban a templomot a belvárosi reformátusok használják.
Másfél évszázadon át a rend kolozsvári jelenlétéről csak szórványos adatokkal rendelkezünk. Az erdélyi ferencesek életerejét jelzi, hogy 1640. február 3-án felállították az Erdélyi Őrséget, melyet a ferencesek általános helynöke, fráter Johannes Soto 1729. június 12-én kelt decretummal Szent Istvánról elnevezett, önálló rendtartományi rangra emelte. 1686-ban Kájoni János nyomdát állított fel Csíksomlyón. Szervezték a novíciusok helyi képzését, minek következtében 1706-ban a ferences papok száma elérte a 37-et. Meglévő egyházaik (Somlyó, Mikháza, Szárhegy, Esztelnek) mellé egymás után csatlakoztak: Székelyudvarhely 1706, Vajdahunyad 1710, Dés és Nagyszeben 1716, Medgyes, Gyulafehérvár és Kolozsvár 1725, Brassó 1729, Szászváros 1730, Szászsebes 1731, Marosvásárhely 1735, Segesvár és Torockószentgyörgy 1743, Torda 1746, Fogaras 1737, Szamosújvár 1742, Szék 1743, Kőhalom 1761.
A töröknek adót fizető Kolozsvárott a protestáns vallás dominál, s bár az 1613. október 20-án fejedelemnek választott Bethlen Gábor első intézkedései között a katolikusoknak tett kedvezmények egész sora is szerepelt, Kolozsvárra csak a jezsuita rendet hívta vissza a fejedelem, a város vezetése azonban, csak a falakon kívülre eső Kolozsmonostorra engedte be őket. Némi változás e téren Várad eleste (1660) után következett be, amikor az egyre erősödő török veszély következtében az itt tanuló katolikus ifjúságot a falakkal kerített belvárosba telepítik. Gyökeres fordulat azonban csak a török veszély elmúltával, a katolikus restauráció idején jött létre. 1686-ban Scherffenberg generális osztrák csapatai bevonultak Kolozsvárra, s alig három év múlva az osztrák fennhatóság alá került városban megkezdték az egyházi tulajdonok újabb vissza-, illetve átrendezését. 1693-ban, mivel a domokosok nem tartottak igényt egykori óvári templomukra, ez a jezsuiták tulajdonába jutott. A városba visszatért ferencesek kevesebb szerencsével jártak, hiszen Farkas utcai templomuk fejedelmi adomány útján, a reformátusoké lett, nem szólva arról, hogy egykori zárdájuk ekkorra már nyomtalanul elpusztult. Számukra Kolozsváron csak a jezsuitáknak ítélt óvári együttes jöhetett szóba, s ezért egy brassói templomukat ajánlották fel cserébe. A tranzakció nehezen jött létre, a Ferences-rend tagjai csak három évtized múlva, 1724-ben költözhettek be jelenlegi tulajdonukba.11 Az épületek ekkor már igen rossz állapotban voltak, s ezért hamarosan hozzáfogtak a több száz éves falak felújításához.
Mielőtt rátérnénk a rendház és a templom "ferences korszakának" bemutatására, röviden tekintsük át az épület több száz évre visszanyúló történetét.
Az együttes a város legrégibb terének, az Óvári piacnak keleti vonalát zárja le. Az egytornyú templom baloldalához kapcsolódó kétszintes, négyszögű udvart körülzáró rendháznak olyan az alaprajza, melyek évszázadokon át a szerzetesi rendek szabályait követték. Keletkezésének ideje ismeretlen, de általános az a vélemény, hogy a XI. század derekán ezen a helyen már állnia kellett egy templomnak. A tatárok ugyan 1241-ben elpusztították, de az - 1980-as évek elején végzett kutatások igazolják - még a XIII. század második felében, V. István ifjabb király és erdélyi herceg (1257-1267) által betelepített szász "vendégek"-kel érkező Domonkos-rendiek a régi falak felhasználásával, újabb templomot és zárdaépületet emelhettek. Egyenes záródású szentélyének alapfalai és egykori kőpadozata a templom kriptájában ma is megtekinthető. A fából épült zárda épületét a XV. század első felében, gótikus stílusban, kőből újból építették. A városnak ekkor több mint 6000 lakosa volt, s Zsigmond király jóvoltából, a szabad királyi városi rangot is elnyerte (1405. július 2.). Közben épült - a régi Óvárost is magában foglaló - új (bel)város 16 (!) bástyával megerősített védőfala. A főtéren befejezéshez közeledett a Szent Mihály katedrális impozáns épülete. Mátyás király - a ferences templom közelében álló házban - ez idő tájt látta meg a napvilágot. Apja, Hunyadi János, mint az építés alatt álló óvári templom és rendház legfőbb patrónusa, 1455-ben 50 Ft értékű só-járadékot rendelt Székről az építkezéshez. Ezt az adományt Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos is megújították, ami az építkezés elhúzódását igazolja. A kolostor építését, többen is szívesen támogatták. 1491 körül Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajda özvegye oltárt emeltetett ide Szent Antal tiszteletére, a sombereki Erdélyi és a szamosfalvi Mikola család pedig kápolnát építtetett. Polgár Gábor, a Domonkos-rendi barátból lett püspök az óvári templom boltozásának munkálatait fizette. Egy 1509-ben kelt leírás megnevezi a templom építőmestereit, mondván: ". a napnál is világosabb, hogy ennek a kolostornak az épületeit sok munkával a szerzetesek építették.". 1529-ből az egyik kőfaragó szerzetesnek, Frater Urbanusnak a nevét is feljegyezték.
Bár a templomot később barokk ízlésben részben átépítették, a négyszögletű alaprajzot mutató kerengős udvart közrezáró kétemeletes zárdaépület máig őrzi eredeti gótikus szépségét. Legismertebb része az északi szárny földszintjén található ebédlőterem (refektórium), amelynek boltozatát egyetlen központi oszlop tartja. A szépen mintázott gyámkövek jó ritmusban tagolt boltozatot tartanak. A terem északi falában egy csúcsíves mérművekkel díszített felolvasó fülke látható, ahonnan az étkezések ideje alatt egy-egy szerzetes vallásos szövegeket olvasott fel. Különös figyelmet érdemel az érintetlenül megmaradt gótikus sekrestye, melynek boltzáróköveit, a Domonkos-rend motívumvilágához tartozó Mária-rózsa, illetve hatágú csillag díszíti. A mellette levő hálóboltozatos, pilléres kisebb terem a rendház egykori gazdag könyvtárának adott otthont. Ennek vezetője, éveken át Nicolaus de Mirabilius író, később magyarországi rendfőnök, Mátyás budai egyetemének újjászervezője volt. A reformáció térhódításával, az épület a protestánsok tulajdonába jutott, akik újabb bővítéseket végeztek. 1556 őszétől, kilenc hónapon át, a kolostor északi szárnyában lakott Izabella királyné, s itt őrizték a magyar koronát. A következő évi országgyűlés oktatási célokra rendelte az épületet, s az unitáriusok, valamint a reformátusok 1558-ban meg is nyitották itt iskoláikat. Korabeli feljegyzésekből tudjuk, a refektóriumból átalakított díszteremben tartották az első diákszínjátszó előadásokat, s az egyik bemutatójukat 1626-ban, a Kolozsváron átutazó Bethlen Gábor is megnézte.
1693-ban a templomot és a rendházat visszakapták a katolikusok, falai közé a jezsuiták iskolája került. Az egyébként is rossz állapotban lévő épületet az 1697-ben pusztító tűzvész tovább rongált, mivel azonban az épületre a városba visszatérő ferencesek is igényt tartottak, az évtizedekig tartó egyezkedés miatt, komolyabb felújításra egyik fél sem vállalkozott. A jezsuiták 1927-ben adták át az épületeket, amelynek 1727-ben a mennyezete is beomlott. 1728. február 25-én Antalffi István rendházfőnök a Guberniumhoz fordult, és a tervezett felújítás anyagi támogatását kérte. A munkálatok a belső terek átépítésével, a 32x112 méteres hajó és a 18x9 méteres szentély mennyezetének újraboltozásával kezdődtek. 1730-ban már elkészültek a templomhajó déli falához csatolt Szent-Kereszt és a Szent-Sebestyén kápolna felújításával. Az előbbi építését Kornis Zsigmond főkormányzó pénzelte, és tartotta fönn temetkezési helyül családja részére. Ide hozatta szentbenedeki kastélyából a ma is látható híres XVI. századi reneszánsz keresztet. Az évtized második felében Nepomuki Szent János és a Lorettói Szűz tiszteletére két új kápolna építéséhez is hozzáfogtak. Ez utóbbi a barokk átalakítások végén 1744-ben készült el,12 amikor Klubusitzky Ferenc püspök a templom felszentelését is végezte. A legfontosabb barokk bővítést azonban 1739 és 1745 között a templom elé csatolt, háromszintesen tagolt 4,5x4,5 méter alapterületű impozáns hagymakupolás torony jelentette. Építését, akárcsak a templom mennyezetének újraboltozását Hammer Konrad végezte (1748), akit eredetileg a város falainak megerősítése végett Schwabachból hívott a tanács 1719-ben. A torony alatt átvezető főkapu felett a város védőszentjének, Nagy Boldogasszonynak szobra áll. Ezt, valamint a Lorettói kápolna bejárata felett látható díszes domborművet, valamint a homlokzati fülkékben levő Szent Ferenc és Szent Antal szobrokat a barokk kor egyik legkiválóbb tehetsége, Nachtigal János faragta.13 A templomot később több ízben felújították. 1826-ban a tetőszerkezetet és a Szent-Kereszt kápolnát restaurálták, de alig egy év rá egy erős vihar ismét komoly károkat okozott, amit a nagyváradi és a székelyföldi ferences rendházak anyagi segítségével javítottak ki. 1839-ben ismét tűzvész nyomait kellett rendbe hozni, majd 1861-ben, 1912-ben és 1945-ben végeztek általános felújításokat az épületen. Az 1970-es évek végén és az 1980-as években történt renoválás kiszabadította a homlokzat két nagyméretű gótikus ablakát, s szépen megtisztították a templombelsőt, mely most újra eredeti barokk pompájában szemlélhető.14
A kolostorban őrizték az ekkor összesen 27 rendházzal rendelkező erdélyi ferencesek levéltárát és több ezer kötetes könyvtárát is. 1906-tól 1948-ig itt működött a Trefán Leonárd főatya által alapított Szent Bonaventúra nyomda. 1920-tól itt készítették a Szent Ferenc Hírnöke, hitbuzgalmi jellegű lapot (1921-től Hírnök), amely hamarosan havonta kétszer megjelenő közérdekű szépirodalmi folyóirattá alakult át. A Hírnökhöz hasonlóan nagy elterjedésnek örvendett az 1923-ban havonta itt kiadott Katolikus Világ, melyet 1926-tól a Szent Kereszt című folyóirat egészített ki. 1948-ban amikor megszüntették a szerzetesrendet, a nyomdát bezáratták, s a kolostor épületében a város zeneiskoláját helyezték el, ami napjainkban is működik.
Miklósi-Sikes Csaba
1 "Mivel Mi abban a városunkban az általatok kijelölt helyen az obszerváns ferences rend kisebb testvérei részére kolostor építését határoztuk el, azért akarjuk és ezen írásunkkal a legszigorúbban megparancsoljuk és meghagyjuk hűségeknek, hogy a fenn megírt helyen a testvéreknek engedjétek meg minden nehézség és akadályozás nélkül ennek a kolostornak a felépítését. Magatok közül pedig vállaszatok két jóakaratú és alkalmas férfit, akik ugyanazon testvéreknek az ő kérésük szerint minden szükségükben védelmükre és segítségükre legyen." Jakab Elek: Oklevéltár Kolozsvár történetének I. kötetéhez. Buda, 1870. 276. old. CLXXIII. Adattár 2. szám
2 "Mivel elhatároztuk, hogy annak a kolostornak munkálatát, melyet Kolozsvárt a ferencesek számára elkészíttetni és építtetni kezdtünk, a jövő tavasszal a te segítségeddel folytatjuk és ezért úgy gondoljuk, hogy ezt az általa ismert János testvért kell odaküldenünk, hogy a munkát tovább folytassa, ezért neked megparancsoljuk, hogy az ő utasítása szerint a megkezdett művet a legközelebbi tavaszon minél jobban és szorgalmasabban folytasd a mi költségünkre és megszakítás nélkül gondoskodjál a kőművesekről, hasonlóképpen a mi költségünkre. A mész-égetést sóval fizesd. A kőnek és mésznek az építés helyéig való szállításáért a mi pénzünkből fizess a mi számadásunkra. Egyébként ennek a János testvérnek és többi testvértársainak, akik vele ott lesznek, készíttesd el fából és deszkából a szükséges és elegendő cellát, hogy amíg ott maradnak, kényelmesen legyenek és élhessenek, dolgukat és munkájukat kényelmesebben folytathassák. És mivel ez mindenben a mi legfőbb akaratunk, ezért úgy gondoljuk, hogy a kérdésben semmi meggondolással ne tégy mást. Végül pedig ugyanaz a János testvér ebben az ügyben bármit mond, hogy tenni kell, hídgyed és mindent úgy hajts végre." Jakab: i.m. 290. old. CLXXX. - L. Adattár 3. szám
3 "Azon tiszteletünknél fogva, mellyel a legdicsőségesebb és boldogságos Szűz Mária iránt viseltettünk, a Szent Ferenc obszerváns rendje jámbor kisebb testvéreinek, akik jelenleg Kolozsvár városunkban ugyanazon dicsőséges Szűz alapjaiban megkezdett, de még be nem fejezetett kolostorában élnek ugyanazon zárda és monostor munkáinak és épületeinek folytatására tordai sókamaránkból, azokból a sókból, melyeket innen szekereken szoktak elszállítani és közönséges szekeres sónak neveznek, a kolostor épületeinek befejezéséig és bevégzéséig 300 arany forintot érő sót utalunk ki." Jakab: i.m. 305-306. old. CLXXXVIII. - L. Adattár 4. szám.
4 Jakab: i.m. 352. old. CCXIX. - L. Adattár 5. szám
5 Entz Géza: A Farkas utcai templom. Kolozsvár é. n. [1941.] Ezen kívül lásd még: Debreczeni László: A Farkas utcai református templom. Szépművészet. 1942. Kelemen Lajos: A farkas-utcai református templom. Pásztortűz. 1926. 273. old., Miklósi Sikes Csaba: A kolozsvári Farkas utcai templom képe a XVI-XIX. századi ábrázolásokban. Református Szemle. 18887/1. 18-29. old.
6 Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. Bp., 1924. 102. old.
7 Uo. 118-118(???). old.
8 Bunyitay Vince: A gyulafehérvári székesegyház későbbi részei s egy magyar humanista. Bp., 1893. 28. old.
9 Veress Endre: Izabella királyné. Bp., 1901. 454. old.
10 Veress Endre: A kolozsvári Báthory egyetem története lebontásáig, 1603-ig. Kolozsvár, 1906.
11 Benedek Fidél: A mi templomunk. Áttekintés a ferences templom életéről. Cluj, 1946. 4-5. old.
12 Mircea Toca: Clujul Baros. Cluj, 1983. 30-34. old.
13 B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben. Bukarest, 1970. 303. old.
14 Gaal György: A régi és az új Kolozsvár, 1992. 43-45. old.
