Thursday, November 4, 2010

Mindennapi élet a XVIII. századi Nánás szálláskertjein. 541—557


Ethnographia / A Magyar Néprajzi Társaság értesítője • 97. évfolyam, Budapest, 1986
   Tanulmányok • Kereskényi Miklés: Nagykállói ólaskertek és szállások a XVII—XVIII. században. 45—74 (55. oldal)   




elpusztulása miatt panaszkodott 1830-ban. Nemes Volosinovszky Katalin bérbe adta a házát 1833-ban „Kain Bernát Izraelitának". A ház két szobás volt. A bérlet a „Kis Kert" használatára is kiterjedt. Nemes Szabó István belső telkét az 1840-es évek elején felmérték. Ez alapján képet kaphatunk a kiskert nagyságáról, mert azt 38 négyszögöl nagyságúnak találták.38 
A háztelken az épületek nagyobb része sorban épült. Az udvaron kapott helyet a „külső kamra" és a „szin".39 Amennyiben a gazdának nem volt ólaskertje, abban szekér is állhatott.40 
A belső házhely elengedhetetlen tartozéka a „hidlásos deszkaól", ami kizárólag a disznótartás céljait szolgálta. Az ólak a XVIII. század végéig bizonyosan nem a házak vonalában, hanem azzal szemben, az utca mellett helyezkedtek el. Ennek oka, hogy a trágyát az utcára (is) hordták, de praktikus okok is indokolták, mert a csürhóből hazahajtott disznónak nem kellett végighaladnia az udvaron. Egy 1788-ból származó vármegyei rendelet a város vezetőit arra utasította, hogy „Szorgalmatos vigyázassál legyenek, hogy senki az uttza mellé Sertés Ólat ne tsináljon, az hol pedig megvagynak elhányassanak és az udvarokba bellyebb rakassák".41 A disznóhízlalással függ össze, hogy az udvarra került a kukoricás góré is.42 
Az udvaron a „sütő kemence," mellett a kenyérgabona tárolására szolgáló épületek fontosak. Néhány esetben tudunk köpincék építéséről,43 de a gabona tárolására a verem szolgált. A rendelkezésre álló adatokból az látszik valószínűnek, hogy a „sír verem" terjedt el a leginkább.44 
A vermek elhelyezésének alapvető szempontja a jó rálátás lehetett. 1804-ben egy kisgyermek beleesett Nemes Kotsis András vermébe. A baleset kivizsgálására kiküldött hivatalnok a körülményekről jelentésben számolt be a másodalispánnak: „azon verem mely már élettel megtöltve bó tsinálva vagyon N. Kálióban bó vett szokás szerint, az ut félen vagyon és Ns. Kotsis András vallás tétele szerint, midőn [a] nevezett Gyermek belé esett, azon a vermen tsak egy kórótska is fedetlenül nem volt".45 A vermet az Alföldön elterjedt szokás szerint az utcára, feltehetően az ablak közelébe, de feltétlenül annak látószögébe mélyítették.46 A vermet nem a talajszint fölé emelkedő födémmel fedték, hanem áthidalták farudakkal, arra kukorica vagy kender kórót tettek, és földdel takarták be. 
A magisztrátus rendeletei igyekeztek megakadályozni a kor nagy csapásának, a tűznek a pusztítását. Elsősorban tűzvédelmi okok miatt tiltotta a város vezetősége a szálastakarmány tárolását a lakóudvaron. Rendeletét 1805-ben bocsátotta ki: „itt Kallóban nem tsak némely Contribuensek, de azok is kiknek jó példát kellene mutatni, az udvaraikon könnyen szerentsétlenséget okozható gazokat és egyéb takarmányokat tartanak, ezennel minden efféle Lakosok meg intessenek, hathatóan serkentessenek arra, hogy udvaraikon levő akármi névvel nevezendő gazokat kertjeikben harmadnap alatt kitakarítsák, vagy ha kérteik nem volna közölük egy némelyeknek, a végre alkalmatos helyet szerezzenek".47 

A kertek földrajzi helyzete 
Nagykálló történetének kétségtelenül egyik legbecsesebb forrása a vár 1664-ben készült inventáriuma.48 Annak befejező részében a „Puszta Telkek a vagy Szállások" néven emlegetett gazdasági egységeket egyértelműen két részre osztották: „Az belső . . . Puszta Telkek"-re, amihez „elégséges rét és 

38 SZSZmL, V. A. 2. (6), 1815-1845. Nro. 81-89. 1830. V. A. 2. (12), 1617-1849. Nro. 344. 1833., V. A. 2. (2), 1841-1850. 
39 SZSZmL, V. A. 2. (2), 1827. 
40 SZSZmL, V. A. 2 (2), 1832. 
"SZSZmL, V. A. 2. (13), Protocollum 1787-1807. 1788. 
42 SZSZmL, V. A. 2. (8), Nro. 322. 1795. 
43 SZSZmL, V. A. 2. (11), 1765. «SZSZmL, V. A. 2. (2), 1831-1840. 
«SZSZmL, V. A. 2. (13), Protocollum 1787-1807. 1804. "BABTUCZ Lajos 1910. 32-55. 
47 SZSZmL, V. A. 2. (13), Protocollum 1787-1807. 1805. 
48 SZSZmL, V. A. 2. (11), 1664. 


szántó actusban vagyon", valamint „külső Szállás"-ra „ki az másikkal egy tractusban vagyon".49 
1676-ban Kollát Kis Anna végrendeletében „közönségesen" gyermekeire hagyta házát, „hozzá való" szállását és kertjét.50 Az inventáriumban szereplő belső telkeket azonosíthatjuk a végrendeletben szereplő kertekkel és a Lónyai András korábban már ismertetett levelében szereplő majorságokkal. 
A XVII. századra vonatkozóan a fentieknél több híradás a kertekről nem áll a rendelkezésünkre, de a XVIII. század elején a „Nemes Tanács" annyira sok kertet adományozott a lakosoknak, hogy az valószínűsíti korábbi létezésüket is. 
A város sokat szenvedett a Rákóczi szabadságharc idején. A háború, a pestis egyaránt pusztították a lakosságot. A vár felrobbantása, az 1711 után bekövetkezett változás a jogviszonyokban, egyrészt feleslegessé tette a nagyszámú katonaróteget, másrészt a lakosokból sokakat elvándorlásra késztetett. így juthatott kerthez 1717-ben Barna János-nó a ,,a temető mellett dólrül", Kormos Beretzki András a ,,Biri kapun kivül a Város árka mellett . . . minthogy azon kertecskék minden munka s épület nélkül állottak", Pálóczi András a ,,Töltés Ladányra és Pallós Ladányra menő szekérutak között", Hamza Lakatos János a „Város árka mellett elmenő közönséges szekérút mellett", Nagy ístván, aki Dorna Ferenc kertjét kapta meg, mert az elszökött; 1719-ben Szebeni András, Botló András, Balogh János, Fintor János, Kassai Kováts János a „Debrecen felé menő út környékén", Sziráki Ádám „az Pallós Ladányra menő alsó útra jövő kertek végiben", Nyerges András a „Harangi Kosláton" [Hostáton(?)], Áts Ferenc „Kis Kalló felé ... az ut mellett Hegedűs János Felesége fele, melyen háza is vagyon", Horváth Mihály, aki Lőrintzi János kertjét kapta, mert az „maga ellábalván" — elköltözött.51 
1722-ben a tanács a nagymértékű elvándorlás miatt rendeletet adott ki: „melly puszta telkek és kertek sok esztendőkig cultura nélkül állanak . . . Nemes Tanács hírivei Kállai Lakos Gazda Contribuens embernek szabad legyen felfogni ós úgy bírni mint saját jószágát".52 Ez alapján talán arra következtethetünk, hogy korábban elsősorban a nemes-taxás rendűek, többnyire a végvári vitézek leszármazottai birtokoltak kerteket. Az állami adóteher az elvándorlás miatt egyre kevesebb ember között oszlott meg, ezért az adóteher vállalása fejében nemteleneket is földhöz juttattak. 
Felmerül a kérdés, hogy hol helyezkedtek el ezek a kertek ? A „Biri Kapu" a várost a XVII. században körülölelő palánk déli részén nyílott. A palánkhoz árok is kapcsolódott. A dél felől jövő utak, így a debreceni is a kapuhoz vezettek. A kertek egy része közvetlenül a lakóházak szomszédságában, a várostól délre terült el. 
A „Temető" már a század elején is nyugatról határolhatta a várost. A „Ladányra menő utak" is erre vezettek. A kertek létezését bizonyítja a református anyakönyv 1787-ben kelt bejegyzése is egy új temető nyitásáról, „melly vagyon a Kerteken felül Napnyu-got felé innét a Tekenős hegyen".83 
A „Tokaji út környéke" ós a „Harangod felé" eső rész a város északnyugati, északi előterét jelentette. Ez utóbbi területen a kertövezetbe beékelve helyezkedett el a Hóstát rósz is. 
A „Kiskálló" felé vezető út a város északkeleti peremén húzódó kertek helyét jelölte ki. 
Az elmondottakat summázza az a vallomás, amelyet az 1760-as évek derekán tettek a város lakosai: „Kálióban benn a Városban a Házaknak házi kertjei nincsenek, hanem kivül, a Város kerületén vadnak kertjeik, melyekben a szegónség élelme ruházatja megkeresésére, szerzésére Dohányt csinál"54
49 SZSZmL, V. A. 2. (11), 1664. 
50 SZSZmL, V. A. 2. (12), Protocollum 1617-1848. 1676. 
51 SZSZmL, V. A. 2. (12), Protocollum 1-231. 1717., 1718., 1719. 
52 SZSZmL, V. A. 2. (12), Protocollum 1-231. 1722. 13 Nagykállói Ref. Egyház Anyakönyve, 1787. "SZSZmL, V. A. 2. (8), Nro. 82-87. 1749-1773. 







Ethnographia / A Magyar Néprajzi Társaság értesítője • 95. évfolyam, Budapest, 1984
   Tanulmányok • Bencsik János: Mindennapi élet a XVIII. századi Nánás szálláskertjein. 541—557 (547. oldal)   






nek. Ehhez igazították a büntetés végrehajtását is. ,, . . . büntetése, mennyen az Kálódéban, ájjon ott ma, mig a templombul ki jönnek és csapattassék meg" (1 722). Egyik alkalommal így beestelenítette társát Füle Péter: ,, . . . az sem volna nagyobb dolog, mint mikor a pruszlikért ki publikáltak a templomban" (1767). A templomba kellett felvinni a talált tárgyakat is, s ott közszemlére tették ki (1767). Az istentisztelet után zajlottak a városi tanács hivatalos természetű hirdetései is.24 
Nem véletlenül, hanem társadalmi tartalma következtében kerülhetett az elöljárók esküszövegóbe az alábbi részlet: ,, . . . A város csapszékére menni, ott innya, akár benn a csapszéken, akár a csapszók mellett lévő malomkőre ülve, akár a mészárszék körül, akár benn (amint eddig szokás volt) a malomban, vagy piaczon egy szóval akárminemü közönséges helyeken vagy pedig ugyan csapszéken (...) szolgák keresése, fogadása szine alatt fog innya (...) büntetődgyék meg !" (1744). Induljunk ki tehát ez évszázadban is jelentős „közönséges helyek" számbavételéből. 
Kocsmák 
1744-ben „Nénásnak vagyon három bor korcsmája, hét pálinka korcsmája . . . " (1744). 1769-ben „Nagy István helyi lakossal kötött árenda (szövege) említi a Belső, Külső Ser Bor Pálinka Korcsmák"-at, melyeknek évi árendája 2700 Ft. A korcsmákon, csapszékeken mórt bor minőségére, a bor ós más italok árára a borbírák ügyeltek, akik évente számadással tartoztak a tanácsnak (1768). Időről időre bérbeadták a város csapszékeit, korcsmáit, s a mindenkori árendásoknak a városi tanács előírásait kellett betartaniuk. Az árendális szerződések részletesen szabályozták a tanács, az elöljáróság, továbbá a bérlő és a lakosság viszonyát is (1768). Az elöljáróság által kijelölt személyeknek, továbbá a tanács tagjainak, meghatározott gazdasági alkalmakkor a korcsmák és a esapszékek bérlői ingyen bort (italt) tartoztak kimérni. Az így díjazás nélkül kimért italról félévente, évente elszámolást nyújtottak be a tanácshoz, igazolva ezzel azt, hogy teljesítették kötelességüket.25 
Ezek a csapszékek, korcsmák nemcsak az italozás, hanem a találkozások, megállapodások (1765), napszámosok fogadásának színterei is voltak. Zajos, lármás ugyanakkor vidám helyek lehettek. Erre utalnak a különböző forrásaink: ,, . . . A Ferencziné csárdáján meg borosodván (...) magukat hegedültetni, dudáltatni, táncolni és huncfut compania-kat kötőfősége szerint élni bátorkodtak, de egyszer s mind koslató kutyáktól példát vévén és azok módjára cselekedvén ..." (1767). Máskor „ott dudások lévén táncoltak (...) két legény rettenetesül kezdte verni a gerendát (...) mint az ellenség úgy verték egymás bottyát öszve" (1768). A kvartélyos katonák gyakran mulatoztak e korcsmákon, csapszékeken, s e mulatozásaik nemegyszer verekedésekbe fulladtak. Sokat mondó az alábbi részletünk is: „ ... a mely disznó sodort ós nyujját az Innepek előtt Debreczeni József korcs-márosnál árult, hol vette . . . ?", — kérdezték az egyik gyanúsított parasztot (1751). 
Mészárszék 
A város mészárszékét korszakunk delelőjén (1759) a város által fizetett székgazda forgalmazta. Évi fizetsége pedig „kész pénz 15 váltó Ft, búza köböl 6, csizma pár 2, marhavágás 2, 200 font hús". Emellett meghatározott arányú „apadás", továbbá a levágott állatok fehérmája, farka, szíve, veséje is őt illette. „Ha megmarad (is) a gazda másnak adgya (pénzen)." E konvencióra aztán hittel (esküvel) kellett kötelezniük magukat (1766). így aztán bárminő észrevétel esetén „feladott hitinek szoros kötelességét" kérték számon a székgazdán. A kereskedést számukra tiltották. „Timári Péter (...) a N(emes) Város számára meg vett ökröket, teheneket, Bárányokat rósz szerint magának (felcserélni), rósz szerint pedig a javait a marháknak más keze alá adni (...) a lett nyereséget (...) felosztani (bátorkodott)" (1768). Akár a város konvenciós székgazdája, akár az „árendás uraimók ós mészáros legényeik" látták el a mészárszékbeli munkákat, „N(emes) Magisztrátus juris dictioja" (törvényhatósága) alatt ténykedtek (1749). Ezért a székgazdának kötelessége volt 
24 BENCSIK János 1975. 266. 
25 Példák arra, hogy a város részére dolgozók mikor kaptak így italt: „Simára menvén a kotsisok nyomtatni (a városnak); Fő Eskütt Ur atta a Kos pásztornak; A Város Kása malmához földet hoztak a Hortobágy mellől; a Kapitány istállóját csinálták; a Város katonáinak és szolgálóinak (mert) káposztát gyalultak" (1746 
a számadás. ! 744-ben Mirko János benyújtotta esztendei számadását, melyben az állott, hogy (általa) „3121 vonás forintokon vett és levágott 182 darabbul álló marhákbul 479 mása 52 font Húsaival, Bőreivel, 33 mása 13 font fadgyáról, Kosokról, Juhokról, Bárányokról ós Sertésekről (adott) számot". E számadásból következik, hogy tételesen csak a szarvasmarhát tartották számon, más részt pedig a levágott állatok között a szarvasmarha a legjelentősebb.26 Az árendás 1756-ban egy esztendei bérlet fejében 100 Rft-ot, 
14 mázsa húst és 6 mázsa faggyút fizetett a városnak. Ugyanekkor a mészárszék berendezését is leltár alapján adták használatba, éspedig találtak a mészárszéken: „mása 1, fogó 1, bárd 2, húsmérő serpenyőkar 2, 6 fontos vas, 5 fontos vas, 2 fontos réz, 1 fontos vas 1, egy fontos réz 1,1/4 fontos réz 6, bőrnyúzó horog 1, marhafogó kötél 1, lakat a komorén l, ajtókulcs 1, fadgyus hordó 1, désa 2 db." Kiderül forrásainkból, hogy a székgazdaságot viselt konvenciós alkalmazott más munkával is foglalkozott a városon. ,, . . . mészárosságon kívül is Sz Mihály nap után fogjuk tartani, már pedig tudjuk, hogy mindenkinek dolgozott nyárban, vagy is nyomtatáskor a szürüjükön, télben pedig az marhájok körül" (1 760). Egyik konvenciós székgazdának, Kassai Ábrahámnak „Gúnyát, Gubát, nadrágot, csizmát, három köböl rozsot és egy rúgott bornyut" ígért a tanács (1766). Adataink összevetéséből következtethető, hogy a konvenció mértéke alku tárgya volt. A megállapodást pedig az áldomásivás követte. 
A mészárosok felügyelete, mint írtuk, a tanácsra tartozott. Érthetően, hiszen a mészárosok összejátszhattak a pásztorokkal, s így csorbíthatták a magángazdák érdekeit; sőt segédkeztek a tolvajlásban. Kuk Mihály mészárosról tudjuk, hogy „Köteles nevü gulyáshoz vitt magával egy tonna pájinkát és egy kulacs bort, azt ott megitták, az után látta (a tanú), hogy a tehenet ki szakasztották a gulya közül (...) mikor nyúzták nem engedte ezen Fátensnek, hogy a feje szokás szerént ki vágassék, hanem mint valami Döglött Bőrt a szerént hagyatta ..." (1747). 
Szárazmalmok 
Nánás határában nem lévén erősebb sodrású folyóvíz, az egy Hortobágy kivételével, csupán szárazmalmokban őröltek a lakosok. Ezeknek kerengősét (1730), garatját (1 741) említik forrásaink. Mind városi (közösségi), mind magánosok tulajdonában léteztek szárazmalmok. A város 1744-ben négy szárazmalmot, „mellyeknek kettei kása daráló malom" volt, tartott működésben. A paraszti gazdaságokról készült 1770-es ,,conscriptio"-ban 
15 szárazmalom szerepel. Mellettük idegenek is vásárolhattak malmot a városon. „Mostan Mád várossában lakó Szabó Jánosnak lóvén helységünkbe edgy száraz malma, melyet eladván — Keresztes városában lakó — N Jakab Mihály úrnak (...) 100 magyar ft-on ..." (1 703). E malmokban a molnárok mellett (akik szakembereknek számítottak) őrlős emberek dolgoztak (1751), akik a közösség, a város vagy magán malom tulajdonosok bérmunkásai voltak. A vámot fukával mérték ki, egy köböl búzából 1 fuka vámot vettek (1 751). Csohán Istvánná ellen azért merült fel panasz, mert „a szin búzát meg őrli, az allyából adgya ki az vámot". (Pedig az a szokás, hogy „abból adgya ki a vámot, amely búzát őröl, nem másból"). A vádlott így védekezett: „ .. . abból a búzából nem adgya ki a vámot, amellyet vészen pénzen (...), mint hogy a gyermekei Pénzen vett búzából kalácsul sokat meg esznek, az uram tu 1 kérek búzát az helyett vámba (...) a mellyet fejér kenyérnek, s kalácsnak vészen, abból ki nem adgya a vámot" (1751). Az őrletés sorrendjére, a szerre ügyeltek, aki előbb jött, előbb őrölhetett. Ha valaki nem tartotta magát a szerhez, bizony verekedéssé fajulhatott a vita. „Kovács István és Bögre János a szeren összezajdultak, mind a ketten a lovakat a malomba be vitték" (1741). „Kovács Istvánná szípen szóllott, mondván enyim a szer, enyim a lu az malomban (mire) Rácz (...) esteránggal kicsapott a malom-bul" (1730). A szertfogó, a várakozó, továbbá az őrlető emberek csoportokba verődtek, s vitatták a városban történteket. Alkalmas helyek voltak a malomsátrak arra, hogy behúzódhassanak alája, mert eső, szél, havazás ellen védelmet nyújtott. Többször hivatkoznak a tanúk arra, hogy ilyen vagy olyan véleményt hallottak a malomban. „A Portörő nevü város malmában (történt), hogy (az egyik nánási atyafinak az volt a véleménye) . . . annak sincs eszek, aki azt a gátat csináltatta", vagy máskor ,, . . . nem innyák a bort, hanem cziberéül eszik", „szélkébe töltik, úgy hörbölik", — állítják a város vezetőiről (1749). 
26 A Mirkó-féle adatokat véve alapul, kiszámíthatjuk, hogy az általa levágott 182 db szarvasmarha összsúlya, középszerű hízottságot véve alapul (amikor a vágósúly az élősúlynak 55 —60%-a), 47 846 és 52 196 kg között ingadozott. Az egy vágómarhára esett átlag élősúly pedig 262 — 286 kg között lehetett. 

Wednesday, November 3, 2010

A négyesi Szepessy család uradalmi birtokai

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 44. (2005)
   Rémiás Tibor: A négyesi Szepessy család uradalmi birtokai (A miskolci javak leírásával) Az 1836. évi összeírás tükrében (279. oldal)   


DER HERRSCHAFTLICHE BESITZ (MIT DER BESCHREIBUNG DES 
MISKOLCER BESITZES) DER FAMILIE SZEPESSY AUS NÉGYES, 
DER IN DER AUFNAHME VON 1836 WIDERSPIEGELT WIRD 

Wir bezahlen eine alte Schuld ab, wenn wir von dem herrschaftlichen Besitz einer der reichsten Familien des Komitats Borsod und der Stadt Miskolc, die Familie Szepessy aus Négyes, berichten. Ein bis jetzt wenig erforschter und veröffentlichter Teil der auch in der nordöstlichen Region Ungarns laufenden herrschaftshistorischen Forschungen ist die Struktur der Bewirtschaftung des herrschaftliches Besitz der Familie Szepessy aus Négyes. Mitte des 17. Jahrhunderts erwarb die Familie etwa 10% des Diósgyőrer Burgbesitzes. Sie zog nach Miskolc, wo sie eine Meierei gründete. Auf Grund der Archivquellen waren die Szepessys gute Landwirte, allgemein tolerant und sie waren auch gebildete Leute. Ihr im Laufe des 18. Jahrhunderts gebildetes Besitzsystem erstreckte sich auf 7 Komitate (Abaúj, Borsod, Békés, Gömör, Heves und Külső Szolnok, Pest, Pilis und Solt, Zemplén) und es wurde hauptsächlich von dem im Komitat Borsod liegenden Berente aus geleitet. Von dieser Zeit an wurde Berente der führende Sitz der Herrschaftsgüter der Familie Szepessy aus Négyes. 1760 waren die Szepessys die zweitreichste Familie in Miskolc, und noch 150 Jahre später, im Jahre 1909, nahm sie noch einen hervorragenden Platz auf der Namensliste der Virilisten ein, obwohl ab Ende des 19. Jahrhunderts der Einfluss und die Wichtigkeit der Familie allmählich abnahm. Sie haben im öffentlichen Leben des Komitats Borsod, in der Förderung der reformierten Kirche und auch militärisch schöne Erfolge erreicht. 
Diese Studie nimmt die auf 7 Komitate erstreckenden Güter der Familie Szepessy aus Négyes auf. Wir nehmen die 1836 gefertigte herrschaftliche Konskription zur Hilfe, die Mitte des 19. Jahrhunderts über die Güter und das Vermögen des László (Ladislau) und Zsigmond (Siegmund), die den Familienhauptzweig vertreten, berichtet. 
Das Vermögen ging von den beiden Geschwisterteilen auf die Kinder von László über, da Zsigmond keine Nachkömmlinge hatte. Dem glaubwürdigen Fiskal István Kassay, dem Tafelrichter des Komitats Borsod, wurde der Auftrag erteilt, den Besitz aufzunehmen und das Nettoeinkommen zu berechnen. Kassay besuchte die Herrschaftssiedlungen gewissenhaft und persönlich, konskribierte das Zubehör des Besitzes an Ort und Stelle und brachte es „allen, die es angeht", natürlich hauptsächlich den Auftrag gebenden Erben, bzw., wie er sie betitelte, „ dem geehrten adeligen Blut" in einem 197 Seiten dicken Band (+ Anlagen) zur Kenntnis. 
Das oben Genannte bestätigt uns, dass wir das umfassendste und vollständigste Bild über die Güter von Szepessy aus Négyes aus dem Jahr 1836 haben. 
Das Herrschaftsgut betreffend gab es negative Punkte: 
- Die Wälder im ganzen Gut standen zu der Zeit schon seit langem unter gerichtlicher Sperre. 
- Der königliche, kleine Gewinn brachte manchmal mehr, manchmal weniger ein. 
- Der „Ebenmäßigkeitsprozess", den ganzen Besitz betrachtend, fand schon unter der Klägerschaft der Grafen András statt und wartete auf die obere Prüfung. 
Wie man im oben Genannten sehen kann, hat auch das „geehrte Blut" zweierlei Vermögen: a) aus dem gemeinsamen Vermögen, b) aus dem privaten Besitz. 
Unter den Herrschaftsgütern von Szepessy aus Négyes veröffentlichen wir die Aufnahme der Güter von Zsigmond und László in Miskolc im Jahre 1836 in deren vollem Umfang. 
Die Kaserne in der Petőfi Straße in Miskolc, die ursprünglich der Hof der Familie war, war rund 1702 schon im Besitz der Familie Szepessy aus Négyes sowie das in der Deskription des Besitzes von Zsigmund erwähnte „Erbhaus", das von seinen Cousinen geerbt wurde. Die Kaserne von Szepessy wurde zusammen mit dem in der Nachbarschaft stehenden Hof von László (hier wird er als "Wohnhaus" benutzt) 1955 abgerissen. An dem Ort entstand die Miskolcer Rettungsstation und die Malomszög Straße. 
Tibor Rémiás 

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 8. (1969) DÉTSCHY Mihály: Egy ismeretlen magyar vár – Szádvár (173. oldal)




EGY ISMERETLEN MAGYAR VÁR — SZÁDVÁR 

173 

nos intertanebimus, cum uno Capitaneo, Concionatore, artellerico, duobus pixidiarys, et uno fabro lignario, qui omnes nobis fide adstricti sint... Claves verő portae Arcis, postquam ea clauditur praesenti quidem Dersfio semper assig-nentur, eo verő absente, Capitaineus Garmanicus in manibus resereut, et in claudendae aperiendaeque portae curam habeat, et idem de dando quoque Simbolo militari obsereutur... Arcemque ipsam ab amni vei incendy vei proditionis periculis ... Saluam, bene aedificatam ac munitam, canales, cister-nam, machinam tractoriam aliaque sarta tecta conseruare, omnamque ruinam antevertere debeat... Signanter verő illám muri partém, in longitudine undecim orgiarum, quae tempore expugnationis concussa fűit, et ab co tempore ruinosa mansit, reparabit, sed tamen nostris sumptibus per nos posthac illi refundendis, quam tamen dicti Muri reparationem cum praescitu et voluntate Generális nostri Capitanei instituet'. (EL. u. ott, No. 2, 3.). 
[41] Az 1597. évi Introductoria u. ott, No. 4. 
[42] A Transactio és a Statutoria u. ott, No. 5. és 6. 
[43] Basta György levelei és iratai, ed. Veress E. Mon. Hung. Hist, I. 34. I. k.: 16Ö0 okt. 16. 435. o.; nov. 17. 450. o.; 1602 máj. 25. 714. o.; Basta újabb feltételei 1602 jún. 5. 720. o,; 1603. ápr. 10. MHH 1/37. II. k. 205. o. 
[4>1] Transactio a zálogösszeg visszatérítéséről, 1603 júl. 26. (EL u. ott, No. 7.). Csáky feljegyzése erről 1603. máj. 1-én, Bártfai Szabó L.: Okit. a Csáky cs. tört. (Bp. 1919) II. k. 608. o. Rudolf, Prága, 1604 febr. 27. Inscriptionalisia Sáros és Szádvár zálogbaadásáról 12 évre 192494 Ft-ért, EL, u. ott, No. 9. A korábbiaktól eltérő főbb pontok: „in supra dicta verő Arcé Zaduar triginta duos pedites germanos tenebit... circa Religionem quicquam innovare et praeter Catholicam Religi-onem nullás alias Sectas et Haereticos Concionatores introducere aut páti debeant." 
[45] Pethe László, Szádvár, 1603 aug. 7. hitlevele: „En Pethe Lazlo de Hethes, Romay Chiazar vrunk eo feghe Cassay Magiair Lowassanak Capitannia. Vallom ss Adom mindeneknek az kiknek illik tudására, hogi alkuttam megh az Naghos Chiaky Istwan vrammal Zádwararul, hogi Eztendeigh az varath minden hoza tartozó Jozaghiwal, pertinentiaiwal es Jeówedelmekkel Zálogba bizonios Summa pénzben, meli az Eghry Captalan lewelemben megh vagion specificalua, engette birnom, Eztendeó el telwen, az en pénzem az Naghos Chiaky Istwan vramtul awagi giermekiteól, az fassioban való Conditiok zerinth megh lewen, tartozza)m mingiarast az lewelnek Ereyewel Zadwarath hozza tartozó Jozaghywal egietem-ben kezeben Freztenny.. .Ha penigh teörtenet zerinth Eztendeö az napra valamy okbul Chiaky Vram le nem tehetne, tehát annakutannais, valamikor Chiaky vram, vagi maradekj le tezik, tartozzam En, es az en giermekim az pénzt fel venny, es az varath minden Jozaghiwal Egietemben megh adnj ... Dátum in Zadvara, die 7 Augusti. Anno Domini 1603 Idem Ladislaus Pethe de Hethes mpp'' (OL Csáky cs. lvt. kassai lvt. (továbbiakban CSLk) fasc. 480. fol. 51—2.). A záloglevél és a kötelezvény 30000 Ft és 11 tallérról u. ott, fol. 53—60. Csáky 1604 szept. 4-én tárgyal Pethével a vár visszaváltásáról és a kölcsön egy részének visszafizetéséről (Bártfai Szabó i. m. II. k. 608. o.) Hetesi Pethe László, Pethe Márton váradi püspök öccse, Habsburg párti, katolikus, nemes, 1604-ben részt vesz az Olaszliszkai templom visszafoglalásában a reformátusoktól, „consiliariusa is vala az imperatornak és a magyar hadnak campestris generálisa", 1605-ben Belgioiosoval harcol Váradnál, és együtt vonulnak vissza menekülve. 1617: a Bethlen Gáborral folytatandó tárgyalásra biztosként küldik ki, de meghal (Sepsi Laczkó Máté: Sárospataki Magyar Krónika, Erdélyi Tört. Adatok III. k. 50, 53, 170. o). 
[46] „31. octobris Kassát megadják Bocskai Istvánnak Lippai Balázs és Német Balázs által.. .Ugyan ezen héten Szendrőt is megadják Német Balázsnak, a némötöket kiküldvén belőle. Szádvárából is ugyanakkor kimennek a németek és pusztán hagyják féltökben a várat," (u. ott, 54. o.). Basta 1604 nov. 13-án jelenti Mátyás főheg-nek: „Ho anche ricevuto una lettera da Lippai Balázs... mi notifica la perdita di Tokai, insieme con quella di Cassovia, Sendreő e Putnok insieme con Sahtuar" (Basta levelei. II. k. 521. o.). A vár feladásáról Istvánfi: „Saduaram 
Hubbes Éva: Benkő Ferenc egyetemjárása (Rudabánya, 2004)
4903.   Benkő Ferenc (1745- 1816) • Az Albumról (30. oldal)
... Calendáriumra ( öt nagyszombati és egy kassai kiadás). Az azokban található bejegyzéseket ...
4904.   Album Dupplicis ad Exteros Peregrinationis (87. oldal)
... jus Possessori lubens apposuit Michael Kassai mpi Med. stud. Viennae Austriae ...
4905.   Album Dupplicis ad Exteros Peregrinationis • Benkő Ferenc albumának beírói időrend és hely szerint (93. oldal)
... 04. Cornides Dániel júl. 05. Kassai Mihály Katona Imre Knaus, Friedrich ...
4906.   Album Dupplicis ad Exteros Peregrinationis • Névmutató (106. oldal)
... fenti Jeszenák J. testvére. 179. Kassai Mihály ( Michael Kassai) - orvos. 1781- ...



165. Ilsemann, Johann Christoph (Joh. Chr. Ilsemann) ( 1727— 1822) - patikus és bányabiztos volt Clausthalban. 
75. ifj. Intze Mihály, nagybaconi (Michael Intze) (1762-1836) - orvos, tanár. Tanult Kolozsváron, Pesten és Göttingában (1787). A kolozsvári líceum tanára, gyulafehérvári tisztiorvos, a jénai mi-neralógiai társaság tagja. (Vagy a fentinek az apja: id. Intze Mihály, nagybaconi, [1723-1796?] — ref. lelkész. Tanult Kolozsváron, Leidenben [1745] és Odera-Frankfurtban [1749]. 1751-től kolozsvári lelkipásztor, 1776-tól kolozs-kalotai esperes volt.) 
147. Jacob, J. F. (J. F. Jacob) - a Francke-féle árvaház felügyelője volt Halléban. 
63. Jánosi Péter (Petrus Jánosi) - ref. lelkész. Tanult Kolozsváron, Odera-Frankfurtban (1775) és Bernben (1776-1778). 1789-től lelkipásztor Széken. 
52. Jenéi György (Georgius Jenéi) - teológiát tanult Bernben (1777). 
138. Jeszenák János (B. Jo. Jeszenák) - jogot tanult Lipcsében, majd Benkő Ferenccel egyidőben Göttingában (1781-1782). Az alábbi Jeszenák Pál testvére. 
140. Jeszenák Pál (B. Paul de Jeszenák) - jogot tanult Lipcsében, majd Benkő Ferenccel egyidőben Göttingában (1781-1782). A fenti Jeszenák J. testvére. 
179. Kassai Mihály (Michael Kassai) - orvos. 1781-1783 között Bécsben tanult. 1786-tól gr. Bethlen Gergely udvari orvosa, majd 1794-1796 között bányaorvos Nagybányán, 1800-ban Kővárvidék tisztiorvosa. 
126. Katona Imre (Emericus Katona) (71751-1792) - ref. lelkész. Tanult Kolozsváron, az Odera-Frankfurtban (1775) és Leidenben (1776). Zilahon rektor, 1783-tól lelkipásztor. 
71. Katona Mihály (Michael Katona) (1764-1822) - ref. lelkész. Tanult Debrecenben és Benkő Ferenccel egyidőben Zürich-

Monday, November 1, 2010

Győr küzdelme a szabad királyi városi rangért

 Ferenc szerk.: Győri Szemle. Emlékkönyv Győr szabad és királyi rangra emelésének kétszázadik évfordulója alkalmával. 1943.
   TANULMÁNYOK • Dr. Csizmadia Andor: Győr küzdelme a szabad királyi városi rangért (7. oldal)   












V. István látva, hogy „a várak épségben tartása által az ország biztonsága és az alattvalók sokoldalú jóléte lesz előmozdítva", a győri királyi várba telepíti a győri vendégnépeket (hospes), kiveszi őket az ispán ítélete alól, felruházza a fehérvári királyi polgárok által élvezett jogokkal s ezzel megadja részükre azt a legmagasabbrendű városjogi keretet, melyet az Árpád-korban királyi város csak élvezhetett.1) A győri polgárok az adómentességi kedvezmények mellett szabad vásártartási jogot kapnak s elnyerik az árumegállítás jogát (jus stapulae) minden Magyarországból Ausztriába és innét Délmagyarországba törekvő kereskedő ellenében, aki áruját köteles a városban lerakni és itt vásárt tartani. 
Az oklevél a királyi város polgárain kívül megemlékezik a győri püspöknek és káptalannak „ugyanazon községbeli" népeiről is, akik az említett vendégekkel közösen2) laknak, s ezeket is hasonló kiváltságban részesíti a királyi népekkel, csupán azt a kikötést teszi, hogy a püspöki és káptalani népek bírája az ő alattvaló népe utáni földbért, vagy cenzust pünkösd nyolcadán a püspöknek, vagy a káptalannak szolgáltassa be. 
Amint az oklevélből is kitűnik, a középkori Győr nem volt közigazgatásilag egységes város, mert népei közül egyik a királyt, másik a káptalant, ismét másik a püspököt ismerte közvetlen urának. Ez az elkülönülés a mai Győr helyén területileg is megjelentkezett, mert a vár (castrum), vagyis a mai Káptalandomb és a XVI. században is Királyföldnek nevezett Kálváriautcai rész egész a mai Kálvária környékén húzódó Szent Adalbert földjéig a királyt vallotta földesurának, míg a vár közvetlen aljában, a mai Belváros területén laktak a káptalan népei. A püspök joghatósága ekkor még csak a fellegvárra, vagyis a mai püspökvár területére szorítkozott, s mikor Róbert Károly 

1 ) Lásd erről részletesen Csizmadia Andor: Győr városjoga az Árpádok alatt. Győr, 1940. 13. I. Klny. a Győri Szemléből. 
2 ) Endlicher és Fejér szerint: in eadem villa comimunita, Bél szerint communiter. Lásd az okleveleket Fejér: Codex diplomaticus. V. 1. 147. p., Endlicher: Monumenta Arpadiana p. 526—529. Bél Mátyás kéziratát az esztergomi érseki könyvtárban, említi Villányi Szaniszló: Győrmegye és város anyagi mívelődéstörténete. 99. 1. 



1318-ban e fellegvártól is meg akarja fosztani a püspököt, maga János pápa jár közbe érdekében s a királyhoz írt levelében bizonyítja, hogy a fellegvár már Szent István óta a győri püspökség birtokához tartozott.3
Van a mai város területén a középkorban más közigazgatási egység is: Szentbenedekfalva, vagy Pánzsa-utca, mely a régi temetőtől húzódott a Pánzsa érig4), mely a káptalan földje volt s csak a török időkben néptelenedik el; a Kálvária helyén álló Szent Adalbert földje, a győri hegyi préposté, s végül Kertesszer, mely a győri püspök földesurasága alatt állott. Az 1518. évi adóösszeírás az említett részeken kívül a mai Győr területén megemlékezik még Hédervári István és Ferenc faktorairól, a szentjános-rendi keresztes lovagok (johanniták) földjéről, végül Megherről, a győri kápolna (Szt. Háromság) mesterének földjéről.5
Az árpádkori Győr súlypontja természetesen a legnagyobb kiváltsággal rendelkező királyi városra esett, melynek lakói, kiváltságaiknak megtartásával és erősbítésével remélhették, hogy részt kaphatnak az akkor már alakuló királyi szabad városok országrendi rangsorában. 
Azonban nem így történt. 1295 április 6-án III. Endre király János győri bíró, Ivánka, Pál és János, Csuk fiai — győri polgárok kérésére megerősíti ugyan V. István 1271-ben kiadott privilégiumát, de a káptalannak is sikerül az Árpádok idejében az V. István által igen lazára tágított földesúri joghatósági köteléken szorítani s a földesúri jogok szabatosabb meghatározásával a népeik feletti hatáskört megerősíteni. Alig két esztendővel V. István privilégiumlevelének kiadása után 1273. augusztus 19-én Budán kelt szabadalomlevelében IV. László megparancsolja a győri várispánnak, hogy az a győri káptalan népeit semmiféle esetben, még lopás esetében se ítélje el, hanem azok a „földesuruk előtt tartoznak megjelenni". E kiváltság tehát az ispán bíróságával szemben — amely alól már V. István is kivette őket — a káptalan bírói joghatóságát hangsúlyozza, holott az V. István féle kiváltságlevél a káptalani és püspöki népek saját bírájának adja meg a bíráskodási joghatóságot. Lehet ugyan, hogy a káptalan bírói széke csupán másodfok s ez esetben nincs ellentmondás V. István kiváltság levelével, de a káptalani földesuraság erélyes kihangsúlyozása a földesúri jogok erősebb érvényesülését is jelenti. 
Míg III. Endre után a győri királyi polgárok kiváltságlevelének megerősítéséről csak egyszer hallunk, IV. László 1285-ben 

3 ) Villányi i. m. 102. 1. 
4 ) V. ö. Bedy Vince: A győri Székeskáptalan története. Győr, 1938. 122. sk. 1. Lovas Elemér szerint a mai Wennesz Jenő-út kezdete táján feküdt. Győr város kialakulásának vázlata. Győr, 1940. 11. 1. 
5 ) Lásd Villányi Szaniszló: Győr vár és város helyrajza, erődítése, háztelek és lakossági vizsonyai a XVI. és XVII. században. 


Karacsin mesternek, a győri egyház prépostjának kérésére megerősíti saját 1273-ban kiadott kiváltságlevelét s ugyanezt teszi 1323-ban Róbert Károly, ki elé a kérést János szentadalberthegyi prépost és Mihály győri őrkanonok terjesztik. 
Egyetlen királyi bíráskodási privilegiumlevelet találunk csupán az Árpád-kort követő időkben s ez Nagy Lajos 1361. július 3-án kelt szabadságlevele, melyben Domonkos, Miklós fia, Győr város bírájának kérésére megparancsolja, hogy győri polgárt, más győri polgár adóssága, vagy vétke miatt elfogni vagy elítélni sehol sem szabad, hanem a polgárok minden ügyében — kivéve a lopást — a győri bíró előtt kell igazságot kérni. Ha pedig a város bírája és esküdtjei hanyagok lennének az ítélkezésben, akkor a középkor szokása szerint a bírót kell a király, vagy a tárnokmester elé idézni. Nem történik említés a káptalani, vagy püspöki város polgárairól, mert hiszen azok bírói fellebbviteli hatósága kétségkívül a földesúr. 
Gazdasági jogi téren is nehézségek jelentkeznek. Róbert Károly 1324-ben, elrendeli, hogy a magyar kereskedők tartoznak Sopronban áruikat lerakni, mert határzárat léptetett életbe Ausztria felé, hogy megbosszulja az osztrák hercegek határzárát, kik nem engedték meg, hogy Regensburgból, Páduából jövő kereskedők Bécsből Magyarországra átkeljenek.6) E rendelkezés képezte alapját a későbbi soproni árumegállító jognak, melyet Zsigmond király ad. A soproni jog erős rivalitást jelentett a győrinek, mert a győri piac forgalmát s a győri polgárok kereskedési lehetőségét erősen csökkentette. Nem kevesebb veszélyt jelentett III. Endre 1297-ben Pozsony városnak adott az a kiváltsága, hogy a Dunán Bécs felől hozott árukat a kereskedők kötelesek Pozsonyban kirakni, mely jogot Zsigmond 1402-ben az általános árumegállítási joggá szélesíti.7) Zsigmond 1385-ben a Duna menti harmincad hivatalt is Győrbe helyezi8) s e körülmények — mivel a kereskedők a harmincadhivatalt szerették elkerülni — súlyos csapást mérnek a győri gazdasági élet fejlődésére. 
Közjogokban is egyre kevesbednek a győri polgárok, bár e jogcsökkenést írott források hiányában kellően figyelemmel kísérni nem tudjuk, tény az, hogy 1404-ben találunk utoljára írásos emléket győri királyi polgárról, mikor Zsigmond Beu-marku Péternek a pannonhalmi monostornak szóló gazdag birtokadományát megerősítő oklevelében őt királyi polgárnak (civis noster) mondja. A városok országrendiségének hajnalán, épen a következő évben hozott kisebb végzemények Győrnek nem adnak országrendiséget, nem is szerepel egyetlen alkalom- 

6 ) Vitéz Házi Jenő: Sopron sz. kir. város története. Sopron, 1921. I. k. 86. sz. oki. 
7 ) Király János: Pozsony város joga a középkorban. 208. 1. v. ö. még Csizmadia Andor: A magyar városi iog. Kolozsvár, 1941. 30. 1. 
8 ) Fejér: Cod. Dipl. T. X. 3. 19.  
mai sem a tárnoki városok között, holott az említett Nagy Lajos-féle kiváltságlevél a királyi polgárok második bírói fórumául a tárnokmestert állította. 
A királyi joghatóság valószínűleg már a XV. század elején megszűnik, mert mikor Zsigmond 1403-ban bűnbocsánatot hirdet, megígéri, hogy a legfoglalt jószágokat és várakat, többek közt a Stibor vajda és Garai által elfoglalt győri castrumot is visszaadja az egyháznak,9) ami az egyház joghatóságát a fellegvárról az eddig királyi hatalom alatt álló várra is kiterjeszti. 
E fejlődés még inkább kitűnik az 1447. június 1-én kötött ú. n. radkersburgi szerződésből, melyben Frigyes császár megígérte, hogy Győr várát és városát a győri püspöknek 3000 forint váltság mellett a következő június 24-én átadja.10) Ezt követőleg ugyanitt Ágoston győri püspök kötelezte magát, hogy ha Frigyes császár Győr várát és városát kezébe adja, ő a császár által Nagyszombati Lászlónak, Koller Péternek és Kassai Józsefnek Győr vára átvétele alkalmával az átengedésért adott adós-levelét magához váltja és Frigyesnek visszaszolgáltatja.11) Még ugyanezen a napon egy másik oklevélben Ágoston győri püspök és a győri káptalan kinyilvánítják, hogy Győr várát és városát Frigyestől visszanyerték s azt László király részére fenntartják.12
A püspök és a káptalan ezután kizárólagos földesurak maradnak s 1449-ben egy oklevél a város egyik részét püspöki városnak mondja, melynek külön bírája és esküdtjei vannak.13) Ha a püspök területe csak a fellegvár lett volna, semmiesetre sem lehetnek e kis terület népének külön bírája és főleg esküdtjei. Nagyon valószínű Villányi felfogása, hogy a győri püspökök, kik ebben az időben főispánok, mint ilyenek gyakoroltak joghatóságot a városi királyi népek felett s ez a joghatóság később valóságos földesúri hoghatósággá vált. E folyamatot elősegítette, hogy háborús időkben egy vár területén belül partikuláris jogokat és kiváltságokat nehezen lehetett érvényesíteni; a király távol, a püspök közel lévén — a joghatóság kiterjesztése a királyi népekre szinte észrevétlenül történik. A radkersburgi szerződés pedig a püspök és a káptalan áldozatkészsége folytán jogilag is úrrá teszi az egyházi hatóságokat a város felett.14

1 5 ) Teleki: Hunyadiak kora II. k. 561—2. 1. 
1 6 ) Teleki: Hunyadiak kora XII. k. 469. li. 

Corpus Juris Hungarici. Zsigmond 1403. évi kegyelemlevele. 9. sz. 
1 0 ) Horváth Mihály: Magyarország történelme. II. k. I. köt. Pest, 1860. 373. 1. 
") Az oklevelet közli Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. X. k. 205—6. 1. 
1 2 ) U. ott 206—7 1. 
1 3 ) Villányi: Győr vár és város. 10. 1. 
1 4 ) V. ö. Jenéi Ferenc: Győr a magyar humanizmus kirában. Győr, 


E joghatóság végleges megszilárdulását bizonyítja az 1518. évi — már említett — adókirovás, melyben az egykori Királyföld is a győri püspöké, de még inkább bizonyítják az 1533 óta vezetett káptalani számadáskönyvek, melyek a jógazda gondosságával jegyzik fel a káptalan birtokainak jövedelmét s ezek között tekintélyes helyet foglal el Győr káptalani mezőváros, soha sincs azonban említés téve az egykori királyi polgárokról és vendégekről. 
A királyi kiváltságlevelek ez időből mind az egyház földesúri joga mellett tanúskodnak. 
V. László király 1455 október 18-án Pozsonyban erősíti meg Regensburgi Fogol György győri prépost, Máté pápóci prépost, Ottingi János soproni főesperes, Pápai Antal rábaközi főesperes, Bejczy Mihály, Rajthay Mátyás mester a győri egyház kanonokjai kérésére IV. László 1273-ik évi privilégiumát, hálából azért a védelemért, amit a győri egyház neki és anyjának, Erzsébet királynénak a meneküléskor nyújtott. Ugyanezt teszi 1465 január 26-án Demelki László győri Kutasi Tamás vasvári prépost és Vasvári János mester győri kanonok kérésére I. Mátyás, 1496-ban György prépost, Gergely olvasó-kanonok kérésére II. Ulászló s végül 1604 április 8-án Prágában I. Rudolf. 
Mátyás egyik oklevelében úgy tetszik, mintha Győr nem állana szoros földesuraság alatt, mert a várost nem a szokásos földesúri mezőváros (oppidum) megjelöléssel illeti, hanem arról, mint Civitasról emlékezik meg, mely elnevezés elsősorban a királyi városok megjelölésére szolgált és mindenesetre olyan várost jelentett, amely tekintélyében és jogaiban majdnem érintette a királyi városi jogokat. Ez oklevélben Mátyás megemlékezik Kuthasi Tamás törvénytudor és vasvári prépost, Kuthasi Gergely, György, Miklós és Ambrus, nemkülönben a prépost több rokonának panaszáról, mely szerint ők egykor Walpek János győri lakosnak a pannonhalmi konvent bizonyságlevele szerint pénzt kölcsönöztek, ezt életében nem fizette meg, most örökösei, kik győri polgárok, sem akarják. Ennek ellenére vonakodik a káptalan és a város részükre igazságot szolgáltatni, mert azt állítják, hogy a király nevezetteket az adósságfizetés alól felmentette. Megparancsolja hát a győri káptalannak, nemkülönben Győr város (Civitas) bíráinak és esküdtjeinek, hogy ne tekintsék érvényesnek ez engedélyt és szolgáltassanak igazságot.15
Mátyás királynak még egy számunkra érdekes okleveléről tudunk. Ezt a király 1489-ben adta ki s benne Győr városnak (Civitas) azokat a polgárait, kiknek házait a dühöngött nagy tűz elhamvasztotta, hat esztendőre mindennemű királyi adó alól felmentette.16


Sunday, October 31, 2010

KASSAY FAMILY GENEALOGY AND HISTORY

http://vladar.eu/download/vladarkonyv.pdf



Vladár

 - 2 visits - 20 May - [ Translate this page ]
Vladár-könyv). Célszerübb elötte letölteni a saját gépre (jobb egérbillentyűvel rákattintani, és "Cél mentése más néven", Save as...) ...
vladar.eu/doku.html - Cached - Similar


Szluha Mártonnál ez van:

Vladár, Muthnai és Csepcsányi 
Túróc megye õsi családja, mely közös törzsbõl származik a Csepcsányi és Sándor családdal. Õsei a szlavóniai eredetû Gudrun fiai, Ivánka és Palik,valamint Harek fiai, Krupoch és Kubina 1263-ban IV. Béla királytól a vendégnépek közül az ország nemesei közé emeltetnek és adományt kapnak a Túróc megyei Muthna földére, honnan a család az elõnevét veszi. Ezt az adományt 1295-ben III. Endre király megerõsíti Ivánka fia, Hók, Palik fia, Miklós és Kubina fia, Buda számára. 1343 április 18-án (húsvét utáni ötödnap) Visegrádon I. Lajos király adományt ad a Túróc megyei Muthna és Csepcsény birtokokra Pál fia, Balázsnak és Buda fia, Endernek, mely adományról a család második elõnevét veszi. A Vladár nevet az 1491-ben blatnicai kapitány Balázs (nagy úr) után ragad a családra. A család idõvel igen kiterebélyesedik és az egyes ágak melléknevet kezdenek viselni, így Urielovje, Istvánovje, Gasparovje, Martinovje, Benedikovja alias Bezek, Baltazarovje alias Tompjen ágak keletkeznek, de használják aCsepcsányi alias Vladár nevet is. Az 1754/55 évi országos nemesi összeíráskor Túrócban számosan, valamint Gömörben, Hontban, Liptóban, Nógrádban, Szatmárban és Zemplénben szerepelnek a család tagjai. Ugyanakkor igazolja megyénk a Boriban lakó Vladár alias Csepcsánszky Dávid nemességét, ki bemutatja Túróc vármegye 1755 szeptember 19-én Szentmártonban kelt bizonyítványát. Eszerint a Vágújhelyen lakó Nagycsepcsényi Vladár alias Csepcsánszky Dávid nagyatyja, András, ki az õsi birtokos Vladár családból származik és akit népiesen Istvánovicsnak neveznek, Jónás és István testvéreivelnagycsepcsényi birtokát 1652 október 24-én (András ünnepe elõtti negyednap) a túróci konvent elõtt elzálogosította, 1664 január 8-án tettvégrendelete szerint fia Pál volt, kinek 1694 december 28-án Boriban született fia a bizonyító. Ugyanakkor igazolja megyénk a Párucán lakóVladár Gáspár és fia, András és testvére, György és kiskorú fia, Gábor nemességét Túróc vármegye bizonyítványa alapján. A megyei listán a bodoki járás taxás nemesi között szerepel még István és György is. Túróc vármegye 1756 március 15-én kiadott bizonyítványát a Bágyonban lakóGyörgy kihirdeti Nógrád vármegyében. 1765-ben Mihály fia, Jánosegerszóláti lakos Hont, 1791-ben Vladár alias Gasparovics István egri lakos, Márton fia, György unokája, Imre dédunokája Túróc vármegye bizonyítványát kihirdetik Heves vármegyében. 1791 június 30-án Bécsbenlegfelsõbb helyen igazolják a Túróc megyében lakó 696Mihály, Márton és Pál, 1792 július 12-én pedig a család Esztergom megyei ágának nemességét. (Liber Regius LV 1090, LVI. 541) 
Címer: Kékben vízen úszó, fél testével kiemelkedõ természetes szarvas, felette jobbról nyolcágú arany csillag, balról növõ ezüst félhold. Sisakdísz: nyíllal átütött szívbõl kinövõ három liliom középsõjén fehér galamb ül. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.
http://vladar.eu/doku.html
http://gw4.geneanet.org/index.php3?b=pierfit&lang=en;p=guy;n=d+anglars+de+bassignac