Gerend, multja, régi birtokosai, országgyülései. Zápolya Gerenden. Gerend ódon temploma, műrégészeti ismertetése. Kemény Simon gyászlobogója. Kripta. Gr. Kemény József emlékezete. G.-Keresztur multja. Népének legyilkoltatása 1848-ban. Aranyos-Lóna. Fekvése. B. Jósika Miklós A.-Lónán. A lónai források.
RH1574
· Töltsél fel képeket ehhez a leíráshoz
E tájt az Aranyos terének három szintje van, jeleni völgye, melyen folyónk áthömpölyög, egy e fölé emelkedő második lépcsőzet (rideau), vagy a folyam-völgy partmagaslata és a Bogáth emelkedésének harmadik lépcsőzete. Ezen e tájt egymáshoz nagyon közel jutó három szint középsőjén, az Aranyos – festői berkek által koronázott – partmagaslatának egyik kiválóbb pontján szép regényesen fekszik Gerend, éppen azon helyen, hol az Aranyos és Maros völgye egybetalálkozva összeolvad. Szászkius Gerendet Aranyosszékhez tartozottnak mondja, de ezt bizonyitó adatot sem ő fel nem hoz, sem én találni nem tudtam, hanem arra van adatunk, hogy mint a Maros és Aranyos közti azon egész terület, melyből Aranyosszék kiszakittatott, ugy Gerend is Tordavárához tartozott, s attól csakis 1260-ban szakadt el, midőn Sámson fiai Péter, Jakab és Pál 15 ezüst marcháért megvették*A mint ez kitetszik a sz. Mihály-káptalannak (fehérvári) 1287-ben kiadott ezt bizonyitó iratából. Lásd fisc. levélt. 5. Lib. 2, cott. Torda A. Emliti Kemény Józs. Trans. Poss. Gerend rovatában., s alakiták a történelmünkben szerepelt Gerendi családot. Ezen családból való azon Miklós mester (Péter gróf fia, Gerendi Sámson fia), kinek László király 1289-ben több alkalommal, de főleg a szepesi vár ostromakor a király személyes jelenlétében tanusitott hősiessége jutalmául Kereszturt (Gerend-Keresztur), Gurgudot (Gerend) és Heurket (Örke), melyek, mint a hadban levő erdélyi nemesek mondják, lakatlanok és uratlanok, adományozza, s abba tuuri nemes Deers által be is iktatja*Lásd ezen adománylevelet eredetiben a kamarai levélt. Budán, közli Fejér Cod. dipl. V. 3, 457, és Kemény dipl. Tran. I. és Regestra Arch. III. 65..
1339-ben Gerend, Lóna, Egerbegy, Sz. Pál és Zukud (Czikud) felett Gerendi Péter unokái, fennebbi Miklós fia Miklós és Jakab fia Péter osztoznak*Lásd az osztálylevelet fisc. levélt. 5. Lib. 2. cott. Torda B. és Kemény József Trans. poss. Gerend rovatában..
1378-ban Lajos király Gerendi Miklós, Jakab és Lászlónak stb. a sóshajók által malmaik és gátjaiknál okozott károk megtéritése fejében a sókamarától évenkint 200 frtot rendel, mit 1391-ben Zsigmond, 1475-ben Mátyás, s végre 1499-ben Ulászló király is átir és helyben hagy*Ugyanott D. betü alatt. Kemény Józs. Regestra arch. II. 188.. Miből az tünik ki, hogy az Aranyoson akkor hajókáztak, s a tordai sót vizen is szállitották. Ezután Gerend a leányágra, s ezek által igen sok kézre ment át. 1517-ben Vanchaira, kinek neje Gerendi Anna volt.
1530. máj. 3-án János király Budáról a kolozsmonostori conv. rendeli, hogy a némettel való czimborálásért megbélyegzett Gerendi Miklós és Márton, gerendi és egerbegyi jószágaiba és ezek tartozandóságaiba losonczi Bánfi Miklóst, kit azokkal megajándékozott, beiktassa*Lásd János király e rendeletét kolozsm. conv. levélt. XII. 77, közli Kemény App. dipl. Tr. IX. 158. Ez év aug. 15-én e beiktatást Báthori István vajda is Tordáról elrendeli, a mi meg is történt. Gerend negyed részére ellentmondtak Gerendi Mátyás fiai, az ahhoz tartozó Keresztur és Örkére nézve szentgyörgyi Tóth János és Barcsai Pál. A beiktatásról való jelentést lásd Kemény Józs. ugyanott IX. 164.. 1540-ben a Bánfiak mellett Perusit Gáspárt, a Kozárváriakat és Barlabasiakat találjuk Gerenden*Kemény Józs. Trans. Poss. Gerendi rovat..
1553-ban Gerendi Erzsébettel Apafi György nyerte el, ki a Vanchainé (Gerendi Anna) Balátfiné (G. Borbára), valamint Bolyai A�dám és Gáspár elzálogositott részét is magához váltotta*Fisc. levéltár V. Lib. 2. cott. Torda N betü.. Következő évben (1554) Mária napján Kendi Ferencz és Dobó vajdák a gerendi kastélyra nézve azon itéletet mondják ki Medgyesen, hogy az maradjon Apafinénak, mint kisebb testvérnek birtokában, ugy azonban, hogy más két nővérét sz. János napig a becsár szerint két harmad részre nézve kielégitse*Ugyanott R betü és Kemény Józs. Reg. arch. II. 192..
1555-ben Ferdinánd uj adománylevéllel biztositja Apafinét, Bolyai Gáspárt és A�dámot, Kozárvári György és Jánost és Barlabasi Mihályt Alsó- és Felső-Gerend, Egerbegy, Keresztur, Lóna, Kecze, Füged és két Bányabükk birtokába*Lásd Kemény Józs. Reg. arch. II. 195.. Ez okmány főleg azért nevezetes, mert abból láthatjuk, hogy akkortájt két Gerend volt. – 1556-ban Gerendi Anna malmát és Gerendi Péternek a kastélyhoz tartozó részjószágát 800 frtért veszi meg Apafi, ugy szintén ez évben Bolyai A�dámtól és Vanchainétől szerzi meg gerendi jószág- és malomrészét*Fisc. levéltár V. Lib. 2, cott. Torda T, U és V betük. s ekként Gerend kizárólagos birtokosává lett, ki e birtokát következő évben fiának, Apafi Miklósnak adta át*Ugyanott X betü.; de ez és a Gerendiek közt csakhamar per támadt, mit még ezen évben akként békéltek el, hogy a Gerendieknek Bányabükkét és Egerbegyet átengedvén, ezek Gerendet örökre átbocsátják Apafinak maradékról maradékra, sőt ha ő magtalanul halna el, testvére Lénárd fiaira és utódaira is átszállólag*Ugyanott Z betü.; mig másrészről Gerendi Péter és Pállal folytatott pert is azon egyességgel enyésztették el az Apafiak, hogy a Gerendieknek átengedték Fügedet, Apafi György és fia Miklós pedig örökjoggal kapták Gerendet, Lónát, Egerbegyet, Kereszturt és Keczét a hidépités és vámszedés jogával, miben 1579-ben Báthori Kristóf is megerősitette*A fejedelmi helybenhagyásnak és az egész vásárnak, mint világos kárát okozónak 1590-ben sz. Katalin napján ellenmondott Gerendi György. Ered. a fehérv. kápt. levélt., közli Kemény Józs. dipl. Tran. VI. 119–120..
1597-ben Báthori Zsigmond Gerendet, Lónát, G.-Kereszturt, Hadrévet és Keczét elcserélte Apafi Mihály tanácsos és Küküllővármegye főispánjával és ennek fiaival Miklós, Gergely és Ferenczczel, adván értök a Kendi Ferencz notájával fiscusra szállt etédi jószágot*Lásd ezen cserelevelet a fisc. levélt. 3, 62. köt. és Kemény Józs. Trans. poss. Gerendi rovat.; a megcserélt Gerendet kastélyával a gerend-szentmártoni praediumot, Oláh-Lóna, Keresztur, Hadrév, Örke, Kecze, Vajdaszeg és Czikudot, ugyanezen év (1597.) jul. 25-én Báthori Zsigmond Fehérvárról Jósika István korlátnokának, s nejének Fewzy Borbálának adományozza, ugy hogy Jósika történhető halálával annak nejére s mindkét nemen való utódaira szálljon*A beiktatást a fehérv. kápt. elrendeli. A káptalan kiküldöttje Kolozsvári Mihály korlátnoki irnokkal következő évben csucsi (chuguczi) Tomory István s más szomszédok jelenlétében azt végre is hajtotta, mikor Gerendi György és Király János fiscalis director is ellenmondott. A beiktatásról való jelentés ered. a kamarai levélt. Budán, közli Kemény József Dipl. Tran. VI. 213.. Azonban a kegymosolyát Báthorinál gyorsan szokta a hóhér pallosnak villanása követni, még egy év sem telt el, s a kegyekkel elhalmozott Jósika István feje, mint a Rudolffal kötött egyezmény jegyzáloga legördült, jószágai elkoboztattak, nejének csakis a személyére adományozott Gerend hagyatott meg*Lásd Kővári Erd. tört. IV. k. 75.; de ezt se birta sokáig, mert 1600-ban az Apafiak Gerendet nova donatióval ismét visszanyerték*1600-ban jan. 24-én Fehérvárról Mihály vajda Gerendet, Kereszturt, Hadrévet, Lónát, Egerbegyet, melyeket korábban az Apafiak birtak, de később Jósika Istvánnal Etédért cseréltek volt el, most pedig a fegyver ereje által (igy) az ő birtokába jutott, Apafi Gy., Ferencz és Miklósnak adományozza. Lásd Kemény Józs. Reg. Arch. II. 200, másol. fisc. levélt. V. Lib. 2, cott. Torda D és E betük.. Az Apafiak kezéből – nem tudhatni mikor, a Gerendiek és Sármaságiak kezébe ment át, de csak egy része, mert másik részét Bethlen Gábor 1629-ben Kemény Boldizsárnak; Rákóczi György 1647-ben Gerendet a szomszédos Vajdaszeggel egyetemben fennebbi Boldizsár fiának, a később fejedelemmé lett Kemény Jánosnak adományozta*Lásd az erd. ref. 1867. évi névkönyve 37. lap.. Ez a gerendi és sármasági részt is megvásárolván, egész Gerendet birtokába vette, s azt özvegyére Lónyai Annára oly kikötéssel hagyta, hogy Kemény Simon és László 10,000 frtért magukhoz válthassák.
1664-ben Apafi Mihályné perlekedik Gerendért Kemény János özvegyével*Fisc. levélt. V. Lib. 2, cott. Torda H betü., de ugy látszik eredménytelenül; azonban azt, mit a fejedelemnő törvény útján ki nem vihetett, azt kivitte Teleki Mihály uram a hatalmaskodás útján, mert 1684-ben Lónyai Annát tékozlónak nyilvánitván, több jószágaival Gerendet is elvette, s Kemény Simon maradékainak adta át, kiknek utódai ma is birják*Kővári Erd. Tört. IV. 162. lap..
Ezekben van Gerend birtoklási viszonya a lehető rövidséggel felderitve; de e mellett némi történelmi szerepet is követelhet magának Gerend, a mennyiben 1529-ben országgyülés is tartatott itten; ugyanis ez évben, midőn a legyőzött Zápolya hontalanból egyszerre honvisszafoglalóvá lett, Gerendi Miklós Erdély püspöke és királyi kincstárnok – ki Ferdinánd zsoldosait Erdélyre vezette – jan. 21-re országgyülést hivott egybe Gerenden, hol igyekezett Erdélyt mindennemű ámitások és hazugságokkal – miként maga is bevalja*Ferdinándhoz irt levelében. Ezt lásd Archiv d. Vereins N. 7. 179. Ez országgyülésről lásd Pray Hier. T. 2 p. 191. – továbbá Tud. gyüjt. 1829, T. VIII. p. 100. Szeredai Ser. Epp. pag. 191, és Mike Ind. Art. diet. p. 2. – Ferdinánd hűségében megtartani; de ez nem sikerült, mert a Zápolya segitségére berendelt Péter vajda Földvárnál a székelyek átállásával fényes győzelmet vívott Ferdinánd sergei és a vele tartó szászok felett, s ez által előkészité a jul. közepén bejött Báthori István győzelmének útait, ki Erdélyt rövid időn Zápolya részére elfoglalta*Kulcsár krón. 9, 1 és Kővári Erd. Tört. III. 22–28. lap..
1538-ban maga Zápolya is Gerenden van, hogy Erdélynek a szultán által fenyegetett függetlenségét megvédendő, sergeket gyüjtsön; aug. közepén innen tudatta kiáltványában az országgal, hogy Magyarországból jelentékeny segédsergek indultak le*Lásd Kővári Erd. Tört. III. 58. lap., sőt ugy látszik, hogy ekkor országgyülés formát is tartott itten*Legalább ez tetszik ki egy itéletéből, mely itélet a gyülés 5-öd napján, Mária neve napja utáni szombaton adatott ki Gerenden, a felvinczieknek a szék közös erdőségeihez való használati jogát megállitván. Ezen határozat kikezdése ez: „Nos Johanes etc. una cum nonullis Dnis praelatis, baronibus Regni nostri nobilibus sedis ut puta nostrae juriae assessoribus in possesione Gerend pro facienda judicio considentibus constitutis etc. Lásd fennebb Felvincz leirásánál 91–92. l..
Gerendről egyháztörténelmileg is messze felható adatunk van, mert 1332-ben már ugy jelenik meg, mint tekintélyes önálló egyházközség*A pápai dézmák regestruma 1332. év rov. 598. lapon igy: „Joannes sac. de Gerend solv. 4 pd. quorum p. facit 40 parvos.” Ugyanezen néven fordul elő az 1333., 1334., 1335., 1336. és 1337-ik évek rovatában a 633., 662., 705., 721. és 755-ik lapokon..
Minden arra mutat, hogy a reformatio Gerenden már a Gerendiek birtoklása korában gyökeret vert; még pedig Gerendi János Tordavármegye főispánja és nővére Anna unitáriussá levén, a falu népe is követte. 1592-ben Gerenden Bogáthi Miklós volt unitárius pap, s az ő idejében oly jeles iskolája volt Gerenden az unitáriusoknak, hogy több onnan kikerült jeles férfi Gerendios előnevet nyert*Lásd Hist. Eccl. Unit. Trans. II. 355. lap., de később Gerend lakói Calvin vallásához hajoltak, s az igy keletkezett evang. ref. egyházközség az Apafiak kegyurasága alatt még inkább felvirágzott, Kemény János alatt pedig udvari papság méltóságára emeltetett*Lásd az erd. reform. 1867. névkönyvének 37. lapján.. A nemzetiség-védő protestantismus ezen szilárd állásának köszönhetjük, hogy Gerend lakóinak nagy része napjainkig le megtartotta magyar nemzetiségét.
Gerendnek mint régi egyházközségnek igen érdekes ódon temploma van, (most a reformátusoké), melyet közelebbről kell vizsgálnunk már csak azért is, mert annak egy felirata több ezen templomnak szakértelem nélkül való ismertetőjét tévútra vezette, mit helyre kell igazitanunk.
Ezen felirat a szentély czímertani jobb oldalába az egykori sekrestye ajtaja fölé van befalazva*A kő, melybe vésve van, 30 1/2 hüvelyk hoszu, 4 hüvelyk széles, oda nem számitva lecsüngő alsó czifrázatait., s a következő:
Istam cameram edificavit Stephas Sacerdos Anno Di M° CC° XC°.
Ezen feliratot legelőbb Incze Ferencz közölte a Nemzeti Társalkodóban*1840, második félévi folyam 19., 21. és 22. l.. Azonban facsimilézve csak a két felső sor volt, ugy látszik, hogy az alsó czifrázat bal felén levő CC° és a jobb felén levő XC° elkerülte közlőnek figyelmét. Innen eredt a hibás megfejtés, mely e feliratot 1000-ből eredőnek, s igy a legrégibb magyarországi feliratnak állitá. A hibás megfejtésből vonta Fejér György azon hibás következtetést*Ugyanott 55–56. lap., mely által több történésznek azon állitását, hogy Erdélyben legelőbb a görög szertartásu keresztyénség terjedt el, megczáfolni igyekezett. Feliratunk classicitásából e szerint le kell 290 évet vonnunk, s hogy az 1290-ből ered azt a betűidomokról első tekintetre felismerhetni; de hogy az egyház maga vagy bárcsak szentélye is ezen felirat feltételezte korból származnék, annak ellentmondanak az ott előforduló műidomok, s igy azt kell feltennünk, hogy a jeleni egyház helyén egy korábbi 1290-ben épült egyház állott, mely az idő viszontagsága, vagy háboruk által megsemmisülvén, helyére és anyagjával későbben (a 15. század kezdetén) épült a mostani templom, melynek szentélyfalába befalazva megmenték az ős templomból fenmaradt feliratot, vagy ha már régi classicitás-szeretetünk nagyon engedékenynyé tesz, akkor legfölebb azt engedhetjük meg, hogy a régi templomból csakis a szentély két oldalfala maradt fenn, mert a 7 lépés hosszu, s ugyan ily széles szentély záródása semmiesetre sem lehet a román korból eredő, mivel az egyenesen záródik*Az egyház közelében régi kolostor alapfalai mutatkoznak s igy kérdéses, hogy ezen templomot nem valamely szerzet épitette-e ujra? Talán a cisterciták, kiknél az egyenes záródású szentélyalakitás szabályszerüleg előfordult. A néphagyományok a veres barátok ittlaktáról tesznek emlitést., s nem főleg azért, mert ottan egy magas csúcsíves ablakot találunk, mely ugy ezen idoma, mint máig épen megmaradt díszművezete*Ez ablak béllete tagozatlanul tágul középről ki- és befelé, díszművezete a kettős csúcsívre ferdén helyezett négy levéllel s ezt tetőző három-levél záródással alakult, mi kétségtelenül a kifejlett gótika korából származik. által is határozottan a csúcsíves korszakot képviseli. – A szentély oldalfalain azonban találhatunk oly idomokat, melyek a román kor reminiscentiáit őrzik. Ilyen a jobb oldalin a fenn közlött felirat, de ilyen főleg a baloldali falban levő vakalakitásu papiszék, melynek kettős ülhelye*A papi széknek most csak egyik nyilata látszik, a másikat egy elibe illesztett sirkő fedi, mely sirkő – a mint nagyon töredezett feliratából kiolvashattam – az 1530-ban elhalt Erdélyi Bertalan Katalin nevű leányáé. köríves záródással van tetőzve, és ilyen főleg azon ablakrózsa, mely a boltsüveg alatt nyittatott, s mely négy levéllel idomitott díszművezettel ékeskedik. Még a román kor műidomát mutatná a köríves diadalív is, ez azonban ily idomot későbbi alakitással nyert, valamint ujabb a szentély keresztboltozata is, melynek nyolczszöggel tagozott gerinczei, a szentély négy szögletébe helyezett gyámkövekre megvékonyitva vannak levezetve. A kehely idomú gyámkövek eléggé díszesek, a mennyiben a cser- és szőlőlevelek dús alakitásu fonadékával vannak ékitve, de mert ezeknek összeforditott két kajács alkotta táblája keskenyebb a gerincztestek terjedelménél, éppen azért ezen gerinczek vékonyitva vannak a gyámkövekre levezetve, mi kétségtelenné teszi a boltozatnak e gyámköveknél későbben való készültét. Mindezeket összevéve, az egyházszentélyének diadalíve, záródása és boltozata később a csúcsíves korban épült, s román kori legfölebb a szentély két oldalfala.
A templom hajója és tornya szintén a szentély-átalakitás korában, tehát a gót korban, épült; erre mutatnak az alul befelé izmosodó falak*Az ablakok megnagyittattak s ezáltal ugy régi csúcsíves záródásukat, mint díszmüvezetüket elvesztették., erre csúcsíves mellékajtaja, melynek béllete háromszög- és hengerrel van tagozva, s erre főleg a toronycsarnokból templomba vezető főkapuzat, melyben némelyek, jeleni köríves záródása miatt, szintén a román kor képviselőjét keresik; pedig hogy e feltevés téves, azt leginkább ezen különben igen díszes kapuzatnak és torony-csarnoknak okadatolt vizsgálata teszi kétségtelenné.
Ezen kapuzat tág nyilatú béllete három épszög alatt van megtörve, ezen három megtörésbe hengerpárok közé fogott három körtetag van helyezve, melyeket nem a szokásos horonyok, hanem az ép-szögek éles gerinczei választanak egymástól el. Két kis henger-pálczával páritott horony csak a béllet külrámázatánál fordul elő. Ezen tagok talapzat nélküliek, a talapzatot esetlen megvastagitásuk pótolja. Felüli oszlopgyürűjöket összeforditott két kajács alkotja. Erre kehely idomú kapitelek jönnek dús alakitású levél-díszletezéssel, melyeknek összefonodó indái átmennek egyfelől az ajtónyilat szemöldére, túl pedig a béllet külkeretére is vagy 6 hüvelyknyire kihatnak. A középtag kapitelje eltérő a többitől, a mennyiben azon a levéldísz helyett idomtalanul alakitott emberfő tünik elő. A kapiteleket kajács és lemez alkotta tábla tetőzi. Igen sajátságos alakitás e kapuzatnál az, miszerint a kapitelek fölött azoknak díszművezete még kétszer ismétlődik, mert az alsó kapitel váltáblája fölött a levéldísz*E levéldíszt négy hosszukás szőlőlevélnek tekervényes indákkal való csoportositása képezi, mely csoportozat némi változtatással a tagok mindenikén ismétlődik. ujból előfordul, még pedig két sorosan, ugy hogy a kettőt lemez, horony és lemez alkotta váltábla különiti el. Legfelül három lemezből – melyeknek középsője be van vonva – alakult tábla tetőzi; erre van nyugasztva a kapuzatnak négy épszöggel alakult köríves felső záródása. Azonban kapuzatunk ily záródást ujabb idomitással nyert, mit az is bizonyit, hogy a béllet alsó tagozata – miként szokásos – nincsen a felső részre átvíve; de leginkább tanusitja az, hogy mig a kapuzat alsó része faragott kőből van, addig ezen felső rész egyszerüen vakolatból készült a régi csúcsíves záródás helyébe akkor, midőn a torony-csarnoknak régi emelkedett boltozata beomladozván, helyébe törpe, donga boltot alkalmaztak, mely alá a kapuzat feltörő csúcsívét beileszteni nem tudván, leszedték, s helyébe a mostani szemsértő törpe köríves záródást alkalmazták. Hogy pedig ezen műcsonkitást a régi boltozat beomlása idézte elő, azt leginkább tanusitja a régi boltozatnak még most is megmaradt egyik gyámköve. Ezen átalakitáskor maga a kapunyilat is letörpittetve, egyenes záródást nyert. Magyarázatom könnyitéseért ezen kapuzat egyik oldalának szelvényét melléklem.
Mindezekből önként következik azon feltevés alaptalansága, mintha ezen főkapuzat román korból származnék, mert az a későbbi csúcsíves kornak eredeti alakjából kivetkőztetett egyik – megengedem – kiválóbb alkotása.
Valamint kapuzatunk, ugy a fölötte emelkedő torony is a gótkor műve. Erre mutatnak a második emeletén megmaradott csúcsíves ablakok, melyeknek díszművezete ugyan ki van tördelve, de azért a kőkeret ormán levő töréshelyekről fel lehet a lóherív-idomitást ismerni. – E toronyban nevezetes régi harang is volt, mely elhasadván, 1704-ben ujra öntetett*Mint következő körirat mondja: „Patrona Ilma Dmna Anna Teleki (nagy Teleki Mihály leánya) quond. sp. ac Mco Baronis Dni Dni Johannis Kemény de Gy. Monostor relicta vidua anno 1704.” Hogy Szármaságiné Máté vajdával a gerendi templomban tartotta szerelmi egybejöveteleit, azt Kemény János önéletleirában feljegyezve hagyta emlékezetben..
A gerendi egyház altemplomában sok nevezetes sir volt, melyek ma már megsemmisültek; a hagyomány azt tartja, hogy Kemény Simon a fejedelem fia is oda temettetett el, s ezen föltevés valódisága mellett tanuskodik egy a templomban szent ereklyeként őrzött gyászlobogó, melyet az idő viszontagsága foszlányokra tépett elannyira, hogy annak kétoldali feliratát már én is csak nagy bajjal tudtam kibetüzni, s mivel valószinüleg én leszek annak utolsó olvasója, azért érdekes feliratát a feledékenységtől megőrzendő, egész terjedelmében ide iktatni szükségesnek itélem.
A nehéz fekete selyem zászló egyik oldalán – arany fonallal himzett fonadékos betükkel – ez van felirva:
Vexilum
Splis ac Magi. Dni. Simeonis Kemény de Gyerő-Monostor, filii Illmi
Celsmi quondam Dni Dni Johannis Kemény Principis Traniae par. Regni Hung.
Dm. et Siculor. Cottis. Regnante autem Cessmi Principe Georgio Rákoczi Senioris
Cottis Cottus Alben. ac sedis Siculicalis Udvarhely et arcis presidiique
Fogaras Capitanei supremi, qui sub firma spe beatae resurectionis animarum
Dei Creatori suo commedavit ú. MDCLXXV die 3 mens. Aprilis.
Másik oldalán pedig ez:
Queris in hoc tumulo jacet quis fore viator?
Stemmate Magnificus spectabilis ac Generosus
Temporibus patriae vixit fatalibus atque
Non Bellona Ferox posuit fortuna vel atrox
Sorte sua vixit contentus non alieni
Erga omnes facilis vititu verbisque modestus
Corpore fractus erat quamvis morbis quer…
Hac te sat fuerat paucis monuisse…
Az altemplom – hol e zászló jelölése szerint is Kemény Simon hamvai nyomodtak – 1814-ben kiujittatott; az ott volt régi hamvak egy közös fülkébe gyüjtettek össze, maga az altemplom pedig a Kemény-család grófi ágának sirboltjává alakittatott át. Díszes márvány-lapok jelölik az oda temetettek neveit, mint a két gr. Kemény Sámuelét, kik közül az első 1817-ben, a második 1861-ben halt el; ez utóbbi magával sirba vivén a Kemények grófi ágát. Ott van továbbá eltemetve gr. Bethlen Kata † 1836, gr. Kemény Kata † 1815, gr. Kun József † 1851; s ennyi fényes név mellett ott találjuk az 1830-n elhalt kobori Marusi Mihály nevét is, ki korának egyik hiresebb bölcsésze volt, gen. notarius s mint gerendi lelkész gr. Kemény Mikl. nevelője; miért a Kemény-család elismerése jeléül hamvait a családi sirboltba helyezte. Ezek mellett még ott van egy másik, felirat nélküli sir is, hol Incze Ferencz, az iró és jeles hazafi nyugoszsza örök álmát. S éppen ezen szerény sirnál – mely a halálban is kiváltságolt nagyok közé tévedett – állunk meg lelkünk egész kegyeletével, hogy legalább ekként pótoljuk helyre a sirjánál hiányzó feliratot.
Hogy Gerenden már a 16. században fényes kastélya volt a Gerendi-családnak, azt fennebb történeti vázlatunkban emlitők; sőt 1547-ben kelt egyik okmányban az vár (arx) néven fordul elő*Mely évben Gerendi Benedek gerendi vára porkolábjának Vitalisnak, 18 frtért Örkét és a két Bányabükket köti le, ugy hogy ha sz. György-napra vissza nem fizetné, azon jószágok nevezett porkolábra szálljanak. Ugyanez a Vitalis Gerendi Mártontól 1554-ben adósság fejében Gerenden és Kereszturon 6 jobbágyot kap. Lásd Kemény Józs. Regestra arch. II. 175, 194. l., azonban ma a hajdani vár és kastély teljesen elenyészett, s helyére a mult században épült egy L idomú bástyás kastély, mely szép fekvése által többet mutat, mint a minő valójában. Kővári erről mondja, hogy a veres barátoknak lett volna régen kolostora; feltevése azonban téves, mert az, miként mondók, uj épület, s ha ugyancsak volt itten kolostor, az közvetlenül a templom közelében feküdhetett, honnan nem régen terjedelmes épületek alapfalait szedték ki, és a melyeknek, mint mondják, cellaszerü beosztása volt. A gerendi ódon templom és a közeli kastély képét melléklem.
Gerenden a falu felső felében van még egy másik egyszerübb földszinti udvarház, lakása egykor a történelmi irodalom terén hasznosan működött gr. Kemény Józsefnek. Én, ki a fáradhatlan buvárnak nagyszerű gyűjteményét ismerem s több helyt fel is használtam, – csak meghatva közelithetém meg ezen nagy szellemnek szerény lakát; mert Kemény József kétségtelenül egyike volt a legbuzgóbb hazafiaknak, ki élte minden tevékenységét s vagyona nagy részét történelmi buvárlatokra s roppant mérvű okmánygyüjtésekre szentelé; ő évtizedeken át gyüjtött, szorgalmas méhként hordotta egye a tudomány kincseit, hogy azt egykor hazája javára feldolgozza; a kérlelhetlen halál elragadta a nagy férfit, még mielőtt a nagy áldozatokkal egybegyüjtött adatokat egy egészszé önthette volna; ő nem tudta elérni a nagy czélt, mely felé annyi kitartással igyekezett; de igy is gazdag okmány- s hihetetlen mennyiségű kézirat gyüjteményében*Több száz kötetre menő okmány gyüjteménye, melyek részint eredetiek, részint másolatok, az erdélyi országos muzeum könyvtárában van letéve nagy értékű könyvtárával egyetemben, melyeket végrendeletileg a nemzetnek hagyományozott. a hazai tudományosság számára oly gazdag szellemi bányát hagyott hátra, melynek ismeretlen kincseit több nemzedék sem lesz képes teljesen kiaknázni. A� fáradalommal mívelte a talajt s veté el a termő magvat, melynek gazdag aratását csak az utókor fogja élvezni; ő a jövő kor számára teljes önodaadással dolgozott, s azért emlékének minden, hazáját szerető honfi előtt szent és tiszteltnek kell lenni. Gerendi lakása egy valódi műterem volt, hol nem csak régi okmányok hihetetlen mennyisége, hanem egybe voltak halmozva mindazon római műtöredékek, szobrok, sirkövek, hamvvedrek, bélyeges téglák, melyeket Tordáról, Várfalváról, Földvárról s máshonnan szekérszámra hordatott egybe. Fájdalom, ennek nagy részét ma már széthordták, beépitették és összetördelték.
E rövid életleirási vázlat, vagy inkább jellemzés is meggyőzhet arról, hogy gr. Kemény József élete a hazáé, tehát a közé volt, hogy ő a közműveltség és tudományosság kenetteljes apostola volt, s mintha ez még halálában is kinyomatot akart volna nyerni, sirja nem a szűk családi sirboltba, hanem a helység köztemetőjében domborul. A sir felett ércz diszgúla emelkedik, melynek északnyugati oldalán e felirat olvasható:
Emlék oszlopa gróf és Magyar gerő monostori liber báró Kemény Józsefnek, a császári bécsi, pesti magyar és több más tudós társaságok tagjának, ki született sept. XI, MDCCVC. Megholt Gerenden sept XII, MDCCCLV. Tétette szeretete és tisztelete jeléül keseredett szivü özvegye Lang Anna MDCCCLVI.
Ugyanezen felirat latinul a délkeleti, németül a délnyugati oldalba van bevésve:
Lakházánál egy emléktáblán ezt találjuk: „L. G. Kemény 1855 Intestina.” E szerény családi emlékek helyettesitik a nagyobbszerű nemzeti emlékoszlopot, melynek Kemény József sirjáról nem szabad soká hiányozni.
Gerendnek országos vásárai is vannak. – Anna (julius 26.) és Fides napján (okt. 5-én). Ezen vásárokat, mert leginkább majorságot és tojást árultak, „liba vásároknak” nevezték el; s bár most tekintélyes baromvásárokkal vannak kapcsolatban, korábbi gúnynevüket még most is megtartották. E vásárokat a mult század végén a Kemény család nyerte, s javadalmait most is az alsó Kemény-udvar tulajdonosa élvezi. 1601. novemberben Báthori Zsigmond Gerendnél táborzott, innen ment Szindi János 25 zászlóaljjal a Basta hajdui által veszélyeztetett Torda megmentésére, innen indult el az egész tábor nov. 23-án Kolozsvár ostromára, mely és a hadjárat győzelmes eredménye, a jezsuiták cselfogásának zsákmányul esett Báthori Zsigmond ingatag jellemén megbukott*Kővári Erd. Tört. IV. k. 124–126. lap..
Gerendről egy kirándulást teszünk a szomszédos s névrokon Gerend-Kereszturra. Ezen falu, az Egerbegytől lenyuló és az Aranyos völgyét balról szegélyző Függő nevű hegylánczolat keleti alján, egy szűk völgy fejében rejtőzködik. E völgy csermelye az ugynevezett Kordu pataka, Ludas és Kecze közt szakad a Marosba, s tájrajzilag a Maros folyam vidékéhez is tartozik, mindazonáltal azt Gerendről lehet legkönnyebben megközeliteni.
Keresztur nevével legelőbb 1289-ben találkozunk, midőn Gerenddel együtt Gerendi Miklós nyerte el; azután sorsa folytonosan egybe volt csatolva Gerendével, s mindig ugyanazon kezeken forgott. A Gerendiek kereszturi birtoka*Melyet a Ferdinánddal czimboráló Gerendi Péter notájával szentgyörgyi Thót Jánosnak és örököseinek adományozta Vajdaszeggel együtt János király (Zápolya) Budán 1529. septemb. 29-én kelt adománylevelével, a beiktatás minden ellenmondás nélkül még ez évben megtörtént. Lásd a kolozsmon. conv. jelentését más. Kemény Józs. App. dipl. Tran. IX. 157. mellett a kereszturi Jakó család is birt ottan; de 1575-ben Jakó Gáspár Ujtó nevű kereszturi birtokát szintén megvásárolta Apafi Gy.*Lásd a vásárokmányt a fisc. levélt. 5 L. 2, cott. Torda X betü, és Kemény József Trans. Poss. Gerend-Keresztur rov..
Azonban Keresztur csak előneve és birtokosainak ugyanazonossága által függött egybe Gerenddel, mert egyházközségileg nagyon régen önálló volt a mennyiben 1332-ben már különálló egyházközséget alkotott*A pápai dézmák regestrumából kitetszőleg, hol az 1332. év rovatában 590. lapon Kereszturról ezt találjuk feljegyezve: „Michael sac. de S. Cruce solv. 40 denarios.” Az ezt követő három év rovatában szintén ugyanazon néven s ugyanazon járulékkal fordul elő. Hogy pedig ez és nem más Keresztur értetődött, azt a tordai archidiaconatus rovatába való soroztatásából következtethetjük.. Különben G.-Keresztur most is tekintélyes – 400 füstöt számláló – helység, 1848 előtt még tekintélyesebb, s lakóinak nagyrésze magyar volt; még pedig nem urbéresek, hanem szabad magyarok, mi arra mutatna, hogy Kereszturt valamely székely gyarmat népesité, vagy legalább korábbi népessége székely betelepités által nyert gyarapodást. – A magyarok mind reformátusok (helvét hitüek) voltak, s ezen vallás védelme alatt sértetlenül meg is tarták nemzetiségöket; nemcsak, hanem a köztük lakó oláh urbéresek is el voltak magyarosodva; de a századok óta testvérileg együtt élők közt a reactio vétkes bujtogatása gyászos meghasonlást s a legvérlázitóbb jeleneteket idézte elő. De beszéljenek a tények.
1848-ban a törvény rendelete, de főleg a hazaszeretet sugallatából a gerend-kereszturiak is nemzetőrséget szerveztek egy 180 főből álló századot, Balogh A�ron százados vezetése alatt, melynek fele volt csak vadászfegyverrel ellátva, mig a többi csak lándzsával volt fegyverezve. E század fegyvergyakorlatait ünnepeken s máskor is, midőn a mezei munka engedte, szorgalmatosan folytatta; pünköstkor a helybeli oláhok is önként csatlakoztak s felesküdve a magyar alkotmány s kormány hűségére, együtt, testvériesen éltek s tarták megkedvelt hadgyakorlataikat; azonban csakhamar bedobta ide is a reactio a meghasonlás Eris-almáját. Midőn a szomszéd Lónán az oláhok tábora gyülengeni kezdett, a kereszturi oláh nemzetőrség is egy éjen megszökve, az alkotmányos kormány ellen fellázadtakhoz csatlakozott. Keresztur magyar nemzetőrsége tovább is hű maradt a zászlóhoz, mely alá esküdött; s bár a lónai csatából elkéstek, a nagylakiból pedig ellenrendelet következtében visszatértek, de azután Bartok Károly uj századosuk (ki az öregsége miatt leköszönt Balogh A�ron helyett választatott meg) vezénylete alatt az egerbegyiekkel együtt Tordára, Torda feladása után Kolozsvárra mentek; részt vettek a szamosfalvi csatában, Kolozsvár feladásakor 75-en – kiknek fegyverök volt – elmentek Feketetóhoz, s azután Bem sergében harczoltak egészen forradalom végeig, midőn a csatákban megfogyottakból 40-et soroztak be különféle osztrák ezredekbe.
De mig ezek a csatatéren a haza szent ügye mellett küzdöttek, azalatt otthonjuk rémes jelenetek szinhelyévé lett. Novemberben egy székely tábor közelitett Gerend-Kereszturhoz, hogy a czintosi táborba járó s a Mezőség több helyein prédált gerend-kereszturi oláhokat megfenyitse; de a kereszturi magyarság küldöttsége e tábor elibe menve, azt azon biztositással, hogy az ottani oláhok csendesen viselik magukat s a magyarokkal testvériesen élnek, visszavonulásra birták. A magyarok ily nemes közbevetése általi megmentetésüket szépen hálálták meg Keresztur oláh lakói, mert legelőbb is nov. 16-án kereszturi unitus lelkész, Gramma Sándor vezetése alatt küldöttséget inditottak a czintosi táborba azon ürügy alatt: hogy a tábort a Kereszturra meneteltől, mint a hol a magyarokkal a legszebb egyetértésben élnek, visszatartsák. E küldöttséghez épen a testvéries egyetértés bizonyitására a kereszturi magyarság részéről is magokkal vitték Szőcs A�ront. A� volt az első kiszemelt áldozat, mert Keczénél a békeküldöttet a legnagyobb kegyetlenséggel legyilkolták s Mikásnál azon kéréssel jelentek meg, hogy jöjjön Kereszturra s ölesse le a magyarokat, kik miatt ők biztonságban nem lehetnek.
A gerendi templom és kastély látképe. (Rajz. Bicsérdy J.)
November 18-án 40 dragonyos félszázad gyaloggal jelent meg Kereszturon, s miután a magyarságtól a fegyvert beszedte, tovább huzódott. Nyomukban megjelentek, mint Mikás küldöttei, keczei Deák Niculaj (most toháti pap) és Brád Juán (most gezsei jegyző) s felolvasva Puchner kiáltványát, biztositák, hogy maradjanak nyugton házaiknál, mert miután fegyvereiket kiadták és meghódoltak, legkisebb bántódásuk sem lesz. A császári katonaság kivette a fegyvert kezükből, melylyel oltalmazhatták volna magukat, ezen küldöttség pedig a magyarság Egerbegyre való menekülését – a mint tervbe vették volt – megakadályozta. Ördögi előrelátás, mely az áldozatokból egyet sem akart elszalasztani. Azonban a szegény kereszturiaknak iszonyu volt következő nov. 19-én ébredése, mert e nap hajnalán a Mikás Ferencz és Vladutz Niculáj által vezetett roppant oláh tábor árvizként rohant a falura, s minden magyar házhoz őrködés végett ötvenet beszállásolva, a többi a falu mellett levő Györged hegyen ütött tábort, mig a rendes osztrák katonaságot vezénylő főhadnagy Rörich és b. Jugenitz gr. Kemény Sámuel, Mikás és vezértársa gr. Kemény József udvarába szállásolták be magokat.
A magyarok le voltak fegyverezve, minden egyes háznál 50 oláh őrködött s mégis tartottak, hogy ezek fejsze s más faragó-eszközökkel védhetnék magokat, s azért a vezér megrendelte, hogy minden faragni tudó magyar fejszével, bárddal siessen a Györgedre, hogy ott a tábor számára gunyhókat csináljanak; de alig értek ezek ki, hogy megrohanták, lábaiknál fogva felakasztva, fejük alá tüzet raktak, s ugy végezték ki a legiszonyubb lassu halállal. Ez azonban csak bevezetése volt a véres drámának, mert nemsokára Mikás szürke paripán kivágtatva a hegyre, a szabad rablást és gyilkolást kihirdette. Ekkor kiéheztetett vadállatokként rohant az egész tábor rémletes orditozással a faluba, s kezdetét vette a legiszonyatosabb mészárlása a már akkor őrzőik által mesztelenre vetkőztetett magyaroknak. Szinleg volt egy Ludasi Sándor elnöklete alatt Balogh A�ron házánál ülésező vérbiróság, ez elibe kevesen kerültek, de kiket oda vittek is, gyéren menekültek, mert e biróság dispositióját mutatja az, hogy maga az elnök sajátkezűleg ötöt lőtt agyon.
Valóban borzadálylyal gondolunk vissza az itt történt vad kegyetlenségekre, melyek felülmulnak minden fogalmat; iszonynyal gondolunk azon kannibáli kérlelhetlenségre, melylyel védtelen ártatlanokat a lassu kínzás legborzasztóbb nemeivel, s a vérengzésben való leleményesség legirtóztatóbb eszközeivel gyilkoltak le; mert az itt elvérzettek mindenikét nem leölték, hanem lassan emésztő kínokkal halálra gyötörték, sokakat szalmába burkolva, lovak után kötöttek s azután meggyujtva addig vonszolták, mig lassan elégtek*Ifj. Dei Andrásnak szalmát kötve a hátára, meggyujtották s kiáltva: féljobb, félbal, kergették, mig elégett; Nagy Pált, Szász Pált, Szász Mihályt a kovácsműhelyben láboknál fogva akasztották fel s lándzsákkal szurkálták, de csak ugy, hogy másnap is vonaglottak; bogáthi Czibri János saját keresztapját lőtte agyon.; másokat megcsonkitva helyeztek máglyára, többeket saját kényszeritett hit- és nemzetfeleik által ölettek le, mig többeket izenként daraboltak szét s dobtak az ebeknek oda; másokat a kúthoz vivén, addig öntözték, mig a vér megdermedt, ismét másokat deszka közt fürészeltek el; a férjnek levágott kezét küldötték be a szobába jajveszéklő nejéhez*Ez Bartos Miklós s másokkal történt., s ennek elmetszett emlőit vitték ki az elvérző férjnek, s midőn az egyeseknek ily rafinirozott kínzásába belefáradtak, akkor a fenlevőket sánczba sorakoztatták s a czéllövésben azokon gyakorolták magokat; a temetetlen hullákat a sertések falták fel s azok ugy rákaptak az emberhusra, hogy később az élőket is üldözőbe vették*A szerencsétlen legyilkoltakat csak tavaszszal temettette el 120 koporsóban az Eglofstein által Tordáról nemzetőrökkel kiküldött Csiszér János és Komáromi Antal.. – Ily kínzásokat a legvadabb pogány népek a keresztyén vértanukkal sohasem míveltek, s ártatlanabbul kiontott vér gyilkosokat soha nem fertőztetett, mint itt; hisz az itt lemészároltak nem voltak „népsanyargató urak”, hanem egyszerű földmívelők, szegény falusi nép, kiknek más hibájuk nem volt, mint az, hogy magyarnak születtek; itt pár száz védtelen, fegyvertelen néppel 11,000 fegyveres gyávasága kegyetlenkedett, s mindez történt nemcsak a magyartól kegyelmet nyert Mikás vezetése alatt, hanem báró Jugenitz Siwkovicz-ezredből való cs. kir. százados és Rörich főhadnagy szemeláttára*Hogy a hecatomba teljes legyen, a falut is porrá égették., ezek firmája alatt, az „uralkodó nevében”; igen, mert nevezett tisztek 150 katonával jelen voltak e mészárlások alatt, s azt a Kemény udvarból, hol szállva voltak, minden közbeszólás nélkül*Pedig hogy a katonaság közbeszólása hatással birt, mutatja a kolozsvári Herman nevű káplár esete, ki többeknek megmentette életét s hová csak eljuthatott, megoltalmazta a magyarokat., mint, rendes katonaságukra támaszkodva, tehették vala, nemcsak végignézték, hanem a zsákmányból is kivették osztályrészüket, mert Jugenitz báró ur a Kemény-jószág akkori zálogtartójának, Kisnek, négy lovát befogatva, szekerét egy hordó aszúszőlő-borral s vagy 40 hizott pujkával megrakva hajtatott Kolozsvárra, hol a tulajdonos csak nagy bajjal s 60 frt váltságdijért tudta lovait megszabaditani. Mikás egymaga 30 szekér zsákmányt szállittatott Zsukra, hová az öldöklés után – táborát Vladuczra bizva – ment. Ily rémletesen folyt le az itteni mészárlás, ily jelenetek által igazoltnak és napjainkban is alkalmazhatónak találjuk Béla névtelen jegyzőjének jellemzését, ki 25. fejezetében ezt irja: „Blaccos viliores homines totius mundi.”
Keresztur magyar népéből megkimélve csak a nők és a 10 esztendőn alóli gyermekek voltak, kiket a keleti vallásra áttérni kényszerittettek*A szegény, ruháiktól fosztott nők a feldúlt házak romjai közt több hétig csak összetört edényeik cserépjeiben főzött kukoriczával táplálkoztak, s mig segély érkezett, a legiszonyubb nyomort állották ki., s vagy 24 férfi, kiket ideiglenesen csak azért hagytak életben, hogy az udvarokban levő szalmás gabonát táboruk számára kicsépeltessék. Ezeket aztán egy kis csapat honvéd közeledése – melyre a nagy oláh tábor eszeveszetten elfutott – megmenté; ezekből és a táborban voltakból szaporodott fel Keresztur ujabb magyar népessége 120 családra. A cséplők s még azután oda összehordott 40 magyar fogolynak*Ezek minden öltönytől megfosztva, a Kemény-udvar gabonásába voltak zárva, hol a megfagyástól akként menekültek, hogy az ott nagy mennyiségben levő kenderbe burkolták magokat. megszabadulását egy regényes történettel hozza kapcsolatba a nép. Ugyanis egy napon oláh tribun jelent meg a Kereszturon dözsölő Mikásnál, ki a dús ebéd után vendégét mindenfelől összelopott lovainak megmutatására vezette le; a többek közt egy csudaszépségű mént jelölt meg, melyet szilajsága miatt senki megülni nem tudott. „Nyergeltesd meg, mond vendége, s én meg fogom zabolázni.” Csakhamar hátán volt s sebesen vágtatott el; visszafordultát azonban hiába várták s Mikás már aggódni kezdett lováért s a lovagért, midőn ennek tányéra alatt czedulát fedeztek fel, melynek olvastakor Mikás halálsápadt lett s dühösen kirohanva, kiáltá: 200 frt jutalom annak, ki azt a lovamon elment kutya magyart elfogja. Utána is iramodtak, de beérni senki sem tudta. Hogy mi volt a czédulára irva s ki volt annak merész irója, nem lehet tudni; de elég az, hogy ezen titokszerű iratnak oly hatása volt Mikásra, hogy azon naptól fogva minden további gyilkolást betiltott, s igy maradtak életben a cséplők és a gabonásba zsufolt 40 fogoly.
Mindez adatok szemmel látott, s ez iszonyú napokat túlélt tanuktól származnak, de hogy azok okmányilag is támogatva legyenek, ide melléklem a magyar ügy jobbra-fordultával vizsgálatra kiküldött biztosoknak jelentését, melynek eredetijét g.-kereszturi Komáromi József szivessége juttatta kezemhez. Az okmány igy hangzik:
„Mi kik alább neveinket felirtuk, mint nemes Tordamegye alsó kerületében kebelezett Gerend-Keresztur nevű helység, még megmaradott magyar ajku lakói által megkért és megbizott biztosok a többszöri vellek találkozás – és közlekedés által – G.-Keresztur helységgel e folyó 1848. év november 18-án kezdőleg – deczember 14-kéig és igy 27 napok alatt a császári királyi 50 számból álló dragonyos és 100 számból álló gyalog katonaság vezénylete mellett oda tódult, mint egy 11 ezer számból álló oláh csoport – oláh vezér Mikás Ferencz vezérlete alatt – a mennyire megtudhattuk és végére járhattunk – ottan a következő gyilkolások és rablások mentek végben – a mennyire azok csak leirhatók: megölettek az érintett helység lakói közül az oláhok által a következők: (Itt a gerend kereszturi 75 legyilkolt név szerint meg van nevezve).
És igy Gerend-Keresztur helységben hetvenkét személyek ölettek meg a rabló-csorda oláhság által – kiknek jobbára özvegyeik, árváik maradtak – a kik jelenben a legnagyobb inségben küszködnek, nem lévén sem élelmök – sem fájok, sem szalmájok, s mellett házok ajtai, ablakai, s kemenczéik összerombolva; a megfagyásnak és éhel halásnak vagynak bizonyosan kitétetve. Nem segithetvén rajtok az udvarok semmit is; mivel azok is kirabolva vagynak, s csaknem a puszta kőfalak állanak – az asztagokat is azokban jelenleg az oláhok a magok számokra csépelvén.
E mellett megöltek az oláhok két gyergyai vagy csíki székelyeket is, kik Magyarország felől jöttek – marha-kereskedők számára csoportokat hajtásból jöttek visszafelé – egynek pedig a kezét törték el – megöltek a fennirtakon kivül még több gyermekeket is – nőszemélyeket is – leirni pedig azon inséget, mit elkövettek az oláhok azt teljes lehetetlen, mivel a falubeli épületek is jobbára leromboltatva – a táborba vitettek, s ott égetettek el, s a falu &ua |
|
No comments:
Post a Comment