Sunday, October 24, 2010
Saturday, October 23, 2010
Borsa Iván: A Justh család levéltára 1274-1525 (MOL kiadványai 2. sorozat : Forráskiadványok 20. 1991) Oldalszámok (60. oldal)
146. 1449. április 18. (VI. a. dom. Quasi modo).
A budai káptalan tanúsítja, hogy Zob-i János (egr.) budai várnagy kérésére kiküldték esztergomi (de Strigonio) Pál és Mátyás mestereket, kanonokokat, akiknek jelenlétében Buda várában János várnagy kijelentette, hogy báro Kazza-i László fiának: Bechych Györgynek Turóc megyei Koschan nevű birtokát a kormányzótól kieszközölte, most látván és megvizsgálván György jogait a birtokról, a maga, valamint fiai: Péter és István nevében is lemond róla, és Györgynek visszaszármaztatja. A privilégiumot függő pecséttel és chirographummal ellátva adták ki. — Méltóságsor: Bálint olvasó-, Mátyás éneklő- és András őrkanonok, Eberhardus, Pál, Kylianus, Jakab, István és Tamás kanonokok.
Átírta Hunyadi János kormányzó 1449. április 20-án kelt oklevelében. DL 63153.
191. 1456. június 3. (8. die corp. Christi).
A nyitrai egyház káptalanja bizonyítja, hogy Cazza-i Kis (parvus) István fiai: János, Szaniszló, Jakab és István (egr.), valamint az előbbi János fia: László, néhai Péter fiai: Albert és Zsigmond, és az előbb említett Jakab fiai: János, Miklós és István nevében Mytha-i Rasen/Rosen (dictus) Benedek tiltakozott az ellen, hogy Kazza-i Beke (dictus) Tamás és fiai: Miklós, Albert, Sándor és Jakab ezekben a zavaros időkben elfoglalván az ő Turóc megyei Koschan-i birtokukat, a királytól újadományként eszközölték ki a maguk számára; egyszersmind eltiltotta a királyt a birtok el-adományozásától, Bekét, fiait és mindenki mást annak elfoglalásától, használatától, abba való iktatástól, elsajátítástól.
Papíron, hátlapjára nyomott pecsét darabjaival. DL 63189. (Fasc. I. n. 5.)
192. 1456. június 14. (II. a. Viti et Modesti).
A turóci Szűz Mária-monostor konventje tanúsítja, hogy Neczpali-néhai Demeter fia: Balázs tiltakozott az ellen, hogy nagybátyja (fráter suus patruelis): Neczpal-i György fia: László aTrencsén megyei Hryczow várra, valamint egykor a Streczen-i várhoz tartozó Stranska és Konska birtokokra vonatkozó okleveleket, amelyek őket közösen öröklési jogon illették, Szentmiklósi (de Sancto Nicolao), másképp Brancz-i Pongrácnak (egr.) adományozta; egyszersmind eltiltotta Lászlót az adományozástól, Pongrácot és bárki mást pedig annak elfogadásától.
Papíron, hátlapjára nyomott pecsét részeivel. DL 63190. (Fasc. I. n. 1.)
193. 1457. január 3. (II. p. circumcis.) Buda.
V. László király az aradi egyház káptalanjának. Nazpal-i Balázs panaszt tett a királynál, hogy az egyfelől közte és néhai nagybátyja (fratrem): László, másfelől Nazpal-i István özvegye: Katalin és leánya: Anna — Zo-kol-i László felesége között bizonyos birtokok, birtokrészek és hatalmas-kodások miatt folyó viszályban választott döntőbírák által a káptalan kiküldöttjének jelenlétében döntés jött létre, az erről szóló oklevelet azonban a káptalan, hihetőleg elfogultságból, vonakodott Balázsnak kiadni. Megparancsolja tehát a király, hogy az oklevelet igazságosan és jogszerűen állítsák ki és adják át Balázsnak. Ha ezt vonakodnának megtenni, vízkereszt nyolcadára (jan. 13.) négy vagy két tagjukat küldjék személyes jelenléte elé, hogy ennek okát adják. A levelet a bemutatónak visszaadni rendeli. — Jobb oldalon a szöveg alatt: De commissione domini regis.
Papíron, alul papírral fedett vörös viaszpeeséttel. DL 63191. (Fasc. Ili. n. 12.)
194. 1458. április 17. (II. p. Misericordia) Buda.
I. Mátyás király megparancsolja a váradi egyház káptalanjának, hogy küldje ki megbízottját, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek egyike vizsgálja ki a Nazpaly-i Balázs nevében előadott panaszt. Eszerint Zakol-i
147.
Magyar Nemzetségi zsebkönyv (1905)
BOGYAY.
(Nagymádi és Várbogyai.)
A család eredetileg Pozsonymegyében, Nagymádon és Komárommegyében Várbogyán élt s eredeti neve BARTALOS volt. A család a Várbogyán élt GERGELYÍŐI szakadatlanul jön le, kinek fia GYÖRGY Zalamegyébe költözik, ennek fia JÓZSEF pusztaszentmihályi CSÚZY KRISZTINÁÍ veszi el s meghal 1752-ben. GYÖRGY sümegi várkapitány lett s donatióban nyerte Halápot, Puszta-Dörögdöt, Uj-Dörögdöt és Sármelléket, mely helységekben ma is birtokos a család.
Czímere: Kék paizsban zöld mezőn kardot tartó arany oroszlán. Sisakdsz : követ tartó daru. Foszlányok: kék-arany, vörös-ezüst.
Vallása: róm. kath.
A jelenleg élő nemzedék JózsEFtől (t 1752.) származik; fiai PÁL (t 1761.) és JÓZSEF a család két főágának megalapítói. PÁL ágát fiai JÓZSEF és PÁL, JÓZSEF ágát PÉTER fiától származott unokái: PÉTER és IGNÁCZ két-két vonalban terjesztették tovább.
I. PÁL ÁGA
A) JÓZSEF vonala.
ANTAL (szül. 1828., t 1881.). Neje: orahoviczai és görcsönyi MIHALOVITS Ida (szül. 1834., t 1891.). Gyermekeik:
1. BÉLA (szül. 1852., t 1S56.).
2. MARGIT (szül. 1855., t 1864.).
3. ELVIRA (szül. 1856.). Férje: VOGL István. k. AURÉL (szül. 1858., f 1903.).
5. ADORJÁN (szül. 1859., f 1859.).
6. ZSIGMOND (szül. 1860., t 1862.).
7. ILONA (szül. 1862.). Férje: MÉSZÖLY Ferencz. ' 8. MALVIN (szül. 1864.). Férje: ÁTS Ferencz dr.
9. JENŐ (szül. 1865). Neje: BENE Máiia.
10. IRMA (szül. 1866.).
11. GYÖRGY (szül. 1868.), Zala vármegye szolgabirája. Neje: GLAVINA Margit. Lakás: Zalaegerszeg.
12. IDA (szül. 1870.). Férje: SCHEFFER Lajos.
B) PÁL vonala.
PÁL (t . • •)• Neje: VIGYÁZÓ Krisztinia.
I. IGNÁCZ (szül. 1791., t 1844. decz. Csabrendek). Neje: KOL-TAY Etelka (t 1898.). Gyermekeik:
1. Nep JÁNOS (szül. 1841. decz. n. Csabrendek, Zala várm. Lakása: Csabrendek (Zala vm.). Birtokai: Csabrendek, Puszta-Dörögd és Haláp (Zala vm.).
2. GIZELLA (szül. 1843. Csabrendek, Zala vm.). Férje: nyir-laki OSZTERHUBER Lajos.
3. KAROLIN Paulina (szül. 1844. Csabrendek). Férje: bocsári SVASTICS Károly.
II. PÁL (szül. 1797. Csabrendek, t 1886, ápr. 27. Sármellék). Neje: várbogyai BOGYAY Teréz (t 1859.). Gyermekeik:
1. KÁLMÁN (szül. 1832. Sármellék). Neje: FŰZIK Luiza. Lakása: Sümeg (Zala vm.). Fiók:
JENŐ (szül. 1865.). Neje: dukai TAKÁTS Ilona. Birtoka: Sármellék.
Gyermekük:
KÁLMÁN (szül. 1897. Sármellék),
Puszta-Kovácsi), nyug. m. kir. csendőrőrnagy. Lakás: Köttse.
5. IDA (szül. 1S53. Puszta-Kovácsi).
II. ELEK (szül. 1812. jul. 16., t 1886. szept. 15.). Neje: doma-niczi DOMANICZKY Terézia (f 1885.). Gyermekeik:
1. ÖDÖN (szül. 1842.), nyug. főszolgabíró. Lakás: Marczali.
2. KÁLMÁN (szül. 1844., t 1899. jan. 26. Kaposvár), kir. táblai biró. Neje: HEUFNER Matild. Esküvő: 1882.
3. ILONA (szül. 1853., 1 1873.). Férje: MAÁR Gyula (t 1903.), Somogy vm. alispánja.
4. VICTORIA (szül. 1855). Férje: boldogasszonyfai IGMÁNDY Aladár. Lakás: Nagybajom (Somogy vm.).
ül, ELEONÓRA (szül. 1808. decz. 14. Kovácsi, f 1883. decz. 26. Keszthely). Férje: várbogyai BOGYAY Lajos, cs. kir. kamarás, Zala vármegye főnöke 1856. (B. Ignácz és bocsári Svastics Jozefa fia). Esküvő: 1827. Kovácsi. 2. nejétől:
IV. LAJOS (szül. 1838.). Neje: GRUBER Anna (t . . .). Lakás Puszta-Kovácsi.
Leányuk: MARGIT. V. KAROLIN (szül. . . ,). Férje: LAIPCZIG István. VI. GIZELLA (szül. . . .). Férje: JUHÁSZ Kálmán.
Nemzetségi zsebkönyv. II. 8
B) IGNÁCZ vonala.
IGNÁCZ (szül. 1778. Kovácsi, t 1825. Haláp). Neje: bocsári SVASTICS Josefa. Gyermekeik:
L LAJOS (szül. 1803. jan. 9., t 1875. Zala-Haláp), cs. kir. kamarás, a vaskorona-rend lovagja, Zala várm. főnöke (1853—60). Neje: várbogyai BOGYAY Eleonóra (B. Péter és bezerédi Beze-rédj Magdolna leánya). Gyermekeik:
1. LEONTIN (szül. 1829.). Férje: hertelendi és vindornyalaki HERTELENDY Károly.
2. HERMIN (szül. 1833.). Férje : SKUBLICS Gyula.
3. ISTVÁN (szül. 1835., t 1900. Zala-Haláp). Neje: nedeczei NEDECZKY Konstanczia (szül. 1843.). Birtoka: Hosszúfalu, Zala vm. Lakás: Budapest és Hosszúfalu.
Gyermekeik:
a) VILMA (szül. 1868. Zala-Haláp), Férje: németujvári gróf BATTHYÁNY József.
b) JENŐ (szül. 1869. Zala-Haláp), cs. és kir. huszár főhadnagy. Lakás: Nagyszeben.
c) ELEMÉR (szül. 1872. Hosszúfalu), min. fogalmazó, főispáni titkár. Neje: nagymányai KOLLER Vilma (K. István és vindornyalaki Hertelendy Róza leánya). Esküvő: 1898. Lakás: Zalaegerszeg.
Gyermekük :
MÁRTA (szül. 1899. Zala-Egerszeg).
d) ARTÚR (szül. 1876. Zala-Haláp), m. kir. honvéd huszárhadnagy.
ej STEFÁNIA Margit (szül. 1878. szept. 4.), Férje: FLEISCHER Elemér dr. f) ALICE (szül. 1881. ápr. 23.). gj MELANIE (szül. 1883. okt. 21.).
4. JÁNOS (szül. 1838., t 1861. Bécs).
5. IRÉN (szül. 1836. jun. 20. Haláp, t 1884. febr. Dörögd). Férje: várbogyai BOGYAY Máté, országgyűlési képviselő (B. József és Nóvák Szidónia fia). Esküvő: 1869. febr. 6. Keszthely.
6. PONGRÁCZ (szül. 1841.), nyug. kir. törvényszéki biró. Neje: STROMAYER Karolin. Lakás: Budapest.
Gyermekeik: aj LEONTINE.
b) CORNÉL, m. kir. honvéd huszárkapitány.
c) LAJOS (szül. . . .), cs. és kir. huszár főhadnagy. Neje: PAULER Katinka (P. Gyula, min. tanácsos, országos főlevél-tárnok (t 1903.) és Lenhossék Georgina leánya).
II. SÁNDOR (szül. 1804. decz. 12. Haláp, Zala vm., t 1864 ). Neje: guari és felsőszelestei GUARY Erzsébet. Esküvő: 1827. Gyermekeik:
1. ILONA (szül. 1829. szept. 30., f 1874.). Férje: KACSKOVICS Antal.
2. GYULA (szül. 1832. jan 20. Szentgáloskér). Neje: GULYÁS Emma. Esküvő: 1858. okt. 28. Lakás: Budapest.
Gyermekeik:
a) BÉLA (szü. 1860. máj. 3.).
b) JENŐ (szül. 1861. okt. 15.), Somogy vm. árvaszéki ülnök. Lakás: Kaposvár. Neje: windtori MARTEYN Angéla. Esküvő: 1888. szept. 11.
Gyermekeik: a) ELLA (szül. 1890. márcz. 25.). (3) ELEMÉR (szül. 1900. ápr. 25.).
c) SÁNDOR (szül. 1863. márcz. 15.). Neje: SZOLCSEK Berta. Gyermekeik:
a) GABRIELLA. fi) EMMA. • y) GYULA.
d) ELEK (szül. 1866. decz. 10.). Neje: NÓVÁK Margit. Gyermekük: KAMIL.
e) ILONA (szül. 1869. nov. 7.),
f) EMMA (szül. 1871. febr. 20.). Férje: KEMPASZT József, cs. és kir. százados. Lakás: Budapest.
3. IMRE (szül. 1833. jan. 20. Szent-Gáloskér). Neje: sajókazai KAZAY Isabella.
Gyermekeik :
a) EMIL (szül. 1863. máj. 26. Szent-Gáloskér). 1. neje: felsőbükki NAGY Sarolta. 2. neje: bocsári SVASTITS Anna. Gyermekei 1. nejétől:
P) ALICEA } ^rek (szül' 1892. ápr. 24. Ráksi puszta).
2. nejétől: y) MARIANNE (szül. 1899. jul. 12.). S) LUIZA (szül. 1902. márcz. 12. Ráksi p.). e) EMIL Imre (szül. 1903. szept. 3. Ráksi p.).
bj JÓZSRF (szül. 1866. márcz. 19. Szentgáloskér). Neje: FABRIANITS Irma.
cj IRÉN (szül. 1868. febr. 3. Ráksi p.). Férje: adászteveli TEVELY László.
4. MATILD (szül. 1835. márcz. 6. Szentgáloskér, FERENCZ ikertestvére). 1. férje: SZÉP László. 2. férje: báró OTTINGER Frigyes, alezredes.
5. ZSIGMOND (szül. 1839. ápr. 22. Szentgáloskér), a Ferencz József-rend lovagja, szolg. kiv. viszonyban álló m. kir. honvéd huszárfőhadnagy. Lakás : Sárospatak. Neje: nagyváradi BALOGH Szeréna (szül. 1843. szept. 12.). Esküvő: 1862. febr. 26.
Gyermekeik:
aj VILMA (szül. 1862. decz. 22.). Férje: NEY Aladár, m. kir. táblai biró Esküvő: 1893, okt. 10. Lakás: Budapest.
b) ALADÁR (szül. 1865. ápr. 10. Sárospatak), m. á. v. hivatalnok. Neje: péchújfalusi PÉCHY Irén (szül. 1882. szept. 10). Esküvő: 1900. nov. 19.
Gyermekeik:
a) ISTVÁN (szül. 1901. aug. 23.). P) MAGDA (szül. 1903. máj. 17.).
c) BÉLA (szül. 1869. decz. 21. Sárospatak), volt m. kir. honvéd huszárfőhadnagy. Sátoraljaújhely r. tan. város közig, tanácsosa. 1. neje: SZOKOLAY Margit (szül. 1881. jan. 25., t 1900. jul. 9.). 2. neje: BAKÓ Irma. Esküvő: 1902. máj. 6.
Gyermekük.
BÉLA (szül. 1903. febr. 28.).
d) ZOLTÁN (szül. 1871. aug. 8. Sárospatak), cs. és kir. főhadnagy a 10. sz. huszárezredben.
ej ELEMÉR (szül. 1882. okt. 21.), joghallgató.
6. GÉZA (szül. 1837. jan. 5. Szentgáloskér, t 1896.). Neje: KACSKOVICS Amália Etelka.
Gyermekeik:
aj ERZSÉBET (szül. 1865. jan. 5. Remete p., Somogy vm.). Férje: LEXA Zeno.
bj LŐRINCZ (szül. 1868. aug. 10. Remete p., Somogy vm.). Neje: BENICZKY Irén.
7. FERENCZ (szül." 1835. márcz. 6. Szentgáloskér). Neje: MILLE Gizella.
Gyermekeik:
aj FERENCZ (szül. 1870. ápr. 18.). Neje: SVASTITS Szilárdka
b) LÁSZLÓ (szül:;. 1872. febr. 29?}. Lakás; Budapest.
c) ANDOR (szül. 1874. nov. 16.), kereskedő. Lakás: Budapest. 8. VIKTOR (szül. 1845 Diós-Szentgáloskér), szolgabíró. Neje: NIKLAI Luiza. Lakása: Igal. Gyermekeik: aj VILMA (szül. 1886. febr. 21. Igal). b) ERNŐ (szül. i838. jul. 18. Igal). v9. ADÉL (szül. 1843. ÍAN- 29- Szentgáloskér, f 1886.). Férje; SZ-ÉP Béla.
ÜL JÓZSEF (szül. 1806. márcz. 10., f 1872. nov. 14. Sármellék). Neje: NÓVÁK Szidónia (szül. 1808. okt. 2. Szent-Grót, t 1873. okt 23. Sármellék). Esküvő: 1826. okt. 21. Szent-GrótJ Gyermekeik:
1. MÁTÉ (szül. 1838. jun. 13. Sármellék), országgyűlési képv. 1 neje: vizeki TALLIÁN Karolin (t 1867. jan. 19.). 2. neje: várbogyai BOGYAY Irén (szül. 1836. jun. 20. Haláp, \ 1884. febr. Dökögd, B. Lajos, cs. kir. kamarás megyefőnök és Bogyay Eleonóra leánya). Esküvő: 1869. febr. 6. Keszthely. Birtoka Sármellék.
• : Gyermekeik:
a) JOLÁN (szül. 1871. ápr. 7. Sármellék). Férje: malatinai MALATINSZKY Ferencz.
b) OLGA (szül. 1874. Sármellék). Férje: nagymányai KOLLER Ödön, huszárszázados.
c) LENKE (szül. 1881. Sármellék). Férje: dr. ajtai KOVÁCH Barna, min. segédfogalmazó és föisp. titkár. Esküvő: 1904. jun. 4. Sármellék. Lakás: Szentes.
2. Nep. JÁNOS (szül. 1839. Keszthely). Neje: szentgyörgyi HORVÁTH Gizella.
Leányuk:
IRÉN (szül. 1874. Sármellék). Férje: BAUER József, cs. és kir. huszárkapitány.
3. ÖDÖN (szül. 1841. aug. 27. Keszthely), ügyvéd. Neje: adász-teveli TEVELY Mária. Esküvő: 1878. jan. 12. Lakás: Budapest
Gyermekeik:
a) MIRZA (szül. 1878. okt. 10.).
b) MARGIT (szül. 1879: szept. 9.).
c) GABRIELLA (szül. 1880 aug. 16.).
Friday, October 22, 2010
Szentgrót. (Szentgerolth, Szentgyrolth, de Sancto Gerardo.)
Szentgrót. (Szentgerolth, Szentgyrolth, de Sancto Gerardo.) Régi vára már 1300. fennállott s a Szentgróti Hagymássy család bírta, Ulászló hűtlenségük miatt 1491. elvette a Hagymássyaktól s Lendvai Bánffy Miklósnak és Jakabnak adta, de később ismét visszakapták. I. Ferdinánd 1556. a vár negyedrészét Hagymássy Kristóftól, ki Izabellához és János Zsigmondhoz pártolt át, ismét elvette s Macedóniai Péter ajtónállónak és Pécsy Gáspár udvarnoknak adta. A török világban mint véghelyen császári katonaság tartózkodott itt. Horvát Márton szalaszegi lakos válóperében 1653. Somogyi György mint "szentgróthi végházban gyalog renden Császár ő Felsége hütös szolgája" szerepel tanúképen. Békefi Remig a szentgróti várnak 1686-ból való szép képét is közli. (Balatonmelléki egyh. és várak 291. Ker. jkv. 397.)
A türjei premontrei prépostságot is, mely 1247-ben már fennállott, a Türje nemzetségbeli Szentgróti Dénes alapította s e szerint Szentgrót már a XIII. század elején is jelentékeny hely volt. 1333-ban András és Péter nevű papja volt Szentgrótnak, kik pápai tizedet fizettek. A XIV. században már ferences kolostora is volt, mely még 1531-ben is fennállott. (Békefi i. m. 225. 233. 291.)
A reformáció itt bizonyára még a XVI. században a Hagymássyak oltalma alatt indult meg s az evangelikusok mellett korán vannak itt reformátusok is. Első ismert lelkészei reformátusok, kik előbb a németújvári, később pedig a kiskomáromi esperességhez tartoztak. 1615-ben Nagy Gáspár volt a szentgróti ref. lelkész, ki Pathay István püspököt azzal gyanúsítá, hogy miatta kellett Veszprémből eljönnie s ez évben a köveskuti zsinaton békült ki vele. Nagy Gáspár Szentgróton már kovászos kenyérrel osztotta ki az úrvacsorát. 1618-ban Kiskomáromba távozott, de késő öregségében mégis Szentgrótra vonult nyugalomba s itt halt meg 1627. márc. 6-án. A templom sirboltja alá temették. Egy hét múlva a felesége is követte.[666]
1618. már Homoki Lukács, 1626-28. pedig Paksi István volt Szentgróton a ref. lelkész. De a kálvinista jegyzőkönyv szerint 1626-ban á. h. evang. lelkész is lakott Szentgróton, ki a maga egyházának tanait terjeszté a hallgatók között. (Ubi autem minister ubiquitarius habitaverat, auditoresque ubiquismo infecerat.) A kálvinisták mellett ugyanis ezen a véghelyen mindig voltak evangelikusok is. Példáúl Szentgróti Benedek, kit 1623. avattak fel koppányi lelkésznek. És szentgróti születésű volt Orsich György is, kit 1636. Szentlénárdra avattak fel és 1646. szilsárkányi lelkész volt.[667]
Az első á. h. evang. egyházi ember, akiről eddig tudomásunk van, Laczkovics Szücs Gergely mester, akinek becsületességéről és jámborságáról a Szentgróti elöljáróság 1629. máj. 29. állított ki bizonyítványt. (Egyet, levtár. Ia 7, 52.)
Beregszói Hagymássy Kristóf, Szentgrót ura, ki 1605. az elsők között csatlakozott Bocskay hadaihoz s aki június 11-én Sopron külvárosát is felgyujtotta, református volt. Istvánfy szerint már régóta vágyott Sümeg birtokára és most a nyilt felkeléstől várta vágyainak teljesülését. A kálvinisták egyik legkiválóbb patrónusuknak tartották. Paksi István lelkészt Felsőőrből 1626. Hagymássy védelme alá rendelték Szentgrótra. 1629-ben külön szólították fel, hogy szavazatát a püspökválasztásra levélben vagy megbizottja által küldje be a németújvári zsinatra. Kanizsai Pálfi János is 1631. Pathay Istvánhoz irt levelében e szavakkal emlékszik meg róla:
"A szentgróti eklézsia kegyura, mindkettőnknek második atyja és mindegyikőnknek legjobb akarója, Beregszói Hagymási Kristóf az utálatos feldagasztó vizibetegségnek gyalázatos szennye által megfojtatván, koporsóba téve palotájában fekszik, de még nem temettetett el. Így fosztatunk meg naponként, néhányat kivéve, legjobb pártfogóinktól, akik itt lételed ideje alatt még mind éltek! Ezt az eklézsiát a kolostorszerű lutheránusokból Krisztus igaz híveivé igyekszik átalakítani Tisztelendő Maráczi Nagy Balázs, kinek munkáját tegye szerencséssé a mennyei Szentháromság." (Thury E. 213.)
Ha Kristóf református volt, Hagymássy Miklós (talán a fivére) ellenben buzgó evangelikus. Ez már 1614. Zvonarics Mihály sárvári főesperessel levelezett s ennek irta, hogy az aranyodi fárára kommendált predikátor nem felelt meg a várakozásnak. Ennek a fiai vagy unokái mellett 1633. már á. h. evang. nevelőt találunk. Cassai András volt ez, akinek iskoláztatására Csepregen 1630. a lelkészek egyenkint 1 forintot, a rektorok pedig 50 denárt fizettek. Később Tárkány Istvánnak és Kőszegi Mátyás kassai birónak volt az alumnusa. Majd újfalui lelkész lett Kassa mellett, ki itt 17 éven át predikált "juxta invariatam Aug. Confessionem" és 1644. Bártfán "Az özvegység sanyarú állapotáról" szóló predikációt s ugyanekkor "Kettő-hián Száz Keresztyén Kérdések Jézus Christusnak szenvedéséről és haláláról" című művet is adott ki (Bártfa 1644) Nagytárkányi Tárkányi Istvánnak ajánlva. Cassai 1634. máj. 5. Szentgrótról irja Kőszegi Mátyásnak, hogy Szent György napján kijővén Grácból a Hagymássy fiukkal, Sopronban is volt Andrássi János evang. városi tanácsosnál. Növendékeiről, a Hagymássy fiukról irja: "Haza hoztam őket az graeci kollégiumból, kitelvén esztendejek, nem remélem, hogy tovább mellettek töltsem időmet. Hála Isten szárnyokra eresztettem és az ottbenn való sárból is fertőzés nélkül kihoztam őket, még talán két esztendeig is édes szülei tovább benne tanulni szenvedték volna".[668]
A Hagymássy fiukat bizonyára szüleiknek hiúsága vitte el ama kornak félszeg szokása szerint a jezsuiták gráci kollégiumába. Voltak protestánsok is, miként a győri példák is mutatják, akiket megtévesztett a külsőségekre sokat adó jezsuita nevelés. De érdekes, hogy a fiuk mellett Grácban is evang. házi nevelő volt, aki örül, hogy növendékeit nem térítették át, mert "a sárból fertőzés nélkül hozta ki őket", sőt a szülőket is rávette, hogy többé ne küldjék oda fiaikat. A fiuknak bizonyára az édesanyjuk lehetett buzgó evangelikus s ily módon került az evang. Cassai a Hagymássyak házába nevelőnek.
A Kanizsai Pálfi által említett Maráczi Nagy Balázs, ki a szentgróti lutheránusokat kálvinistákká akarta átformálni, még 1643-ban a csöglei zsinaton is mint szentgróti ref. lelkész szerepel. De a református mellett, úgy látszik, mindig volt itt evang. lelkész és tanító is. Ebből az időből Bálint Balázs szentgróti polgár ismeretes. Leánya Bálint Kata 1637. válópört indított férje, keszthelyi Hermán Mihály ellen, aki egy vén asszonnyal (kit nénjének tartott) megszökött s már hat év óta nincs hír rólok. (Ker. jkv. 141.)
1646-ban a lébényszentmiklósi születésű Deselvics István volt a szentgróti evang. lelkész, ki 1639. mint Széchy Györgyné Homonnay Mária murányi lelkésze Kegel Fülöp elmélkedéseit lefordította és kiadta Lőcsén és Bártfán. Deselvics már valószinűleg 1641. elfoglalta szentgróti állását. A gráci jezsuitáknál tanult valamelyik Hagymássy időközben, úgylátszik, áttért s elfoglalta az egyik szentgróti templomot, mert ezt az evang. és r. kath. rendek 1647-ben már febr. 12. felvették a 90 visszaadandó templom közé s az országgyülés a VI. t. c. 13. §-ában csakugyan vissza is rendelte. (Zsilinszky, A linci béke 408. és 448. Eht. Eml. 132.)
A református Hagymássyak mellett egy buzgó evang. nő, Hagymássy Miklós özvegye, Maróthy Zsuzsanna volt az, aki Szentgróton egyházunkat védelmébe vette s fiait és unokáit is evangelikusoknak nevelte. Bizonyára ő volt az, ki az evang. Kassai Andrást a Hagymássy fiuk mellé nevelőnek fogadta. A dunántúliak meszleni gyülésükön 1646. Récsey Bálintné és gróf Erdődy Bálintné buzgó özvegyek mellett Hagymássy Miklós özvegyét is külön felkérték, hogy Nádasdy Ferenc hitehagyása után egyházunkat oltalmába vegye. Neve Ostffy Tamásé mellett van említve, akinek rokona is volt. Egyik leányát valamelyik Ostffynak adta feleségül, mert ettől való unokáját, Ostffy Katát ő nevelte Szentgróton, aki mellé 1650 körül Ách Jánost fogadta házába preceptorúl. Ez a későbbi rábapordányi rektor volt oly merész, hogy növendékét, Ostffy Katát 1652. feleségül kérte s a buzgó özvegy neki is igérte, sőt gyűrűváltással és keszkenőadással Miskolczi Mihály szentgróti lelkész és Laskói János seregvajda kérőknek jelenlétében az eljegyzési lakomát is megtartották. Csak később (talán mások kényszerítő hatása alatt) kosarazta ki Hagymássyné a nagyratörő tanítót, midőn Beszprémi György és a szentgróti predikátor voltak nála követségben s az úgy 1654. egyházi törvényszék elé is került. De ez az eset is (legalább a kezdetén) az özvegynek az egyházi emberek iránt való hajlandóságára mutat.
Hagymássyné idejében evang. lelkészei voltak Szentgrótnak, 1651 tavaszán a kőszegi kisgyülés a szentgrótiak kértére Galli György csényei lelkészt rendelte számukra. Galli elment próbabeszédet tartani s meg is egyezett a szentgrótiakkal s ezek patronaasszonyával, Hagymássynéval, a konvencionális levelet el is fogadta tőlök. De azután mást gondolt s a csényeiek is fegyverrel fenyegetőztek szentgróti uraimék ellen, akik szekerekkel jöttek Csényére, hogy papjokat elvigyék. Így hát a lócsi lelkészt, Miskolczi Mihályt hívták meg 1651. aki Ách Ferenc fentebbi ügyében mint kérő szerepelt. (Ehker. jkv. 236. 357. 412.)
Musay püspök Szentgrótot 1661. mint anyaegyházat sorolja a kemenesalji és zalai gyülekezetek közé. Az 1662. évi országgyülésen az evang. rendek ismét felpanaszolták, hogy Szentgróton a templomot, paplakot és az egyházi jövedelmeket elvették tőlök. 1667. szept. 2-án a szentgróti ág. hitv. evang. sereg Fisztrovich püspöktől az akkori összeférhetetlen lelkésze helyett Büki Györgyöt kéri "aki jobb volna ilyen három vallású helyen". 1669. aug. 5-én Szenczy György, a szentgróti lelkész, akit 1659-ben avattak fel, más gyülekezetet kér Fekete István püspöktől, de még 1671-ben is Szentgróton van, mert jan. 24. tisztázza magát egy vád alól és pedig azzal, hogy minden zavarnak a kálvinista mester az oka.[669]
A gyászos évtizedben 1675. jan. 13-án a szentgróti őrsereg is, miként a nagyvázsonyi, pápai és légrádi véghelyek, valószinűleg vallásszabadságot nyert Lipóttól. Csak így érthető, hogy neki már 1680 előtt lelkésze és tanítója volt. Sárosy András, a volt kőszegi rektor, Szenczi Fekete István mostoha leányának, Csór Erzsébetnek a férje, hirdette ekkor az igét a szentgróti vitézeknek. Az 1680. évi tanúvallomás szerint Sárosy nevű szentgróti predikátor vitt bort Fekete püspöknek Asszonyfára, a szentgróti oskolamester pedig Jánosházáról puskaport vitt ugyanoda. És 1681. július 1-én Sárosy a szentgróti sereg és városi elöljárók hivatalos átiratával mondott ellen a Feketével kötendő szerződésnek, akivel újat vont.[670]
A kemenesalji egyházmegye újjászervezésekor is 1695. Szentgrót anyagyülekezet volt. Asbóth János esperes 1696. márc. 4. tartott itt egyházlátogatást. Lelkészük ekkor nem volt. Bokányi Józsiást szerették volna felavattatni, de az esperes nem engedte meg, mert Bokányi még 1706. is Jánosházán volt tanító. De Kis István nevű tanítójok volt már 1696. is, kit a hivek igen dicsértek s a kinek neve az 1697. felavatandók között is szerepel. 1706-ban Gauder János volt a szentgróti lelkész és Francisci Péter a tanító. Gauder 1695. Devecserben volt rektor. 1696. a sitkeiek igértek neki meghivót s 1706. ő volt az esperesség jegyzője. 1708-ban már Király Máté a szentgróti lelkész, akit ekkor alesperesnek is megválasztottak. Még 1725. is anyagyülekezet volt (Eht. Eml. 245. 264. 268. 271. 290. 372.)
A türjei premontrei prépostságot is, mely 1247-ben már fennállott, a Türje nemzetségbeli Szentgróti Dénes alapította s e szerint Szentgrót már a XIII. század elején is jelentékeny hely volt. 1333-ban András és Péter nevű papja volt Szentgrótnak, kik pápai tizedet fizettek. A XIV. században már ferences kolostora is volt, mely még 1531-ben is fennállott. (Békefi i. m. 225. 233. 291.)
A reformáció itt bizonyára még a XVI. században a Hagymássyak oltalma alatt indult meg s az evangelikusok mellett korán vannak itt reformátusok is. Első ismert lelkészei reformátusok, kik előbb a németújvári, később pedig a kiskomáromi esperességhez tartoztak. 1615-ben Nagy Gáspár volt a szentgróti ref. lelkész, ki Pathay István püspököt azzal gyanúsítá, hogy miatta kellett Veszprémből eljönnie s ez évben a köveskuti zsinaton békült ki vele. Nagy Gáspár Szentgróton már kovászos kenyérrel osztotta ki az úrvacsorát. 1618-ban Kiskomáromba távozott, de késő öregségében mégis Szentgrótra vonult nyugalomba s itt halt meg 1627. márc. 6-án. A templom sirboltja alá temették. Egy hét múlva a felesége is követte.[666]
1618. már Homoki Lukács, 1626-28. pedig Paksi István volt Szentgróton a ref. lelkész. De a kálvinista jegyzőkönyv szerint 1626-ban á. h. evang. lelkész is lakott Szentgróton, ki a maga egyházának tanait terjeszté a hallgatók között. (Ubi autem minister ubiquitarius habitaverat, auditoresque ubiquismo infecerat.) A kálvinisták mellett ugyanis ezen a véghelyen mindig voltak evangelikusok is. Példáúl Szentgróti Benedek, kit 1623. avattak fel koppányi lelkésznek. És szentgróti születésű volt Orsich György is, kit 1636. Szentlénárdra avattak fel és 1646. szilsárkányi lelkész volt.[667]
Az első á. h. evang. egyházi ember, akiről eddig tudomásunk van, Laczkovics Szücs Gergely mester, akinek becsületességéről és jámborságáról a Szentgróti elöljáróság 1629. máj. 29. állított ki bizonyítványt. (Egyet, levtár. Ia 7, 52.)
Beregszói Hagymássy Kristóf, Szentgrót ura, ki 1605. az elsők között csatlakozott Bocskay hadaihoz s aki június 11-én Sopron külvárosát is felgyujtotta, református volt. Istvánfy szerint már régóta vágyott Sümeg birtokára és most a nyilt felkeléstől várta vágyainak teljesülését. A kálvinisták egyik legkiválóbb patrónusuknak tartották. Paksi István lelkészt Felsőőrből 1626. Hagymássy védelme alá rendelték Szentgrótra. 1629-ben külön szólították fel, hogy szavazatát a püspökválasztásra levélben vagy megbizottja által küldje be a németújvári zsinatra. Kanizsai Pálfi János is 1631. Pathay Istvánhoz irt levelében e szavakkal emlékszik meg róla:
"A szentgróti eklézsia kegyura, mindkettőnknek második atyja és mindegyikőnknek legjobb akarója, Beregszói Hagymási Kristóf az utálatos feldagasztó vizibetegségnek gyalázatos szennye által megfojtatván, koporsóba téve palotájában fekszik, de még nem temettetett el. Így fosztatunk meg naponként, néhányat kivéve, legjobb pártfogóinktól, akik itt lételed ideje alatt még mind éltek! Ezt az eklézsiát a kolostorszerű lutheránusokból Krisztus igaz híveivé igyekszik átalakítani Tisztelendő Maráczi Nagy Balázs, kinek munkáját tegye szerencséssé a mennyei Szentháromság." (Thury E. 213.)
Ha Kristóf református volt, Hagymássy Miklós (talán a fivére) ellenben buzgó evangelikus. Ez már 1614. Zvonarics Mihály sárvári főesperessel levelezett s ennek irta, hogy az aranyodi fárára kommendált predikátor nem felelt meg a várakozásnak. Ennek a fiai vagy unokái mellett 1633. már á. h. evang. nevelőt találunk. Cassai András volt ez, akinek iskoláztatására Csepregen 1630. a lelkészek egyenkint 1 forintot, a rektorok pedig 50 denárt fizettek. Később Tárkány Istvánnak és Kőszegi Mátyás kassai birónak volt az alumnusa. Majd újfalui lelkész lett Kassa mellett, ki itt 17 éven át predikált "juxta invariatam Aug. Confessionem" és 1644. Bártfán "Az özvegység sanyarú állapotáról" szóló predikációt s ugyanekkor "Kettő-hián Száz Keresztyén Kérdések Jézus Christusnak szenvedéséről és haláláról" című művet is adott ki (Bártfa 1644) Nagytárkányi Tárkányi Istvánnak ajánlva. Cassai 1634. máj. 5. Szentgrótról irja Kőszegi Mátyásnak, hogy Szent György napján kijővén Grácból a Hagymássy fiukkal, Sopronban is volt Andrássi János evang. városi tanácsosnál. Növendékeiről, a Hagymássy fiukról irja: "Haza hoztam őket az graeci kollégiumból, kitelvén esztendejek, nem remélem, hogy tovább mellettek töltsem időmet. Hála Isten szárnyokra eresztettem és az ottbenn való sárból is fertőzés nélkül kihoztam őket, még talán két esztendeig is édes szülei tovább benne tanulni szenvedték volna".[668]
A Hagymássy fiukat bizonyára szüleiknek hiúsága vitte el ama kornak félszeg szokása szerint a jezsuiták gráci kollégiumába. Voltak protestánsok is, miként a győri példák is mutatják, akiket megtévesztett a külsőségekre sokat adó jezsuita nevelés. De érdekes, hogy a fiuk mellett Grácban is evang. házi nevelő volt, aki örül, hogy növendékeit nem térítették át, mert "a sárból fertőzés nélkül hozta ki őket", sőt a szülőket is rávette, hogy többé ne küldjék oda fiaikat. A fiuknak bizonyára az édesanyjuk lehetett buzgó evangelikus s ily módon került az evang. Cassai a Hagymássyak házába nevelőnek.
A Kanizsai Pálfi által említett Maráczi Nagy Balázs, ki a szentgróti lutheránusokat kálvinistákká akarta átformálni, még 1643-ban a csöglei zsinaton is mint szentgróti ref. lelkész szerepel. De a református mellett, úgy látszik, mindig volt itt evang. lelkész és tanító is. Ebből az időből Bálint Balázs szentgróti polgár ismeretes. Leánya Bálint Kata 1637. válópört indított férje, keszthelyi Hermán Mihály ellen, aki egy vén asszonnyal (kit nénjének tartott) megszökött s már hat év óta nincs hír rólok. (Ker. jkv. 141.)
1646-ban a lébényszentmiklósi születésű Deselvics István volt a szentgróti evang. lelkész, ki 1639. mint Széchy Györgyné Homonnay Mária murányi lelkésze Kegel Fülöp elmélkedéseit lefordította és kiadta Lőcsén és Bártfán. Deselvics már valószinűleg 1641. elfoglalta szentgróti állását. A gráci jezsuitáknál tanult valamelyik Hagymássy időközben, úgylátszik, áttért s elfoglalta az egyik szentgróti templomot, mert ezt az evang. és r. kath. rendek 1647-ben már febr. 12. felvették a 90 visszaadandó templom közé s az országgyülés a VI. t. c. 13. §-ában csakugyan vissza is rendelte. (Zsilinszky, A linci béke 408. és 448. Eht. Eml. 132.)
A református Hagymássyak mellett egy buzgó evang. nő, Hagymássy Miklós özvegye, Maróthy Zsuzsanna volt az, aki Szentgróton egyházunkat védelmébe vette s fiait és unokáit is evangelikusoknak nevelte. Bizonyára ő volt az, ki az evang. Kassai Andrást a Hagymássy fiuk mellé nevelőnek fogadta. A dunántúliak meszleni gyülésükön 1646. Récsey Bálintné és gróf Erdődy Bálintné buzgó özvegyek mellett Hagymássy Miklós özvegyét is külön felkérték, hogy Nádasdy Ferenc hitehagyása után egyházunkat oltalmába vegye. Neve Ostffy Tamásé mellett van említve, akinek rokona is volt. Egyik leányát valamelyik Ostffynak adta feleségül, mert ettől való unokáját, Ostffy Katát ő nevelte Szentgróton, aki mellé 1650 körül Ách Jánost fogadta házába preceptorúl. Ez a későbbi rábapordányi rektor volt oly merész, hogy növendékét, Ostffy Katát 1652. feleségül kérte s a buzgó özvegy neki is igérte, sőt gyűrűváltással és keszkenőadással Miskolczi Mihály szentgróti lelkész és Laskói János seregvajda kérőknek jelenlétében az eljegyzési lakomát is megtartották. Csak később (talán mások kényszerítő hatása alatt) kosarazta ki Hagymássyné a nagyratörő tanítót, midőn Beszprémi György és a szentgróti predikátor voltak nála követségben s az úgy 1654. egyházi törvényszék elé is került. De ez az eset is (legalább a kezdetén) az özvegynek az egyházi emberek iránt való hajlandóságára mutat.
Hagymássyné idejében evang. lelkészei voltak Szentgrótnak, 1651 tavaszán a kőszegi kisgyülés a szentgrótiak kértére Galli György csényei lelkészt rendelte számukra. Galli elment próbabeszédet tartani s meg is egyezett a szentgrótiakkal s ezek patronaasszonyával, Hagymássynéval, a konvencionális levelet el is fogadta tőlök. De azután mást gondolt s a csényeiek is fegyverrel fenyegetőztek szentgróti uraimék ellen, akik szekerekkel jöttek Csényére, hogy papjokat elvigyék. Így hát a lócsi lelkészt, Miskolczi Mihályt hívták meg 1651. aki Ách Ferenc fentebbi ügyében mint kérő szerepelt. (Ehker. jkv. 236. 357. 412.)
Musay püspök Szentgrótot 1661. mint anyaegyházat sorolja a kemenesalji és zalai gyülekezetek közé. Az 1662. évi országgyülésen az evang. rendek ismét felpanaszolták, hogy Szentgróton a templomot, paplakot és az egyházi jövedelmeket elvették tőlök. 1667. szept. 2-án a szentgróti ág. hitv. evang. sereg Fisztrovich püspöktől az akkori összeférhetetlen lelkésze helyett Büki Györgyöt kéri "aki jobb volna ilyen három vallású helyen". 1669. aug. 5-én Szenczy György, a szentgróti lelkész, akit 1659-ben avattak fel, más gyülekezetet kér Fekete István püspöktől, de még 1671-ben is Szentgróton van, mert jan. 24. tisztázza magát egy vád alól és pedig azzal, hogy minden zavarnak a kálvinista mester az oka.[669]
A gyászos évtizedben 1675. jan. 13-án a szentgróti őrsereg is, miként a nagyvázsonyi, pápai és légrádi véghelyek, valószinűleg vallásszabadságot nyert Lipóttól. Csak így érthető, hogy neki már 1680 előtt lelkésze és tanítója volt. Sárosy András, a volt kőszegi rektor, Szenczi Fekete István mostoha leányának, Csór Erzsébetnek a férje, hirdette ekkor az igét a szentgróti vitézeknek. Az 1680. évi tanúvallomás szerint Sárosy nevű szentgróti predikátor vitt bort Fekete püspöknek Asszonyfára, a szentgróti oskolamester pedig Jánosházáról puskaport vitt ugyanoda. És 1681. július 1-én Sárosy a szentgróti sereg és városi elöljárók hivatalos átiratával mondott ellen a Feketével kötendő szerződésnek, akivel újat vont.[670]
A kemenesalji egyházmegye újjászervezésekor is 1695. Szentgrót anyagyülekezet volt. Asbóth János esperes 1696. márc. 4. tartott itt egyházlátogatást. Lelkészük ekkor nem volt. Bokányi Józsiást szerették volna felavattatni, de az esperes nem engedte meg, mert Bokányi még 1706. is Jánosházán volt tanító. De Kis István nevű tanítójok volt már 1696. is, kit a hivek igen dicsértek s a kinek neve az 1697. felavatandók között is szerepel. 1706-ban Gauder János volt a szentgróti lelkész és Francisci Péter a tanító. Gauder 1695. Devecserben volt rektor. 1696. a sitkeiek igértek neki meghivót s 1706. ő volt az esperesség jegyzője. 1708-ban már Király Máté a szentgróti lelkész, akit ekkor alesperesnek is megválasztottak. Még 1725. is anyagyülekezet volt (Eht. Eml. 245. 264. 268. 271. 290. 372.)
Thursday, October 21, 2010
1368-as,26 1391-es és 1405-ös oklevelek, melyekben már mindenütt oppidum néven említik Kecskemétet.27 Ezért tartjuk elfogadhatónak a magyarázatot a korábbi civitas használatra: szorgalmas kereskedők lakta, viszonylag magas rangot kivívott város jogos igénye lehetett a cím birtoklása, s ha erre kis időt várniuk kellett, megelőlegezték maguknak. Európaszerte azt látjuk, hogy a kereskedővárosok öntudatos polgárokból alakultak, akiknél természetesnek látszik, hogy önerejükből elért rangjukat — adott esetben — királyi hozzájárulás nélkül is viselni kezdték.
Ennyit a civitas szó bekerüléséről a pecsét feliratába. A szöveg folytatása tulajdonképpen már nem okoz különösebb problémát. Kecskemét neve szerepel a továbbiakban „DE KECHKEMETH" alakban. Igen fontos tény a város nevének magyar alakú leírása. Ebben az időben ugyancsak bőven használták a városok vagy falvak latin alakú nevét, és természetesen így említették az oklevelekben is.28 Hasonló helyesírást inkább a szintén alföldi, tehát kevésbe közvetlen királyi környezethez tartozó városok esetében találunk (Szeged, Debrecen stb.)1
Másik érdekessége, melyet a részletes betűleírásoknál már említettünk, hogy a város nevének kezdőbetűjét és a szó közben előforduló К betűt nem az általában használt r-betűvel helyettesítették, hanem azt a gyakorlatban mindig használt magyar formában írták. Igaz, a fent említett Karolus példák, a királyi iratokon, pecséteken, pénzeken megkönnyítették az általános gyakorlat megszegését, mégis szokatlan és a magyar szfragisztikában elég ritka jelenség, különösen a XIV. században. Ritkaságára a kevés párhuzamok egyikét említenénk, Kakas László szintén magyar alakban szövegezett pecsétjét ,,S(igillum) KAAKAS LAISLO" felirattal,29 valamint azt a szintén kecskeméti pecsétet 1554-ből, tehát kétszáz évvel későbbről, melyet ismertetésében még mindig a legrégibb magyar feliratos pecsétek egyikének tartot-
26 1368-as oklevélben Kecskemét az óbudai apácáknak adományozott
birtok határjárásának leírásában már oppidum ! ENTZ i. m. 21. o. és BOROVSZKY i. m. 326. o.
27 1368, 1391 és 1405-ös oklevelek: HORNYIK i. m. 151.
o., BOROVSZKY i. m. 326. o., CSÄNKI D.: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Bp. 1890. 22. o., ENTZ i. m. 21-22. o.
28 Esztergom-Strigonium, Pécs-Quinqueecclesiae stb.
29 VARJÚ E.: Magyar köriratú pecsétek a XIV. és XV. században.
Turul, 1899. 17. 77. o.
8. kép. Michelsfeldi pecsét a XIV. századból.
Abb. 8. Der Siegel von Michelsfeld, 14. Jahrhundert
tak.y0 Nyelvészetileg is érdekes tehát, mert kevés városnevünk van, amelyet ilyen korai időben már a mai alakban írtak és használtak.
3, A szöveg alapos elemzése után áttérhetünk a pecsét másik, hitelessége szempontjából ugyanolyan fontos ismérvéhez, a felirat által körülvett s^ent püspök alakjához.
Ki is volt ez a püspök? A kereskedő közösségnek melyik püspökkel volt liturgikus kapcsolata az európai, majd a magyar viszonyokat tekintve? Mennyire volt elterjedve szent Miklós tisztelete az európai, s ezeken keresztül a magyar városokban, köztük Kecskeméten? Miért került a szent alakja a pecsétre?
A pecsét ikonográfiailag helyesen ábrázol egy püspököt, ruházata, attribútumai alapján azonban bármelyik, püspöki címmel felruházott és szentté
30 DEÁK F.: Néhány hazai pecsét. AÉ. XII. 1878. 68. o. A pecsét felirata: „KECKHEMETI PECET 1554."
321
Ennyit a civitas szó bekerüléséről a pecsét feliratába. A szöveg folytatása tulajdonképpen már nem okoz különösebb problémát. Kecskemét neve szerepel a továbbiakban „DE KECHKEMETH" alakban. Igen fontos tény a város nevének magyar alakú leírása. Ebben az időben ugyancsak bőven használták a városok vagy falvak latin alakú nevét, és természetesen így említették az oklevelekben is.28 Hasonló helyesírást inkább a szintén alföldi, tehát kevésbe közvetlen királyi környezethez tartozó városok esetében találunk (Szeged, Debrecen stb.)1
Másik érdekessége, melyet a részletes betűleírásoknál már említettünk, hogy a város nevének kezdőbetűjét és a szó közben előforduló К betűt nem az általában használt r-betűvel helyettesítették, hanem azt a gyakorlatban mindig használt magyar formában írták. Igaz, a fent említett Karolus példák, a királyi iratokon, pecséteken, pénzeken megkönnyítették az általános gyakorlat megszegését, mégis szokatlan és a magyar szfragisztikában elég ritka jelenség, különösen a XIV. században. Ritkaságára a kevés párhuzamok egyikét említenénk, Kakas László szintén magyar alakban szövegezett pecsétjét ,,S(igillum) KAAKAS LAISLO" felirattal,29 valamint azt a szintén kecskeméti pecsétet 1554-ből, tehát kétszáz évvel későbbről, melyet ismertetésében még mindig a legrégibb magyar feliratos pecsétek egyikének tartot-
26 1368-as oklevélben Kecskemét az óbudai apácáknak adományozott
birtok határjárásának leírásában már oppidum ! ENTZ i. m. 21. o. és BOROVSZKY i. m. 326. o.
27 1368, 1391 és 1405-ös oklevelek: HORNYIK i. m. 151.
o., BOROVSZKY i. m. 326. o., CSÄNKI D.: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. Bp. 1890. 22. o., ENTZ i. m. 21-22. o.
28 Esztergom-Strigonium, Pécs-Quinqueecclesiae stb.
29 VARJÚ E.: Magyar köriratú pecsétek a XIV. és XV. században.
Turul, 1899. 17. 77. o.
8. kép. Michelsfeldi pecsét a XIV. századból.
Abb. 8. Der Siegel von Michelsfeld, 14. Jahrhundert
tak.y0 Nyelvészetileg is érdekes tehát, mert kevés városnevünk van, amelyet ilyen korai időben már a mai alakban írtak és használtak.
3, A szöveg alapos elemzése után áttérhetünk a pecsét másik, hitelessége szempontjából ugyanolyan fontos ismérvéhez, a felirat által körülvett s^ent püspök alakjához.
Ki is volt ez a püspök? A kereskedő közösségnek melyik püspökkel volt liturgikus kapcsolata az európai, majd a magyar viszonyokat tekintve? Mennyire volt elterjedve szent Miklós tisztelete az európai, s ezeken keresztül a magyar városokban, köztük Kecskeméten? Miért került a szent alakja a pecsétre?
A pecsét ikonográfiailag helyesen ábrázol egy püspököt, ruházata, attribútumai alapján azonban bármelyik, püspöki címmel felruházott és szentté
30 DEÁK F.: Néhány hazai pecsét. AÉ. XII. 1878. 68. o. A pecsét felirata: „KECKHEMETI PECET 1554."
321
Wednesday, October 20, 2010
Sieb&NI&Kemp&Orosz&MNZS&Petri's Farkas adatai
Farkas, I.
Farkas, I.
Wappen: Ungarisch gekleideter Mann mit Eisenhelm u. umgürtetem Krummsäbel, in d. erhobenen Rechten drei geflitschte, gekreuzte Pfeile haltend, die Linke in d. Hüfte gestützt. – Kleinod: Geharnischter, gebogener Arm, in d. Faust drei bestengelte Rosen haltend.
(Siegel d. d. 1816 mit Initialen des k. k. Rittmeisters vom 6. Husaren-Regiment, Georg von Farkas).
Adels- u. Wappenbrief v. Gabriel Bethlen, Fürst v. Siebenbürgen, d. d. Kaschau, 4. April 1624 (kundgemacht: Garadna, Abaujer Ctt., 17. April 1624) für Michael Farkas u. für seinen Bruder Stefan.
Ein erwiesener Zusammenhang ist mir nicht bekannt.
Farkas, II.
Farkas, II.
Wappen: In B. ein aufspringender Wolf, im Rachen ein Lamm haltend. – Kleinod: Die Schildfigur wachsend.
Adels- u. Wappenbrief v. König Ferdinand III. d. d. Wien, 25. November 1638 für Balthasar Farkas als Haupterwerber u. für seine Ehefrau Katharina Eszényi für seinen Bruder Caspar sammt Ehefrau Elisabeth Vitalis und für den Sohn Peter als Nebenerwerber.
(Kundgemacht: Szabolcs, 1639).
(Leg. C.)
Farkas, III.
Farkas, III.
Wappen: Wie Farkas II. Der Wolf hier auf gr. Dreiberge aufspringend, die Decken: bg. – rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Ferdinand III. d. d. Pressburg, 19. März 1647 (kundgemacht: Pesther Comitat, fer. sec. prox. post fest. Beati Emerici Ducis 1647) für Stefan Farkas als Haupterwerber u. für seine Verwandten Johann und Michael sowie Caspar und Franz Farkas als Nebenerwerber.
(Leg. C. Ctt. A. Pesth).
Farkas, IV. v. Alsókosály.
Farkas, IV. v. Alsókosály.
Wappen: In B. auf gr. Dreiberge schreitend ein n. Wolf, im Rachen ein Lamm haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: Ohne Farbenangabe.
Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy II. Fürst v. Siebenbürgen, d. d. Gyulafehérvár, 15. Februar 1649 (kundgemacht: Deés, Belsöszólnok, 1. Maj 1649) für Lukas Farkas v. Alsókosály aliter Tamás als Haupterwerber u. für seine Brüder Stefan u. Thomas als Nebenerwerber.
(R. A. BPesth).
Farkas, IX.
Farkas, IX.
Wappen: Gekrönter Adler. – Kleinod: Die Schildfigur. –
(Siegel d. d. 1666. – Cap. A. Lelesz).
Farkas, V. v. Losoncz.
Farkas, V. v. Losoncz.
Wappen: In B. aus g. Blätterkrone wachsend ein g. Löwe, in d. erhobenen Rechten einen Krummsäbel mit g. Parirstange haltend. – Kleinod: Geharnischter, gebogener Arm, in d. Faust einen Krummsäbel haltend, dessen Spitze durch den Hals eines vom Rumpfe getrennten, schnurrbärtigen Türkenschädels gestossen erscheint. – Decken: bg. –rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Ferdinand III. d. d. 27. Januar 1624 (kundgemacht: Komorner Comitat 1669, – Pesther Ctt. 10. Jänner 1727 – Neograder Ctt. 29. Jänner 1729 – u. Borsoder Ctt. 10. Maj 1773) für Michael Farkas v. Losoncz.
Karl Farkas v. Losoncz, des äussern Rathes der Stadt Debreczin Mitglied, siegelt d. d. 1834 mit einem ganzen Löwen; – ebenso Paul Farkas in Losoncz, † 1834. – Der Letztgenannte führt als Kleinod eine Taube mit Oelzweig im Schnabel.
(Leg. C.)
Farkas, VI. v. Farkasfölde.
Farkas, VI. v. Farkasfölde.
Wappen: In B. auf dem rechtsseitigen Arme eines pfahlweise gestellten, links oberhalb von drei (2, 1) Hufeisen begleiteten Schiffankers stehend, ein geharnischter Mann mit Eisenhaube, in d. erhobenen Rechten einen Krummsäbel mit Parirstange, mit der Linken den Ankerring haltend. – Kleinod: N. Wolf wachsend, mit einer Weizengarbe in den Vorderpranken.
(Siegel d. d. 1658 mit voller Umschrift des Fabianus Farkas de Farkasfölde, Ober-Kapitän der k. Veste Putnok).
Farkas, VII.
Farkas, VII.
Wappen: In B. auf g. Blätterkrone mit d. Ellbogen gestützt, ein geharnischter Arm, in d. Faust einen Krummsäbel mit g. Parirstange haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: l. Dipl. Text. – unbestimmt.
Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy II. d. d. Gyulafehérvár, 11. Februar 1658 (kundgemacht: Grosswardein, 10. Dezember 1658) für Peter u. Michael Farkas v. Csatár. –
(Leg. C. Ctt. A. Bihar).
Farkas, VIII.
Farkas, VIII.
Wappen: In B. ein gr. gekleideter Mann mit g. Stiefeln und # Kalpag, mit der Rechten ein Feuergewehr vor d. Mitte des Leibes haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: rg. – bs.
Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy II., Fürst v. Siebenbürgen, d. d. Tasnád, 1. August 1658 für Daniel Farkas.
(R. A. Bpest)
Farkas, X.
Farkas, X.
Wappen: In B. auf gr. Dreiberge mit d. Ellbogen gestützt, ein in der rechten Oberecke v. einem sechsstrahligen g. Sterne, in d. linken Ecke v. einer s. Mondessichel begleiteter, r. bekleideter, gebogener Arm, in d. Faust einen Krummsäbel haltend. – Kleinod: Zwischen g. Hörnern, der Arm. – Decken: bg. – rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Leopold I. d. d. Wien, 24. Januar 1669 (kundgemacht: Zemplin, Zempliner Ctt., 4. März 1670) für Benedict Farkas als Nebenerwerber. – Siehe: Pap „Haupterwerber.”
(Leg. C. Ctt. A. Zemplin).
Farkas, I.
Farkas, I.
Wappen: Ungarisch gekleideter Mann mit Eisenhelm u. umgürtetem Krummsäbel, in d. erhobenen Rechten drei geflitschte, gekreuzte Pfeile haltend, die Linke in d. Hüfte gestützt. – Kleinod: Geharnischter, gebogener Arm, in d. Faust drei bestengelte Rosen haltend.
(Siegel d. d. 1816 mit Initialen des k. k. Rittmeisters vom 6. Husaren-Regiment, Georg von Farkas).
Adels- u. Wappenbrief v. Gabriel Bethlen, Fürst v. Siebenbürgen, d. d. Kaschau, 4. April 1624 (kundgemacht: Garadna, Abaujer Ctt., 17. April 1624) für Michael Farkas u. für seinen Bruder Stefan.
Ein erwiesener Zusammenhang ist mir nicht bekannt.
Farkas, II.
Farkas, II.
Wappen: In B. ein aufspringender Wolf, im Rachen ein Lamm haltend. – Kleinod: Die Schildfigur wachsend.
Adels- u. Wappenbrief v. König Ferdinand III. d. d. Wien, 25. November 1638 für Balthasar Farkas als Haupterwerber u. für seine Ehefrau Katharina Eszényi für seinen Bruder Caspar sammt Ehefrau Elisabeth Vitalis und für den Sohn Peter als Nebenerwerber.
(Kundgemacht: Szabolcs, 1639).
(Leg. C.)
Farkas, III.
Farkas, III.
Wappen: Wie Farkas II. Der Wolf hier auf gr. Dreiberge aufspringend, die Decken: bg. – rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Ferdinand III. d. d. Pressburg, 19. März 1647 (kundgemacht: Pesther Comitat, fer. sec. prox. post fest. Beati Emerici Ducis 1647) für Stefan Farkas als Haupterwerber u. für seine Verwandten Johann und Michael sowie Caspar und Franz Farkas als Nebenerwerber.
(Leg. C. Ctt. A. Pesth).
Farkas, IV. v. Alsókosály.
Farkas, IV. v. Alsókosály.
Wappen: In B. auf gr. Dreiberge schreitend ein n. Wolf, im Rachen ein Lamm haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: Ohne Farbenangabe.
Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy II. Fürst v. Siebenbürgen, d. d. Gyulafehérvár, 15. Februar 1649 (kundgemacht: Deés, Belsöszólnok, 1. Maj 1649) für Lukas Farkas v. Alsókosály aliter Tamás als Haupterwerber u. für seine Brüder Stefan u. Thomas als Nebenerwerber.
(R. A. BPesth).
Farkas, IX.
Farkas, IX.
Wappen: Gekrönter Adler. – Kleinod: Die Schildfigur. –
(Siegel d. d. 1666. – Cap. A. Lelesz).
Farkas, V. v. Losoncz.
Farkas, V. v. Losoncz.
Wappen: In B. aus g. Blätterkrone wachsend ein g. Löwe, in d. erhobenen Rechten einen Krummsäbel mit g. Parirstange haltend. – Kleinod: Geharnischter, gebogener Arm, in d. Faust einen Krummsäbel haltend, dessen Spitze durch den Hals eines vom Rumpfe getrennten, schnurrbärtigen Türkenschädels gestossen erscheint. – Decken: bg. –rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Ferdinand III. d. d. 27. Januar 1624 (kundgemacht: Komorner Comitat 1669, – Pesther Ctt. 10. Jänner 1727 – Neograder Ctt. 29. Jänner 1729 – u. Borsoder Ctt. 10. Maj 1773) für Michael Farkas v. Losoncz.
Karl Farkas v. Losoncz, des äussern Rathes der Stadt Debreczin Mitglied, siegelt d. d. 1834 mit einem ganzen Löwen; – ebenso Paul Farkas in Losoncz, † 1834. – Der Letztgenannte führt als Kleinod eine Taube mit Oelzweig im Schnabel.
(Leg. C.)
Farkas, VI. v. Farkasfölde.
Farkas, VI. v. Farkasfölde.
Wappen: In B. auf dem rechtsseitigen Arme eines pfahlweise gestellten, links oberhalb von drei (2, 1) Hufeisen begleiteten Schiffankers stehend, ein geharnischter Mann mit Eisenhaube, in d. erhobenen Rechten einen Krummsäbel mit Parirstange, mit der Linken den Ankerring haltend. – Kleinod: N. Wolf wachsend, mit einer Weizengarbe in den Vorderpranken.
(Siegel d. d. 1658 mit voller Umschrift des Fabianus Farkas de Farkasfölde, Ober-Kapitän der k. Veste Putnok).
Farkas, VII.
Farkas, VII.
Wappen: In B. auf g. Blätterkrone mit d. Ellbogen gestützt, ein geharnischter Arm, in d. Faust einen Krummsäbel mit g. Parirstange haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: l. Dipl. Text. – unbestimmt.
Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy II. d. d. Gyulafehérvár, 11. Februar 1658 (kundgemacht: Grosswardein, 10. Dezember 1658) für Peter u. Michael Farkas v. Csatár. –
(Leg. C. Ctt. A. Bihar).
Farkas, VIII.
Farkas, VIII.
Wappen: In B. ein gr. gekleideter Mann mit g. Stiefeln und # Kalpag, mit der Rechten ein Feuergewehr vor d. Mitte des Leibes haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: rg. – bs.
Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy II., Fürst v. Siebenbürgen, d. d. Tasnád, 1. August 1658 für Daniel Farkas.
(R. A. Bpest)
Farkas, X.
Farkas, X.
Wappen: In B. auf gr. Dreiberge mit d. Ellbogen gestützt, ein in der rechten Oberecke v. einem sechsstrahligen g. Sterne, in d. linken Ecke v. einer s. Mondessichel begleiteter, r. bekleideter, gebogener Arm, in d. Faust einen Krummsäbel haltend. – Kleinod: Zwischen g. Hörnern, der Arm. – Decken: bg. – rs.
Adels- u. Wappenbrief v. König Leopold I. d. d. Wien, 24. Januar 1669 (kundgemacht: Zemplin, Zempliner Ctt., 4. März 1670) für Benedict Farkas als Nebenerwerber. – Siehe: Pap „Haupterwerber.”
(Leg. C. Ctt. A. Zemplin).
Subscribe to:
Posts (Atom)