PATIKÁK TOKAJ-HEGYALJÁN A XVII-XIX. SZÁZADBAN
BALASSA IVÁN
A magyar nyelvben a patika 'gyógyszertár' szavunk 1405 körül a Schlágli Szójegyzékben tűnik fel, míg a patikáros elnevezéssel személynév (Johannem Pathyca-ros dictum) formában 1465-ben találkozunk. (A magyar nyelv történeti etimológiai szótára 3:130-131.; továbbiakban TESZ.) A szónak apotéka-patika; apotékárius-pa-tikárius formája egymás mellett élt Zemplén vármegyében is. Patikárius György 1598-ban Csörgőn négy jobbágy telekkel rendelkezett (Adalékok Zemplén vármegye történetéhez 4:39.; továbbiakban Adalékok). Sámbár Mátyás (1617-1685) a Sárospatakon is többször hitvitázó jezsuita „Orvosi ispotály" címen 1664-ben hely nélkül megjelent könyvében ezt írja munkájáról: „E könyvecskét orvos patikának neveztem el". Az orvos jelző azt látszik jelezni, hogy másféle patika is lehetett, melytől azt meg kellett különböztetni. 1768: „Várossunk Lakossá Hölbing Mihály Apothecarius Uram..." (Román János: Források Sárospatak település- és építészettörténetéhez. Sárospatak, 1965. 185.). Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Tokaj-Hegyalján a 'gyógyszerészek' többsége a Szepességből származott. A rövidebb formát is általánosan használták; a közeli Sátoraljaújhelyen csaknem ezzel egyidőben jegyezték fel, 1775: „... egynehány hétigh az Ágyát keletett nyomni, és magát á Patikárius Úrral curáltatni, végtére érvágással élni" (Kazinczy Ferenc Állami Levéltár Acta Juridica. Loc. 78. Nr. 236.; továbbiakban KÁL.). 1786: „... amelly Apothecában legkisebb hiba tapasztaltatik, avagy tsalárdság ki tudódik az illyetén Apotheca azonnal be záratasson" (Adalékok 6:123.).
Tokaj-Hegyalján a patika jelentette azt a többé-kevésbé állandó árulásra szolgáló épületet, melyben élelmet, italt, de esetenként bécsi - és török - árut is lehetett vásárolni. Számos adat megfordult a kezemben, de egyetlen olyat sem találtam, mely ezt az árudat apotékának írta volna, ez az elnevezés csak a 'gyógyszertárat' illette meg. Az ezekben a bódékban árulókat sohasem nevezték Apothekariusnak-pa-tíkáriusnak. Már ebből is következtethetünk arra, hogy ha a szó azonos tőből származik is, de az átvétel máshol és más időben történhetett.
A XVII-XIX. században a hegyaljai városokban háromféle eladásra szolgáló építményt különböztettek meg: 1. A bolt, mint a neve is mutatja: kőből épült, boltozott, utcára nyíló, állandó építmény, melyben hivatásos kereskedők árulták portékájukat. 2. A piacon, vásárokon felállított sátor, melyet éjszakára többnyire lebontottak. 3. A piacokon, ritkábban a saját telken épített egy helyiségből álló házacska, melyben különböző árukat lehetett vásárolni. Ezeknek a neve volt a XVII-XIX. században Tokaj-Hegyalján: patika. Lássuk ezeket most egy kicsit közelebbről.
Az első részletesebb feljegyzést 1623-ból Sárospatakról találtam: „... András deák Varga pal Vramnak mustoha fija hogy w kegielme uot az piacion egy patikát ugian az szaros patakj piacion melynek szomszedj delroly Nagy mattiasne patikája északról Czizmadja Gergely patykaia Belső varosbelj beké palnetül... (Román János i. m. 33.). Bár korábbi adatot pillanatnyilag nem ismerek, de ekkor már három patikát említenek egy észak-déli irányú sorban, ami arról tanúskodik, hogy az ilyen eladóhelyek már korábban is meg lehettek, mégpedig magántulajdonban, mert azokat adták-vették. Ez azonban nem mindenütt lehetett így, mert Tállyán 1646-ban két „patika vagy kalmárok szállása" után 6-6 forint éves bért tartoztak a kereskedők fizetni (Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai. Bp. 1954. 381.).
Tokajban a magistratus jelölte ki a patika helyét. 1689: „Patika helyek kiméréseikor) ... Nemes Cassa János, Karácson Demeter (felesége Görög Mária), néhai Gombkötő Andrásné Rubin Erzsébet, néhai Szilasi András özvegye Merő Kata, Nemes Rácz János előttünk illendő kéréssel Városunk Piacz utczáján engedtünk egy-egy patikának való helyet ... el nem idegeníthető, nem zálogosítható..." (KÁL. kérelmek stb. doboz. Az adatot Bencsik Jánosnak köszönöm.) Itt nem derül ki, hogy kellett-e bért fizetni. Csaknem ebben az időben Sárospatakon ezt olvassuk: 1693: „Ez mostan az Uy Patika végénél vagyon... Sáros Pataky Görögök Patika bért fizetnek... Patikája is (ti. a magyaroké BI) az Göröghök Patikaival egy Sorban vagyon edigh (:annak jó hasznát vévén:) az Urunk eöngok szamara semmit sem fizetett..." (Országos Levéltár UC. [továbbiakban OL] Fasc. 41:22).
Sárospatakon a görögök 1707-ig fizettek bért mégpedig a magyarokhoz viszonyítva meglehetősen sokat: „Ez elmúlt esztendőkben az új Piacon Tiz Görögh Pa-tikákot az Tisztek fel alitottak volt, minden Patikáiul az Göröghök annuatim fizettek Per flór No. 10". Ugyanakkor a helybeliek, nagyobb részt özvegy asszonyok, csak 50 dénárt adtak. Ilyet ebben az évben 11-et soroltak fel. A feljegyzés megállapítja, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején a külföldiek elhagyták patikáikat és minden bizonnyal visszatértek hazájukba. „Pronunc egy Görögh nincs a ki kereskedne török Marhával, mint ezen Revolutiokban el szélettek, és az Új Piaczon levő Patikákot el hányatták és réghi Piaczra transferaltak". Véglegesen nem akartak megválni a patikáktól, ezért: „Ennek utána hogy ha valami kereskedő Görögh vagy Bechi (bécsi) Áros talál el jőni in augmentationem Proventutem tartozik az Tiszt valamennyi Patika kivántattik az eök kivansagha szerint fel állítani és azokat annuatim az alku szerind ennekelőtt traktálni" (OL. UC. E. 197. külön lap).
Azt hiszem elfogadhatjuk azt, hogy a patikák részben földesúri, magistrátusi tulajdonban lehettek és ez esetben bérelték őket. Másik részük közterületen állott ugyan, de az építmény magántulajdont képezett. Akadtak viszont olyanok is, amelyek teljes egészében személyi tulajdonban álltak és ezeket tetszés szerint lehetett adni-venni. 1723: „Néhay Kopancsy Jstvan Uram özvegye, kis vardai Borbála asz-szony itten N Patakon a' Piatzon levő örökös, vulgo a' mint hijak Patikabeli ha-zatskajat, melly vagyon Eszakrul Sz. Péteri Jstvan - Nap Nyugatrul köz uttzatska és Szikszai Jstvan Uram illy forma hajlékok s Patikajok, Délrül egy darab Tágas hely - Nap Keletrül Várba menő szekér út szomszédságokban situaltatva; Adta el örök áron". Az ár 8 magyar forint és természetesen „áldomás töltés" is járt hozzá (Román János i. m. 137-138.).
Hasonló adás-vételről Sátoraljaújhelyről is tudunk. 1733: „... Gáspár György Uram Eő kegyelme és Felesége Lengyel Mária... Várassunk Piatzán Napkeletrül Város közönséges utszája, Délrül Gyöngyösiné patikája... Eszakrul Néhai Szabó Ger-gelyné Aszszonyom Patikája szomszédsági között situaltatott Patikájokat adtál el Eorök áron... egy hordó boron és 8 magyari forintokon" (Adalékok 7:152.). Az is előfordult, hogy nemcsak az épületet adták el, mint Sárospatakon, 1800: „... az maga Patikáját ... Eszakruul, Délrül az Uraság Vendég Fogadója (szomszédságában), el adta minden benne levő Portékástul..." (Kollégiumi Levéltár. Városi Protocollum 9:412.).
Az eddigi adatokból világosan kiderült, hogy a patikák csoportosan vagy sorban a piacon helyezkedtek el. Bodrogkeresztúron más volt a helyzet. 1824: „... B. Keresztúr Várassanak több lakosai, akiknek csak módjokban lehetett, a Magok lakó udvaraikon az uttza felől Kissebb Patikákat épitvén, 's azolta az uttzára nyiló Táblákat tartván azokba Szalonnát, Sót, lisztet, minden nemű főzelékeket, Hagymát, Dohányt szabadon árultak". A kérdéssel kapcsolatban a továbbiakban ezt mondta a tanú: „... akinek illyetén Patikáik nem voltak és a magok házaiknál szalonát, és egyéb élelembelieket szinte szabadossan árultak" (KÁL. Úrbéri perek. LOC. 198.).
A patikák tehát rendkívül sokféle árut tartottak. A bécsi árusok a Nyugatról származó árukat hozták. Ezek sokféleségéről képet alkothatunk, ha megnézzük Szabó T. Attila: Erdélyi magyar szótörténeti tár (Bukarest, 1975.) első kötetében a bécsi, vagyis Bécsből való árukat. Csak néhányat említek meg: acél, asztalkendő, atlaszselyem, cérna, csipke, ezüstprém, fátyol, flanel, gombostű, házivászon, kamuka-abrosz, kárpit, lakat, lámpás, selyem, vászon, záracska és még sok minden más. Ami Erdélybe eljutott, annak jelentős részét Tokaj-Hegyalján is meg lehetett találni, hiszen itt a nagyhírű bor jólétet teremtett. Azt se felejthetjük el, hogy a XVII. század egy részében Sárospatakon fejedelmi udvar székelt. A török árukat leginkább görögök, macedónok, albánok, rácok értékesítették. Különösen keresték a török patyolatot, kendőt, keszkenőt, paplant, varrást, övet, törülköző kendőt, csészét, fémedényeket stb. (Részletesebben: Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás. A XVI. és XVII. században. 3. kötet. Budapest 1879.)
A patikák többségében saját termésű vagy összevásárolt élelmiszert árultak. Innen vásároltak többek között azok a közelebbről vagy távolabbról elszegődött kapások, akik a hegyaljai szőlőkben dolgoztak: építették a gátakat (teraszok), kapálták a szőlőket. Anélkül, hogy sok adatot ismert volna, jól határozta meg Osztrovszkyné lényegüket (A bor az ember életében. Bp. 1932. 197.): „... kicsinyben részben a korcsmákban, részben az apotheca néven ismert, valójában vegyeskereskedést jelentő bolthelyiségekben mérték a hegy borát". Ezek bérlői, ritkábban tulajdonosai csaknem kizárólag özvegyasszonyok közül kerültek ki. 1759-ben a sárospataki piacon 6 özvegyasszony fizetett a patikákért bérletet: özv. Szentpéteryné, Kovács Sámuel-né, Gyarmathyné, Miskolczy Györgyné, Garay Miklósné, Tamáska Györgyné (Adalékok 18:172.). Az ilyen patikabérlettel igyekezett a földesúr vagy a magistratus a szegény, nehezen élő családokon segíteni. Ezzel szemben a bécsi vagy török árut értékesítő kereskedők egy vagy több év után visszamentek hazájukba vagy megszedve magukat olyan kőépületet vásároltak, melynek boltja az utcára nyílott.
A patika 'árubódé, különálló kis üzlet, bodega' jelentésével kapcsolatban görög közvetítésre is gondolhatunk, hiszen a görög kereskedők a XVII-XVIII. században jelentős szerepet játszottak Tokaj-Hegyalj a kereskedésében (Adalékok 20:264; Ho-dinka Antal: A tokaji görög kereskedő társulat kiváltságának ügye 1725-1772. Bp. 1912.). Az újgörögben ezt a jelentését nem találjuk, csak valami hasonlót: 'olyan hely, ahol valamit megőriznek, raktár, csűr' (Balassa Iván: Patika. Magyar Nyelv 71:67.). Ilyen jelentését a magyar nyelvben, közelebbről a Bécsi Kódexből ki tudjuk mutatni. 1416/1450: „Megtgrettettenec a cgrgk, eltekozlattattac a patikac".
A patika 'árúbódé' jelentése a múlt század első felében eltűnt Tokaj-Hegyalj a nyelvéből. Maga az építmény azonban gyakran megmaradt. Sok esetben sátornak nevezték, akkor is, ha az szilárd építmény volt. így beszéltek Tokajban olyan Bor mérő sátorról 1818-ban, mely kő fundamentumon vályogból épült. 1813-ban a to-kaji vásárhelyen egy deszaka sátort említenek. A butka-butyka 'deszkából épült kis bolt' jelentéssel 1836-ban Tokajból már kimutatható (a tokaji adatokat Bencsik Jánosnak köszönöm), de nagyobb területen is elterjedt (Új Magyar Tájszótár 1: 642-643.). A patika 'kis üzlet' jelentése, ha nem is Tokaj-Hegyalján, ma is él a bodega, butik 'ua' szavakban (vö. TESz), az utóbbi pedig néhány évtized alatt az egész magyar nyelvterületen ismertté vált.
486
