| A homonnai és gerényi gróf Drugeth család |  |  |  |
 A Drugethek francia eredetű itáliai család. Családi történetük szorosan összekapcsolódik az Anjou-dinasztiával, amelynek hosszú ideig szolgálatában álltak. Első képviselőjük, Drugeth I. Fülöp 1301-ben került Magyarországra az akkor még trónkövetelőnek számító Károly Róbert kíséretében, mint annak nevelője. Az Árpád-ház utolsó királyának halála után Károly Róbert megszerezte a koronát vetélytársaival szemben. Drugeth Fülöp, aki egyébként sikeres hadvezér volt, több hadjáratban is részt vett, különösen 1311 után, amikor Aba Amadé birtokai (az északkeleti országrész kiskirálya — a szerző) annak halála után a királyra maradtak. Fülöp 1316-ban már Szepes és Újvár ispáni tisztét viselte. Mint ezen területek kormányzója, több alkalommal összeütközésbe került Csák Mátéval. Egy csatában csak familiárisának, Éles Jánosnak köszönhette, hogy nem került fogságba. Egy esztendeig a királynéi tárnokmestere volt, majd 1323 —1327 között pedig a nádori tisztet töltötte be. Fogadott apjával, Nekcsei Demeter tárnokmesterrel és annak vejével, Garai Pál macsói bánnal megalakították az első bárói ligát, amelyet számtalan követ majd Magyarország történelmében.Hűséges szolgálataiért Károly királytól Lubló és Palocsa várakat kapta, de mivel nem volt gyermeke, vagyonát unokaöccse, Vilmos örökölte. Drugeth Fülöp öccse, I. János, a család két ágának tulajdonképpeni őse 1292-ben született és 1312-ig Itáliában maradt. Csak azután jött Magyarországra, hogy testvére már karriert futott be. 1316-ban már szepesi és újvári ispán, 1328-tól nádor. 1335-ben halt meg. A nádori székben idősebb fia, Vilmos követte. Ő alapozta meg a család későbbi birtokállományát. 1330-as végrendeletében Szalánc, Parics, Barkó, Jeszenő, Palocsa, Szakolya, Lubló, Regéc, Gönc és Dunajec várakról intézkedik. Drugeth Vilmos korának kiemelkedő személyisége volt. 1335-ben ő szervezte meg a visegrádi hármas királytalálkozót. Többször vezetett hadjáratokat Lengyelországban, I. (Lokietek) Ulászló király támogatására, előbb Sziléziába, majd a Német Lovagrend ellen. Mivel házassága Folyk Mária nápolyi úrnővel gyermektelen maradt, vagyonát Lajos király megerősítésével testvérei, I. Miklós országbíró és II. János zempléni ispán örökölték. Halála után megszűnt a kettős nádori kúria, azaz a nádor lakhelyén nem tarthatott ítélőszéket, csak a királyi udvarban. Egyik testvére, I. Miklós tettével beírta nevét a krónikákba is. Lássuk, hogyan írja le Heltai Gáspár ezt az 1330-as történetet:  "Károly király kikeletkor méne Visegrádba, mind feleségével és gyermekivel, és midőn húsvét napján ebédhöz ült volna mind feleségével, gyerekivel, az egyik szolgája, Felicián névű, az asztalhoz szolgálván, kirántás dákosát, és a királyhoz vága: de a király megvoná magát, és csak a jobb kezén megsérté egy keveset; azután a királné-asszonhoz vága, és az jobb kezén négy ujját vága le; azután a gyerekekhez kezde: de a gyerekek doktori (azaz Drugeth Miklós és Kenesich Miklós — a szerző)támadának ellene: s míglen azok vesződnének az Felicián gyilkossal, kiszaladának a gyermekek. Mikoron ekképpen hárzsolna Felicián, a királné-asszonnak pohárnoka, Patócsi János, egy tisztes inas, oda futamék, és a pohárszékről egy kést raggada, és azt Felicián gyilkosnak a torkába üté, és a levoná a földre. És a nagy kiáltásra befutának a darabontok, és azok koncra hánnák a Feliciánt."Bár Drugeth Miklós a merénylet során súlyos fejsérülést szenvedett, sikerült felépülnie. Ő lett Lajos király oktatója hadi dolgokban. Elkísérte tanítványát annak első, 1336-os osztrák hadjáratába is. 1350-ben a nápolyi hadjárat során Salerno kapitánya lett. Ungi főispán és országbírói tisztséget viselt. 1355-ben hirtelen halt meg. Fia, III. János és unokaöccse II. Miklós ungi főispán vitték tovább a családot. 1365-től a család kegyura lett a krasznibrodi monostornak (a továbbiakban ide is temetkeztek — a szerző). A Drugethek, mint a környék legnagyobb birtokosai állandóan önkényeskedtek a kisebb nemesekkel. 1359-től kezdve összesen 27 oklevél foglalkozik egy halálos kimenetelű orvtámadással, amelynek Csicsery Domonkos ungi alispán fia, István lett. A felbujtókban a Drugeth család tagjait sejtette a közvélemény. Zemplén vármegye monográfiája így írt erről az esetről: "A nápolyi hadjáratok után ... 1357-ben, Terebes ura, Laczfi Miklós vezérlete alatt tekintélyes sereget küldött VI. Incze pápa segítségére... Az olaszországi hadjáratok után érkezett a leszámolás Velenczével, mely köztársaság ekkor a szerb királlyal szövetkezett, mire 1359-ben a király Szerbia ellen fordult. A király felhívására Csicsery Domonkos fiai István és János, Szent György napja táján (ápr. 24) szintén a királyi sereghez igyekeztek, de útközben Drugeth nádor hasonnevű és Miklós országbíró János nevű fiai tudtával, Bánóczi, másként Lazonyi István fia Jakab, cinkostársaival megtámadta őket: a küzdelemben Csicseri István elesett, János pedig félholtan maradt az erdőben"... A Csicsery család levéltárában fennmaradt Bebek Imre országbíró oklevele, amely a perről tanúskodik. 1359 tavaszán Lajos király parancsából Kapos Ungi városban vizsgálatot tartott az egri káptalan a tárgyban, hogy bűnös-e a néhai Drugeth Miklós országbíró fia III. János és a néhai Drugeth I. János fia II. János abban, hogy Csicsery Domonkos fiát Jánost megsebesítették, tagjait megcsonkították és fivérét Istvánt megölték. A vármegyei nemesség tömegesen tanúskodott a Drugethek bűnösségéről. Ennek ellenére a család a későbbiekben tisztázta magát. Lajos király előbb a pártatlan Zemplén vármegyét kéri fel a vizsgálatra, amely ártatlannak nyilvánítja a Drugetheket. Ehhez csatlakozik a szepesi káptalan és a jászói konvent is. Zsigmond király uralkodása idején a politikai színtéren korábban oly aktív család alig kerül említésre. Ez talán azzal magyarázható, hogy kegyvesztettek lettek, mert a Kanizsay-liga tagjaként Nápolyi László magyar trónigényét támogatták és fellázadtak a király ellen. Ez tűnik ki Tövisi Literátus János 1403-as adományleveléből: "Ezen bűnös kihágásokban Péter, a Füzesséry István fia, valamint László, Dénes és Péter, a Teyfel János fiai, Eördögh Jakab, mindannyian a homonnai nemesekhez (itt a Drugetheket kell érteni — a szerző)szítottak volna." A Kanizsay-liga tagjaként Debrői István egykori főkincstartó és Ludányi Tamás egri püspök felkelést robbantottak ki Ung, Zemplén és Abaúj megyékben. A felkelőket Sárospatak mellett Perényi Imre és Péter seregei verték szét. A családnak többször meggyűlt a baja Giskrával, a Felvidék kiskirályával, aki több alkalommal kiraboltatta birtokaikat. 1450-ben például csapatai foglyul ejtették Drugeth I. Istvánt és I. Bertalant, s csak Telkibánya jövedelmeiért, Sztropkó és Homonna harmincadjaiért cserébe volt hajlandó szabadon bocsátani őket. Az akkori bizonytalan helyzetre mutat az is, hogy Ung vármegye is adót fizetett a cseh rablóknak. 1454-ben zálogként a Pálócziaktól megszerezték Újhely birtokát, 1460-ban pedig rövid időre Kassa városát is. Vásárlások útján tovább bővítették zempléni és ungi törzsbirtokaikat. A Jagelló-dinasztia kihalása után a Drugethek rokonuk, Szapolyai János erdélyi vajda (Szapolyai apja, István nádor első felesége Drugeth Margit, illetve VIII. Drugeth János felesége Szapolyai Krisztina volt — a szerző) oldalára álltak. Drugeth IV. István és II. Ferenc részt vettek az 1526. november 5-i székesfehérvári országgyűlésen, Szapolyai királlyá választásán. Drugeth Istvánt az új uralkodó zempléni főispánná nevezte ki. Nem távoztak el mellőle akkor sem, amikor a királytól a szerencse is elpártolt. Drugeth István, mint Szapolyai követe tárgyalt Lengyelországba, a király és Jagelló Izabella házasságáról. A később diadalmasan hazatért uralkodó nem feledkezett meg hűséges barátairól. Drugeth II. Ferenc Ungvár várát és az Ungvár örökös grófja címet kapta jutalmul. Az ország három részre szakadása után a család birtokai a királyi országrészbe kerültek. Az 1540-es adóösszeírás szerint a famíliát 949 adózó portával az országban a birtokait illetően a hatodik helyen találjuk (összehasonlításként: a munkácsi uradalom ekkor 260, Bereg megye 527 portával bírt — a szerző). A Habsburg uralkodók igyekeztek minden módon magukhoz édesgetni alattvalóikat. Erről tanúskodik az 1549-1551-es birtokper is, amely I. Ferdinánd király kúriáján zajlott, s az eredmény a Drugethek javára dőlt el. Ebben Albesi Zombori Mihályné, Zólyomi Katalin (Homonnai Simon lánya, Borbála gyermeke) pert indított Homonnai Drugeth . Gábor, Imre és Ferenc ellen az őt "megillető""magára vévén fiának Móricnak és Bertalannak és leánykájának Erzsébetnek is felelősségét, azon bevallást tette, hogy mivel édes testvérétől, nagyságos Homonnai János úrtól, a néhai Homonnai Simonnak minden, ezen ország területén bármely vármegyében lévő és bírt, s az ország törvénye és szokásai szerint megillető javaiból és birtokjogaiból teljesen és végképp kielégítést kapott, azért maga Anna úrasszony ily módon kielégíttetésével teljesen megelégedvén, a mondott Homonnai János urat nyugtatván és minden alól felmentettnek nyilvánította". birtokok kiadása tárgyában. A perhez később csatlakozott Nagymihályi Bánffy Györgyné Báthori Erzsébet is, bár édesanyja, özvegy Báthori Miklósné 1509-ben Kornis Benedek prépost és a leleszi egyház konventje előtt személyesen megjelenvén Ekkor a család tulajdonában az alábbi birtokok voltak: Barkó és Jeszenő várak, Zemplén várkastély, Nyeviczke vára, Ungvár várkastélya, s az ezekhez tartozó Ungvár, Geren, Darócz, Kereknye, Hosszúmező, Gálocs, Pálócz, Csepely, Merkócz, Trask, mindkét Domoya, Hwzak, Merche, Derbrych, Ubres, Nyevicke, Kemence, Ponánya, Holobina, mindkét Gerezna, Szemere, Warehócz, Árok, Rahoncza, Sztrippa, Felsőláz, Wylatinka, Antalócz, Záhony, Salamon, Zarycho, Perecsen, Remete, Charyclaw, Ulics, Uglya, Klenowa, Klanycza, Kosztrina, Voloszánka, Váralja ungmegyei, továbbá Homonna, Jeszenő, Barkó, Zemplén, Hór, Kuppony, Várhely, Őrmező, Topolyóka, Tavarna, Mizsle, Zavada, Balasócz, Andrasócz, Zsalobina, Kvakócz, Lánczfalva, Kohanócz, Udva, Lyubise, Bwsso, Hegedűsfalva, Rovna, Zubna, Krasznibrod, Habura, Mezőbrod, Jablonka, Parihuzócz, Hosztovicza, Ujlak, Sztrakcsin, Zthawna, Sztarina, mindkét Kemencze, Haszina, Helmecz(ke), Szinna, Hosszúmező, Modra, Kudlóc, Porubka, Kolbaszó, Béla, Dubróka, Pesolina, Bisztra zempléni mezővárosok és falvak. I. Ferdinánd utódai — II. Miksa és II. Rudolf már nem sokat törődtek magyar alattvalóik véleményével. 1569-ben a királyi udvar Habsburg-ellenes összesküvéssel vádolta meg a felső-magyarországi főurakat, többek között Drugeth Gáspárt és Istvánt. Hogy az urakat Kassára csalják, a testvéreknek felajánlották az 1551-ben elvett ungvári vár visszaadását is. Gáspár azonban megneszelve a számára állított csapdát, Lengyelországba menekült. (Ekkor fogták el és börtönözték be Dobó Istvánt, az egri vár hős védőjét és sógorát, Balassa János bárót — a szerző.) Homonnai Drugeth Gárpárról feljegyezték, hogy neviczkei várából gyakran lecsapott az Ung völgyében Lengyelországba tartó kereskedőkre és azokat megsarcolta. Ez azonban nem volt akadálya, hogy istenes életet éljen. Részben neki köszönhető, hogy Munkács után 1546-ban Ungváron is létrejött a református egyházközség. A gazdag javadalmat 1613-ig élvezték a reformátusok, bár míg a Homonnai Drugethek a török hadjáratokban voltak elfoglalva, a neviczkei várban megtelepült jezsuiták szabadon garázdálkodtak a városban, elfoglalták a lelkész dézsmajövedelmét, sőt még világi bíróság elé is hurcolták a prédikátorokat. Ekkor a család másik ágának Homonnai Drugeth Antal volt a feje. A főúr korának egyik ismeretlen, de nagyon művelt és humanista személyisége volt. Több ispotályt alapított, gyakran gyámolította a rászorulókat. Végrendeletében például egyik ménesét eladásra rendelte, hogy azokból az általa alapított homonnai, ungvári és egyéb ispotályokat fenntartsák. Két gyermek, János és Miklós maradt után. (Csak az utóbbi élte meg a felnőtt kort.) A kis árvákat Viczmándy Mátyás és Hosszúmezei Balázs ungi alispán nevelték fel. Ők látták el a főispán kiskorúsága idején a megye kormányzását is. Mivel a fent nevezett urak a királyi párton álltak, János Zsigmond erdélyi fejedelem támadása idején rengeteg kár érte őket, s kénytelenek voltak Eperjes városában keresni menedéket. Ekkor rombolták le a fejedelmi csapatok Barkó várát is. A Homonnai Drugeth Miklós 1561-ben tette le a főispáni esküt. 1563-ban a pozsonyi koronázáson 30 fős bandériummal jelent meg. Itt ismerkedhetett meg a szigetvári hős, Zrínyi Miklós Margit nevű lányával, akit még az apa életében eljegyzett. A házasságra 1569-ben került sor. Az ifjú pár Ungváron és az újraépített Barkó várában tartotta udvarát. Zrínyi Margit itt is kialakította a Dunántúlon már nagy hagyományokkal rendelkező főúri udvartartás rendjét (ő maga a Batthyányi-udvarban nevelkedett — a szerző). Ebben az időszakban került a Homonnai-udvarba Martonfalvi Imre deák is. 1579-ben a vitézi erényekkel megáldott főúr a törökkel vívott csatában fogságba esett. A családnak és Zemplén sikerült ugyan kiváltania, de a főúr betegen tért haza a fogságból és 1580-ban elhalálozott. Végrendelete 1580. augusztus 30-án kelteződött Homonnán. Házasságukból három lány, Anna, Erzsébet és Borbála született. Homonnai Drugeth Miklós felesége és gyermekei gyámságát unokatestvére, István gondjaira bízta. Drugeth V. István, a korszak későbbi nagy katonája a fent említett "összeesküvésben való részvételéért" kegyelmet kapott. Neve mégis a korai időszakban azzal a hatalmaskodással kapcsolódik össze, amelyet a gondjaira bízottakkal szemben követett el. Előbb elvette az özvegytől férje végrendeletét, majd módszeresen hozzálátott birtokai elvételéhez. Az özvegyet támogató ungi nemességet megfélemlítette, annak vezetőit, mint Palágyi Gáspár alispánt az esküdtekkel együtt börtönbe vetette. A királyi táblán elindított pert Zrínyi Margit meg is nyerte, de Drugeth István hallani sem akart a birtokok átadásáról. Végül is Rueber János felső-magyarországi főkapitánynak kellett katonai karhatalommal közbeavatkoznia. Nem sokkal ezután Homonnai ismét kiűzte az özvegyet Ungvárról. A család Barkó várában húzta meg magát. Innen származik 1588-ból Zrínyi Margit levele a Homonnai Gáspár ellen indított hatalmaskodási perében, aki elhajtatta az asszony jobbágyainak ökreit szántás közben. Nem sokkal ezután meg is halt. Lányai még sokáig pereskedtek jogos örökségükért. Drugeth István 1588-ban részt vett a nevezetes szikszói csatában, ahol kilőtték alóla a lovát és török fogságba esett. Közben a csata a magyarok javára dőlt el, így a már Fülekre indított foglyot sikerült kiszabadítani. Fennmaradt egy, 1590-ben a török ellen készülő Balassa Bálinthoz intézett levele, amelyben azt írta, hogy kocsit és lovakat küld és jelenti a magyarok szerencsétlen harcát a törökök ellen, a vezetők elestével. Enyingi Török Fruzsinával kötött házasságából Bálint nevű fia született. Homonnai Drugeth I. Bálint 1577-ben született. Életének korai szakaszáról nagyon keveset tudunk. Feleségül vette Rákóczi Erzsébetet, s bár rokonságban volt az ország legelőkelőbb családjaival, az országos politikában nem vett részt. 1602-ben unokaöccsével és apósával együtt hatalmaskodással vádolják. Teljesen érthető hát, hogy 1604-ben Ung és Zemplén megyékkel együtt az elsők között állt Bocskai István oldalára. Katonai szerepvállalása kapcsolatban volt felesége elvesztésével is, mint naplójából kitűnik, remélte: a sok dolog elvonja a figyelmét. Az inkább költői talentumokkal, mint hadi erényekkel megáldott fiatalember 1605-ben Bocskai hadainak fővezére lett. Rákóczi Zsigmonddal együtt vonták az ingadozó Báthori István országbírót Bocskai pártjára. 1606-ban másodszor is megnősült: felesége Palocsai Horváth Krisztina, Bocskai unokahúga lett. Mivel az általa ostromolt Érsekújvárra a török is igényt tartott, a feladott várat úgy vette át, hogy nem engedte be a szövetséges budai pasa csapatait. A Bocskai udvarában kialakult két párt közül ő az Illésházy vezette békepárthoz csatlakozott, amely őt jelölte Bocskai utódául. Miután Káthay Mihály kancellárt, a Báthori-párt fejét sikerült félreállítani, Illésházy hívei, Péchy Simon és Rimay János fejedelmi titkárok — a mai napig tisztázatlan módon — rávették a nagybeteg és sokszor öntudatlan, haldokló Bocskait, hogy politikai végrendeletébe Homonnai neve kerüljön be, mint fejedelmi utód, holott még azon év (1606. — a szerző) elején csak a kassai főkapitányi tisztet szánta fővezérének. Csakhogy a végrendelet nem számolt az erdélyi fejedelemség rendjeivel. A fejedelem holttestét egy 6-700 főre felszaporodott temetési menet kísérte Kassáról Erdélybe. Ugyancsak megérkezett a szultán által Homonnai nevére kiállított athnamé is. Éppen ezért nagy meglepetés érte az Erdély határára érőket: a rendek először, és utoljára éltek szabad fejedelemválasztó jogukkal és megválasztották fejedelmüknek az addig kormányzó Rákóczi Zsigmondot, Homonnai egykori apósát. A bécsi békében kapott felső-magyarországi vármegyék visszaszálltak a koronára, s a tétovázó Homonnai semmi nélkül maradt. Határozatlanságára nincs nagyobb példa, hogy a szultáni athnamét átíratta Rákóczi nevére, majd távozott Erdélyből. Csak februárban foglalta el Husztot, Kővárt és vette magához az ún. Bocskai koronát. Márciusban buzgó támogatója, a budai beglerbég megbízottja Ungvárra ment, hogy ha kell, erővel is "Magyarországnak és Erdélynek fejedelmének tennék". Homonnai Kővárra húzódott a követ elől. Úgy tűnik leszámolt fejedelmi ambícióival, mert bár a felkelt hajdúk felajánlották neki szolgálataikat, nem élt vele. 1607 pünkösdjén Erdélybe utazott, ahol lemondott trónigényéről, de a két elfoglalt várat megtartotta. 1608-ban a királyi rész országbírájává választották. A következő évben nádornak jelölték, de halála, amit méregnek tulajdonítottak, megakadályozta a választásban való részvételét. Az ungvári vár kápolnájában temették el. A család másik ágának feje ekkor III. Ferenc volt. Révay Magdolnával és Perényi Erzsébettel kötött házasságából két gyermek: Fruzsina és György született. Fruzsina rokonához, Ecsedi Báthori István országbíróhoz ment férjhez. Házasságuk gyermektelen maradt; viszonyuk annyira megromlott, hogy az országbíró életének utolsó éveiben nem is beszéltek egymással. György, aki már fiatalon is hatalomvágyó volt, 1584-ben megtámadta és elfoglalta Terebes várát és a benne lévő várőrséget lekaszaboltatta. Majd csapataival megszállta Gerényt is, ahol szülei éltek és azt is kifosztotta. Eközben az egyik katona édesanyját is megsebesítette. A Szepesi Kamara, amely a magyarországi felségsértési perekbe fogott urak vagyonának és birtokainak elkobzásával töltötte meg a mindig üres királyi kincstárat, ezt az alkalmat sem akarta elszalasztani. Már kész is volt a peranyag, csak a feljelentés hiányzott. Ezt azonban Drugeth Ferenctől nem kapták meg. György, feleségével, Dóczy Fruzsinával előbb Terebesen, majd Nevickén telepedett le. Házasságukból két gyerek született: Mária és György. Az apa korai halála után az özvegy vette át a hatalmas birtokok irányítását. Gyakran került összeütközésbe szomszédaival, különösen Zokoly Péterrel és Bánóczy Simonnal. Állandó zaklatásaikkal elérték, hogy az özvegy csapataival rajtaütött Zokoly egyik birtokán és feldúlta azt. Most már könnyű volt a hatalmaskodást vádját az asszony nyakába varrni. 1600-ban az országgyűlés külön cikkelyt adott ki, amely szerint "Homonnai Györgyné Dóczy Fruzsina és kiskorú fia ellen, mint közönséges gonosztevők ellen kell eljárni." Ezután a rágalom fegyvere következett. Elhíresztelték, hogy Drugeth György fia már kiskorában meghalt és egy parasztgyerekkel cserélték ki. Drugeth Bálint, a "hiszékeny" rokon (a továbbiakban Homonnai, mert a család tagjait fő birtokuk után így kezdték nevezni — a szerző) hitt is a szóbeszédeknek és ostrom alá vette Nevicke várát. Először a vizet vezették el, majd kiéheztették az őrséget. Dóczy Fruzsina és gyermekei csak nagy nehézségek árán, titkos hegyi ösvényeken tudtak eljutni Lengyelországba. Gyermekei később kegyelmet kaptak, de neki örökre Lengyelország lett a hazája. Leánya, Mária, hazatérvén feleségül ment Széchy György gömöri főispánhoz és édesanyja lett a Gyöngyössy által megénekelt "murányi Vénusznak". Fia, György egyike a kor legszínesebb egyéniségeinek. 1582-ben született. Rokonával, Bálinttal együtt ment Bocskai táborába, majd áttért a király hűségére. 1609-ben megtagadta protestáns vallását és Pázmány Péter hatására katolikussá vált. Ez a tény a későbbiekben nagy segítségére lett az udvar kegyeinek elnyerésében, hiszen Magyarországon ekkor kezdődik meg a tényleges ellenreformáció. 1610. január 6-án Nádasdy Katát, Nádasdy Ferenc, a "fekete bég" és Báthori Erzsébet, a "csejtei boszorkány" gyermekét vette feleségül. A Thurzó György által lefolytatott per szerint éppen az kettejük esküvője idején derült fény a nagyasszony "praktikáira". Miután Báthori Erzsébetet csejtei várába zárták, az saját birtokából vejének juttatta Szécskeresztúr városát (Abaúj megye), abból a megfontolásból, hogy az könnyebben meg tudja védeni azt a Thurzókkal és a Perényiekkel szemben. Drugeth György 1611-ben Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitánnyal együtt Erdélyre tört, de Nagyszebent nem sikerült bevenniük, a seregük vereséget szenvedett. Ők maguk is csak Moldván keresztül tudtak hazatérni. Báthori Gábor meggyilkolása után ő lett a császár, az erdélyi katolikus urak és a budai pasa jelöltje az erdélyi trónra Bethlennel szemben. Hajdúkat kezdett el toborozni hadjáratára, de azokat Rhédey Ferenc nagyváradi főkapitány szétverte. A kudarc után visszavonult birtokaira. A főúr már 1612-ben a királytól engedélyt kért egy gimnázium felállítására. 1613 június 9-én kelt Dobokay Sándorhoz, a megnyitandó tanintézet első rektorához írt levelében egy alapítvány felállításáról tesz említést. A gimnáziumba több nemes, többek között szalai Barkóczi László zempléni alispán is ide ígérte fiát iskolába adni. A gimnázium ünnepélyes alapítása 1613. november 23-án történt Ungváron, amikor is kezdetét vette az első iskolai év. Az 1615. július 2-án aálírt alapítólevélben, amelyet a király is megerősített, gróf Homonnai Drugeth György, Zemplén és Ung megyék főispánja, az Aranygyapjas Rend lovagja, királyi főpohárnok és ajtónálló felsorolta mindazon ingatlanokat: házakat, telkeket, szőlőket stb., amelyeket a gimnáziumnak adományozott: "Átadjuk a kollégiumnak a mi udvarunkkal szomszédos, elhagyott és elpusztult, hajdan Szent Ferenc rendi klastromot, a templommal, kertekkel és mindazon területekkel együtt stb. Ung megyei uradalmunk gerényi hegyén egy szabad, ún. Baráth-szőlőt, amely keletről az erdőre dől, nyugatról Georg Vajda, délről Tóth Mátyás gerényi lakos jobbágyaink szőleivel, északról pedig jó emberünk, radvánci lakos nemes Nagy Lukács szőlejével határos. Úgyszintén egy másik szabad szőlőt az ungvári hegyen, szintén az ún. Baráth-szőlőt, amely keletről a mi "Kerhally" szőlőinkkel, nyugatról Szigrathi, másképp Pracsak Istvánnéval, északról, a legmagasabb részen Vas Benedekével, délről az országúttal határos." A gróf nevéhez kapcsolódik, hogy Krupecky Athanázius premyslei püspökkel együtt a Kárpátok völgyeiben lakó görögkeleti és részben protestánssá (ez elsősorban a Rákócziaknak volt köszönhető) vált ruténokat visszatérítette a katolikus egyházba. Igaz, egy alkalommal csak Homonnai katonáinak beavatkozása mentette meg a püspök életét, mert a feldühödött görög keleti ruténok majdnem agyonverték. Térítő munkájáért a pápától 1614-ben "aureum vellust" kapott, míg a császár az aranygyapjas rend vitézei közé emelte (előtte csak Báthori Zsigmond viselte ezt a magas kitüntetést — a szerző). Homonnán elvette a templomot a reformátusoktól és a jezsuitáknak adta, akiknek ugyanitt kollégiumot alapított. Mivel még mindig nem mondott le fejedelmi ambícióiról, 1616-ban részt vett azon a Munkácson tartott megbeszélésen, amelyen a felső-magyarországi főurak, többek között a házigazda Esterházy Miklós és Dóczy András szatmári főkapitány megbeszélték Erdély meghódításának tervét. Ebből az esztendőből fennmaradt egy, Homonnainak címzett levél: Külső címzés: A Nagyságos és Tekintetes (a grófi rangnak megfelelő címzés — a szerző) vitéz úrfinak Homonnai Georgh szomszédomnak adassék e levél tisztességgel szeretettel kezeibe. Magas vitézlő úrfinak Homonnai György köszöntésemet és minden hozzánk illendő dologban is szomszédságomat nagyságodnak. Adjon Isten hosszú életet és egészséget mindkettőnknek megadatni. Az elmúlt napokban is bizonyos levelemet küldtek ngodnak. Nem tudjuk mire vélni, vitézlő uram. Sem az ember, sem eddig a levelemre választ nem írt Nagyságod. Se a tekintetes és nagyságos vezér Aly pasa levelére semmi választ nem adál. Sok levéllel keresett meg bennünket az vezér őnagysága. Nagyságod egészsége felől írom, mi állapotban is vagyon nagyságod. Istennek legyen hála jó egészséggel bírok. Nagyságodat kérjük magad adjon választ ű nagysága levelére mindenesetre ... választ vár ő nagysága; egy fő embere itt Egerben vagyon ... embertől ... tisztességes folyamodásomra választ várok nagyságodtól levelemre. Isten tartsa Nagys. Nagyságodnak jó akaratja. kelt Egerben Die maj 20 1616. Aly pasa (Utána névmonogramja — a szerző). Amikor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben megtámadta a királyi országrészt, szeptember 1-jén a szabolcsi hajdúk rajtaütöttek Terebesen, hogy Homonnait elfogják. A főúrnak azonban sikerült Lengyelországba menekülnie. Birtokai Bethlen kezébe kerültek. Csak november 23-án tért vissza többezer kozákkal és megverte Rákóczi György csapatait Később ugyan sikerült kiszorítani az országból, de ez a incidens megrendítette Bethlen Magyarországi pozícióit. Homonnai 1620. június 21-én halt meg Lengyelországban. Állítólag méreg végzett vele. Nagyszombaton temették el. A Pázmány Péter és Esterházy Miklós közvetítésével létrejött békeszerződés alapján özvegye Nádasdy Katalin és kiskorú fia, János minden javaikat visszakapták. 1628-ban II. Ferdinánd császár és király Homonnai Drugeth X. János grófnak az ungi örökös főispáni címet adományozta. Az erről szóló diplomával együtt Ung vármegye címerével ellátott drágaköves, díszes arany pecsétnyomót is kapott, amelyet a vármegyének adományozott. Drugeth János mindenben folytatta apja munkáját. Ebben nagy segítségére volt felesége, Jakusith Anna, az egri püspök húga. A Bethlen által kikergetett jezsuitákat ő telepítette vissza Homonnára, majd 1640-ben Ungvárra, ahol nagy kolostort épített számukra. A főúr a reformátusokat üldözte, amit az is bizonyít, hogy a vár körül lévő templomot, parókiát és iskolát leromboltatta, csak azért, hogy virágos kertjét kibővíthesse. Ugyancsak lebontatta a mezei malmot is, amelyből a három kő egyike a prédikátornak járt. Úgy látszik később megbánta tettét, hiszen az úgynevezett Só utcában templomot épített, emellett paplakot és iskolát. 1630-ban újabb alapítvánnyal gazdagította a gimnáziumot. Fennmaradt több, 1641-ben írott levele. Ezekben mint Magyarország országbírója írt Balling János munkácsi várkapitánynak, amelyekben Taraszovics Vazul vladika (a munkácsi püspök — a szerző) bebörtönzésével foglalkozik és kéri szabadon bocsátását. Homonnai Drugeth János is igen fiatalon halt meg 1645-ben. Két gyermeket, Katalint és IV. Györgyöt hagyott maga után. Az ezt követő 40 esztendő történéseiről igen keveset tudunk. Érdekesség gyanánt említésre méltó, hogy 1661—1679 között, férje, Homonnai György felső-magyarországi főgenerális halála után kiskorú fia nevében Galántai gróf Esterházy Mária töltötte be az ungi főispáni széket. 1676-ban gróf Drugeth II. Zsigmond nagy európai körutazásra indult, amelynek első állomása Bécs volt, ahol I. Lipót császár egy aranylánccal tüntette ki. Még azon év november 19-én Rómában fogadta őt XI. Ince pápa, aki egy aranyszemes olvasóval és egy vértanú ereklyéivel ajándékozta meg. 1678-ban Horvátországon keresztül tért haza. Nem sokkal ezután vette feleségül Keglevits Terézia grófnőt. A család további történetét az asszony naplójából ismerjük. A házaspárnak 4 gyermeke született, ebből kettő még kiskorában meghalt. Közben a halál tovább folytatta az egykor oly lombos családfa ágainak nyesegetését: 1682-ben 22 évesen meghalt Homonnai XI. János, 1684-ben 46 évesen elhunyt Esterházy Mária grófnő is. Anyja halála után két héttel 27 évesen örökre lehunyta szemét Homonnai Drugeth Zsigmond, Ung, Zemplén és Borsod főispánja is. Valamennyiüket az ungvári várkápolna kriptája fogadta magába. A család utolsó férfitagja — gróf Drugeth Vendel (Bálint), címzetes ungi főispán, korbáviai püspök, szentjobbi apát és esztergomi kanonok továbbra is egyházi pályán maradt. 1691-ben halt meg. Vele végérvényesen kihalt a család férfiága. A család óriási birtokait leányágon a gróf Bercsényi, Pálffy, Csáky, Zichy és Vandernát családok örökölték. Az ungvári várkastély déli bejáratául szolgáló kapu felett kőbe vésve ma is díszlik a Homonnai Drugeth család címere. A kőtáblán a címerpajzs, amelyet már elkopott címertakarók vesznek körül. Még így is kivehető a címer közepét elválasztó széles pólya, amelyen három díszes csat látható. Felette négy jobbra néző egymás mellett álló madár (seregély) látható, míg a pólya alatt hasonló helyzetben három madár áll. Egy másik címeres emléket az ungvári görög katolikus püspöki székesegyházban őriztek. A fiúutódok nélkül elhunyt Homonnai Drugeth Zsigmond lánya, Julianna, gróf Althán Mihály Vencel miniszter felesége egy sajátkezűleg hímzett, aranyos arabeszkekkel átszőtt, halványkék és aranyszövetű virágokkal ékesített zöld selyemből készült miseruhát adományozott a püspökségnek 1720. július 31-én. Az Althán címer mellett a Drugeth család jelképe volt látható rajta: "az ezüst, barnaveres és fekete foszlányok s arabeszkek közt áll egy hosszúkás, hegyes pajzs, mely öt mezőre van osztva. A felső és alsó mező zöld színű és üres, ellenben a második és a negyedik arany, a középső pedig fekete. A második mezőben négy-négy jobbra néző, egymás mellé állított, a negyedikben pedig hasonló alakú három fekete madár (seregély) látható, míg a kőzépső mezőn három csatféle tárgy vehető ki. A pajzsot ezüst és arannyal díszített sisak és nyakvért fedi, amelyet egy három rubinkővel ékesített három lóherelevelű korona borít. A koronát négy vízszintesen és négy fölfelé álló fekete és arany szárny környékezi, amelyeknek felső arany szárnyain négy-négy és alsó szintén arany szárnyain három-három fekete madár áll olyan helyzetben, mint a pajzson látható". JEGYZETEK: A felhasznált levéltári okmányok jegyzéke: -- Levelek a Homonnai Drugeth család család és jószágtörténetéhez. Kárpátaljai területi Állami Levéltár (a továbbiakban KTÁL), Fond. op. jegy. hr. -- Kivonatok a Drugeth családot érintő levéltári iratokból. KTÁL, Fond 6., op. 5. jegy. hr. 1690. -- Nemesi családok czímerei (Drugeth, Báthori, Esterházy családok). KTÁL, Fond 151. op. 25. jegy hr. 65. -- Palocsai Horváth Krisztina értesítője Ungvár városából férje, gróf Homonnai Drugeth Bálint haláláról. KTÁL Fond 4., op. 11. jegy. hr. 5. -- Gróf Báthori András jelentése a Bánffy Sándor és Drugeth Ferenc, Gáspár és Pongrác közötti vagyoni per megszűnéséről. KTÁL Fond 4., op. 15. jegy. hr. 10. -- Intézkedés a Drugeth Klára és Báthori Klára közötti vagyonjogi és örökösödési per megszűnéséről. KTÁL Fond 4., op. 15. jegy. hr. 11. -- Vagyonjogi per Drugeth István és özvegy Drugeth Miklósné Zrínyi Margit között. KTÁL Fond 4., op. 15. jegy. hr. 21. -- Pálóczi János Ung vármegyei tisztviselő által összeállított jegyzőkönyv özvegy Drugeth Miklósné Zrínyi Margit által Drugeth Gáspár ungvári birtokán elkövetett erőszakos földfoglalásról. KTÁL Fond 4., op. 15. jegy. hr. 25. -- A Drugeth János birtokállagának felmérést ellenőrző bizottság jegyzőkönyve. KTÁL Fond 4., op. 2. jegy. hr. 447. A felhasznált irodalom jegyzéke: Nagy Iván. Magyarország családi czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I-XIII. Pest. 1857-1869. Lehoczky Tivadar. A Drugeth család és az Althan család címere. Turul. 1884. Péter Katalin. A csejtei várúrnő: Báthori Erzsébet. Helikon, Bp., 1985. Hegyi Klára. Egy világbirodalom végvidékein. Gondolat. Bp., 1982. Bertényi Iván. Magyarország az Anjouk korában. Gondolat. Bp., 1987. Sebestyén Mihály. Erdélyi fejedelmek. Mentor. Marosvásárhely 1993. Kristó Gyula. Az Anjou-kor háborúi. Zrínyi. Bp., 1988. Keresztyén Balázs. Irodalmi barangolások a Kárpátok alján. Intermix. Ungvár--Budapest, 1993. Heltai Gáspár és Bornemissza Péter művei. Szépirodalmi Könyvkiadó. Bp., 1980. Az Ungi Református Egyházmegye. (Adalékok az Ungi Református Egyházmegye történetéhez) /szerkesztette Harany Károly/ Nagykapos, 1931. Dr. Oláh László. Két levelesláda vallomása nyolc évszázadról. Stephen Vörösváry -- Weller Publishing Co LTD. Toronto, Canada, 1992. Nagy László. Tündérkert fejedelme Báthori Gábor. Zrínyi. 1988. Hangay Zoltán. Erdély választott fejedelme Rákóczi Zsigmond. Zrínyi, 1987. Nagy László. Hajdúvitézek. Dümmerth Dezső. Az Anjou-ház nyomában. Bp., 1982. A munkácsi görög szertartású püspökség Okmánytára. I. K. Ungvár, 1911 (szerk. Hodinka Antal). Pesty Frigyes. A magyar várispánságok története. Bp., 1882. Dr. Szendrei János. Homonna város pecsétnyomója a XV. századból. Turul -1888. Takáts Sándor. Régi magyar nagyasszonyok. Bp., 1982. Zubánics László |
„...Felicián észrevétlenül belopózva odalépett a király asztala elé, és éles kardját kirántva hüvelyéből, veszett kutya módjára heves támadással könyörtelenül meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. Minthogy azonban az irgalmas Isten irgalma megakadályozta, nem tudta végrehajtani, amit akart. A király jobb kezén mégis könnyű sebet ejtett. De – ó, fájdalom - a szentséges királyné jobb kezének négy ujját, amelyet a szegények, nyomorultak és elesett emberek felé könyörületesen szokott nyújtani alamizsnaosztáskor, azon nyomban levágta. Ezekkel az ujjakkal varrt számtalan templom számára különféle terítőket, ezekkel küldött fáradhatatlanul az oltárokra és a papoknak drága bíbor díszruhákat meg kelyheket.". (Képes Krónika)
Történt pedig mindez annak ellenére, hogy a magyar törvények szerint csak a merénylőnek kellett lakolnia tettéért. A Zách unokák is csak úgy menekültek meg, hogy a johannita lovagok közbenjárására a király megkegyelmezett nekik. Azzal a feltétellel, hogy soha többé nem lépnek Magyarország földjére.
Tovább folytatta a munkácsi váruradalom betelepítését. Kenézségeket alapított a betelepülő ruténoknak és oláhoknak. Ezek jelentős számáról az is tanúskodik, hogy 1364-ben megengedte a beregmegyei oláhoknak, hogy saját vajdát válasszanak.
A Korjatovics-família története szorosan összefonódik a Litván Nagyfejedelemségggel, illetve annak egyik részfejedelemségével, a podóliaival. A ház első feje Korjat Mihály, novogrudszkij fejedelem, Gedimin, a litván nemzeti dinasztia megalapítójának fia volt (a világtörténelemben a dinasztia Gedimin egyik unokájáról, Jagellóról vette a nevét). Születési dátuma ismeretlen, csupán halálának éve, 1358 maradt fenn. Gediminnek különböző feleségeitől 7 fia és 6 lánya született. Apjuk halála után a fiúk harcot indítottak a nagyfejedelemi trón megszerzéséért. A család két ágából végül az ifjabbik rangidőse, Olgerd (kereszténységben Dmitro) került hatalomra. A Korjatovicsok többek között részt vettek a galíciai örökösödési háborúban, amelyben unokabátyjukat, Ljubart-Dmitrot támogatták III. Kázmér lengyel és Lajos magyar király ellen. Valószínűleg ekkor kapták meg a család állandó birtokát, Podóliát is. A család rangidőse, Jurij neve többek között a lengyelekkel kötött békeszerződésben is feltűnik. (Egyes magyar források szerint Jurij /Jerzy/ egy ideig Moldva fejedelme is volt, akit Opuliai László „orosz vajda” /galíciai helytartó/ segített a szomszéd ország trónjára, s akit saját helytartója, I. Péter (Musat) mérgeztetett meg.) A család egyik másik tagja, Dmitro, aki nevét a család egyik birtokáról Bobrok-Volinszkijre változtatta, előbb a szuzdali fejedelem szolgálatába állt, majd 1371-től a moszkvai nagyfejedelem veje és fővezére lett. 138o-ban neki köszönhetően nyerték meg a moszkvaiak a kulikovói csatát Mamaj kánnal szemben, mert a tartalék sereg vezéreként a végsőkig kitartott. A család további férfitagjai, Konstantin, Olekszandr egyaránt viselték a podóliai fejedelem címét. Családi örökségüket nem csupán a lengyel expanzióval, de saját nagybátyjukkal, Olgerddel szemben is védelmezniük kellett. Délről a fejedelemséget pedig a tatárok is fenyegették, így a Korjatovicsok időnkét adót fizettek az Arany Hordának. A magyar királysággal először 1377-ben kerültek közvetlen kapcsolatba, amikor Lajos királynak hűséget esküdtek.
Olekszandr Korjatovics a Hordával folytatott háborúban esett el, ezért Podólia következő fejedelme öccse, Tódor (Fegyir) lett. 1385-ben Hedvig (Lajos magyar király lánya) lengyel királynő és Jagelló (Olgerd fia) litván nagyfejedelem házasságával a két ország perszonálunióra lépett, amelyet a krevói unió erősített meg. A szövetség révén jelentős változások által be a litván államban, amely ellen Korjatovics szövetségre lépett a kijevi, a sziverszki, a vitebszki Gedimin-leszármazott fejedelmekkel és Románnal, Moldva urával. A velük szemben indított háborút Witold (Kejstut fia, a későbbi litván nagyfejedelem) vezette. Witold egyenként bánt el a szövetségesekkel, 1393-ben tavaszán pedig szétverte a podóliai-moldvai seregeket is. Korjatovics Tódor ekkor elhagyta fejedelemségét, hogy külföldön keressen segítséget. Leginkább Magyarország támogatására számított, ahol ekkor unokaöccse, Zsigmond uralkodott. A király ugyanis feleségével és társuralkodójával Máriával (Lajos király idősebb lánya) előbb Lengyelország uralkodója volt, de a főnemesség elűzte őket. Ez azonban nem törte meg Zsigmond lengyelországi ambícióit, különösen Hedvig királynő halála után, amikor felesége lett Lengyelország törvényes örököse.
"Ha csak magam tudnám, talán ily bátran mondani sem merném, minémű drága szelídséggel, ritka példájú szép szemérmetességgel, tiszta élettel, istenes egyszerűséggel és mind ily nagy fejedelmi méltóságban is ennyirevaló maga megalázásával áldotta meg az Úr Isten nagyságodat" — írta a nagyasszonyról Szent Atyák öröme című munkájának előszavában Medgyesi Pál református prédikátor (egyébiránt Lorántffy Zsuzsanna volt az 1640-ben Gyulafehérvárott megjelent negyedrét könyv mai szóval élve "társszerzője"). Milyen is lehetett Lorántffy Zsuzsanna? Sajnos a történelem nem őrizte meg hiteles képmását. A Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményében megtalálható ábrázolást az utókor a fejedelemasszony képének tekinti. Móricz Zsigmond Erdély című trilógiájában így láttatja Patak úrnőjét Okolicsányi, Bethlen Gábor egyik bizalmi embere szemével: "Arca tele kerekded és gömbölyű. Fekete szemeivel úgy virított ki a fehér kendő keretéből, mint egy kellemes, kicsit nagy orrú cica arca. De bőre kissé barnás volt, bár még fiatalsága miatt pirosas színezettel. Ahogy nevetett, folyton erősen hunyorított és fehér, szép fogai kicsillogtak, mint a gyöngykaláris."
Amikor a témát választottam, úgy tűnt, egyszerű feladatom lesz, hiszen a Rákócziak (s így Lorántffy Zsuzsanna is) szorosan kötődnek az egykori felső-magyarországi vármegyéhez, Bereghez. Csalódnom kellett: csak aprólékos munkával sikerült megtalálni a reá vonatkozó adatokat. Túlságosan is nagy árnyékot vet rá unokája feleségének, Zrínyi Ilonának az alakja, illetve annak a vidék történelmében betöltött szerepe.
Munkácson az uradalom központjában 2 hitszónok, káplán és több "oskolamester" működött, akik a várban is végezték hivatásukat. A tanítónak egyéb jövedelmeken kívül évenként egy hízott sertés járt, az iskola fenntartására járt ugyancsak a munkácsi felső, 3 kőre forgó malom szombat reggeltől vasárnap estig.
"Ő adott az Rákóczi nemzetnek nagyságos nevet és böcsületet" - mondta róla udvari prédikátora a temetésén elhangzott búcsúbeszédében. Ki is volt ez az ember, aki a köznemesek közül az országbárók sorába emelkedett, s ha rövid időre is, Erdély választott fejedelme lett. Rákóczi Zsigmond 1544-ben született az abaúji Felsővadászon, Rákóczi János zempléni alispán és Némethy Sára gyermekeként. Korai gyermekkoráról nagyon keveset tudunk, valószínűleg a nemesi ifjak életét élhette, bár a család anyagi helyzete nem engedte meg külországi tanítását. Az 1500-as évek elején édesapja a Perényiek sárospataki udvarába adta, hogy a korabeli műveltség alapjait elsajátítsa. Itt az elméleti felkészülés mellett felkészítést kaptak a vitézi életre is, hiszen, mint udvari apródok részt vehettek kisebb nagyobb csetepatékban hol a török, hol a királypártiak ellen, ahogy a politikai helyzet hozta.
1577-ben az ekkor már híres katonát Rudolf császár kinevezte a szendrői vár főkapitányának, s ezen a poszton sikeresen védelmezte a lakosságot a budai és a füleki törökök támadásaitól. Kiemelkedő haditette, hogy még azon évben katonáival rajtaütött a szikszói vásár kirablásából hazatérő füleki törökökön, s szétverte őket. Olyan sikeresek voltak rajtaütései, hogy a budai pasa személyesen tiltakozott ellenük Ernő főherceg helytartónál. Sajnos, a legtöbb problémája a királyi kincstárral akadt, amely gyakran több hónapi zsoldjával is adósa maradt. Ezeket a tartozásokat kiegyenlítendő, az elmaradt 50 448 forintban kapta meg zálogbirtokul Sajólenkét, Szentkirályt és a tokaji uradalomból Szerencset, s ezzel megteremtette a későbbi birtokkomplexum alapját. Aktívan bekapcsolódott a lengyelországi borkereskedelembe is, ami igen szép jövedelmet hozott.