| A bocskói, kismarjai és raszinyai Bocskai család |  |  |  |
 A Bocskai család a Boksa nemzetségből ered, első ismert törzse Miczbán Simon ispán, akinek hét fiától erednek a nemzetségből kiváló családok, többek között a Bocskai is. Miczbán Simon nejének, mint már említettük, hét gyermeke született. A történetet először 1622-ben Alvinczy Péter református prédikátor a Bethlen Gáborné Károlyi Zsuzsanna fölött tartott gyászbeszédében így mondja el (a gyászbeszéd nyomtatásban is megjelent):"Jóllehet vagyon egy historia e nemzetségről, melynek méltó örök emlékezetben lenni: El igen elöve volt egy gróf Mitzban, kinek házastársa magtalan volt. Ehez megyen alamisna kérni egy szegény asszonyi-állat, ki egy méhel három magzatokat szült vala, kit az grófné igen megpirongatván, tisztátalan asszonynak monda, mivelhogy lehetetlen volna, hogy egy férjétől egyszersmind három magzatokat fogadhasson valaki, melyért a Gróf igen megdorgálá az asszonyt. De ihon az Istennek csudálatos ítéleti: ottan hamar fogada az asszony (ti. a grófné) méhébe, s midőn a szülésnek napjai eltöltenek volna, megijjede, jutván eszébe, mit mondott vala az három gyermekü asszonyi állatnak, és egyikét kiválasztván, hatát egy rocskába avagy dézsába rakatván, fejére parancsola egy öreg asszonynak, hogy elvivén, elveszesse. Ez üdőtájban jött lova hátán a gróf mezőrűl, és elötalálván az vén asszonyt, kérdi, mit viszen? és midőn egyenesen nem felelne, lova hátáról leszálván, meglátja, és az dolgot, miben legyen, megértvén, élete veszése alatt meghagyja a vénasszonynak, hogy a gyermekeket elveszetteknek mondja lenni, és igy mindeniknek külön dajkát fogadván, felnevelteté. Midőn felserdültek volna, az minémü ruházatban jártatják vala az háznál felnevekedett gyermeket, az többinek is a Gróf szintén olyan ruhát szabat, és midőn ebédlenének, azokat is udvarhoz felviteti, s egyenlők s hasonlók lévén az otthon felnevelthez, nagyon gyönyörködik az grófasszony bennök. Kérdi az gróf, ha ki oly szép gyermekecskét megöletne, mit érdemlene? Felel – egy átaljában halálnak fia volna. Mond az Gróf: te vagy az, asszonyi-állat, a ki ezeket elveszteni parancsoltad volt. Melyről megemlékezvén az asszony, lábaihoz borúl urának, és ugy kér kegyelmet fejének. Ezektől felnevelkedések után hét nemzetség származott, t. i. Csapi, Bocskai, Szőrtci, Sós, Raskai, Eszeni, Kövesdi. Ha valaki ez historiában kételkednék, ebből elhiheti, hogy ez historia, egy előkötőre mind felvagyon himmel varva, mely csak nem régen költ ki Ecsed várából, ha ki inquirálná, nyomában is elérhetné."Elsőként a Bocskai nevet Miczbán ükunokája János használta, akitől a család kismarjai, raszinyai és bocskói ága ered. Az oklevelekben a családot de Bochka és Bochkainak is írták. Címere egy ülő, felemelkedő arany oroszlán, jobb lábában nyilat tart, amelynek a hegye fölfelé áll. A farka hatágu, amely a Miczbántól származó hat családra utal. A címert Chapy András (de genere Boxa) királyi lovag, a Sárkány-rend vitéze kapta több rokonával együtt 1418-ban Zsigmond királytól. A szemén átnyilazott oroszlán az adománylevél szerint magát Chapy Andrást jelképezi, aki a király nagybátyja, Prokop morva őrgróf ellen folytatott hadjáratban Ostro várának ostromában a szemén sebesült meg. A lovag érdemeit tovább emelte, hogy Holstein váránál pedig a mellén kapott sebet. Az adomány érdekessége, hogy nem csupán Chapy András személyére, illetve családjára, hanem nemzetségi többi tagjára is érvényes, így ezt a címert használták, az Agóchy, a Szerdahelyi, a Bocskai, a Sóvári Soós és a Széchy családok is.  A leírások szerint a Konstanz városában tartott egyetemes zsinaton 1418. március 19-én Zsigmond király az elébe járuló Chapy Andrásnak, illetve rokonainak „Andreas filius Nicolai filii Thomae de Chap regiae nostrae maiestatis aulicus et nostrae familiaris societatis draconicae seu draconistarum collega ac domesticus et continuus commensalis” adományozta a nevezett címert, amelyet az adományozott a királynak be is mutatott. A oklevél az alábbi rokonokat sorolja fel, akik szintén a címeradomány hatálya alá estek: András, Pál, László, Péter prépost, Miklós Chapy Miklós fia; továbbá Chapy Imre fiai: Péter, István, László, János, Ágoston; Széchi Gál zólyomi comes fiai: Péter zempléni esperes, György és Jakab; Széchi Mihály plébános, Agocsi Miklós, Agocsi Péter és Elek eősi prépost, Szerdahelyi Ferencz, Péter fia Domokos; Struthei László fiai: István, Jakab és Tamás; Sóvári Soós László fiai: Bachkoi János és Miklós, Soós János fia Simon, Soós fia Péter; Dénes fia István; András fiának Jakabnak fiai György, Simon és Jakab; Agocsi Miklós, Szerdahelyi Péter fia Péter. A leírás szerint valamennyien a király szolgálatában tüntették ki magukat.Miczbán egyik fia, Dienes lett a törzse a Bocskai és az Agóczy családnak. Dienestől 1280-ban testvéreivel Zemplén vármegyében Kövesd várát cserélte Roland nádor fiaitól. Dienes fia, I. Gergely 1320-ban osztozott meg unokatestvéreivel a nemzetségi birtokokon, a többi között neki jutott Zemplén vármegyében Bocskó és Agócs helység is. Három fiai közül I. László kapta ismét Agócsot, tőle ered az Agóczy család. A második fiú II. Dienes (akit Deáknak — litteratusnak is neveztek) ága a második nemzedékben kihalt. A harmadik fiútól, Demetertől származik a Bocskai család. Ennek II. László fiától származó unokája I. János viselte elsőként a Bocskai nevet. A családfa Bocskai I. János három fia közülIII. Dienes (1430) által folytatódik, akinek Ilona nevű feleségétől szintén három fia született. Ezek közül I. György ága marad fenn, a másik két ág leszármazottak nélkül halt ki. I. Györgyre (1478) szállt testvérei halála után az összes családi birtok. Négy fiától származik a Bocskai család további három ága: a raszinyai, a kismarjai és a bocskói maradt. Péter alapította meg a raszinyai ágat, János testvérével együtt Razináról (Horvátország) írta előnevét. I. Péter 1487-ben szlavóniai albán és Kőrös vármegye főispánja volt. Családja unokájában Istvánban kihalt. Öccse, János nem hagyott hátra utódokat. Simon (I. Györgynek fia) 1499-ben élt. Fia, II. György, a Bihar vármegyei Kismarjáról vette családja előnevét. II. György, Szatmár vármegye főispánja Miksa király tanácsosa volt. 1556-ban Dobó Istvánnal közösen védte Szamosújvárat a visszatérő Izabella királyné csapataival szemben. Később János Zsigmond pártjára állt, sógoraival Dobó Istvánnal és Balassa Jánosssal árulással vádolják, ezért Erdélybe menekült, itt halt meg 1571-ben. Magyarországi birtokait elkobozták. Lekcsei Sulyok Balázs királyi kamarás Krisztina nevű lányától több gyermeke született: Erzsébet (Báthori Kristóf erdélyi fejedelem felesége, Báthory Zsigmond anyja), Sára(Bagdi Györgyné), IlonaKrisztina (palocsai Horváth Györgyné, Báthory Gábor anyósa), IV. István (Erdély és Magyarország fejedelme), Judit (losonczi Bánffy Kristófné), Jeromos, III. Miklós. Ez utóbbi fiában, Gáborban, halt ki magtalanul 1616-ban a család kismarjai ága. (Haller Gáborné), IV. István kismarjai Bocskai György és lekcsei Sulyok Krisztina házasságából született 1557-ben, amikor is apját János Zsigmond erdélyi fejedelem börtönbe vettette császárpártisága miatt. A család birtokainak többsége a királyi Magyarországhoz tartozó Szatmár vármegyében terült el, s ezért az ifjú Istvánt II. Miksa császár udvarába vette, mint királyi apródot. S bár a család 1568-ban Erdélybe költözött, a fiatalember továbbra is az udvarban maradt, s a magyar kancellár Listhi János titkáraként tevékenykedett. Az 1572-es pozsonyi országgyűlésen a kancellár betegsége miatt ő adta elő a megnyitó beszédet -- magyarul. 1576-ig maradt Miksa császár udvarában, majd egy ideig II. Rudolfot is szolgálta. Ezután visszatért Erdélybe. Szerencsecsillaga 1592-ben ragyogott fel a legfényesebben, amikor unokaöccsét, Báthori Zsigmond fejedelmet az erdélyi rendek nagykorúsították. Előbb váradi főkapitány, majd országos főgenerális lett. Unokaöccsét, annak hintapolitikája ellenére feltétlenül támogatta. Mivel elgondolásai szerint Magyarországnak a koronás király fősége alatt kellene egyesülnie, mindent elkövetett a vele szembenálló udvari párt letörésére. 1594-ben ura nevében szövetséget kötött a császárral, s kivégeztette a "törökös" párt főembereit: Báthori Boldizsár országos főkapitányt, Kovacsóczy Farkas kancellárt, Kendy Sándor fejedelmi tanácsost. 1595-ben, hogy szorosabbra fűzze a családi szálakat a Báthori és a Habsburg dinasztia között, II. Rudolf jóváhagyásával megkéri Károly stíriai főherceg lánya, Mária Krisztierna kezét Zsigmondnak. A házassági ceremónia során is ő helyettesítette urát. 1599-ben, miközben Prágában tárgyalt, az amúgy is izgága fejedelem lemondott a trónról, s átadta azt unokabátyjának, Báthori András bíborosnak. A főúr ekkor visszavonult a politikától, s bezárkózott bihari várába. Az erdélyi országgyűlés összeesküvéssel vádolja meg, száműzi és elkobozza birtokait. 1600-ban, hogy tisztázza magát, Prágába utazik, ahol mint megbízhatatlan személyt "háziőrizetbe" veszik. Nem csoda, hogy az aulikus főúr igencsak megsértődött. hiszen mint mondta "...én egész nemzetségemben mindig a felséges császári ház szolgája voltam!" Ennek ellenére csak két év múlva bocsátják szabadon. Nagyon elkeseríti az éppen elkezdődő ellenreformáció, a protestánsok üldözése, a hűtlenségi perek sora, amelyekkel a Kamara az üres kincstárat igyekezett feltölteni. Ekkor került kapcsolatba az erdélyi emigrációval, amely megfelelő vezért keresett egy esetleges Habsburg-ellenes felkelés kirobbantásához. Egy fogoly török emír közvetítette a levelezést a török hódoltságba. Bocskai ekkor még óvakodott színt vallani. 1604. szeptember 14-én azonban váratlan dolog gyorsította meg az események menetét: Rákóczi Lajos és Dampierre lippai hajdúi rajtaütöttek a bujdosók Temesvár alatti táborán, s állítólag kezükbe került Bethlen Gábor egyik levele, amelyben felszólította Bocskait, hogy fogadja el a fejedelmi méltóságot. A levelet eljuttatták Belgiojoso kassai főkapitányhoz, aki meghívta Bocskait rakamazi táborába, "bizonyos birtokügyek tisztázása végett". Az óvatos nagyúr nem jelent meg nála, inkább meghúzódott Sólyomkő várában. Másik két várát, Kerekit és Szent-Jóbot a váradi kapitány csapatai fogták ostrom alá. Kereki ostromakor látja hasznát, hogy még váradi főkapitány korában jó kapcsolatokat alakított ki a hajdúkkal. A szolgálatába állt köleséri hajdúk Egry István vezetésével megtámadták Concin Cyprián váradi vicekapitány ostromló seregét, s úgy "meglövöldözték" őket, hogy "sok fő ember hullott német ...". Ugyancsak megpróbálta megnyerni az ellene küldött sereg hajdúit. A kapitányok levelet hamisítottak Belgiojoso főkapitány nevében, miszerint azért gyűjtötték össze a sereget, hogy mindazokat, akik vonakodnak pápistává (katolikussá) lenni, elpusztítsák. S ha pedig ezzel készen lesznek a hajdúkat is ki akarják irtani. Ezért kurafi legyen annak a neve, a ki nem csatlakozik hozzájuk, s a ki nem rohanja meg és nem öli halomra azokat a német kutyákat, akik most rendezetlenül és mit sem sejtve menetelnek. Ott helyben pártütést szerveztek, valamennyien összeesküdtek és átálltak Bocskaihoz, akit kapitányaik már előre értesítettek és biztosítottak mindenről. Az egyezséget az 1604 október 14-én kelt hitlevél erősítette meg: "Anno 1604. Mindszent havának 4. napján. Attunk az mi hit levelünket erős pecsétnek alatta, az mi fogadásunknak ura, s megtartója lehessönk. Ez okáirt az mi hit levelünket attuk az nagyságos Vitézlő Bocskai Istvánnak, ez körösztínsignek s az mi Országunknak s ides Hazánknak, leg fő képpen az egy Igaz Hitnek meg tartására." Az egyesült hajdúsereg már másnap, október 15-én éjjel meglepte Álmosd és Diószeg határában Pezzen ezredes seregét és mint Szamosközy István írta "mind levágták őket mind gyermekkel kurvájokkal együtt, kik a gyalog németekkel az ő módjuk szerint ugyan számosan voltanak." A győzelem egyik oka az volt, hogy a császári vértesek mit sem tudva a hajdúk átállásáról, közel engedték magukhoz azokat. A főkapitány előbb Váradra, majd Kassára vonult vissza, de seregeinek utóvédét Rakamaznál a hajdúk szétverték. Ekkor került Bocskai kezébe a Partium (Kapcsolt Részek) és a Tiszántúl, majd november 11-én bevonult Kassára, ahol berendezte udvarát. A következő évben Bocskai hajdúkapitányai elfoglalták a Dunántúlt, majd Ausztriát és Csehországot kezdték el dúlni. Kiaknázva gyenge pontjaikat Basta tábornagy kiszorította őket a Duna mellől. Csupán Nyitrát és Érsekújvárt sikerült elfoglalniuk, de azokat is inkább tárgyalások útján, mint fegyverrel. Miután a magyarországi pozíciói megszilárdultak, a hadszintér áthelyeződött Erdélybe, ahol Bocskai serege élén Gyulaffy Lászlót küldte. A székelyekre támaszkodva Gyulaffynak sikerült felszámolni az erdélyi Habsburg-pártot. 1605 április 20-án Rákóczi Zsigmond birtokán, a szerencsi református templomban az összegyűlt magyarországi rendek fejedelmükké választották Bocskait. Szeptember 14-én pedig a medgyesi országgyűlés Erdély fejedelmének is megválasztotta. Ekkor, hatalma csúcspontján kérhette a Fényes Portát, hogy küldjön számára királyi koronát (tudvalévő, hogy a magyar korona ekkor a Habsburgok kezén volt). A szultáni díván, mivel a török hatalom helyzete nagyon ingatag volt teljesítette kérését és egy bizánci császár diadémját küldte el Bocskainak a nagyvezír által. A találkozóra a Buda melletti Rákosmezőn került sor, amelyet Bocaccius kassai bíró és Homonnai Drugeth Bálint is megörökített naplójában. Mivel még mindig nem bízott "szövetségesében", Bocskai az alábbit mondta Homonnainak: "Ha énnékem (kit Isten ne adjon) a török miatt mostani közibek való menetelemben valami nyavajám történne, Magyarországot ne hagyja(d) el... az magyarországi urak közül Báthory Gábort mindeneknél feljebb becsüljed, és ő vele értekezzél!" Bár a találkozó sikeresen zárult, Bocskai a kialakult politikai helyzet miatt a koronát csak mint ajándékot volt hajlandó elfogadni. 1605. november 10-én a korponai országgyűlésen rendezte a hajdúkérdést is, azaz kollektív nemesítést adományozott számukra, s letelepítette őket szabolcsi birtokain. Adománylevele az alábbi szöveget tartalmazta: "Megtekintvén ezeket a dicsőséges és örök emlékezetre méltó érdemeket, hajdú vitézeinket -- a mi régi szabadságunk bajnokait és visszaadóit -- hogy a haza szabadságáért végzett fáradtságos munkájuknak és a mi irántunk való hálánknak emlékezetét és késő utódoknak is emlékül hagyjuk és hogy abban a hazában, amelyben harcoltak fő tiszteletet és szabadságot nyerjenek... a paraszti és nem nemesi állapotból amelyben születtek és amelyben eddig éltek, kegyelmesen kiemeljük. Nekik adományozzuk Szabolcs vármegyében fekvő, azelőtt a mi tokaji várunkhoz tartozó egész Kálló városát, hasonlóképpen Nánás, Dorog és Varjas pusztabirtokainkat, Hadház, Vámospércs, Sima és Vid nevű részjószágainkat ... Mindezt a mi említett 9254 vitézünknek és mindkét nemű utódaiknak azzal a föltétellel adjuk és ajándékozzuk, hogy ők és örököseik nekünk, Magyar- és Erdélyországunknak esküvel kötelezzék magukat, hogy ... a mi vagy utódaink parancsára, minden hadjáratban kötelesek legyenek megjelenni, és a hazának híven szolgálni." Ezzel Bocskainak kettős célja is volt. Elsősorban szerette volna megnyerni a hajdúság szélesebb tömegeit, másrészről pedig letelepítésükkel akarta elérni, hogy "... letévén amaz ő fene természetöknek mi voltát, s emberségesekké és gazdálkodás szeretőivé legyenek." Mivel a tizenötéves háborút a török Porta csak azzal a feltétellel volt hajlandó lezárni, hogy a Habsburgok előbb a magyarokkal rendezik viszonyukat, megindultak a tárgyalások Mátyás főherceg és Illésházy István között, amely eredményeként 1606 júniusában megszületett a felkelést lezáró bécsi béke. A szerződésben rögzítették a vallásszabadságot és a nádorválasztást Magyarországon. Erdélyt elismerték szuverén államnak, hozzácsatolták a Partiumot, valamint Bocskai életének tartamára Ugocsa, Bereg, Szabolcs és Szatmár megyéket, Szatmár, Huszt és Tokaj várakat és uradalmakat. A kassai udvarban már a békekötés előtt kikristályosodott két politikai irányvonalat követő párt. Mindkettő saját jelöltjét igyekezett elfogadtatni a fejedelem utódául. A békepártot Illésházy István vezette, trónjelöltje Homonnai Drugeth Bálint volt. A háborús párt feje Káthay Mihály kancellár volt, aki rokonát Báthori Gábort támogatta. Mivel a tárgyalások idején a fejedelem súlyosan megbetegedett, Illésházy a tárgyalásokon résztvevő kancellárt távollétében mérgezéssel vádolta meg. A visszatérő Káthait börtönbe vetették. Mivel berekszói Hagymássy Katával (korábban Varkocz Mihályné) kötött házasságából nem született utódja, Bocskai halálát érezvén közelegni, elkészítette politikai végrendeletét, amelybe érthetetlen módon kijelölt utódként Homonnai Drugeth Bálint neve került bele, bár a fejedelem az év elején csak a kassai főkapitányi tisztségre látta alkalmasnak. Bizonyára Illésházy és hívei Péchy Simon (Bethlen későbbi kancellárja) és Rimay János fejedelmi titkárok érték el, hogy a nagybeteg és sokszor öntudatlan, haldokló fejedelem aláírta a nekik megfelelő végrendeletet. A potenciális utódra, Báthori Gáborra csak Sólyomkő, Micske és Örvend birtokokat hagyta. A végrendelet mintegy kifejtette Erdély történelmi szerepét: "...Ezeknek utánna mint nemzetemnek, hazámnak igaz jóakarója, fordítom elmémet a közönséges állapotnak elrendelésére, és abból is az tanácsomat, tetszésemet igazán és jó lelkiesmérettel meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az erdélyi és magyarországi híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lésznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőllök el ne taszítsák, tartsák ők atyofiainak és véreknek, tagoknak." "... Valameddig pedig a magyar korona ott fenn nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél lészen, és a magyar királyság is a németeken forog, mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nékik is oltalmokra, javokra leszen. Ha pedig Isten azt adná, hogy a magyar korona Magyarországban magyar kézhez kelne egy koronás királyság alá, úgy, az erdélyieket is intjük, nem hogy attól elszakadjanak vagy abban ellene tartanának, de sőt segéljék tehetségek szerént, és egyenlő értelemből azon korona alá a régi mód szerént adják magokat." Végrendeletének végrehajtásával Péchy Simont, Örvendy Pál kincstartót és Alvinczy Péter kassai lelkészt bízta meg. A temetési menet Kassáról Gyulafehérvárra csak februárban érkezett meg, ahol a fejedelmet a székesegyházban temették el. A kíséretben lévő főurak, alaposan kiürítették a fejedelmi kincstárat. A végrendeletet a végrehajtók nem tudták megvalósítani, mert a fent említett vármegyék visszatértek a királyi országrészhez, míg Erdélyben a fejedelmi végakarattal szembeszállva, saját akaratukból Homonnai Drugeth Bálint helyett Rákóczi Zsigmond korábbi gubernátort választották meg fejedelemnek. A török koronát Homonnai örökölte, s az ő fiától, Istvántól kobozta el a Kamara országgyűlési határozattal. Simon testvérétől, II. Gergelytől származik a bocskói Bocskai ág. Gergely, a rokon Szerdahelyi család magtalan kihalása után a Serédiekkel 1548—1572 között hosszasan pereskedett, amelynek eredményeként megszerezte Kövesd várát és uradalmát (Zemplén vármegyében). Gyermekei László, Klára, Borbála, II. Miklós és András. II. Miklósnak Kupinszki Erzséttel kötött házasságából csak három leánya született: IlonaBarcsai Istvánné, Monaki Jánosné, Anna eszenyi Chapy Kristófné és Klára Chapy Jánosné. András (II. Gergely fia) gyermekei: IV. Miklós, György és Margit szinyei Merse Kristófné. IV. Miklóst, Zemplén vármegye alispánját 1608-ban báróságra emelte az uralkodó. Később Bethlen Gábor tanácsosa volt. Meghalt 1621-ben. Fia, V. István, 1647-ben Zemplén vármegye főispánja lett. 1655-ben királyi táblai ülnök. 1661-ben kétszáz embert vitt a török ellen. Jelen volt 1667-ben a beszterczei országgyűlésen. Mivel belekeveredett a Wesselényi-féle összeesküvésbe, Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc elfogatása után Erdélybe menekült. Magyarországi birtokait elkobozták. 1672. december 24-én halt meg Erdélyben. Nagy-lónyai Lónyay Zsuzsával, majd Török Katával kötött házasságából nem született utódja. Így a Bocskai család benne halt ki. Zubánics László |
A Bercsényi família egyik legnagyobb alakja, Bercsényi Miklós, a kuruc szabadságharc főgenerálisa révén vonult be a magyar romantikus történetírásba. Nevét a Veszprém vármegyei Berchenyről, a család ősi birtokáról vette, amely az 1526-os török hajárat során pusztult el. A Bercsényi család első ismert tagja László, aki II. Lajos udvarnokaként (aulae familiaris) szolgált a királyi udvarban. Szolgálataiért az uralkodó 1525-ben a hűtlenségbe esett Doroszlay János barsmegyei nagy-malonyáni és kalacsnai, 400 forintban bírt zálogos részjószágait adományozta neki. A mohácsi csatát követően Bercsényi László visszaköltözött birtokaira. A kettős királyválasztást követően Habsburg Ferdinánd pártjára állt és hűségesen kitartott ura mellett (ebben a korban nagy ritkaságnak számított, hiszen a főurak többször cseréltek pártot)
A családi nevet fia, I. Imrevitte tovább, aki valóságos szerencselovagnak tűnhet fel a történészek szemében. Odahagyta családi örökölt birtokait és Erdélyben próbált szerencsét Szapolyai János Zsigmond fejedelem, majd pedig Báthori István váradi főkapitány udvarában. A Báthoriak megbecsülték a tehetséges katonát: 1577-ben Kristóf vajda Kendeő és Székes marosszéki birtokokat adományozta neki. Házassága (Sárossy István és Toldy Anna Zsófia nevű lányát vette feleségül) révén jelentősen feljebb emelkedett a társadalmi ranglétrán, hiszen rokonságba került Erdély legrangosabb családjaival.
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének egyik kiemelkedő alakja Dobó István, az egri vár hős védelmezője, de úgy róla, mint családjáról alig esik említés a különböző történelmi tárgyú könyvekben. A Ruszkai Dobó család Abaúj vármegyéből származik, ugyanakkor felvirágzása az Ung megyei Ruszkához és Szerednyéhez köti. A család egyik első ismert őse Pánki Gergely, akinek fia, Jakab Ung vármegye főispáni tisztét is viselte IV.(Kun) László idején. Az egyik fiáról, Pánki Dobó mesterről, Károly Róbert kedvelt udvari vitézéről kezdték a családot Ruszkai Dobó családnak nevezni, megkülönböztetésül rokonaiktól, a Pálócziaktól, akikkel egy címert használtak. Pánki Dobó és fiai az Anjouk uralkodása alatt befolyásos köznemesek voltak Ung megyében, a család igazi felemelkedése azonban Zsigmond király éveire tehető. Ruszkai Dobó Jakab hat fia közül szinte mindegyik országos világi vagy egyházi méltóságot töltött be. Ebben nagy segítséget nyújtottak számukra rokonaik, a Pálócziak, akik ekkor Magyarország első zászlóurai voltak (esztergomi érsek, országbíró, titkos kancellár).
Dobó Ferenc sorsáról keveset tudunk. Egyes források szerint Bereg vármegye főispáni tisztségét viselte. Kedvenc udvari embere volt Aloisio Grittinek, János király kormányzójának, aki kinevezte Dobót a magyarországi és erdélyi pénzverő- és sókamarák grófjává. Sajnos a pünkösdi királyság nem tartott sokáig. A Czibak Imre nagyváradi püspök meggyilkolása miatt fellázadt erdélyi rendek beszorították a kormányzót Medgyesre, majd ostrom alá vették a várost. Az elfogott kormányzót kivégezték. Dobó, aki ekkor a nagybányai pénzverőkamarában tartózkodott, hirtelen hazautazott Ruszkára. Szerémi György, a kor egyik krónikása szerint magával vitte a kormányzó egész vagyonát, azaz körülbelül 100 ezer aranyat, ami nagy túlzás, ha figyelembe vesszük, hogy Gritti vagyona jelentős részét drágakövekben és igazgyöngyökben mindig magával hordta. A Medgyesnél prédául esett vagyon csak ékkövekben háromszázötvenezret tett ki, míg az egyéb holmik több mint egymillió aranyforintot értek.
A Báthori család a Gut-Keled nemzetségből származik, amelyről Kálti Márk Képes Krónikája azt írta, hogy tagjai Péter király idejében érkeztek Magyarországra és a svábországi Stof (Hohenstaufen) várából erednek. Bár a nemzetségek széthullása a XIV. század elejére tehető, a történelmi hagyomány már a XI. században nyilvántartja a családot egy Bátor Opos nevű udvari lovag személyében, aki Salamon király udvarában bajvívással kitüntette magát. Majd, miután a királyt unokafivérei (I. Béla király fiai, Géza és László) elűzték, követte a száműzetésbe. A XV. században a reneszánsz hagyományt követve a klasszikus ókorban keresték többnyire az ősöket. Bonfini, Mátyás király udvari történetírója egészen a vizigót (nyugati gót) királyokig vezette fel a Báthori-családfát , amelynek tagjai Szent István korában tértek vissza az országba; s egyik jeles tagja az első pogánylázadást leverő hadak fővezére lett.
A Báthoriak felemelkedése mégis Zsigmond király uralkodására tehető. Az ő uralma alatt lett a család egyik tagja országos tisztség viselője — Báthori István, aki 1419—1431 között asztalnokmester, majd 1435—1439-ben országbíró volt. Mint a királyhoz közelálló személy, tagja lett a Sárkány-rendnek is. A következő uralkodó, I. Albert halála után a lengyel orientáció hívévé vált. Egyike volt azon báróknak, akik I.(Jagelló) Ulászló lengyel királyt a magyar trónra segítették. 1444-ben a várnai csatában esett el királya mellett, mint az ország zászlótartója.