Zemplén vármegyének Kazinczy levéltári alkalmazásával több célja is volt, egyrészt anyagi segítséget szeretett volna adni a szűkölködő családnak, másrészt a nyelvújítási és irodalmi harcokban nagy eredményeket elért ember nagy tudását kamatoztatni a köz javára, alkalmat adni történeti búvárkodásának, érdeklődésének kiélésére, forrásgyűjtésekre, történeti műveknek megírására. Kazinczy maga is világosan látta megbízatásának célját és a felkérésben saját lehetőségét, melyet köszönő iratában így fogalmazott meg: „Nagy tisztelettel s elragadó örömnek s a legforróbb hálának érzései közt vettem én a Tekintetes Nemes Vármegyének azon parancsolatját, hogy Levelestárjának minden darabjain menjek végig, s kijegyezvén azon íroványokat, amelyek elveszetteknek tarthatnak, amik sietés vagy gondatlanság által idegen fiókokba vetődtek, illő helyeikre raknám vissza, s így őket közhaszonra mintegy második ízben nyerném meg. Oly szép s szenvedelmeimnek oly hízelkedő munka ez, hogyha ez eránt a Tekintetes Nemes Vármegye mással parancsolt volna, irigylettem volna ennek szerencséjét, s minthogy ezt kérésem nélkül s önként nyújtá nekem, valóban kevélykedném is megtiszteltetésemmel. Buzdító gondolat az nekem, hogy azzal a halhatatlan férfival, (Szirmay Antal) mint egy versenyt lehetne futnom s osztozhatnám nagy érdemeiben."4
Kazinczy levéltári munkája elsősorban a hiányok felmérésére, a levéltári rend visszaállítására irányult, de teret kapott saját gyönyörűségére való búvárkodása és a Szirmay által kezdett gyűjtemény tovább bővítése, kiegészítése. Kialakította, véglegesítette az Autographumok és Rézkarcok együttesét a híres történelmi személyiségek kézaláírását tartalmazó okmányokból, melyet saját és családi iratanyagából is gazdagított. A gyűjtemény - amelyben a Kazinczy készítette mutatóval lehet eligazodni - a levéltár egyik legtöbbet kutatott irategyüttese, különös értékű forrása a 16—18. század magyarországi történelemnek. Az a 16 év, melyet Kazinczy a levéltárban töltött, fáradhatatlan munkabírással telt el és nemcsak a hivatal belső életére volt hatással, de újításaival egészen mai közművelési intézménnyé tette a feudális szokásokkal terhelt megyei hivatalt. 1815-től Vendégkönyvet rendszeresített, zöld bőrkötéses, aranynyal díszített, saját kezével megrajzolt előlappal, felírással: „Zemplény Vármegye' Levéltárának Vendég-Könyve. Kezdetett 1815-dik esztendőtől". Kazinczynak külön gondja volt arra, hogy ha a vármegyének vagy Sátoraljaújhely városnak híres, nevezetes vendége jött és olyan érdeklődésű volt, elhívta a levéltárba bemutatni, eldicsekedni a levéltár kincseivel, szólni azokról az értékekről, darabokról, irategyüttesekről, melyeket ő fedezett fel, szedett, gyűjtött ki a feledés homályaiból, melyeket megjelentetett korabeli szaklapokban, vagy másoknak, kutatóknak figyelmét felhívta megírásra érdemes történetekre, eseményekre, nevezetes személyiségekre. Levelezéseiben barátainak is beszámolt történeti búvárkodásai eredményeiről. A levéltári látogatásokról maga is feljegyzéseket készített, melyek kultúrtörténeti érdekességgel bírnak, közöttük egyike a legjellemzőbbeknek az a feljegyzése, melyet 1822. október 16-án királyi
4 Z . lt. Közgyűlési ir. Loc. 219. No. 1158.
hercegek kalauzolásáról írt: „Vice-Ispánunk a Fő-Hercegeket az Archívumba hozá, hogy magokat, míg ebédhez ülendünk, el ne unják. Én foglalatoskodom az Archívum megbontakozott rendének helyreállításával, mint e végre kiküldött Táblabíró, Buzithai Szeldmájer József Archívárius és Kassay Sámuel Adjunctus Urakkal együtt a Vendégeket elfogadánk, s mivel ezek Katonák, a zászlókat kivéteténk tokjaikból, hogy azok ezeknek szemeiket magokra vonhassák. Micsoda zászlók ezek? Kérdé Ferdinánd, belépvén az Archívum előszobájába. Insurgált seregeinké, mondám. A kék, arannyal gazdag, a Fő-Hercegnek megtetszék, s én azt lehajtám felé, hogy kényekre láthassák. . . . Bé menvén a nagyobb szobába, Ferdinánd Hercegünk tudni akará, mikor kezdődnek írásaink. 1558-ban mondám. Hát a régebbiek hová levének? - Elmondani mi történt (tudniillik, hogy testvéri háborúskodásban megégtek) nem volt volna maga helyén, ez helyett tehát azt mondottam, hogy a régibb időkben nem vala Vármegye-házunk s írásaink majd a Vice-Ispánnál, majd a Nótáriusnál tartatának, s a tatárjárásban s egyéb háborgásokban könnyen elveszhettek. A Fő-Herceg egy régi jegyzőkönyvet akara látni, s azt elébe tevém. Lehet ezt még most olvasni? Kérdé. - Óh igen. A mi szemeink gyakorolva az effélékben, ezt oly folyvást olvassák, mint a mostaniakat. Az asztalra kirakánk egy-két füstös Armalist, igen jól tudván, hogy a vendégek nem igen tudják Rudolf Császár mikor élt, s a levelek szennye vele azokat egyidejűeknek tekinti a kerek-asztal híres királyéival, s ravaszságunk jól elsült. A jelen-voltak úgy kívánák, hogy mutatánk elő valamely nevezetességeket, s én az Archívárius dolgozó-szobájából előhozám az Autographok csomóját. Szerencsém vagyon Királyi Fennségednek azt a nevezetes Levelet előmutatni, mondám magyar nyelven, amely által nagyanyja, az általunk szeretett Mária Terézia, jelentést teve, hogy atyja megholt, s a kormányt általvette. Az emlékeztetés a Fő Herceget igen kedvesen zavarta meg. Altalvette azt kezemből, s végig olvasá. Ugyanezen csomóból ezalatt míg a Fő Herceg a Nagyanyja levelével foglalatoskodott, kiszedtem némely nevezetesebb Generálisok kézírásaikat, s végre az Erdélyi Fejedelmekét . . . Jelt adának, hogy az ebéd vár bennünket, s mentünk. Én negyediknek ültem a Fő Hercegtől. A Győri Vitézek Emlékét (Kazinczy tervezte győri csata emlékművéről van szó) az ablakokból nézték nagy örömmel. Ferdinánd leirata a Felülírásokat, s elvitte."5
Köztudott volt Kazinczynak történetírói működése, hiszen kéziratban elkészítette (még ma is kiadásra vár) a családjával rokon Szirmay-ház történetét, megírta a Rákóczi-család geneológiáját, és 1825-ben felkérték, hogy a pataki tanárokkal közösen vegyen részt Magyarország történetének megírásában. Jób Mátyás, Szombathy János, Kövy Sándor, Nagy Ferenc professzorokkal készítették volna el a Zemplén megyei részt a nagy vállalkozáshoz, sajnos ez csak terv maradt.6
Z. It. XV-5. Kazincy és családjának ir. a hercegi látogatásokról feljegyzése, történetírói működéséről Z. lt. XV-5. Hivatali megkeresések.
Főleg 1825 után haláláig a levéltári munkája során kezébe került iratokra feljegyzéseket tett, a tudós ember pontosságával kiegészít, magyaráz, pontosít, pl. I. Rákóczi Györgynek 1615. május 4-én Szerencsen kelt levelére: „Még nem fejedelem, hanem csak magányos birtokos. Fejedelemnek választatott 1630. szeptember 20. d." Vagy ugyanezen fejedelem 1644. évi levelének rövidítéseit így magyarázta: „Az utólírás Rákóczy György Fejedelem kezével ezt teszi: Ha az vitézlő rend leszen vétkes, azokat is requiráltarni akarjuk, az hol most fogva vannak. 1. sen = leszen, vtks = vétkes. Kihagyá a' vocalisokat, mint a 'Keleti Nyelvek íróji."
A levéltári tárgymutatókba összesen 347 hasonló bejegyzést tett, melyek közül különösen érdekesek a híres emberekre vonatkozó értékelő, bíráló, magyarázó szövegei. Ezekben saját értesüléseit, olvasmány-élményeit, történelmi szemléletét is belefoglalta. Kiemelte a hősök erényeit, a halál árnyékában is egyenes jellemeket. Értesüléseit szívesen jegyezte rá a kéziratokra, melyek közül érdekesek az alábbiak: Nádasdy Ferenc hadvezér 1764. évi iratára: „A Feld Marschall ki Második Fridrich Prussziai Király ellen olly szerencsésen vitézkedett. A Nádasdiak az Ország Bírája Nádasdi Ferencz hóhérpallos által lett ki-végeztetése olta veres kötelet hordának nyakak körül. A Kollini győzelemért, mellyet ez a Ferencz nyere, Mária Theresia őket attól felszabadította". Ester-házi Pál arcképe alá írta: „Fija a Nádor Gróf Esterházy Miklósnak és Bedeghi Nyári Kristinának. 1659-ben lett Ország Bírája. 1681-ben a Sopronyi Diétán Nádorrá választatott. 1682. Második Károly Spanyol Királytól az Aranygyapj czímével tiszteltetett meg. I. Leopold Császár 1687. dec. 8. d. Herczegi méltóságra emelte, de csak személyét, nem maradékit is. 1712. V. 1. Károly ezen méltóságot kiterjesztette elsőszülötti renden maradékaira is. Hitvese Esterházy Orsolya, fija Mihály. Számtalan ütközetekben forgott, s Györké mellett Abaújban, hol Cob német Generálissal együtt harcolt a békétlen Magyarok ellen (1672) keresztül lőtték karját." Wesselényi Ferenc nádor rézmetszetes arcképére ráírta: „Nádornak választatott 1655. Mártzius 15. d. A' Pest Megyei Palotában áll képe veres dolmányban és veres nadrágban fekete csizmában, arany sarkantyúval. Maros-Vásárhelytt a' Gróf Teleki Sámuel Bibliothecajában zöld bársony bővújú dolmányban."
Érdemes lenne a különböző iratokra tett szétszórt jegyzeteit összegyűjteni, melyek nagyon sok kultúrtörténeti adatot tartalmaznak. Ezeket azért tartotta szükségesnek megjegyezni, átadni az utókornak, hogy a későbbi kutatók figyeljenek fel azokra és használják, építsék be tudományok munkáikba. Feltehetően a levéltárba érkezett vendégek kalauzolása közben a fenti és az alább idézett véleményeit elmondta, kicsit annak bizonyítására, hogy a régi, száraz, rideg történeti adatokat feloldja, életszerűbbé tegye. Fischer Mihály 1694. évi levelére jegyezte meg: „Báró Fischer Mihály, kezdője famíliájának, Adminisztrátora a Kassai Kamarának és az Eperjesi Mészárlásnak egyik Bírája. Látta a Caraffa istentelenségét, s elvonta magát a vérengző Bírák számából." Kuriozitásnak hat egy felsőmagyarországi főkapitány 1682. évi utasítására írt néhány
sora: „Varannón feküldt téli quartélyban. Háza állott ezekből: Cselédje 56, asz-szonycselédje 3, Törökje 3, lova 46, öszvére 12, tevéje 2, ökre 113, kutyája 25, ember és állat együtt kétszázhatvan. Mind ezeket a Magyar Népnek ingyen kelle tartani. Méltó megolvasni a Fasc. 188. No. 283. írást. Gyönyörű Védjei az elsanyargatott Népnek!"7
A történészkedő Kazinczy világosan látta, hogy a levéltári iratok nem egyenlő forrásértékűek és a Szirmay Antal által kezdett gyűjteményt tovább gyarapította, melyet ma is a két nagy előd nevével Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratoknak jelöltünk meg. A gyűjtemény kialakításáról, értékeiről, hasznáról Kazinczy többször is feljegyzést készített, különösen az Autographa dobozaihoz írt Élőbeszéde érdekes, melyben a kiválasztott daraboknak már közművelő feladatot is szánt, amikor ezeket írta: „A jól vagy rosszul nevezetes emberek kéziratai aszerint érdemlik figyelmünket mint az ő arcképeik; magunk sem értjük mint esik, de érezzük, hogy hozzájok, a nem ismertekhez közelebb tétetünk, midőn képeiket látjuk, midőn illethetjük a papírost, melyen kezeik nyugodtak, s a hatás annál nagyobb, midőn az ilyeket együvé gyűjtve látjuk, bár a gonoszokat a jók társaságában. Hogy ezek együtt álljanak, s hogy így hozzájok thessem akinek képét bírom, kiszedtem a leveleket a magok csomójaikból, együvé köttetem. A Levéltárnak olykor vendégei vágynak, akik a falakon kívül egyebet is akarnak látni, s így csomóm a Levéltárnoknak kedves szolgálatot tehet. Óhajtom, hogy az általam kezdett Gyűjtemény később időkben is folytattassék, mert úgy Megyénk Archívuma a Historicusnak és a Művészség barátjának kedves kincset fog birni."8 Hasonlóan fogalmazott, de a közművelő munkát és benne saját szerepét még szebben írta meg Előintésében. „ . . . Arra indíttattam, hogy az efféléket (ti. különös értékű történeti iratokat) kiszedjem a magok helyeikből s együvé köttessem itt, hogy midőn Levéltárunk olly Vendégeket látand belépni küszöbén, kik itt múlathatnak, gyönyörrel és haszonnal forgathassák végig a minden becset felöülhaladó Gyűjteményt. Kérkedés nélkül szabad említenem, hogy a képek és a lemásolt és sok eredeti Kézírások az én ajándékaim; által hoztam azokat Autographiai Gyűjteményemből, mellyet a Külföld is ismer. Bár amit itten kezdek, tovább is folytattassék. A maradék érdemli gondjainkat."9
Kazinczynak külön gondja volt arra, hogy a „maradék", az utódok, a kutató történészek mindent épségben megtaláljanak, ezért bizonyos restauráló munkákat is elvégzett, elrongálódott iratokat összeragasztott, elmosódott, elhalványodott szövegrészeket átírt, kiegészített, eltöredezett viaszpecséteket összeillesztett, rögzített s belőlük külön gyűjteményt alakított ki. Hivatali munkája mellett arra is maradt ideje, türelme, igénye, hogy a megye levéltárát, mint közintézményt más gyűjteményekben, családi levéltárakban őrzött fontos kéziratok lemásolásával gazdagítsa. így járt el a Sárospataki Református Kollé-
Kazinczy megjegyzései. Z. lt. Fasc. 188. No. 269. és Fasc. 188. No. 283. 'Kazinczy Élőbeszéde. Z. lt. Autographa I. 'Kazinczy Előintése. Z. lt. 1001/b.
Szerencséje volt Zemplénnek, hogy a legfelső szintű hivatalok vezetésében a köz művelésére oly sokat adó, általában maguk is Írogató, publikáló emberek működtek, mint az évtizedeken át alispáni tisztséget betöltő Matolay Etele vagy a régészkedő, e témakörben számos publikációt is készített múzeumalapító, vármegyei főjegyző és alispán, Dókus Gyula.
1928-ban Dókus Gyula halálával a végrendeletileg Zemplén vármegyére hagyományozott régészeti és régiség-gyűjteményéből megalakult a múzeum. A múzeumi tárgyi anyagot a megyeházán, a levéltári raktárak melletti termekben
helyezték el, áthozván a Dókus kastélyból és megnyitván átrendezetten a köz számára. Ez új feladatot, lehetőséget jelentett a levéltárba látogató, de kutató számára is, amikor a tárgyi anyagok megtekintése mellett a korszak írásos dokumentumait is használhatta. A Dókus hagyaték később jelentős adományokkal gyarapodott, gazdagodott, a levéltár is hozzáadta korábban itt őrzött numizmatikai gyűjteményét, fegyver és az ide összehordott más néprajzi, régészeti anyagát, szép, régi pecsétnyomóit. A múzeumi részt kezdetben Visegrádi János volt piarista tanár kezelte és közben a levéltárnak is dolgozott, számos publikációt jelentetett meg. Az 1930-as években Meczner Tibor levéltárnok több alkalmi kiállítást is szervezett, 1931-ben, Kazinczy halálának centenáriumi évében pedig a Kazinczy kutatók zarándok helyévé lett a levéltár.
A kiegyezés után, majd az ezer éves ünneplések idején szokás lett, hogy a nagy szakfolyóiratok és országos, nagy vállalkozású kiadványok szerkesztőségei felkérték a levéltárosokat szakcikkek írására. A zempléni levéltárosok élen jártak e területen is, hiszen Dongó, Bodeczky Ede, Visegrádi, Meczner közléseivel gyakran szerepel a folyóiratokban, kötetek fejezetei, összeállítói között.
A levéltári vendégkönyvek tanúságai szerint a 20. században a levéltárnak több országos hírű rendezvénye is volt. A Rákóczi-hamvak hazahozatala és Kassára szállítása ünnepségei idején a levéltár is szép kiállítással emlékezett a vezérlő nagy fejedelemre, amikor Thaly Kálmán vezetésével a legkiválóbb Rákóczi kutatók jártak a levéltárban a különös értékű forrásanyag feltérképezésére, megtekintésére, publikálására.
1909-ben a Kazinczy Kör nagyszabású emlékünnepséget rendezett Széphalmon, Sátoraljaújhelyen, bevonva a nagy munkába a levéltárat is, ahol Kazinczy élete utolsó 16 évét töltötte. A levéltárban őrzött tárgyi emlékek, Kazinczy asztala, széke, arcképe, sokszáz kézírása alkalmat adott az első, majd szinte állandó kiállításra, a Kazinczy-kultusz felelevenítésére és ápolására. Ekkor a korszak legismertebb Kazinczy kutatója Négyesy László akadémikus, egyetemi tanár vezetésével emlékülést is szervezett a levéltár és olyan hírességek tértek be a levéltár és kiállításának megtekintésére, mint Meczner Gyula főispánnal az élen a teljes megyei tisztikar, az Akadémia, a Kisfaludy és Petőfi Társaság küldöttségei, írók, történészek, levéltárnokok, politikusok, közéleti személyiségek.
Ha lapozgatjuk a vendégkönyveket, a legkülönbözőbb hivatású, foglalkozású látogató bejegyzését olvashatjuk, tanároktól, mérnökök, jogászok, művészek, tudósok, munkások, egyházi főméltóságok, hivatali főhatalmasságok, miniszterek, államtitkárok, iskolás csoportok kézjegyét láthatjuk. A bejegyzésekről részleteket közlünk illusztrációként. Néhány híres vendég azonban többször is visszatért, pl. dr. Buza Barna író és miniszter, dr. Goldberger Izidor rabbi, író, Romhányi János nyitrai, Bilkei Gorzó Bertalan szatmári, Osváth Lajos nagyváradi, dr. Iványi Béla országos levéltárnok, az MTT titkára, az előző levéltárnokokhoz hasonlóan visszatérő vendég volt dr. Hodinka Antal, Pettkó Béla, Harsányi István, Gerőcz Kálmán, történetírók.
No comments:
Post a Comment